Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-04 / 284. szám

fWW december 9. Xvtitt tnTnv Aftntt*?*Q « »MdI A l?f55?!WÉlET HÍREI Láttuk — hallottuk Vásárosnaményi járás: 47 millió takarékbetétben Cserélik az arcképes igazolványokat A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy 1969. január 1 — március 31. között cserélik ki a közalkalmazottak 50 százalékos utazási kedvez­Befutottak az első átigazolási kérelmek Közismert, hogy december 1-től január 15-ig tart idén a kedvezményes átigazolási időszak. Érdeklődtünk a Megyei TS-nél, s megtudtuk, hogy az első átigazolási ké­relmek már befutottak. Még­hozzá szép számmal, hiszen az első két napon a külön­féle sportágakból 34 átiga­zolás; kérelem érkezett be. Ez örvendetes, hogy a sportegyesül etek nem vár­nak az utolsó napokig. Azonban elszomorító, hogy a 34 átigazolási lapból 24-et visszaküld a Megyei TS, mert rosszul vannak kiál­lítva. Ezeket még ez év ta­vaszán állították ki, s a szabályok szerint az átiga­zolási lapok 30 napon túl érvényüket veszítik. Intő példa lehet ez a jövő na­pokra; s tanulsága az, hogy nagyobb körültekintéssel, fi­gyelemmel kell kiállítani az átigazolási kérelmeket Ar. újonc NB III-as bemutatkozása A közelmúlt napokban immár, mint újonc NB III-as csapat mutatkozott be a Tu- zséri MEDOSZ labdarúgó­gárdája. Tuzséron a szovjet- •nióbeli Beregszászi Kope- rátor ellen játszott barátsá­gos mérkőzést Mint erről beszámoltunk, a találkozó S :5-ös döntetlennel végző­dött A tuzséri csapatról a döntetlen ellenére is megál­lapítható volt hogy ütőképes együttes, s lendületes, jó já­tékerőt képvisel. Ha egy-két poszton tud erősíteni, úgy biztos tagja lehet az NB III-as mezőnynek. A parkett gondot okoz? E hét végén NB II-be ju­tásért folyó kosárlabda fér­fi. női osztályozó mérkőzé­sekre kerül sor Nyíregyhá­zán. A mérkőzéseket a Fel­sőfokú Mezőgazdasági Tech­nikum tornatermében lehet lebonyolítani, mert csak en­nek a méretei felelnek meg. Gondot okozott azonban, hogy a terem parkettája több helyen úgy felpú poso- dott, hogy nem lehetett vol­na a teremben rendezvényt tartani. Már már emiatt majdnem le kellett mondani az osztályozó megrendezésé­nek jogát. Szerencsére most úgy áll a helyzet, hogy so­ron kívül rendbehozzák a parkettet, s az rendben lesz az osztályozó kezdetére. Legalábbis bízunk ebben. S kíváncsian várjuk, hogy szerepel majd a megyénk szí­neit képviselő Nyíregyházi Spartacus férfi és a Tanár­képző Főiskola női csapata. Az első „fecske“ A labdarúgók berkeiben is nyilván nagy mozgás lesz a kedvezményes átigazolási időszak alatt. Több játékos jön megyénk csapataihoz, s bizonnyal szép számmal mennek is el más együtte­sekhez. Az „első fecskéről” már hírt kaptunk. Ez azonban más megyebeli együttesnek írta alá az átigazolási lapot. Murzsáról van szó, az NYVSC tehetséges, fiatal csatáráról, aki az NB Il-es Ceglédi VSC-hez kéri átiga­zolását Sikerül-e a Zrínyi- VSC-nek? Miskolcon is osztályozó lesz e hét végén. A röplab­da NB II-be jutásért játsz- szák a megyei bajnokok a visszavágó mérkőzéseket. Itt a Nyíregyházi Zrínyi-VSC női csapata fog szerepelni. S ugyancsak szoríthatunk az együttesnek. Ugyanis az el­ső fordulóban valamennyi mérkőzését megnyerte. Ha ezt a teljesítményt most is meg tudja Ismételni, úgy újdonsült NB Il-es együt­tesként térhet haza. Totó tanácsadó 49. játékhét NB L L MTK (10)— Bp. Honvéd (4). Hazai pályán sem mehet biztos­fa az MTK a jó formában lévő Bp. Honvéd ellen. Tipp: x, 2. 2. Pécsi Dózsa (8)—Vasas (S). Papírforma szerint a Vasas esé­lyesebb, s nem lesz meglepetés, ha bejön a papírforma. Tipp: 2, x. S. Tatabánya (6)—Diósgyőr (14). A vidék legjobbja címért küzdő hazai gárda mindkét pontot meg­szerezheti, de nem szabad elfe­ledni, bogy a DVTK a kiesés el­len küzd. Tipp: x, 1. 4. Salgótarján (13)— Dunaújvá­ros (7). Ha csak egy pontot is szerez a hazai csapat, már nem eshet ki. Tipp: 1, x. 5. V. Dózsa (2)—Győri ETO (11). Bima mérkőzést, biztos újpesti győzelmet Ígér a mérkőzés. Tipp: 1. 5. Szombathely (12)—Egyetértés <9). Szombathely hazai pályán a Győri ETO után az Egyetértést Is legyőzheti. Tipp: 1. 7. Csepel (5)—Videoton (15). E találkozó is simának ígérkezik, még a döntetlen is komoly meg­lepetésnek számítana. Tipp: 1. OLASZ BAJNOKSÁG A-OSZTALV 8. Atalanta (16)—Torino (12). A pályaelőnyt is figyelembe véve biztos esélyes a hazai csapat. Tipp: 1. 9. Cagliari (1)—Bologna (8). Ha Item is lesz könnyű mérkőzés, de 6 Cagliari fog győzni. Tipp: l. 18. Fiorentina (3)—Napoli (10). A vendégcsapat aligha számíthat többre az egyik pontnál. Tipp: 1, x. 11. Juventus (4)—Milan (2). A nagy küzdelmet ígérő mérkőzés háromesélyes. Tipp: x, 1, 2. 12. Lanerossi (11)— Kóma (9). Idei szereplésük alapján szinte nincs is tudásbeli különbség kö­zöttük. Tipp: x, 1. 13. Pisa (15)—Palermo (5). Jobb­nak látszik a vendégcsapat. Tipp: x. 2. pótmérközEsek OLASZ BAJNOKSÁG B-OSZTÄLY Ilk Como (2)—Genoa (3). co- móban balnoki mérkőzésen egy­szer sem tudott győzni a Genoa. Tipp X, 1. 15. Spiü (U)—Bari (4—5). A vendégek a* egyik pontot meg­szerezhetik. Tipp: 1. x. 16. Modena (18—19) —Brescia (8). A vendégcsapat rutinosabb, s pillanatnyilag jobb formában van. Tipp: x, 2. OLASZ BAJNOKSÁG A-osztály: Fiorentina—Verona 1:0, Milan—Cagliari 0:0, Napoli- Juventus 2:1, Palermo—Atalanta 5:1, Pisa—Sampdoria 1:0, Róma— Bologna 2:1, Torino—Inter 2:1, Varese—Lanerossi 1:0. L Cagliari » < 2 1 20: 8 14 2. Milan (B) 9 5 3 1 11: 4 13 3. Fiorentina (V) 9 5 3 1 10: 7 13 4. Juventus (V) 9 4 3 2 13: 9 11 5. Palermo (u) 9 3 4 2 9: 7 10 6. Inter 9 3 3 3 13: 9 9 7. Verona (u) 9 3 3 3 13:10 9 8. Bologna (u) 9 4 1 4 9: 8 9 9. Róma 9 3 2 4 9:14 8 10. Napoli (V) 9 2 4 3 6:10 8 11. Lanerossi 9 3 2 4 5: 9 8 12. Torino (K) 9 2 3 4 5: 9 7 13. Varese 9 2 3 4 5:15 7 14. Sampdoria 9 2 2 5 8:6 6 15. Pisa (u) 9 2 2 5 9:14 6 16. Atalanta 9 1 4 4 6:12 6 B-osztály: Bari—Lecco 2:0, Bres­cia—Lazio az I. félidőben 0:0-ás álláskor a köd miatt félbesza­kadt. Catania—Modena 0:0, ,Co- mo—Monza 5:0, Genoa—Ternana 1:1, Mantova—Catanzaro 1:0, Pa­dova— Reggiana 1:1, Perugia— Cesena 1:0. AS Reggina—Livor­no 1:0, spal—Foggia 0:0. l. Foggia 9 3 6 — 5: 1 12 2. Como 9 4 4 1 13: 7 12 3. Genoa 9 4 4 1 11: 7 12 4. Bari 9 3 5 1 7: 4 11 Reggina 9 4 3 2 7: 4 11 6. Lazio 8 4 2 2 16: 8 10 7. Perugia 9 2 6 1 4: 3 10 8. Brescia 8 3 3 2 7: 3 9 9. Livorno 9 3 3 3 11:11 9 Ternana 9 2 5 2 7: 7 9 11. Lecco 9 3 3 3 10:11 9 12. Catanzaro 9 2 4 3 5: 6 8 13. Reggiana 9 2 4 3 7: 8 8 14. Catania 9 1 6 2 4: 7 8 15. Mantova 9 2 3 4 6: 7 7 16. Spal 9 2 3 4 7:10 7 17. Cesena 9 1 5 3 4: 6 7 18. Modena 9 1 5 3 3: 6 7 Padova 9 2 3 4 7:14 7 20. Monza 9 — 5 4 3:14 5 A Brescia -Lazio félbeszakadt mérkőzés eredményét nem számí­tottuk be. A Nyíregyház» Építők fér­fiegyüttese is Miskolcon fog szerepelni. De a csapat csak rendkívül jó játékkal, játsz­maveszteség nélküli győzel­mekkel számíthat sikerre. A Nyíregyházi Dózsa Tatán S hogy teljes legyen az osztályozókról szóló krónika, szóljunk a Nyíregyházi Dó­zsa férfi kézilabdacsapatá­ról is. Mint megyei bajnok, e gárda is szombaton és va­sárnap játszik osztályozót az NB II-be jutásért. A n egyházi csapat Tatára uta­zik, ahol Balmazújváros, a Miskolci Vörös Meteor és a Bp. Mérőműszergyár csapa­taival méri majd össze tu­dását. Sok szerencséje nem volt a nyíregyháziaknak a csoportbeosztásnál, mert szakemberek szerint a leg­erősebb csoportba került. (bézi) Asztalitenisz: A tizek bajnokság végeredménye Az elmúlt hét végén rendezte meg a Megyei Asztalitenisz Szö­vetség Szabolcs-Szatmár megye 1968. évi férfi, női asztalitenisz tízek bajnokságát. A férfi me­zőnyben a Nyíregyházi Petőfi, a nőknél pedig Érpatak szerezte meg a bajnoki címet, de általá­ban e két egyesület versenyzői szerepeltek legjobban. A tízek bajnokság végeredménye: Férfiak: 1. Llpcsey Tibor, 2. Mushó Zoltán, 3. Vajda László (mindhárom Petőfi), 4. Rátonyi József (Vásárosnamény), 5. Her­nádi László (Vásárosnamény), 6. Karafa Ferenc (Petőfi), 7. Béres István (Építők), 8. Juhász Zol­tán, 9. Raffai László, 10. Tóth Tibor (mindhárom Petőfi). Nők: 1. Papp Teréz (Érpatak), 2. Domokon Katalin, 3. Pokoracz- ki Zsuzsa (mindkettő Petőfi), 4. Orosz Klára (Érpatak), 5. Kocsis Éva (Petőfi), 6. Diószegi Klára (Érpatak), 7. Szilágyi Agnes (Petőfi), 8. Zsíros Irén, 9. László Ibolya, 10. Soltész Ágnes (mind­három Érpatak), Súlyemelés : Uj lendület Tisza vasváriban Az elmúlt időszakban nem túl­ságosan sokat hallattak magukról a Tiszavasvári MEDOSZ SE súly­emelői. Bodák János községi párttitkár és Lévai Sándor a köz­ségi tanács elnöke a jó hírű szakosztály segítségére sietett, melynek nyomán a község bel­területén berendeztek egy edző­termet. A tiszavasvári súlyemelők az új helyiségben már meg is kezd­ték az edzéseket, s a decemberi, megyei versenyeken indulni kí­vánnak. De tervezik egy-egy súlyemelő bemutatót tartanak majd Tiszalökön és Tiszadadán. Munkájukhoz nagy segítséget nyújt Apáthy Márton, az Orszá­gos Súlyemelő Szövetség edzője, aki rendszeres szaktanácsai mel­lett a közeljövő napokban utazik le Tiszavasváriba mintaedzést tartani. Segítség a lakásépítőknek Az idén mintegy hatmil­lió forinttal többet tettek a takarékba a vásárosnamény. járás dolgozói, mint az el­múlt év azonos időszakában így a járás betétállománya elérte a 47 millió 100 ezer foYintot A takarékpénztár különböző szolgáltatásai kö­zül ezzel természetesen a takarékosság áll az első he­lyen, s a betétft.jták közül is a legkedveltebb a kamatozó betét. Ez persze nem jelen­ti azt, hogy a mind jobban elterjedő gépkocsi-nyere- ménybetét a járásban nem lenne egyre népszerűbb. Míg 1965-ben csak alig több mint egymillió forint volt ez a betétállomány, addig az idén ez a szám megduplá­zódott. A népszerűségnek meg is volt a haszna, hiszen eddig nyolcán nyertek érté­kes személygépkocsit Emel­kedett a KST-tagok száma is. A járás üzemeiben és vállalatainál négy KST-cso- port működik, s összesen 720 ezer forint betétállománnyal rendelkeznek, taglétszámuk pedig elérte a 420-at A takarékpénztár az áru­vásárláshoz és a házépítés­hez is segítséget nyújt. Köl­csönfolyósításuk zömét egyé­ni családi ház építésére ad­ták eddig is, s adiák az idén is. Az elmúlt évben 130-an kértek és kaptak hitelt. 7 millió forintot, az idén no­vemberig pedig 163-an kér­ték az OTP segítségét. (hsj.) Sporthírek LABDARÚGÁS A Stadion című csehszlo- I vák képes sportlapban nyíl-1 vánosságra hozott szavaza­tok alapján 1968. legjobb ] csehszlovák labdarúgója cí-' met Ivo Viktor, a Dukla | Prága kapusa nyerte eL El Salvador—Suriman 6:0' (1:0). Világbajnoki selejtező j labdarúgó-mérkőzés (13. cső- [ port). JÉGKORONG A jégkorong Bajnokcsapa­tok Európa Kupa tornája ke­retében hétfőn este került sor Svájcbasi a mr/^dik for­dulóba jutott Chaux de Fonds és az U. Dózsa első találkozójára. A mérkőzést a hazaiak 10:4 (4;0, 0:3, 6:1) arányban nyerték a budapes­ti lilafehérek ellen. A visz- szavágót december 9-én, hét­főn játsszák le a Megyeri úton. Hulladékszállítás kétnaponként KUKA-edények a fővárosból Lapunk több olvasója tet­te szóvá levelében: kevés a KUKA szeméttároló edény a városban. Olykor egy-egy la­kótömbnek csak egy-két tar­tály jut, s a megtelt tar­tályok mellé kényszerűség­ből kiöntött szemét rontja a városkép esztétikáját, s ami még ennél is rosszabb, Köz­egészségügyi szabálysértés­nek is tekinthető az ilyen hulladéktárolás. A Nyíregyházi Városgaz­dálkodási Vállalatnál ezzel kapcsolatban a következő Információt kaptuk: A közelmúltban újabb sze­métgyűjtő KUKA-gépkocsit kapott a vállalat, s így ezt a munkát három állandóan közlekedő, s egy tartalék­kocsi látja eL Megoldható tehát a tartályokban fel­gyűlő hulladék kétnapon- kénti elszállítása. Jelenleg valóban elég hiá­nyos a város KUKA-edé- nyekkel való ellátottsága, egy 18 lakásos lakóházra át­lagosan 3 tartály jut, van ahol ennél is kevesebb, s rikábban ennél több. Ez a mennyiség kevés, nem elé­gíti ki a korszerű város köz­tisztasági igényeit A vállalat a jövő évre újabb 400 KUKA-edényt rendelt elhelyezésük a vá­rosban a második negyedév­ben várható. Ezen túlme­nően a nyíregyházi vállalat tárgyal a Fővárosi Köztisz­tasági Vállalattal. A tár­gyalás eredményeképpen ezer darab használt de még jól funkcionáló KUKA- edény várható Nyíregyházá­ra. ményre jogosító arcképes igazolványát. Az új igazolványhoz 4x5 cm méretű fénykép szüksé­ges. Az igazolvány térítési és kiállítási díja változatlanul 25 forint. 1968. évre érvényesített köz­alkalmazotti igazolványok 1969. március 31-ig jogosíta­nak 50 százalékos utazási kedvezményre. •* Ünnepi borvásár árengedménnyel A Magyar Állami Pince- gazdaság ünnepi felkészülé­séről, a karácsonyi és az új­évi italellátásról, a boripar újdonságairól tájékoztatta az újságírókat kedden a MAP budafoki telepén Mihalucz Ferenc vezérigazgató. A Magyar Állami Pince- gazdaság decemberben 50 ('09 hektoliter hordós, 60 000 hek­toliter palackos bort, vala­mint 400 000 palack pezsgőt ad el a kereskedelemnek és a vendéglátóiparnak. Az idén is tartanak ünnepi borvá­sárt, amelynek során de­cember végéig 15 fajta hor­dós és 14 féle palackos bort literenként 2—3,50 forinttal, illetve palackonként 2—6,30 forinttal olcsóbban hoznak forgalomba. Az ünnepekre tovább bővitették a válasz­tékot. A budafoki üzem új­donsága a Perignon pezsgő, a Pécsett ismét munkába ál­lított pezsgőüzem pedig há­rom újfajta Pannóniával je­lentkezik a piacon. Üj cik­ként jelenik meg karácsony­ra a kétliteres borospalack, amelybe inárosi fehér édes­kés, vagy nyársapáti fehér bort töltöttek. Zenés műsor — csak engedéllyel A művelődésügyi miniszter most megjelent utasítása mó­dosítja a vendéglátóipar ze­ne- és műsorellátásáról, vala­mint a táncmulatságok és tánciskolák zeneszolgáltatá­sáról szóló, csaknem tíz esz­tendővel ezelőtt kiadott ren­deletet. E szerint a vendég­látóiparban kizárólag olyan A modellház sikere Korszerűsítenek, olcsóbban termelnek a Nyíregyházi Textilruházati Vállalatnál Uj felszerelés érkezett a Nyíregyházi Textilruházati Vállalathoz. Egy héttel ezelőtt 12 darab sima varrógépet és egy speciális hollozógépet kaptak, amelynek együttes vételára meghaladta a 100 ezer forintot. A vállalatnál remélik, hogy ezeket a gépe­ket már ebben az évben fel tudják szerelni, s segítségük­kel zavarmentesen szállíthat­ják le a helyi és más megye­beli kiskereskedelmi megren­deléseket. A vállalatnál különösen ez az ősz volt mozgalmas. Főleg laminált férfi és női ka oá to­kát és kosztümöket készítet­tek, s egyik legnagyobb meny. nyiségben rendelő partnerük a helyi kiskereskedelmi vál­lalat mellett a Borsod és He­ves megyei volt. Novemberig közel 2000 darabot szállítot­tak a két megyébe, míg a szabolcsi vállalat 500 dara­bot vett át. Az ünnepi slá­ger a téliesített laminált íéo- fi és női kabát, amelyből még az ünnepek előtt 50 darabot kell elkészíteniük. A megye egyetlen model 1- háza a kis szériában gyártott női ruházati cikkekből június elejétől mintegy 2 millió fo­rint értékűt adott el. Itt jövő­re a fogyasztói árak csökke­nését tervezik. Ehhez persze az önköltséget is nagymérték­ben kell csökkenteni, amit a géppark korszerűsítésével akarnak elérni. Már így ala­kítják ki a jövő évi tervet is, amit az idei évhez viszonyít­va egymillió forinttal emel­nek. zenés műsorokat adhatnak elő, amelyeknek bemutatását az illetékes tanács végrehaj­tó bizottságának művelődési (népművelési) osztálya enge­délyezte. A színvonalasabb szórakoz­tatást célzó utasítás szerint táncmulatságok megtartásá­ra csak akkor adhat ki en­gedélyt az illetékes tanácsi szerv, ha a rendező szerv — egyebek közt — bemutatja a mulatságon foglalkoztatott szórakoztató zenészek és köz­reműködő énekeseknek a szó­rakoztató zenei központ által kiállított közvetítő lapját is. Ha azonban műkedvelő — működési engedéllyel nem rendelkező — muzsikusok szolgáltatják a zenét, akkor a rendező szervnek nyilatkoza­tot kell bemutatnia arról, hogy a fellépő műkedvelő ze­nészek tiszteletdíjat, vagy egyéb ellenszolgáltatást nem kapnak. A szabálysértési csoport gyakorlatából Jegy nélkül utazgatott. A hivatalos személyt meg­sértők bírságolása az új sza­bálysértési kódex megjelené­se óta tartozik a tanácsok ha­táskörébe. Például M. F. gépkocsivezetőé, aki a szolgá. latban lévő rendőrt sérteget­te: .... hiába hőbörög a rend­őr elvtárs, holnap úgyis visz- szakapom a betétlapomat”. Az illetlen szóért 200 forint­ra büntette a Nyíregyházi Városi Tanács VB szabálysér­tési csoportja. Mindig sokan várakoznak a Beloiannisz téren az autó­buszok indulásáig. Van, aki a pádon ülve elszunyókáL Ezt az alkalmat használta ki K. M. 22 éves fiatalember, s az egyik pad mellől felkapott szatyorral, mintha mi sem történt volna, továbbsétált. A tulajdonos csak két szem­füles járókelőnek köszönhet­te, hogy táskáját visszakapta K. M. igazán nem tudhatta, hogy a szatyor és tartozékai mindössze 50 Ft értékűek, 8 hogy ez a „kis semmiség” a hatszorosába, 300 forint bün­tetésbe fog kerülni. K. B. foglalkozás nélküli nyíregyházi lakos Budapest— Nyíregyháza között többször utazgatott jegy nélkül, sőt kiskorú gyermekét is így ut,az_ tatta. A jegy nélküli utazá­sok bírsága 200 forint lett volna, ha akár a helyszínen, akár utólag megfizeti. A ta­nács határozata után nagy- pénz lett abból, amit K. B. kis csalásnak gondolt: 900 fo­rint büntetés. fb. «4

Next

/
Thumbnails
Contents