Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-04 / 284. szám

4. »Mal mSLffr-MAGTARORSZA« 1968. december 4. Veszélyes útkanyar Balesetveszélyes kanyar volt mindig az Északi teme­tő bal oldalán a Nagyhalász fele vezető út. Az illetéke­seket csak egy közelmúlt­ban történt, hallálal végző­dő baleset figyelmeztette arra. hogy ezen az útszaka­szon ki kell tenni a sebes­ségkorlátozó táblát és szélesí­teni az útkaoyart. Legalább ugyanilyen bal­esetveszélyes a Debreceni út és a Kígyó utca keresztező­dése. Ha ugyanis Debrecen felé halad a gépjárműveze­tő és be akar fordulni jobb­ra a Kígyó utcára, e műve­letével a betorkolló útsza­kaszt teljes egészében elfog­lalja. Eddig még nem történt baleset, de veszélye mindad­dig fennáll, amíg az éles kiszögellést le nerg vágják. (hsj) GYÜMÖLCS- ÉS ZÖLD­SÉGLEVET IS KÉSZÍTENEK majd az 1970-ben átadásra kerülő új mátészalkai hűtő­házas almatárolóban. Az ere­deti tervben nem szereplő te­vékenységhez olyan gépsort szerelnek be, amellyel napi öt vagon terméket állítanak majd elő. A BANK BAN NYÍREGY­HÁZÁN. A Debreceni Csoko­nai Színház vendégjátékaként december 4-én, este 19 órakor a Bánk bán című előadásra kerül sor a Nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond Színházban. Az előadásra az Odry bérletek érvényesek. TANÁCSTAGOK DICSÉ­RETE. Eddig végzett lelkiis­meretes tevékenységükért a Kisvárdai Járási Tanács leg. utóbbi ülésén dicséretben ré­szesítették dr. Bodnár De­zső. Sinka Géza, Mozga Já­nos, Belinszki János, Nagy Sándor II., Czimbalmos Já­nos. Makkai Béla és Szép Bé­la járási tanácstagokat TIZENNYOLCMTLLIÓS FORGALMAT bonyolított le az egy éve Nyíregyházán megnyílt AUTÓKER szak­üzlet. SOK KENYERET ESZÜNK. Megyénk minden lakosa át­lagosan 37—38 deka kenye­ret fogyaszt el naponta. Az országos átlag 33 deka, vi­lágszinten csak 25—27 de­ka. Borbemutató termek Kedden, megalakulása 10. évfordulója akalmából ünne­pi ülést tartott Egerben a Mátra—Egervidéki Intéző Bi­zottság, amelynek kezdemé­nyezésére készült el a mátrai üdölőrégió fejlesztési terve. A Mátrában, ahol évente 1 milliónál több kiránduló for­dul meg, új vendéglátó egy­ségek épültek, bővült a ke­reskedelmi hálózat. A vidék híres borainak megfelelő „tá­lalására” Gyöngyösön és Egerben borbemutató terme­ket rendeztek be. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szanolcs-S/atmér megyei blzott- lága Ss a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztősig: Nyíregyháza. Zrínyi dona u. 3. Telefon: 16-70, 16-71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat. Zrínyi Ilona u. I. Tel.: 10-00. Felelős kiadó: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési (MJ egy hónapra: 17 forint. Előfizethető a nelyl posta­hivatal :knál és kézbesítőknél. Index szám: 25 050. Kéziratokat nem órztlnk meg ás nem adunk vissza. gzaboles-Szatmár megyei Nyom­daipari vállalat Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezetői Hóiéért latvúa A NAP HÍREI Naponta több mint 130 kilogramm szőlőcukor tablettát gyárt pasztillázó gépen Balogh Zßuzsa, a demecseri ke­ményítőgyárban. Elek Emil felvétele HATSZÁZ NÉGYZETMÉ­TER JÁRDA épül jövőre Vá- sárosnaményban, melyre a fejlesztési alapból hatvanezer forintot fordítanak. JUBILÁLNAK A GÉPÁL­LOMÁSOK Húsz 've alakul­tak meg az első gépállomá sok, mely alkalommal jubi­leumi ünnepségeket rendez­nek a megye mezőgazdasági gépjavító üzemeiben. A köz. ponti ünnepséget Nyíregyhá­zán december 14-én tartják meg. mely alkalommal törzs­gárda jelvényeket és pénz­jutalmakat osztanak ki a dolgozóknak. VILLANY A BOKROK­BAN. Ez év végére villanyt kap a nyíregyházi tanyavilág két települése, a Manda III. és a Rozsrét II. A vezetékek megépítése több, mint 270 ezer forint. A TSZ-EK MELLÉK­ÜZEMÁGI TEVÉKENYSÉGE az új gazdaságirányítási rend­szer hatására jelentősen nö­vekedett a kisvárdai járás­ban. Ez évben már tizenki­lenc működési engedélyt ad­tak ki. Ebből zöldség-gyü­mölcs elárusítóhely 13, pálin­kafőző 3. és egy-egy fűrész­üzem, gumijavító és olajütő. A FOGLALKOZTATOTT­SÁG TOVÁBBI NÖVELÉSÉT tervezi a Nyíregyházi Ciső- gyár. Az idei negyven fős bő­vítés után jövőre már 140 új munkás felvételét irá­nyozta elő. KÖZLEMÉNY! A Tiszántúli Áramszolgál­tató Vállalat nyíregyházi üz­letigazgatósága felhívja a la­kosság, továbbá az érintett szervek figyelmét, hogy a Császárszálláson a víztározó építése miatt épített 20 kV- os légvezetéket, mely a Rozs­rét szőlőben a Dózsa Tsz-től indul ki, nyugati irányban» majd eléri a Manda I. bok­rot, itt déli irányba haladva a Vadas tanyánál csatlako­zik be a régi nyomvonalba. 1968. december 4-én, 16 órá­tól kezdve feszültség alá he­lyezi. A vezetéket tartó osz­lopokra felmászni, a vezeté­ket megközelíteni és meg­érinteni szigorúan tilos, mi­vel a vezeték érintése hálá­ló*. JUHHODÁLY _ RE­KORD IDŐ ALATT. Rövid határidővel vállalta el a ti- szakóródi Zöld Mező Tsz-nél egy juhhodály építését a Szat- márcsekei Vegyes Ktsz. A negyedik negyedévben meg­kezdett munkát még ebben a hónapban befejezik az épí­tők. A külföld humora Egy bonni jogász az egyik bárban szórakozott, ahol megismerkedett egy nagyon csinos fia­tal lánnyal. Miután egy darabig együtt iddogál- tak, a jogász javasolta, vásároljanak néhány ilveg italt és folytassák nála a szórakozást. A lány beleegyezett, s mi­kor már az ügyvéd la­kásán voltak, a férfi csak úgy szokásból fel­tette a kérdést: „Hány éves vagy?’* Tizenhárom. Tizenhárom? Az ég szerelméért szedd össze magad és tűnj el azon­nal! A lány engedel­meskedett, de mielőtt el­ment, rákacsintott és megkérdezte: Babonás, ugye? FOKOZÖDÖ ÜTEMBEN ÉPÜL A TANÁRKÉPZŐ. Harmincmillió forint beépíté­sét tervezték ez évben a nyír­egyházi tanárképzőnél. E zX már október elején teljesítet­ték és év végéig 12 millióval több értékű munkát végeznek el NÉPSZERŰ A KEVERÉK­TAKARMÁNY. Nem egészen hat év alatt közel háromszo­rosára növelte a keverékta­karmány előállítását a Sza- bolcs-Szatmár megyei Gabo­nafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. Ez évben már mint­egy nyolc és fél ezer vagon­nal készítenek. EMELETES MŰHELY­CSARNOK építését kezdték meg Rakamazon, a Cipész Ktsz telepén. A hatalmas, két és fél milliós beruházással épülő üzemben automata fu­tószalagot szerelnek fel a földszinten pedig raktárakat Modemek be. Húsz tárgynyeremény A november havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a lot­tó 44. játékhét szelvényei vettek részt. Szabolcs megyében vásá­rolt szelvényekkel 20 db értékes nyeremény tárgyat nyertek a lottózók, ezek kö­zött zenegépet, magnetofont, rádiót és számos vásárlási utalványt. Az OTP megyei igazgató­ságától szerzett értesülések szerint a decemberi és ja­nuári lottószelvények között több mint 5000 nyeremény kerül kisorsolásra. A rendes havi tárgynyere- mény-sorsolásokon kívül kü­lön sorsolás lesz az 50., 51., 52., heti és az 1969. évi 1- heti lottószelvényekre. Főnyeremények: öröklakás, lakberendezési utalvánnyal, öröklakás, személygépkocsi­val. NÖVÉNYEVŐ HALAK „BEMUTATKOZÁSA” A CSÁRDÁBAN. A nagykállói halastóba telepített növény­evő halak első lehalászása megkezdődött. Az Alkotmány Halászati Szövetkezet ebből a süllőhöz hasonló halfajtá­ból a jövő héten már a nyír­egyházi halászcsárdába is szállít negyven mázsát új­donságként. MŰVELŐDÉSI HÁZ TI- SZAADONYBAN. Művelődé­si ház létesítését tervezik Ti- szaadonyban, melyre a fej­lesztési alapból 180 000 fo­rintot biztosítanak jövőre. MUNKÁSAK ADÉMIÁK A VULKÁNBAN. Hat aka­démiai előadás megtartására kötött szerződést az oktatási évre a TIT-tel az öntödei Vállalat kisvárdai gyáregysé­ge. Amerikai repülőgép szerencsétlensége Hétfőn az alaszkai Spotsy tó közelében lezu­hant egy amerikai légitár­saság F—27 típusú utasszál­lító gépe, negyven személy- lyel a fedélzetén. A hely­színre siető mentőhelikopte­rek a hóviharban már csak géproncsokat és ößszeegett holttesteket találtak. A kö­zeli eszkimó falu lakói el­mondták, hogy látták a tó felett körözni a gépet, amely valószínűleg kényszerleszál­lást kísérelt meg. Röviddel ezután a gép kigyulladt, szárnyai leváltak és hama­rosan hatalmas robbanás rázta meg a környéket A légnyomás következtében a tavat borító vastag jég több helyen beszakadt A gépen 37 utas és három főnyi sze­mélyzet tartózkodott Az uta­sok között három kisgyer­mek is volt A szerencsét­lenséget az időjárási és a rossz látási viszonyok okoz­ták. Magyar utas nem volt a gépen. HOGYAN KÉSZÜL A SU­BA címmel közöltük, hogy a Nyíregyházi Megyei Művelő­dési Központban tanfolyam indul A tanfolyam szerdán, azaz december 4-én kezdődik. PROGRAM 1968. december 4, szerda BORBÁLA napja A Nap kél 7,14, nyugszik 15,54 órakor. A Hold kél 15,05, nyugszik 6,59 órakor. 170 éve, 1798 december 4-én halt meg Luigi Galvani olasz természettudós. Gyakorló orvos­ból lett a bolognai egyetem ana­tómia tanára. Foglalkozott se­bészettel és szülészettel is. Szen­vedélyes természetkutató és az összehasonlító bonctan kiváló művelője volt. 1789-ben észlelte a nevének halhatatlanságot köl­csönző elektromos jelenséget. Fel­figyelt arra, hogy a csupasz bé­kacomb két különböző fémmel érintkezve rángatózik. Az ő ese­tében a rézdróton függő állati testrész megrándult valahányszor a tartó vasoszlophoz ütődött. Fel­fedezésének valódi mibenlétét nem ismerte fel. Valamiféle sajátságos állati magnetizmusnak vélte és ilyennek is tette közzé négyré­szes nagyszabású művében. Téves megítélése ellenére is tudta, hogy valami merőben újra jött rá. A jelenség helyes magyará­zatát a nagy olasz fizikus, Alessandro Volta fogalmazta meg, egészítette ki és ő nevezte el galvanizmusnak. Luigi Galvani nevét ekkortól származtatva vi­seli sokféle elektromos jelenség, eljárás, készülék, mint galván­áram, galvánelem, galvanoplasz­tika, galvanométer, galvanoszkóp, galvanizálás, stb. A nagy fiára büszke Bologna városa, a város központjában, a róla elnevezett téren állította fel Galvani monu­mentális szobrát. Hó Várható időjárás ma estig: fel­hős, párás, helyenként ködös idő, néhány helyen ködszitálással, hó- szállingózással. Gyenge, időnként kissé megélénkülő, változó irá­nyú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 plusz 5 fok között, a tartósan ködös helyeken egy-két fokkal 0 fok alatt. Kossuth rádió 8,25: Medea. Részletek Cherubi­ni operájából. — 9,00: Orvosi ta­nácsok: a gyermekkor hasi fáj­dalmairól. — 9.05: Verbunkosok, népdalok. — 9,34: Ut a határta­lanba. (Ism.) — 10,10: Arturo Toscanini lemezeiből. — 11,00: Iskolorádió. — 11,30: A Szabó­család. (Ism.) — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,00: A világgazdaság hírei. — 13,05: Budapest kulturá­lis programjából. — 13,06: Vála­szolunk hallgatóinknak! — 13.21: Lajtha László: Concert sonata. — 13.46: Rácz Vilmos népi zenekara játszik. — 14,06: Nőkről — nők­nek. — 14,36: Ének a háború el­len. — 15,15: Iskolarádió. — 15,55: Otelló. Részletek Verdi operájá­ból. — 16,33: A történelem ta­núi — Hidas Antal. — 17,05: Kül­politikai figyelő. — 17,20: Csárdá­sok. — 17,27: 100 éves a Magyar Népoktatási Kódex, összeállítás az 1868-as Eötvös törvényről. — 17,42: Wilhelm Backhaus zongo­rázik, közreműködik: a bécsi filharmonikus zenekar, vezényel: Kari Böhm. — 18,13: Magnósok, figyelem! — 19,30: Családi kör­ben. — 20,30: Béres Ferenc nótá­kat énekel. — 20,52: ötven év a pódium mögött. — IT .rész. — 22,20: Két operettnyitány. — 22,35: Lemezmúzeum. Heinrich Schluss­nus énekel. — 23,10: Studium. — 23,20: Fehér Sándor nép! zeneka­ra játszik, Kemenes Sarolta éne­kel. — 0,10: Rimszkij-Korsza­kov: Cári menyasszony — részlet az I. felvonásból. Petőfi rádió ff,88: Látogatás Farkas Imré­nél. (Ism.) — 10,51: Szép magyar novella. Móricz Zsigmond: Sze­relem. (Ism.! — 11,11: Kamara­zene. — 11,40: Könnyűzene. — 12,00: Kísérőzenék. — 13,17: Könnyűzenei híradó. (Ism.) — 14,00: Kettőtől — hatig.. — 18,10: Az állam: Ö. Portugália, Salazar után. Gellért Endre írása. — 18,25: Beethoven összes zongora- szonátái. — 19,36: Uj könyvek. (Ism.) — 19,39: Virágénekek. — 20,30: Rádiószínház. Buffo-minisz- térium. Szatirikus drámai költe­mény — 21,27: Táncmelódiák. — 22,00: Barlay Zsuzsa és Faragó András énekel. — 22,27: A Galilei Kör. Hl. rész. (Ism.) Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs életéből. — Gitárzene. — Mun­kásfiatalok az iskolákban. — Rendeletmagyarázat. — Tánclé­pésben. URH 18,10: Tánczenei koktél. (Ism.) — 18,55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek 20. lecke. — 19,10: Graziella Sciutti énekel. — 19,35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Lehotka Gábor or­gonaestje. — Kb. 20,35: Üzenet élő hangokon. B^.s Mihály mondja el két verSfft. (Ism. hangfelvételről). — Kb. 20,40: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21,25: Operaegyüttesek. — 22,05- Jazz Jugoszláviából. — — 22,19: Ránk! György: Cirkußz. — fantasztikus álomjelenetek 5 képben, előjátékkal. — Karinthy Frigyes novellája nyomán. Televízió 17,58: Hírek. — 18,10: A virovól vízesés... (Jugoszláv kisfilm.) — 13,20: A világ térképe előtt. — 18,30: Házak és otthonok. Riport­film. — 18,50: Esti mese. — 19,00: Tv-mintabolt. (Karácsonyi előzetes. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Malican papa és fia. Fran­cia rövidjátékfilm. Phaedra ha­lála. — 20,45: Show-hivatal. — 21,35: Fekete? Fehér? Igen? Nem? Helyszíni közvetítés a ve­télkedő-m aratón rajtjáról. — — 22,00: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratishvai tv 8,25: Iskola-tv. — 13,25: Inter Bratislava—SC Palermo KEKiab- darúgó-mérk. —16,20: Közlekedés gyermekeknek. — 17,20: A har­madik bratislavai dalfesztivál külföldi vendégei. — 17,45: Közép­iskolások műsora. — 19,00: Tv- híradó. — 19,35: Tudományos és műszaki magazin. — 20,05: Roman Hlavec — Egy eset — dokumen­tumfilm. — 20,55: Szerelmi nép­dalok. — 21,15: Az út kezdetén. — Dokumentumfilm. — 21,45: Tv-híradó. — 22,05: Francia nyelvlecke. A nyíregyházi mozik KRÚDY MOZI! A HfiT CERVI PTVfB Előadások kezdete: Ml S, fél 7 és fél 9 órakor. Telefon: U-6L BEKB MOZ1I FALAK Előadások kezdete: Ml i, fél 7 és fél t órakor. GORKIJ MOZ» MI LESZ VELED ESZTIIKET Előadások kezdetei I I (■ 1 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJAI LILIOMÉI Előadások kezdete: fél s és fél 8 órakor. HOGY AZ ILLÉS, MEG A ZORÁN... Uj erősítőt kapott a Nyíregyházi Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikum tánczenekara, a Szimering 7. Az együttes új szerzeménye 4300 forintba került, melyet a technikum szakszervezeti bizottsága, a KISZ és a felső­fokú intézmények közösen adták össze. Randalírozó galeri Azt a hattagú társaságot, amely minap állt a fehér­gyarmati járásbíróság elé, joggal nevezi a járási szék­hely lakossága „fekete kéz” bandának. A harminckilenc éves Csi­kós Gyulát ezúttal tizedszer ítélte el a bíróság — garáz­daság, súlyos testi sértés, lo­pás címen. A hattagú társaság öt tag­ja büntetett előéletű. Csikós és társai ezúttal Nagyhódo­son különböztek össze két ellenfelükkel. A község ut­cáján olyan randalirozást csaptak, hogy a reggeli mun­kába sietők között senki sem akadt, aki bele mert volna avatkozni. Egymást botok­kal, villákkal üldözték és több mint fél óráig tartó üvöltözéssel párosuló csete­paténak csak a rendőr járőr vetett véget. Nem sokkal ezután Csikós egy társával 570 forint értékű diót lopott Tiszakóródon egy nyári- konyhábóL A galerivel szemben most már szigorú ítéletet hozott a bíróság. Többszörös visz- szaesők voltak. A lopások sorozatát követték el eddig, községről községre vándo­rolva. Gátlástalanul éltek a máséból, kerülték a mun­kát, de annál hangosabban viselkedtek. Megfélemlítettek mindenkit nyilvános helye­ken. A hat vádlottra a járásbíróság összesen 5 év és 7 hónap , sza­badságvesztést „osztott ki”, ebből három évet a fehér- gyarmati „fekete kéz”-re, Csikác Gyulára. A VÁROS EXPORTJA. Felmérés szerint a város üze­meinek ipari exportja az év első felében elérte a 234 mil­lió forintot, s 31 százalékkal növekedett az elmúlt év azo­nos időszakához képest. Év végéig ez az arány még na­gyobb mértékű lesz. VOLGA-TAXI A VÁROS­BAN. Uj Volga-taxit állított forgalomba a városban az 5. számú AKÖV, s ezzel az uta­sok kényelmét már három ilyen kocsi biztosítja Nyír­egyházán. Még ez évben az ígért negyediket is megkap­ják. A Nyíregyházi KPM Köz­úti Igazgatóság megvételre felajánl 7 DB T—150 TIPUSU (RS-09) HOMLOKRAKODÖHOZ TARTÓZD SZALMARAKO- DÖT, SZALMAHORDÓT ÉS KANALAZÓ MARKOLÓT. Érdeklődés: Búza tér 20. Telefon: 13—65. Újhelyi

Next

/
Thumbnails
Contents