Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

1. oláaf •KELET-MAGYARORSZÄC! 1908 december 94. Sorsok állomása „Ez u bácsi hentes, a másik főjegyő, a harmadik földműves volt...” Fiatal lány kísér. Ismer minden szobát és majd min­den sorsot. — Neveket ugye nem kér? — érdeklődik, s megköny- nyebbiilve nyugtázza, hogy nem. A hosszú folyosókon családias meghittség, kakuk- kos óra. Festőállvány, rajta egy friss kép: sóstói táj. „Egy idős néni festi” — mondja a leány, festőművészük is van. Az egyik sarki asztalnál hár­man ultiznak. „Ez a bácsi hentesmester volt, a másik főjegyző, a harmadik földmű­ves Tiszadadán...” Érzem a hangján, hogy ezzel azt is ki­fejezi, milyen jól megvannak itt most, együtt. Alkalmi munkákból tengődött Sovány kis néniké ír le­velet egyenes sorokkal. „Ki­nek tetszik küldeni?” A néni nevet — mindig is ilyen jó kedélyű, mutatja be Ilona — s válaszol, hogy nem magá­nak írja, csak megbízásból. „Tetszik tudni, naponta meg­írok néhány levelet Azok kérnek meg, akik már szem­üveggel sem látnak valami jól. „A szomszédjában ülő néni elmondja, hogy itt dol­gozott a nyíregyházi dohány­gyárban. Szabadkozik, hogy azért nem megy nagyon jól az írás, mert valamikor len­gyel iskolába járt — Tudja, ez a néni, aki ír, most nyolcvankét éves. Na­gyon kedves, nagyon szere­tem. Alkalmi munkákból tengődött a múltban, mosott vasalt takarított másoknak. Aztán jött negyvenöt Nagy- kállóban földet osztott,' belé­pett a pártba. Sokat dolgozott a közért, a községért A néni mellett egy as»- szonv azt mondja, azért be­tegedett meg, mert sokat dol­gozott. A kis. töpörödött asz- szony így válaszol: „Nem lel­kem, a munka nem árt sen­kinek. Dolgozni Jő—* Bekopogunk egy szobába Négy színes huzaté heverő, a falakon családi fényképek, kis tájképek, apró díszítő elemek. As asztalon horgolt terítő. „A demokrácia nagyon jó dolog* A szoba lakói *— mint egy üdülőben a szobatársak, nem, inkább mint jó testvérek — hellyel kínálnak. „El ne tes­senek vinni az álmunkat". Mind a négyen túl a hatva­non. Aranydiplomás tanitónő, egy szálkái állomásfőnök öz­vegye, egy idős óvónő és egy néni Ököritófülpösről — mindig a mezőgazdaságban dolgozott a földdel. Néznek ki az ablakon a le­vágott kukoricavégekre, a végtelen termőföldekre, s azt mondják, jó, hogy itt nincsenek nagy fák, amelyek elvennék a kilátást. Olyan nagy megnyugvás látni az évszakok változásait, a me­zőn dolgozó gépet és embert. És a tél különösen szép. „Nincs hideg?” — Itt van az ablaknál a hőmérő, huszon­hét fok. Milyen nagyszerű ez a központi fűtés. Az ember egész életében el nem képzel­te, hogy így is lehet élni. Nem kell kormolni és füstölni a kályhával, gondoskodni a tü­zelőről. És huszonhét fok van mégis. — Milyen Itt? Nem vágy­nak el? Furcsálják, de azonnal megválaszolják a kérdést: „Olyan, hogy, ha elmegyünk valahová látogatóba, alig várjuk, hogy haza jöjjünk. Ide." Az állomásfőnök özve­gye — hetvenhét esztendős asszony — elgondolkodik és szó szerint fgy fogalmaz: „A demokrácia nagyon jó dolog. A születéstől a halálig gon­doskodik az emberekről.” So­rolja a csecsemőotthont, a napköziket és a többit és az­zal fejezi be, hogy ez szép. „Még sajnáltak az ismerőse­im, hogy ide jövök. Mit mondjak? Minden reggel für­dés a meleg vízben...” A földszinten a táblán a decemberi program. „6-án a Zalka Máté leánykollégium énekkara magyar nótákat énekei 10-én a színházban nézik meg Az állam én va­gyok című színművét. 11-én TIT előadás a csillagok”' vilá­gáról. 16-án filmvétíléSr-Ll- liomfi. 26-án a színházban Csongor és Tünde...” Egy lap sem jött... . A leány, aki kalauzom, megjegyzi, hogy televíziójuk, rádiójuk is van, minden szin­ten. És rendeznek zenés, táncos esteket is. „Ahány ember, annyi nehéz eset. Igyekszünk átsegíteni őket a krízisen.” És sikerül? „Néz­ze, általában igen. De van itt például egy néni. Négy nős fia él Pesten. És fáj neki, hogy elszakadt tőlük. Pedig az egyik most vett kocsit, a másik harmadszor cseréli ki a bútorát...” Egy lapot sem küldtek feb­ruár óta. Azzal, hogy nem szeretnek írni. Sorsok állomása. Az emeleten egy bácsi a: életéről beszél. „A KIMSZ egyik vezetője voltam a Vi­harsarokban. És tizenkilenc­ben vörös telefonista. Meg­vertek, üldöztek, nem kap­tam munkát. Csak sokára és Pesten...” A Csepel Művek Csőgyárában volt még nem­régen munkásőr — a falon a képe egyenruhában. És ott a bekeretezett kitüntetés, a tanácsköztársasági emlék­éremről szóló okmány. „Itt most nagyon jó. Az egészsé­gem, az életem ez az otthon Szép nyugdíjam van, egy ré­szét meg is kapom... ezért ragyogóan ellátnak...” Az étteremben tálaláshoz készülnek. Három néni törli a kanalakat, három fejkendős néni. DombrádróL, Nyírma- dáról, ököritóról. Mindig dolgoztak. „Most se tudunk enélkül élni, megszoktuk”. Mindegyikük azt mondja, nem menne vissza többet ah­hoz a gyerekéhez, aki rosszul bánt vele, ahol csak teher volt. Zárt világ? Tudnak otthon helyett ott­hont adni? Vagy ez a világ csak zárt világ? Kísérőmet bántja ez a ki­fejezés: zárt világ, „Ez egy otthon. Ahol a lakók teljesen szabadon jönnek-mennek. A látogatóik is. Barátok, isme­rősök, egykori munkatársak. És akinek ilyen sincs? Jön a konzervgyári ifjúság, a Zalka lánykollégium, a sós­tóhegy! Iskolások. Kis virág­gal, édességgel, kedves szó­val. Névnapokat ünnepiünk és születésnapokat. Anyák napját, nők napját, mikulást, karácsonyt.”' Egyetlen adat: az otthon évi fenntartására hárommillió és százhúszezret költ az ál­lam. Minden lakóra tizenhat- ezer forintot. Élelmet, ruhát, s a fogkefétől a cipőfűzőig mindent ad. A társalgóban as egyik bácsi azt panaszolja, hogy tanul angolul, de itt nincs ki­vel gyakorolni. A másik azt. hogy az épület és a Sóstó közti kis úton nincs még vil­lany. Milyen ez a világ? (Sóstó, szociális otthon, 1968. deeembdr.) Koptra János Az embert szembesíteni Önmagával Epizódok „kicserélt” emberekről „Mintha kicserélték volna — halljuk plykor a már kóz helyként ható megállapítást. Olykor az elismerés, olykor a megütközés hangján. De, hogyan is van az, hogy egy embert megrögzöttnek isme­rünk, s ugyanaz az ember ké­pes túllépni önmagán, meg­hazudtolja a régebbi féltévé seket és teljesen új köntös­ben áll előttünk. Bélyeg nél­kül. Mi ad erőt az embernek, hogy legyőzze önmagát? Er­ről beszélgettünk Szabó Gyu­lával, az építők párttitkárá­val. Emberi sorsokat bogoz- gattunk, egyedi eseteket, me­lyek valamiben mégis tipiku­sak. Közös bennük, hogy si­került az egyik legnehezebb: az embert szembesíteni ön­magával. Hogy az eléje tar­tott tükörben ráismerjen tu­lajdon hibáira, jellemére, s akaratát adja a változások­hoz. Talán ez a pont ragad­ható meg a legnehezébben. De nem lehetetlen­ELSŐ TÖRTÉNETÜNK szereplője egy vezető beosz­tású funkcionárius, akit el­vakított a munka sodrában a hatalomvágy, elveszítette jó­zan ítélőképességét. Mikor az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy tehetsége, ráter­mettsége, emberi stílusa nem tud megbirkózni a beosztásá­val járó feladatokkal, üldözé­si mánia kerítette hatalmába Askálódás, intrika, a felsőbb szerveknek küldözgetett le­velek garmadája töltötte ki idejét Szinte eksztázisban élt, napi tizenöt-húsz dupla­feketével doppingolta magát. Az italra is rákapott Családi élete feldulttá vált Idegzete lassanként felmondta a szol­gálatot — Kevesen remélték, hogy talpra tud állni az új, ala­csony beosztásában, ahol elő­ször szóba sem akartak állni vele. Egy évig tartott a krí­zis — emlékezik a pártbizott­ság titkára. A „belső dráma" nem fe­jezhető ki epizódokkal, mi zajlott le az egyéniség zárt világában. De annyi bizonyos, egy szál ember kevés volt a győzelemhez. A közösség, amely befogadta, együtt vívta meg a csatát vele. És: a gyó­gyulás teljes. — SOKAN ISMERIK az ■egyik kiváló szocialista bri­K.edves, rokoniasan szívé­lyes a meghívás — nem lehet visszautasítani. S mód nyílik összehasonlításra­A meghívás kikötése, hogy kora reggel, 5—6 óra között indul a kezdés. Dehát ho­gyan? Akkor még éjszakai sötét van. „Az nem számít. Van villany az. udvaron, jól világító körtével. Korán kez­dés hamarabb befejezés.” Per­sze, van villany az udvaron. Régen nem volt. Meg kellett várni a reggelt Pálinka, persze. Egy-két kupicával. .Jánc3 sógor tölt, elvárja, hogy jó egészséggel való elfogyasztást kívánjuk a „késre érett” disznóhoz. Mert arra ért Nem a szükség hajtja ki az ólból, idonap előtt, ügy van két mázsa * szép állat, mint akár egy. Fülét, farkát, lábait kezek ragadják meg. A rokon fér­fiak, jó szomszédok. Jó báto­rító az éhomra bekapott pá­linka. Veronka sőgorasszony vizet melegít, nagy fazekakban. Az­zal lesz mosva a disznó, me­leg vízben. Hol volt az ilyes­mi régen? Csak hideg, ásott kuti víz, amitől összegéinbe- redtek az ujjak. A gyerekhad viháncolva lábatlankodik. Ezúttal nincs lehetősége az önámitásnak, hogy a félrekapart szalmatűz alatt ők is „kismalacot” per­zselnek. Gázpalackból, gumi- csövön át fúj, dohog, susog a láng. A gumicső végén oko­san szerkesztett fémfoglalat, csak szükség szerint tartja a tüzet. Sebaj, amiért a tsz ke­vés szalmát tudott adni a DISZNÓTOR nyáron. Nem is nyúlnak hoz­zá perzselés céljából. S a gyerekek is érdekesebbnek találják az égő gáz lobogását, mint a „primitív” szalmaege- tést. Ebijen külön fantázia van: nemigen lehet betelni a nézésével. Az egyik idősebb szomszéd, aki álldogál még egy keveset a fogás után, mintegy magának mondja: „Bizony jó, hogy már ebben is mégvan a taktika.” Tech­nikát akart mondani, dehát neki már bajosan fordul „olyan szókra” a nyelve. Meleg vízzel van mosás, pucolás. A decemberi hűvös időben gőzölög az elcsendesí­tett állat teteme. Fehéredé bőre alatt feszül a szalonna, a zsír. Emlékszem, amikor Idős emberek kíváncsian hajoltak a hasított disznó fölé. A lép elhelyezkedését szemlélték, hogy abból következtessenek a téli időjárás alakulására. Rendszerint ellentmondva egymásnak. Ez most nincs. Elmaradt az ilyen jóslás. Invitálás reggelizni. Fensé­ges, frissen sült húsok illata. Pörkölt káposztával. Még egy pohárka pálinka, ezúttal ét­vágygerjesztőnek és megint jó kívánság a vendégek ré­széről. Puliszka nincs. Nem is hiá­nyolja senki. S nem lehet üres gyomorral felállni. E ek­korára kancsó bor az aszta­lon. Három tűzről pattant fia­talasszony — két testvér és egy sógornő — munkája most kezdődik igazában. De ho­gyan? Nem dörzsölnek verej­téket hullatva kukorica dará­val. Az öblítések után egy­szerűen mosógépbe teszik a belet Rövidesen olyanná lesz, mint a frissen esett hó: gyönyörű fehér. Aztán a hurka-, kolbász­töltés. Itt sincs kézzel, ujjal dugdosás. Elvégzik a töltőgép­pel. Ezt is, azt is. Szaporán. Szinte hihetetlen, hogy déli fél egykor harapni, enni lehet a friss hurkát Párja nincs illat, íz. Emlékszem, amikor koromsötét este érkezett el, amikor idáig eljutott a tor asszonynépe. S nem kerülheti el a fi­gyelmet, hogy most kimarad a kukoricakásával való „dú­sítás”, pótlás. Az igazság: a szükség adta azt. Most nincs erre is külön darálás, rizská­sa van teljeséggel a hurká­ban. János sógór — aki egyéb­ként legénykora óta tsz-tag — a zsírsütéssel foglalatos­kodik. Nem fazekakban a csikós spóron (ilyen egyéb­ként egyáltalán nincs is a házban), háromlábú vaskat­lanba helyezett üstbe rakja a hájat, a véknyítással lekerült Kzalonnadarabokat (Jóma­gam a tüzelésnél segítek, ki­érdemeljem valamivel a ven­dégséget.) Esti szürkületre szinte minden kész. A majolikás tűzhelynek jó „segítést” je­lent a gáztűzhely. Hét edényben is sül, fő, pirul va­lami. Vacsora. A bőség végső ha­táráig terjedő sor: derelyevá- góval aprított tésztás húsle­ves — mert ilyen tészta az igazi disznóhússal főve —, hús befőttmeggyel, töltöttkáb poszta, hurka — fehér, véres —, lerben tepsiben sült kol­bász, sült tészta kétféle is. S bírni kell végig enni. Köz­ben borral telnek meg a poharak. Valamikor nagy rangú em­berek kezdtek ilyen állapot­ban diskurálni. De nicsak, mi sem halunk meg tőle. El­indul a beszéd. És miután Já­nos sógor utal arra, hogy húsvétra feljavítja még a két süldőt, egyiket valószínűleg levágja „pótlásra”, megjele­nik a nevetés hírnöke is: a mosoly. Mert Sándor sógor veszi át a szót, aki nagyon ízesen, nevettetni valóan tud beszélni, adomázni. És igen, nem zavarják a tort kunyeráló farsangosok, ijesztgetve a gyerekeket. Őket sem hiányolja senki. Asztalos Bálint fiádnak vezetőjét — folytatja Szabó Gyula. Azt is tudják róla, hogy néhány éve aki te­hette messziről elkerülte. Minden pénzét elitta, napo­kig felé se nézett a családnak „Én akkor rongy ember vol­tam, nem szégyellem a múl­tat” — mondja, amikor a brigádtársakkal beszélget. El­vonókúrára küldték. Innen számítja a „második” életét. — Nem az elvonókúra tett csodát, hanem az akaraterő. És azok, akik állandóan táp­lálták. Saját maga példáját hozza fel, agyonmagyarázás és pré­dikáció nélkül, ha a brigád­ban emberi probléma adó­dik. Minden évben különdi- cséretek, pénzjutalmak, anyagi és erkölcsi elismeré­sek kísérik a kiváló munkát. Legutóbb a Szakszervezetek Megyei Tanácsának is tagja lett. Példásan képviseli mun­katársai, a köz érdekeit. A megtett út serkentő, önbizal­mat kölcsönöz neki. # — EGY FIATAL MÉR­NÖKÜNKKEL sok bajunk volt — Igen bántott bennün­ket, hogy munkásgyerek, őmaga is kőműves volt, igy tanult és lett diplomás em­ber, mégis a gondolkodása, a felfogása igen-igen megbot­ránkoztató volt. Cinizmus, anyagiasság, követelődző®, különcködés, sznob viselke­dés, és még ki tudja, milyen tulajdonságok ötvöződtek benne. Mindent a pénzért, de sem­mit a közért — így jellemez­ték a munkatársai. A meg­növesztett szakáll, amely persze visszatetsző volt a vállalatnál, a kíilsőségeKben is jelentkező szembenállást, különállást jelképezte ná­la. De élhet-e vala­ki emberi közösségben a közösség ellenében, azon kí­vül? És várhat-e valamit, na ő nem ad? Ugyanis lakást akart, s talán ekkor kezdő­dött el valami, ami rádöb­bentette adósságaira a társa­dalommal szemben. — ö is a megbecsült, köz- tiszteletben álló emberek kö­zé tartozik azóta — summáz­za a párttitkár. Teljesen megváltozott, érdeklődő. Tár­sadalmi tervezéseket vállal a KISZ lakótelepen, és má­sutt. A fiatal műszakiak ta­nácsának lelkes tagja. Sírt Örömében, amikor megkapta az őt jogosan megillető la­kást... # Kiragadott epizódokat rak­tunk egymás mellé, a tel jes­ség és a bonyolultság felbor- zolása nélkül. Foszlányokat emberi sorsokról. Tartalmas emberi kapcsolatokban is gazdagodó életünk sűrűjéből, ahol kicserélődnek, mondhat­juk — jó értelemben — ki­cserélődni kénytelenek akik adósai önmaguknak, egyúttal a társadalQmnak is. PáR Gén Méreteiben Is Impozáns a Tiszavasvári Alkaloida Ve­gyészeti Gyár építkezése. Hammei József felvétel* Január 8-ig prolongálták Nyíregyházán az Eorí csillasokat o o Nagy érdeklődés előzi meg az Egri csillagok című új magyar játékfilm nyíregyhá­zi bemutatóját A Krúdy filmszínházban december 26- án tarják a magyar filmalko tás premierjét Azt követően minden nap két előadáson és külön ifjúsági előadásokon nézhetik meg a filmkedvelők Várkonyi Zoltán új filmin' Az eddigi érdeklődésre vai tekintettel január 8-ig pro­longálták a filmet, melynek minden második előadásán 15 kispalack „Eger csillagát’1 és „Egri medocot” sorsolnak ki a közönség között. A film­színház előcsarnokában a könyvesbolt már napok óta megkezdte az árusítást, fő­ként az Egri csillagok iránt nagy a kereslet, de Gárdonyi más mii' pH is vásárolják. A me- ei Moziüzemi Válla­lat re rterve szerint feb­ruárban és márciusban mint­egy 150 szabolcsi moziban ke­rül bemutatásra az Egri csflfc» lagok.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents