Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

K15TJ5T-MAGYARORSZACI W68. december ♦ % «Ms! Kairói lapok a Nassy.er—Gromiko tárgyalásokról Kairó, (MTI): Hivatalos forrásból szár­mazó értesülés szerint Nasz- szer elnök és Gromiko szov­jet külügyminiszter vasárnap öt órán át tárgyalt. A tár­gyaláson egyiptomi részről jelen volt Favzi, Nasszer dip­lomáciai tanácsadója, Riad külügyminiszter és Galeb. az EAK szovjetunióbeli nagykö­vete. Szovjet részről ott volt Szemjonov külügyminiszter­helyettes és Vinogradov, a Szovjetunió egyiptomi nagy­követe. A tárgyalásokon „a közel-keleti válságot, Izra­elnek az arab országok elleni folytatólagos agresszióját és közös érdekű kérdéseket" vi­tattak meg. A tanácskozások eredményét egyébként Kairó­ban és Moszkvában egyide­jűleg kiadandó közlemény­ben ismertetik majd. A diplomatákat és a politi­kai megfigyelőket meglepte a Nasszer—Gromiko tárgyalá­sok hosszú időtartama. Tá­jékozott körökben úgy tud­ják, hogy a szovjet külügymi­niszter igyekszik felvilágosí­tást szerezni Egyiptom néze­teiről az ENSZ erőfeszítéseit Illetően és a politikai rende­zés tető alá hozásán fárado­zik. A kairói lapok vezető he­lyen számolnak be Nasszer elnök és Gromiko szovjet külügyminiszter vasárnapi megbeszéléséről. A Journal d’Fgvpte értesülése szerint Grnm'ko atadta Nasszernek a szovjet vezetők üzenetét. Ezt követően Nasszer elnök expo­zét tartott a közel-keleti hely­zetről. Az ülés után egy egyiptomi diplomata kijelen­tette: az eszmecsere nyílt es mélyreható volt. Egy szovjet diplomata „munka1 a tóga‘ás nak” nevezte Gromiko útját. Gromiko az elnökkel foly­tatott megbeszélése előtt kü­lön tanácskozást folytatott Mahmud Riaddal. Az EAK külügyminisztere Eskol mi­niszterelnök, Eban külügymi­niszter és Dajan hadügymi­niszter nyilatkozatait idézve mutatott rá arra, hogy Izrael Jeruzsálem után be akarja kebelezni a gázai övezetet, a Jordán nyugati partvidékét és a szíriai Golan magaslato­kat is. Szabadon bocsátották a Pueblo legénységét Panmindzson, (MTI): Hétfőn, magyar idő szerint hajnali 3 óra tájban a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság hatóságai a Korea két részét elválasztó demili- trizált övezetben, Panmind­zson térségében szabadon bocsátották a január 23-án elfogott Pueblo amerikai kémhajó 82 főnyi személyze­tét. A tengerészeket először autóbuszokon egy amerikai katonai táborba szállították, majd helikoptereken útnak indították egy katonai kór­házba, ahol orvosi vizsgálat­nak vetik alá őket A kémhajó szabadon bo­csátását megelőzően az Egye­sült Államok nevében Wood- word tábornok nyilatkozatot írt alá. amelyben bocsánatot kért a KNDK hatóságaitól azért, hogy a Pueblo kém­kedés céljából a KNDK fel­ségvizeire hatolt be. . A szabadon bocsátott ten­gerészek a 11 hónapos fog­ság ellenére jó egészségnek örvendenek és a karácsonyt valószínűleg már valameny- nyien családjuk körében tölt­hetik. Nyomban a Pueblo sze­mélyzetének átvétele után az amerikai propagandagépezet megkezdte az aláírt amerikai bocsánatkérő nyilatkoza' megcáfolását. Ennek a kam­pánynak a keretében Loyd Bucher, a Pueblo kapitánya sajtóértekezleten nyilatko­zott és azt állitotta, hogy ha­jója a nyílt tengeren tartóz­kodott,amikor a koreai ha­ditengerészeti erők elfogták A továbbiakban azt próbálta ecsetelgetni. mennyire rossz bánásmódban volt része a hajó személyzetének a fog­ság ideje alatt, de szavai r.em valami meggyőzően hangzot­tak hiszen maga is kijelen­tette: „Meglepően jól érez­zük magunkat.” Jelenlés az Apolló—8 útjáról (Folytatás az 1. oldalról) űrállomások már kipróbált pálváihoz. Az Apolló—8-ról szólva Petrov akadémikus megjegy­zi: a teljes programnak automata űrállomásokkal tör­ténő előzetes kirópálása, még mielőtt személyzetet külde- Xiének a világűrbe, nagyobb biztonságot nyújt A szovjet tudós ezután azt a reményét fejezi ki, hogy az Apolló—8 kipróbálását a Föld körüli pá­lyán, s azokat a külön kísér­teket, amelyekkel az űrhajó­nak a földi légkörbe való visszatérését voltak hivatot­tak begyakorolni, megfelelő gondossággal végezték el. Ezt követően utal azokra a nyu­gati kommentárokra, amelyek az Apolló—8 űrhajósaira vá­ró veszélyekkel foglalkoztak. A szovjet tudós rámutat, hogy ezek a megállapítások nem teljesen alaptalanok, an­nál is inkább, mivel az Apol­ló—8 fokozott naptevékenység időszakában indult útjára. Cikkének befejezéseként a Szovjet Tudományos Akadé­mia űrhajózástudományi in­tézetének igazgatója sok si­kert kívánt Bormannak és társainak, a bátor amerikai űrhajósoknak, s legfőképpen azt óhajtja, hogy programjuk teljesítése után szerencsésen térjenek vissza a Földre. Srazi! hefyze’bép Rio de Janeiro, (MTI): A Brazíliából érkező egy­re gyérebb hírügynökségi Je­lentések arra utalnak, hogy a december közepén végrehaj­tott puccsszerű fejleményei; után kezd normalizálódni a helyzet ebben a latin-ameri­kai országban. Vasárnapra virradóan szabadon bocsátot­ták az ellenzék két tekinté­lyes vezetőjét, Kubitschek volt alelnököt és Lacerda volt korma zót. Más jelen­tések szerint viszont mind­két politikust otthonában házi őrizetben tartják. Vietnam! karácsony E nnek a nagyon önér­zetes népnél:, — bár­mennyire is megal­kuvás nélküli a harca, ha a függetlenségéről van szó. — rendkívüli érzéke van bel- tigyei békés elrendezéséhez. A 31 millió vietnami többsé­ge buddhista (vagy felekeze- ten kívüli), de nagy kiterje­désű katolikus szigetek is tarkítják az ország vallási térképét. A franciák idején székesegyházak épültek, püs­pökségek létesültek; a keresz­ténység gyökeret eresztett. Észak-Vietnamban mégsin- csenek vallási ellentétek. Az egyházakat is összehozza a nemzet közös törekvése, a felszabadító háború, Buddha születésnapján Hanoi főpapja az igazságod békéről beszélt, amelyet a felkelt nép harca hivatott ki vívni. Karácsony­kor, amikor megszólalna!: a székesegyház és a belváros három nagy templomának harangjai, a püspök szánté ugyanazt mondja el, mint amit Buddha híveinek gyü­lekezetében hallottunk. Még a szertartások egyes elemei is hasonlítanak egymáshoz. A hanoi karácsonyt csu­pán kívülről fenyegeti hábor­gatás: az óvóhelyek most is készenállnak, s a háztetőkön, a templomok tetején is, akár­csak a pagodák körbefutó ke­cses felső teraszain, befűzött hevederrel állnak a géppus­kák, hiszen nem volt még olyan bombázási szünet, ame­lyet az amerikaiak — ha csak felderítő repülésekkel is — meg ne sértettek volna K arácsony táján el szo­kott jönni Phncom- penhből Hanoiba öreg barátunk, Wilfred Burchett, a világhírű ausztráliai író és hírlapíró. Mindig ez volt az a reménykeltő időszak, ami­kor a békét vágyó emberi­ség nyomására (vagy meg­tévesztésére) az amerikaiak valamilyen hajlandóságot mu­tatlak, hogy politikai kiutat keressenek a vietnami há­borúból. A VDK vezetői esz­tendőkön át karácsony ide­jén Burchettnek adott inter­jú formájában kezdeményez­ték a tárgyalásos kapcsolat felvételét az Egyesült Álla­mokkal; neki mondták el azokat a feltételeket, ame­lyek közt lehetségessé vál­hat a politikai kibontakozás. Amíg Vietnamban voltunk, Barchett — régi moszkvai és budapesti barátunk — rend­szeresen vendégünk volt ha­noi látogatásai alkalmával, ö mesélte el. milyen a kará­csony a fronton, a Saigont körülvevő őserdőkben, ahol — a DNFF meghívására — 1963-ban és 1985-ben épp ebben az időszakban volt ri- porterúton. Ilyenkor az ame­rikaiak és a saigoni admi­nisztráció látványosan tűz­szünetet rendel el. „Véletle­nül életben maradtam egy ilyen tűzszünet alatt”, — me­séli. Az ellenség rendszere­sen arra számit, hogy a fel- szabadításj front katonái kö­zött karácsony táján nagy mozgás lesz, legalábbis a katolikusok hazatérnek a családjaikhoz, feledve a kö­telező éberséget. Ezért a „tűz­szünet” a saigoniak részéről egyben széles rendőri és ka­tonai intézkedések láncolata. Nagy helikopteres felderítő tevékenység folyik a Tay Ninh dzsungel fölött, a fedél­zeti fegyverekből tüzet nyit­nak. ha bármiféle mozgást észlelnek. Burchettet 1965-ben elvit­ték egy kis faluba a felsza­badított területen, ahol béke­ünnepséget tartottak. Népi tánccsoport lépett fel, filmet is vetítettek, de az ese­ménysorozatot záró népgyű­lésre már csak kis csoportok­ban, az óvóhelyeken kerül­hetett sor, mert a levegőből szórni kezdték rájuk a „ka­rácsonyi ajándékot” H anoiban az elmúlt években szóba sem jöhettek a szabadtéri rendezvények. Pedig valaha itt Is valóságos népünnepély volt a karácsony. A Xon Nhat szálló előtt vezető út­vonalat lámpafűzérekkel dí­szítették, s a kereskedő- negved híres iparosutcáit az ezüstművesek utcáját, a se­lyemszövők utcáját gyümölcs- füzérekkel, színes zászlócs­kákkal, s az iparosok mes­terségbeli remekeivel agat- ták ilyenkor tele. A fenyő nagy ritkaság errefelé, csak a várostól 40 kilométerre északra elterülő, csaknem ezer méter magas hegyvidé­ken találni néhány szép pél­dányt. Ezekből állítottak fel valaha egyet-egyet az elnöki palota főbejárata előtt A mai vietnami gyerekek ilyes­mire már nem is emlékez­nek. .. Bizony csaknem negyedszá­zada már, hogy ennek az országnak alig-alig jutott bé­kés karácsony. Pedig a viet­namiak nem harcias tenné«. szetűek, — gondolkodásuk­tól, filozófiájuktól távol áll a háború. Mégis az egész világ tudja, milyen elszántan és nagyszerűen tudnak harcolni, ha rákényszerítik őket. S le­het-e nagyobb kényszer, mint az, hogy idegen hódítóit jönnek az országba, nem en­gedik az embereket a maguk módján élni, a társadalmu­kat maguk választotta úton berendezni. A békés vietna­miak tehát harcolnak és ádá­zul harcolni fognak mindad­dig, amíg ki nem kényszerí­tik az utolsó hódító távozását is hazájuk földjéről. Ez a karácsony reménytkel- tőbb, mint a megelőzőéi: vol­tak. Ebben az évben olvany- nyira nyilvánvaló lett as amerikaiak katonai jelenlété­nek eredménytelensége, a oly nagy nyomást gyakorolt a nemzetközi közvélemény aa Egyesült Államok vezetőire, hogy azok kénytelenek vol­tak fejet hajtani a VDK áll­hatatos követelése előtt! megszüntették Észak-Vietnam bombázását, s beletörődtek, hogy a vietnami kérdés po­litikai rendezéséről négyolda­lú tárgyalások induljanak. A békéért aggódó világ számára az lett volna as igazi karácsonyi ajándék, ha már megkezdődtek volna Párizsban az érdemi tárgva- lások. A derűlátóbbak nzt várták, hogy a szokásos ka­rácsonyi tűzszünetet immár a párizsi Kiéber sugárúton a négy küldöttség együttesen határozza el és deklarálja. S talán ez a tűzszünet fegy­verszünetté fejlődhetett vol­na. November 6-ra hirdették meg a nésyes tárgyalás kez­detét. A DNFE delegátusa már november 4-én a hely­színen voll A saigoniak de­cember 10-ig el sem mentek Párizsba, amióta pedig ott vannak, ügyrendi vitába ful­laszt iák a megbeszélést, ke­resztbe fekszenek az érdemi tanácskozáshoz vezető úton, Mindenki tudja róluk, hogy az amerikaiak kitartottjai. Magatartásuk tehát az ame­rikaiak szándékai iránt éb­reszt kétséget. I lyen hát a vietnami karácsony 1968-banj gondokkal teli, fe­szültségektől terhes. Mégis, — ez már jobb karácsony, mint a tavalyi volt, — ma­gában hordja a kibontako­zás ígéretét 9. Ez a beszéd már jobban tetszett Pauler Tivadar igaz­ságügy miniszternek. Ismerte a Vajda félelmetes tárgyi tudását nem is próbálta fi­togtatni a maga tájékozott­ságát, hiszen Eötvössel szem­ben senkinek sem volt szé­gyen alulmaradni memória dolgában Megnyugtatta, hogy az egykori veszprémi vármegyei tisztviselő gyen­géd szavakkal említette a nagy tekintélyű Helfv Igná­cot ahelyett, hogy továbbra is a zsidókat magasztalná. — Bizony Károly, van ne­künk elég keresztény ha­zánkfia, akinek érdemeiről mostohán hallgatunk. — Ilyen lenne Helfy is? Sietve ragadta meg az al­kalmat a miniszter, hogy ő is ízelítőt adhasson tájéko­zottságából. — Munkásságáról alig tud valamit a nemzet. Pe­dig látod, ő fordította olasz­ra. sok egyéb mellett Jókai regényeit, Eötvös bárótól A falu jegyzőjé-t. Miközben el­látta Kossuth mellett a leg­belső bizalmas nehéz mun­káját. elsőnek ismertette Olaszországban a magyar irodalmat. Milánóban száz­szor jobban ismerik, mint Uthon. A Vajda kelletlen fintor­ral görbítette le ajkát, — Minden való igaz, de nekem tudomásom van va­lamiről, ami árt a derék Helfy apostoli fényének. Mindig izgató, ha fölsej- lik valami ismeretlen a po­litikusok múltjában, még ha olyan tiszteletre méltó em­ber is az illető, mint Helfy Ignác. — Nono. Csak nem?... Eötvös kurtán, közömbö­sen fújta oldalra a füstöt — De bizony, kegyelmes uram. Helfy végtére is zsi­dó. Zavarában leszegte a fe­jét Pauler. Sokáig hallga­tott A rég kiszemelt helyre tette jobboldali bástyáját és nagyon csendesen mondta: — Matt.. Törődött is Eötvös a sakk- verfeséggel. Feltámadt gyil­kos iróniája, nem tudott el­lenállni a vágynak, hogy egy életre megleckéztesse Tisza Kálmán kedvenc miniszte­rét — Óhajtasz még egy par­tit, kegyelmes uram? — kérdezte előzékenyen. Pauler lassan összeszedte magát, megint felölthette rendületlen előkelőségét. — Természetesen, állok a revans elébe. — Végre valahára szobra lesz a fővárosban Széchenyi­nek és Petőfinek — tért át más témára a Vajda, mint­egy megbánást színlelve előbbi beugratásáért. — Be­csülöm érte a kormányt Merte vállalni a burkolt ha­ragot, ami az udvar környé­kén támadt — Szuverén hatalom va­gyunk a belügyekben — je­lentette ki önérzetesen a mi­niszter. Eötvös úgy tett, mintha most kizárólag a játék érde­kelné. Mélyen a sakktábla fölé hajolt. — Igen szépen halad a gyűjtés a szoboralap javára szerte az országban. — Egészen megható a kö­zönség buzgalma. Főképp Reményi Ede zeneszerző hangversenyez páratlan eredménnyel. Már bejárta csaknem egész Magyarorszá­got. Ügy hírlik, eddig több, mint hatvanezer forintot he­gedült össze. — Hallottam róla — bó­logatott szórakozottan a Vajda és mint a magyar muzsika fanatikus pártfogó­ja, mindjárt halk füttyszó­val idézte Reményi Ede leg­divatosabb dalát: „Ezt a ke­rek erdőt járom én...” — Káldi mellett ő tesz most a legtöbbet a nemzeti muzsi­káért. Erkel ugyancsak fel­buzdult a példáján. De mu­zsika ide, muzsika oda, most én adok sakkot, ke­gyelmes uram — és akkurá­tusán beütött futójával a miniszter védelmi vonalába. — Ettől nem kapok fej­fájást — ütötte ki a futót Pauler. — Ha jól emlék­szem, Reményi is amnesz­tiával tért haza Kossuth mellől. Eötvös csak erre várt. Szórakozottan bólintott, mint akit nem érdeke) a dolog. — Természetesen, egészen pontos az emlékezeted, ke­gyelmes uram. Kár is ehhez hozzátenni, hogy Reményi Ede szintén zsidó. Végre rádöbbent Pauler Tivadar: a sakkozás ürü­gyén egészen másfajta játé­kot űz vele az agyafúrt ügy­véd, s bármennyire jól játsz­hat ellene a táblán, ama másik játszmában csak 6 szenvedhet vereséget. Elege volt ebből, egyszer s min-r denkorra tudtára akarta adni Eötvösnek, hogy őt nem lehet megkömyékezni. — Kérlek, ne agitálj en­gem se nyíltan, se körmön­fontat Meddő fáradozás. Élvezzük inkább a játékot. — Kegyelmes uram, akár reggelig is elsakkozgatok veled a legnagyobb öröm­mel — mentegetődzött Eöt­vös ártatlanul. — De talán mégis beszélhetnél Tisza Kálmán nagyméltóságú mi­niszterelnök úrral. Állami érdek megakadályozni a ké­szülő párbajt — Mondtam már, engem sokkal jobban érdekel a Fiat Justitia, mint a pártos­kodás. Számomra * az alkot­mánynál is fontosabb a bün- tetőtör vény könyv. Nem hiába mondta a Vajda, hogy akár reggelig is elsakkozgatna a miniszter­rel. Vég nélkül folytathatta volna a beugratást Azt hitte, partnere tökéletesen elzárkózott minden további vereség elől, s most maga nyitott rést a legérzékenyebb ponton. Eötvös bűnbánó hí- »elgéssel akarta kiengesztel­ni a sértődött Paulert. — Rendben van, kegyel­mes uram, a világért se so­rolom tovább bizonyos köz­életi férfiak felekezeti ho­vatartozását. Elvégre tökéle­tesen mindegy a mi bájos Erzsébet királynőnknek, hogy miféle paphoz járt hit­tanra magyar nyelvoktatója, Fáik Miksa. Az sem érdekes, hogy Korányi Frigyes, meg Ballagi Mór. meg Vámbéry Ármin melyik vallásból emelkedett a tudomány ma­gaslatára. örvendjünk a tö­kéletes magyar büntetőjog­nak. Hála Szilágyi Dezső­nek, az én édes jó barátom­nak, hogy lángelméjét ilyen nagy alkotásra használta. Csak mi jogászok mérhetjük fel e munkának bámulatos értékét. Szilágyi Dezső tet­tével a jogalkotásban is Európa legműveltebb orszá­gai közé sorakoztunk. Mérséklőén a magasba emelte tenyerét Pauler. ne­hogy végképp szónoklattá váljon Eötvös mind forróbb lelkesedése. A Jogban iga­zán otthon volt a miniszter, így hát az alulmaradás ve­szélye nélkül kockáztathat­ta meg: — Jó, jó, Károlyom, Szi­lágyi Dezső teljesítménye valóban páratlan, de amit teoretice köszönhetünk neki, azt praktice mégis csak Cse- megi Károly fogalmazta használhatóvá a jogászi gya­korlat számára. Mint ügy­véd, tudnád-e akár egyetlen napra is nélkülözni a Cseme- gi kódexet? — Igaz, igaz, de Cseme- giért mégsem tudok igazán lelkesedni — fanyalgott a Vajda. A játék kezdete óta elő­ször most nevette el magát a miniszter. Kellemeset nyújtózkodott, h ' tát a szék magas támlájának feszítette, hüvelykujját a brokátmel- lény zsebecskéjébe dugta. — Különös ember vagy te, Károly, önkényese:' . ön­teted ki szeretetedde a* embereket. Mi bajod lehet szegény Csemegivel? Éppen te, a szabadságharc próká­tora nem tudod róla, hogy 1848-ban alakított egy zász­lóalj gyalogságot és egy szá­zad lovasságot? — Már hogye tudnám: Végig verekedte a bácskai és a bánáti hadjáratot, utána a temesvári várban, meg a bu­dai Nádorlaktanyában ra­boskodott. Mégse rajongok érte túlságosan. — És miért nem? — hajolt előre kíváncsian a miniszter. Eötvös apró, ravaszkáa szemében szúrósra vált a fény. — Mert zsidó. A játék ezzel be is feje­ződött. Mindketten megér­tették, hogy folytatása szá­mukra örökre lehetetlenné vált Teljes lelki nyugalom­mal gyújtott rá újabb kaba- nószra a Vajda, közben ki­gondolta, hogy kora reggel fölkeresi Kozma Sándor ki­rályi főállamügyészt. megkí­sérli rábírni, beszéljen Ti­szával a párbaj lefújása ér­dekében. (Folytatjuk Regény Eötvös Károlyról Gerencsér Miklós:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents