Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-14 / 267. szám

t oMat

1CELET-M AGY ARORSZÄÖ

f9B8. november ft? !

Köszönt] ük hazánkban An are] Gromikót

Kedves vendéget üdvözlünk ma hazánkban, Andrej And- rejevics Gromikót, a Szovjetunió külügyminiszterét, aki Péter János magyar külügyminiszter meghívására baráti látogatásra érkezik hozzánk.

Ez a látogatás szervesen beleillik a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti testvéri barátság és gyümölcsöző együttműködés állandó folyamatába. Minden területen állandóan bővül és mélyül a magyar—szovjet barátság, ez jellemzi országaink nemzetközi együttműködését is. A magyar és a szovjet külügyminisztérium közötti állandó kapcsolatnak és konzultációnak nagy szerepe van nemzetközi együttműködésünk hatékonyságában.

Utoljára 1965 májusában tett ilyen természetű látogatást Andrej Gromiko Magyarországon, s ezt a látogatást Péter János 1966 júliusában viszonozta. A múlt évben pedig akkor került sor személyes találkozásra a két külügyminiszter között, amikor Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának vezetésével szovjet párt- és kormányküldöttség járt hazánkban.

Andrej Gromiko a nemzetközi élet egyik legismertebb személyisége, hiszen februárban lesz 12 éve, hogy ő áll a Szovjetunió külügyi apparátusa élén. Életpályájának kiemelkedő eseményei összefüggésben állnak korunk fontos nemzetközi eseményeivel. A nevezetes jaltai értekezleten ő volt a szovjet delegáció külügyi tanácsadója, majd a Dombarton-Oaks-i konferencián képviselte hazáját, s ilyenformán részt vett az ENSZ alapokmányának megszerkesztésében. Hosszabb Ideig a Szovjetunió állandó képviselője is volt az ENSZ Biztonsági Tanácsában, s öt esztendőn át kiiUigyminiszter- helyettesként dolgozott.

A szovjet diplomácia az elmúlt évtizedben olyan kiemelkedő sikereket tudhat magának, mint a részleges atomcsend-szerződés, a világűr békés felhasználásáról szóló egyezmény, az atomso- romnó-szerződés megkötése. A Szovjetunió aktív külpolitikája, a béke biztosításáért

folytatott állhatatos küzdelme az egyik legfontosabb tényező, amely — a békéért küzuő százmilliók akaratával összefonódva — féken tartja, engedményekre, meghátrálásokra kényszeríti a háborús erőket.

Joggal vagyunk büszkék arra, hogy a szocialista Magyarország is hozzájárul — képességei és lehetőségei mértékében — ezekhez a sikerekhez. A szocialista országok együttműködése a nemzetközi fórumokon mindig nagyobb szerepet töltött be a béke biztosításában. Példája ennek a vietnami nép szabadságharca, amely a szocialista közösség anyagi, erkölcsi és politikai támogatásával kényszerítette ki éppen a közelmúltban a VDK elleni légiháború megszüntetését, s amely el fog vezetni a vietnami nép teljes győzelméhez.

A magyar és a szovjet külügyminiszter várható megbeszéléseihez jó alapot ad országaink teljes nézetazonossága az alapvető nemzetközi kérdésekben.

Nemzetközi érdekeink különösen szorosan fonódnak össze az európai béke és biztonság problémakörében. Ma kontinensünk legégetőbb kérdése az NSZK revansista politikájának visszaszorítása, a szocialista közösség erejének és összeforrottságának további növelése.

Együttműködésünk kiterjed távolabbi régiókra is, hiszen mindkét ország kormánya hathatósan támogatja a felszabadult országok törekvéseit, amelyek a politikai s gazdasági függetlenségük megszilárdítását szolgálja. Tovább növeljük a harcoló Vietnamnak nyújtott támogatásunkat és kiállunk az arab országok igazságos, an- tiimperialista harca mellett. Fontosnak tartjuk az ENSZ erősítését, hogy alapokmánya szellemében nagyobb szerepet tölthessen be a békéért és a népek biztonságáért folyó harcban.

Amikor vendégünket, Andrej Gromikót szeretettel üdvözöljük magyar földön, egyben eredményes tárgyalásokat, jó munkát kívánunk neki is, házigazdáinak is.

„Lázadók“

tevékenysége

Kínában

London, (MTI):

A kanton! „pénzügyi és kereskedelmi frontbizottság” nevű szervezet kínai nyelvű félhivatalos füzete, amelynek egy-két példánya Londonba is eljutott, közli annak a találkozónak a jegyzőkönyvét, amely a nyár vége felé zajlott le Csou En-laj kínai miniszterelnök, valamint a Vietnammal szomszédos Ku- anghszi tartomány vetélkedő forradalmi csoportjainak vezetői között. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy a „forradalmárok” júniusban és júliusban egész vasúti szerelvényeket térítettek el útjukról s a Vietnamnak szánt fegyverra- kormányt Kuanghszi tartományban, a helyi hatalmi harcban használták fel.

Csou En-laj a találkozón kijelentette, hogy a magát „Liu Csau-vidék nagy lázadó hadseregének” nevező csoport 11 800 lőszeres ládát ragadott el, továbbá ugyanez a csoport a vetélytárs Lien Csi- f rakd óval együtt összesen 16 000 puskát vitt el a vagonokból.

A miniszterelnök akkor ült le Pekingben tárgyalni a lázadók vezetőivel, amikor az Észak-Vietnamba vezetű vasútvonalon már csaknem két hónapja megbénult a forgalom. Csou En-laj beszédének hangneme nem hagy kétséget az iránt, hogy a központi kormány teljesen nélkülözi Kuanghszi tartományban a hatalmi eszközöket, ugyanis a vezetőket hol revizionistáknak, hol a Kuomintang ügynökök bérenceinek nevezi, de nem fenyegeti őket semmiféle büntetéssel. Mindössze arra kéri őket, hogy „még ma délután egyezzenek meg egymással”, s nézeteltéréseik eldöntésére kérjék fel a helyi katonai hatóságokat. Ez a felhívás azonban kissé furcsán hangzik, mert — mint az okmányból kiderül — a hadsereg helyi parancsnokai is részt vettek a hatalmi harcban, bár nem teljesen világos, melyik oldalon.

Külpolitikai összefoglaló

Szupertanácskozás Saigonban Ellentmondó hírek a pakisztáni zavargásokról

A világpolitikai vizeken tovább gyűrűznek a saigoni szabotázs hullámai. Úgy tűnik, Washingtont most már komolyan nyugtalanítja az az újabb látványos presztízs-vereség, hogy még a dél-vietnami bábrezsimet sem tudja megfelelően kézben tartani. Erre utal Clifford hadügyminiszter ingerült kijelentése, amely szerint az Egyesült Államok Saigon nélkül is folytathatja a párizsi tárgyalásokat. Carl Bartsch, az amerikai külügyminisztérium sajtótitkára úgy nyilatkozott: kormánya még mindig reméli, hogy Saigon módosítja magatartását. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Thieu elnök ösz- szehívta a déi-vietnami nemzetbiztonsági tanácsot és az ülésről kiszivárgott hírek szerint „újra megvizsgálták a párizsi megbeszéléseken való részvétel kérdését...” Pakisztán egyik napról a másikra a világlapok első oldalaira került: — az országból súlyos zavargásokat jelentenek. A nyugtalanság már több mint egy hete úrrá lett a földkerekség legnépesebb mohamedán országán. A rendőrségnek először november 8-án kellett közbelépnie. Ezen a napon a jelenlegi események egyik kulcsfigurája, Ali Bhutto volt külügyminiszter, Ajub Khan elnök ellenzékének vezére, Ravrlpindibe látogatott. Hívei fenyegetően az

utcára vonultak — és eldördült a rendőrségi sortűz. Három diák meghalt és a hatóságok bezáratták az egyetemeket. Másnap azonban ismét diáktüntetések robbantak ki, amelyek Rawalpindi- ből átterjedtek Feshawarra és Karachira is. Peshawar- ban aztán már nemcsak a rendőrségi lövés dördült: november 10-én egy diák sikertelen merényletet kisérelt meg Ajub Khan ellen. A kormány azonnal kihirdette a rendkívüli állapotot.

Ez azonban nem akadályozta meg a zavargások folytatódását és a legfrissebb jelentések szerint az események Pakisztán nem egy részén zendülés jelleget öltöttek. A nyugati hírügynökségek ontani kezdték a teljesen ellenőrizhetetlen és

New York (MTI):

Az ENSZ-közgyűlés szerdán folytatta a vitát Kína ENSZ-líépviseletének kérdéséről. Jakov Malik, a Szovjetunió ENSZ-képviselője felszólalásában hangoztatta, hogy országa mindenkor síkra szállt és síkra száll a Kínai Népköztársaság törvéegymásnak gyakran élesen ellentmondó értesüléseket. A zűrzavarra jellemző, hogy Karachiban a kormány szóvivője kénytelen volt hivatalosan megcáfolni az Ajub Khan letartóztatásáról szóló híreket. A közlemény szerint éppen az elnök legfőbb politikai ellenfelét, Ali Bhuttot vették őrizetbe Lahore városában és rajta kívül az államellenes tevékenység vádjával tizenhárom más ismert személyiséget is letartóztattak. Bár világos kép még nem alakult ki, az kétségtelen, hogy Ajub Khan helyzete — legalábbis pillanatnyilag — megrendült.

A 61 éves elnök a muzulmán hittudományi egyetem elvégzése után brit királyi katonai akadémián tanult. 1951-től a pakisztáni hadsereg főparancsnoka, 1954—55- ben belügyminiszter. Éppen egy évtizede buktatta meg Iszkander Mirza akkori elnököt és katonai puccsal magához ragadta a hatalmat.

nyes ENSZ-jogainak b űadék- talan helyreállításáért, valamint azért, hogy a világszervezetből, annak Összes szerveiből távolítsák el a senkit sem képviselő Csang Kaj-sek klikk delegátusait. Malikhoz hasonló értelemben szólalt fel Armand Berard francia fődelegátus.

4.

— Segédtitkár tehát KissRoóz elvtárs — és gyorsan még hangosabban folytatja — gondnok, pénztárnok, pártvezetőségi tagnak ajánlom Lakatos Lajos, földnélküli parasztot! — Nagy éljenzés a teremben. A Bartos, körüli kisgazdák, „úriemberek” íel- tűnően hallgatnak, nem tapsolnak. Kozma határozottan kijelenti:

— Tehát megválasztottuk Lakatos Lajost, gondnokpénztárosnak, pártvezetőségi tagnak.

A lelkesedést csak nehezen tudja megfékezni. Hiszen újra győzött a tömeg, a demokrácia. Erélyesen, pillanatok alatt mégis csak csendet teremt és folytatja:

— Az eddigieken kívül pártvezetőségi tagnak javaslom: Vágó Ármin tisztviselőt a gyártelepről, Szentlélek! Antal asztalossegédet, Kovács István kőművest, Sikli Ferenc földművest, Nagy Elek és D. Nagy Sándor kisparasztokat, Feldmann Bertalan és Német Elek szabósegédeket, Klim Antal szijjártósegédet és végül magamat, Kozma Ignác géplakatost! — Minden névnél felcsattan többé-kevésbé általános, élénk taps. Hiszen nem hangzott el olyan név, akit a gyűlés résztvevői közül legtöbben ne ismertek volna.

— Egyenként szavazzunk! Felolvasom újra a neveket.

— Jól van, jól van! Elfogadjuk! Helyes! — kiáltanak a gyűlés résztvevői, zúg a terem.

így zajlott le Mátészalkán a- politikai élet első lüktetése, alig három nappal a pesti őszirózsás forradalom után. Azok, akik azt hitték, — és ez főleg a vidéki intelligenciára vonatkozik — hogy értik, hogy mi a divatba jött jelszó, a demokrácai tartalma, ezen az első népgyűlésen jó leckét kaptak, megtanulhatták. A népgyűlés aktív résztvevői pedig úgy érezték, hogy ami ott történt, valami új volt, és ha ez a demokrácia, az élő, a valódi demokrácia, akkor ez okos, jó dolog, és ebben máskor is részt vesznek.

Jelentkezik az ellenség

Az első népgyűlésen a demokrácia hozzálátott legnagyobb történelmi feladatához, és nevelni kezdte, nőni indította „gyermekeit”, a mátészalkai dolgozó embereket. Gyermeki tisztasággal hittük Mátészalkán, mi politikai tapasztalatlanok, hogy a demokrácia útja egyenes és okos. Jó, hogy a Bársonyokat, Lakatosokat, Vágókat, Kozmákat és a többieket, idősebbeket mélyebb élettapasztalatuk, keserves, tragikus élményeik megtanították, hogy nem lehet mindig okosat tenni, emberségesnek lenni, hogy a demokrácia útja sem lehet egyenes, mert tapasztalt, kegyetlen ellenséggel kell kemény harcot vívni a haladás minden egyes előrelépéséért.

Egy azonban bizonyos, hogy még az eddig politikailag legközömbösebbeknek is mutatott, adott valamit ez az első mátészalkai népgyűlés, melyet — mintha a földből nőttek volna ki — a „cu- cialisták”, mint ahogy Mátészalkán mondták, kezdeményeztek.

De bizony voltak olyanok is, a beijedt „régi világ” köreiben, akik azt terjesztették, hogy veszedelmes dolog ez a demokrácia, mely a pesti forradalom hatására olyan, mint az eső, melynek nyomán gombák nőnek az erdőben. Ezek a mátészalkai szocialisták úgy nőttek ki, mint a gombák és a gyűlés azt mutatta, hogy úgy is szaporodnak, mint a gombák. Nőnek. . nőnek, és egyszerre csak... megindul az egész erdő... A nyíri földbirtokosok, régi urak pedig nagyon

félnek az erdőtől, nem erdőbe járnak vadászni, hanem inkább agarásznak, amikor kopokat uszítanak a nyulak után. Ezek, a gyűlés tanulságaként most is a kópékra gondolnak.

Alig két héttel az őszirózsás pesti események után, a Kossuth utca végénél, a templomok előtti térén, tiszti különítmények találkoztak.

Akkori elbeszélések nyomán, kezdő újságírói fantáziámmal emlékszem vissza Budaházi huszárszázados és Baki honvédfóhadnagy találkozására. Budaházi a nyíregyházi huszárezrednek híres tisztje volt, kinek széles rokonsága főleg elszegényedett dzsentrik, éltek Mátészalka környékén.

— Merre jártok? — kérdezi Budaházi, az előtte feszes vigyázzállásban álló Baki főhadnagyot.

— Alásan jelentem, embereimmel menekítjük a géberjéni jegyzőt, Szenti vá- nyi Jancsit. Iskolatársam volt.

— Jól van no, de nem csak azért? A jegyzők bennünket, a hadsereget, a földbirtokosokat, becsületesen segítették ebben a háborúban. Most mi sem hagyhatjuk őket agyonverni. Ez a csürhe mindenre képes! Majd mi, állunk elébük! Bi- kacsökkel...

— Egy könnyű géppuskánk is van itt a szekér aljában — vág közbe vigyázzállását is feladva, bizalmasan Baki.

így már Budaházi is elfogadja a bizalmaskodást.

— Ez már beszéd, golyó kell az alja népnek! Én Papp Jóskát hozom Nyírmeggyesről. Éppen csak hogy agyon nem verték a Péchy tanyán. Cseréljük meg Széntiványi- val. Én megyek Papp Jóskával Géberjénbe, te pedig vidd Szentiványit Nyíl-meggyesre. A nemzeti tanács nevében beszélj, no meg egy kis szil- vóriummal is kend meg, ha van. A magyar cselédember szófogadóbb lesz, ha kap egy kicsit az erősből! No meg hát.. ha az erősebb is adja! És ezt tudják a bitangok! Tudják, hogy mi voltunk és leszünk is újra az erősebbek! — Bakit akarja szavaival a csere helyességéről meggyőzni.

Közben a tiszti szekerek körül férfiak, asszonyok, gyerekek is gyülekeznek — köztük vannak informátoraim is. Molnár plébános is kijön a parókiájáról és közeledik a tisztekhez. Baki illedelmesen meg is köszönti:

— Laudetur Jesus Kristus, plébános uram! Kis „expe- díciós” találkozásunk van itt Budaházi huszárszázados úrral.

— Meg kell tanítani mő- resre a falusi népet! — mutatkozik be Budaházi.

— Most mindenki radikális! Hát jó, ha a tiszt urak is radikálisan emberségre tanítják a falu nagyszájú ko- lomposait — fogadja el a kihívást Molnár plébános és kenetlelj esen meg is magyarázza:

— Ügy van, plébános uram! Erre vállalkoztunk, de egyelőre csak úgy privát! — húzza alá nyomatákosan Budaházi. Ügyes politikusnak akar mutatkozni, csak ,i,úgy egyelőre”. — De induljunk, mert itt még ránk jön a busás napidíjat zsebre vágó nemzetőrség. Egyelőre még ne verekedjünk velük! Még korán van! Sok még a hazatérő, elégedetlen frontka- tona. Hát hiába! Ezt a háborút elvesztettük... Érted Baki, még ne verekedjünk! Te indulj arra, a Szélvégen át Nyírmeggyesre szekereiddel, mi pedig megyünk a Cinevégen át, Géberjénbe.

És elindultak a tiszti különítmények háromszekeres csiraalakulatai, hogy a nép nyakára ültessék, rájuk kényszerítsék a régi államhatalom hű kiszolgálóit, a népnyúzó jegyzőket. Nekik a jegyzők még most is csak eszközök. A tiszt urak, a régi uralkodó osztályokat, saját földbirtokos osztályukát akarták ezzel hatalomba ültetni, jobban mondva tartani. Sajnos az őszirózsás „vihar” nemzetünk törzséről, a föld- birtokosok ágait nem vágta le, sőt le sem nyeste, és nem hajigálla, égette el ott, ahol megérdemelték volna — a szemétdombon.

A történelem szemete topogott ott, a mátészalkai templomok előtt. De állnak a háromszögletű teret övező terebélyes akácfák. Különösen életdúsak ezen az őszi reggelen, úgy látszik, életerősen fognak rügybe fakadni tavasszal, talán korábban, mint máskor.

Sunyin, ravaszkodva, szekéren menekítve, „egyelőre” maguk is menekülve távoznak a köpök.

Mélyen, erősen gyökereznek azonban, mint az akácfák a szülőföld homokjában a mátészalkai emberek, a Bársonyok, a Lakatosok...

Az 1C1C—19-es téli hÓERfok l-nngulata, prcbíémái

Elmúlt az ősz és beköszöntött a tél. Már februárt írunk és 1919-et. Az új év sem hozta meg az ,.új életet”. A téli hidegben, mintha a politikai élet is megdermedne. Legalábbis így érzik vidéken, a mátészalkai emberek.

De letűnt-e igazán a múlt? Ezt még a budapesti dolgozók, a városok népe sem érezhette.

A fellendülő munkásmozgalom adott ugyan valami új szájízt a demokrációbál. A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásával felvetődik a perspektíva, dolgozó népünk, országunk jövőjének kérdése. A munkásosztályon belül, a kommunisták, főleg Budapesten és a nagy ipari centrumokban felvetik a hogyan, merre, hová kérdéseket. Igen! A perspektíva, a világos cél, az adja a fiatalos lendületet. A nemzeti tanácsok már öregek voltak, amikor megszülettek. Különösen vonatkozik ez a vidéki nemzeti tanácsokra. A mátészalkai nemzeti tanácsban demokratikus jogcím alatt, mint kisgazdák, iparosok, kereskedők, több mint feleszámban, bent ültek a régi virilisták, és a hivatalos személyek, Jeszenszky főszolgabíró és Gosztonyi főbíró jelentős befolyást gyakoroltak a nemzeti tanács munkájára. Gosztonyi pöf- feszkedő, kupeckodó, ötven- holdas kisgazda természetesen saját osztálya kolomposa. Jeszenszky, a tanácsban a szerény hivatalnokot játssza, mint régi dzsentri, a nagybirtokosokhoz dörgölődik és azok érdekeit igyekszik képviselni a nemzeti tanácsban is.

Ez a múlt árnyékolja be a nemzeti tanács munkáját, melyen érződik, hogy a tulajdon és birtokviszonyokon semmi sem változott. A nemzeti tanács a legégetőbb kérdésekben, így a földkérdésben a leghalványabb perspektívát sem tudta felvázolni. Hiába ülnek a tanácsban a tornacsarnoki népgyűlésen élővé buggyant demokrácia, a szociáldemokrata párt helyi szervezetének képviselői. Többséget a tanácsban nem alkotnak, nem is követelhetik maguknak. A többségnek, ha igazán többség akar lenni, céltudatosan, a nemes cél egyszerű realitásában tudnia kell, hogy mit akar. Tiszta szándékú és tiszta kezű embereket állított a demokrácia Mátészalkán az első sorokba. Ezek az emberek és új kis közösségük, a helyi pártszervezet komolyan veszik népünk fel- emelkedésének, boldogulásának megvalósítását. Régi gyakorlatból és személyesen is ismerik a szemben álló ellenséget. Azonban a Gosztonyiék, Jeszenszkyék, a nagybirtokosok politikai rutinjával szemben hiába szónokolják igazukat a tanácsülésen.

(Folytatjuk) i

Földes Pál:

ENSZ-k özgy ülés