Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-24 / 276. szám

NAPLÓ Tisztelgés A megyei pártbi­zottság ülésének mindig sajáto­san feszült és egyben ünnepi hangulata van. Ez magától érthetődé, hiszen ez a választott testület a me­gye legmagasabb politikai szerve, irányító fóruma, ahol a dolgok eldőlnek. Mindenki érzi. milyen rendkívüli fele­lősség terheli: Szabolcs-Szat- már dolgozó népének sorsá­ról, a félmillió ember életé­nek javítását qélzó javasla­tokban dönteni. E hét csütörtökön „hivata­losan” volt ünnei hangulat. Ünnepi ülés volt, megemlé­kezés a Kommunisták Ma- gvarországi Pártjának 50 év­vel eze’őtti megalakulásáról. A szónok és a felszólalók ezúttal nem a lövő terveiről, nem megoldandó feladatokról beszéltek, hanem a fél év­századdal ezlőtti múlt, -a fe­lejthetetlen Tanáesköztársa- sév eseményeit idézték. E ranon a zászlóvivőket, az út­törőket finnenel+ék akik 191 3 november 24-én létrehozták a pártot, azt a pártot, amelv elvedül volt képes felismer­ni. megérteni Magvaror- jfsrócr nénének P7P”­éves vágyait, reményeit. Es azt a pártot, amely megalku­vás nélkül e felismert vágyak megvalósításáért harcolni ké­pes. Emlékeztek Kun T,Aiéra Szamuely Tiborra. Korvin Ottóra, a -Lenin-fiúkra és a többi sok tízezer forradal­márra. Euréoa mámoros ta­vaszára, a forradalmak óriá­sának, a nagy október hatásá­ra. Tiszteletadás volt az úttö- röV előtt, akik hősihalált hal­tak a dolgozó nén érdekei éri és akiket bestiális indulatá­ban meswilkolt az ellenfor­radalom. El nem lehet mon­dani. milyen kegyetlenek voltak, how 133 napra mea­ynvnrták kiváltsán-ns életü­ket. A herék, akik mások ír1"’Váiáhó! dőzsöltek és ál­lati sorban tartották azokat a’rik nekik a fényűzést ad­ták. Csak egv-ké. példa em­lékeztetőül; a fiatal katolikus naoot: Simon pátert, aki a templomban prédikálni merte, hogy Krisztus igéi va­lósulnak meg a Tanácsköz­társaság törvényeiben, elfog­ták. borotvával félig körbe vágták a kononválán a bőrt marék sót dobtzV a felére és arra visszahúzták a bőrt Nincsenek szavaink annak kiélezésére, hogyan pusztult e’ az a nap. Vaey a nvaklg földbeásott eiy+ársak. akik­nek arcát vérebekkel tép­tél- szét. Es a többiökre. a százezrekre és ezrekre, aki­kéi rolvó. balonett. akasztó­én •s'mos bot küldött halál­mindönkinek jót akaró eiv- tá-sóinkra. Es tisztelgett a párthizott azoknak az úttörőknek eV’lr to^^ább vitték a zászlót az ellenforradalom negyed­százada alatt és közülük, akik é’ve rrr -odbattak a hosszú küzdőterűben és köztünk vannak, s tanácsaikkal, fénvlő életsorsukkal erősíte­nek bennünket a ma és a holnap küzdelmeiben. A ’ ünnepi hangu­lat „hivatalos” volt ezen a na­pon, szavakban nem volt szó azuttal tervek­ről, a jövő feladatairól. A szavak mögött azonban a holnap ajlett. A párt, mely­nek fé: Ívszázados küzdelmé­nek gyümölcse immár a szo­cialista haza nem pihen, ké­szül a nép boldogulásának jövőjére, a szocializmus tel­jes felépítésére. O. N. Szabolcsban élni Statisztikai furcsaságok nőkről, televízióról és költözködésről UTCÁK Egy negyedév alatt 5641­gyel nőtt hazánk rádiótulaj­donosainak száma, a televí- zióhallgatóké pedig 38 712- vel. Száz családból már 76- nak van rádiója az ország­ban és 39-nek televíziója. Pécsett 109 családból 99-nek van rádiója és 62-nek tv-je. És Nyíregyházán? Hogy áll Szabolcs-Szatmár? Nyíregy­háza a megyeszékhelyek ver­senyében — az effajta sta­tisztikák történetében elő­ször — nem utolsó. Sport­nyelven : megelőztük Debre­cent a száz családra jutó 38 tv-vel és Kecskemétet, ahol ez a szám csak 37. Nyíregy­házán 43. És alighanem „előz” idén a megye egésze is. És nemcsak tv-vásárlásban. Búcsú a vezetékes rádiótól Lapozgatjuk a nemrég megjelent megyei statisztikai évkönyvet. Az elmúlt év vé­gén még mindig utolsó he­lyen állt Szabolcs-Szatmár rádióhallgatásban (ezer lakos­ra 177) és televíziónézésben (ezer főre 43). Sőt, évtizedek óta először történik, hogy egy év alatt csökkent a rá­diókészülékek száma, mégpe­dig 1131-gyei. No, de miért? Az évkönyv 337. oldalán ott van az árulkodó adat: 1966 végén még 8498 vezeté­kes rádiókészülék volt a megyében. A ..nagy leszerelés" kö­vetkezményeként egy év múlva már csak 1620-at ta­lálunk a megyében. Vagyis 5747 vezetékes rádiótulajdo­nos igyekezett új, modern készüléket beszerezni. A töb­binek nem volt kedve, ideje, pénze rá. Majd később. Hazajövünk! A népmozgalmi adatok még kellemesebb meglepetést jósolnak. Szabolcs-Szatmár Menni kell boltba, Iskolá­ba, munkába, hivatalos ügyet intézni: népes az utca. Az emberek itt töltik életük je­lentős idejét. Sok mindennek története, mércéje az utca. Emlékszem, írásos hagyo­mányokból mégj óbban tu­dom, hogy jószándékú szoci­ológusok, néprajzkutatók, ri­porterek mennyit küszködtek sárral-porral, sötétséggel Sza- bolcs-Szatmárban. Lábbelijü­ket húzta le a sár, torkuk­nak, szemüknek okozott gyulladást a portenger, s a tömlöcsötét utcákon farkas­bátor és mindig éhes ku­tyákkal hadakoztak. Nem kí­mélte mindez a kisbírókat, postásokat, végrehajtókat sem... Bizonyítékai voltak a sö­tét Szabolcsnak, elmaradott Szatmárnak utcaviszonyai is. A hatóság — úgymond — semmit nem törődött velük, a falusi lakosok pedig nem tudtak, nem bírtak tenni még mindig az elköltözők megyéje, de már egyre ke­vésbé. Az elvándorlók szá­ma eddig évente nagyobb, mint a megye országosan is legnagyobb természetes sza­porulata. De ennek igen hamar vé­ge. Nézzük csak: 1965-ben hétezerrel fogyott a megye lakosainak száma, 1966-ban már csak ötezerrel, 1967-ben háromezerrel — kerekítve. Vagyis évek óta kétezerrel csökkent az elvándorlási kü­lönbözet negatív végered­ménye. Ha ez így folytatódik — pedig még gyorsul is — akkor idén már csak ezer fő veszteséggel zárjuk az évet és jövőre- legkésőbb június­ban eljön az a szép pilla­nat, amelytől a megyei lako­sok száma növekedni fog. Nők megyéje Hazánk területén Szabolcs- Szatmárban a legtöbb a nő. Ezer férfira nálunk az el­múlt év szilveszterén 1123 nő jutott Ez’er emberenként 123 társtalan lány és asz- szony! Az országos átlag csak 69. Az utánunk követ­kező Tolna megyében 92 a többlet. Csoda ezek után, ha házasságkötések számában és a gyermekszaporulatban is vezetünk? Együttesen az évkönyv 92 tabellájából az elmúlt év­ben még 24-ben volt utolsó megyénk. Szabolcs-Szatmár az utolsó helyekből csak egy- gyel javított — az idei év­könyv 23 utolsóságát őrzi. De az utolsó előtti helyek számában az arány 14-ről 9- re, a harmadik utolsó helyen pedig 7-ről ötre javult. S ahol az utolsóság megszű­nik, mindjárt a hatodik-he­tedik helyre lök előre ben­nünket a 19 megye verse­nyében a lendület. Úgy is fogalmazhatnánk ezt, hogy itt azért érdemes élni. mert itt aztán csak­ugyan történik egy s más. (GNZ) eredményesen Akadt egy­másba folyó gondjuk ezer, mit az utca? Már az egyma­ga jó, ha a ma után rend­ben, baj nélkül telt el a hol­nap is. írók, a vidék népével ér­ző szavas emberek hadakoz­tak a tarthatatlan állapot el­len. Eredmény nélkül. Ami­kor Móricz Zsigmond az ol­csó házi vagy társas tégla­égetés lehetőségeiről írt ri­portot, szűkebb hazájára: Szatmár, Szabolcs falvaira Is gondolt. De kik olvastak ak­kor bármilyen riportot? Akiknek módjuk volt rá, esetleg cselekvésre kaptak gondolatszikrát, dehát miért is ők kezdeményeznék a cse­lekvést? Nekik legyen ingük? Mikor a hivatalos hatalom­mal az ő gondjuk is szünte­len növekszenek? S a nép, a falvak maradtak évtizedek, századok óta mozdulatlan ut- ca viszonyaikban. Mindezt már többször és mind gyakrabban átgondol­tam, mivel magam is elég sűrűn megfordulok a megye minden részében, falvaiban s azok utcáin. Nem lehet gon­dolni a múltra, és mint na­gyon sok téren, itt is hason­lítani. Mert van mit Először akkor jutott eszem­be, amikor vagy két éve, a Kraszna menti Kocsordon áthaladva elhatároztam, megszámolom a vasbeton al­jazató és oszlopos kerítése­ket Az utcára jnéző házak előtt, csak az egyik oldalon több, mint félszáz ilyen „mindig tartó” kerítést szá­moltam meg. Csak az egyik oldalon! Mi köze ennek az utcához? — lehet kérdezni, az a magánterületet szegé­lyezi. Igen ám, de ezekhez a szegélyekhez csatlakozik az ugyancsak beton járda. Amel­lett megint villanyoszlopok sora, estétől reggelig égő vi­lágítással Ez pedig már má- sabb attól, ahogy „annak ide­jén” volt De nem lehet csak Ko­esordnál maradni. Szülőköz­ségem, a hasonló nevű, nagy múltú láptól- kapott nevű Ecsed egyik régi nótája szó szerint őrzi, hogy igen sá­ros. („Ecsed híres város, amely igen sáros...”) Ma már számos utcája közül szinte egy sincs járda nél­kül. Ott a villany is minde­nütt. Sőt a főutcán higany­gőzlámpákkal. A legrosszab- bakba kövesutat rakott a la­kosság közös munkával. Nyá­ron egy-egy ünnepnapvárás előtt valóságos verseny ke­rekedik abban, ki teszi szeb­ben rendbe a portája előtti utcarészt. Évek óta külön, aranysárga homokkal is „dí- szftik” a gyalogjárót. Télen olyan korán seprik a havat, amikor járással nem nyom­ják össze. Öpályiban, ahol van egy olyan terület, ahová virágot lehet ültetni, megcsinálják. Gondozzák, tisztán tartják tavasztól télig. Van ez Tisza- vasváriban, Mátészalkán és másutt is. Egyre több helyen. Hammel József felvétele —— ................. ■ -•-» Az utcára néző kerítések pe-* dig szépen festve Vaján hosszabb időn át. húzódott arról a vita, hogy a keskeny utcához — ahol a közúton veszélyes a gyalog­közlekedés — adjanak a la­kosok saját területükből jár­dának való helyet. Megad­ták. És megcsinálták ott is a betonjárdát. Hasonlóan Kái- iósemjénben. Az utcák sok mindent megmutatnak. A gondoskodás róluk, becsülésük egyben az életkedvnek, a cselekvőbe élet lehetőségeinek is mércé­je, Változásai fejlődésünk szerves kapcsolódása. Nem egy falu végéről került már kijjebb többször is a névtáb­la. A falu túlnőtt rajta. Meg­hosszabbodtak az utcák. És most valóban itt van a „kez­det” a hajdani „bevezető” he­lyett. Ezeknek az utcarészek­nek vannak a legtöbb új há­zal, a szélesedő anyagi lét bizonyítékai... Mivel is lehetne ezt az írást befejezni? Talán az­zal: az emberségesebbé vá­ló élethez igenis szebb és jobb utcák illenek. (asztalos) ősz a Sóstón

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents