Kelet-Magyarország, 1968. október (25. évfolyam, 227-256. szám)
1968-10-10 / 228. szám
f oMaf KELET-MÄGYARORSZÄC !968. október ttC Koszigin - Kekkonen találkozó Helsinki (TASZSZ): Urho Kekkonen, finn köz- társasági elnök meghívására október 7-től 9-ig Finnországban, Hanko és Helsinki körzetében tartózkodott nem hivatalos látogatáson, A. N. Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke. A szovjet miniszterelnök és Kekkonen között őszinte és baráti megbeszélésekre került sor, amelyek során kifejtették a nézeteiket az időszerű nemzetközi kérdésekről és a szovjet—finn kapcsolatok továbbfejlesztésének problémáiról. A két államférfi megerősítette a szovjet és a finn kormány eltökéltségét, hogy külpolitikájukban továbbra is szem előtt tartják a béke megőrzésének, az európai és általános biztonság megszilárdításának, a népek közötti békés együttműködés fejlesztésének szempontjait. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Szovjetunió és Finnország közötti sokoldalú kapcsolatok sikeresen fejlődnek és kedvező eredményeket hoznak a finn és a szovjet nép számára. Leszögezték, hogy a szovjet— finn viszony fejlesztésének szilárd alapja az 1948. évi évi barátsági, együttműködési és külcsönös segítségnyújtási szerződés volt és marad. A sokéves tapasztalat is bizonyítja: az együttműködés mindkét ország népeinek létérdeke. Koszigin és Kekkonen meggyőződésüket fejezték ki, hogy a Szovjetunió és Finnország kormányainak irányvonala továbbra is a két ország közötti barátság és gyümölcsöző együttműködés sokoldalú fejlesztése. A szovjet minisztertanács elnöke és a finn elnök leszögezte, hogy ezt a célt szolgálta a most lezajlott találkozó és a feleket érdeklő kérdésekről folytatott vélemény- csere is. Külpolitikai összefoglaló Gromibo nyilatkozata — Eban bizonyítvány-magyarázata A bolgár nemzetgyűlés határozata A „nyitány” ünnepélyes hangulata átadta helyét a hétköznapi munka ritmusának az ENSZ New York-i üvegpalotájában. A 23. ülésszak első napjainak fontos tanácskozássorozatára utalva Gromiko külügyminiszter — aki a világszervezet székhelyéről Moszkvába utazott — a Kennedy repülőtéren kijelentette: „Mindent elkövettünk, hogy elősegítsük a vietnami, a közel-keleti és az európai kérdések pozitív megoldását”. A legfontosabb problémák megoldására azonban távolról sem minden ország hajlandó. Abba Eban izraeli külügyminiszter például terjedelmes beszédében mentegetni igyekezett országa jogtalan területszerzési politikáját Azok, akik esetleg azt várták Eban jó előre nagy hírveréssel bejelentett felszólalásától, hogy azzal legalább valamennyire közelebb kerül a közel-keleti válság rendezése, csalódtak. A külügyminiszter ismertetett ugyan egy kilenc pontból álló programot, ez azonban egy jottányit sem ért el az eddigi Tel-Aviv-i vonalvezetéstől, amely szerint a krízisért nem az izraeli, hanem az arab vezetők a felelősek. Ezek után furcsán hangzott Eban- nak az a kijelentése, hogy kormánya kész együttműködni Jarringgal, az ENSZ- íőtitkár megbízottjával. Aligha véletlen, hogy az izraeli külügyminiszter beszéde «tán — a kariól A1 Ahram értesülése szerint — Jarring állítólag felkérte a főtitkárt: november 8-tól mentse fel közel-keleti megbízatása alól. A világsajtót továbbra is foglalkoztatják a moszkvai szovjet—csehszlovák tárgyalások eredményei. A Pravda összegezi az ezzel kapcsolatos nyugati visszhangokat és megállapítja: a tőkés országok sajtója megpróbálta kisebbíteni a megbeszélések pozitív eredményeit. A valamiféle „végleges kapitulá- i ciót” emlegető rágalmak között a Pravda külön kiemeli két amerikai lap, a New York Times és a Washington Post hisztérikus hangú szerkesztőségi cikkeit. A csehszlovákiai helyzet rendezéséért, a szocialista közösség megszilárdításáért tett lépéseket ellenségesen fogadják mindazok, akiknek érdeke a nemzetközi helyzet rosszabo- dása — állapítja meg az SZKP központi lapja. Egy, a gibraltári szoros közelében horgonyzó hadihajón megkezdődtek Wilson brit és Ian Smith rhodesiai miniszterelnök tárgyalásai. Az angol korona ellen fellázadt fajüldöző politikus, akinek pártja egy elenyésző kisebbség érdekeinek védelmében esztendők óta jogtalanul gyakorolja a hatalmat Rhodesiában, nem először találkozik Nagy-Britannia munkáspárti kormányfőjével. Korábban, egy másik hadihajón, már létrejött az első négy- szemközt, amelynek végén Smith gúnyos mosollyal távozott. A megfigyelők most sem várnak mást. Emlékeztetnek arra, hogy London, amely nem habozott fegyvert használni többek között a délarab hazafiak ellen, az első pillanattól kezdve kesztyűs kézzel bánt a rhodesiai ultrákkal — akiknek az érvényes angol törvények szerint nem a tárgyaló- asztalnál, hanem — zendülés bűntettéért — börtönben lenne helyük. Bulgária külpolitikájának szilárd és megingathatatlan alapja a szocialista országokkal és mindenekelőtt a Szovjetunióval való szövetség, barátság, kölcsönös segélynyújtás és egység, — állapítja meg a bolgár nemzetgyűlés tegnap este elfogadott határozata. Az okmány, kifejezésre juttatja a nemzetgyűlés képviselőinek elégedettségét az idén szeptemberben Moszkvában megtartott magas szintű szovjet—bolgár tárgyalásokon született megállapodással. A jelenlegi nemzetközi helyzetben, — szögezi le a határozat, — feltétlenül szükség van a Varsói Szerződés további erősítésére, hiszen ez a szervezet a szocializmus megbízható védőpajzsa az imperializmus agresz- szív politikájával szemben. A nemzetgyűlés egyhangúlag helyeselte azt a segítséget, amelyet Bulgária és a Szovjetunióval, Lengyelországgal, az NDK-val és Magyarországgal karöltve nyújtott és nyújt továbbra is a testvéri Csehszlovákiának. A bolgár nemzetgyűlés ülésszaka kedden befejezte munkáját Szovjet folyóirat a csehszlovákiai eseményekről Moszkvai politikai körökben nagy figyelemmel tanulmányozzák a Mezudunarod- naja Zsizny című folyóirat legújabb számának a csehszlovákiai eseményekkel foglalkozó cikkét, amely minden eddigi elemzésnél átfogóbban, mélyebb összefüggéseket megmutatva nyúl a témához. Ivanov „Az eseményeknek a jövő szempontjából szükséges tanulságai” című írása abból indul ki, hogy az események a jelenkor legfontosabb kérdését érintették. A szocialista államok területi épségét, biztonságát és összefogását, lényegében próbának vetették alá a háború után kialakult rendet és a béke sorsát földrészünkön. Ilyen körülmények között minden téves számítás vagy hiba olyan robbanást okozhatott volna, amelynek következményeit nehéz lett volna előre felmérni. A cikkíró arra is utal, hogy az események teljes jelentőségét — mint erre már volt példa a történelemben — éppen azok nem ismerték fel, akik az összeütközés epicentrumá- oan voltak. A cikk részletesen indokolja a szövetséges országok katonai lépésének szükségességét, s külön kiemeli a csehszlovák külpolitikai orientáció nyugati irányú megváltoztatására mutató tendenciát. Felhívja a figyelmet arra az erőteljes kampányra, amelynek célja a Varsói Szerződés elképzelt ellensúlyaként az úgynevezett kis Antant létrehozása volt. A cikk ugyanakkor aláhúzza a belső szocialista állások felszámolására irányuló kísérleteket is. Az öt szövetséges szocialista ország katonai lépésének fogadtatásával összefüggésben a cikk fellép azok ellen, akik a mások, belügyei- be való be nein avatkozást formális jogi érvként használják fel a csehszlovák nép testvéri megsegítése, a szocializmus vívmányainak megvédése ellen. Ezeknek a cikkíró felhívja a figyelmét arra a jogi tényre, hogy a szocialista országokat szerződés köti össze, amelyben kötelezettséget vállaltak a szocialista közösség határainak együttes védelmére, az imperialista fenyegetéssel, a nyugatnémet militarizmussal szemben. Amikor az imperializmus fő taktikája a szocialista államok belülről való fellazítása, csak a nemzetközi élet reális tényeiről megfeledkező vagy azokat szándékosan látni nem akaró kispolgárok és pacifisták mondanak le arról, hogy igénybe vegyenek minden eszközt az imperializmus agresszív tevékenységének megakadályozására. Az imperialista burzsoázia nemzetközi szerződéseiben és okmányaiban nyíltan hirdeti, a gyakorlatban pedig megvalósítja a kapitalista rendszer kollektív védelmét. A NATO, a „Közös Piac és más szervezetek a tőkés rend védelmére alakult, sajátos típusú konföderáció megjelenési formái. Az Egyesült Államok, az NSZK, a kapitalizmus védelmének céljából idegen területeken nagyszámú támaszpontot tart fenn; Európának szinte minden kapitalista országában külföldi, jórészt amerikai haderő állomásozik. Ilyen tények láttán az ellenforradalmi fordulat közvetlen veszélye előtt vajon a szocialista országok nem folyamodhatnak közös akcióhoz a szocializmusnak, a szocialista közösség határainak védelmében? És mit javasolnak a szuverenitásról, a be nem avatkozásról és a demokráciáról szóló elvont frázisok kedvelői? Talán csak nem akarják, hogy a Szovjetunió, Lengyelország és más szocialista országok népei, amelyektől a háború tíz és tízmilliós emberáldozatot követelt, megengedjék országaikban a reakciós burzsoá rendszer visszaállítását. A cikk nyomatékosan aláhúzza, azok a nyugati kommunisták is, akik a kritikus pillanatban sajnos nem igazodtak el az események bonyolultságában, joggal ítélhették volna el a szocialista országokat akkor, ha a csehszlovák munkásosztály sorsát, a csehszlovákiai szocializmus ügyét kiszolgáltatták volna az imperialista erőszak kényének. A szovjet folyóirat ezután vitába száll azokkal, akik úgy tiíh'félik ‘ "ífeX' ’riiiiftha a Szovjetunió és a szövetséges országok*' 'Hőn 1Véhiiék' kenőképpen figyelembe Csehszlovákia nemzeti sajátosságait, történelmi múltját, s a szocializmus építésének csehszlovákiai specifikumait. A cikk további része arra a kérdésre keres választ: miért sikerült az ellenforradalmároknak magukkal ragadniuk a lakosság meghatározott rétegeit és hogyan kell kijavítani az elkövetett hibát. 1948-ra visszapillantva, a cikkíró megállapítja^ jóllehet hatalmas társadalmi változások mentek végbe a városon és falun, a volt kizsákmányoló osztályok tagjai és a vezető tisztviselők zömmel Csehszlovákiában maradtak, tömeges emigrációra nem került sor. így még nagyobb szükség lett volna a munkásosztály valóságos vezető szerepének biztosítására. Amikor Lengyelországban ea év tavaszán felütötték fejüket a szocialístaellenes erők, köztük jobboldali burzsoá, cionista áramlatok, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága, a szocialista társadalom vezető erejéhez — a munkásosztályhoz fordult, s így sikerült biztosítani az országban a politikai stabilitást. (Természetesen ehhez a pártnak szüntelenül figyelemmel kell kísérnie a munkásosztály helyzetét. Magyar- országon nem így volt 1956- ig, a párt szociális összetétele megromlott, s az ellen- forradalom leverése után a magyar elvtársaknak az átigazolással sikerült újjáalakítaniuk a pártot marxista- leninista, proletár alapon.) Csehszlovákiában régóta elhanyagolták a proletár kollektívák közti munkát, a munkásosztály társadalmi helyzetét bizonyos értelemben aláásták. Az ország politikai porondján az értelmiség lett a hangadó. Nagy bűn terheli azokat a politikai személyiségeket, akik népszerűséghajhászásból, sőt ellenségeskedést szítottak a Szovjetunióval szemben. A csehszlovák események során felszínre törtek a világ kommunista mozgalmában már szétvert trockisták, a jobboldali áramlatok, a cionisták, az anarcho-szindikalisták, a „nemzeti kommunisták”, a szovjetellenesek. A cikkíró ezután aláhúzza: a csehszlovák események újból megmutatták a nemzeti kérdés jelentőségét a szocializmus körülményei között. Visszautasítja a cikk a marxizmusnak azokat a „tolmá- csolóit”, akik abból indulják ki, hogy a szocializmus viszonyai között a nemzeti kérdés megoldott. A régi értelemben igen, vagyis kiküszöbölték a nemzetek és népek jogegyenlőtlenségét, de új viszonylatban a nemzeti kérdés újra jelentkezik. Éppen ezért tiszteletben kell tartani a szocialista államok és népek nemzeti sajátosságait, következetesen alkalmazni^ kell a párt lenini politikáját, különösen a nemzeti kérdésben, minden területen fejleszteni kell a szocialista demokráciát. Ez a szocialista államok válasza az imperialisták hazugságaira, ez a feleletük a burzsoá nacionalizmus és a „nemzeti kommunizmus” minden válfajára. Rádióállomás a föld alatt — Nagyon vigyázzanak és figyeljék az útmenti jelzőfényeket! így búcsúzott tőlünk a főváros határában az a tiszt, aki okmányainkat vizsgálta át. Hanoit — tekintettel a háborús körülményekre — csak engedéllyel lehet elhagyni. És főleg akkor, amikor leszáll az este. Ilyenkor némileg biztonságosabb a közlekedés. Elindulás előtt figyelmeztettek kísérőim, fehér vagy világos inget viselni veszélyes. Csak terepszínű ruhát vegyek fel. Zöld ágakkal álcázott gépkocsink leoltott lámpával halad az egyik legtöbbet bombázott tartomány, Than Hoa felé. Mellettünk gyalogosok, kerékpárosok, talicskások maradnak el. Nem mindennapi ügyesség kell ahhoz, hogy sofőrünk a bombáktól felszaggatott úton ki tudja kerülni a kivilágítatlan járműveket. — Ilyenkor — magyarázzák — tízezrek térnek visz- sza otthonukba, olyanok, akik a nappali bombázások elől falura vagy a dzsungelbe menekülnek, illetve ott dolgoznak. A kétnapos trópusi esőtő' felázott talajon ide-oda csúszkálunk. Szinte gőzölög a föld. Nyomaszt-1 és fojtogató a páradús levegő, de ugyanakkor érdekes és lenyűgöző látvány a szentjánosbogarak villódzása. Jártasságom akarom fitogtatni, amikor felhívom sofőröm figyelmét: a közelben egész szentjánosbogárraj van. Mosolyognak. De nem is kell kérdeznem, miért... Mert... — Itt kényszerpihenőt tartunk. Nappal lebombázták az ideiglenes hidat. Várnunk kell — mondják. S amikor a megáradt folyóhoz gyalogolunk, akkor látom: az ifjúsági rohambrigádok tagjai — fáklyákkal világítva — építik a hidat Leülünk az egyik kőtörmelékre, s barátaim kérdés nélkül is magyarázzák: — Ez dühíti az amerikaiakat. Mindennap jelentik: lebombázták a hidakat. Éjjel mégis megy a közlekedés. Az élelmiszer, a hadianyag eljut rendeltetési helyére. — Mi is igazoduk az 6 módszereikhez — kapcsolódik be a beszélgetésbe az építőbrigád helyettes parancsnoka, Nguyen Van. — Korábban ugyanis az ideiglenes hidakat állva hagytuk. Természetesen lebombázták. Ma már úszóhidakat építünk, amelyek óriási bambuszru- 1ak kötegein nyugszanak. Szürkületkor összeszereljük, virradatkor szétszedjük, és eldugjuk a dzsungelben. Ma este mégis eltekintünk az új módszertől. Stabilabb hidat kell építenünk. Az egyik légvédelmi egységet csoportosítjuk át. S ilyenkor minden perc előnyre szükség van. Egyre többen gyülekeznek körénk. Ázsiai szokás szerint guggolva pihennek az emberek. Ügy hallgatják a történetet, azt, aminek formálói, részesei nap mint nap. Az újonnan érkezők — akik kerékpárjukon néha két mázsa terhet is szállítanak — kis farönköt tesznek a bicikli terhe alá. így állva marad. Szabad jelzést kaptunk és tovább indultunk. A 130 kilométeres utat tíz óra alatt tettük meg, közben tizenegy folyón keltünk át. Velünk együtt a hadsereg utánpótlása. Eszembe villan az amerikai U. S. News and World Report című magazin, amely egyik cikkében így kesereg: „Tönkrebombázzuk útjaikat, hídjaikat, lövünk minden mozgó célpontra, és mégis oda és azt szállítanak, ahova és amit akarnak...” Hát igen. Sok mindent be lehet táplálni a Pentagon számítógépeibe. De a leleményességből, a szívósságból, a szavakban nehezen kifejezhető bátorságból adódó többletet a matematikai műszerek nem tudják kimutatni, és nem lehet bekalkulálni a gondosan előkészített haditervekbe sem. — Ez volt a tartomány székhelye — szól kísérőm, Dúc Thang. A múlt idő használata valóban helyénvaló. Hiszen a városban alig lehet találni ép házakat. Than Hoanra és a környékére csupán fél év alatt több mint nyolcezer bombát szórtak az amerikaiak. A délutáni támadás lehellete még most, a hajnali órákban is érződik. Nehéz égett szag üli meg a levegőt. Terepjárónk kísérteties zajjal dübörög végig a kihalt városon. Az emberek tízezrei biztonságosabb helyre költöztek. Elnézést kérnek vendéglátóink, amiért ilyen szűkös körülmények között fogadnak bennünket a dzsungelben, egy szállodának elkeresztelt bambuszviskóban. De még elalvás előtt figyelmeztetnek: akasszunk gyékény- lakarót a bejáratra. Éjjelenként ugyanis olyan vadászbombázók is megjelennek, amelyek előre meg nem határozott célpontokat bombáznak. Pontosabban fogalmazva, céloznak a legapróbb fényforrásokra is. Nemrégiben például a lámpafénynél dolgozó halászokra nyitottak tüzet. Meg kell mondani, az amerikaiak nem viselkedtem valami udvariasan velünk szemben aeon a napon. Alig aludtunk másfél órát, amikor a kolomp arra figyelmeztetett bennünket, hogy közelednek az amerikai gépek. Az óvóhelyre rohantunk. Némi megszakítással az egész napot itt töltöttük. Ezen a napon érte a várost a 270. légitámadás. Másnap volt lehetőségünk jobban megismerkedni a VDK legnagyobb tartományának, a kétmilliós Than Hoa-nak azonos nevű székhelyével, ösz- szeroskadt lakóházak, téglatörmelékek, bombatölcsérek mindenfelé. A rádió épületét kerestük. Levittek bennünket a föld alá. Lent az alsó lépcsőfokok vízben állnak, az adóállomás berendezéseit polcokra helyezték, s a három rádiós, székeken kuporog törökülésben. A mennyezetet vasgerendákkal ducol- ták alá. Kint zuhog a trópusi eső. A sarokban megcsördül a tábori telefon, s az egyik fiú odagázol a vízben. A parancsnokság hívja az állomást. — Vegyétek le a zenét — mondja a telefonos. Kérem a mikrofont. S a következő percekben Than Hoaban és környékén a vezetékes rádió 30 nagy erejű utcai hangszórója és 70 kisebb megafonja továbbítja a tájékoztatót: — Amerikai gépek közelednek a tenger felől. Távolságuk 35—40 kilométer. Mindenki foglalja el helyét Néhány perc csend következik. Kint megszólalnak a légvédelmi ágyuk. Egy katona siet le a pincébe. — Nem jó nekik az idő —■ mondja. — Egyik amerikai gép lecsapott a felhők alá, de nagy tűz fogadta és rögtön visszabújt. — Hányadik támadás ez a héten? — Nem is számoljuk —« mondják. Ha jó az idő naponta többször is megjelennek. Ilyenkor ritkábban. Igen, már vietnami tartózkodásom első napján tapasztalhattam, az emberek minden reggel érdeklődéssel kémlelik az eget. Ha felhőtlen — lehet várni az amikat, vagy ahogy a vietnamiak mondják, Johnsonékat, akik a pusztító gyilkos bombák mellett, olykor ajándéktárgyakat, köztük tranzisztoros rádiókat is dobálnak le, ejtőernyőkkel. Piros csíkokkal jelölik meg rajta Saigon hullámhosszát. A VDK kormánya nem tiltja hallgatását. Azt mondják: az emberek így jobban egybe tudják vetni, az amerikaiak hazugságát az észak-vietnami valósággal. Az élet nap mint nap cáfolja az amerikaiak által ledobott röpcédulák szövegeit „Mi csak katonai célpontokat bombázunk. ” A lerombolt kórházak, is-' kólák, lakóházak mást bizonyítanak. .. Király Peres«
