Kelet-Magyarország, 1968. október (25. évfolyam, 227-256. szám)

1968-10-10 / 228. szám

Wes ofttőber te jrwr.rr-MÄGVAROR^Äö S oldat Férfimonopólium a művelődés? Nők klubja — akadályokkal Egy országos felmérés sze­rint a nők kevesebbet láto­gatják a színházi, film, zenei és egyéb kulturális rendez­vényeket, mint a férfiak. A második műszak, a háztartási és egyéb elfoglaltságok nem mindig teszik lehetővé az „egyenrangú” művelődést. Ar­ról nincs statisztika, hogy az otthoni eszközöket — olva­sás, rádiózás, tv-nézés, stb. — milyen arányban tudják felhasználni, azonban nem valószínű, hogy ezekben a nők vezetnek. Hol művelőd, betnek a nők? Gondolnak-e rájuk a művelődési ottho­nok? Vannak-e bevált spe­ciálisan női érdeklődést ki­elégítő népművelési rendez­vények? Ami van és — ami nincs Ezekről a problémákról tá­jékozódtunk a megyei nőta­nácson. Elmondták, hogy ál. falában ott változatos és színvonalas a nők művelő­dése, szórakozása, ahol a nő­tanácsok jól dolgoznak. Éven­te 30—35 ezer nő vesz részt a különféle kulturális ren­dezvényeken, a szakkörök, klubok, akadémiák foglalko­zásain. Elsősorban családjogi, egészségügyi, háztartási is­mereteket tartalmaznak a helyenként filmvetítéssel, fel­olvasással színesített összejö­vetelek. A szülők iskoláiban, — melyet a szülői munka- közösségekkel együtt tarta­nak, — nevelési, világnézeti és ízlésfejlesztő témákkal ke­rülnek kapcsolatba. Kedvelt alkalmai a szórakoztató jel­legű ismeretszerzésnek a ki­rándulások, külföldi utak A részvevők száma azonban még nem jelentős, és a ter­melőszövetkezetek anyagi helyzetén kívül sokban függ a helyi szemlélettől is. Igen népszerűek a nők akadémiái, melyek 10—12 előadásból állnak és a helyi igények, az érdeklődés sze­rint állítják össze a progra­mokat. A szakkörökben a népművészet, a kézimunká­zó?, szabás-varrás, sütés-fő­zés iránt érdeklődők talál­nak hasznos elfoglaltságot. Közben a Nők Lapjából és más kiadványokból felolva­sásokat is tartanak, hogy ne csak a kezeket, hanem a „fejeket” is foglalkoztassák. Szívesen járnak a nők a nők klubjába, melyből még ke­vés van a megyében. A kö. vetkező hónapokban akarják elérni a nőtanácsok, hogy minden járási székhelyen és nagyobb községben alakítsa­nak ilyen klubot. Egyedül a nőtanácsok nem képesek lét­rehozni, berendezni a klubo­kat, szükséges a tsz-ek, ál­lami gazdaságok, üzemek tá­mogatása. , Ne csak a nőtanácsok Filmvetítésekkel is kísér­leteznek több községben, egy-egy tanulságos ismeret, terjesztő film jobban vonza az érdeklődőket, mint a szó­beli előadás. Néhol, mint a kisvárdai járásban, a film­előadások bevétele körül a nőtanácsok és a mozik kö­zött anyagi viták vannak. A kicsinyes számolgatások nem használnak a nők körében végzendő népművelési mun. kának. A legnagyobb probléma: — erősítették meg a megyei nő­tanács vezetői — számosán úgy vélik, a nők művelődé­sének, tartalmas szórakozá­sának megszervezése egye­dül a nőtanácsok feladata és kötelessége Kevésbé gondol, nak a nők művelődésére a különféle művelődési intéz­mények, művelődési házak, a programokban nem veszik figyelembe a nők érdeklődé­sét, speciális helyzetét. Vo­natkozik ez az intézmények szakköreinek szervezeti for­máinak kialakítására, a nyit. vatartásra, a programok differenciált összeállítására. Különösen sok a tennivaló a tanyavilágban, ahol több mint 50—55 ezer nő él, dol­gozik. Családon belül is . . . Nem lehet' függetleníteni a nők művelődését a nők egyen­jogúságával kapcsolatos prob­lémáktól, — a családon belüli egyenjogúság kérdéseitől. De megfelelő szemlélettel, sok ötlettel, kezdeményezéssel előbbre lehetne jutni a nők ismeretkörének, gondolkodó, sának, ízlésvilágának bővíté­sében, korszerűsítésében. Páll Géza MEGjEGYZES: Egészségügyi maximalizmus Megtörtént: neves orvosprofesszorunk betegágyánál két ápolónőjelölt állt meg egy alkalommal azzal a kéréssel, hogy tankönyvüket, annak érthetetlen szövegét magyarázza meg nekik, mert vizsgára készülnek. Hosszas tanulmányozás után a tanár nemet mondott, képtelen volt vállalni a tankönyv magyarítását... Ez a kis történet és az egészségügyi szakiskola hallgatói­nak panasza nyújtotta e megjegyzés apropóját. Megtudtuk, hogy például anatómiából is, kórbonctanból is mintegy 60 órát kell hallgatniuk, magas szinten és a szemléltetés lehe­tőségének hiányában tanulják a fizika elméletét, sőt gyakor­latát is. Csupán egy példa a maximalista követelmények kö­zül: elméletben alaposan meg kell ismerkedniük a leendő ápolónőknek, gyermekápolóknak, szociális gondozónőknek az elektronmikroszkóp elvével, működésével, jóllehet még lega­lább egy fél évszázadig nem lesz szükség és lehetőség ennek a berendezésnek beszerzésére itt, a megyei kórházban. Vagy egy másik példa: meg kell tanulniuk a nővéreknek számos betegség pontos diagnosztikáját, holott ez az orvos feladata. Félreértés ne essék: nem az ápolónőképzés színvonalának lealacsonyítása mellett kardoskodunk, nem „gyorstalpaló” tanfolyamon képzett nővérekre számít a korszerű betegellá­tás. A jelenlegi nővérképzés tematikája és tankönyvei azon­ban a pedagógiai, didaktikai maximalizmus mintapéldáit ad­ják, s ennek a gondnak mielőbbi tisztázását elsősorban a vi­déki szakiskolák hallgatói és előadói várják — a szakigazga­tás legmagasabb szintjétől. Szilágyi Szabolcs i,,i' n: ..........................'------------ . . Regi szabolcsi históriák A NYÍREGYHÁZI VILLANY A XIX. század Végén Nyíregyháza aprócska, in­kább nádfedeles házakból ál­ló városka volt, amiből csak a Korona-szálló a színház épülete, a városháza, a há­rom templom és az Alpár Ig- nácz tervezte megyeháza volt a feltűnő. A néhol kikövezett utcákat 1897-ig petróleum- lámpákkal világították meg. Ebben az évben építik a villanytelepet, aminek ener­giája 366 16 gyertyafényű utcai lámpával világítva kez­di szolgálni a modern közvi­lágítást. A város igyekszik az új­szerű világítóalkalmatosságok számát ha szerényen is nö­velni és még 1897 végén fé­nyesebb ívlámpákat is fel­állít a tereken A polgármes­ter 1898 január hó 1-től szi­gorúan szabályozza a növek­vő számú lámpák használati idejét és a „menetrendbe” praktikusan a Hold fényét is bekalkulálja: 230 égőnek es­te 11-ig kell világítania, egész éjjel 150-nek, amikor nincs holdvilág még 230 se­gít a sötétséget eloszlatni es­te 11-ig. A lámpákat a kitűzött idő­pontokban egyenként kap­csolták ki és be, hosszú ru­dak segítségével egy öt fős brigád nem kis szaladgálás közben. Különben a városban összesen 2916 égőt tartanak nyilván, magánfogyasztóknál. A különféle ipari üzemek­ben 100 égő van, a villany te­lepnek az egész városban 3561 — a közvilágítással együtt — égőt kell ellátni árammal. A villamos technika másik nagy áldását, a telefont — a Sóstóra is — 1898. augusz­tusában kezdik építeni és az első előfizetőket év végéig be is kapcsolják a posta — akkor még orosi úti — köz­pontjába. AZ ELSŐ MOZI A mozgó fénykép varázsá­val a szabolcsiak 1898 októ­ber hó 9-én találkoztak elő­ször. Akkor azonban még senki sem gondolt arra, hogy egy gyökeresen új, nagy jö­vőjű művészeti ág indulásá­nak tanúi azok, akik ezen a napon a színházban rendezett különlegességre jegyet válta­nak. „Edison egyik szórakoztató találmányát fogja Kővári M. fővárosi elektrotechnikus be­mutatni Nyíregyházán a szín­házban ma, vasárnap” írja a szenzációról a korabeli Nyírvidék. A mozgó fényké­pek a villamosfény alkalma­zásának egyik rendkívül ér­dekes módja, amely a gyö­nyörködtetés mellett le is kö­ti a szemlélő figyelmét és tanít, mint tudományos ter- mészettani kísérlet. Kővárya városban három előadást ren­dezett, borsos belépődíjak mellett és ugyanakkor elin­dította a mozi történetét Sza­bolcsban is. Különben Lumi- ere találmánya 1895. márciu­sában jelenik meg Párizs­ban, Budapesten először 1896. áprilisában láthatnak az em­berek filmet egy Nagymező utcai kávéházban. Az Egye­sült Államokba viszont csak 1897-ben jut el. Balkányi Állami Gazdaság: négy és fél millió forintból új étkezde épül a gazda­ság négyszáz dolgozójának. Elek EmU felvétele Éjfél az állomáson Újsághír: „...negyed, annyian jelentkeztek az idén a vasúti tisztképző iskolába, mint öt évvel ezelőtt.” Nyúlánk ember, öt éve dolgozik és öt éve itt a nagy­halászi kendergyári állomá­son. Vidéki állomás, kis állo­más, az ablakból mór a ha­tárt látni, kukoricákat, amit még csak ezután törnek le. Valamikor rangot jelentett állomásfőnöknek lenni. Akik itt laknak, még emlékeznek a régire, az öreg állomásfő­nökre, aki kesztyűt húzott a kezére nyáron is, ha kerék­párra ült Éjszaka van. Csak egy-egy teherkocsi húz el az ország­úton, egyébként minden csen­des, meg a gépek zúgnak a kendergyárban. Emberek hangja nem hallatszik. Kis állomás,... már mond­tam. De régi is. A bélyegző- párnának komoly múltja, majdhogy tradíciója van. Negyvenéves. A közepén már majdnem lyukas, de fog még, jól fog, a dátum és az állomás neve jól olvasható a menetjegyek hátán. A falon kulcsok, a váltók zárjaihoz. Szemben az íróasztallal kis doboz, jelzőszerkezet, mutat­ja, hogy áll az irányítókészü­lék, mert az már modem, új darab. Most éppen a Domb- rád felől érkező szerelvény­nek mutat tilost LL Mi késztethet egy embert, hogy vállalva a kis állomást, nem törődve azzal, hogy nem A KISVÁRDAI „REPÜLŐSÜK” 1898 elején Kisvárdán há­rom vasas szakember — az egyiknek neve Horváth József — az akkor még utó­piának tűnő gépi repülés tech­nikai feltételeit latolgatva ar­ra a következtetésre jutott, hogy a repülőépítés egyete­mes anyaga az alumínium lehet. Javaslatukat gondos mérlegelés után elküldték a monarchia hadügyminiszté­riumának Bécsbe. Nagy jelen­tőségű felismerés volt akkor ötletük, hisz motorral mű­ködő repülőgép még nem volt. Ilyen szerkezetet csak 1903-ban készítenek az ame­rikai Wrighte-fivérek. Euró­pában kísérleti célokra konstruált repülőgépek még fából, vászonból, drótból ké­szülnek és teljes fém szerke­zetre még senki sem gondol. Bécsből rövid idő múlva meg­érkezik az elutasító válasz. Az érvek között a hadügymi­nisztérium kijelenti, hogy a repülőszerkezetek kutatása nem kecsegtet sikerrel a ter­vek támogatásához, különben sincs pénz és — ez a fő gond — honnan vegyenek alumí­niumot? Simkovics Gyula lesz se vasárnapja, se ünnep­napja, hogy a világból csak annyit láthat, hogy mennek a vonatok, jönnek a vonatok, hogy csak ügyel az emberek­re, mert sokan utaznak, ügyel az értékekre, mert teherjá­ratok is sűrűn mennek, és so­kat tiszteleg? Szász Géza éjszakai ügye­letes forgalmista még az ele­jén van a szolgálatnak, nem­régen vette át, most kimuta­tást csinál. Ahogy ő mondja, gyorsan végez az adminiszt­rációval, mert az is van bő­ven. — Éppen azért vállalja az ember. Hogy legyen egy kis állomás, nekem sokat jelent a csend, meg különben is embere válogatja. Szeretem a vonatokat, ahogy jönnek, mennek. Jó érzés tudni, hogy én irányítom. Felelősséggel jár ez igaz. Bajjal jár, ez is igaz, de éppen ez benne a szép. Tudom, hogy szükség van rám. Tudom, hogy rám­bíztak olyan értékes vala­mit, mint az emberek bizton­sága, az áruk biztonsága és ez a feladat, aminek meg akarok felelni, amit legalább olyan jól akarok csinálni, hogy se az utasoknak, se a feletteseimnek ne legyen rám panasza. i 2. Én, laikus, valamikor azt képzeltem, hogy olyan itt az állomáson a szolgálat éjjel, mintha nem is lenne az. Csak addig kell talpon lenni, míg jön és elmegy a szerel­vény, utána talán még aludni is lehet, vagy valami egészen mást csinálni. Hát aludni nem. Igaz, a járatok ritkák, az utolsó sze­mély éjfél után elmegy Dombrád felé, s a legköze­lebbi csupán hajnalban jön. Néha egy-egy tehervonat húz el, általában a szomszédos kendergyárba jön, árut hoz vagy visz. Rádió van a forgalmi iro­dában. A csend ellen. Tele­A Szovjetunió Kárpátontúli Területe Szakszervezeti Ta­nácsának meghívására sjer- dán reggel négytagú megyei szakszervezeti delegáció uta­zott a Szovjetunióba. A megyei szakszervezeti küldöttség vezetője; Abari Attila, az SZMT titkára, tag­jai; Takács Lajos, az SZMT politikai munkatársa, Erdei András, a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára és Gulácsi Antal, a fon is van. Sokszor az álom ellen. Mert csörög, sokat csörög egy éjszaka. Egy rö­vid, két hosszú. Jelentkezik egy másik kis állomás ügye­letese, aztán még egy, s ez már Herminatanya. És most már ők beszélgetnek. Minden­ről. Mit olvastak, elmesélik mit láttak legutóbb a mozi­ba, vagy mit főzött tegnap délben az asszony. 1 __— Éjfél van. Az állomás sö­tét, de már nem sokáig, jön a hajnali vonat, kettő óra nyolc perckor. Először egy élesen csörgő telefon jelzi, hogy az előző állomásról már elindult, aztán az, hogy a váróteremben megkoppan egy pár cipő, valaki az ablakhoz megy, várja, hogy kinyissák és megvehesse a jegyét. S ott kint, már éles sáv­ban rohan a vonat fényszó­rója, a fekete sapkás motor­vezető lehúzza az ablakot, tiszteleg. A forgalmista visz- sza. Pár kocsiban ég még a villany, pár ember kuporog az üléseken. Hajnali vonat ez, még kevesen vannak, de mire Nyíregyházára ér, megtelik. Reggel négy és hat között már sok utas van, túl sok is talán. A forgalmistán nem látszik az éjszaka, azt mondja meg­szokás dolga és még egy. Sze­resse csinálni azt az ember, amit csinál. Ö azt hiszi, így mondja, szereti. — Nézze. Mindenki akar valahol próféta lenni. Én itt. Ez a kis állomás az enyém is. Majd jön a váltás, meg­beszélik az éjszakát, pár szó­val csak, aztán felül ő is a vonatra, mert nem itt lakik, egy faluval arrébb, az ablak­ból még tiszteleg az új szolgálatosnak, aztán leül és talán arra gondol, hogy nem­sokára otthon lesz. Horváth S. János Nyírbogdányi Kőolajipart Vállalat szakszervezeti bi­zottságának titkára. A küldöttséget a határon Jakab Miklós, az MSZMP kisvárdai járási bizottságá­nak első titkára és Gátfalvi Barnabás, az SZMT szerve­zési és káderosztályának ve­zetője búcsúztatta. A delegá­ció a Kárpátontúli Területi Tanács vendégeként négy na­pot tölt a Szovjetunióban, ahol az üzemekben, vállala­toknál folyó szakszervezeti munkát tanulmányozzák. Szabolcsi szakszervezeti delegáció a Szovjetunióban

Next

/
Thumbnails
Contents