Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-11 / 188. szám
'1088. áugusztus li; KELET-MAftYARORSZÁa — VASÁRNAPI föELLÉKLEtf r öMáT Dicséretnek kevés, bírálatnak sok A berceli kulturális pezsgés pair őnálákat kíván Mindig elkezdenek valamit, de sohasem tudják feltenni az i-re a pontot, Tiszabercelröl, pontosabban a kulturális életről hallottuk ezt a dicséretnek kevés, bírálatnak sok — megjegyzést. „Az a furcsa — mondták — hogy van is ott kulturális élet, meg nincs is.” Közelebbről is kíváncsiak voltunk, milyen ez a felemás helyzet: hogyan lehet művelődni a 2600 lelkes nyírségi faluban, miről hiányzik a pont, vagy a vessző... A „vízpártiak“ is akarják Tulajdonképpen a látszat igen kedvező, mert Bércéi „rendelkezik” művelődési házzal, könyvtárral, mozival, van itt egy ritkaság számba menő irodalmi klub, nemsokára elkészül a Bessenyei emlékszoba. Mielőtt tovább folytatnánk a sort, nézzük, mi van a látszat mögött. Szántó Andrásné a községi tanács vb titkára segít ebben: a község nagy fába vágta a fejszét, 300 ezer forint hitelt vettek fel, hogy óvodát építsenek. Ez úgy érinti a „kultúrát”, hogy erre a célra eleve nem jut pénz, illetve az új művelődési otthon építésére várni kell. A jelenlegi élet- veszélyes, elméletileg létezik, a gyakorlatban csak a neve van meg. Meddig? — Belátható időn belül nem hiszem, hogy napirendre tudjuk tűzni — folytatja a titkárnő. Zárójelben említi, hogy ha sorra kerül is, van egy erős konkurrense a művelődési háznak, — a törpe vízmű. Első az egészség — mondják a víz hívei, s bár nem tagadják, hogy szükség lenne a művelődési otthonra is — a közvélemény megoszlik. Ha hozzávesszük, hogy olyan hangok is vannak, távlatokban Tiszabercel talán egyesülni fog a szomszédos Paszabbal, ezért nem érdemes külön művelődési házat építeni, — reménytelennek tűnik a művelődési intézmény sorsa. Csakhogy mégsem ennyire „veszélyes” a helyzet. — Vannak apró termeink — egészíti ki az iskola igazgatója, aki a nagy festővel, Munkácsy Mihállyal visel azonos nevet. Az igazgató különben szenvedélyes Besse- nyei-kutató, sok része abban, hogy az emlékszoba elkészül, s összegyűjtik az egész országból Bessenyei irodalmi emlékeit. Ennél a problémánál sikerült az i-re feltenni a pontot, s az is igaz, tevékeny, színes rendezvényekkel vesz részt az irodalmi klub a község életében. Külön gazda — külön érdek? De az apró termekkel eddig nem tudtak megbirkózni — mondják a községbeliek, s ezúttal a művelődési teremre gondolnak. Legalább négy-öt kis termet sorolnak el, ahová járhatnának a fiatalok, „kinevezhetnék” akár klubkönyvtárnak is. Valójában még- sincs egyetlen erre alkalmasan berendezett, otthonos helyiség. A tsz-nél alma- és terménytárolás, a téglagyárinál az életveszélyes mennyezet jelenti a tilost a művelődésben. Maradna az MHSZ helyisége, — mindegy milyen neve /an a „gyereknek”, — eddig ebből sem sikerült klubot kialakítani. A sok külön „gazda”, az elaprózottság még egy kisebb faluban is ilyen falakat emel a szórakozás, a művelődés elé. Mindaddig, amíg a szemlélet nem változik, amig nem fognak egy nyelven beszélni ebben a dologban. A kontrasztot a mozival és a könyvtárral lehet kiegészíteni. Egész nyáron szünetelt a mozi, átépítették, szélesvásznú filmeket is láthatnak ezután a berceliek. Sokan azonban huzavonának tartották a - munkákat, kifogásolták, miért nyáron csinálják. Arról teljesen megfeledkeztek, hogy a legalkalmasabb időpont mégis a nyár, ekkor érinti a legkevesebb nézőt, hisz az őszi, téli hónapok a ráérősebbek a falusi embereknek. A könyvtár gazdagon ellátott könyvekkel, mintha minden erőt könyvekre koncentráltak volna. Csikós Józsefet, a tiszteletdíjas könyvtárost jó könyvtárosnak tartják, illetve tartották, mert augusztus 1-ével már Keme- csén lakik, ott fog tanítani. Az utód, Hegedűs Józseíné 3380 kötet könyvet „örökölt” és egy sereg gondot: korábban az iskolában, később a tanácsháza folyosóján, jelenleg a tanácsháza egyik szobájában székel a könyvtár, kük otthonában sem érzik jól magukat. Csak kettesben. Négy hónapig jártak így, sokat marták egymást, de egymás nélkül boldogtalanok voltak. Aztán egy éjjel barátjuk Chevroletjén kikocsikáztak a közeli erdőbe. Suhant a kocsi a sötét, elhagyatott országúton. Amikor egy salak- úthoz értek, Jimmy második sebességbe tette a kocsit, s lassított. A faágak súrolták a tetőt, Cora pedig közelebb bújt hozzá. Leállította a motort, s kikapcsol- a a világítást is. Csendeden ültek ott egy darabig, : dán Jimmy megszólalt: Sétáljunk egy kicsit”. Ki- gítetle a lányt a kocsiból. Kicsiny, füves dombon ültek, vállat vállnak vetve, "óra még közelebb húzódott jzzá. Egyébként nem moe- untak, és nem is beszéltek, de amikor Cora lélegzett, 'tmrriy megérezte testének finom hullámzását. Olyan volt, mintha egyek lennének. Azután karjával átfonta a lányt és csak annyit mondott: — Cora, nagyon szeretlek! — Szeretsz Jimmy? — “’ólt a lány, s olyan közel ’.-jzkelődött hozzá, hogy a fiú most már a szívdobogását is érezte. Majd lassan hátradőlt és lehúzta magára a fiút is. Sokáig feküdtek ott, csukott szemmel és szaporán zihálva lélegeztek. A lány egyik lábát átvetette a fiú testén. Az tetőtől talpig remegni kezdett. Hirtelen felült, Felült Cora is. — Teljesen egyedül vagyunk itt — bíztatta a lány, s kigombolta Jimmy ingjé- nek legfelső gombját. — A világon senki sincs itt rajtunk kívül. —- Nem tehetjük meg, Cora. — Talán azért, mert színes bőrű vagy? Engem nem érdekel, Jimmy, komolyan mondom, hogy nem. — Nem azért, hanem mert szeretlek. Azt szeretném, hogy joggal tehessük. Hozzám jössz feleségül? Cora pillantása találkozott Jimmyével, csakhogy amazé lágy volt, az övé meg dühtől izzó. „Átkozott, koszos nigger!” — mondta, majd felugrott és elrohant. Sebesen, ahogy a lába bírta. Jimmy még sokáig maradt ott. A fűbe temette arcát. „Az emberek olyanok, amilyenek” — mondta magában, aztán rekedten, hangosan felnevetett. De ez a nevetés félig zokogás volt, majd egészen azzá alakult, s ő majdnem befúrta magát a földbe. hogy az elnyelje a hangot. A hold részvétlenül ragyogott fölötte, s megcsillantotta szőke hajának fürtjeit. (Fordította: Zilahi Judit) válogatási lehetőség nincs, leülni alig lehet, helyben olvasásról csak álmodozni tudnak. IS'ern „zuhog“ a ISiagara — öt-hatszáz könyv forgott állandóan a faluban — magyarázta Csikós József. Még többen olvasnának, de a heti kétszer háromórás nyitvatartás csekély idő a falunak. És a könyvtár otthonossága is — enyhén szólva — kívánnivalót hagy maga után. Mellékesen említik a szórakozást, nem mintha utolsó szempont lenne egy falu életében. Elsősorban a fiatalokról van szó, akik alakítottak egy tánczenekart, a hangzatos Niagara névvel, de a folytatással, a zenés estekkel már bajok voltak. Részben a zenetanulás, konkrétabban a működési engedély megszerzése hozott akadályokat, részben a földművesszövetkezet nem nézte jó szemmel, megtűrtnek tartotta a fiatalokat, akik este 9 után, — eddig volt nyitva a vendéglő — is szerettek volna szórakozni. De ez már ütközött a „hivatalos” renddel... — Ilyen — és még több hasonló — eset után emlegetik azt a bizonyos i betűt a ponttal. Hogy sikerüljön, ami eddig nem sikerült, nemcsak Bercelen múlik. Sokban rajtuk, sokban azon, találnak-e jó patronálókra. (PG) A régi és az új Nyíregyházán SsHágyl Sándor rajza Magyar művészek a Káxpátontúli területen Szülővárosába, a délnyugat kárpátaljai 27 ezer lakosú Beregovóba tíz évvel ezelőtt tért vissza Homoki József, miután elvégezte a Ívovi műszaki egyetemet. Szívélyesen fogadták, nemcsak barátai, rokonai, de a város vezetői is — a jó szakembernek itt mindig örülnek. Kinevezték az útkarbantartó osztály élére. Kitűnt azonban, hogy tettvágya szakmája szerinti munkakör rén is túlnő. Eleinte dzsessz-zenekart szervezett. „Hisz lehet-e manapság valamirevaló város dzsessz-zenekar nélkül?” Eltelt egy hónap, s Homoki József zenekaráról szerte a városban beszéltek. A berego- vói dezsessz-zenekar hamarosan fellépett az uzsgorodi vetélkedőn, majd Ukrajna fővárosában, Kijevben szerepelt ahol elnyerte a szaktekintélyek elismerését. Homoki művészi tevékenysége kétségtelenül sikeres volt, ennek azonban munkája nem látta kárát. Megbízatásai a következők: az építő-szerelő osztály vezetője, a hatalmas építési iroda főmérnöke. Bement egyszer a városi tanács elnökéhez, hogy szíve szerint elbeszélgessen vele. Többek között az új építkezésekről esett szó. — Nem valami ügyesen építenek Beregovóban, ötletek nélkül, gyakran sablonosán terveznek — mondta Homoki. Mire az elnök így válaszolt: — Bírálni könnyű. Próbáld meg magad, tervezz. Homoki József megpróbálta. Hamarosan elment az építőkhöz, akik a közelben dolgoztak az új geológus városkán és kiteregette előttük rajzpapírját. Ez a városka terve volt, de egyáltalán nem hasonlított arra, amit építettek. A terv érdekes volt, s Homoki Józsefet melegen támogatták. Elsősorban a városka jövendő lakói, a fiatal geológusok. Ma már a Beregovóba érkezőket büszkén vezetik végig a geológus városkán. Mutogatják az elegáns „Geológus”-presszót, az üzletet, óvodát és más épületeket, amelyek Homoki elgondolása szerint készültek. Valamennyi modern stílusban épült, de az ukrán népi motívumok egyedivé tették. Jellemző, hogy Homoki a belső tér kialakításában ugyanolyan díszitőanyagokat alkalmaz, mint nagyapái és dédapái a kárpátaljai magyarok: durva követ, kavicsot, kőtörmeléket, fát, nemesveretű fémet, kerámiát, sőt kőszenet. Mindezt kitűnő arányérzékkel, ízléssel használja. Homoki alkotásaival nemcsak a geológus városkában találkozhatunk. Muzsijevóban a „Trojánda” teázó, Beregovóban a „Leányka” borkóstoló, a „Nyírfácska”-presszó, mozi. Uzsgorodban a ,tPromeniszte,, borpince szintén az ő munkái. Kijevben pedig, a város központjában nemrég nyílt meg a kárpátaljai borok szaküzlete „Kárpátalja rózsája” néven, amelyet a beregovói mérnök tervezett. Egyébként hasonló üzleteket épít Homoki Le- ningrádban, majd Moszkvában és Jerevánban is. Olyan hatalmas épület tervezéséről álmodik, amelyben teljes egészében megmutathatja erejét, tehetségét. Dolgozni pedig Horváth Annával akar. Horváth Annát is mindenki ismeri Beregovóban. Foglalkozására nézve szobrászművész és kerámikus. Műveivel a beregovói Barátság házának múzeumában ismerkedhetünk meg. A több száz kiállítási tárgy közül számos darabot a művésznő készített. De tevékenysége nemcsak erre korlátozódik. Évek óta együttműködik a beregovói magyar öntevékeny színjátszó csoporttal. E tehetséges kollektíva sikereihez nagymértékben hozzájárulnak la- konikus, kifejező díszletei. Az Uzsgorodi Iparművészeti Főiskola sok hallgatója tekinti elsőszámú nevelőjének Horváth Annát. A fiatal művésznő vezeti a kerületi ú'.tö- rőház ifjú művészeinek körét. A kerületi pártbizottság nagyra értékeli munkáját a művészeti akadémia létrehozásában. Ha a helyi üzletek, presszók, éttermek kirakatainak, árubemutató termeinek kialakításáról van szó, Horváth Annát nem nélkülözhetik. Nem is beszélve a szembetűnő, élénk reklámokról, amiknek ugyancsak nagy mestere. Horváth Anna jó barátja a „Kárpátaljai Pravda” és a „Kárpátaljai Naptár” ezer és ezer olvasójának, ahol nemcsak rajzait publikálja, hanem művészeti szemléi is megjelennek. Első komoly irodalmi műve „A hallgatás megtört” című könyv kivívta az olvasók elismerését. Az érző melegséggel írt mű szülővárosa, Beregovó gazdag kulturális életéről, lakóiról, derűs, boldog sorsukról mesél. Horváth Anna ezer féle szenvedélye közül számára legfontosabb az alkotás. Nemhiába tölti csaknem minden idejét a műteremben, amely egyben műhely és lakás is. — Fontos, hogy legyen mindig agyag — mondja a művésznő — hiszen az ötletek olykor váratlanul jönnek, azonnal formát kívánnak. Egyébként a használati tárgyakat, a műterem berendezését Horváth Anna tervezte, s részben ő is készítette. Ezek a tárgyak eredetiségükben, egyszerűségükben vonzóak. Az interior alapvető színe a terrakotta, amely kitűnően harmonizál az égetett agyagból, terrakottából formált szobrokkal, edényekkel. A terrakotta iránti vonzalma véleményem szerint nem véletlen. Mielőtt szobrász- művész lett, Anna 12 évig dolgozott a beregovói téglagyárban, először egyszerű munkásnőként, majd a csempe- laprészleg vezetőjeként. Az égetett agyag számára szinte élőlény. Horváth Annáról néhány évvel ezelőtt mint fényes tehetségről kezdtek beszélni. Kijevben a Tarasz Sevcsenkó jubileumra rendezett köztársasági művészeti kiállításon a nagy Dalnok portréjává! és Sevcsenkó poémáinak témájára készült szobor és kerámia miniatűrökkel vett részt. A műveket realista ábrázolás- móddal, hallatlan expresszivitással, belső erővel és utolérhetetlen formasajátossó- gokkal alkotta meg. Különösen magára vonja a figyelmet a „Perebenyda” című kerámia relief: hatalmas kobza (ukrán hangszer) mögötte az elcsigázott vak öregember feje. A kobza húrjain eres kéz, sokat szenvedett, bölcs és öreg, mint az ukrán föld. Ebben, Horváth Anna első munkáinak egyikében már megmutatkozott kézvonásának jellegzetes különlegessége ; az, hogy az alaptémából ki tud választani egy-két lényeges motívumot, s ezeket fejleszti tovább, ezekre összpontosítva a figyelmet eljut az alapgondolat legvilágosabb, legteljesebb művészi kifejezéséig. Ily módon készült az „Ébredő Afrika” című majolikája és a „Béke” című relief ciklusa. Az új munkák közül a különféle kerámia faldíszek sokasága vonja magára a figyelmet. Ezek főként csillogó zománcos égetett agyagból készültek, amelyek a kárpátaljaiak dolgos hétköznapjairól regélnek. Tehetségének sok tisztelője meg van győződve arról, hogy Horváth Anna hivatása az interiőrök tervezése és megformálása. Ezzel vitázni nehéz lenne, hiszen majd minden belső teret melyet Homoki József tervezett, a művésznő formált remekbe. Vlagyimir Popov az APN tudósítója
