Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-11 / 188. szám
6. oldal KELET-MAGYARORSZAG — VASÁRNAP! MELLÉKLET 1988 augusztus II: Szabó László: Festmények nyoma a la‘on A bomba 1930. január 14-én robbant. Róbert bácsi ugyanis a népkonyhák és az öngyilkosmentő iroda mellett egyre többet foglalkozott uzsorakamatra adott hitelekkel. így került kapcsolatba Domonkos Sándor és Domonkos József budapesti kereskedőkkel is, akiknek rövid lejáratra, 25 százalékos kamat ellenében 15 ezer pengőt kölcsönzött. Amikor a kölcsön határideje lejárt, megjelent Domonkoséknál egy dr. Fülöp Miklós nevű ügyvéd és követelte — Fein- schilbert Theodóra, angliai lakos pénzét. Kölcsönügyleteinél ugyanis Angliában élő lányát tüntette fel hitelezőként Róbert bácsi. Ám Róbert bácsi megtiltotta ügyvédjének, hogy haladékot adjon; hanem árverést kért Domonkoséknál 180 ezer aranykoronát érő, VII. kerület Klauzár tér 10. szám alatti házára. Az árverést kitűzték. megtartották és a ház el is kelt 90 ezer pengőért S ki más vette volna meg mint Feinschilbert Theodóra? Budapesti megbízottja, dr. Fülöp Miklós és a 90 ezer pengőből levonta a korábbi követelést, plusz a 25 százalékos uzsorakamatot, s a maradékot kifizette. A két kereskedő dühös lett. Mert amíg ki nem forgatták őket a vagyonukból, addig mélyen hallgattak, az akkori törvények azt is büntették, aki felvette a pénzt uzsorakamatra. Most már azonban nem bánták, lesz, ami lesz: feljelentést tettek a rendőrségen Feinschilbert Róbert ellen. Rendőrségi eljárást indítsanak egy olyan ember ellen, akinek a jótékonysági missziójához maga Horthy Miklósné is a nevét adta? Ezt kockázatosnak tartotta a főkapitányság. Viszont a feljelentés megérkezett a rendőrségre. az akta elindult útjára s valamit tenni kellett. így aztán kénytelen-kelletlen megindították a vizsgálatot. Am Róbert bácsi idejében értesült az ellene folyó eljárásról, s még időben gondoskodott róla, hogy az egyetlen bérház is, amely a saját nevén szerepelt, gyorsan átirattassék a lánya nevére. Mire a rendőrség behivatta Róbert bácsit, hogy közölje vele a feljelentés lényegét valamint, hogy egyéb — csalás bűntettének alapos gyanúját kimerítő — bűncselekmények is tudomására jutottak, már rendezett volt a kecskeszakálú „apostol” szénája. A házkutatás Róbert bácsi Erzsébet körút 9—11. szám alatti lakásán pedig egyenesen kudarcot vallott: nem találtak mást, mint egy korábban pazar fényűzéssel berendezett négy- szobás lakást — gyakorlatilag teljesen kiürítve. A falak még őrizték a leakasztott festmények nyomát, s ebből könnyen következtethettek a detektívek: Róbert bácsi minden ingó vagyonát, a drága képeket, aranytárgyakat is eltüntette. A lapok persze tudomást szereztek a házkutatásról és szaglászni kezdtek, vajon mi lehet az oka a Feinschilbert Róbert elleni rendőrségi eljárásnak? Rövidesen nyomra bukkantak, s most már szellőztetni kezdték Róbert bácsi egyéb viselt dolgait is. A közvélemény azonban a lapok támadásai ellenére is semleges maradt. Ez különben érthető, hiszen igen sok ember úgy emlékezett Róbert bácsira, mint aki meleg levest adott akkor, amikor a magyar állam, a kormány még ezt is megtagadta! Sőt, voltak olyanok — nem kis számban —, akik az immár nyilvánvalóvá lett szélhámos védelmére keltek. Talán ezt mérlegelték az akkori kormánykörök, amikor leintették a Feinschilbert-ügy vizsgáló bíróját: „Nem kell olyan mélyen belemenni a dolgokba”. S bár a korabeli nyomozati iratokból — amelyek eddig a levéltárak mélyén lapultak — tudjuk, milyen horribilis vagyont szélhámos- kodott össze a „nyomorenyhítő apostol”, bűnügy valójában soha nem lett a dolgaiból. Az iratok között találtunk például egy nyomozati anyagot, amelyen ez a kétsoros kézírásos szöveg olvasható: „Tesség már az ügyet lezárni, nem nézünk farkaszemet Róbert bácsi szegényeivel. Volt, ami volt, kiutasítani!” Az aláírás olvashatatlan, minden jel szerint magas helyről származhatott, ha ezzel a néhány sorral ad acta tehették Feinschilbert Róbert kétségkívül nagyszabású panamáját. Az iratokhoz mellékelt kimutatás szerint hozzávetőlegesen másfél-kétmillió pengőt síbolt össze Feinschilbert Róbert öt esztendő alatt, a népkonyhákon és az Életnek megmentő iroda révén... Végül is a magas hely leirata megmentette Róbert bácsit a bírósági ítélettől: 1930. augusztus 3-án kiutasították Magyarország területéről. A lapokban mindösz- sze egy néhány soros közlemény jelent meg a kiutasítás tényéről és arról, hogy Róbert bácsi elhagyta az országot. Később az újságokban felbukkant még néhányszor a neve: ha egy újságíró Bécsben járt, s véletlenül összefutott az ott! letelepedett Róbert bácsival, hazatérése után lapjában beszámolt e találkozásról. A riportok stílusa ugyan eltért egymástól, de valamennyi ezzel a refrénnel zárult: — Nem is kerestem én azon olyan sokat... De azért elárulom; orruknál fogva vezettem az urakat, mert nem hogy vagyonom lett volna, de egy ócska fillérem sem volt, amikor Magyarország területére érkeztem. Lányom is szegény zongoratanárnőként kezdte. S nem a szegényétől loptam, mert nekik mindig megadtam ami kellett, csak okosan gazdálkodtam azokkal a morzsákkal, amiket a gazdagok juttattak... Róbert bácsi nyilvánvalóan azért mondta el újra és újra mindezt, hogy jó emlékezetükben tartsák meg azok, akik ezekben az esztendőkben a nyomor konyháira kényszerültek. Ennek ellenére azt a következtetést kell levonnunk, hogy nagy gazember volt az a köpcös, kecske- szakállú, görbelábú öregúr. VÉGE Helikon könyvek Nem mindig vesszük észre, de valójában az olvasáshoz nemcsak könyvre, szabad időre, hanem megfelelő hangulatra is szükségünk van. Ennek megteremtéséhez pedig évszázados tapasztalat szerint jut bizonyos — nem is elhanyagolhatóan kicsi — szerep a kézbe vett könyv köntösének, külső és belső formájának. Már a borítólap, a könyv bordája, kötése, címének és oldalainak betűmintája felkeltheti érdeklődésünket, kedvet csinál a tartalom megismeréséhez. Ez is oka lehet annak, hogy a könyvművészet mesterei mindig Is igyekeztek gondot fordítani a könyv külalakjára, művészi kivitelére. A könyv csak akkor felelhet meg átlagon felüli formai igényeknek, ha tervezői és készítői erre különleges gondot fordítanak, céljuknak tekintik a legigényesebb könyvbarátok, az úgynevezett bibliofilek gyűjtőszenvedélyének kielégítését. Erre vállalkozott több mint tíz esztendeje a Helikon Kiadó. Születése óta sok-sok gyönyörű, nemzetközi elismerést kiváltó kötettel töltötte meg polcainkat. A Helikon-könyv fogalom lett: tartalmához illő tipográfiájának eleganciája, kötésének nemes anyaga, gondos kivitele adta meg a rangját. E könyvek tervezői és kivitelezői mindig is ügyeltek, hogy munkájuk eredménye ezrek, tízezrek körében hasson, gyönyörködtessen. Ennek ellenére joggal panaszolták a kispénzű vásárlók, hogy a Helikon-könyv — legalábbis számukra — ritkán elérhető. Rájuk gondoltak a kiadó vezetői, amikor elhatározták, hogy az eddiginél jóval olcsóbb, de semmivel sem kevésbé igényes bibliofil-sorozatot indítanak. íme, itt az eredmény: megjelent az új sorozat első három darabja, örül a szíve mindenkinek, aki kézbe veszi ezeket a finom ízlésű, nyomdai és grafikai megoldásukban egyaránt kitűnő könyvecskéket. Büszkék lehetünk erre a sorozatra. Bibliofil könyvet adni a közönségnek tizenkét- forintos áron, — ez valóban kiváló teljesítmény. A 10— 12—14 ezres példányszám is olvasókedvünk, magas fokú könyvkultúránk bizonyítéka. Dicséretes a művek kiválasztása. Megfelel az ilyenfajta sorozat nem átlagos jellegének, ugyanakkor kerüli a túlzásokat, a szélsőségeket. figyelembe veszi a szórakozni akaró olvasók igényeit. Boccaccio Corbaccio, avagy a szerelem útvesztője című elbeszélése, Merimée két novellája és Az első este cimű antológia, a legszebb francia szerelmes versek gyűjteménye, érdekes is, izgalmas is, szép is egyszerre. A Boccaccio-kö- tet tartalmi szempontból is különlegesség, hiszen a Deka- meron szerzőjének ezt a művét nálunk alig ismerik. Me- rimée-t viszont a klasszikus krimi vonzereje ajánlhatja. A francia szerelmes versek gyűjteménye hét évszázad érzelmi kultúrájának hírhordozója, a középkori poétáktól a legmodernebbekig, a ma is élőkig ad igen jó válogatásban, nagyszerű fordítások tükrében méltó áttekintést. A bibliofil tömegsorozat tipográfiája, illusztrációs technikája is hibátlan. Ha a folytatás is ilyen lesz, siker koronázhatja a Helikon új vállalkozását. Elhatározásuk komolyságát bizonyítja, hogy a legjobb közreműködők segítségére támaszkodnak. Összegyűjtötték a szabolcsi népi verseket Szabolcs-Szatmár megyében, annak ellenére, hogy a múltban sok volt az írástudatlan, virágzott a népköltészet. Dr. Erdész Sándor, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum tudományos munkatársa összegyűjtötte ezeket az értékes népköltészeti anyagokat. A megye tíz legismertebb verselőjének anyagából egy tanulmányt készített, ami a megyei folyóiratban lát majd napvilágot. Ebben többek között ízelítőt ad a fehérgyarmati költő Miski Bertalan, az ibrányi Lőcskey Józsefné, a tiszavasvári Kónya János, a nagyvarsányi Jászai Jánosné verseiből. A vállalkozás már csak azért is figyelmet érdemel, mert ezzel az anyaggal, amely már- már nem népköltészet, de még nem műköltészet, az irodalomtörténet nem foglalkozik, pedig megmentése az utókornak mindenképpen hasznos. Iván Dinkov bolgár költő Forradalom FORRADALOM légy TE a vezérem. Harci dalt, himnuszt zengj naponta nekem. A Béke dalát minden éjjel pengesd. Kényelmet nekem TE soha ne engedj. Szülj újjá engem szent igazságoddal. Ovi, mint igaz eskü forró lángoddal. Szent vetületeddé akarok válni. Hogy hős elv) utadon tudjak járni. Igazaddal TE jól vértezz fel engem. Hogy neved mint bűvös eskü megvédjen! Átok reám, ha igaztól távolodom! FORRADALOM! légy TE örök támaszom. Fordította: Sigér Imre Újságcikkgyűjtemény A Tanácsköztársaság eseményeivel foglalkozó korabeli újságcikkekből kiadványt készít Somogyi Jolán, a Nyíregyházi Megyei Könyvtár munkatársa. A kb ötven oldalnyj terjedelmű gyűjtemény tartalmazza mindazokat a cikkeket — nagyobb terjedelműeknek tartalmát —* amelyek 1918-ban és 1919- ben az októberi polgári for» radalom vagy a Tanácsköz» társaság eseményeit adták hírül. Azontúl, hogy a cite* keket kronológiai sorrendben közli, tartalmazza a korabeli eseménynaptárt és a Tanácsköztársaság különböző szerveiben tevékenykedők névsorát. A dokumentum-gyűjtemény, amely előreláthatólag az év végén vagy a jövő év elején lát napvilágot, nagy segítséget nyújt majd a honismereti mozgalomban dolgozóknak, és módot nyújt arra, hogy a fiatalabb nemzedék is részletesebben megismerkedjen szűkebb hazája történelmi eseményeivel. Willard Motley; A majdnem fehér fiú" Egy gyerekkori jelenet örökké bevésődött az emlékezetébe. Apja ölben odavitte a szalon ovális tükre elé, s odahívta a néger édesanyját is. „Nézz a tükörbe, fiacskám” — mondta, s mindhárman belenéztek, komoly, mosolytalan tekintettel. — „Nézd meg az édesanyádat, és nézz meg engem. Nézd meg az ő bőrszínét, meg az enyémet. Mi mindhárman nagyon szeretjük egymást” — folytatta az apa, s a tükörből visszaverődő tekintetek ragyogtak a boldog büszkeségtől. — „Igen, ml szeretjük egymást, az emberek viszont olyanok, amilyenek. Vannak köztük jók és vannak gonoszok.” Ezt a napot sosem felejtette el. A néger srácok, akik— Willard Motley Chicagóban született. Kaliforniában mezőgazdasági munkásként, pincérként, majd szakácsként dolgozott. Chicagóba visszatérve kezdte el irodalmi munkásságát, cikkeket, tárcákat irt különböző folyóiratokba, majd regényeket publikált, amelyek közül többet meg is filmesitettck. Müveiben az elnyomott amerikai nemzetiségek, a négerek, olaszok, portori- kóiak életével foglalkozik. Jelenleg Mexikóban él. kel barátkozott, „fehér-nig- ger”-nek csúfolták, fehér pajtásai pedig Időnként furán néztek rá, de nem szóltak semmit Aztán egyszeregyszer kicsúszott a szájukon a nigger szó, és akkor bűnbánóan piLLantgattak Jimmyre. Egyébként remek fiúk voltak mind. Az iskola elvégzése után állást kapott egy belvárosi szállodában, mert nem jöttek rá, hogy valójában kifé- le-miféle. Ó azonban nem érezte jól magát. Valahogy mintha saját lényének felét megtagadta volna. Azt is tudta, milyen nehéz a színes bőrűeknek munkát találni, s furdalta a lelkiismeret, mert nekj oly könnyen sikerült. Ezek a dolgok mind úgy éltek Jimmy lelkében, mint kemény, fájdalmas csomók. Járt lengyel kiskocsmákba, olasz családokhoz házibulira és ir esküvőre. Járt színes bőrű lányokkal is, de ezek nagy. része tartott tőle, nem tudták, hogy tulajdonképpen kicsoda Jimmy. Velük sem érezte jól magát, és a fehér lányokkal sem. Aztán egycsapásra beleszeretett Coraba. Néha töprengett a szerelmen. Most itt volt, és nem tehetett ellene semmit. Megrémült. És egyre inkább azt kívánta, noha önmaga előtt is szégyellte bevallani, hogy bár ne lenne benne egy csepp néger vér sem. A Trionan táncpalotában ismerte meg Corat A lány haja nem volt olyan világosszőke, mint az övé, de finom hullámokban keretezte arcát. Bőre lágy, rózsaszín, keblei keményen álltak, nedves ajka csábítóan csillogott. Egész este együtt táncoltak, s amikor eljött a hazatérés ideje, Jimmy megkérdezte Corat, hogy elkísérheti-e. — Igazán kedves tőled — mondta a lány, kék szemében vidám mosollyal. Amikor Jimmy ráadta a kabátot, egy kicsit hozzádőlt. Aztán kisétáltak a bálteremből, s nem volt mit mondaniuk egymásnak. Amikor megérkeztek Coraék háza elé, valahogy egyiküknek sem aka- ródzott elbúcsúzni. Szorosan egymás mellett álltak, s először a lány szólalt meg: — Nagyon szép este volt — mondta s közben szórakozottan dobolt a kerítésen. — Igen, különösen azután, hogy megismertelek. — Ugye, találkozunk majd? — kérdezte Cora és felpillantott rá. Jimmy elfordította a fejét. — Jobb, ha most mondom meg, mielőtt valaki más tenné: néger vagyok. — Ugyan, csak ugratsz — felelte a lány kis, ingerült nevetéssel. — Egyáltalán nem. Azért mondtam, mert szeretlek. A lány kissé hátralépett. Szemével végigpásztázta a ház ablakit, hogy nem ég-e a villany valamelyik mögött. — Kérlek, találkozzunk majd valahol. Cora pillantása elfordult az ablaktól, s a járdát bámulta, mint Jimmy. Szája sarkába kemény vonás telepedett. — Ugye, nem mondtad komolyan... hogy színes bőrű vagy? — Hát számít az? — Nem, csak... — furcsán, mélyen a szemébe nézett, aztán azt mondta: — Hívj fel holnap délután. A Jackson Parkban találkoztak. Sétáltak, majd egy távoleső padra telepedtek le. „Tudod, sosem szerettem a niggere... bocsánat, a négereket. Te egyáltalán nem úgy festesz. Miért árulod el az embereknek?” — Az emberek olyanok, amilyenek — mondta Jimmy, de válasza ezúttal nem hangzott meggyőzően. Jimmynek rá kellett jönnie, hogy a lány kedveli őt. Gyakran haza is kísértette magát, s ilyenkor sokáig álltak a teraszon, összeölelkezve. Az egyik ilyen alkalommal Jimmy meghívta Corat, hogy jöjjön el, s ismerkedjék meg a szüleivel. Az édesapja ugratta Jim- myt a lángolásáért, s megjegyezte: komoly lehet a dolog, hiszen még egy lányt sem hozott el bemutatni. Mama sült csirkét és kuglófot készített, s amikor Jimmy elindult Coraért, apja és anyja porronggyal felfegyverkezve tizedszer töröltek le minden egyes bútordarabot a szalonban. — Apa, anya: ez Cora — szólt Jimmy, amikor megérkeztek. — Üdvözlöm, kedves — szólt anya, apa pedig azon- nyomban belekezdett valami képtelen történetbe, ami úgy kezdődött, hogy „Jimmy hároméves korában...” Apa és anya elfogulatlanul viselkedett, csak Cora tűnt zavartnak. Kerülte a szülők pillantását, fészkelődött a széken, és csak csipegetett az ételből, aminek elkészítésével anya egész délután bajlódott. Időnként segélykérő pillantással nézett Jimmyre, aki csak abban reménykedett, hogy szüleire nem ragad át a lány idegessége, s alig várta, hogy már kint legyenek az ajtón. Abban a percben ismét olyanok voltak, mint máskor. — Apa és anya csodálatos emberek — szólt Jimmy, miközben Coraék felé sétáltak, de a lány kifejezéstelen tekintettel nézett vissza és nem válaszolt. Aztán egyszer Cora hívta meg öt, de előbb alaposa» felkészítette a látogatásra. — Nehogy említsd a szüleimnek, hogy színes bőrű vagy, Jimmy... Apa nem szereti a négereket, nem olyan széles látókörű, mint én. De te ne törődj ezzel. Nagy. krémszínű kocsi állt Coraék háza előtt, s a szalonban lábas hamutartók, és egy zongora, melyen senki sem játszott. Cora apja szivarozott. Részvényei voltak, minden télen két hetet Floridában töltött, s kifogyhatatlanul mesélt a „floridai niggerek”-ről. Cora kövér és túlöltözött édesanyja feddőn szólt férjére, amikor megelégelte a néger történeteket. — Ugyan Harry, ne beszélj már így! Mit gondol majd rólunk ez a fiatalember? Vannak nagyon rendes, tisztességes négerek is, persze én egyet sem ismerek személyesen... Cora ölhetett kézzel ült, Jimmy pedig kínosan mosolygott Mr. Hartley viccein, s közben nyomorultul érezte m^gát. Kiderült, hogy egyfe
