Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-11 / 188. szám
'Ä88. augusztus II. tretET-MA'C?ÁRÖRSZAe * o tSal A PÁRT — az életsorsokban Badonics Mátyás özv. K. Szász Béláné Tóth János Homonnai Pál Közös céljaink megsokszorozzák erőfeszítéseinket, s nagyobb akarattal munkálkodunk, hogy jobb legyen közös holnapunk. Ez a témája annak az egyéneknek, s mégis a közös sorsát formáló, dolgos hétköznapokról, a munkáról, az örömökről, gondokróí, a holnapokat formáló beszélgetésnek, amelynek résztvevői egyszerű párttagok, kétkezi munkásemberek, az ibrányj Rákóczi Tsz tagjai: Badonics Mátyás mezőőr, aki tizennégy évvel ezelőtt ott volt a tsz születésénél, özvegy K. Szász Béláné növénytermesztő, aki 18 éve öt gyermekét neveli özvegyen, Tóth János rakodómunkás, Homonnai Pál a kiváló sertésgondozó, hat gyermek apja, Ferenczi Erzsébet, a baromfigondozólány, s Farkas Kálmán újságíró. — Én tudom csak igazán, mit jelent, ha bajában- gondjában érzi az ember, van akire támaszkodjon. Első pillanattól ezt tapasztalom, 1949 óta, ahogy tagja lettem a közösnek. Egyik gyerekem kicsi volt, a másik pici, s ha a pártszervezet, a tsz nem segít, nem is tudom mi lett volna velünk Csaknem húsz év telt el azóta és segítségükkel, két kezem becsületes munkájával tisztességesen felneveltem mind. Nagy öröm volt, amikor kitüntettek a „Kiváló tsz-tag” címmel — magyarázza az ötgyermekes özvegy. Helytáll azóta is. Mindennap. Egyedül művel 2500 öl kukoricát, 60o öl burgonyát, 500 öl mákot, 500 öl cukorrépát és 800 öl forgót. Példamutató kommunista asszony. — Legnagyobb öröm számomra a becsülettel elvégzett munka — mondja. — Nem kaptak embert a 150 sertéshez — emlékezik Homonnai Pál. Beteg voltam, de elvállaltam. Örülök, ha segíthetek a közös gondján. Nyolc-kilenc hónapra 110 kilós sertéseket neveltem. Itt a kezem, most is tapad a dohánytól, ezt is vállaltam, mert nagy a család. Két holdat együtt művelünk. A kislányom segít, a fiam már lovat kapott, fogatos a tsz- ben. De bizony mikor kicsinyek voltak, nem volt könv- nyű. Fordultam a pártszervezethez, a tsz-vezetőkhöz, segítsenek. Soha nem tagadták meg. így jutott kenyérnek való elég. De én is megtettem a magamét. Évente 600—700 munkaegységet teljesítettem. Tóth János rakodómunkás nyolc esztendeje. — Kicsit elfárad az ember estére, ha 150 mázsa gabona behordását érzi a válla, de az tölt el örömmel, hogy az idén 32 ezer mázsa gabona termett. Jóleső érzés az is, hogy az elesetteken mindig segít a tsz, s mi Is. Szomszédom Márkus Pál béna ember. Egyik nap csaknem rájuk rogyott a ház. Én tá- mogat*am alá a saját gerendáimból, s a tsz új házat épített nekik. Sok családot segített így a közös. Érzik az emberek, nincsenek egyedül. Az öreg Badonics Mátyás sokat próbált ember. Alapítója a tsz- nek, nehéz időkben párttitkára, lassan megöregedett. — Kint élek most az egyik tanyán. Csak vendég vagyok otthon. Vigyázok a 200 hold gyümölcsösre, meg a sok értéket rejtő raktárra. Valamikor mint cseléd kezdtem telepíteni ezt a gyümölcsöst. Izét az urak élvezték. Később mint tsz-tag telepítettük tovább. A fáradozás gyümölcse a szemem előtt érett be. Nem volt hiábavaló az elmúlt két évtized Izét most az egész közösség élvezi. Pedig de sokszor kellett magyarázni a párt politikáját, mire megértették az emberek, hogy az ő boldogságukat akarják a kommunisták. És én most csősz lettem. Vigyázok a milliós értékekre. A mindnyájunkéra. — Engem a tsz taníttatott szakmunkásnak. Érzem, hogy szeretnek, becsülnek — mondja Ferenczi Erzsiké a gondozólány. — Ez évben másfél millió a tervünk csirkéből, de jóval több lesz. Tavasszal már megvettem a bútort is, staférung is készen van. A magam fajta lány a múltban csak cseléd lehetett volna. Az idősebb kommunisták álltak mellém, segített a pártszervezet, s így sikerült becsületet érdemelnem a munkám után. Lábam miatt nehéz a vízhordás a cipekedés, de mindig van aki segít. Ezután a gondokról esik szó. Mondják, sok a kiválóan dolgozó nő, de kevés a számuk a pártban. Több gondot kell fordítani rájuk a vezetőknek. Nagyobb megbecsülést érdemelnek. Badonics Mátyás azt panaszolja, lassan kivénül a gyümölcsös, már 40 évesek a fák. És ez a falu gondja is, hiszen ötmilliót hoz évente. Pótolni kellene, új telepítésre van szükség. — Erre is elsősorban a kommunistáknak kell gondolni, mert mit mondanak az emberek? Ha eddig jól csináltuk a helyi politikát, ezt várják tőlünk a jövőben is. Itt a másik gond. Nem tudunk munkát biztosítani egész évre. Főleg az asszonyok bosszankodnak miatta. Ennek a megoldásán fő most a feje a vezetőknek. Ferenczi Farkas Erzsébet Kálmán De azt hiszem megoldják — magyarázza. — Igaz — helyesel Szász- né. — Én is tétlenkedem. Kész vagyok mindennel. A lányom férjhez készül, kell a pénz. Nincs még hízónak valóm. Gondolom segít ebben is a tsz-vezetőség. Pedig annyi kukoricám lesz, hogy nem fér el a padláson. Nagy a család, tíz unokám van, pedig csak 47 éves vagyok. Most gyümölcsöt küldjön anyám, most csirkét, s bizony egyedül, még a közös segítségével sem könnyű. Tóth János a rakodó azzal dicsekszik, hogy egyik fia híradástechnikai technikumba jár. — Öröm is, gond is. Régen nem juthatott volna oda. Úgy kell minden évben kistaférozni, mint egy vőlegényt. így követeli a kollégium. Hat ing, hat Iábrava- ló, hat ez, hat az, pizsama, papucs, mit tudom én. És erre a pénzt két kezemmel, a vállammal keresem. De örülök, mert egészség van, s tovább akar tanulni. Mérnök szeretne lenni. Hol gondolhattam volna én erre, a múltban? Soha! A másik meg most nősül. Pénz és pénz kell. De amire kell van. És bírom. Homonnai Pál mosolyog. — Nálunk meg hat gyerek van. Nőnek a „nyakamra”. Még szerencse, hogy csak kettő a lány. De már négyen dolgoznak, s havonta behoz a család 4 ezer forintot. Bizony amikor picik-ki- csik voltak sokszor főtt a fejem, s ha a közös, a párt- szervezet nem állt volna mellém, nem is tudom mi lett volna. Örömök és gondok. S e kettő ötvözetéből formálódik a jövő. Kemény munkával. A boldogabb holnapjuk a közös jövőjétől függ — mint sok ezer társuké. És ezt formálják közösen. Nem hiába teltek az évek, segített a párt: életsorsuk bizonyítja. SZABOLCSORSZÁG FŐVÁROSA holnap ' Ilyen lesz a Dózsa György út eleje, ha felépül az új szálloda. Képzeljünk el egy fiatalembert, aki most érettségizett és öt évre egy távoli országba megy egyetemre. (Több ilyen is van.) Ez az elképzelt fiú Nyíregyházán született, öt év múlva, amikor a diploma a kezében lesz, állás várja. Pontosan távozása évfordulóján, 1973 nyarán érkezik vissza szülővárosába. Vajon mit lát majd? Milyen meglepetésekkel várja öt éve itthagyott városa? A jóváhagyott városfejlesztési tervek pontos választ adnak a kérdésre. Állomás — Sóstó: tizenkét perc Amikor barátunk kilép az állomás épületéből, tágas park várja és egy korszerű autóbuszpályaudvar. Szemben kivilágított óriási várostérkép fogadja, rajta világosan feltűnik a nyíregyházi Kiskörút és Nagykörút, két ölelő sáv a város arculatán. Sok ideje nincs nézni, mert a buszok négypercenként indulnak. A busz az Arany Jpnos utcába fordul. Nagyvárosi kép — elutazásakor is láthatta volna, csak az út építése volt még munkában. Modern otthonok ezrei közt érkezik a víztoronyhoz, melynek tövéhez egy szép étterem, bár és egy modern ÁBC-áruház simul. A Szabadság téren hőfehér tömb világít a Zrínyi, Engels, Iskola és Szarvas utca közös tengelyében: az új pártház. Jobbra, az Anna presszó felé a kiskörút nyújt kilátást, sétányával, színes padjaival. Erre fordul a busz, körül ölelve a városközpontot és az Irodaház mögött éri el az új autóbuszpáiyaudvart, mely leginkább a budapesti Moszkva térre emlékeztet. Elején, a Jókai téren már 1969-ben megépült a „gombaszerű” váróterem. Vége egészen a Nyírfa térig ér. Barátunk leszáll a buszról, mely öt perc múlva kiér a Sóstóra, nélküle. Toronyház, erdei út Hamarosan rájön, hogy az általa ismert szép terek kettővel szaporodtak. A Krúdy mozj előtt kis liget. A teret akkor már a kultúra és az igazgatás palotái zárják be szép egységgé, a mozival, a szállodával és a mostani üres terület beépítésével. A Rákóczi út eleje ismét nagy meglepetés. A sarkon, a kicsinosított Béke-szálló folytatásaként az új szolgáltatóház modern épülete csatlakozik, végén ismét egy nyolcemeletes toronyépület. Mellette kanyarodik be a Kiskörút. És innen indul a kiszélesített Kossuth utca a Sóstó felé. Barátunk taxit rendel és elindul a Sóstóra. A Stadion utcánál látja a Nagykörutat, mely már kész, kétsávos forgalmával, negyven méter széles. A tanárképző főiskola kertjében sétálnak az első államvizsgára készülő zeneszakosok. A Sóstói út hirtelen jobbra kanyarodik, bevág az erdő lombos fái közé és a városból kitelepített kisvasút mindig a baloldalán halad. így érnek át együtt a felüljáróhoz és futnak be a strand előtti parkolóhelyre. Fürdőváros — parkváros Egy kis kirándulás a Ság- vári telepre megérteti, miért nevezik akkoriban ezt már Nyugati Alközpontnak. A kibővült gumigyár és a többi korszerű üzem, egy elválasztó parksáv közbevetésével — teljesen felzárkózott a kibővült lakótelephez. Ugyanez történt a Városliget bujtosi végén a Keleti Alközpontnak becézett Szabadság telep kertes házakból álló parkvárosával. Láthatja másutt, hogy új KÖJÁL-palota épült. Uj lakások ezre,- között sétálhat. A Búza téren modern piaccsarnok örvendezteti meg és a Zrínyi gimnázium mögö'/ a Malom utcában az új tisztasági fürdőt fedezi fel. De sokat vitatkoztak rajta szülei 1967-ben még! Jó lesz ennek a fiatalnak hazajönni akkor, öt év múlva. De itthon is jő lesz megélni mindezt az építést. Gesztelyi Nagy Zoltán (_L A nagymama ott áll az ajtóban. Ősz haját fújja a nyári szél, homlokán évtizedek ráncai barázdálódnak, fémkeretes szemüveg és fe- keté kendő minden dísze. Kint az utca porában eszeveszett vágtatással száguldozik egy gyerek. — Pista, Pisti, Pistike, Pistikém gyere már be enni. Na, ha bejössz, kapsz egy forintot. Látom, nocsak, jó fiú vagy. Nesze itt a forint. A gyerek elkapta, fordul egyet, s mire körülnézünk, eltűnik a porban a forinttal együtt. A nagymama rámnéz, csillan a szemüvege, s mint megszedett fa ősszel, széttárja sovány karjait: — Nem bírok vele, kérem! A szobában esküvőj fénykép. A szülők. A nagymama lánya, aki röviddel az esküvő előtt került a városba, s három hónap alatt házasságot kötött egy vele egyidős, húszéves fiúval. Csak az esküvő időpontját táviratozták meg haza, s otthon — mit is tehettek mást — tudomásul vették az expressz szerelmet. Éppen így az expressz válást is. És a gyümölcsét, aki most spátlan-anyátlan rója az utcát. A papa és a mama ynlnÁLDOZATOK den hónapban megjött, s hozta a cukrot, csokoládét. Néha együtt jöttek, s ilyenkor zavarban voltak. De mostanában már nincsenek zavarban, mert nem jönnek. Elmaradt a cukor is. el a csokoládé. Csak a pénz jön postán az apától a nagymamának. S az öregasszony nem tudja, mit feleljen, amikor a kölyök a napi rohanás után esténként néha eszmélni kezd és ilyeneket kérdez: — Nagymama, nekem miért nincs édesanyám és édesapám, mint a többi gyereknek? Hogy elutaztak? És akkor visszajönnek majd, ugye? És újra fognak hozni csokoládét? És édesapám újra a nyakába vesz majd, s játszunk lovas katonásdit? Mondd, nagymama, mikor jönnek már együtt haza újra? Nem tudod? Nem tudja. S azt sem, megfeszített erejéből még meddig futja s ami legjobban bántja, azt sem tudja, hogy mi lesz belőled, kisfiú?! I 2. A kisfiúra ott akadtam rá a küszöbön. Sirt és bánatosan hüppögött Közelebb megyek s hallom, hogy az ajtó mögött is sír valaki. Kinyitom az ajtót s egy sápadt, karikás szemaljú asszonyba ütközöm. — Nem akar hazamenni az apjához. Lejárt a két óra látogatási idő, kénytelen vagyok küldeni. De, látja nem megy el. Fél hazamenni. — Igenis, félek, mert apa azt mondta, hogyha tovább maradok akkor a nagyfejszével szétveri a fejem. — Megvert már az édesapád? — Mióta mama és a testvéreim elmentek, azóta mindennap megver. De nemcsak ő. hanem Zsuzsi néni is. Mindig azt mondja, hogy vitt volna már el engem is az ördög a többivel. Én... én nem megyek haza... Az apa dúsgazdag. Felesége szerint havi nyolc-tízezret is keres. Volt egy csinos háztartási alkalmazottjuk. Zsuzsika. A felesége — aki négy gyermeket szült — nem bírta felvenni a vei'- lényt a húszéves lánnyal. A férfi mind durvább leit. s mind nyíltabban csalta saját házában. A törés akkor következett be. amikor érettségiző fiúk rajtakapta az apját. A fiú gyűlöletében el hagyta a házat, öngyilkosságot kísérelt meg. Ekkor az apa kizavart mindenkit a házból, kivéve a kisfiút. L± Ennek a komoly, hallgatag kisfiúnak az anyja felvilágosult, modern, önálló nőnek tartja magát. Első férjétől így búcsúzott: — Nem vagyok köteles, hogy kibírjam minden bogaradat. A szerelem elmúlt, tehát semmj értelme tovább együtt lenni. Nem szorulok rá. hogy eltarts, keresek én még többet is, mint te. A második férje még a kisfiát is magához fogadta. De a gyerek — hallatlan tapintatlansággal — mindig összehasonlítást tett a régi papa és az új között. Ilyeneket mondott: — Az új papa olyan idegen. A régi papa, ha megvert is, mégis jobb volt. A problémát meg kellett oldani. S mi más megoldás kínálkozott volna jobb, mint a gyermekotthon? így kerül* ötéves korában gyermekotthonba. Kiváló gondozásba", részesült, csak az volt furcsa, hegy sokat hallgah elméláz. mint aki tervez valamit.« S egyik reggel nem találták az ágyában. Megszökött. Félretett pénzéből jegyet váltott, a hétéves gyerek beutazott a városba. Egyenest oda, ahol régen laktak, két éve. Nyitott ajtókra talált. Ordít a rádió, fülledt dohány és borszag a szobában, ahova benyit. Itt a régi papa egy új nénivel. Nem ismerte meg a fiát. Két éve nem látta. De a gyerek annyit magyarázott, míg végre felvillant előtte a múlt. Átölelte, s félig mámorosán csókolgatta. Az új néni ellenséges hangja józanította ki: — Remélem nem akarod itt tartani a gyereket?! Mert én akkor megyek! Egy hétig is eltartott, míg a rég; papa mégiscsak az új nénit választotta inkább. Értesítették az otthont, s a fiú mélységesen csalódva immár önként visszament. Ma már tizenkét éves. De különös, hogy az a szomorú, gondterhelt felhő, még mindig nem szállt le az arcáról „ Az áldozat, ha tiszta, nemes ügyért hozzák, tiszteletre méltó. De vajon lehet-e a szülőknek olyan ügye, érde- oi, célja, ami felér azzal az áldozattal, amit ezek a gyerekek hoznak, anélkül, hogy megkérdeznék őket?!! Orosz Szilárd