Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

S. léfel KELET-MA6YARORSZAG -VASÁRNAPI MELLEKLET 1908. augusztus 4. Szabó László: i. Fizet az öngyilkos- jelölt A főváros el volt telve a „jótékony apostol” odaadó akciójától... Azt persze nem tudták, milyen Ígéret ellené­ben kapja Róbert bácsi a maradékot, a nyersanyagot; megígérte a vendéglősöknek, henteseknek, fűszereseknek, hogy nevüket „megölök ítte- ti” a főváros Arany Köny­vében. Hogy ilyen Arany Könyv soha nem is volt? Nem tesz semmit... A kereske­dők bedőltek Feinschilbert- nek, amikor így szólt hozzá­juk: — Az ilyen bizonytalan időkben, még nagyon jól jö­het ha a főváros tiszti kara tudja, hogy ön lelkes támo­gatója a nyomorenyhítő ak­ciónak! S a kereskedők, kofák vál­lalták ezt az áldozatot. Csak­hogy a fél sertések, fél mar­hák, a kofák által adomá­nyozott zöldségfélék, gyümöl­csök, a fűszeresek által kül­dött zsák lisztek soha nem jutottak el a népkonyha kondérjáig... Ellenben szépen átvándoroltak más vendéglő- sokhoz, más fűszeresekhez* más kofákhoz, akik viszont kapva kaptak az alkalmon, hogy a nagykereskedői, vagy piaci árnál valamelyest ol­csóbban juthatnak áruhoz. Ment is ez egy jó esztendeig, de mivel csak nem akart megszületni az a nyavalyás aranykönyvi bejegyzés, meg már sugdolóziak is, hogy ta­lán mégse a szegények fo­gyasztják el ezeket az aján­dékokat, — a kereskedők lassanként beszüntették az adakozást. A pénzadományok viszont továbbra is szépen gyűltek: gondoskodtak erről Róbert bácsi bizalmas em­berei, akik ha kellett, kegye­sen, ájtatos arccal, de ha kellett, erőszakosan, Krisz­tussal és a kormányzóval fe­nyegetőzve — egyre több és . '«ob pénzt hajtottak fel. különösen akkor lendült fel Róbert bácsi. akciója, amikor i kormányzóné másodszor is hajlandó volt kiállni va- Ru-nap dólelőtt a ferencesren­di ek temploma elé és csör­getni a perselyt, gyűjteni a filléreket, a pengőket, „a nép í jiétének felemeléséért”. Ezek a fillérek, pengők rövidesen bérház alakját öl­tötték: egyik bérházat a másik után vásárolta Fein- sehilbert úr. Már az sem izgatta különösebben, hogy a kereskedők nem nagyon ada­koztak. Kiküldte embereit a vásárcsarnokba, összesöpör- tette velük az elhullajtott sóskaleveleket, spenótot, zöldségfélét, így is összejött hat-nyolc szekérre vaió egy- egy nap, aztán olyan leves lett belőle, amilyen éppen lett... A második fogás? Az már régen elmaradt... Még 1926- ban... „A nyomasztó gazdasá­gi helyzet vitte el"... A közvélemény persze saj­nálta Róbert bácsit, s ezért akiknek volt állásuk, munká­juk, olykor még anyagi ere­jükön felül is adakoztak, hi­szen ha Feinschilbert Róbert „feláldozta egész vagyonát a nyomor elleni harcban”, nem kötelességük-e nekik is tá­mogatniuk ezt a küzdelmet — nekik, akik maguk is bármely pillanatban az utcá­ra, s így a népkonyhára ke­rülhetnek? Feinschilbert úr pedig rohamosan gazdago­dott a nyomorgók bőrén... Már 1926 óta rendszeresen, havonta juttatott pénzt Lon­donban élő lányának, még­pedig egyáltalán nem kis összeget, havi 1500 fontot, ami megfelelt több, mint 4000 dollárnak, 15—16 ezer arany pengőnek. Ilyen nagy össze- get bank útján rendszeresen feltűnés nélkül nem lehetett kiküldeni az országból. Az őregúr azonban túljárt a kor­mányhivatalnokok, rendőrök eszén. Személyes meg­bízottja vitte Becs­be a pénzt minden hó­nap 25-én, ott befizette az Osztrák Bank pénztárába, s onnét utalták át Londonba. Itthon azonban egyre töb­ben és többen suttogták: nem tisz.tességes ember ez a Fein­schilbert Róbert. Am az öreg szélhámos nem hagyta, hogy kikezdjék dicsőségét: újabb, nagyszabású, minden­kit lenyűgöző akcióba vá­gott: megalakította Az ön­gyilkosokat az életnek meg­mentő irodát. Jól hangzik, nem? Az iroda kezdetben öt, később tíz emberrel dolgo­zott; valamennyien jó svá- dájú, színészi képességekkel megáldott, szuggesztív erejű rábeszélő képességgel bíró fiatalemberek, akiket Róbert bácsi jól megfizetett. S az iroda rövidesen nagy ered­ményeket ért el; öngyilkosje- lölt volt bőven ebben az idő­ben. Ha valaki felmászott a hídra, a Turul-madárra, vagy mérget vett be, s az orvosok még életben tudták tartani — a halálba indult öngyil­kosjelölt rövidesen Az élet­nek megmentő irodába talál­ta magát. A rendőrök hoz­ták ide. hiszen a lapok na­ponta írtak Róbert bácsi újabb nemes akciójának pompás eredményeiről: „aki megjárta az irodát, többé nem gondol a halálra”. Hogy mit csináltak vele, mit nem — ma már aligha lehetne megállapítani. De kérdezhetik, mi volt a pláne ebben Az életnek megmentő irodában Róbert bácsi számára, aki tudvalé­vőén csak egy istent imá­dott: a pénzt? Az alkalma­zottak pénzbe kerültek — nem kevésbe —• a rend­őröknek is oda-oda kellett dugni némi borravalót, ami­kor beszállították az öngyil­kosjelöltet... Az viszont telje­sen valószínűtlen volt, hogy a halálnak indult fizet majd azért, mert „visszarángatták” az életbe. Róbert bácsi nem is rájuk számított, amikor ezt az egyre lendületesebben fejlődő, egyre több és több „nyersanyaggal” rendelkező „iparágat” megindította, — hanem a rokonokra. És a rokonok szép csendben — fizettek. Ki többet, ki keve­sebbet, attól függően, mit bírt el a pénztárcája. Hogy képünk legyen ar­ról, mit szedett össze öt esz­tendő alatt a nyomorenyhítő akción és Az életnek meg­mentő irodán Róbert bácsi, közöljük, 1930. január 1-i vagyoni állapotát: hét nagy bérházat — ä 150—200 ezer aranykorona —, két családi házat mondhatott magáénak Budapesten, s körülbelül 150 ezer aranykorona értékű be­tétje volt Bécsben, az Oszt­rák Banknál. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt a körül­belül egymillió pengőt is, amit a lányának küldött Londonba — láthatjuk, mekkora va­gyont szerzett a szélhámos ^apostol”« Következik: Festmények nyoma a falon. Folytatását jövő vasárnapi lapunkban kö­zöljük. Megkezdték a beszélő köntös forgatását Tavasszal kerül a közönség elé az új magyar film Jelenet a készülő filmből: ifj. Lestyák Mihály (Iglódi István) és Cinna, % szép «4- gánylány (Detre Anna). A magyar filmgyártás kö­telességének tartja, hogy filmre vigye a magyar klasz- szikusok legsikerültebb alko­tásait. Ezek közé tartozik Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös című műve, amely megjelenése után rögtön nép­szerű lett, s ezt a népszerűsé­gét szinte azóta is megsza­kítás nélkül tartja. A kitűnő Mikszáth-mű megfilmesítésére először 1941-ben vállalkoztak, de eb­ben nem volt sok köszönet: meghamisították a nagy re­gényíró művét, különösen tár­sadalombírálatát. (Ez a film egyébként elveszett, csak a forgatókönyve maradt meg.) Régi adósságot törleszt tehál Fejér Tamás rendező és stáb­ja, amikor most hozzákezd A beszélő köntös filmre vitelé­hez. Több mint száz szerep­lője van az alkotásnak: a fő­szerepeket a magyar filmek­ben százhuszadik alkalom­mal fellépő Páger Antal, a közönség előtt tehetségét már megmutató Iglódi István, s egy elsőfilmes: Detre Anna, harmadéves főiskolai hallgató alakítja. Az 1600-as években Kecs­keméten és környékén játszó­dó film forgatását kedden Bugacon kezdték meg — a film utolsó jeleneteit készítik el először. Ezután bevonul a stáb a pasaréti filmstúdió ud­varába, itt építették fel ugyanis — történészek és mű­vészettörténészek konzultá­lásával — a kecskeméti piac­teret, ahol egy sor jelenet ÚJ KÖNYV: E tanulmánysorozat első kötetét a Zrínyi Katonai Kia­dó a múlt évben bocsátotta közre, azzal a célkitűzéssel, hogy egy-egy tanulmánykötet részben terjesztője legyen a kiképző-nevelő munka terüle­tén szerzett jó tapasztala­toknak, részben pedig foglal­ja össze a sok tekintetben még egymástól elszigetelten folyó kutatómunkát. A kötet három, egymástól elkülöníthető — de egymással mégis összefüggő — terület­ről közöl tanulmányokat. A témák változatosak, „civilek” számára is érdekesek. A ve­zetés témakörében a parancs helyes értelmezéséről, a mun­kaidő ésszerű felhasználásá­ról, a tiszti hivatástudat kia­lakításáról olvashatunk ta­játszódik majd. A történelmi­leg hiteles eseményeket fel­elevenítő, Mikszáth nagysze­rű anekdotáié hangját is át­vevő színes magyar film elő­reláthatólag 1969 márciusá­ban kerül a közönség elé. nulmányokat. A beosztottak megismerése összefoglaló cím alatt igen figyelemre méltó értekezést közöl a kötet a katonaszociológia feladatai­ról, szerepéről, fokozódó je­lentőségéről A kiképzés-ne­velés témakörében — a többi között — az új rendszerű poli­tikai oktatás tanulságairól, a katonai nevelés módszereinek korszerű értelmezéséről talál­hatunk alapos tanulmányo­kat. Ismertetést kapunk a programozott oktatás alapel­veiről is és annak katonai felhasználási lehetőségeiről. A felsoroltakon túlmenően, hasznos ismereteket szerez­hetünk a parancsra vagy a honvédelmi nevelés időszerű kérdéseire vonatkozó írások­ból is. Tanulmányok a katonai nevelés köréből Bihari Klárát ÍRATLAN törvény Bertháné a villanytűzhely­re tette a levest és hozzálá­tott, hogy kisüsse a vékonyra kivert hússzeleteket. Élvezet­tel, s teljes odaadással for­golódott a kicsi, fénylőn tisz­ta konyhában. Pontosan ki­mért, rövid és gyors mozdu­latokkal végezte munkáját, pedig közben nemcsak a fü­lével, hanem egész leikével kifelé figyelt: jön-e már az ura? Hogy nyugtalanságát el­viselhetőbbé tegye, időnkint kiment a kis előtérbe, gömbö­lyű könyökével lenyomta a kilincset és benézett a szo­bába. Odabenn a rend és tisztaság lehelletét árasztva állottak a csillogó bútorok. A nagy, többrészes szekrény, a szegletes asztal négy zöld kárpitozást) székkel, a kihúz­ható rekamié, támlája lapos tetején porcelán, meg plüss állatfigurákkal, babákkal és egyéb gyermekjátékokkal, a lépcsős vjrágállvány és a sa­rokban a kerek asztalka, két­oldalt egy-egy fotellel. Az asszony, gyönyörködő pillantása végigsiklott a csil­lagokból horgolt asztalterítőn. Az előző napon készült el vele és ma, amint hazajött a bányából, kimosta, kivasalta, s mindjárt fel is terítette. — Ilyen asszonnyal, mint te, soha nem volt még ne­kem dolgom... — súgta neki Lajos, a férje, a legbizalma­sabb pillanatokban. Zsófinak ilyenkor nagyot dobbant a «íve, fejébe szaladt a vér, s a fájdalomig feszítette az a kívánság, hogy még erősebben és teljesebben odaadhassa magát. Tudta, hogy Lajost na­gyon szerették a nők, azért is nősült későn, huszonnyolc éves korában. Belecsimpasz­kodtak, nem akarták kienged­ni a körmeik közül, minde­gyik véglegesen meg akarta tartani. Ötödik esztendeje él­tek együtt, de a versengés közte és a hajdani asszonyok, lányok között nem szűnt meg. Ha szó esett róluk, vagy va­lamelyikkel szembe találkoz­tak az utcán, barna szemöl­döke összeránduit, mintha va­lami érzékenyen megremegett volna benne. Lajos hiába mondta, „mit morcoskodsz, hiszen te sokkal különb vagy, nekem már ez olyan, mintha egy darab kőre néz­nék” — sötét tekintettel el­fordult és legfeljebb annyit felelt, rekedten, haragosan: „Hallgass mór, hallgass”! A szerelmes dicséret, hogy ő a legkülönb feleség a világon, nemhogy csökkentette volna, de még magasabbra fokozta hevét. Azt, hogy a terítő már el­készült, meglepetésnek szán­ta. A régivel a fűtőtestet ta­karta be. De a csipkénél is tovább nézte a szemközti sarokban elhelyezett asztal­kát, amely felett egyik olda­lon a kislányuk, másik olda­lon a férje bányászruhás ké­pe függött. Erre jön majd a televízió, amire most már nem kell külön takarékoskod­niuk, mert váratlan ajándék­képpen megvehetik abból a tizenhatezerből, amit az ol­dalkocsis motorkerékpárra összegyűjtöttek. Az örömmel teli nyugta­lanság újra felcsapott benne. Már a sarokban látta a nagy fadobozt a képernyő homá­lyos üvegével. Egyik vájár ismerősük eladja a fél éve vett motorkerékpárját és csak tizenkétezret kér érte; az ura talán éppen most ol­vassa le Pusztainak a pénzt. A fennmaradó négyezret a televízióra szánták. Nekitámaszkodott az ajtó­nak. Egy másodpercre be­hunyta a szemét és hosszan sóhajtott, mert valóságos tes­ti jóérzést okozott a gyarapo­dásnak, az óhajok gyors tel­jesülésének boldogsága. Le­mond az új ruháról, mert a televízió nem telik ki teljes egészében a megmaradó négy­ezer forintból. Odakinn lépések koppan- tak. Gyorsan kiszaladt az előszobába. Bertha éppen ak­kor lépett be az ajtón. Szoká­sa ellenére nem köszönt. Le­vetette könnyű esőköpenyét, felesége felemelt kezébe ad - ta és bement a konyhába. Az asszony már ott találta az asztal mellett. Nagy ökle a fehér-piroskockás, kemény­re vasalt abroszon feküdt. Barna szeme keskeny, sötét réssé szűkült, arcát, sima homlokát beárnyékolta a ha­rag, szabályos rajzú telt szá­ját öregesen és kelletlenül összehúzta. — A gyerek... hol van? — kérdezte mordul. — Anyádék kérték, hadd maradjon náluk éjszakára is... nehezen tudnak megvál­ni tőle... — felelt Zsófi puha hangon. Könnyen, nesztelenül mozgott az ura körül, elébe tette a kancsót, poharat, evő­eszközöket és virágos por­celántányéron a húst, meg a burgonyát. Mindjárt észre­vette, hogy haragos, s tudta, hogy ilyenkor nem szabad faggatni. Amig vizet töltött a pohárba, kenyeret szelt és kezére adta a sót-paprikát. le nem vette róla feszült te­kintetét, amely megtelt mély­ségesen komoly, ösztönző vá­rakozással. Bertha az utolsó falat után odébblökte a tányérját és sú­lyos öklével olyat vágott az asztalra, hogy a pohár fel­ugorva, a kancsóhoz koc­cant. — A gazember! A disznó! — tört ki belőle indulatosan. — Kovács Andrásnak adta oda a motort... — Eladta? — kiáltott fel az asszony. Alakja teljes ma­gasságában kinyúlt. — Ezt merte tenni? Neked kínálja és másnak adja el a gépet? Arca pirosán kezdett tü­zelni, szemében gyűlölet szikrázott. Élesen hasított belé a veszteség fájdalma. Nem lehet megvenni a televí­ziót és az idő elérhetetlen tá­volságba siklott a gyermek- szoba bútorzata, s a hűtő- szekrény, amire a mai naptól kezdve akartak gyűjteni. De mindennél jqbban égette a sérelem, ami az urát érte. Es most az volt a legfontosabb, hogy ezt Lajos is tudja és észrevegye. — A te pénzed nem olyan jó Pusztainak, mint a másé? Hiszen téged kérdezett elő­ször, avval, hogy adóssága van, néni akarod-e a motor­ját. A? isten büntesse meg az ilyen becstelent! Megérde­melné, hogy a szemébe köp­jél. Bertha felkelt és indulato­san le-fel járt a konyhában. A benne dolgozó düh, amit Zsófi még magasabbra szí­tott, szinte szétfeszítette a kicsiny helyiséget. — Ne hagyd magad. Az ilyen megérdemli, hogy ki- tanítsákl A brigádja előtt köpjed szemen! — hadarta lélegzetnyi szünet nélkül az asszony. — Dehogy is köpök én az arcába. Hogy azt higyje, most tönkretett — vágott közbe az ura izgatottan és fejét oldalra fordította, mint­ha egy számára látható lény­hez intézné gyűlolködőn ke­serű szavait. —■ Mindjárt holnap megveszem a motor- biciklit, hadd lássa, hogy nem szorultam rá és én tet­tem volna neki szívességet, nem ő énnekem... Bertha másnak csakugyan megvette a tizenhatezer fo­rintos gépet. Egy-két napig még szidta Pusztait, azután elhallgatott. Az asszony azonban, ahányszor a kislány­nyal együtt beült az oldalko­csiba, vagy karbafont kézzel állt a ház rpögött, ahol Bertha a fényesre lakkozott motorkerékpár mellett gug­golt, hogy kifogyhatatlan tü­relemmel babráljon rajta, friss haraggal szidta és át­kozta. A televízió elvesztését még meg tudta volna bocsá­tani, bár ez is elevenen fájt, de az ura kijátszását nem felejthette eL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents