Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-25 / 199. szám
5. oldal KELET-MAGYARORSZÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1968. augusztus 25. Ä magyar népművészet kincsei a Nemzeti Galériában Hajdúsági gyerekszűrök, alföldi hímzett ködmönök az öregek és gyerekek csoportjában Időpácolta festett deszkalapok, kétévszázados tulipá- nos-rozettás asztalosremekek díszítik a Nemzeti Galéria előcsarnokát; azt a főfalat, ahol mindig a magyar festészet hatalmas kompozíciói fogadják a belépőt. A ritka változás ritka kiállítást jelez. A múzeum egy részében az új magyar képzőművészet helyét a régi magyar képzőművészet vet. te át: Parasztok, pásztorok címmel itt rendezte meg páratlanul gazdag bemutatóját a Néprajzi Múzeum, közönség elé bocsátva a közelmúltban Párizsba utaztatott magyar népművészeti kiállítás anyagát. A következő kilenc terem: a magyar paraszt régi élete ifjúkorától haláláig. A kiállítás rendezői ugyanis nem földrajzi tájak és történelmi korszakok, tudományos fejlődéstörténet és tudománytalan szenzációk szerint mutatják be a magyar nép művészetét, hanem teremről teremre az élet jelentős fordulópontjait idézik elénk életképszerűen. S mi mással kezdődhetnék ez a népművészettel elmondott emberi életrajz, mint a fiatalsággal: falusi bálok és vidám sorozások idézésével. Az első terem első sarkában bálba készíti lányát a sárközi parasztasszony, míg a szomszéd lány talpig ünneplőben vár: a három eleven mozdulatú bábu jelenete kitűnő alkalom arra, hogy a néző megismerje Sárköz csodálatos viseletét a lánypártától a vörös díszítésű lioni brokátszoknyáig, sőt egy ravaszul elhelyezett fa- ragott-festett tükör segítségével is a fehér-ropogósra keményített alsószoknyákig. A tárlókban, oldalt szerelmi ajándékok: parányira faragott ördöngős guzsaly- tök, tulipánnal telefaragott remekművű kapatisztítók, cserép varrókosarak és ólomból öntött orsókarikák. Elso- rolhatatlanul sok kis remekkel kedveskedett a legény a lánynak — néha többnek is egyszerre. A gyűjtemény legértékesebb darabjai közé tartoznak azok a dúsan faragott mángorlók, amelyeket Király Zsiga, a múlt század híres dunántúli fafaragója készíttetett: hármat, három lánynak, három megyébe — mindegyiken pletykái a bevésett felirat. A terem másik végében azoknak a ruhái, akik az ajándékot adták, s kapták. Matyó Mária-vivő lány áll az élethű csoportban, földig érő fehér ruhájában, rövid fehér csipkés szoknyát visel a szakmári lány, míg a torockói kortársa fekete rakott palástot öltött vörös paszományé« zöld köténye, hófehér szoknyája fölé. A figurák előtt kis táblák jelzik a vidéket: a felszalagozott kalapú rekruta például a Heves megyei Átányban hordta a sorozás tarka jelvényét (de — a tárlók mu. tátják — a gyászoló rekru- tához csak fekete és kék szalag illett, s aki nem vált be, bizony az csak rövid fehér pántlikával járhatott.) A második terem: a lakodalom. Talpig fekete brokátba öltözött menyasszony, hollófekete öltözékű vőlegény tanúsítja, hogy a Kal- locsa vidéki Szakmaron ősi szokások szerint díszítették az ifjú párt, ám a terem végében egy túrái ara a meg. szokottabb hófehér viselet* ben parádézik: csupán a pártája csillog kis zöld gyöngyöktől, kék, vörös szalagocskáktól. Itt állították ki — ahogy a lakodalomhoz illik — a Néprajzi Múzeum egyik legszebb szűrét is a számtalan közül: 1840 körül szabta-díszítette egy alföldi szűrszabó. A drága holmival — lakodalom után — a „terített házban” kellett kirukkolni: esküvő másnapján az új menyecske minden hozományát kirakta itt, hogy az egész falu lássa, mit visz a házasságba. Ezt a népszokást a következő terem zsúfolt berendezése mutatja, s egyúttal. Kalotaszeg népművészetét is a hímzett párnák hegyétől, szép cserépedények ármádiájáig. A kiállítás nem ringat az álmok világába, ügyel arra, hogy ne fessen hazug-romantikus képet a kemény parasztvilágról. A középkorúak bemutatása a munka kevésbé cifra perceit mutatja. A kiállítás leghatalmasabb termében sorra megjelenik a derekát nyűvő kenyérsütő asszony, s az ebédvivő lány, és az aratók szegényes ruhadarabjai. A terem közepén, rövid lábú kis asztal, közös cseréptál körül az esti vacsorázok, az. zal a kopott egyszerűséggel, ahogy azt a néprajztudós még 1935-ben is megfigyelte. Üveg alatt pedig a sovány vacsorák, sovány evőeszközei ; gémcsőrből faragott villák, fakanalak, és nádvillák, s ritkaságként né. hány szép ónedény, meg egy gazdag paraszt ezüsttányérja. A magyar népviselet válogatott — és többnyire először bemutatott — gyöngyszemeit többszöri nekirugaszkodásra sem gyűjtheti emlékezetébe a látogató. Ér. sekcsanádi asszonyok és Kapuvár férfiöltözéke, torockói szoknyák és palóc szőttesek, gömöri kisnemesek róka- málas mentéje és pusztai pásztorok esőverte gubája — mindez csak felületes felsorolás. Az öregkor osztozik a gyerekekével (hiszen a kicsiket a munkát nem bírók nevelték), s itt a kiállításon ez a csoport az alföldi viseletét mutatja be. Megtalálhatók a parasztgyerekek ősi játékai: nádihegedű és faállatkák, köztük a csencsikó, ami lábszárcsontból faragott ló és lábast húz maga után. A terem másik végének témája: a halál és a temetés. Csökölyön még a gyász színe sem fekete: sáfránysárgára hímezték a „hidegágyat”, vagyis a ravatalt, s Mezőkövesden is piros-kék mintás, sárga-zöld szalagos halotti köntöst húztak a megboldogultra. De az élet már régen sem fejeződött be hivatal nélkül. Szerencsére, mert ennek köszönhető a kiállítás egyik látványos része, a falusi elöljáróság ülése. Hét matyó esküdt ül, matyó bíróval az asztalfőn, éppúgy, amint a néprajztudósok hajdanán följegyezték. A mezőkövesdi elöljárók szűre ugyancsak külön cikket érdemelne, még akkor is, ha egyetlen tag zakóban ül: ő ugyanis a tanács egyetlen zsellér részvevője. S beszélhetnénk arról is, hogy a világ sorsának eligazításán ki. vül mivel töltötte idejét a tekintetes tanács. De hát hitelesebben beszél az a pohos boros edény ott a terem jobboldalán: hatalmas hasán a felirat: hogy „Bírák és Esküt uramiék korsója.” Az utolsó terem parasztfestőké. A magyar parasztművészet ebben a műfajban is eredetit és maradandót alkotott. (t. *y.) Főiskolánk A hetedik tanév küszöbén Hat évvel ezelőtt készült premierjére a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola: első oktatási évének megszervezése volt a legfőbb gond 1962 nyarán. Ma, a hetedik tanév küszöbén itt képzett tanárok százaira tekinthet vissza a főiskola, s készül újabb százak fogadására, oktatására. Hat év — 600 tanár Az első években még szűk. ségkörülmények között működött ez a felsőfokú oktatási intézmény, két évig tanultak a hallgatók a főiskolán, majd második szakjukat levelező oktatás formájában szerezték meg. Ma már — 1966 ősze óta — négyéves képzéssel két szakot oktat a főiskola, eddig közel hatszáz általános iskolai tanárt bocsátott ki falai közül. A hat év alatt végzett mintegy 600 hallgató zöme a szabolcs-szatmári és beregi falvakban, tanyákon tanít, de Tolna és Somogy kivételével az ország minden megyéjében tanítanak már volt nyíregyházi főiskolások. Az intézmény széles körű társadalmi kapcsolatot létesített. Rendszeres vendégei írók és tudósok, a hallgatók állandóan látogatják a város, a falvak és a tanyák iskoláit. Kölcsönösségen alapuló szocialista kapcsolatot teremtett például a főiskola a tarpai Győzelem Tsz-szel, a hallgatók a téli szünidőben a közös gazdaság KISZ- munkáját gyakorlati és módszertani munkával támogatják, a tsz pedig anyagi segítséget nyújt a felsőfokú oktatási intézmény ifjúsági munkájához. Kollégium minden igénylőnek A kezdetektől a mai napig kedvező a diákotthoni elhelyezés. A hallgatók 70 százaléka, tehát minden igénylő kollégiumi ellátásban részesül. Az új diákotthon háromszáz hallgató elhelyezésével már az idei tanévben megindult, s a jövő tanévben tovább javul a kollégiumi ellátás. Jelenleg a tanárképzés munkáját 52 oktató végzi, a következő tanévben 13 új tanát kezdi meg működését. s 1970-ig köze) szazra fejlődik a főiskola oktatói kara. A Nyíregvházi Tanárképző Főiskola legjelentősebb eredményei közé sorolhatjuk azt, hogy sikerült megszüntetni a megyében a magvar, biológia, matematikaszakos tanárok hiányát. Míg korábban csupán néhány szakon képezték az általános iskolai tanárokat, a most záruló oktatási évben újabb szakokkal bővült az oktatói munka. Két éve kezdték meg az orosz, a műszaki és a mezőgazdasági ismeretek szakos tanárainak képzését, s egy éve indult a történelem, földrajz, testnevelés és kémia szak. 4000 megmentett munkanap Sikerült jól megszervezni a levelező formájú tanárképzést. Eddig 314 levelező hallgató végzett. Korábban például Csengerből Égerbe kellett konzultációkra járniuk a hallgatóknak, smost csak a megyeszékhelyre kell beutazniuk. Számítások szerint ezzel több mint négyezer iskolai munkanapot „mentettek meg.” Négy főiskolai tanszék — az irodaié mi, nyelvészeti, biológiai és a matematikai tanszékek — megszervezték a megye álé talános iskolai tanárainak továbbképzését is, de segítséget nyújtanak Borsod és Hajdú-Bihar megyének is a továbbképzésben. Az új tanév 1968/69 első évfolyamára 707 felvételező jelentkezett, 53-mal több, mint tavaly. A felvehetők száma 192. A jelentkezők 63 százaléka fizikai dolgozók gyermekeiből került ki. A pedagóguspálya iránti érdeklődésre jellemző a nők 7# százalékos aránya. A magyar oktatásügy egyik fontos bázisa a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola. Munkájának eddigi hat évét — áttételekben — a falusi és tanyai általános iskolákból „versenyképesen* kikerülő tanulók tudásával is mérhetjük. Hámos Györgyi Kísértés és alkalom „Kényes témáról volt sző a Belkereskedelmi Minisztérium sajtótájékoztatóján” — olvastam. Vajon milyen kényes témát közöltek a sokat tapasztalt újságírókkal? Arról volt szó, hogy a kedves vevők hébe- hóba lopnak az üzletekben. Az újságcikknek, mely e sajánlatos felfedezésről beszámolt, ez volt a címe: „Némelyik vevő megfeledkezik magáról.” S a főosztályvezető beszámolóját ugyanez a gyengéd, tapintatos hang jellemezte. Szomorú szívvel emlékezett meg egyes vevők feledé- kenységéről. Utána több illetékes vezető statisztikai adatokkal támasztotta alá a „sajnálatos tapasztalatokat.” De, mint jó kereskedelmi szakemberekhez illik, sietve megnyugtatták az újságírókat és a kedves vevőket, mondván: igazán túlzás volna azt állítani, hogy sokat lopunk. Még ezrelékben is nehéz lenne kifejezni, hogy a közértek forgalmához viszonyítva: milyen rendkívül keveset lopunk. Bevallom, annál a résznél egy kis büszkeséget is éreztem. A későbbiekben azonban kiderült, hogy e csekélyke szám csak a leleplezett lopások száma. Ebből nyomban megértettem, hogy a le nem leplezett lopás ennél jóval több. Érthető tehát, hogy a vevőközönség által fehérköpenyes detektiveknek elkeresztelt kereskedelmi dolgozók árgus szemmel figyelik a kedves vevőt. Itt mAr-már elszomorodtam; de szerencsére a rákövetkező határozott kijelentés megvigasztalt: „Megengedhetetlen azonban a vásárlóközönség alaptalan zaklatása és gyanúsítása." Ezt csak üdvözölni tudom... Illetve, egy kicsit még gondolkodnom kell felette. Vajon mikor derül ki, hogy a kedves vevőt alaptalanul zaklatták és gyanúsították? Ez csak az irodán vagy a raktárban derülhet ki, ahová a kedves vevőt bekísérték, hogy kitapogassák a zsebeit. Addig a jóisten sem tudná megmondani, hogy okkal vagy ok nélkül gyanusították-e. Ez a lehetőség me- Különösen a na-gint elcsöggesztett. gyonis méltányolható magyarázata, mely szerint az esetleges leltárhiány kihat a dolgozók prémiumára és évvégi nyereségrészesedésükre. Érthető tehát, nagyonis figyelnek arra. nehogy némelyik vevő megfeledkezzék magáról. Még szerencse, hogy ezután nyomban a következőket mondták: „De ettől függetlenül körültekintőbben és udvariasabban kell bánniuk a vásárlókkal.” Ennek megint módfelett megörültem. Illetve mit jelent az, hogy függetlenül a bolti tolvajoktól körültekintőbben és udvariasabban kell bánni a vásárlóval? A bolti lopásokról lévén szó csak azt jelentheti: nagyon körültekintően kell megítélni, hogy a kedves vevő lopott-e, vagy sem; s az esetleges gyanút rendkívül udvarias formában kell közölni vele. Sajnos a lopás gondolatával nem foglalkozó vevő vásárlási örömét erősen csökkentette eddig is, hogy éber szemek figyelték minden mozdulatát. Most megígérték, hogy ezentúl minden másképp lesz. Felületesen nem szabad többé senkit sem gyanúsítani. Az eladót szigorúan felszólítják arra: körültekintően és alaposan nézze meg, kit merészel gyanúsítani. Tehát az eladó — nehogy véletlenül ártatlant gyanúsítson — még gondosabban fogja figyelni a kedves vevőt. Igaz, nem azért, hogy lop-e; éppen ellenkezőleg, hogy tisztaszívvel meggyőződhessék a vásárló teljes ártatlanságáról. Most már csak az a fontos, hogy a vevőt fokozott gondossággal szem- meltartó eladó tekintetéből ne az sugározzák: figyellek te alak, mert gyanús vagy nekem. Hanem az sugározzák: figyellek te kedves vásárló, nehogy istenments, alaptalanul gyanúsítsalak. Bemard Shaw azzal magyarázta a házasság intézményének tartósságát, hogy az egyesíti a kísértés maximumát az alkalom maximumával. Az ő idejében még ismeretlenek voltak az önkiszolgáló közért boltok. Ezeknek szemben a házassággal, az a legfőbb hátrányuk, hogy szintén egyesítik a kísértés maximumát az alkalom maximumával. A házasságban ott kísért a kedves nő, s ott a töméntelen alkalom, hogy őt magunkévá tegyük. Az önkiszolgáló közértekben pedig — bocsánat a méltatlan hasonlatért — ott kísért a szardínia és a tábla csokoládé, s ott a töméntelen alkalom, hogy ezeket magunkévá tegyük. Láthatjuk tehát, milyen pokolian nehéz erkölcsi alapelveket és emberi magatartásokat összeegyeztetni. Ha az önkiszolgáló közértekre gondolok: az emberiség sorsát egyszerre nehezen megoldhatónak érzem. Aki belép egy ilyen üzletbe: hivatalból gyanússá válik. S ez szinte természetes. „Némelyik vevő megfeledkezik magáról” — írja igazán tisztelettudóan az újság. De melyik az a némelyik? — töprengek jogos aggodalommal a közértben. Mit tehetnek egyebet: figyelnek bennünket. Ha nagyon figyelnek: természetes, hogy megsértődünk. Ha nem figyelnek nagyon, könnyebben tévedhetnek: s akkor természetesen — még jobban megsértődünk. Tehát, hogy ne bántsanak meg az alaptalan és megszégyenítő gyanúsítással, még jobban figyelnek — a tévedések elkerülése végett. Mi pedig még jobban megsértődünk. Hol itt a megoldás? Tartok tőle, hogy ezen a kereskedelmi iskolákban bevezetésre kerülő új tantárgy sem tud lényegesen változtatni. Ott, mint olvasom, megtanulják majd a tanulók, hogyan kell a legtapintatosabban, a legkevésbé bántóan visel-, kedni a bolti tolvajoknak vélt vásárlókkal. Ok az összes vásárlók néhány ezrelékét jelentik csak, s igy aránylag könnyű valamennyiükkel udvariasnak lenni. En mindenesetre elhatároztam, ha legközelebb tíz deka szalámit vásárolok, s azzal egyik pénztártól a másikig zavarnak, mert vagy a blokkoló gép romlott el, vagy éppen a blokkokat számolják össze — odaül- lók az üzletvezető elé. Becsületesen a szemébe nézek, s így szólok halkan: „Vezető kartárs, én ezt a szalámit loptam." Erre hárman udvariasan körülvesznek, bekísérnek a kényelmes irodába — s tekintettel vallomásomra és őszinte megbánásomra: kifizettetik velem a szalámi árát, és elbocsátanak. En pedig köny- nyü szívvel megyek ki az üzletből, ahol vásárlótársaim hosszú sora kígyózik az egyetlen pénztár előtt, — tekintve, hogy ők nem loptak $eiM> mit
