Kelet-Magyarország, 1968. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-14 / 164. szám

í "Ma? RET FT MAGYARORSZÄC — VASÁRNAPI MÉT.TÉKBF? 1968. július ll BATYUT KÖTÖTTEK™ •— Mó.- megint mit követtemel? (A Wochenpress” karikatúrája) HÄZALÖ — Köszönöm, nincs rá szükségünk, már beszereztünk •gyet! ' H ' (Az Europeo karikatúrája) REND AZ REND — Mielőtt belépsz, töröld meg a lábad! (A Quick karikatúrája) BORRAVALÓ Kurt Mailer: Lám, most már az utolsó barátja is meghalt. Az .öregember összehajto­gatta a Irive.et és félretette. Mind elmentek, gondolta, csak én élek még. És vajon miért7 Kinek szerezhetek én örömet? A szekrényhez ment és elő­vett egy üveg bort. Egy-két pohár után már köd telepe­dett az agyára, még jobban elromlott a kedve. Valahol van itt egy zászló, derengett fel benne a gondolat. Minden barnaingesért kitűzik a fél- árbocra eresztett zászlót, miért ne lehetne az én öreg Baumann barátomért is? Gyors elhatározással kivette a zászlót a fiókból, felerősítette a rúdra, és félmagasságig felhúzta. Hát ez megvolna, mondta magában elégedetten. A szemben lévő ház ablaká­ból végignézte a zászlófelvo­nást Khunau nevezetű utca­bizalmi. Ostoba és korlátolt, az egész utca utálta. Meg volt győződve róla, hogy mindent tud, ami a biroda­• — Kurt Müller a Né­met Demokratikus Köztár­saság fiatal munkásírója. 1333-ban született. 1957­ben költözött át Nyu­gat-Németországbó! az NDK-ba. Jelenleg is ott él és írásai rendszeresen je­lennek meg újságokban, folyóiratokban. Fenti sza­tíráját a Neue Deutsche Literatur című folyóratbó! vettük. lomban tÖ» íénik. Most nem értette a dolgot és megret­tent. Lehetséges, hogy ez a vén idióta megelőzte? Egyéb- ként eszébe jutott, hogy az öregember nem'is szokott az ily-'-sféle dolgokkal olyan na­gyon sietni. No, mindegy, időközben, úgy látszik, mégis csak meggyőződiitt a Führer politikájának helyességéről. Anélkül, hogy tovább fon­tolgatta volna, ő is kiakasz­totta a zászlót. Majd bekap­csolta a rádiót, hogy megtud­ja, ki is halt meg tulajdon­képpen. Végigtekerte az ösz- szes megengedett adót, de egyiktől sem lett okosabb. Nem maradt más hátra, mint hogy átmenjen az öreghez és őt fagassa ki óvatosan. Kilépett az utcára. Remé­lem, gondolta, most senki sem szólít meg, hogy megkér­dezze, kit gyászolunk. Kuh- naunak szerencséje volt, nem állították meg az utcán. De a lépcsőházban elérte a bal­sors. A vén Böhlkéné megpil­lantotta az ablakból és elébe sietett. Kuhnau nekiiramodott, hogy eltűnjön a lépcsőfordu­lóban; de elkésett, az asszony már kinyitotta ajtaját. Kuh­nau elrobogott mellette. „Nincs időm” — sziszegte vissza —, „nincs időm, majd később”. Erélyesen csengetett. El­tartott egy ideig, míg kinyílt az ajtó, és a nyílásban meg­jelent az öreg Krebs feje. „He> íitler!” harsogta Kuh­nau. „Kedves Krebs barátom, meg kell magát dicsérnem, hogy ezúttal elsőnek tűzte ki a zászlót.” Az öregember értetlenül bámult rá. „Jó, jó, kedves Krebs, tu­dom, hogy ez rendkívül szo­morú eset, de mégsem állha­tom meg, hogy ne mondjam el, mennyire örülök a pálfor- dulásának.” Falként húzódott közöttük a hallgatás. És megint a bar­na inges törte meg a csen­det: „Az élet rendje, hogy ha valaki meghal, más áll a he­lyébe. A halottból már senki nem csinál élőt.” Kuhnau dühös volt, hogy az öreg nem válaszolt, de el­szánta magát, addig nem mozdul, míg bizonyságot nem szerez. Épp újra meg akart szó­lalni, amikor a másik felsó­hajtott: „Hát igen, szegény Baumann meghalt. Becsüle­tes ember volt. Kár érte”. Kuhnaunak ennyi is elég volt. Kurtán elköszönt: „Na jó, öregem, örültem a szerencsé­nek.” És siklott lefelé a lép­csőn. Baumann, Baumann, — tör­te a fejét. — Nem a Führer valamelyik közeli munkatár­sa volt? Mindenesetre, most már bárkinek felvilágosítást adhatok. Menet közben még hátraszólt Böhlkénének J „Meghalt Baumann!” Az asszony nem tudta, ki­ről van szó, cie meg sem mer­te kérdezni. Kuhnau nagyon jól tudta, senki nem meri majd megkérdezni tőle, mert nem akarják beismerni tájé­kozatlanságukat. De ha mégis, ezt mondja majd: „Nem szé­gyell! magát? Ezt aztán iga­zán mindenki tudja és ma­ga még tőlem kérdi!” Amikor kiért az utcára, büszkén a mellére ütött. Zászlódíszbe öltözött már az egész utca. Ezért megint meg fognak dicsérni, örven­dezett magában. Az én ut­cám mindenben az első, jól kantáron tartom az emberfeí- met. Otthon elővette az újságot és kényelmesen elterpeszke­dett. öntudatosan mosoly­gott: „Mi is lenne az ország­ból nélkülünk...” Dühös ko­pogás vetett véget kellemes gondolatainak. Rémülten ug­rott fel: „Szabad!” Egy parancsoláshoz szokott hang üvöltött rá, tulajdono­sában riadtan ismerte fel a körzetbizalmit, felettesét. „Marha! Vén trotil! A Füh­rer épp ma délelőtt aratta egyik legragyogóbb diplomá­ciai győzelmét! Hogy • jut eszébe félárbocra ereszttetni a zászlókat?!” „Itt sosem lehet elég okos az ember” — gondolta ma­gában Kuhnau, fennhangon azonban csak ennyit dünnyö- gött, ügyefogyottan: „Denát azt hittem. Baumann meg­halt.” Fordította: Zilahi Juciit Sajnáltatom magam — Igazán jobban törődhet­nél magaddal — mondom résztvevőén Kenderes Karcsi­nak„ akiről tudvalevőhogy már nagyon a végét járja. Állítólag rákja van szegény­nek., de őt azzal szédítik, hogy múló gyomorfekély az egész. — Hagyjál békén — vála­szol Kenderes ingerülten, majd megenyhül: — Nézd, te a haverom vagy, veled őszin­tén beszélhetek. Nincs ne­kem kutyabajom sem.„ — Persze, hogy nincsZ — hagyom rá, hisz így mégis jobb szegénykének. — Te most azt hiszed, hogy nekem rákom van és kiméleteskedsz. Hát vedd tu­domásul, hogy az egész rák­mesét én terjesztettem el ma­gamról. ­— Te? Nem értelek? — Hát figyelj ide, te agy­tröszt! Kis képességű pasas vagyok. A modorom sem olyan, hogy barátokat tud­jak magamnak szerezni. Ál­talában utáltak, vagy leg­jobb esetben közönyösek vol­tak velem az emberek. A munkahelyemen a lelkemet is kitehettem volna, a kutya sem figyelt rám. Érted? — Nem! — Szerettem volna felhív­ni magamra az emberek fi­gyelmét. És azt is tudom, hogy az emberek alapjában jók. Csak irigyek a másikra, minden jót, amit egy kolle­ga kap, úgy érzik, hogy tő­lük vették el. De egy halál­ra ítéltre senki sem irigyke­dik. Velem szemben minden­ki fölényben érezheti magát. Ha én igazgató lennék, az sem fájna senkinek és még a portás is sajnálattal nézne rám... — Sajnáltaiul akarod ma­gad! — Égy frászt! Azt akarom,’ hogy jobb dolgom legyen. Amióta úgy tudják, hogy rá­kom van, minden kedvez­ményt megkapok. Ha elkések, ha egy-két nap nem megyek be, senki sem szól. Felemel­ték a fizetésem. Gondolták, hogy a béralap úgyis a válla­latra száll vissza, de legalább szegény özvegyem magasabb nyugdíjat kap. — De hiszen te nőtlen vagy! — Voltam, kérlek. Micike, akinek évek óta veszekedtem a kezéért, végre igent mon­dott. — Gyenge vigasz™ Sajná­latból hozzád ment. Vagy szá­mításból.™ — Nézd, öregem, te lehet, hogy okos vagy, de én bölcs! Mit gondolsz, neked miért mondott igent a feleséged? — Ezen már én is gondol­kodtam. — Nyugodj meg, ha piaci árukihordó vagy, nem lesz a feleséged. — Persze, hogy nem. De nem is azért jött hozzám, hogy örökölje például a laká­som — mondom most már in­gerülten. — Hát hol volt nekem la­kásom? Azóta kaptam. A ta­nácsnál is jó emberek ülnek. Úgy gondolták, hogy életem végén legalább lakjak egy ki­csit. — Akkor egyéb javaidat akarja örökölni! — Amink van, már közö­sen szereztük... — Akkor is borzalmas le­ket úgy élni egy asszonnyal, hogy várja a halálodat. — Dehogy várja! — Azt akarod mondani, hogy azóta beléd szeretett... Nem azóta. Mindig sze­retett. Azért nem akart hoz­zám jönni, mert látta, hogy csóró vagyok. Két évig lottóz­tunk, de még egy kettesünk sem volt. Nem merte vállalni mellettem a nyomort, mond­ván, hogy az megöli a szerel­met... — Vagy talán őt is bele­avattad a turpisságba? — Dehogy avattam bele! 0 adta a tippet. Ez volt a hozo­mánya._ Ősz Ferenc KÉRÉSZI R 1951 július 14-én halt meg Ar­nold Schönberg, a modern oszt­rák zene kiemelkedő egyénisége. Híresebb müveiből helyeztünk el néhányat mai rejtvényünkben. Beküldendő: Vízsz. l.t 39., függ. 16., 20. vízszintes : 1. Olajipari melléktermék, 15. Világhírű gyógyszergyárunk. 17. Fürtösre szőtt durva posztóból készült, kezdetleges szabású fel­sőkabát (régi magyar viselet volt). 19. Feddhetetlen erkölcsű és jellemű lovag. 21. BEE. 23. Személyes névpiás. 24. A baro- nettek címe Angliában. 25/a. ,,Hangtalanul” méri 26. Mással­hangzó kiejtve. 27. Kínai név. 29. Szerep Verdi Trubadúr című operájában. 30. Alanyi kérdő­szó tárgyesetben. 31. A mélyben. 33. Borul-bÖ. 34. Város az USA Tennessee államában. 33. Kender fás részét pozdorjává töri. 43. „Néma” síp. 45. Névleges 46. Co­lumbiai gépkocsik nemzetközi be­tűjelzése. 48. Érinti-e? (rövideb­ben). 50. Nemzeti színű szalagró­zsa. 51. „Némán” búsul. 52. Könnyezett. 54. A piros egy ár­— Hagyd abba a levelezést, elfogyott a borítékunk nyalata. 55. ... Bien Phu, vietna­mi város. 56. összezárt tenyér, 58. Kevert vas. 59. Takarmány, 60. Többszintes házakban van. 62. Gyors, kétnegyedes ütemű körtánc. 63. Háziállat. 64. Táplál­kozni. 65. Nulla. 66. Német to­jás. 67. Sarló alakú hajítófegyver, amely visszatér haji tójához. FÜGGŐLEGES : 2. Nyugati hírügynökség rövi­dítése. 3. Ebből lesz a növény. 4. Hirtelen fellépő heveny beteg­ség. 5. Baráti állam pénze. 6. Menyasszony. 7. SA. 8. IB. 9. Amíg, rövidebben. 10. Sablon, ll. Vissza: gumifajta!!! 12. Hely ha­tározórag. 13. Szovjet repülőgép- típus. 18. Régi űrmérték. 22. Vá­ros az NSZK-ban. 24. Főzéshez kell. 25. Megint. 26. Súlymérték. 28. Á könyökömön jön ki. 29/a. Es latinul. 29/b. Mint 25. függőleges. 30. Város az NSZK-ban. 32. Inga­tag ülőhely. 33. Főttésfcta fajta. 35. Az indíték. 36. Ilyen a zebra is. 37. Országút mellett épült kocsma. 38. Három latinul. 40. EMOB. 41. Elhagyott, egyedül álló személyem (két szó). 42. Egy személyre minden jót mondó. 44. A görög hősmonda szerint Trója utolsó királya. 46. Ha nem csur­ran ..... 49. Ebben az irányban. 51. ítélkező. 53. Egyik évszakban. 55. Erős fájdalomcsillapító. 57. Régi megszólítás. 59. Végtag.e? 61. TNE. 62. Vizimadár. 65. ZU. A megfejtéseket legkésőbb jú­lius 22-ig keli beküldeni. CSAK LEVELEZŐLAPON BEKÜLDÖTT MEGFEJTÉSEKET FOGADUNK EL. Június 30-ai rejtvény pályáza­tunk megfejtése: Boldog aki a dol­gok összefüggésének okát meg­találta. Gennyvérüség. Nyertesek: Balogh Balázsné, Kardos I.ászlóné, özv. Márkus Józsefné, Pásztor Lajosné és Vá­gó Sándorné nyíregyházi, Ko­vács Sarolta komlódtótfaiui, Nyíregyházi László mátészalkai, özv. Kovács Lászlóné nagykál- lói Tóth Sándorné nyírbátori és Takács László záhonyi kedves rejtvény fej tőink. A nyereményeket postán c§* küldtük. i Az az űr a szélső asztaltól küldi, fogyassza egészség­gel _\i* I iniftr in f- : .(A. Paris Match karikatúrája)

Next

/
Thumbnails
Contents