Kelet-Magyarország, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-25 / 147. szám

ICEt ?rr-M A O y A R ORSZ AG 1968. Június 25, «. <ma ÁTVETTÉK AZ ELSŐ ÁR- PATERMÉST. A megyei Ga­bonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat felkészült az idei gabona fogadására. A me­gyében 40 helyen tizenhat órán keresztül állandóan ren­delkezésre állnak a mezőgaz­dasági termelő üzemeknek. Vasárnap is ügyeletet tarta­nak. Átvették az első hat va­gon őszi árpát, melyet a má­tészalkaiak és a máriapócsi- ek szállítottak. KISIPAROSOK VIETNA­MÉRT. Nyíregyháza kisipa­rosai, valamint a KIOSZ nő­bizottsága a vietnamiak igaz­ságos harcának támogatására 33 700 forintot fizettek be a szolidaritási számlára. AZ ORSZÁGOS BÉKETA­NÁCS ALELNŐKE NYÍR­EGYHÁZÁN. Dr. Réczei László, egyetemi tanár, az Országos Bekeíanács alelnöke „Beszélgetés nemzetközi kér­désekről” címmel előadást tart Nyíregyházán a megyei tanács nagytermében június 27-én csütörtökön délután 16 órakor. REKORD A KÁNIKULAI HÉTEN. A június 16—22-ig tartó kánikulai hé en rekord volt a hűsítő ital fogyasztás is.-A városban és Sóstón hat­vanezer liter szikvízet és 81 000 üveg különböző üdítő italt fogyasztottak el az em­berek. KEMPINGTÁBOR NYÍLT TIVADARON. A tarpai föld­művesszövetkezet a tivadari Tisza-parton június 22-én nyitotta meg a kempingtá­bort több 2—3 személyes vi- kendházat állítottak fel, sör­kertet nyitottak az itt stran­dolok örömére. TSZ-STAND NYÍLIK Nyírbátorban, a nyírbá­tori Kossuth Tsz a lakosság jobb ellátása és bevételeinek növelése érdekében június 30-án zöldség-gyümölcs stan­dot nyit a piacon, ahol állan­dóan gondoskodnak . friss zöldség és gyümölcsfélékről. A VILÁGESEMÉNYEK DIÓHÉJBAN — sorozat leg­újabb füzete — sok érde­kes egyéb anyag mellett — beszámolót közöl a csehszlo­vákiai változásokról. ELÜTÖTTE A VONAT. A nagy közelében Páll Borbála 17 éves apagyi lányt elütött egy tehervonat. Jobb lábfejét vágta le és boponyatörést szenvedett. A baleset június 23-án 18 óra 40-kor tSrtént, s a mentők 19 óra 35-re már a nyíregyházi kórházba szállí­tották. Állapota súlyos. FEHÉR KROKODIL. A vi­lág egyetlen eddig elfogott fehér krokodilja a múlt hé­ten került a stuttgarti állat­kertbe. Az ötéves állat két méter hosszú. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. S. Telefon: 16—70. 16—TL Kiadja: a Szabolcs megye! Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Dona u. 3. Tel.: 30—00 Felelős kiadő: Farkas Pál Terjeszti a Magyar Posta. előfizetési díj egy hőnapra: 17 forint. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: as 050. Kéziratokat nem őrzílnk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczl István A NAP HÍREI SZOMJÚSÁG. Pillanatkép a nyíregyházi Kiss Ernő utca és az Árpád utca sarkáról. Bálint Lajos felvétele SZABOLCSI KÓRUSOK SIKERE. Június 23-án Tokaj­ban rendezték meg a III. or­szágos minősítő kórushang­versenyt, melyen a nyirká- taiak ezüst, a mérkiek és a Mátészalkai ÉRDÉRT Válla­lat bronzfokozatot értek el. EGYMILLIÓS GYÓGY­SZERFORGALOM. Az or­szág egyik legkorszerűbb több mint 400 négyzetméter területű, állandó éjjel-nap­pali szolgálattal működő gyógyszertára, mely a nyír­egyházi Lenin téren nyílt meg 2 milliós beruházásból, havonta egymillió forint ér­tékű gyógyszert forgalmaz. NEGYVENKILÓS HAR­CSAT FOGTAK HOROG­GAL. Megyaszai Zoltán és Rácz István tiszadobi halá­szok horoggal, negyvenkilós harcsát fogtak a Tiszán. A halat a nyíregyházi Halász- csárdában dolgozzák fel. HALASTÓAVATÁS. Csak­nem egymilliós költséggel el­készült az Alkotmány Halá­szati Szövetkezet nagykállói halastava, melynek az avatá­sára június 28-án kerül sor. A tavat már beivadékolták ponttyal és a növényevő amurral és busa halfaj­tákkal, s így ez évben már 180—200 mázsával több hal­csemege javítja majd az el­látást Nyíregyházán és a megyében. ÜZEMI OTP. Uj kezdemé­nyezés, hogy helyébe „megy” a dolgozónak az OTP. A megyei igazgatóság július el­sején nyitja meg körzeti fiók­ját a Nyíregyházi Dohány­beváltó és Fermentáló Válla­latnál. VILLANYHÁLÓZATBŐVI- TÉS MANDÁN. Elkészült a mandabokori villanyhálózat bővítésének tervdokumentá­ciója, melynek alapján 264 ezer forintos költséggel még ez évben újabb három kilo­méter hosszúságban építenek villanyvezetéket a tanyavi­lágban. , , H ÜTŐTÁROLÓ AFA- GYON. Megkezdték a kétszáz vagonos hűtőtároló építését az Apagyi Állami Gazdaság­ban 6 millió 120 ezer forin­tos beruházással, melyet a terv szerint még ez évben üzembe helyeznek. KARNAGYOK JUTALMA. Június 26—30 között megren­dezésre kerülő debreceni nemzetközi kórusfesztiválon jutalomképpen a mátészalkai járásból 12 karnagy vesz részt. VIZSGÁZTAK AZ IFJÚ FIGARÓK. Befejeződtek az izgalmas vizsgák a fodrász szakmában, mely szerint újabb 35 fiatal kapott fod­rász segédlevelet, akik a vá­ros és a megye üzleteiben kezdik meg működésüket. TÁNCDALFESZTIVÁL TI­SZA VASVÁRIBAN. Nagy a készülődés a fiatalok körében az immár másodszor megren­dezésre kerülő községi támv dalfesztiválra, melynek az elődöntőjében a július vé­gén sorra kerülő versenyen 25 nevezőre számítanak. A döntőre augusztus 25-én ke­rül sor. HANGLEMEZ AJÁNDÉK ISKOLÁSOKNAK. Alig fe­jeződött be a tanév, máris készítik az iskolai füzetcso­magokat a nyíregyházi, kis- várdai és a mátészalkai pa­pírboltokban. A július 15 és augusztus 15 közötti füzetcso­magok és írószervásárlások­nál egy-egy hanglemezt is ajándékoznak a tanulóknak. EXPORT SZARVASMAR­HA AZ NSZK-BA. Június 25-én 200 darab szarvasmar­hát indított útnak az NSZK- ba a megyei Állatforgalmi Vállalat. EGYSINÜ VASÚTVONAL ÉPÜL KIJEVBEN. Az idén megkezdik Kijevben az első egysinű vasút építését a Dnyeper partján — közli a Nyegyelja. A 120 személyes vagonok óránként 150 kilo­méteres sebességgel suhan­nak majd a pályán. FRISS MÁLNA SVÁJCBA — PÁNDI meggy az NSZK-BA. A Nyíregyházi Al­matárolóból rendszeresen szállítanak friss gyümölcsöt nyugati exportra. Június 22-ig a tizedik vagon pándi meggyet, a nyolcadik vagon szamócát és a harmadik va­gon cseresznyét küldték az NSZK-ba, míg málnából az első 45 mázsás tételt csoma­golták be Svájc részére. KÜTBA DOBTA HÁROM GYERMEKÉT. Megdöbbentő családi dráma színhelye volt szombaton a Csongrád me­gyei Pusztamérges község. Hevér Gáborné 24 éves mező- gazdasági munkás a lakásához tartozó kútba dobta 4 éves Zsuzsanna, a 3 éves József és 2 éves Mária nevű gyerme­keit, majd borzalmas tette után ő is a kútba ugrott. A közelben dolgozó munkások a jajveszékelésre a helyszínre siettek és Hevérnét, valamint Zsuzsanna kislányát sikerült kimenteni, a másik két kis­gyermek azonban meghalt. SZÜNETEL A HAJÓ­ZÁS A TISZÁN. Szombat­ról vasárnapra virradóra To­kajtól Szegedig átlagosan mintegy tíz centimétert apadt a Tisza, ezért a hajózást csaknem teljesen szüneteltet­ni kell. Csupán Tokaj fölött Tiszakanyár térségében fuva­roz néhány uszály: elsősor­ban építőanyagot és termés­követ. TERJED, PUSZTÍT A LEP­RA. Ezt a megdöbbentő kije­lentést tette San Franciscóban Hasselblad, az amerikai lep­ramisszió elnöke. Közölte azt is, hogy a világon jelenleg 15 millióra!!) tehető a lepra- betegek száma. NYÍREGYHÁZI MESTER­MUNKA AZ ORIONNAK. A világhírű gyár megrendelé­sére a Nyíregyházi Asztalos- ipari Ktsz készíti több mint 1 millió 800 ezer forintos költséggel a műszerekhez szükséges berendezési tár­gyakat. TRAKTOROSOK, SZE- MÉLY GÉPKOCSIVEZETŐK , VIZSGÁJA. A KPM Autó- közlekedési Tanintézete jú­nius 30-án Nyíregyházán és Baktalórántházán összesen 300 traktorost, motorkerék­párost és személygépkocsi­vezetőt vizsgáztat. BEFEJEZŐDÖTT A DE- MECSERI KEMÉNYÍTŐ­GYÁR REKONSTRUKCIÓ­JA. A járulékos létesítmé­nyek megépítésével biztosí­tották a feltételeit annak is, hogy később — kisebb beru­házással — a kukoricakemé- nyítő gyártására is rátérhes­senek. CIGÁNYZENEKAROK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBEN. Nemrégiben Mezőtúron ke­rült sor nyolc megye föld­művesszövetkezeti népi ze­nekarainak a vetélkedőjére, ahol 14 együttes versenyé­ből a vásárosnaményi és a fehérgyarmati együttes is továbbjutott, s a július 18-án Balatonbogláron megrende­zésre kerülő országos döntőn képviselik Szabolcs megyét. ÍRÁS A VISSZAKERÜLT SZÁZ FORINTOSON. „Nem én lettem hűtlen hozzád, te hagytál el engem” — ezt írta alig látható apró betűkkel el­ső fizetésének egyik száz fo­rintosára egy kezdő pedagó­gus nyolc évvel ezelőtt a nyírbátori járásban. Most ez a százas visszakerült hozzá, s megtartotta emlékként. PRO 1968 június 25, kedd VILMOS NAPJA A Nap kél: 3 óra 47 perckor, nyugszik: 19 óra 46 perckor. A Hold kél: 2 óra 42 perckor, nyugszik: 20 óra 03 perckor. 300 éve, 1668-ban halt meg Hol­landiában Johann Rudolf Glau­ber, német orvos, gyógyszerész, kémikus. Sokat utazgatott és hosszas vándorélet után, utolsó éveiben Amsterdamban telepedett meg. Alkirniota elképzelésekkel, az aranycsinálás szándékával m6- lyedt el a vegyi kísérletezésben, majd gyógyszerek készítésével és árusításával foglalkozott. Kísérle­tei során megjavította az ásvá­nyi savak és sók előállításának eljárásait és a falepárlást. A ké­mia gazdasági hasznosítására tö­rekedett. Elmélyítette a tudomá­nyos ismereteket, nagyszámú ké­miai műveletet és eszközt tökéle­tesített. Felismerte a nátriumszul­fát hashajtó hatását, és azt „Glauber csodasója” néven hozta forgalomba. Mindmáig használa­tos a nevét megörökítő glaubersó. Jelentősek orvostudományi és ve­gyészeti munkái, amelyek össze­gyűjtve, még életében (1661-ben) hét kötetben, Amsterdamban je­lentek meg. Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: fel­hős idő, nyugatról kelet felé át­vonuló esővel, záporesővel, zi­vatarral. A szél a keleti. ország­részben is északnyugatira, észa­kira fordul és megerősödik, majd fokozatosan mérséklődik. A nap­pali felmelegedés a Duna vonalá­tól keletre is kissé csökken. Vár­ható legmagasabb nappali hőmér­séklet 20—25 fok között. Kossuth rádió 8,18: Tánczene. — 8,56: Timmy Tom. Mesejáték. V. rész. — 9,20: Operarészletek. — 10,10: Zenés műsor üdülőknek. — 12,15: Gluck: Don Juan — balett pantomim. — 13,00: A világgazdaság hírei. — 13,06: Bundschuh István citerázik. — 13,16: A győztes ismeretlen. Daljáték gyermekeknek (ism.) — 15,14: Emberek, tájak, muzsika... -- 16,15: A Galilei-kör. Dr. Kende Zsigmond visszaemlékezése. — 16,48: Kóruspódium. — 17,05: Tal­lózás a világsajtóban. — 17,20: A Magyar Rádió és Televízió szim- fónikus zenekarának új felvételei­ből. — 17,59: Svéd Sándor nótá­kat énekel. — 18,14: Ketten — kétféleképpen egy témáról. (Ri­portműsor.) — 18,29: Könnyűzenei híradó. — 19,30: A Szabó-család. — 20,00: Szórakoztató muzsika.— 20,45: Béres Ferenc népdalokat énekel, Bige József furulyázik. — 21,07: Uj felvételeinkből Bach: Musikalisches Opfer. — 22,25: Éj­szakai Rádiószínház. Aki megölte az időt. Jean Rousselot rádiódrá­mája. — 23,09: Zenés játékokból. — 0,10: Operaáriák. Petőfi rádió 10,00: Liszt zongoraművek. — 10,45: Filmek és fesztiválok. Jegy­zet. — 11,00: Operarészletek. — 12,00: Oláh Kálmán népi zeneka­ra játszik, Gaál Gabriella és Mindszenthy István énekel. — GRAM 12,40: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13,00: Zenekari muzsi­ka. — 14,00: Kettőtől — hatig... — 18,10: Palócz László és Szecsődy Irén énekel. — 18,35: Élni tudni kell. Mit kezdjünk a szabad idő­vel? — 19,00: Pierre Fournier és Jean Fonda szonátaestje a Zene- akadémia nagytermében. — 20,30 : Muszorgszkij—-Ravel: Egy kiállí­tás képei. —■ 21,00: örök erőforrá­sok. Illyés Gyula vallomása (ism.) — 22,00: Hanglemezgyűjtők húsz perce. — 22,20: Színes népi mu­zsika. — 22,43: Lisa della Casa két Mozart-áriát énekel. Nyíregyházi rádió 18,00-—-19,00: Észak-tiszántúli kró­nika. — Virágénekek. — Kihever­ték az első fél év nehézségeit. — Ipari tanulók holnapja. —• Kedvelt zenekarok. Televízió 16,25: IV. Nyári Úttörő Olimpia. Alétika és kajakverseny közvetí­tése. — 17,55: Hírek. — 18,00: A Magyar Hirdető műsora. — 18,10: Kuckó. — 18,30: Ahonnan véte­tett. Magyar kisfilm. — 18,50: Esti mese. — 19,05: Verdi: A végzet hatalma. Opera 3 felvonásban. Az Erkel Színház előadása, felvétel­ről. Az I. szünetben: — Kb. 20,25: Tv-híradó. — A II. szünetben: Kb. 21,35: Üzenet a „két folyam völ­gyéből”. Az ókori Mezopotámia művészeti kincsei a Műcsarnok­ban. — Kb. 22,30: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislava! tv 18,40: Lengyel kisfilm. — 19,00: Tv-híradó. — 22,25: Szabadságon gépkocsival és motorkerékpárral. Nyíregyházi mozik KRCTDY MOZI) IDEGEN A HÁZBAN Előadások kezdete; íéj 5, fél 7 és fél 8 órakor. Telefon: 12-61. KERT MOZI: FIÜK A TÉRRŐL Előadás kezdete: este 8 óra­kor. BÉKE MOZI: A FEKETE TULIPÁN Előadások kezdete: fél 3. fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: COWBOY Előadások kezdete: 4, 6, és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: FANTOMAS VISSZATÉR Előadások kezdete: fé! 6 és fél 8 órakor. Megtalálták az ország v legrégibb harangját A Komárom megyei Uny község nevezetessége mosta­náig az volt, hogy az 1830- as években — a Pesti Hír­lapban megjelent cikkei munkadíjából — itt vásárolt magának birtokot Kossuth Lajos. E község most újabb — igen jelentős — történeti em­lékkel gyarapodott. Határá­ban a közelmúltban, mély­szántás közben felszínre ke­rült egy majdnem ép bronz­harang. A harangon, amelyet az esztergomi múzeumba szállítottak, feliratot, évszá­mot nem találtak. Most dr. Patay Pál, a Nemzeti Mú­zeum tudós kutatója — sváj­ci szakvélemény igénybe véte­lével — megállapította, hogy e ma is érces hangú harang­nak készítési kora a XII. századra tehető. Így tehát az únyi traktor Magyarország­nak legrégebbi harangját hozta napvilágra. Feltehető, hogy Magyarországon öntöt­ték; első hazai harangön­tőnknek, Henrik mesternek nevét 1240-ből említi egy pesti oklevél. Magukat az európai haran­gokat az i. u. IV. században Itáliában, Nola városában készítették, s alkalmazták először. Használatukat, a hí­vők egybehívására, 604 ben rendelte el Sabibianus pápa. A világ legnagyobb harang­ját, az öt és fél méter magas „Cár Kolokol”-t, a cár ha­rangját a moszkvai Kreml számára 1653-ban öntötték. Ott készült 1819-ben a Bol- soj n. harang is. Előbbinek 209 916 kilogramm, utóbbi­nak 80 000 kilogramm a sú­lya. A budapesti Bazilika nagyharangját, Walser Ferenc öntvényét, amely 1892-ben készült, a kisebbek közé szá­mítják a harangok súlycso­portjának mázsálói; alig 7735 kilogramm. Nagy-Budapest középkori harangjait a törökvilágban — egy híján — beolvasztották. Egyetlen középkori haran­gunk ma a szigeti kápolna tornyában függ. Mind az ős­régi únyi harang, mind a szi­geti, ma is megszólaltatható. Eddig a Bereg megyei Bara­bás község harangját tekin­tették a legrégibbnek; ez azonban a most felfedezett únyi harangnál 2—3 század­dal ifjabb; a XIV—XV. szá­zadból való. (Z. L.) esedékes a magánautók kötelező szavatossági biztosításának második félévi díja, s július 31-ig pótlékmentesen befizethető. Kérjen befizetőlapot az Állami Biztosító fiókjától.

Next

/
Thumbnails
Contents