Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-18 / 115. szám
Ä kínai helyzet Púja Fiigyes előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján Koszigin Csehszlovákiában Prága (TASZSZ) A CTK jelentette, hogy a CSKP KB elnökségének meghívására Csehszlovákiába érkezett A. Koszigin, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke rövid szabadságra és gyógykezelésre. A repülőtéren Koszigint Alexander Dubcek, Josef Smrkovsky, Oldrich Cernik, Jiri Hájek és más csehszlovák vezetők, valamint Cservonyenko a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete fogadták. Szó van arról, hogy Koszigin csehszlovákiai tartózkodását fel fogják használni arra, hogy a csehszlovák vezetőkkel véleménycserét folytasson a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről. Egyéves a magyar—NDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény A két ország vezetőinek táviralváhása Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke es Fock Jenő, a kormány elnöke táviratot intézett Waiter Ulbrichthoz, az NSZEP KB első titkárához, az NDK államtanácsa elnökéhez és Willi Stophoz, az NDK minisztertanácsa elnökéhez: „A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának első évfordulója alkalmával a magunk és az egész magyar nép nevében szívből jövő jókívánságainkat fejezzük ki önöknek és a testvéri Német Demokratikus Köztársaság dolgozó népének. Szerződésünk szolgálja a szocialista közösség egységét és fontos hozzájárulást jelent Európa békéjének és biztonságának biztosításához. Meggyőződésünk, hogy országunk gyümölcsöző együttműködése és testvéri barátsága barátsági, együttműködési és kölcsönök segítségnyújtási szerződésünk szellemében fog fejlődni” — állapítja meg a többi közt a távirat. Walter Ulbricht és Willi Stoph táviratot küldött Kádár Jánosnak, Losonczi Pálnak és Fock Jenőnek: „A Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének első évfordulója alkalmából a legszivélyesebb üdvözletünket küldjük önöknek és önökön keresztül az egész magyar népnek. A szerződés népeink ünnepélyes hitvallása a szocialista népek közössége egységének erősítése és megszilárdítása mellett. Önöknek, kedves elvtársak, és a magyar népnek további sikereket kívánunk a szocializmus teljes felépítéséhez a Magyar Nép- köztársaságban” — hangoztatja többek közt a távirat. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Akadémiáján szeruan az Építők Kózsa Ferenc Művelődési Házában „A kínai helyzet” címmel Púja Frigyes, az K3í MP KB külügyi osztályúnak vezetője tartott előadást. Előadásának rövidített szö- \ egei az alábbiakban közöljük. Púja. Frigyes előadása bevezetőjében megállapította: A kommunisták, a haladó emberek szívből üdvözölték a kínai népi forradalom győzelmét, büszkék voltak arra, hogy a népi Kína tekintélye, befolyása, szerepe a nemzetközi porondon növekedett. Néhány éve azonban a kommunisták aggodalommal szemlélik a Kínai Kommunista Párt vezetőinek tevékenységét. Mao Ce-tung és csoportjának belpolitikája, sza- kadár nemzetközi irányvonala megbontotta a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista világrend- szer egységét, s ez csökkenti a szocializmusért, a haladásért, a békéért folyó harc hatékonyságát, nagy károkat okoz a kínai népnek, s a szocializmus, a haladás ügyének az egész világon. Mao Ce-tung és csoportjának céljaival, szakadár tevékenységével egyetlen kommunista sem érthet egyet. Ugyanakkor a kommunisták nem téveszthetik szem elől, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom egysége a Kínai Kommunista Párt nélkül nem lehet teljes. Ezért a kommunisták arra törekszenek, hogy elősegítsék a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Nép- köztársaság visszatérését a helyes útra. Az előadó rámutatott: Kína a kommunista mozgalom kialakulásának időszakában és később, a népi forradalom győzelméig félfeudális, félgyarmati, s egyben szociális és kulturális téren rendkívül elmaradott ország volt. Nem lényegtelen tényező az sem, hogy Kína történelmi fejlődése objektív talajt képzett a nagyhatalmi sovinizmus keletkezéséhez. A kínai kommunista mozgalom a sajátos feltételek miatt nem mehetett végig a fejlődésnek azokon a szakaszain, amelyeken az európai kommunista mozgalmak keresztül mentek. A párt hatalomra kerülése előtt nem edződött meg az antimarxis- ta eszmeáramlatokkal való harcban. A kínai forradalomban és a kínai kommunista mozgalomban kezdettől nagy szerepet játszott a katonai elem. Volt olyan kezdeti időszak, amikor az pozitív szerepet játszott, később azonban katonákból lett pártvezetők óhatatlanul átvitték a pártba a hadseregben alkalmazott módszereket, a parancsolgatást, más vélemények elfojtását, stb. Előadásának következő részében Púja Frigyes megállapította: a népi forradalom győzelme után az a feladat állt a Kínai Kommunista Párt előtt, hogy mozgósítsa a néptömegeket a háborús károk helyreállítására, majd a szocialista társadalom alapjainak lerakására. 1952. végéig nagyjából befejeződött a népgazdaság helyreállítása, 1952 végén a párt Központi Bizottsága megfogalmazta a szocialista építésben követendő fő irányvonalat. Az első 5 éves terv éveiben Kínában nagy lépést tettek előre a modem ipar megteremtésében, a mezőgazdaság és általában a népgazdaság fejlesztésében. A szocialista forradalom a r»ór>cfn'7'^£»c^rí‘Vií\n ßl&rt rPPS7sze túlnőtt Kína határain. A kínai szocialista forradalom győzelme az októberi forradalom után korunk legnagyobb eseménye volt. Fényes bizonyítéka volt annak, hogy helyes vezetés mellett egy félgyarmati, félfeudális országban is győzhet a szocialista forradalom. A Kínai Népköztársaság nemzetközi politikája is osztatlan elismerést váltott ki a világ népeiben, a forradalmi mozgalomban, nagy tekintélyt szerzett a Kínai Kommunista Pártnak, a Kínai Népköztársaságnak. A kínai kommunisták, a kínai nép világra szóló győzelmeinek értékéből semmit nem von le, hogy Mao Ce- tung és társai a szocializmus építésének első szakaszában is elkövettek bizonyos hibákat, amelyek a későbbiekben, miután kibontakoztak és elterebélyesedtek, súlyosan éreztették és éreztetik hatásukat. Az első 5 éves terv éveiben kísérletek történtek a mezőgazdaság és az ipar fejlődési ütemének mesterséges meggyorsítására. A Kínai Kommunista Párt egyes vezetői már a népi forradalom győzelme után olyan igénnyel lép fel, hogy forradalmuk tapasztalatait, módszereit legalábbis a gyarmati vagy félgyarmati országok felszabadító mozgalma számára általános érvényű, kötelező példának tekintsék, s hogy Kína váljék az imperialistaellenes nemzeti felszabadító mozgalom fő irányító központjává. A kínai vezetők az ötvenes évek közepétől szisztematikusan rombolni kezdték a Szovjetunió és az SZKP tekintélyét Annak ellenére, hogy a helytelen elképzelések és törekvések a kínai párt politikáját már korábban ts a torzulás irányába nyomták, a párt politikája általánosságban mégis helyes volt A fejlődés minden bonyolultsága ellenére a Kínai Kommunista Párt be tudta tölteni a népi forradalom és a szocializmus építése vezetőiének szerepét E szakasz végén a Kínai Kommunista Párt VIII. kongresszusa olyan határozatokat hozott amelyek nemcsak megerősítették mindazt, ami helyes volt a párt irányvonalában, de azt jelentősen tovább is fejlesztették. 1958. májusában a Kínai Kommunista Párt belpolitikája száznyolcvan fokos fordulatot vett. A VI1L kongresszus második ülésszaka megváltoztatta a VIII. kongresszuson elhatározott belpolitikát, s elfogadta a „három vörös zászló” azaz az „új általános irányvonal, a nagy ugrás és a népi kommunák” irányvonalát A »nagy ugrás” koncepciójával a kínai vezetők azt a feladatot állították a Kínai Népköztársaság népe elé, hogy néhány esztendő leforgása alatt gazdasági téren behozza, sőt elhagyja a Szovjetuniót és egyes fejlett kapitalista országokat A „nagy ugrás” koncepciójának a mezőgazdaságban a népi kommunák megalakítása felelt meg. 1958-ban nehány hónapos politikai kampány keretében az ország parasztságának 99,1 százalékát magában foglaló 740 000 termelőszövetkezetet 24 500 népi kommunába tömörítették. Néhány esztendővel a „három vörös zászló” irányvonalának meghirdetése után a termelés hirtelen esni kezdett. 1962-ben az ipar globális termelése az 1959. évinek csak 54 százalékát érte el. Az ipar fő állóalapjai, nagyreszt elhasználódóban voltak, kiéleződtek az ipar- ágakon belüli és az ipar- ágak közötti aránytalanságok. A súlya? hibák, a nép nagy szenvedései miatt a kommunisták körében kétségek támadtak Mao Cetung és csoportjának té- vedhetetlensegét illetően, A párt vezetésében nem volt egységes a vélemény az ország perspektivikus fejlődéséről. A vita akörül folyt, hogy milyen úton lehet Kínát erős világhatalommá tenni, s ennek mintegy előfeltételeként, milyen módszerekkel építhető fel a leggyorsabban a szocialista társadalom. A „nagy ugrás” kudarca után, de különösen amikor a mezőgazdaság — a heiy- telen mezőgazuasági poii Lika és a természeti csapások következtében — gyakorlatilag a katasztrófa, a kínai nép pedig az éhínség küszöbére érkezett, — megváltoztatták a párt politikáját 1961. elején a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának IX. plénuma a lényeget tekintve új gazdasági irányvonalat fogadott el, az úgynevezett „kiigazítási” politikát. Mint később nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, ennek a politikának a támogatói közé tartozott Liu Sao-csi, Teng Hsziao-ping és társaik. Mao Ce-tung háttérbe szorulásának egyik jele volt — mint ahogy későbben ez kiderült — Mao Ce-tung lemondása a Kínai Népköztársaság elnöki tisztéről és visszavonulása „elméleti” munkára. A Kínai Népköztársaság elnöke Liu Sao-csi lett. Az új irányvonal eredményesnek bizonyult. Sikerült jóvátenni a „nagy ugrás” és a népi kommunák politikája okozott károk jó részét, gátat vetni a termelés további visszaesésének. 1965. őszéig az ipar és a mezőgazdaság termelése lényegében elérte az 1957. évi szintet. Paradox módon éppen ez volt az egyik oka a „kulturális forradalom” megindításának. A „nagy proletár kulturális forradalom” megindulásának két tényező adott lökést. Mao Ce-tung és csoportja úgy vélte, ha továbbra is folytatják a „kiigazítás” politikáját, annak sikere árnyékot vet a Mao Ce- tung-i koncepcióra, bebizonyosodik, hogy Mao Ce- tung és csoportja nem tévedhetetlen, sőt olyan tévedések halmazát követi el, amelyek mérhetetlen károkat okoznak a kínai népnek. A másik sürgető ok, ami miatt Mao Ce-tung és hívei kirobbantották a „kulturális forradalmat” a Kínai Népköztársaság nemzetközi helyzetének alakulása, a Kína! Kommunista Pártnak a nemzetközi politikában elszenvedett kudarcsorozata volt Mao Ce-tung és csoportja a „kulturális forradalmat” több éven át tartó munkával készítette eiö. 1962 végétől hozzálátott ahhoz, hogy megszilárdítsa helyzetét a pártban, az államapparátusban és a hadseregben, mint olyan erőben, amelyet végső soron igénybe vehet céljainak megvalósítására. A „kulturális forradalom” előkészítésének másik eszköze ideológiai természetű volt. 1963—65-ben szélesedett Mao Ce-tung személyi kultuszának propagálása. Mao Ce-tung a „nagy proletár kulturális forradalom” megvalósításában mindenekelőtt a hadseregre támaszkodott. Másik fő támaszát az ifjúságban vélte megtalálni. A „kulturális forradalom” Mao Ce-tungnak és csoportjának kritikai kampányával kezdődött. Ennek az volt „ célja, hogy csapást mérjen a kultúra és a sajtó területén dolgozó, helyes nézeteket kénviselő és őt bíráló káderekre, kezébe verve s saitó és a propaganda Irányítását, s ennek birtokában indítsa meg a harcot Liu Sao-csinek és csoportjának eltávolításáért. Mao Ce-tung és csoportja a „vörös gárda” segítségével sem volt képes elérni céljait. Ekkor került még jobban előtérbe a hadsereg, hogy a Mao-csoport akaratát a hadsereg segítségével vigyék keresztül. 1966 tavaszán indult meg a „vörösgárda” támadásának első hulláma. Ez eleinte meglepte a pártkádereket, s ennek tulajdonítható, hogy 1966 augusztusában a Központi Bizottság XI. plénumán Mao Ce-tungnak sikerült elfogadtatni a Központi Bizottsággal a „kulturális forradalom” programját. Ezen a plénumon az alábbi lényeges döntések születtek: 1. A plénum egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy a harc élét a „pártba befurakodott ellenséges elemek” és a „párton belüli burzsoá tekintélyek és kapitalista útra tért vezetők” ellen kell fordítani. Arra buzdította az ifjúságot, hogy bátran támadja és bírálja a helyi párt- és állami vezetést. 2. A Kínai Kommunista Párt alelnökévé Lin Piaót választották. Liu Sao-csit önbírálatra kényszerítették, s megszűnt a Kínai Kommunista Párt alelnöke lenni. (Érdemes megemlíteni, hogy forma szerint ma is ő a Kínai Népköztársaság elnöke.) 3. A plénum a hivatalos pártpolitika rangjára emelte a már évek óta ténylegesen alkalmazott szovjetellenes politikát. Szentesítette a Kínai Kommunista Pártnak a nemzetközi kommunista mozgalom megosztására irányuló törekvéseit. 4. A határozat az állítólag spontán módon alakult úgynevezett forradalmi szervezeteket és bizottságokat a párizsi kommün szerveihez hasonlftgatta, s meghirdette a ködös és ellentmondásos kommünkon- cepciőt. A plénum után — mint ahogy ez várható is volt — kiéleződött a harc a párton belül. A szakadatlanul erősödő nyomás eredményeképpen megbénultak a párt választott szervei, rohamosan csökkent a párt vezető szerepe, szétzilálódtak a „vörösgárdisták” és a forradalmi lázadók martalékává váltak a helyi pártbizottságok és pártalapszerve- zetek. Már a „kulturális forradalom” kezdetén kiderült, hogy a párt káderei és tagsága a vártnál nagyobb ellenállást tanúsít Mao Ce- tung és csoportjának elképzeléseivel szemben. Mao Ce-tung és csoportjának nem sikerült megszereznie a kínai társadalom egyetlen osztályának, illetve rétegének tömeges támogatását sem. Mao Ce-tung így a hadseregre, mint végső esetben felhasználható tartalékára számított. A hadsereg több tartományban át is vette az ellenőrzést, de a hadsereg sem váltotta be teljességgel azokat a reményeket, amelyeket Mao Ce-tung fűzött politikai szerepléséhez. A kulturális forradalom eredményei közismertek. Mao Ce-tung akciói zűrzavart idéztek elő, a kínai társadalom vezető szerveinek dezorganizálásaihoz, széteséséhez vezettek, megzavarták az ipari és mező- gazdasági termelést, melynek hatása igazában a későbbiekben fog megmutatkozni. A zűrzavar bénítólag hat a Kínai Népköztársaság bel- és külpolitikai tevékenységére, s hatalmas csapást mért a Kínai Népköz- társaság presztízsére. Púja Frigyes az úgynevezett ..kulturális forradalom” eddigi menetét sommázva megállapította: bármiképp is végződnek a Kínában jelenleg zajló folyamatok, egy bizonyos: Mao Ce-tung antimarxistának bizonyult eszméi, a „maoizmus” halálos sebet kapott, s régi te- kintélvét soha vissza nem nyerheti. A kínai eseményekből néhány olyan következtetés vonható le, amely elvi jelentőséggel bír az egész kommunista mozgalom, különösen a fejlődő országokban harcoló kommunista pártok számára. Ezekről Púja Frigyes egyebek közt ezt mondta: 1. A Kínai Kommunista Párt politikája deformá- lódásának objektív okai is vannak. Korunkban a forradalmi folyamatba sokmilliós nem proletár rétegek is bekapcsolódtak. Ez törvényszerű és alapjában véve pozitív jelenség, de a forradalmi folyamatot bo- nyultabbá teszi. E nem proletár rétegek beviszik a forradalmi mozgalomba sajátos nézeteiket az igazságos társadalomról és a hozzá vezető utakról. Ha a kommunista párt és annak vezetése szilárdan áll a marxizmus—leninizmus talaján, s alkalmazni tudja azt a gyakorlatban, ellenáll a kispolgári nézetek nyomásának, leleplezi és visz- szaveri a marxizmus—leninizmus elleni támadásokat, megakadályozhatja a helytelen nézetek felülkereke- dését, a politikai deformálódási. A KKP tragédiája, hogy jelenleg olyan vezetők állanak az élén, akik erre nem képesek. 2. A kínai vezetők alapjában véve nem értették meg a munkásosztály szerepét és jelentőségét a demokratikus és szocialista forradalomban, a szocializmus építésében, s túlbecsülték, egyesek . abszolutizálták a parasztság szerepét és jelentőségét. 3. A kínai események egyik legfontosabb tanulsága, hogy egyfelől a kínai valóság törvényszerűen szüli a marxizmus—leninizmus- tól idegen eszméket, azokat amelyek a „három vörös zászló” irányvonalában és a „kulturális forradalom” programjában, valamint Mao Ce-tung egyes műveiben kifejeződnek, másfelől az objektív kínai helyzet nem engedi meg. a kínai nép pedig nem fogadja el az ezekben az eszmékben kifejeződő elképzelések megvalósítását. Éppen ebben rejlik a „maoizmus” elkerülhetetlen ideológiai és politikai vereségének egyik legfőbb biztosítéka. 4. A kínai események fontos tanulsága, hogy a párt politikájának kidolgozásában gondosan számba kell venni a reális valóság tényeit, hogy a voluntarista, a reális valóság tényeit figyelmem kívül hagyó törekvések elkerülhetetlenül kudarcra vannak ítélve. 5. A kínai események meggyőzően igazolják, hogy a kommunista mozgalomban ma a nacionalizmus képezi a legnagyobb veszélyt A kínai példa arra figyelmeztet, hogy a kommunista pártok egyetlen pillanatra sem tehetnek engedményeket a nacionalista hangulatoknak a proletár internacionalizmus rovására. 6. A kínai események is megmutatják, hogy a szocializmus sikeres építésének egyik alapvető feltétele a párt- és állami élet normáinak szigorú betartása. A „kulturális forradalomra ”, a pártszervezetek és a népi hatalom szerveinek szétzilálására csak úgy kerülhetett sor, hogy lábbal tiporták a kollektív vezetés alapelveit, nem vették komolyan a szocialista demokrácia kibontakozásának, a törvényesség megszilárdításának feladatait. Mao Ce-tung kivonta magát a párt kollektív vezető szerveinek ellenőrzése alól, s föléjük emelkedve, önkényesen döntött fontos kérdésekben. 7. Mao Ce-tung és csoportja téves, szakadár nemzetközi politikájának legfontosabb oka, hogy nem értette meg korunk jellegét, a szocialista világforradalom fokozatos fejlődésének lenini elméletét, s a szocialista világrendszer szerepét — jelentette ki előadásáénak befejező részében Púja Frigyes.
