Kelet-Magyarország, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-18 / 115. szám
Cs. Nagy Istvánt ÚJ VEZETŐI MUNKASTÍLUST II. Demokratizmus és önbecsülés A vállalati egyszemélyi felelős vezetés és a vállalati demokratizmus szoros összefüggésben, kölcsönhatásban van egymással. Nem zárja ki egymást, hanem éppen ellenkezőleg; a vállalati eredményes, hatékony munka egyik — ha nem a legfontosabb — feltétele. Ezért van a vállalati egyszemélyi vezetés és demokratizmus hatékony érvényesítésében a pártszervezeteknek alapvető szerepe. A pártszervezet ilyen irányi! feladatát a következőkben lehetne összefoglalni: Kezdeményezés és közreműködés a vezetők kiválasztásában, felkészítésében, nevelésében, munkájuk messzemenő segítésében, az alkalmatlannak bizonyult vezetők lecserélésében. Részvéte! a vállalati terv- feladatok kialakításában, a párt gazdaságpolitikájának helyi érvényesítésében, a tervben foglalt feladatok megértetésében és a teljesítésükre való mozgósításban. Fontos szerepe van a terv végrehajtásának ellenőrzésében, a sikertelenség okainak feltárásában és elemzésében, a vezetők érdemi beszámoltatásában, a dolgozók észrevételeinek, javaslatainak és tapasztalatainak összegyűjtésében, hasznosításában, a vállalat összmunkájának értékelésében. Az elmondottak alapján látható, hogy az új gazda- ságf mechanizmusban a vezetőkkel szemben támasztott követelmények érvényesítésében nagy feladatok hárulnak a pártszervezetekre. De ezzel együtt fokozottabb felelősség hárul a vállalati igazgatókra, szövetkezett vezetőkre is. Természetesen fontos, hogy az egyszemélyi vezetés állandóan érezze a pártszervezet segítését, támogatását, mert csak ebben az esetben tud eleget tenni felelősségteljes feladatának. Az is igaz, hogy a párt- szervezet és a vállalati vezetők csak úgy tudják eredményesen végezni a munkát, ha a vállalatnál működő társadalmi szervek és a vállalati vezetők közösen, szüntelenül erősítik egyfelől az egyszemélyi felelős vezetést, másfelől a szocialista demokratizmust. Az egyszemélyi felelős vezetés érvényesítése azonban minden társadalmi támogatás és segítés mellett csak abban az esetben juthat érvényre, ha az igazgató és a szövetkezeti vezető messzemenően igényli a pártszervezet segítségét, nem kevésbé beosztott vezetőinek szaktudását, rátermettségét és támogatását. Olyan gazdasági vezetőt nehéz találni, aki minden követelménynek teljes mértékben megfelel. Véleményem szerint még nehezebb kiképezni és megtartani. Ez nem is csoda, hiszen a gazdasági vezetőknek nincs könnyű dolguk. A korszerű gazdasági vezető a termelés kellős közepén áll. Teljes idejét annak szenteli, hogy lépést tartson azzal, ami a vállalatnál és a vállalaton kívül történik. Megkísérli irányítani a vállalat tevékenységével összefüggő folyamatokat A körülmények, amelyekre korábban úgy lehetett építeni^ hogy azok hosszú évekig nem változtak, az új mechanizmus bevezetése következtében nem egyszer napról napra átalakulnak. A vezetőknek a mai körülmények között két fő feladatuk van. Döntéseket hoznak, embereket irányítanak és ellenőriznek. A döntés- hozatal olyan fajta képesség, amely legjobb formáját és hatékonyságát akkor éri el, ha rendszeresen gyakorolják. Az emberek irányításához, vezetéséhez pedig az szükséges, hogy tiszteljék a vezetőket, és a vezetők maguk is megbecsüljék önmagukat. Az önbecsülés nyilvánvalóan abból a tudásból származik, amit valamely vezető személyes pluszként hozzáad munkájához. Tisztelet akkor ébred másokban, ha erről a hozzáértésben! pluszról a beosztottak tudomást szereznek és meggyőződnek. Ennélfogva a felelősség és az elismerés az eredményes, hatékony vezetés elsődleges kritériuma. Ha az igazgató, vagy a szövetkezeti vezető azt akarja, hogy a vállalatánál, vagy szövetkezetében jól menjenek a dolgok, akkor elsősorban jó beosztott vezetőkre van szüksége. Ma még azonban nem egyszer az is előfordul, hogy egyes gazdasági vezetők gyakran öntudatlanul úgy intézkednek, amelyekkel ártanak a beosztott vezetőknek. Az ezzel kapcsolatos hibákat, negatívumokat, megítélésem szerint a következőkben kell keresni: Az első hiányosság és probléma az, ha nagyon kevés feladatért teszik felelőssé a beosztott vezetőt, és ezzel arra késztetik, hogy beosztását, funkcióját minden percben igazolhassa. Az is problémát jelenthet, ha túl sok tennivalóért, feladatért teszik felelőssé, mert így esetleg állandóan mentegetőzni fog mindenért, amit nem tudott végrehajtani. Igen komoly hiányosság, ha felelőssé teszik a beosztott vezetőt anélkül, hogy jogkört, hatalmat adnának neki, természetesen felelősségéhez mérten. Más szóval, amikor olyan tevékenységgel bízzák meg, amelynek eredményét, költségkihatásait nem ellenőrzi és nem is ellenőrizheti, amelynek végrehajtásához dicsérő, jutalmazási lehetőségekkel, fegyelmező eszközökkel néni rendelkezik. Vagy ha nem kap olyan hatáskört, hogy kiválassza azokat a munkatársait, akikkel az eléje kitűzött feladatokat végre tudja hajtani, és nem kap lehetőséget arra, hogy megszabaduljon azoktól, akiknek hozzáértése fékezi a vállalat fejlődését, haladását Már 789 millió a szabolcsiak takarékbetétje Erdötelepitési program 78 ezer facsemetét ültettek el a tavasszal A homokos Szabolcsban még mindig elég jelentős földművelésre alkalmatlan területek vannak, amelyek hasznosítása legcélszerűbb az erdőtelepítéssel. Ezt felismerték megyénk termelő- szövetkezetei is, amelyek ez év tavaszán mintegy 415 holdon végeztek új erdőtelepítést, s ezen kívül 160 hold erdőfelújításra került sor. Ez év tavaszán a Nyírségi Állami Erdőgazdaság az állami ingyenes facsemetékből mintegy 78 ezer darab nyár, ezüstfa, hárs, platán, juhar és egyéb fajta facsemetét juttattak közös gazdaságainknak, iskoláknak, tanácsoknak erdősítésre, fásításra és parkosítás céljára. Különösen a nyírkarászi Rákóczi. a szabolcsbákai Búzakalász, a márki Kossuth, a nyírkátai Rákóczi és a kótaji Uj Erő Tsz-ek végeztek nagyobb területen erdőtelepítést, illetve felújítást. Ezeknek az értéke meghaladta a 80 ezer forintot. Szabolcs-Szat marban 1970- ig összesen ezerhétszáz hold erdőtelepítésre kerül sor. A folyamatos csemetetermelés és ellátás biztosítása érdekében helyes lenne, ha a termelőszövetkezetek, a tsz-szövetségek, valamint a járási tanácsok erdészeti előadóinak a segítségével távlati erdőtelepítési tervet készítenének. Továbbra is nagy érdeklődést tanúsít megyénk lakossága a betétkönyvben történő takarékoskodás iránt örvendetes, hogy egyre növekszik az úgynevezett célbetétek összege, amit a dolgozók havonként gyűjtenek' össze terveik megvalósítására. Az év első 4 hónapjában 101 millió 728 ezer forintot helyeztek el megyénkben takarékbetétkönyvben. Ezzel a megye összes takarékbetétállománya április 30-án 785 millió forintot tett ki. Különös figyelmet érdemel, hogy míg az elmúlt években inkább csökkenés volt jellemző a takarékbetétállományra, a nyárra tervezett célok, beruházások miatt, május első felében újabb 4 millió forint betételhelyezést mutat az OTP Igazgatóságának statisztikája. Jelenleg tehát 789 millió forint értékű takarékbetétkönyvet kezelnek megyénkben a betétgyűjtő helyek. Nagyarányú fejlődés tapasztalható a kisvárdai járásban, ahol a betétállomány elérte a 100 millió forintot. Ebben az évben a járás lakossága 16 millió forinttal növelte a betét- állományt. A betétek fokozatos fejlődésével párhuzamosan növekedett megyénkben a takarékoskodók száma is, mely jelenleg 110 ezer főt tesz ki. • • Öveges öveges professzor, a fizikatanítás nesztora, a ívből jól ismert és a gyerekek által közkedvelt Száz kérdés — száz felelet című adás ősz hajú tudós bácsija kissé fájó szívvel vált meg kísérleti eszközeitől, amelyek segítségével nemzedékeket nevelt, s avatott be a fizika tudományának világába, rejtelmeibe. Egyik kiváló tanítványának, Kovács Gyulának ajándékozta. — Amikor megtudtam, hogy nyugdíjba vonul, levelet írtam a professzornak. Felhívott. Darabonként adta át a sok értéket. Három tehergépkocsira való kísérleti eszközt és bútorzatot kaptunk, öveges professzor saját kezűleg csomagolta a Szabolcsi termékek híre a világban 11 Közvetlen szállítás Nyíregyházáról Moszkváké Élj Autós cipók Angliának r Piackutatás a szocialista országokban Ha a külföld megismerte a kiváló minőségű könnyűipari termékeket, gondtalanabb az értékesítés, biztosabb a piac. De nem csak ezért fontos az exportteiyek teljesítése, hanem azért is, mert az üzemek ki tudják használni kapacitásul ht, előnyökkel jár, gazdaságos, növeli az üzem részesedési alapját. Ezeket vette figyelembe a Vörös Október Férfiruhagyár nyíregyházi üzeme is. Ez évi exporttervük 300 000 szóló pantalló elkészítése. Ebből az első fél évben nyugati exportra elkészítettek és már elszállítottak 55 200 darabot. A Szovjetunió több nagy városával, elsősorban Moszkvával, továbbá Lenin- gárddal, Kisinyowal és Krasznodarral közvetlen szállítási kapcsolatban vannak. Ezekbe a városokba eddig az idén 14 ezer darab terméket szállítottak. Nagy sikere volt Hollandiában a most először Nyíregyházán gyártott formatartó nadrágoknak, melyből tízezer kerül elszállításra. Ebből a holland cég még 20 ezer darabot rendelt. Program szerint a nyíregyházi üzem ebből még 80 ezer darabot gyárt külföldi megrendelésre. A Nyíregyházi Cipőgyár termékeinek jó híre van külföldön, különösen Angliában. A múlt évben 1968-ra csak 24 000 pár férficipő exportját tervezték. Ezt módosította a piackutatás, a gyár termékei iránt megnövekedett az éudeklődés. így most 40 ezer pár cipő exportjáról kell gondoskodniok. Május közepéig 14 000 párat küldtek el Angliának. A TANNIMPEX-szel történt megbeszélések arról tanúskodnak, hogy a piac várja a gyár termékeit. A nyíregyházi gyár az elsők között volt, amelyik autós cipőket gyártott exportra. Most itthon is sikere van ezeknek a gyártmányoknak, s az első 1100 párat megrendelte a Cipő- nagykereskedelmi Vállalat is az üzemtől. Már készülnek a gyárban az 1969. évi modellek, amelyeket elsősorban a Szovjetunióban és a többi szocialista országban mutatnak majd be. Céljuk az, hogy a szocialista világpiacon is hírnevet szerezzenek és Jó piacot biztosítsanak termékeiknek. <f. k.) Nem a véletlen műve volt Most lesz a vizsga TSyírbogáton — Most lesz a vizsga. Javakorabeli ember mondja ezt, akinek a haja megritkult és közelébe sem jár már az iskolának, ö érti, más is megértheti képletes beszédét, ha egy kevéssé érdeklődik a nyírbogáti Rákóczi Termelőszövetkezet gazdálkodási és gazdasági helyzete iránt. Hatezer holdjával a nyírbátori járás legnagyobb közös gazdasága. Gyakran voltak mérleghiányosak, 1967- ben nem. A tagság munkaegységért, részes művelésért dolgozik, s tavaly egy munkaegység értéke 33 forintot ért. Többet, mint terveztek. Ezért mondta Bécsi Ferenc elnökhelyettes: idén a vizsga következik. Bizonyítani kell, hogy az elmúlt év nem volt véletlen. Felkészülés Maradjunk még egy mondat erejéig a vizsgánál. A diák, ha elbukik, azt mondja tanárának: „Tanár úr, én készültem.” De mit mondhatnak a termelőszövetkezet vezetői? Hivatkozhatnak a rossz időjárásra, elemi csapásokra? Nem érint és nem is érinthet minden termelési ágazatot. Jó vezetés, és gazdálkodás, a tárnok szorgalmas munkája mellett az egyik helyen elszenvedett veszteséget ellensúlyozhatja egy másik termelési területen elért plusztermés, többletnyereség. Erre viszont készülni kell. Somjai János párttitkár példának a határt említi. — Emberek mondják, akik itt a községben már megették kenyerük javát, a nyírprofesszor tárgyakat. Segített a pakolásban. Könnyezett, amikor elbúcsúztunk. így örökölte a nyírbátori I-es számú általános iskola a tudós szertári hagyatékát. Felesleges volt hát kutatnom, honnan a már-már szenvedéllyé vált elhivatottság ebben az alig negyvenhároméves igazgatóban a fizikatanítás iránt. Ebben az iskolában kezdte a tanítást, ahol immár huszonkét esztendeje tanít- nevel. Itt van az ország legkorszerűbben felszerelt általános iskolája, fizikát tanító kísérleti terme. Mutatja öveges profesz- szor lencséit, az általa használt mikroszkópokat, modell- gyűjteményeit, távcsöveit, bogáti határban most olyan a vetés, olyan munkát végeznek a tsz-tagok, amilyet még nem láttak. Tény, hogy szép búza ring a bogáti földeken. A 600 holdnyi kukorica is jól soroz. A kukorica több mint felét vegyszerezték, de ami még ettől is több, az országúiról is jól látható: a dohányültetők minden tő palántához locsolókannákkal hordják a vizet. Több százezer palántához több 10 ezer kanna víz. Rengeteg munka. De Bécsi Ferenc már mást mond. — Ebben az évben még nem vettünk fel hitelt. Pedig építkezünk, gépeket vásárolunk. Tavaly egy kombájnunk volt, már három áll a gépudvarban. Olyan gépszerelő műhelyt építünk, amelynek alig van párja a környéken. A 32 férőhelyes sertésfiaztató 670 ezer forintba kerül. A lehetőségekkel élni kell Fűtési berendezéssel, infravörös lámpákkal ellátott sertésfiaztató. Említésre méltó az ezzel kapcsolatos elgondolás. — Szerfás ólaink vannak. Hogy nézne ki, ha modern fiaztatóból a választott malacokat ilyen rideg, rossz hizlaló ólakba raknánk. Már tárgyalunk arról, hogy néhány tsz-szel társulva a má- riapócsi állomásnál egy korszerű hizlaldát építünk. Csak így lesz gazdaságos, csak így éri meg, hogy a fiaztatót építjük. Van most sok mindenre lehetőség, élünk vele. Először a tsz gazdálkodáajándéka mérlegeket, a sok apró, ötletes, de jelentős kísérleti eszközöket, amelyeket most a nyírbátori kisiskolások használnak. Szép örökség, rendezése hosszú időbe telt. Ezt végezte el a fiatal fizikatanár, Makay Lajos, aki ebben az éltető közegben, Kovács Gyula mellett lett igazán megszállottja a fizika tanításának, — Három hónapig éjszakákra bezárkózott, nappal tanított — mondja róla az igazgató. — ötezer méter vezetéket fektetett le a tanteremben. Minden padba elektromos áramot vezetett. Kiselejtezett röntgenkészüléket alakított át elosztó asztallá. Teljes Masának történetében öt holdon száraz kertészetet létesítettek, dinnyét ötven holdon termesztenek. Miért? Nyírbogáton még soha nem volt zöldségbolt. Piaci napokon Nyírbátorból zöldségfélékkel tömött szatyrokkal, kosarakkal érkeznek haza az asszonyok. Nos, az öt hold száraz kertészet minden zöldségféléből juttat majd elegendő mennyiséget a lakosságnak, óvodának, bölcsődének, napközinek, öregek napközijének, amit most létesítettek. Az üzlethelyiséget a tsz építőbrigádja már elkészítette. — És a zöldség mellé majd beszerzőnk egy kis narancsot, citromot, halat is, olyan áruféléket, amelyeket eddig csak Bátorban vagy Nyíregyházán lehetett kapni. Rövid megtorpanás A tsz az elmúlt évvel révbe ért. Közel 100 új taggal gyarapodtak. A termelőszövetkezet rendszeresen fizet előleget tagjainak, illetve tavaly fizetett először úgy hogy még decemberben is sor került rá. Idén vezették be az új nyugdíjtörvényt Ennek értelmében az esedékes havi SZTK-járulékot az előlegekből vonják le. Az első levonás készületlenül érte a tagokat. Különösen a traktorosoknál vágott elevenbe Pár napig nem ment a munka. öt traktoros kilépett a tsz-ből. A probléma mái megoldódott, illetve a tavaszi megtorpanásnak nyoma sincs. így annak sem lehel akadálya, hogy a vizsga vé gül is jól sikerüljön. Seres Ernő tansági berendezéssel látta el a tantermet. Nem újság, hogy az itt tanuló fiatalok kiválóan szerepelnek a megyei és országos fizikai versenyeken. Kovács Kati résztvevője lesz a júniusi országos döntőnek. De ide járnak a járás fizikaszakos tanárai, itt készítik a kísérleti eszközeiket. Ehhez ad példát, s ihletést az öveges-hagyaték. A folyosón vitrinek. Egyikben állandó kiállítás azokból a kísérleti eszközökből, amelyeket a tanulók készítenek. (Napóra, optikai pad, sötétkamra, szélkerék, stb.) Csak egy gombnyomás, s fény gyullad a vitrinben. Kovács Gyula és Makay Lajos így gyújtanak fényt a kis fejekben. Jó helyre került öveges professzor hagyatéka. <r, ej