Kelet-Magyarország, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-07 / 82. szám
Szabolcs - sza tmári tájakon Művészetének anyaga: réz, vas, ólom NYÍRCSÁSZÁRI SOLTÉSZ ALBERT GRAFIKÁJA A Nyírbátor—Mátészalka közötti műúton alig hagyja el az utas a bátori járás székhelyét, sárga homokdombok mögött jellegzetes nyírségi falucska kontúrjai bontakoznak ki: Nyírcsászárié. Aki ugyanezt az utat negyedszázaddal ezelőtt tette meg. a vasúti sínnél már a falu szélén volt. Ma a sínen túl is házak állnak. A század eleji Szatmár-monográ- fia még csak 39 lakóházat említ, a községi tanács mai adatai 225 házat regisztrálnak. Ugyanezt a két adatforrást érdemes összehasonlítani a lakosság számával is. A monográfia szerkesztése idején 625-cn éltek itt, ma — a legutóbbi tanácsválasztáskor készített lakossági nyilvántartás szerint — 1175-ös lélekszámú Nyírcsászári. A népességi statisztika még egy érdekességet elárul a községről. Az 1966-os megyei statisztikai évkönyv „Vándorlási különbözet’’ című rovata arról tanúskodik, hogy Császári annak a húsz szabolcsi községnek egyike, amelyét plusz jellel kellett ellátni: az előző évhez viszonyítva nem apadt, hanem nőtt a lakosság száma; hárommal. Az elég gyér irodalmi forrásból is következtethető, hogy érdekes múltja van a falunak. A múltat, a település történetét azonban nemigen ismerik itt. A múlt es jelen összevetése pedig kevés helyen adhat olyan érdekes képet, mint éppen ebben a községben. A történelem császári eseményei, ről Cseh Tibortól sikerül érdekes kiindulópontot szerezni: „A XIII. században is itt volt már ez a település. Egy Császár nevű család birtoka lehetett. A nyírbátori múzeumban láttam egy könyvet, amely említést tesz erről is...” Az egykori Szatmár vármegye közigazgatási határán húzódó Császáriról az lí!10-es kiadású „Szathmár vármegye fekvése, történetei és polgári esmérete” című mű második kötete így ír: „Regenten Chazarok építő! ék. A Császáry nemből n mzetes férfiú vala Cha- cháry György Fel Ispány, a király embere.” Ennél valamivel többet mond egy másik, a vármegye középkori történetéről szóló tanulmány: ..Császári: szláv eredetű magyar szó. Birtokosai nevét már egy 1286-i oklevél említi.” Végül ezt a mozaikot így egészíti ki a már említett Szatmár-monográf ia: „...1468-ban Chazárnak írják. Később a Báthori csa. Iádé lett A XVIII. század végén a gróf Hallerek öröké, majd 1810-ben Péchy Antalé, később a Dégenfeí- deké, végül herceg Odes- chalchy Gyulánéé. Van postája. A távírója és vasúti állomása Nyírbátor...” Az 1810-es birtokos Péchy. család címerében lévő fekete sas karmai markolász- ták ezt a homoktalajt is. A gazdálkodásról így ír a korabeli tanulmány: „...Élelmek: szántás, vetés.. Vásáros helye Nyír-Báthor, földgye három nyomásbéli, mellyben kevés.búza, de rozs bővebben terem, réttyei kevesek, de jó füvet termők, legelője kevés, fája, nádja nincsen...” Talán éppen itt, a gazdálkodástörténetnél érdemes átvezetni a múlt századok szálait a mába. A lakosság fő megélhetési forrása ma is, mint évszázadokkal korábban, a mezőgazdaság. A község egyetlen közös gazdasága, az Uj Élet Tsz több, mint 1300 katasztrális holdon gazdálkodik. Ebből a kenyérgabona vetésterülete 370 hold, a kukoricáé 150, a takarmánynövényeké 112 hold. „Réttyei kevesek, de jó füvet termők” — írja a 150 évvel ezelőtti mű. Ezen a kevés, de jó füvön ma közel száz szarvasmarha és 413 juh nevelkedik. A község, illetve a tsz jó munkaerő-adottságokkal rendelkezik. Tekintélyes a fiatalok száma, a községből az iparba eljáró 160 ember zömében idősebb. A legtöbben a Hodászi Állami Gazdaságba járnak át, elég sokan dolgoznak a szálkái fatelepen, de a megyeszékhely üzemeiben is találunk császári lakosokat. Ingáznak néhányan a fővárosba, Debrecenbe és Borsodba is. A község vezetőinek gondja — mint a legtöbb szabolcs-szatmári faluban — a helyi munkaalkalmak szaporítása, de itt most talán a legfontosabb feladatnak tartják a tsz pénzügyi megerősítését, a község minden adottságának ésszerű kamatoztatását a gazdálkodás érdekében. A közel 1200 lakos jó anyagi körülményeiről tanúskodik a bolti forgalom. Csak a község kereskedelmi egységeiben egy év alatt általában kétmilliót költenek el a császáriak élelmiszerre és vegyes iparcikkre. A vásárlások értéke azonban ennél jóval magasabb, ugyanis a járási székhely néhány kilométeres távolsága lehetővé teszi az ottani gyakori vásárlásokat. És még egy adat: 1 millió forint a császáriak takarékbetét állománya. Hét éve gyűlt ki a villany Nyírcsászáriban. Ruszén János községi párUit- kár így emlékszik vissza erre az eseményre: — Egy kicsit különösen hangzik, de nem örültek a villanynak az itteni lakosok. Alig voít olyan ember, aki be akarta volna köttetni a lakásába. Valahogyan mégiscsak rábeszéltük a falut... Ma pedig, ha valamelyik közvilágítási lámpa kialszik, máris keresnek, hogy intézkedjünk.” Az áram, a fény újabb igényeket keltett: . mind több lakás ablakából villog esténként a televízió kékes fénye, alig van lakás, ahol ne lenne egy-két elektromos háztartási gép. A régi építésű házak helyén vagy azok mellett egyre több új lakás épül. — Most a kétszobás tömblakás a divat — mondja Hornyák József a községi tanács vb elnöke. — Olaj- kályhákkal, cserépkályhákkal. Négy lakásban már a víz is bent van. Kinek volt itt régebben fürdőszobája? A szegényparasztok, napszámosok lakta nyírségi falucskából tehetős és tehetséges emberek községe lett. Az előbbit, a „tehetős” jelzőt erősítik a tanácselnök szavai: — Van olyan család, nem is egy, amely csak a libaszerződésből 12 ezer forintot jövedelmezett tavaly, s már az idén is 110 libára szerződött. A másik jelzőt, a „tehetségest” Balogh Anna általános iskolai igazgató mondataiból kölcsönöztük: — Sok tehetséges embert nevelt az az iskola sok-sok generáción át. Főiskolai és középiskolai tanár, orvos, mérnök ma már a kis falusi iskola számos volt tanulója. A felszabadulás óta a község lakói közül 260 felnőtt vizsgázott le a dolgozók általános iskolájában, s közülük igen sokan tovább is tanultak. Az eredmény, a fejlődés mögött bőven van gond is ebben a faluban. Gond a tsz megerősítése, gond a napközi otthon hiánya. Az iskola négy tantermében váltásokkal késő estig tanítanak mindennap. Gondot je. lent a szeszgyár épületének hasznosítása, az elvándorlás fokozatos csökkentése, az orvosi rendelő és lakás felépítése, a művelődési ház bővítésének befejezése, melyhez még 30—40 ezer forint hiányzik... A nyírségi homokdombok mögött ez a kisközség ma már nemcsak meghúzódik, Iranern eredményeivel, gondjaival mind több figyelmet kér magának. Szilágyi Szabolcs Margittal Jenő kiállítása a rakamazi Kisgalériában Margittal Jenő nevével leginkább akkor találkozott a közönség, amikor 1963-ban második díjat nyert egy nemzetközi grafikai pályázaton. A moszkvai „Szov- jetszki Zsenscsina” című folyóirat zsűrije több száz külföldi országból érkezett képzőművészeti munka közül a nyíregyházi grafikus „Könyvbarát” című művét találta érdemesnek a második helyezésre. Azelőtt és azután is keveset találkozhattak az érdeklődők Margittal Jenő munkáival Pedig ez a sajátosan egyéni látásmóddal alkotó művész kemény kitartással, útkereséssel, sokoldalú próbálkozással keresi élményeinek, gondolatainak kifejező formáit. „Egyéni” módon teremtette meg alkotó munkálkodásának tárgyi feltételeit is. A Báthori utcában, ahol lakik, maga épített műtermet, amely inkább műhely, különféle szerszámokkal saját kezűleg készítette el vésőit, kalapácsait Hogy mi szüksége van egy festőművésznek vésőre. kalapácsra? Margittal Jenő az olaj, ak- varell és grafika után — és közben újszerű anyagokat keres művészetének kibontakoztatásához. Vasat, vörös és sárgarezet, ólmot, fémdomborításokkal kísérlete- - zik, a festészet az iparművészet és a szobrászat elemeit sűríti össze sajátos egész- szé, újjá, mássá, mint külön, külön ezek a képzőművészeti ágak. Szinte anekdotába illő, hogyan kezdett el foglalkozni a fémdomborítással. Egy női karkötő keltette fel a figyelmét, amit nővére vásárolt az egyik fővárosi ipar- művészeti boltban. „Ilyet én is tudnék csinálni” —mondta és egy alkalommal hozzá is látott. A praktikus, kézügyességi barkácsolás elvezette az igényesebb, a grafikában, linómetszetekben már elért kifejezési formákhoz, törekvésekhez. Azóta keze alól legalább nyolcvan —száz fémdomborítás került ki, portrék, különböző figurális kompozíciók, természeti képek, állatfigurák, a szerelem, az anyaság, a magány, a várakozás, a találkozás. az ezer színű élet megnyilvánulásai. Sőt az április 7-én az Idegenforgalmi Hivatal rakamazi Kiu- galériájában megnyíló kiállításén egy körplasztikát, egy rézből , „domborított” szobrot is láthat a közönség. De művészetének anyaga a vas, az ólom, sőt újabban az ólommozaik is. Sokoldalú képzőművészeiét ismer meg a közönség Margittal Jenő kiállításán. Az útkeresés természetes velejárójának tartja a művész, a különféle művészeti ágak együttes művelését, amely — szerinte — majd egy legjobban tökéletesített műfajban éri el tetőpontját, végső állomását. Témái, akárcsak művészetének ábrázoló anyaga, egész világa, a legszorosabban kapcsolódnak a mához, a ma emberéhez. Kompoziciós sorozatai, legyenek azok grafikák, vagy fémdomborítások, a mában „játszódnak”. Akár az Anya gyermekével, az Óvodás gyereke, a Munkatársak, Paraszt-leányfejek, a Szerelem, az Anyaság, Az olvasó nő, Nő virággal, vagy más munkáit nézzük, a mi világunkra ismerhetünk, s a művész éppen ezt kívánja szolgálni. Szereti a könyveket, a legváltozatosabb művek sorakoznak asztalán, József Attila, „Realizmus és modernizmus”, „Villon”, Illyés Gy.: Ebéd a kastélyban, Picasso, Garai: Nyárvég, orosz nyelvű kiadásban Rubens, s egy egészen friss könyv: „Vallomások a beat nemzedékről”. A beatnál nem a felszín, a külső érdekli, bár a falon egy rézdomborítás 4 kócos feje, a beatleseket ábrázolja, a beat nemzedék, a mai fiatalság érzés és gondolatvilágának mélységeit kutatja, s fejezi ki a képzőművészet eszközeivel, egyéni látásmódján Margittal Jenő nem tartozik a „hangos” képzőművészek közé egy-egy munkáját ott láthattuk az évek során megrendezett megyei képzőművészeti tárlatokon, de zömében „magának” alkotott. Eddig egyetlen bemutatkozó jellegű önálló tárlata volt, Nyíregyházán a Zrínyi Gimnáziumban az iskola 50 éves jubileumán. (Ahová a közeljövőben 15 méteres sgraffitót készít.) Úgy hisszük, a sokoldalú művész grafikái, fémdom- borításaí és egyéb munkái hozzájárulnak a megye képzőművészeti életének színesítéséhez, a közönség is megismerkedhet velük, remélhetőleg nemcsak a Kisgalériában, hanem a megyeszékhelyen és a megye más helyein is. Egy művésznek szüksége van a közönség és a kritikusok biztató serkentésére, hogy a tanulságokat le. szűrve még értékesebb alkotásokkal jelentkezzen. <PGÍ Margittal Jenő alkotás közben Két nap alatt négyszázan Megjegyzés egy vidéki tárlathoz Fehérgyarmat utcáin plakátok hívják fel a figyelmet egy kiállításra. Április 1-én nyílt meg Soltész Albert grafikáinak tárlata, ide csalogatnak a falragaszok. A művelődési ház kiállítótermeiben sorakoznak a falon a képek. Jó megvilágításban, kiváló elrendezésben. Bárki hamar és könnyen képet kaphat a szabolcsi művész grafikai munkásságáról. Hogy van-e érdeklődő? A választ a vendégkönyv adja meg. Két nap alatt négyszáz gyarmati tért be, hogy ismerkedjék a művekkel, s így közvetve a művésszel is. Tárlat, mondhatja valaki, mi van ebben rendkívüli? Hogy megnézik? Természetes. De a kérdés mégsem intézhető el ilyen könnyen. Többről van itt szó. Egy olyan művelődési problémáról, melynek egyes vonatkozásait éppen ez a fehérgyarmati érdeklődés világítja meg. A nagy érdeklődés, mely a megnyitás óta tart bizonyítja: nagyon is szükséges, hogy kilépjenek a művészek, a művelődéspolitikusok a városközpontúságból, s mind gyakrabban jussanak el a községekbe, járási székhelyekre. Lényeges, hogy a járási művelődési központokban legyen kiállítóterem. Sokan vitatják ennek szükségességét. Másra sincs hely, éppen erre? — mondják. Igen, éppen erre — adhatjuk a választ. A jó képzőművészet iránt nagy az érdeklődés. Ezt élőben kell látni, színekkel, a művész többi művével együtt. Nem pótolja ezt se a tv, se a legjobb film. A közvetlen találkozások, hatások jelentik az esztétikai nevelés alfáját és ómegáját. Fehérgyarmat 6500 lelkes község. Két nap alatt a számba jöhető lakosság 10 százaléka tárlaton volt. Szabolcsi művész értékes képeit láthatták. Semmit nem ér az önmagáért megtartott esztétikai előadás. Hiába teszi ki a lelkét a legjobb képzőművészeti előadó, elméleti fejtegetései nem találnak el a szivekhez és az agyakhoz. De egy-egy művész alkotásaival közvetlenül találkozni: élmény! Nem mondunk ezzel újat. Csak sajnos, ez az igazság eddig megrekedt a városok falai között, s nem érvényesült a falvakban, községekben. Most már vannak példák. Megfogott a nézőszám, amivel Fehérgyarmaton találkoztam. Megkapott a tárlat termeiben hullámzó nézősereg. Talán azért, mert itt látszott: korszerűen, közvetlenül kell élményt adni. Ebben rejlik közművelődésünk sikerének minden titka! B. fc.
