Kelet-Magyarország, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
Jankovich Ferenci SZÁSZ ENDRE; DIADEM Internacionale Dachauban Bn nem Itthon szabadultam fel és nem is április negyedikén. Mikor Magyarországról az utolsó német katona is ki takarod ott, nálunk a dachaui koncentrációs lágerben még élet-halál ural voltak az SS-ek. A front ugyan már gyorsan közeledett, de mi mégis attól féltünk, hogy számunkra már késón érkezik. Még otthonról, a börtönből hoztunk magunkkal egy közmondást, ezt itt több nyelvre lefordították és szerte a barakkban ezzel Jellemezték a helyzetünket: „Ahol a legközelebb a segítség, ott a legnagyobb a veszély”. Joggal tartottunk attól, hogy lemészárolnak bennünket, mielőtt kiszabadítanának ax amerikai katonák. S hogy nem sokat tévedtünk, mutatja, hogy az egyik raktárban megtalálták a számunkra előkészített mérgezett kenyéradagokat, csak éppen már nem merték köztünk kiosztani. Onnan, Dachauból nézve, egyébként Is gyakran látszott feje tetején állni a világ. A láger két részre oszlott; egy nyílt és egy zárt táborra. Az elsőben, a láger területén szabadon mozoghattak a rabok, az utóbbiban minden barakkot külön drótkerítéssel vettek körül. Ml, akik ott laktunk, csaknem légmentesen el vol_ tank zárva a külvilágtól. Naponta két újság is járt ágyán hozzánk: s Völkischlvatalos lapja és a Münchener Zeitung, dehát ezekből csak egy esetben kaptunk „megbízható" információt Berlin elestének hírét ugyanis az erősítette meg, hogy a Völkischer Beobac- her egyik napról a másikra elmaradt A Münchener Zci_ tung viszont még akkor is a végső győzelemről cikkezett amikor messziről már hallottuk az ágyúk moraját A mi részlegünk lakóinak óriási többsége a politikai elítéltek piros háromszögét hordta a kabátján, legalább tíz nemzet ellenállóit zsúfoL ták össze a barakkokban. Mi azt hittük, hogy a közős ellenség elleni gyűlölet teljes egységbe forrasztja ösz- sze a Häftlingeket, a legteljesebb szolidaritás jegyében. És valóban, nem egyszer találkoztunk az önfeláldozás és együttműködés csodálatos eseteivel, de az SS-eknek mégis rendszeresen sikerült egy-egy sovinisztát találnlok barakk, és szobaparancsnoknak. A barakk ilyenkor pokollá alakult mindazok számára, akik ellen irányult a sovinizmus. Számunkra is nem egyszer jelentett a szobaparancsnok gyilkosabb veszélyt, mint az SS-ek. Február elején például még öten voltunk életben magyarok, ebből néhány nap míg végül a dühöngőt halálra Ítélték és kivégezték saját honfitársai. Bennünket Patton amerikai tábornok csapatai szabadítottak fel. A harcoló amerikai katonák bevonulása még gyönyörű volt, percek alatt elintézték a tornyok őrzőit, átgázoltak a drótakadályokon s aztán borzalommal és szánalommal néztek ránk, a mi elképzelhetetlen nyomorusá. gunkra. Másnap már a rendfenntartó csapatok vet. ték át a tábort. Naponta láttuk a jól tartott pribékeket, amint biztonságban vonultak kisebb munkák elvégzésére és ha egy-egy különösen hírhedt gyilkost fedeztünk fel közöttük és kitört a felháborodás, őrzőik megvéd ték őket, mondván: a hadifoglyokat oltalmazza * hadi jog. Mi nem voltunk hadifoglyok, bennünket nem védett semmi. Továbbra is ugyanazt az élelmet kaptuk, amit a németektől. Illetve kapott még mindenki — egy negyedkilós zsíros húskonzervet is — és Jd tudott volna ellenállni a kiéhezettek közül? Ebbe a konzervbe ötezer ember pusztult el néhány nap alatt.. A nyugati foglyok hazaszállítását azonnal megkezdték az amerikaiak — a többi ott maradt és úgy segített magán, ahogy tudott Kiszöktünk a táborból, hogy kiássuk a frissen vetett krumplit a földből, vagy élelmi szerre cseréljük be az Áprilisi ébresztő Ébressz fSl engem Április fényes szellőkkel rázz, repíts szerte világgá — messze,, hol kigyullad újra a Bokor Tavaszidéző vagyok lg ürökszáletó kőUamény Örökváró ei-ntm-miló, iOal öklömön bántó — ~Mert Magvető, kenyérszegő, majd Szántód partjain ülő napraváró barangoló, majd véres Dunából úszó. De véget ért s Mániás, mert áj Nyájat hajt a Juhász, • ahol megy, ott áj fény peregi való szabadság emberek. Nem Mg, üres szó-áriák, mitói visszhangot s világ; de hit s jótettel szeretet, *•ló szabadság, emberek. Csontos Gábort Keskeny csapás Keskeny völgyben alakult ki a támadás. A hegyeken körben tüzérségi fegyverek dörögtek. Kun az út mellett, egy nagy fa tövében hasalt már hajnal óta. A hátát nyomta a borjú, puskáját keresztbe fektette maga előtt Nem látott semmit az úton, nem értette, miért kell annyi ideig hason feküdni. Szerette volna megmozgatni tagjait Éhes volt, de mégis legjobban a cigaretta hiányzott Rágyújtani azonban nem volt szabad, est a Pú. ran csőt kapták. Később hallotta, hogy valahol hátul kiabálnak, valaki Jelentett, de nem értett belőle egy szót sem. Az őrmester hangját természetesen felismerte. Megnyugodott, hogy elég messze van tőle az őrmester. Körülötte néha reccsentek az ágak. A katonák közül némelyik a parancs ellenére felült és a hátát nekitámasztotta a fának. Kun is megmozdult Előbb az oldalára fordult, majd összekucorodott Megint eszébe jutott a dgaret. SS-rakttrafcbÓl «érzett ruhákat. Az őrség utánunk lőttAztán közölték velünk, hogy nyitva áll előttünk az egész világ. Amerikától Skandináviáig mindenhová mehetünk — csak haza nem_ Április harmincadikén szabadult fel a tábor. Arabok egyöntetű kívánságára másnap megünnepeltük május elsejét Az amerikai parancsnokság beleegyezett a gyűlésbe, azzal, hogy ez fel- szabadulásunk ünnepe lesz. A tábor lakói egész éjjel dolgoztak. Virággal ültették tele az utakat és elkészítették a felvonuló nemzetek zászlaját Másnap délután legalább tízféle nemzet zászlaja alatt vonultak a koncentrációs tábor volt foglyai a tábor főterére. Az amerikaiakat három csoport képviselte az ünnepélyen. A táborparancsnok és közvetlen környezete, egy díszszakasz — és a zenekar. A táborparancsnok rövid beszédet mondott, majd a tömeg ajkán hirtelen felharsant az Internacionale. A parancsnok elsápadt, mereven bámult az éneklőkre, aztán kényszeredetten sapkájához emelte a kezét. Ezt látva, a díszszakasz is vigyázzba merevedett Aztán persze elhangzott s „Yankee doodle" is és akkor mi álltunk vigyázzba udvariasan. De mindenki érezhette, hogy ez már csak ráadás. A dachaui tábor tíz nemzetisége az Internacio- nale-val ünnepelte a felszabadulást Erdős László ta. A zsebébe nyúlt és előkapart egy összelapított „Honvéd*-et A tenyerével ellenzőt csinált a tűznek, s ahogy felvillant * láng, mindjárt beszippantott a cigarettába. Úgy erivta, hogy a markába fordította a parazsát Az első füstöt egészében lenyelte, a másodikat belefujta a zubbonya ujjába. Ahogy felemelte tekintetét, pillantása összeakadt az őrmesterével, aki az úttest túlsó oldalán hasalt egy bokor tövében. Mereven nézték egymást, aztán Kun önkéntelenül elnyomta a cigarettát a tenyerében, a csikket meg bedugta a zubbonya felső zsebébe. Az őrmester négykézláb átszaladt az úton, ■ intett Kunnak: — Gyerünk hátra! — De sehova nem mehettek, mert felettük hirtelen megzendült az erdő. Belenyomták a fejüket az avarba. Nehéz lövedékek sivítottak, s jól hallatszott, hogy a szemközti hegy oldalában robbannak. Az őrmester felemelte a fejét: — Gyerünk! Ezek csak a németek. Megindultak egy keskeny csapáson visszafelé. Kun örült, hogy hátrafelé mennek. Csak minél messzebb onnan, ahol lőnek. Közben arra gondolt, hogy mégis át kellene szöknie az oroszokhoz. Hetek óta egyébről sem beszéltek egymás közt. De az őrmesternek mindenütt ott volt a füle, s már jő néhány katonát kiköttetett „Ha átszöknék, a magam részéről befejezném ezt a koszos háborút”. Ekkor az őrmester rákiáltott: — Állj! — Kun megállt Az avar szárazon csörgött a lába alatt — Cigarettáztál ?1 — Igenis, őrmester úr. — Tudod, mi jár annak, aki az első vonalban megszegi a parancsot? — Kigombolta a pisztolytáskáját elővette a fegyvert és a föld felé tartva meg-meglógatta a kezét Kun szeme kimeredt, most értette meg, hogy az őrmester le akarja lőni. Állt szerencsétlenül. — De csendbe vagy, Kun! — támasztotta a hátát egy fának az őrmester. Cigarettacsomagot vett elő. kipöc- költ egyet a pisztoly csövével, a szájába illesztette, majd Kun felé tartotta a csomagot: — Nem akarsz rágyújtani? — Nem akarok, őrmester úr — hadarta Kun Ijedt alázatossággal, hátha ezzel segítene magán. De az őrmester csak a vénát vonta meg: — ügyi* Jó. Akkor hát-T — Igenis, őrmester úr — motyogta Kun. Az őrmester elővette a gyújtóját — Akkor hát én szívom tt a ta utolsó cigarettádat Kun elködösült rrmniut bámult a gomolygó füstbe, s arra gondolt, hogy a finnt golyói mindeddig megkímélték, de ml baszna belőle... — Őrmester úr — lépett előrébb, a lekapta tejéről a sapkáját — Ne gyere közelebbi —• kiáltott az őrmester. — A sapkádat meg vedd teL Hogy állsz előttem?) — Igenis! — kiáltott Kutf és összekapta magát Aa őrmester folytatta: — Nyíltan megszegted a parancsot Le kell téged lőni, mint a kutyát Ez teijaJ sen szabályszerű. Kun agyát elöntötte a vétt Felmérte a távolságot kettőjük között Három -g-égj gondolta, mire az őnneste* felemelné a pisztolyát 4 már üthetne. A barmot lg le tudta ütni az ökléveLDe az őrmester megsejtett te szándékát mert ráirányij tóttá a pisztolyt: — Mi az, nem veszed tudomásul, hogy ez teljesen Szabályszerű? Kun földhöz vágta a sapkáját: — Ez is szabályszerűi Hogy a katonának nincs rohamsisakja! Hogy tizenkét töltény jut egy puskára! Az. tán roham, szabályszerűen bele a halálba! — Egészen megvadult a saját hangjától. Az őrmester nyersen felnevetett: — Mondjad csak! Úgyis utoljára beszélsz... Ebben a pillanatban laszakadt rájuk az ég. Mintha valami óriás test zuhant volna a fák koronái közé. Nyakukba vágódtak a galy- lyak, levelek kavarogtak a levegőben és kesernyés füst árasztott el mindent. Kun állt tovább mozdulatlanul, egy vékony ág akadt a vállára, közelről látta a szakadt leveleket. Egészen közelről fegyverropogás hallatszott, sorozatok és egye* lövések hangja. Kun az őrmestert kérést« a szeméveL Félig hanyatt, félig oldalt egy csonka fatörzsön hevert, kényelmesen hátravetett karral, mintha napozna. Igaz, fél karja é* feje hiányzott, a megritkuld lombkoronán át éppen rá sütött a szomorkás nap. — Valami akna lehetett — motyogta Kun maga elét Lerázta magáról a gallyat Elővette a félig szítt cigarettát. Nyugodtan végigszívta, aztán hasra vetette magát í* kúszni kezdett — előre.
