Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-04 / 29. szám

Egy hét a világpolitikában Holdújévi tájfun — A megfeneklett kémliajó A Hallstein doktrína „halotti levele“ A VILÁG FIGYELME e héten ismét Dél-Vietnam fe­lé fordult, ahol a dél-vietna­mi hazafiak általános offen- zivájukkal ismét bebizonyí­tották, hogy az óriási ame­rikai hadigépezet növekvő erőfeszítései ellenére is kezükben tartják a kezde­ményezést, erősebbek mint valaha, és irreális minden olyan számítás, hogy kato­nailag legyőzhetők. A vietnami újév, az úgy­nevezett holdújév alkalmá­ból a DNFF eredetileg hét­napos tűzszünetet ajánlott feL A saigoni bábkormány erre csak másfélnapos tűz­szünetet helyezett kilátásba, de ezt az Ígéretét is meg­szegte, mire a szabadság- harcosok országszerte táma­dásija lendültek. „Aki szelet vet, vihart arat” — mondot­ta a DNFF hanoi képviselő­je s ez a mondás kitűnően jellemezte az elmúlt napok eseményeit: a megszegett fegyverszünet megtorlása­ként nem is vihar, hanem valóságos tájfun támadt, amely alaposan megtáncol­tatta az amerikaiak és dél­vietnami bábjaik hajóját. E tájfun még a hét végére sem ült el, teljes hatása ma még fel sem mérhető, de annyi máris bizonyosnak látszik, hogy alaposan meg­rendítette Washington egész délkelet-ázsiai politikáját s megmutatta, hogy ez az ag- ressziós politika milyen in­gatag alapokra és milyen téves számításokra épül. A „holdújévi tájfun” alap­vető tanulságát — azzal a fenntartással, hogy nem egy befejezett, hanem még egyre tovább gyűrűző és szé­lesedő folyamatról van szó — a kővetkezőkben foglal­hatjuk össze: TELJESEN ÖSSZEOM­LOTT és nevetségessé vált az amerikai propagandának az az állítása, hogy a hely­zet Dél-Vietnamban „stabi­lizálódott”, mert a partizá­nok „kimerültek” és már csak a ,külső támogatás tartja bennük a lelket.” Az el­múlt napok eseményei ép­pen atTÓl tettek tanúságot, hogy a DNFF változatlanul széles tömegbázissal rendel­kezik, sőt ez a bázis most még tovább szélesedett, mert hiszen a mostanihoz hasonló, az egész országra kiterjedő akció elképzelhetetlen a lakosság széles tömegeinek aktív támogatása nélkül. Ez­zel alapvető csapás érte az eszkalációs politika „esz­mei bázisát is, mert bebizo­TORONTO Pénteken este Torontó északi részén egy házudvarra lezuhant a haditengerészet egyikkétmotorós kiképző re­pülőgépe, négy személy éle­tét vesztette. NUSAKA Három miniszterrel a fe­délzetén, pénteken kényszer- leszállást végzett a Kafue természetvédelmi parkban a zambiai kormány Piper Az­tec repülőgépe. Az őserdőben bolyongó minisztereket végül egy helikopter mentette ki szorult helyzetükből. ANTWERPEN Két fiatalember kirabolt egy antwerpeni bankot. A betörők kerékpáron érkez­tek és kerékpáron távoztak. A 200 000 frankkal (4000 dollár) menekülő banditákat hiába üldözték — á csúcs­forgalmi torlódásból csak nekik sikerült kievickélni. HAMBURG Tüntető diákok pénteken behatoltak a hamburgi gö­rög konzulátus területére a következő feliratokkal: „Le a katonai diktatúrával”! „Bonn támogatja a fasiz­must!” A konzulátus egy alkalmazottja kihívta a rendőrséget, amely azután a tüntetők közül hatot letar­tóztatott nyosodott, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen intézett terrorbombá­zások végeredményben ha­tástalanok maradtak, nem gyengítették a dél-vietnami hazafiak harci erejét, s Ha­noi bombázásával nem lehet megvédeni Saigont, mint ezt a washingtoni héják ál­lították. E tény nyilvánvalóvá vá­lása máris nagy hatást gya­korolt a nemzetközi közvé­leményre, s előbb-utóbb kétségtelenül hatással lesz az amerikaiakra is. Johnson elnök éppen ezért kétségbe­esett erőfeszítéseket tesz, hogy az amerikai lakosság előtt bagatelizálni próbálja a történteket. Péntek esti sajtókonferenciáján azt han­goztatta, hogy a partizánok offenzívája „nem érte el a cálját”. A New York Times másnap reggel már csípős hangú vezércikkben vála­szolt az elnök kijelentéseire, s hangsúlyozta, helytelenül teszi a kormány, ha megpró­bálja lekicsinyíteni a Viet­namban történteket. A par­tizánok e heti győzelmei an­nak a struktúrának gyenge­ségét jelzik — hangsúlyozta a lap —, amelyre a Dél-Vi­etnamban kifejtett egész amerikai katonai erőfeszítés épük A DRÄMAI GYORSA­SÁGGAL pergő dél-vietnami események bizonyos fokig háttérbe szorították a Pu- eblo-ügyet, amely a múlt héten még a világpolitika előterében állott és a nem­zetközi feszültség veszélyes kiélezésével fenyegetett. A tények ismertek: az ameri­kai kémhajónak a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság felségvizein történt elfogására Washington flot­tatüntetéssel és a KNDK megrohanását kilátásba he­lyező fenyegetőzéssel vála­szolt. A Biztonsági Tanács két ülésen foglalkozott az üggyel, majd az ülésezést el­napolták, a színfalak ino­gott azonban tovább folytak a tárgyalások. Washington, miután rádöbbent, __ hogy kardcsörtető fenyegetőzéssel nem megy semmire, s még- inkább maga ellen hangolja a világközvéleményt, a Pan- mindzsonban székelő koreai fegyverszüneti bizottság in­tézményét felhasználva, a KNDK kezdeményezésére közvetlen tárgyalásba bo­csátkozott. Az első ilyen ta­lálkozó — mint Johson pén­tek este közölte —, ered­ménytelen maradt ugyan, de a kétoldalú tárgyalások fo­nala ezzel nem szakadt meg. 19. Az őrmester pulykavörös lett a méregtől. — örült! Maga őrült!... Majd megtanítom én búsul­ni, ne féljen!... Maga... ma­ga... Rompez! Rompez! Mert széthasítlak! „Szegény, hogy mérgelő­dik” — gondolta Galamb, miközben felment a szobába. Pilotte az ágyán ült, és az­zal foglalkozott, hogy éjsza­kára alaposan bedörzsölje a lábát faggyúval, ö már tud­ta, hogy mit jelent az, ha egyszer a század elindul!... Közben már maga az amerikai sajtó is elismerte, hogy a Pueblo valóban kém­hajó volt. Arról is beszámol­tak, hogy az Egyesült Álla­mok egész sereg ilyen kém­hajót tart szolgálatban a vi­lág minden részén, egyéb kémmegbízatások mellett az­zal a feladattal, hogy külön­leges elektronikus berende­zések segítségével kikém­leljék és megfejtsék a rejt­jeles titkos üzenetek kul­csait. A PUEBLO ügy még korántsem tekinthető lezárt­nak, de minden esetre egy­magában az a tény, hogy az Egyesült Államok végül is ráfanyalodott a kétoldalú tárgyalások megkezdésére, azt mutatja, hogy a Fehér Házban belátták: túlságosan kockázatosnak ígérkeznék a bizonyos körök által ter­vezgetett „második front” megnyitása Ázsiában. Aligha kétséges, hogy az e heti dél­vietnami események is kijó­zanító hatást gyakoroltak. A világsajtó címoldalain e héten a távol-keleti esemé­nyek domináltak, de az euró­pai politika eseményei közül is említésre méltó az NSZK és Jugoszlávia közötti dip­lomáciai kapcsolatok újra- felvétele. Emlékezetes, hogy Bonn 1958-ban szakította meg a diplomáciai kapcsola­tokat Jugoszláviával, ami­kor Belgrad elismerte az NDK-t és nagykövetet cse­rélt Berlinnel. Bonn akkor a Hallstein doktrínára hivat­kozva szakította meg a kap­csolatokat, logikus tehát, hogy a most bekövetkezett újrafelvételt világszerte úgy értékelik, mint ennek a hidegháború szülte doktrí­nának az áttörését. A Times azt írja, hogy „a Hallstein doktrínát, amely már régóta halott, most teljesen elte­mették”, s a nyugatnémet sajtó is úgy cikkezik, hogy Bonn ezzel a lépéssel kiállí­totta a Hallstein doktrína „halotti levelét”. A berlini Neues Deutschland ugyan­altkor rámutat, hogy a Hallstein doktrína holttá nyilvánítása még nem ele­gendő: igazi európai eny­hülés csak akkor következ­het be, ha az NSZK végleg feladja irreális „egyedüli képviseleti igényét.” Bel­grádiján pedig hangsúlyoz­zák: a diplomáciai kapcsola­tok helyreállításával orvo­solták ugyan a néhai Ade­nauer kancellár kormánya által elkövetett baklövést, de ez még nem jelenti, hogy ezzel már megoldódtak a két ország közötti vitás kérdé­sek. Hildebrandt levelet írt de közben figyelte a készülődő Galambot, és lopva egy tár­sára nézett, aki látszólag aludt. Ez Pencrofft volt. Sovány, nagy orrú, de széles vállú ember. Amerikából jött át. Ha a gőzösnek csak öt perc késése van, akkor villanyos- székbe kerüL így nem te­hetnek ellene semmit. Egy politikai gyilkosságba keve­redett, és Cherbourgban fut­ni hagyták.» Hildebrandttal jóformán sohasem látták együtt. Az amerikai egy gö­rög kecseszkecskén bajnok­kal, Adrogopollusszal barát­kozott Sportbarátság volt. Pencroft valamikor Európa különböző országaiban „ön­védelmi bokszolásra” képez­te a rendőrsége*"mint hiva­tásos ökölvívó. Hildebrandt a „gróf úrral” volt legtöbb* szőr együtt. Magas homlokú, komoly, kissé fanyar ember volt a gróf úr. Látszott raj­ta, hogy a jobb társadalmi osztályok valamelyikéből ke­rült Ide. Sohasem beszélt ci­vil múltjáról. Galamb mindenkivel ba­rátkozott. A katonák között is népszerű volt, és egy mar- seillei pincér révén követte őt Afrikába is a Galamb név. Mikor a légióba beállt pincér először szólította így, nevettek. Később megszok­ták, és Harrincourt megtar­A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság parti vi­zein koreai hadihajók fel­tartóztatták a Pueblo fel- rikai felderítőbajót, amely kémtevékenységet folyta­tott. Az amerikai hajó pa­rancsnoka — amikor min­den menekülési kísérlete kudarcot 'vallott — tüzet nyittatott a kötelességüket teljesítő koreai hajókra. Wa­shingtonban azonnal lázas diplomáciai tevékenység kezdődött: a szóvivők úgy nyilatkoztak, hogy a Pueb­lo békés kutatóhajó és tá­vol volt az KNDK parti vizeinek határától. Az ame­rikai diplomaták nyilatkoza­tait maga a hajó kapitánya cáfolta meg, aki beismerte, hogy megsértette a KNDK határát és kémtevékenységet folytatott. A kapitány rész­letesen szólt a kémfelada­tokról is. „Az utasítások értelmében hajóm állandó készültségben állt. Mérte a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság part menü vi­zeinek mélységét, áramla­tait, hőmérsékletét, a ten­gerfenék alakulatait, a só­tartalmat, a víz átlátszósá­gát. Erre különböző meg­figyelő műszereket és ra­darberendezéseket használ­tunk feL Ez a tevékenység titokban folyt Csongzsin, Vönszan és több más kör­zetben. Felderítettük a ra­darhálózatot, a kikötők be­fogadóképességét, az érkező Bucker kapitány beismerő vallomását írja, amelyben el­ismeri: behatolt a KNDK felségvizeire és kémtevékenysé­get folytatott. (Rádlóteleíoto — MTI Külföldi Képszolgálat! és távozó hajók számát, a koreai néphadsereg hajóinak manőverezőképességét is.” A KNDK kormánya ha­tározott hangú nyilatkozat­ban bélyegezte meg azokat az amerikai terveket, . ame­lyeknek nyilvánvaló céljuk új háborús tűzfészek létre­hozása a Távol-Keleten. A Biztonsági Tanács ame­rikai kérésre összehívott ülésén Goldberg amerikai delegátus a KNDK elleni szokott támadásra használta fel a Pueblo incidenst. Mo­rozov a Szovjetunió küldöt­te, majd a később felszólaló Csatorday Károly magyar delegátus hangsúlyozták: • teljes mértékben az Egye­sült Államok felelős a tör­téntekért . tóttá a csúfnevét. Első szá­mú barátja mégis Troppauer volt a költő. Krétával is ba­rátkozott ha ugyan barátko- zás az, hogy valaki felkarol egy szerencsétlen félhülyét. Kréta arcára az öröklött de- generáltság koravén ráncai ültek ki, ha mosolygott. Most aludt, sapkájával a szemén, ruhástul, tarkója mögött összekulcsolt ujjakkal, és holmija szanaszét hevert kö­rülötte. Galamb felrázta: — Öregein! Reggel indul a század! Gyerünk a cók- mókkal! Aludni azután is lehet... — Aludni mindig lehet... — és vigyorgott. — Mit akarsz, Galamb, kérlek. Most még nem indulunk... — De ha sorakozó* fújnak, már nincs idő. Akkor már nem is kell... Akkor már indulunk. — Ez­zel szemére húzta a sapká­ját, és tov»ább aludt. Mit csináljon? — Hildebrandt! Csomagol­ja be ennek a szerencsétlen­nek a holmiját. Nekem je­lentkezni kell őrségre a mo­sókonyhába. Mind rábámultak. — A nyolc halotthoz? — kérdezte Adrogopollusz, és megborzadt — Oda hát. És nincs időm már rendbe rakni Kréta fel­szerelését. Pilotte odament, és hoz­zálátott hogy az idióta háti­zsákját felszerelje, de köz­ben zord arccal dörmögött valamit — Ide hallgass, Galamb! Ez itten a Légió és nem az Üdvhadsereg... Azért csak rakta a holmi­kat dühöngve. De Galamb rohant az őr­mesterhez. Latour et végig­nézte tetőtől talpig. Ha nem kellett volna a mosókonyhá­ba sürgősen őr, akkor bizo­nyára talált volna hibát. így csak azt mondta figyelmez- tetőleg: * — Ez az őrség épp oly szigorú, mintha a kormány­zóság előtt posztolna. Há­rom lépés után szabályos fordulat és újabb három lé­pés. Ha leül vagy rágyújt, haditörvényszék elé állítta­tom... Megértette? — Igenis! ... Hát ez... hát ez... úgy mondja azt, hogy „igenis”, mintha megdicsérték volna. Csak úgy sugárzik. Most már azt sem bánta, hogy eljárása kissé szabály­ellenes, és vészjósló mo­sollyal folytatta: — A világítást természe­tesen nem pocsékoljuk, sö­tétben lesz! Egy légionista nem ijed meg nyolc halot­tól, és nem fél a kísértetek­től!... Mit?... Mit örül? Mit vigyorog? Indulás... Indu­lás!.» Mert felhasítom a gyomrát! És kénytelen volt megtá­gítani a gallérját, mert úgy érezte, hogy nyomban guta­ütést kap. ... Pedig Galamb őszintén örült. Mert így a hajnal el­ső világításánál átnézheti a tárca tartalmát anélkül, hogy meglepetéstől kellene tarta­nia, mert ha sötét van, ak­kor kívülről nem látni be, ő pedig messziről megpillantja azt, aki közeledik. Jó tíz perc gyalogút vá­lasztotta el a mosókonyhát az erőd többi épületétől. Még nappal is ritkán járt erre katona, ha nem volt kimon­dottan mosnivalója, mint a felrobbant gránát áldoza­tainak. A hatalmas, kihalt, éjszakai gyakorlótér túlsó végén állt a házikó. ■ Ebben az épületben tehát nyolc halott van. Ügy lát­szik, a sors specializálta ma­gát arra, hogy szegény Ga­lambot Ijesztgesse, gondolta magában kuncogva. Na, ak­kor strapálhatja magát. A sötét mezőről nyugodtan, szinte vidáman lépett be az elhagyott mosókonyhába. Távolról takaródét fújtak, és nemsokára az idelátszó törzsépületek sárga fényű ablakai is elsötétednek. Né­hány dermedt pálma között magányosan állt a kis ház, roppant mezőség végében. Becsukta az ajtót. Lassú léptekkel megindult fel és alá, ahogy az őrmester meg­parancsolta... (Folytatjuk) Pueblo­iigy

Next

/
Thumbnails
Contents