Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-23 / 45. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXV. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. FEBRÜÄR 23, PÉNTEK A LAP TARTALMÁBÓL: A rádió és a televízió heti műsora (5. oldal) Elkészült az MNK sorsolása (4. oldal) Ünnepi ülés Prágában a csehszlovák forradalom évfordulóján Prága (CTK) Csütörtökön a prágai várban a csehszlovákiai februári események 20. év­fordulója tiszteletére meg­nyílt a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bi­Alexander Dubcek: zottsága, a nemzeti front és a kormány együttes ünnepi ülése, amelyen részt vesz­nek a szovjet, lengyel, az NDK, a magyar, a román, a bolgár és a jugoszláv testvérpártok küldöttségei. Az ülést J. Dolansky, ' a CSKP Központi Bizottságá­nak elnökségi tagja nyitot­ta meg. Az ünnepi beszédet Ale­xander Dubcek, a CSKP Központi Bizottságának el­ső titkára tartotta. Politikánk az internacionalizmus elvein alapul Alexander Dubcek beszéde elején arról szólt, hogy 1948 februárja a szocialista rend­szer keletkezésének és fej­lesztésének fő határköve. A nemzeti szabadságért és de­mokráciáért folyó harc ösz- szefonódott a dolgozó nép felemelkedése érdekében ki­fejtett régi erőfeszítésekkel, amelynek a marxizmus—le- ninizmus gondolatai adtak világos és szilárd formát. Alexander Dubcek elisme­réssel emlékezett meg a párt akkori nemzedékéről, amely a kapitalizmus és fasizmus elleni nehéz harcban nőtt fel, s melynek első ízben sikerült gyakorlatilag megvalósítani a forradalom eszméit. Rámuta­tott, a gottwaldi pártvezetés példamutató érdeme, hogy sikerült összekapcsolni a szi­lárd marxista és forradalmi szocialista meggyőződéshez való hűséget a cseh és szlo­vák nemzeti realitásokkal, amikor elindult az új típusú demokrácia, a népi demok­rácia útjain. A csehszlovák kommunisták elképzelései­ben február a nemzeti és de­mokratikus forradalom esz­méinek elmélyítése, kifej­lesztése volt a szocializmus irányában. Ebben az érte­lemben a februárig tartó út és maga február is értékes tapasztalatot jelentett a je­lenlegi nemzetközi kommu­nista mozgalom számára. A CSKP KB első titkára ezután a februári győzelmet követő időszakról beszélt, amikor a kommunista párt­ra, a munkásosztályra hárult a felelősség az ország sor­sáért. A épeink történelme új fejezettel gazdagodott Ma, amikor a társadalom demokratizálódására törek­szünk — mondotta Dubcek —, feladatunk, hogy vissza­adjuk mindazoknak a méltó­ságát, akik az ország haladó .fejlődésében s a szocializ­mus kivívásában érdemeket szereztek. Helyre kell hozni az összes igazságtalanságokat és hibákat, következetesen és kivétel nélkül. Ezután rámu­tatott, hogy az ötvenes évek második felében, főleg az SZKP XX. kongresszusa után új korszak kezdődött, jelentős eredmények szület­tek. Hála a szocializmus ere­jének, a párt eszmei nagysá­gának, s kommunisták és pártonkívüliek közös erőfe­szítéseinek. A párt és veze­tősége azonban nem tudta levetkőzni teljesen a régi módszereket. Az 1948. óta eltelt húsz év mérlegét értékelve, Dub­cek kijelentette: — Ma megelégedéssel ál­lapíthatjuk meg, hogy né­peink történelme minőségi­leg új fejezettel gazdagodott. A munkásosztály hatalmá­nak húsz éve után semmifé­le olyan veszély nem fenye­geti létében a köztársaságot mint amilyen München ide­jében. A Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződés tagálla­maihoz fűződő szilárd szö­vetség biztosítékot nyújt minden megrázkódtatással szemben. Vannak belső prob­lémák is, de nincs szó olyan szociális és nemzetiségi vál­ságról, amilyen a burzsoá köztársaság idején volt A húsz évvel ezelőtti fő cél — az ország szocialista jellege — ma biztosítva van. Az egész lakosságnak megvan a szociális biztonsága, a nyu­godt létfeltétele. Határozott letteket Lövet el a szocializmus további fejlesztése Kiemelte, hogy a húsz év mérlege kielégítő, de számos megoldatlan probléma ma­radt fenn. Éppen a munká­sok és parasztok soraiban hallatszanak olyan hangok, hogy ma már nem elegendő itt vagy ott valamit tökéle­tesíteni, hanem a munkás- osztály régi hagyományainak szellemében, határozott tet­tekkel kell a szocializmus to­vábbi fejlesztésének feltéte­leit megteremteni minden munkahelyen. A párt erre törekszik. A CSKP Központi Bi­zottságának első titkára ez­után a külpolitikai kérdé­sekről beszélt. Terveink és fejlődésünk elképzelhetetlen a szocialista országok tá­borához való tartozás nél­kül — mondotta. A külpo­litika tengelyében továbbra is az egyenjogúságon, köl­csönös előnyön, a szilárd internacionalista szolidari­tás elvein nyugvó egység és testvéri együttműködés szi­lárdítása áll a Szovjetunió­val és a szocialista orszá­gokkal. Alexander Dubcek utalt Brezsnyewel, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkárával folytatott legutób. bi tanácskozására, amelyen megmutatkozott a CSKP és SZKP eszmei és politikai egysége az összes döntő kér­désekben. Kiemelte: Cseh­szlovákia aktívan akar hat­ni a háborús gócpontok fel­számolására, melyeket az imperialista - hatalmak ag­resszív akciói okoznak el­sősorban Vietnamban. Rá­mutatott Csehszlovákia ak­tív külpolitikai szerepének fontosságára Európában. Szólt a kollektív biztonsági rendszer alapjainak kiépí­tésével kapcsolatban a né­met kérdésről. Hangsúlyoz­ta: az NDK, az első német földön kialakult szocialista állam léte a német problé­ma békés megoldásának je­lentős tényezője. Nagy fontosságot tulajdonítunk a budapesti tanácskozásnál! A Kínai Kommunista Párt vezetőinek politikájá­ról szólva hangsúlyozta: nyugtalanító, hogy a Kínai KP részéről kísérletek tör­ténnek olyan nézetek és módszerek terjesztésére a nemzetközi kommunista mozgalomban, amelyek ko­moly mértékben bomlaszt­ják azt A CSKP ezért nagy jelentőséget tulajdonít a kommunista és munkás­pártok nemzetközi tanács­kozásainak, amelyeken tár_ gyilagosan megvitathatják a közös érdekű kérdéseket. A CSKP ezért nagy fontos­ságot tulajdonít a küszöbön álló budapesti konzultatív értekezletnek és támogatja azt. Alexander Dubcek ezután a csehszlovák népgazdaság, ról szólott. Megállapította, a nagy eredmények mellett hibák is mutatkoztak. Hang­súlyozta, hogy meg kell teremteni a problémák meg­oldásának előfeltételeit és (Folytatás a 2. oldalon) TAVASZ ELŐTT Szorgos munka a földeken Metszik a gyümölcsösöket, végzik a fejtrágyázást Kijavították az erő- és munkagépeket A több hete tartó enyhe idő kedvező lehetőséget nyújt a mezőgazdasági üzemeknek a tavaszi munka megkezdé­sére, illetve a felkészülésre. Az elmúlt őszön a tsz-ek nagymértékben végeztek mélyszántást, másrészt ja­vult a gépi ellátottság, s e téren további kedvező lehe­tőségek vannak. A , gyümölcsösökben a met­szés 70—80 százalékánál tar­tanak, megkezdték az egyéb­ként jól telelt őszi kalászo­sok fejtrágyázását. Számos termelőszövetkezetben már a talajelőkészítéshez is hozzá­láttak. A nyíregyházi járás­ban például valamennyi ter­melőszövetkezetben végzik a fejtrágyázást. A legjobb eredményt eddig az ibrányi Rákóczi Termelőszövetke­zetben érték el, ahol a fej- trágyázási munkával már 175 holdon végeztek. Mun­kába állt a repülőgépes nö­vényvédő állomás egy gépe is, s a tiszaberceli Bessenyei Termelőszövetkezetben már több mint kétszáz holdon szórta ki a műtrágyát. A fe­hérgyarmati járásból a fe­hérgyarmati Győzhetetlen Brigád Tsz kora tavaszi munkájáról érkezett jelentés. A konyhakertészetben, s a virágkertészetben már elve­tették a karalábé, paradi­csom, paprika és salátama­got. A gyümölcsfák metszé­sével e hónap végére végez­nek, s rövidesen megkezdik a pillangósok felülvetését, il­letve új pillangós területek telepítését. A tsz egyébként pillangós takarmánytermő területét a tavalyi 285 hold­hoz viszonyítva 530 holdra emeli. A gépjavító állomások, hogy a tavaszi munkához minden erőgép üzemképes legyen, serényen dolgoznak. Eddig termelőszövetkezetek részére 203 erőgép motor- cserés főjavítását, 44 gép fő­javítását, 321 erőgép folyó javítását és karbantartását végezték el. A gépjavító ál­lomások több mint négyszáz saját erőgéppel rendelkez­nek, s ezeknek javítását, kar­bantartását már szintén el­végezték. A traktorok közül az F. 100-as lánctalpasok nagy része már meg is kezd­te a földeken a munkát. Az erőgépjavítás alkalmassá té­tele a közúti forgalomra most nagyobb munkát jelent. Több az erőgép, s idén elő­ször kell ellátni a traktoro­Szonds József a nyírmeggyes! Petőfi Termelőszövetkezet kér* tésze paprikamagot vet a melegágyba. Hammel József felv. kát rendszámmal. A trak­torok vizsgáztatása, illetve rendszámtáblával való ellá­tása jó ütemben történik. Az AGROKER-től kapott tájé­koztató alapján idén tavasz- szal a tavalyihoz képest húszmillió forinttal emel­kedett a készlet. A telephe­lyen 250 erőgép van jelen­leg is, amely részt vehet majd a munkában. Kielégítő a készlet munka­gépekből is. Pótkocsi jelen­leg száz van az AGROKER- nél, szerves trágyaszóróból 30 darab, ezenkívül az igé­nyek teljes kielégítéséhez permetezőgépek, egyéb mun­kagépek. Javul a vetés, illetve ül­A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott. Jóvá­hagyólag tudomásul vette a külügyminiszer beszámolóját dr. J. M. A. H. Luns hol­land külügyminiszter ma­gyarországi tárgyalásairól. A kormány meghallgatta és tudomásul vette a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztését a tavaszi mezőgazdasági mun­kákra való felkészülésrőL Az igazságügyminiszter elő­terjesztette a szabálysérté­sekről szóló törvény terve­zetét. Ezeket a Miniszterta­nács január 11-i ülésén már megtárgyalta, s utasította az ígazságügyminisztert, hogy terjessze megvitatásra az országgyűlés jogi, igazgatá­si és igazságügyi bizottsága elé. A Minisztertanács a bi­zottság javaslatait és észre­vételeit megvitatta, s úgy határozott, hogy a törvény- tervezetet módosított formá­jában az országgyűlés elé terjeszti. A kormány meghallgatta a külkereskedelmi miniszter jelentését az idei Budapesti Nemzetközi Vásár előkészü­leteiről, majd egyéb ügye­ket tárgyalt tetés eszközellátottsága is. Csehszlovák importból pél­dául 25 olyan burgoriyaültető gépet kaptunk, amely alkal­mas a csíráztatott burgonya ültetésére is. Jó hír a háztáji gazdaságok részére, hogy megoldódott a háti perme­tezőellátás. Az országba több ezer háti permetezőgép érkezett s ebből 1500-at ka­pott a megye. A háti perme­tezőből 900 az olasz gyárt­mányú gép, amely már köz­kedvelt, és keresettségét nö­veli, hogy az árát most há­romszáz forinttal csökken­tették. Kielégítőnek mondható a növényvédőszer, illetve mű­trágyaellátás is. A napokban 20 vagon ortocid és 20 vagon thiovit érkezett. Nitrogén­műtrágyából 15 vagon érke­zik rövidesen. Az alkatrészellátással nincs különösebb gond. A gépjaví­tó állomások egyes nehezen beszerezhető alkatrészek gyártását házilag oldják meg. Az AGROKER viszont a me­gyében nagymértékben elter­jedt Rapidtox permetezőgé­pekhez négy és fél millió fo­rintban rendelt alkatrészt a debreceni gépgyártól. Nem gond a gumiabroncs, akku­mulátor, ékszíj és egyéb íiö- géptartozék ellátása sem. Seres Ernő

Next

/
Thumbnails
Contents