Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-03 / 28. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEXt XXV. ÉVFOLYAM. 28. SZÁM ÄRA: 70 FILLÉR 1968. FEBRUAR 3, SZOMBAT Kádár János levele A Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak, dr. Dabrónaki Gyula elnök elvtárs kezeihez Bndapest KEDVES ELVTÁRSAK! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében szívből köszöntőm a központi és helyi népi ellenőrzési bizottságok vezetőit és tagjait, a népi ellenőrök sok ezres táborát, a szervezet megalakulásának 10. évfordulóján. A népi ellenőrzés rendszere, amely pártunk kezdeményezésére, az ellenforradalom leverésének, a népi állam megerősítésének időszakában, harcban jött létre, tevékenységében a munkás-paraszt felügyelet forradalmi elvét követte és annak szellemében tevékenykedik. A dolgozó tömegek aktív részvételére épült ellenőrzési szervezet fennállásának tíz éve alatt széles körű megbecsülést és tekintélyt vívott ki magának; tevékenységével erősítette a párt, a népi állam és a tömegek kapcsolatát. A népi ellenőrzés útján a dolgozó nép gyakorol ellenőrzést a javak termelése, elosztása felett és ily módon is a vezetés tevékeny részesévé vált. A népi ellenőrzés segítette kormánydöntések végrehajtását, az állami fegyelem megszilárdítását, fellépett a gazdasági munka lazaságai, a bürokrácia, a korrupció, a megvesztegetés, a köztulajdont károsító mindenféle visszaélés és bűncselekmény ellen. Átfogó vizsgálatai feltárták a népgazdaság egyes ágazataiban tapasztalt hiányosságok okait, segítették a szocialista gazdálkodás hatékonyságának növelését. Hasznosították a dolgozók jelzéseit, bejelentéseit, felhasználták javaslataikat, képviselték érdekeiket A Központi Bizottság elismerését fejezi ki és köszönetét mond a népi ellenőrzési bizottságok vezetőinek, tagjainak, dolgozóinak, a népi ellenőröknek az odaadó és eredményes munkáért. Külön köszönet illeti meg azokat az elvtársakat, akik mindennapi munkájuk mellett önzetlenül vállalták és társadalmi munkában példásan végzik népi ellenőri feladataikat. KEDVES EL VT ARS AKI A következő hónapok, évek feladatai fokozott közéleti tevékenységet kívánnak dolgozó népünktől. Meggyőződésünk, hogy a népi ellenőrzés szervezete, a tízéves munka gazdag tapasztalatait felhasználva, a dolgozók tömegeinek bevonásával még eredményesebben segíti az államvezetés, a gazdálkodó szervek tevékenységét, a szocialista társadalom teljes felépítésén dolgozó népünk munkáját és harcát A szervezet fennállásának 10. évfordulója alkalmából jó egészséget, további eredményes munkát új sikereket kíván a népi ellenőrzés munkáját végző minden elvtársnak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. Budapest 1968. február 2-án. Elvtársi üdvözlettel: KADAR JÁNOS, az MSZMP KB első titkára. Népi ellenőröket tüntettek ki Véres harcok Saigonban Tovább tart a népíeiszahadító hadsereg általános oif'enzívája Tízéves fennállását ünnepli a népi ellenőrzés szervezete. Az évforduló alkalmából a népköztársaság Elnöki Tanácsa — kiemelkedő munkájúit elismeréséül — 202 népi ellenőrt tüntetett ki. A Munka érdemrend arany fokozatát huszonketNew York (TASZSZ): Az amerikai kommunisták lapja, a Worker, jelentette, hogy a budapesti konzultatív találkozó előkészületeivel kapcsolatban nemrégen ülést tartott az Egyesült Államok Kommunista Pártjának országos bizottsága. Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke kijelentette, hogy pártjának mindenképpen elő kell mozdíten kapták, közöttük C*. Nagy István, a Szabolcs- Szatmár megyei NEB elnök- helyettese. A Munka érdemrend ezüst fokozatát kapta többek között Katona Lajos, a Szabolcs-Szatmár megyei NEB elnöke. tania a budapesti találkozó sikerét. Mivel az jelentős lesz az imperializmus elleni harc, de főképpen az amerikai imperializmus agresz- szív politikája elleni harc fokozása szempontjából. Az országos bizottság úgy döntött, hogy a budapesti találkozóra elküldi Gus Hallt, a párt főtitkárát, James Jacksont, a párt nemzetközi ügyekkel foglalkozó titkárát és Dániel Rubint, a párt szervező titkárát Saigon, (MTI): Péntekre virradóra lankadatlanul tovább tart a déí- vietnami népfelszabadító hadseregnek az ország egész területén megindított általános offenzívája. „Nem lehet tudni mindent, ami most történik. Annyi minden kezdődik ugyanabban a pillanatban” — az amerikai főparancsnokság szóvivője ezekkel a szavakkal ismerte be — írja az AFP tudósítója — hogy az Egyesült Államok’ délvietnami expedíciós hadtestének saigoni főhadiszállásán a partizánok offen- zívájának negyedik napján teljes zűrzavar tapasztalható. A helyi idő szerint kora délutáni órákban a dél-vietnami forradalmi hazafiak újabb rohamra indultak a főváros An Qüang negyedében. Az AFP jelentése szerint jelenleg a Tan Son Nhut repülőtér környékén dúló csata átcsapott a város északkeleti Gia Dinh negyedébe is, s az amerikai ejtőernyősök véres küzdelmet vívnak a partizánokkal. A főváros több negyedében tűzvész pusztít. A hazafiak — mint az AFP tudósítója gyorshírben jelenti — fogságba ejtettek gépfegyverrel felszerelt amerikai tábori csendőröket. Súlyos harcokat jelentenek a Binh Lói híd és a híd szomszédságában fekvő legnagyobb délvietnami hadianyagraktár környékéről. A szakadatlan harcok következtében égyre romlik a főváros élelmiszerellátása. Saigon központjában zugárusok több napos, száraz kenyérdarabokat árulnak aki kenyérhez akar jutni, áz az eddigi négy piaszter helyett kénytelen húsz piasztert adni. Az idegesség Saigonban tetőpontjára hágott. Az amerikai katonák arcára kiültek a fáradtság jelei: frontfejadagot kapnak, s még a legkényelmesebb amerikai katonai szállodákban sem szolgálnak fel meleg ételeket A polgári lakosság élelmezése egyre nehezebb. Az AFP tudósítója a hiányos tájékoztatás ellenére is — forrás megnevezése nélkül — jelentette, hogy a DNFF harcoló alakulatai pénteken helyi idő szerint a déli órákban bevették Long Khanh tartomány székhelyét. Xuan Loc, a tartományi központ a székhelye a dél-vietnami 18. gyalogos hadosztály törzsének. A partizánok Vinh Long közelében, a Mekong deltájában, elfoglalták az amerikai fegyveres erők fontos haditengerészeti műhelyeit A deltavidékről mindenfelől azt jelentik, hogy a hazafias erők újabb és újabb csapatokat vonnak össze azoknak a városoknak a közelében, amelyeket az utóbbi három napban már ostrom alá vettek. A Saigon és Bien Hoa közötti autóutat a gerillák részben ellenőrzik. A DNFF harci alakulatai szilárdan megvetették lábukat Huéban, a régi császári fővárosban. Az amerikai hadvezetőség — mint a Reuter és az AFP jelentéséből kitűnik — hiába küldött vadászbombázókat és páncélosokat a hűéi citadella ellen, a hazafias erőket nem sikerült kivetni az erődítményből. Több órás harc után a Vi- etcong változatlanul kezében tartja a citadella déli részét, valamint a város nyugati kerületeit, — jelenti az AFP tudósítója. Úgy tetszik — folytatja a francia újságíró — hogy jelenleg Huéban hullámzanak a leg- elkeseredettebb utcai harcok. Az amerikaiak bombatámadásai következtében az óvárosban tetemes anyagi kár keletkezett és a polgári lakosság súlyos veszteségeket szenvedett. A Reuter arróf ad hírt, hogy az egyetem tőszomszédságában közelharcot vívnak az amerikai tengerészgyalogosok és a dél-vietnami népfelszabadító hadsereg katonái. A hazafias erők pénteken reggel ütőképes alakulatokkal támadásba lendültek Plei- ku városa ellen is. Sikerült bejutniuk a város középpontjába. Az AFP jelenti, hogy a dél-vietnami partizánok több, gépfegyverrel felszerelt katonai gépjárművet zsákmányoltak a saigoni kormány alakulataitól amiA nemzetközi politikai élet eseményei közül változatlanul a dél-vietnami hazafiak nagy erejű offenzi- vája áll a figyelem középpontjában. Immár negyedik napja támadnak nagy erővel a szabadságharcosok egyszerre az országnak olyan sok pontján, hogy a harcokat szinte át sem lehet tekinteni. A hazafiak támadása, mint erről a világsajtók kommentárjai tanúskodnak, óriási meglepetést keltett. Offenzívájuknak nincsen párja a vietnami nép francia, majd Amerika-elle- nes szabadságharcának történetében. Senki sem számított arra, hogy — gyakorlatilag mindenfajta előkészítés nélkül — a DNFF erői képesek legyenek ilyen nagy erejű támadásba átmenni. Jellemző módon még a támadás első napjának végén is a legtöbb kommentár azt jósolta, hogy a partizánok most gyors ütemben kor rajtaütöttek egy amerikai gépkocsioszlopon a Bien Hoa-i országúton. A dél-vietnami forradalmi hazafias fegyveres erők parancsnoksága felhívta a dél-vietnami népet, hogy részesítse odaadó támogatásban a forradalmi fegyveres erőket. E fegyveres erők — hangzik a felhívás — elszántan küzdenek azért, hogy megbuktassák a Thieu —Ky bábkormányt és szigorúan megbüntessék mindazokat, akik már hosszú ideje kínozzák, pusztítják és rettegésben tartják a népet — jelenti a VNA, a Felszabadulás hírügynökség adására hivatkozva A parancsnokság a felhívásban . rámutat, hogy „olyan hatalmat teremtünk, amely a népet és hazát szolgálja”. A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának központi lapja megállapítja, hogy az utóbbi napokban végrehajtott összehangolt partizántámadások egyértelműen bizonyítják : a vietnami nép olyan helyzetben van, hogy kivívhatja a teljes győzelmet „Az e heti kommunista győzelmek világosan jelzik annak a politikai struktúrának a gyengeségét amelyen az Egyesült Államok vietnami katonai erőfeszítése nyugszik” — írja a New York Times pénteki vezércikke. A kiterjedt támadás- sorozat politikai hatásában rendkívül veszélyes. Ennek a veszélynek a lebecsülése a legnagyobb ostobaság lenne. vissza fognak vonulni a városok csatatereiről. Mint ismeretes, nem így történt A történtek politikai hatását még korai felmérni, de egészen biztos, hogy a katonai sikereknek nagy hatásuk lesz a dél-vietnami tömegek hangulatára, harci kedvére, a több éves háború során az amerikaiak még nem szenvedtek ilyen nagy presztízsveszteséget Dél- Vietnamban. Aligha véletlen, hogy Saigon több kerületében tüntetők vonultak fel a DNFF zászlaja alatt, , és a dél-vietnami fővárosban sajátos politikai szervezet alakult: a nemzeti- és békeerők szövetsége, amely követeli az amerikaiak és szövetségeseik kivonását Dél-Vietnamból és azt, hogy a hivatalos szervek kezdjenek tárgyalást a DNFF-el. A KNDK parti vizein foglyul ejtett Pueblo amerikai kémhajó ügyében tovább folynak a diplomáciai eszLapzártakor érkezett Üjabb amerikai kémhajó tart a koreai vizek felé:, a „Banner” amerikai „híradóhajó”. Tokióban pénteken este mintegy 10 000 munkás és diák tartott tiltakozó felvonulást az Egyesült Államok nagykövetsége előtt a Pueblo kémhajó révén végrehajtott amerikai provokáció ellen. * A Magyar Népköztársaság és a Dél-Jemeni Népi Köztársaság kormánya a népek közötti barátság elmélyítésének elvétől, valamint a két ország közötti baráti kapcsolatok fejlesztésének és megerősítésének óhajából vezetve elhatározta, hogy a két ország között diplomáciai kapcsolatot létesít nagyköveti szinten. * Az amerikai légierő bejelentette, hogy pénteken a Vandenberg légitámaszponton egy Minuteman interkontinentális ballisztikus rakétával kísérletet hajtottak végre, de az nem sikerült. A kudarc oka egyelőre nem ismeretes. * Hilmar Baunsgaard, Dánia új miniszterelnöke pénteken délelőtt bemutatta kormányának tagjait IX. Frigyes dán királynak. A kormány legjelentősebb tárcái a következőképpen oszlanak meg: Miniszterelnök —Hilmar Baunsgaard (radikális), külügyminiszter — Poul Hartllng (liberális), hadügyminiszter — E. Ninn-Han- sen (konzervatív), belügyminiszter — Poul Sorensen (konzervatív). * A Dél-afrikai Kommunista Párt elfogadta a meghívást és részt vesz a kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozóján. mecserék. A jelek szerint nincs kizárva, hogy tárgyalásokra kerül sor a KNDK és az Egyesült Államok képviselői között a panmind- zsoni fegyverszüneti bizottságban. A demokratikus Korea külügyminiszter-helyettese, amikor leghatározottabban elutasította a Biztonsági Tanács illetékességén kívül eső ügy megvitatását, azt javasolta, hogy a kérdést — a szokásos gyakorlatnak megfelelően — utalják a fegyverszüneti bizottsághoz. Goldberg az amerikai ENSZ-delegáció vezetője bejelentette, Washington kész elfogadni a KNDK indítványát. Hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy a bonni kormány olyan diplomáciai akciót indított Washingtonban, melynek célja az atomsorompó egyezménytervezet „módosítása” Az NSZK kormánya „túl hosszúnak” tartja az egyezmény 25 évre megjelölt időtartamát, és szeretné ezt lerövidíteni. A bonni manőverek célja nyilvánvaló: újabb és újabb kifogásokkal, részletmanőverekkel kétségessé tenni az egyezménytervezet' létrejötté* és végeláthatatlan tárgvalások- ba fullasztani az atoms» * rompó-vitát Az Egyesült Államok Kommunista Pártja részt vesz a budapesti találkozón (Folytatás s 2. oldalon) ESTI külpolitikai krónika A legnagyobb amerikai presztízsveszteség Dél-Vietnamban Bonni kísérlet az atomsorompó egyezmény megtorpedózására