Kelet-Magyarország, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-09 / 6. szám
safe notsr I*jh tevesöLjereici AZ MSZMP S2AB0LCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM. 6. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. JANUAR 9, KEDD Okos gazda módjára LEZÁRULT tehát a gaz- |! dasági esztendő, s a termelőszövetkezetek illetékesei máris beletemetkeztek a zárszámadás készítésébe. Most még inkább az előmunkálatoknál tartanak, de rövidesen a fő döntések meghozatalának ideje is elérkezik. Különös zászámadás ez az idei. Nagy végletekbe esa- pong és magán viseli az átmenet jegyeit. Azt mondjuk, általában jól zárnak az idén a tsz-ek, jobban, mint tavaly és ez igaz is. Az átlag azonban erős szélsőségeket takar. A szövetkezetek egyik — nagyobb — csoportja jól tudott már élni az önálló tervezés, a mezőgazdaság igényeinek fokozódó kielégítése, a javuló árrendszer lehetőségeivel. Ezeken a helyeken kövér számoszlopok sorakoznak a rubrikákban; az emberek azon törik a fejüket, mire fordítsák a többletet, amit megtermeltek, amiért keményen megdolgoztak. A másik — kisebb —csoport azonban tavaly is hurcolta mostoha adottságainak átkát, ráadásul még meglátogatta a belvíz, sót akadt hely, ahol a víz után az aszály is. Ezeken a helyeken gond felhőzi a vezetők homlokát, s probléma, hogy miből fedezzék a hiányt. Tudják azonban, hogy (ha ez nem is végleges megoldás) az állam most is segítségükre siet Régi emlékeket idéz maga a zárszámadási rendelet is, bonyolultságával, többszörös, — néha évekre visszanyúló utalásaival, valamint megkötöttségével. Ne féltsük azonban a főkönyvelőket, értik ők a dolgukat. Tudják, hogy az új mechanizmus csak január 1-én kezdődött, a számadás pedig egy ezt megelőző időszakot siel fel, tehát kényszerűen átmeneti jellegű; az új, egyszerűbb és hosszabb időre szólói szabályozás csak- majd ebben az esztendőben jelenhet meg. A szakemberek azonban míg a régi szakasz utolsó számadását készítik, már az új viszonyokat figyelik. ezek útját igyekeznek a számoszlopok alakításával egyengetni. Ebből a szempontból érdemes utalni nem is annyira a hosszú rendeletre, inkább arra a rövidke közleményre, amely a Mezőgazdasági Értesítő ugyanazon számában jelent meg. Ez a néhány sor — a mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint a pénzügyminiszter és a Magyar Nemzeti Bank igazgatója nevében — nem intézkedik, nem ír elő semmit, csupán figyelmeztet FIGYELMEZTET ARRA, amit a szövetkezeti vezetők, a tsz-gazdák is látnak: az idei gazdasági évben, az új mechanizmus viszonyai között az a tsz boldogul majd jobban, amelyik nagyobb saját anyagi erőt tud az új célok szolgálatába állítani. Magyarul, akinek több pénze lesz. A termelés szabadabb, magasabb tiszta haszonnal kecsegtető lehetőségei magától értetődően nagyobb befektetéseket, a gazdálkodáshoz nagyobb tarta113 ezer értesítő lékokat is követelnek. A zavartalan termeléshez szükséges, hogy a tagok rendszeresen és biztonságosan, ha vonta megkapják részesedésük bizonyos hányadát, amihez megint csak pénz kell. A kamatlábak emelése a hitel- politika új irányelvei is annak biztosítanak előnyt, aki nagyobbik részben a saját erejére tud támaszkodni — A közlemény — de maga az élet is — arra buzdítja a tsz-eket, hogy okos gazda és jó üzletember módjára tartalékoljanak. Ne ugrás sák előre a személyes jövedelem arányát a felhalmozás rovására; ne kergessék az esetleg erőszakoltan nagy összegeket az osztásban, mert amit most megfontolatlanul kiosztanak, az később még nagyon hiányozhat. Az önállóság nyújtotta számos kedvező alkalom mitsem ér annak, akinek üres a zsebe S amit most bölcsen tartalékolnak, az nagyon jól kamatozhat az első újszerű gazda sági esztendőben. Ez a mostani tehát olyan pillanat, amikor bölcs belátás szükséges a közös jövedelem felosztásához. A tsz-ek immár szabadon gazdálkodnak anyagi eszközeikkel és valóban közvetlen érdekük, hogy Hallgassanak a jótanácsra, tartalékoljanak, erőt gyűjtsenek. MINDEZ PERSZE NEM VIGASZ a mostoha adottságú, gazdaságilag még erőtlen szövetkezeteknek. Nekik is reményt nyújt azonban, hogy az eddigi támogatást most is megkapják, bizonyos összegeket a nagy versenyből kivonnak és számukra félretesznek. A jövőben pedig az állam új módszerekkel teszi lehetővé, hogy ők is lábra álljanak, hogy a gondfelhőzte zárszámadást majd náluk is pozitív mérleg készítése váltsa felt (F.) Egész Európában dühöng a tél 90 kilométeres sebességű szél — Hóakadályok me^yénkbei« E«yik óráról a másikra újabb torlaszok keletkeznek Minden veszélyeztetett helyen dolgoznak az utakon Franciaországban az ország keleti részén, Elzászban óránkint száz kilométer sebességű szél pusztított, a közlekedést mindenhol megnehezíti az árvíz, az ólmos eső, illetve a szélviharok által kidöntött fák és távírópóznák. A Ni- evre folyó szintje a legutóbbi 48 óra alatt Két métert emelkedett, a Loire Neversben kilépett medréből, elöntötte a rakodopar- tot és a repülőteret. Szünetelnek a légijáratok a Földközi-tenger partja mentén Marseille és La Crose között is. A francia Alpokban is heves szélviharok és nagy havazások voltak, de a téli olimpia berendezéseit Gre- nobleban nem érte kár. Svájcban a viharos időjárás több helyütt akadályozta a közlekedést, egy ember meghalt és hárman eltűntek, amikor a lavina a nyugati Alpokban elsöpört egy házat. .Ankarában 40 év óta nem tapasztalt hóvihar tombolt A Márvány- és az Égei-ten- ger felett óránkint 120 kiméter sebességű volt a szél, egy 500 tonnás hajó elsüllyedt Hétfőre virradó éjjel a Dunántúlon erős, sok helyütt viharos erejű szél fújt és hótorlaszokat emelt az országutakon. A KPM közúti _ főosztályának hétfői tájékoz-' tatása szerint Győr-Sopron, Vas, Zala,. Veszprém, Fejér és Tolna megyében a bekötő- és az összekötő utak több mint felén torlaszok akadályozzák a közlekedést. A főútvonalak néhol ugyan nehezen, de járhatók, kivéve a 71-es Számú utat, ahol Lepsény és Balaton- füred között hóakadályok találhatók. Az Alföldön minden út járható, Borsod megyében egyes útszakaszokon kisebb hóátvonulások nehezítik a forgalmat. A közúti igazgatóságok hómarói mindenütt dolgoznak. A viharos erejű szél azonban újból és újból nagy mennyiségű havat sodort az utakra, emiatt az útviszonyok szinte óráról órára változnak. A MÁV fő- menetirányító szolgálata hétfőn azt a tájékoztatást adta, hogy egyelőre minden vonalon járnak a vonatok, a vasutasoknak azonban rendkívül nehéz feladatokat kell megoldaniok. Megyénkben vasárnap mínusz 12 fok alá süllyedt a hőmérő higanyszáia, s a legmelegebb déli órákban is csak mínusz két fok volt Nyíregyházán. Az időjelző állomáson átlagosan 7 centiméteres hóvastagságot mértek, de a 90 kilométeres óránkénti sebességű szél sok helyen okozott kisebb nagyobb hófúvásokat A KPM hóügyeletén hétfőn a délelőtti órákban állandóan csengett a telefon. Sokan érdeklődtek: elindulhatnak-e vidékre, nincs- e nagyobb hóakadály. Elmondták, a megye útjai havasok, de csak a Nyíregyháza, Rakamaz, Nagyhalász háromszögből jelentettek járhatatlan utakat. Rakamaz és Vencseilő között 50—60 centiméteres hótorlaszok vannak az utakon, Balsa és Nagyhalász között ugyancsak fél méternél magasabb átfúvások vannak, az utak 'itt 'igen nehezen járhatók. Tiszaber- cel és Nyírbogdány között az utakon 40—50 centiméteres kisebb hóakadályok vannak, a közlekedés itt is nehezen biztosítható. A megye útjain általában 15 —20 centiméteres átfúvások keletkeztek, de a helyzet gyakran változik. az erős szél egyik percről a másikra változtatja az út képét- A KPM teljes apparátussal dolgozik, végzik az eltakarítást A vasútnál a személyforgalomban eddig nem okozott semmi fennakadást, a vonatok menetrendszerü- ségében is csak kisebb késéseket okozott, de legtöbb vonat pontosan érkezett. Gondot a rendező pályaudvarokon okoz a hó és az erős szél, a munkások megfeszített erővel tudják csak elvégezni a munkát. A délutáni órákban újabb információt kértünk a hóügyelettőL Elmondták, hogy a délelőtt említett útszakaszokon a KPM gépei dolgoznak: az esti órákra igyekeznek a megye területén minden utat járhatóvá tenni. Újabb akadályt jelentettek a Nyíregyháza Nyírszőlős közötti bekötő útról, a 6 és 7 valamint a 8 és 9 kilométerkövek közötti szakaszokról. Ezeken a helyeken az utak • 100— 100 méteres szakaszon nehezen járhatók, de erre a területre is elindították a hómentő gépeket. Lapzártakor jelentették: Amennyiben az időjárás miatt újabb torlaszok nem keletkeznek az éjszaka folyamán. a megye útjai kedd reggel ismét járhatók lesznek. Hétfőn megkezdődött a tanítás. Az iskolákban az új év első „munkanapján” a csengők nemcsak a tanítás kezdetét jelezték, hanem azt is, lezárult az első félév. Az általános iskolákban több, mint százezer ellenőrzőbe kerültek be az első félév munkáját tükröző jegyek. A nagyobbak, a közép- iskolások 12 ezren kapták kézhez féléves munkájuk jegyekkel dokumentált értékelését. Az első tanítási nap után máris „tiszta lappal” kezdhet megyénk kis- és nagyiskolás diáktársadalma, indulhatnak az új ismeretek meghódításáért. Képünkön: Végsheő Lászlóné, a nyíregyházi III. sz. iskola lí/b. osztályban Rácz Mariannának átadja az értesítőt. Hammel J. ieiv. Március végén kérdik sí nyereségrészesedés kifizetését Már valamennyi vállalatnál készülnek az 1967 év mérlegbeszámolói, a minisztériumok megkezdték a mérlegek ellenőrzését, s e munkák befejezése utári kerül sor a nyereségrészesedés szétosztására. A kifizetést előreláthatólag március végén kezdik el és egy-két hét alatt le is bonyolítják. Á' Pénzügyminisztérium febniár végén kapja meg a mérlegbeszámolók előzetes adatait, az előzetes becslések alapján azonban már bizonyos, hogy a nyereségrészesedés összege az idén a tavalyié körül mozog. Az eddigi módszer szerint egyébként Üj létesítményekkel gazdagodott a Kisvárdal Gépjavító Állomás most osztanak majd utoljára nyereségrészesedést, a gazdaságirányítás reformjának megfelelően ugyanis az 1968-as eredmények alapján, a jövő év elején már maguk a vállalatok fizetnek részesedést alapjuk- ’ bői. Több tárca, ezenbelíil 1 számos vállalat jelentős sikereket ért el 1967-ben. s ennek megfelelően alakul nyereségrészesedésük is. A kohó- és gépipar valamennyi tervmutatóját túlteljesítette tavaly, s körül- , belül egymilliárd forint értékű árut gyártott exportra terven felül. Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium építőanyag- és szerkezet- gyártó ipara a múlt évben jelentősen túlteljesítette tervét, több mint 750 millió forint értékű építőanyagipari termékkel tetézte meg az előirányzatot. Az előzetes számítások szerint a tervtúlteijesítéssel és a gazdaságosabb munkával szerzett többletbevétel alapján az idén már átlagosan 15 napos nyereség- részesedést kapnak az iparág vállalatainak dolgozói. A könnyűipari vállalatok, miután jelentős gazdasági eredménnyel zárták az 1967-es évet, számottevő nyereségrészesedést oszthatnak majd dolgozóiknak. Az idén előreláthatólag a kifizethető összeg az egész minisztériumi ipar átlagában eléri majd a 22 napi bért.