Kelet-Magyarország, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-31 / 25. szám
Szovjet kormánynyilatkozat Japánhoz Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió hétfőn Na- kagava Toru, Japán moszkvai nagykövete útján nyilatkozatot juttatott el a japán kormányhoz. A nyilatkozatban a szovjet kormány kifejezi reményét, hogy Japán nem Eog támogatást nyújtani az Egyesült Államok agresszív ázsiai irányvonalához, amely a „legveszélyesebb következményekkel járhat e térség országai számára.” A továbbiakban a nyilatkozat rámutat annak a Johnson és Szato által aláírt szerződésnek a politikai célzatosságára. amelynek értelmében együttesen „népművelési televízióhálózatot építenek Dél-Vietnamban, a vietnami nép nemzeti felszabadító harcának elnyomására irányuló általános terv részeként A nyilatkozat felhívja a figyelmet arra, hogy a japán kormány hivatalosan hozzájárult ahhoz, hogy a japán kikötőket használhassák a 7. amerikai flotta atommeghajtású hajói. A nyilatkozat szerint a vietnami agresszió politikai és diplomáciai támogatásaként kell értékelni japán hivatalos személyiségek olyan értelmű kijelentéseit, hogy a VDK bombázását nem lehet megszüntetni valamiféle „garancia” nélkül. Eltűnt tengeralattjárók Toulon (MTI) Fordulat következett be kedden délután a Minerve francia tengeralattjáró utáni kutatásban. A haditengerészet közölte, hogy a touloni kikötő közelében a hanglokátorok újabb, még ismeretlen fémes testet jeleztek. Hétfőn egy másik tenger alatti objektumot találtak Porquerolles szigettől délre. Amikor a második jelzést kapták a francia kutatók, még mindig folytak az előkészületek az először megtalált tárgy felderítésére. Jacques-Yves Cousteau fregattkapltány, neves mélytengeri kutató, műszaki csoportjának élén egész éjjel azon fáradozott, hogy előkészítse búvárharangjának leereszkedését. Az előkészítési munkák a tervezettnél lassabban haladtak, s kedden délután a francia hadi- tengerészet már lemondóan nyilatkozott a Minerve fedélzetén tartózkodó 54 főnyi legénység sorsáról. Függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel jár Cousteau vállalkozása, az esetleg még épségben lévő tengeralattjáró oxigéntartalékai már bizonyosan kimerülnek, mire a hajótestet a felszínre tudják vontatni. A másik eltűnt buváma- szád, az izraeli „Dakar” után szintén kutatnak, bár már rendkívül csekély a remény, hogy hatvankilenc főnyi személyzete élve kerül a felszínre. A hajó nyomait Izrael és Libanon között keresik a Földközi-tenger vizén. Tűzharc a Szuezi-csatornán Kairó (MTI) Izraeli erők kedd reggel géppuskatüzet nyitottak a szuezi csatornaigazgatóság négy motorhajójára, amelyek a vizi út északi körzetében végeztek ellenőrzéseket. A motorhajók azt kívánták megállapítani, hogy a tavalyi júniusi agresszió idején a Timsah tóban megrekedt Observer amerikai hajó számára szabad e az út a Földközi-tenger irányában. Mint a TASZSZ jelenti, az egyiptomi fél a tüzet viszonozta. A tűzpárbaj folytatódik. A Jordán folyó partvidékén arab ellenállók keddre virradó éjjel izraeli alakulatokkal ütköztek meg. Ezt követően az izraeliek aknatűz alá vették az A1 Bakóra nevű jordániai falut. Több polgári személy megsebesült a falu három háza súlyosan megrongálódott. R Mexikói KP részt vesz a budapesti találkozón Bulgáriai látogatáson tartózkodik a Mexikói KP küldöttsége Amoldo Martinez Verdugonak, a Központi Bizottság első titkárának vezetésével. A mexikói küldöttség hétfő este találkozott a szófiai pártbizottság vezetőivel. A beszélgetés során Verdugo kitért a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseire. „A Mexikói Kommunista Párt sürgeti a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának összehívását és úgy döntött, hogy részt vesz a budapesti konzultatív találkozón — jelentette ki a párt első titkára. Vietnam és a dollár Tűz alá vették az elnöki palotát Saigonban (Folytatás az 1. oldalról) is. Használhatatlanná vált a támaszpont repülőtere. A támaszpontot védő amerikai alakulatok Így minden utánpótlás nélkül kénytelenek felvenni a harcot a partizánok meg-megújuló rohamaival szemben. Partizánegységek hatoltak be a Saigontól 450 kilométerre fekvő Qui Nhon városba, valamint Kontum és Ban Me tartományi székhelyekre. A hírügynökségek gyorshírben jelentik, hogy válságossá vált a helyset Saigonban is. A városban készültséget rendeltek el és a középületeken a következő szövegű feliratok jelentek meg: „a fővárosba partizánegységek hatoltak be azzal az öngyilkos szándékkal, hogy támadást indítsanak az amerikai és vietnami intézmények ellen.” Kedden a késő esti órákban — helyi idő szerint szerdán kora hajnalban «— a dél-vietnami népfelszabaditó hadsereg alakulatai tűz alá vették a dél-vietnami elnöki palotát, Saigon központjában. Valamennyi nyugati hírügynökség gyorshírben közölte, hogy rakétalövedé- kek és aknák robbantak az épület közvetlen közelében. Az amerikai nagykövetség és más kormányépületek környékén ugyancsak több lövedék csapódott be. A város központjában mindenüt fegyverropogás hallattszott. A hírügynökségek azt is jelentették, hogy a saigoni rádió megszakította adását Egyelőre még nem ismerete: ennek oka. Amerikai és délvietnami repülőgépek jelentek meg a város fölött, világító gyertyákat dobtak le, hogy megvilágítsák a partizánok állásait. Karikatúrát közöl a nagy példányszámban megjelenő svájci hetilap, a „Weltwoche”: Uncle Sam, az amerikai nagybácsi 1948-ban két kézzel szórja a pénzt, zsebeiből jobbra-balra röpködnek a dollárkö'egek. A másik képen ugyancsak Uncle Sam működik, de már 1968 ban: rongyos ruhában, cilinderét kezében tartva kéregét. A karikaturista túloz, de bizonyos mértékig mégis tükrözi a helyzetet. A „mindenható” dollár védekezésre kényszerült. Johnson elnök újév napján draszükus takarékossági rendszabályokat jelentett be a dollár védelmében. A kongresszus két házának együttes ülésén elhangzott üzenetében megpróbálta a törvényhozók előtt is megindokolni a korlátozásokat. Okfejtései azonban nem hathattak túlságosan meggyőzően. Egyrészt ugyanis az infláció meggátlásáról, a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyba hozásának e’en- gedhe'etlen szükségességéről szónokolt, másrészt ugyanakkor kijelentette: „Az Egyesült Államoknak változatlanul olyan katonai erőt kell fenntartani, amely képes elrettenteni minden, az ország biztonságát érintő fenyegetést, bármilyen is legyen az agresszió formája...” Az „agresszió” — Johnson szóhasználatában, jelenleg elsősorban Vietnamban „fenyegeti” Amerikát. Erre a célra kellenek elsősorban a dollármilliárdok. Az amerikai kongresszus valuta és bankügyi bizottságának elnöke joggal állapította meg, hogy a vietnami háborúban keresendő az Egyesült Államok nemzetközi valutanehézségeinek legfőbb oka. A Johnson által bejelentett 186 milliárdos rekordköltségvetésben nem kevesebb, mint 43 százalék, több mint 79 milliárd a Pentagon által előirányzott hadikiadás, három- milliárddal több, mint tavaly. Ezenbelül a vietnami háborúra 25,7 milliárdot szánnak. Érdemes megnézni, hogyan is alakullak a vietnami agresszió költségei. Amikor az intervenciós hadigépezet annak idején harcra készült, a Pentagon számításokat végzett, amelyek szerint a háború másfél-kétmilliárd dollárt emészt majd fel. 1966-ban helyre kellet igazítani a számításokat, mert a háború abban az évben 12 mil- liárdba került. A Fortuna a monopóliumok folyóirata így írt 1966 áprilisában: „A vietnami háború pénzügyi kísérlet is, mennyi ka1948 SH» Uncle Sam 1948-ban és 1988-ban. (A „Weltwoche” karikatúrái) tonai felszerelést tud meghatározott idő alatt egy modern ország meghatározott területre irányítani”. 1967. január elsejei kongresszusi üzenetében az elnök beismerte, hogy hibásak voltak az eddigi számítások, ezért kérte: emeljék duplájára a katonai hozzájárulást. Ez az összeg azóta is jelentősen nőtt, s — pénzügyi szakértők véleménye szerint — a háború tényleges kiadásai évente 30, sőt 35 milliárd dollárra rúgnak. Nem kétséges tehát, hogy az amerikai stratégák által előre nem látott kiadásnövekedés ásta alá jelentős mértékben a kapitalista világ legfőbb valutájának nemzetközi állásait. A nehézségekhez járul még az egész kapitalista valutarendszer zűrzavara. Amikor a közelmúltban leértékelték a font sterlinget, sokan dollárjaikat aranyra váltották, hogy a dollár esetleges további romlása ne okozzon számukra veszteséget. Ez alaposan leapasztotta az amerikai aranytartalékot. Ezért kényszerült Johnson arra, hogy kongresszusi üzenetében kérje, csökkentsék a dollár aranyfedezetét a törvényben előírt 25 százalék alá. Milyen további intézkedések megszavazását kérte az elnök az amerikai kongresszustól a dollár védelmében és a költségvetés egyensúlyának biztosítására? Mindenekelőtt 10 százalékos adóemelést. Ezt a kérését a képviselőház tavaly elutasította. A pótadó révén elérhető 12 milliárdról pedig nem mondhat le büdzsé, amely az elnöki üzenet szerint még ezzel az összeggel is 8 milliárd dollár hiányt mutat. A takarékossági rendszabályok keretében egy- milliárd dollárt kíván otthon tartani úgy, hogy az USA külföldi tőkeberuházásait az 1967. évi ötmilliárd ról csökkentsék négymil- liárdra. Félmilliárdot lehet megtakarítani — úgymond —, ha megnyirbálják az amerikai bankok által nyújtott külföldi kölcsönöket. Az elnök arra számít, hogy újabb félmilliárd megtakarítást eredményezhet ha az amerikaiak kevesebbet utaznak külföldre. További sokszáz millió dolláros megtakarítást hozhat a külföldi állami kiadások, mindenekelőtt az idegen területeken állomásozó amerikai csapatok fenntartási költségeinek csökkentése. Johnson tervezett lépései Amerikának megtakarítás^ a szövetségeseknek jelentős veszteségeket okoznak. Amikor például Wilsonék leértékelték a fontot, arra számítottak, hogy ezzel még több jó pénzű amerikai túristát sikerül Angliába csalogatni, hiszen a dollártulajdonosoknak olcsóbb lett az angliai utazás. Az angolok 1968-ban félmillió amerikai turistára számítottak. Az elnök viszont arra kéri az USA polgárait, hogy kevesebbet utazzanak. Az angolok most azzal „viszonozzák” Johnson elképzeléseit, hogy máris lemondták amerikai repülőgépmegrendeléseiket. Az angolok, nyugatnémetek, japánok ugyanis így teszik fel a kérdést! miért váljék a font, a márka, a yen a dollár áldozatává? Gáti István 15. A roppant medence nedvesen csillogó márványszobrai felett ezres világítógömbök ontották a fényt. Táncoló vízsugarak sziporkáztak és finom muzsika szólt a súlyos virágszagtól fülledt kertben. Valaki a vállára tette a kezét: — Igazán örülök, hogy látom! Galamb jól alkalmazott egykedvűséggel felelt: — Boldog vagyok, vicomte Lamberti er A másik halálosan elfehé- redett és megremegtek a térdei. — Az Istenért! Megőrült?... A nevemen szólít?! Na jó. Hát ezt most már hagyjuk. Itt egy megbeszélt szörnyű tréfáról lehet csak szó. Meg akarják őrjíteni. Csak ne lenne ez a pasas olyan fehér, és ne vacognának rémületében a fogai. De már mosolyog, és a szökőkút egyik nimfájára mutatva, vidáman mondja: — Elhozta a vázlatot? Magánál van? Galamb a szökőkút egy más nimfájára mutatott: — Nincs nálam. — Jól tette, hogy nem hozta magával. Egész bizonyos, hogy figyelnek bennünket. Viszontlátásra holnap, Macquart nem jött el. Galamb fölényesen legyintett: — Sebaj... A vicomte eltűnt Na, most gyerünk. Legfőbb Ideje. Egykedvűen továbbsétált. Egy inas megállt előtte és szendvicseket kínált. Hohó, hiszen ő éhes! De milyen éhes! Megevett két szendvicset. Egy másik inasnál néhány tortát. Most már kereste az inasokat. Végigette magát két-három sétányon, azután pokolian szomjas lett Frissítőt is kínáltak. Galamb nem mert megállani sehol, mert elfelejtette a nevét és így kerülnie kellett a bemutatkozást. Ezért minden útjába kerülő inasnál felhajtott egy pohár italt és továbbment Különleges koktélt gyűjtött magába. Pezsgő, málnaszörp, vermut, mandulatej, vörös chablis és egy kis pohárka erősen hígított szalmiákszesz, amit szunyogcsípés esetére hordtak körül. Nézd csak, hogy forog lassan a park! „.Később, mikor a tapsoló vendégek harmadszor ismételtették vele a Louis elment az Uj-Hebridákra című dalt. Galamb csodálkozva látta, hogy zongorázik és a pódiummal szemben álldogálnak a zenészek hangszereikkel. Miért nem játszanak ezek? Arra már nem emlékezett, hogy ő zavarta le őket. Szent Isten, hiszen előkelő helyen van... őrnagy úr... Gyerünk azzal a C-moll etűddel... Hogy is van innen? Fene ezt a Chopint! Mindig baja volt vele... Hát amig eszébe jut az a futam, addig, ha megengedik, el- játsza a „Vidám bányászok dalát”™ ...Verbier márki meghódította a társaságot. Az ilyen bált úgyis csak az tette kedvessé, ha a vendégek között egy-egy közvetlen, vidám, spicces ifjú akadt. Galamb most már elment volna, de egyre újabb társaságba keveredett, és folyton azt dúdolta a foga között: „Gyerünk fiam, gyerünk innen... baj lesz ebből... eredj haza...” A gyomra mintha koktél- keverőnek képzelné magát, kavargatta az italt. Ott valami oldalajtóféle van... Gyerünk... Egy virágágy mögül kilépett valaki, és megfogta karját — Macquart vagyok. — Nekem azt mondták, hogy maga nem jön... — hebegte ijedten. — Tévedtek. Három ember holnap útban lesz a terep felé. Lorsakoff engem küldött magához. Legyen szíves, mondja meg, hány óra van. Galamb kihúzta az arany zsebóráját. — Egy óra múlt... Macquart körülnézett azután szó nélkül elvette az órát, és zsebre tette. — Rendben van... — súgta. — Gondolja? — felelte Galamb szomorúan. — Tessék — mondta a másik. — Itt egy doboz Simon Arzt Es a kezébe nyomott egy dobozt. Nem nagy üzlet Egy aranyóráért húsz darab Simon Arzt... Legalább Capo- ral lenne... — Viszontlátásra — búcsúzott és halkan, gyorsan még azt mondta: — A dobozban tizenötezer frank van... És otthagyta. Halló! Kérem... Jöjjön vissza! De Macquart elment. — Sebaj... Most, hogy került ide a szökőkúthoz a tömegbe? És ott van a kis kövér tábornok a nagy bajusszal... Ennek az arcát többször látta az éjszaka folyamán, amint figyeli... Valaki megérintette a vállát. — Fél kettő. Megfordult. A' tiszt volt, aki a villanyokat oltogatja. ha halott van a háznál. Ez mindig bemondja a pontos időt. Szó nélkül követte. A kapu előtt ott állt a valószinütlenül kis autó. Egy motoros babakocsi! A tiszt indított... Kanyargós utakon haladtak szótlanul, eleinte széles ívlámpás útvonalakon, majd szegényes, elhagyatott külvárosi sikátorban. Megálltak. Kóbor kutyák futottak szét az autó előtt. A tiszt fékezett és halkan így szólt: — Két óra van. Ez olyan, mint a rádió. Mindig bemondja pontosan az időt. Galamb kiszállt a barátságtalan, éjszakai, elhagyatott tájon és várta a tisztet. Ez becsapta az ajtót, rákapcsolt és otthagyta. Fehér frakkban! A mezőkön! Na, most jól néz ki. Sehol egy teremtett lélek. A kóbor kutyák lassan visz- szatértek és kíváncsian körüljárták. „Nagyon finom kis vicc volt a hadnagy úrtól, mondhatom...” — gondolta tanácstalanul. Néhány lépésnyire tőle magányos csőszkalyiba állt. Hopp! Talán itt akad valami rongy, amit felvehet. De mit csinál a ruhája és a holmija nélkül? 0 csak a menetszázadba akart bekerülni, de ha a felszerelése hiányzik, azért több évi kényszermunka jár. Hű, de nagy bajba keveredett... Nehéz szívvel és rossz szájízzel kinyitotta a kalyiba ajtaját. Belépett a dohos helyiségbe, és gyufát gyújtott. Aztán ámultán kiáltott feL Egy pádon szép rendben ott feküdt az egyenruhája, a sapkája, az oldalfegyvere és a pad alatt egy pár bakancs. (Folytatják)
