Kelet-Magyarország, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-10 / 292. szám

XXIY. ÉVFOLYAM, 292. SZÁM ÁRA: 80 fillér 1961. DECEMBER 10, VASÁRNAP Jól vizsgázott mezőgazdaságunk Százőtvenmilliós tsz-építkezések Korszerűség az első követeimén) Üjólag jól vizsgázott me­zőgazdaságunk, a mezőgazda- sági termelésben a termelő­szövetkezeti mozgalom. A mélyszántás és a kukorica­szárak betakarítását kivéve, lényegében befejeződött a földeken a munka. De ha mindent mérlegre teszünk, a munka nem volt könnyebb, mint a korábbi években. Az egyik termelőszövetkezeti el­nök nyár közepén találóan mondta: ..tavasszal dagály, nyáron aszály, s hogy mi lesz ősszel?” Nos, ősszel egy másik Számos-menti tsz-el- nök viszont azt mondta: „Nem is beszélek én már az időjárásról, hiszen annyit hivatkoztam már rá, szinte restellem. De nem is kell beszélni róla különösebben, mert azért jobb eredményt, értünk el, mint tavaly.” Jobb eredményt értünk el. Nemrég az országgyűlés me­zőgazdasági bizottsága ülése­zett. Ez a bizottság országo­san ítélte a helyzetet, ko­moly sikerekről adott szá­mot. Többek között arról, hogy országosan a tervezett 48 ezer vagon helyett a tsz-ek közvetlenül 98 ezer vagon kenyérgabonát szállí­tottak kombájntól a raktá­rakba. És még egy szám, idén 4,4 százalékkal haladja meg az elmúlt évit a felvá­sárolt mezőgazdasági termé­kek értéke. Hiba lenne azonban a jó eredmények mellett a gon­dokról nem beszélni. Az or­szággyűlés mezőgazdasági bi­zottsága erre is jócskán szen­telt időt és pontosan azért, mert ezek a gondok a jövő év termelését, feladatait ha­tározzák meg, és nem is ál­talánosítva. Á referátumok ugyan országos adatokat kö­zöltek, a gondokról is álta­lánosítva beszéltek, és mégis nagyon szabolcsi probléma, ami elhangzott. Ilyen a bur­gonya termelés és felvásár­lás, ezen a jövőben javítani kell és elsősorban úgy, hogy biztonságosabb legyen a ter­melés, eredményesebb és ha­tározottabb a felvásárlás. Mindent figyelembe véve a bizottság véleménye szerint szükséges volna, hogy a tsz-ek vetőburgonya készle­tük biztosításához hitelt kap­nának. Speciálisan szabolcsi „hogy az elmúlt időszak gyümölcstelepítési politikája csak akkor érheti el a cél­ját, ha a hozamok növekedé­sével egyidejűleg a hűtő és tárolóterek szükséges bő­vítéséről is gondoskodnak.” Kétségtelen, hogy az „alma- gond” megoldására már tör­téntek lépések, ezektől ered­ményeket is várhatunk, de a célkitűzések megvalósítására 1968-ban és azt követően nagy anyagi és egyéb erők összpontosítására lesz szük­ség. Tagadhatatlan, hogy ke­nyérgabonából, konzervgyári termékekből, ipari növények­ből, történetesen cu­korrépából a vártnál jóval jobbak lettek az eredmények. Mezőgazda­ságunknak azonban ez csak egy része. A másik az igen­csak lényeges állattenyész­tési rész, az igényeket nem tudta kiszolgálni. Ez tehát a jövő legnagyobb feladata. Annak ellenére, hogy növe­kedett a sertésállomány a megyében is, a szükséglet és kereslet azt kívánja mező- gazdasági üzemeinktől, hogy még több, kisebb önköltség­gel előállított húst adjanak. Az állomány növekedését elősegítette a felvásárlási árak emelése, s a továbbiak­ban a nagyobb, tömegű ter­meléshez az ad lehetőséget és ösztönzést, hogy 1968. ja­nuár 1-től az istállók kor­szerűsítésére, építésére az állami támogatás 70 száza­lék lesz. Ez nem csupán a többtermelést, de az olcsóbb termelést is biztosítja majd. Ügy lesz jó a közös gazda­ságoknak, de az országnak is, ha erre termelőszövetke­zeteink időben gondolnak. A termelőszövetkezetekben most zárszámadások, tefv- tárgyaló közgyűlések követ­keznek. Megtárgyalják az új tsz-törvény helyi alkalmazá­sát is. Ezek a tanácskozások megfelelő fórumok arra, hogy az a továbblépésnek, a kö­zös gazdaság megszilárdításá­nak legalkalmasabb és leg­jobban járható útját meg­szabják. Ha ez így lesz. egy esztendő múlva az eddigieknél is jobb eredményekről és ke­vesebb gondról szólhatunk. Ez év elején alakult Nyír­egyházán a MEZÖBER, hogy a megye szövetkezeti gazdaságai építésfejleszté­sében — a tervezéstől a ki­vitel szervezéséig — kellő szinten közreműködjön. Megtörtént a jövő évre szóló rendelések összegezé­se, amely 279 új létesít­mény megvalósításáról szól 151 millió 425 ezer forint­ban. A megbízók száma: 174 tsz. Járulékos berubá* zások a gyümölcs* termeléshez A megrendelések között az értéksorrend 17 408 állat­férőhely szaporításával kez­dődik több, mint 78 millió forint beruházással. Szarvasmarha-istállók 4598 férőhellyel épülnek, egyen­ként átlag másfél millió fo­rint beruházással és 108 férőhellyel. De új, a ME­ZÖBER közreműködésével legkorszerűbb épülettípu­sokban kivitelezett istállók­ban kerülhet jövőre elhe­lyezésre 3000 sertés, 4800 juh, 5000 baromfi is. A megbízatások alapján a leg­több ilyen új építmény a kisvárdai, nyíregyházi, vá- sárosnaményi és a máté­szalkai járásban épüL Jelentősek a jövő évi prog­ramban a gyümölcsterme­lés járulékos beruházást is. Itt 113 létesítmény ké-. szül el 31 millió 573 ezer forint értékben. Többek kö­zött 52 érlelőszínt, és 22 manipulálót, 23 mélyfúrású kutat építtettnek a tsz-ek. 17 létesítményt 6 milliós költséggel a nyírbátori já­rásban építtetnek. A zöldségtermesztés javí­tását, hasznosságát fogja szolgálni az a három mo­dem, hollandi ágyakkal el­látott hajtatóház, melyekre a nyírbogdányi Kossuth, nyíregyházi Dózsa és a ko­morói Búzakalász Tsz-ek 3 j millió 800 ezer forintot irá- ; nyoztak elő. Megkezdheti a következő évben üzeme­lését Vásárosnaményban, tsz-közi vállalkozás kereté­ben kivitelezésre kért zöld­ség- és gyümölcsszárító, aszaló üzem is. A megbízatások változa­tosságát mutatja, hogy nem hiányzik a gépesítettség fej­lesztését szolgáló gépműhe­lyek, javítók, színek igénye sem. Legjelentősebb közü­lük a nyíregyházi járásban öt javítóműhely, 5 millió 262 ezer forint előirányzat­tal. Szolgálati lakások, szo­ciális épületek, irodák cí­mén 10 igény szerepel a már jóváhagyott tervekben. Időben elkészülnek a tervrajzok ■ A MEZÖBER közremű­ködésével a jövő évben készülő létesítmények terv-1 rajzának egy részét máris j megkapták a tsz-ek. A kö- i vetkező év első negyedében minden tervrajz a helyszí­nen lesz. Az építések kivi­telezőkkel való lekötése megtörtént. A munkák mindjárt januártól — az időjárástól függően — el­kezdődnek. A. B. Megkezdődtek a tagösszeírások a KISZ- szervezetekben Megkezdődtek a tagössze­író munkák megyénk KISZ- szervezeteiben. December hónapban harmincezer sza­bolcsi fiatalhoz jutnak el az összeíró bizottságok tagjai. Az új év első napjaiban pe­dig ünnepélyesen adják át az új tagkönyveket. A tagkönyvcsere elsősor­ban nem adminisztratív jel­legű feladat. Az összeírás idején ugyanis, minden fia­tallal külön-külön beszélget­nek a bizottságok tagja. A tagösszeírás ezért mércéje is az alapszervezet tevékenysé­gének. Különösen jelentősek ezek a közvetlen beszélgetések most. Részben már készül­nek az év végi értékelések, most kezdik gyűjteni az el­képzeléseket a jövő évi ak- ■‘^programokhoz. így a leg­jobb ötleteket valósíthatják meg. \ szabolcsi egészségügy újabb fontos fejlődési állomását a napokban adjak át ün- feepclyeseti a nyíregyházi megyei kórház százötven személyes ~ niekosatályát. Képünkön: ® korszerű gyermekos»táÜ épület• amelyben már gyógyítanak. zsák Z. telv. I „A leghatározottabb hangú figyelmeztetés“ A szovjet kormánynyilatkozat visszhangja MOSZKVA: „A leghatáro­zottabb hangú figyelmezte­tés” — így értelmezik moszk­vai politikai körökben a ná­cizmus újjáéledésének súlyos veszélyére rámutató szov­jet kormánynyilatkozatot, amely híven tükrözi a szov­jet nép érzéseit. A Szovjetunió ez év ja­nuárjában már figyelmeztet­te az NSZK kormányát és a világot arra, hogy az NSZK- ban nőttön nő a militariz- mus és a revansizmus fe­nyegetése. A szovjet fővá­rosban ezzel kapcsolatban felhívják a . figyelmet arra. hogy a helyzet a januári nyilatkozat óta eltelt időben tovább romlott. Moszkvában úgy látják, hogy a kormánynyilatkozat egyben megsemmisítő bírá­lata a bonni úgynevezett új keleti politikának, amely a „becsületes szándékukról” és holmi „békés kezdeménye­zésekről” szóló fecsegéssel akarja álcázni az NSZK po­litikájának agresszivitását. Moszkva nem Bonn frázisai, hanem tettei alapján ítél. A bonni militarista és revansis- ta kormány cselekedetei, vi: szont lovat adnak az új ná­cizmus alá. Ebben a lég­körben — mutat rá Ernszt Genri neves szovjet publi­cista, már arról beszélnek, hogy az űj náci miniszterek rövidesen ott ülnek a ke­reszténydemokrata minisz­terek mellett. Már időpon­tot is emlegetnek: 1969 őszén, amikor lezajlottak a Bundes- tag-választások. Azt tartják Bonnban, hogy erre az idő­re az NPD jelentős számú képviselővel betör a parla- menetbe és a CDU új koalí­ciós partnerévé lép elő. Meg is nevezik az új kormány el­nökét, aki nem más mint Strauss, a jelenlegi pénzügy- miniszter. A szovjet publicista fel­teszi a kérdést: Mi történik akkor, ha Strauss, a nyugat­német revansisták elismert vezetője, s a Bundeswehr tá­bornokainak és a nyugatné­met hadiipar báróinak bi­zalmi embere, kezet fog IT. Adolffal, az NPD führeré- vel. A szovjet publicista lei- tűnést keltő cikke, amely a Lityeraturnaja Gazeía ha­sábjain jelent meg, e sza­vakkal zárul: a jövő kulcsa a német nép számára az euró­pai béke és a világbéke. Az NDK ezen az úton jár Ha a mai német burzsoázia, ezt nem érti, akkor maga az is­ten sem segíthet rajta. BONN: A bonni vezető kö­röket rendkívül érzékenyen érintette a nyugatnémet kor­mányhoz intézett szovjet kormánynyilatkozat. Willy Brandt nyugatnémet külügy­miniszter azt mondotta, hogy á szövetségi kormány nem fogja figyelmen kívül hagy­ni e nyilatkozatot, mindazon­által úgy tűnik — fűzte hoz­zá —. hogy a Szovjetunió­nak „téves elképzelései’! van­nak Nyugat-Németorszégról. Von Hassel, az áttelepül­tek ügyeinek minisztere „hidegháborús okmánynak” nevezte a jegyzéket. Wer­ner Marx CDU-képviselő a CDU—CSU képviseletében azt mondotta, hogy a jegy­zék „az NSZK-valszentbe ni ha'jthatátlanság • egyik legdurvább dokumentuma” WASHINGTON: , A DP A nyugatnémet hírügynökség szerint az amerikai külügy­minisztériumban a szovjet jegyzéket a jövő > héten Brüsszelben kezdődő NATO- értekezlet elé időzítették. ..Manővernek” minősítették. — Washington szerint nem helytálló a katonai veszély- lyel kapcsolatos- szovjet fi­gyelmeztetés. mivel — mint hangoztatják — „az NSZK- nak nincs önálló katonai ereje.” Washingtonban egyébként még gondosan tanulmányoz­zák a szovjet nyilatkozat szövegét. LONDON: A szovjet nyi­latkozatot jelenleg London­ban is tanulmányozzák. Po­litikai megfigyelők nem tart­ják kizártnak, hogy a brüsz- szeli NATO-értekezlet kere­tében Nagy-Britanhia, Fran­ciaország és az Egyesült Ál­lamok megvitatja azt 1968: az emberi jogok éve Lilést tartott a Magyar h.\SZ Társaság elnöksége és intéző bizottsága A Magyar ENSZ Társa­ság elnöksége és intéző bi­zottsága az emberi jogok napja alkalmából és az em­beri jogok ,éve előkészüle­teinek jegyében ünnepi ülést tartott szombaton az Orszá­gos Béketanács székházában. Romját Irén, a társaság fő­titkára bevezetőjében egye­bek között elmondta. az Egyesült Nemzetek Szerve­zete határozatban szólította fel tagállamait, hogy 1968 legyen az emberi jogok éve. s ezzel emlékezzenek meg az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának huszadik év­fordulójáról, javasolta, hogy hazánk is csatlakozzék a kezdeményezéshez, s előter­jesztette az ülés határozatá­nak tervezetét. Ezután több felszólalás hangzott el. Egyebek kö­zött bejelentették, hogy az Országos Béketanács a jövő év elejére meghívta hazánk­ba a Russel-bíróság két tag­ját. Az ülés részvevői • végül határozatban is kimondták, hogy csatlakoznak az ENSZ kezdeményezéséhez. Az em­beri jogok egyetemes nyi­latkozatában foglalt neme* célokat megillető súllyal ün­nepük meg a dokumentum elfogadásának huszadik év­fordulóját, s minden rendel­kezésre álló eszközzel elő­segítik a nyilatkozat aiap- elveinek érvényesülését. fILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJE TÉR t

Next

/
Thumbnails
Contents