Kelet-Magyarország, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-09 / 291. szám
Az amerikai — egy amerikai szemével Szovjet kormánynyilatkozat sagot a militarista és neonáci körök, és nem hagyILYEN EZ A HÁBORÚ . . Éjjel a dzsungelben Ezt a csatornát mi építettük... 2. A kétnapos trópusj esőtől felázott talajon ide-oda csúszkálunk. Szinte gőzölög a föld. Nyomasztó és fojtogató a páradús levegő. Zöld ágakkal álcázott gépkocsink leoltott lámpával halad az egyik legtöbbet bombázott tartomány, Than Hoa felé. Mellettünk gyalogosok, kerékpárosok, ta- licskások maradnak el. Sofőrünk nem mindennapi ügyességgel kerüli a bombáktól felszaggatott úton a ki világi tatlan járműveket. — Itt pihenőt tartunk. Nappal lebombázták az ideiglenes hidat — mondják kísérőim. Kiszállunk az autóból, a megáradt folyóhoz gyalogolunk: ifjúsági rohambri- gádok tagjai — fáklyákkal világítva — építik a hidat. Leülünk egy kőtörmelékre. — Az amerikaiak mindennap jelentik: lebombázták a hidakat. Éjjel mégis megy a közlekedés. Az élelmiszer, a hadianyag eljut rendeltetési helyére — mondják kísérőim. Szabad jelzést kapunk, tovább indulunk. A 130 kilométeres utat tíz óra alatt tettük meg, közben tizenegy folyón keltünk át. Eszembe villan az amerikai U. S. News and World Report című magazin, amely egyik cikkében így kesereg: tönkrebombázzuk útjaikat, híd- jaikat, lövünk minden mozgó célpontra és mégis azt és oda szállítanak, amit akarnak... Sok mindent be lehet táplálni a Pentagon számítógépeibe. De a leleményességet, szívósságot, a szavakban nehezen kifejezhető bátorságot a matematikai műszerek nem jelzik és így azokat nem lehet bekalkulálni a gondosan előkészített haditervekbe sem. — Ez volt a tartomány székhelye — mondja kísérőm Dúc Thang. A múlt idő használata valóban helyénvaló. Hiszen a városban alig lehet találni ép házat. Than Hoan-ra és a környékre fél év alatt, több mint nyolcezer bombát dobtak az amerikaiak. Nehéz, égett szag üli meg a levegőt. Terepjárónk kísérteties zajjal dübörög végig a kihalt városon. Az emberek tízezrei biztonságosabb helyre költöztek. A dzsungelben, egy szállodának keresztelt bambusz viskóban fogadnak bennünket vendéglátóink. Talán másfél órát aludtunk, amikor megszólalt a kolomp: arra figyelmeztetett benBrezsnyev Prágában A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága és a csehszlovák kormány meghívására Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára pénteken rövid baráti látogatásra Prágába érkezett Leonyid Brezsnyevet a repülőtéren Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, köztársasági elnök, Jozef Lenárt, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének tagja, miniszterelnök, Vladimir Koucky, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára és Cservonyenko prágai szovjet nagykövet fogadta. A Szovjetunió kérte a Biztonsági Tanács összehívását A Szovjetunió pénteken kérte: a lehető legrövidebb időn belül hívják össze a Biztonsági Tanácsot, hogy megvizsgálják a Szuezi-csa- toma övezetében működő ENSZ-megfigyelők létszámának bővítéséről szóló szovjet határozattervezetet. Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője átadta a BT elnökének az erről szóló levelet, amely hangoztatja, hogy a kérdés megvizsgálása sürgős és feltétlenül szükséges. A határozattervezetet a Szovjetunió november 10-én nyújtotta be, javasolva a Szuezi-csator- na térségében működő ENSZ-megfigyelők létszámának 90 főre emelését, továbbá azt, hogy megfelelő intézkedésekkel biztosítsák az ENSZ-megfigyelőknek a szükséges technikai és szállítási eszközöket. Pénteken este továbbra is ellentmondó jelentések érkeztek a hírügynökségekbe az öt napja ismét kiújult jemeni polgárháborúról. Az AFP Adenből keltezett jelentése szerint Husszein Murvani jemeni közoktatás- ügyi miniszter, aki pénteken érkezett egy jemeni küldöttség élén a városba, hogy átadja kormányának üzenetét El-Saabj dél-jemeni köztárÖriana Fallaci, a kiváló olasz írónő, a ,,L’ Europeo” című milánói hetilap riportere több mint egy esztendeje az Egyesült Államokban tartózkodik, ahol sokoldalú képet rajzol az anrte- rikai életformáról. Neves írókat — többek között Norman Mailert-t, s az idős John Des Passos-t — is ki- vallatótt arról: miért nem szeretik Európában — és másutt sem — az amerikaiakat. Legutóbb a világhírű „tudományos-fantasztikus” író, Ray Bradbury szavait rögzítette magnetofonra. A negyven év körüli, Los Angelesben lakó Brandbury-t — a „Marsbéli krónikák”, a „Fahrenheit 541” és több más mű alkotóját — Magyarországon is ismerik már. Humanista tartalmú, érdekes cselekményű írásai kiemelkednek az immár bőven hömpölygő „scienoe- fiation” áradásából is... Bradbury szerint az amerikaiakat — többek között — azért nem szeretik, mert maguk az amerikaiak is —- szellemi restségből, lélki konformból, a csupán csak (Folytatás az L oldalról) csolatok fűzik a Szovjetunióhoz és más szocialista országokhoz. Az NDK a Varsói Szerződés szervezetének tagja, s így „az NDK szuverenitása és függetlensége ellen irányuló bármilyen merénylet az összes szocialista országok biztonsága elleni merénylettel volna egyértelmű és természetesen megsemmisítő megtorlást vonna maga után.” „A szovjet kormány — folytatja a nyilatkozat — szükségesnek tartja emlékeztetni arra, hogy a potsdami egyezmény a nemzeti szocialista pártnak és szervezeteinek teljes megsemmisítését írta elő, határozottan leszögezte, hogy meg kell tiltani mindennemű náci és militarista tevékenységet vagy propagandát, be kell tiltani a nácizmust és a militarizmust hirdető elméleteket, nem szabad megengedni, hogy a harmadik birodalomban aktív szerepet játszott nácik politikai és társadalmi tevékenységet fejthessenek ki. Joggal vetődik fel a kérdés, hogyan egyeztethető össze a potsdami egyezmény említett előírásaival a neonáci Nemzeti Demokrata Párt és más profasiszta szervezetek létezése és törvényesen engedélyezett tevékenysége Nyugat-Németor- szágban ? Hogyan magyarázható azoknak a nemzetközi egyezményeknek ilyen kirívóan durva megsértése, amelyek kötelező érvényűek a Német Szövetségi Köztársaságra, mint a korábbi Németország egyik jogutódjára? A szovjet kormánynyilatkozat elmondja a továbbiakban, hogy a demokraták, a békeharcosok üldözése és a neonáci erőkkel szemben tanúsított elnézés tapasztalható ma is Nyugat-Németor- szágban. A bonni kormány ezzel súlyos felelősséget vállal saját országának népe, más európai államok népei, az egész emberiség előtt. A szovjet nép és más európai népek is érdekeltek abban, hogy a Német Szövetségi Köztársaság új útra térjen, valamennyi szomszédjásasági elnöknek, azt mondotta, hogy a királypárti erők elfoglalták a szaud-arábiai határ közelében fekvő Jehana helységet. Beirutban a királypárti erők szóvivője azt állította, hogy a royalisták teljesen körülvették a fővárost és pénteken reggel elfoglalták a főváros két repülőtere közül az egyiket, sőt Szanaa belvárosát is tűz alatt tartják. külső ráhatásokra való figyelésből — „fekete-fehérnek” veszik a dolgokat. Nem ismernek árnyalatokat, nem szeretik a paradoxonokat. (Ezért nem volt soha népszerű az USA-ban G. B. Shaw!) Ezen a talajon jöhetett létre aztán az a „mentalitás”, hogy a „kommunizmus az kommunizmus, és ezzel kész”. — Vagyis az átlagamerikainak — fogalmazza meg Bradbury — fogalma sincs arról, hogy mi az: kommunizmus, szocializmus, társadalmi haladás. — Csak a félelmet sulykolták belé, és erre a félelemre alapozva lehetett és lehet — például — Francót támogatni és nem az anti-francoistákat, és elkövetni azokat a súlyos politikai hibákat — amelyeket az amerikai kormány Vietnamban elkövet... Miután Bradbury nagyon is egyértelműen ítélt el olyan politikusokat, mint Johnson elnök, Rusk, McNamara, az olasz újságírónő megkérdezte tőle: bízik-e vajon Robert Kennedyben? Bradbury őszintén megval békében éljen és együttműködjék. A szovjet kormány távol áll attól, hogy a nyugatnémet állampolgárok többségének nézeteit és hangulatát azonosítsa a megrögzött re- vansisták és neonácik álláspontjával. A szovjet kormány szeretné hinni, — hangsúlyozza a nyilatkozat — hogy a Német Szövetségi Köztársaság népe, politikai erői, amelyek felelősek az ország jövőjéért, tudatára ébrednek annak, milyen« veszélyes útra igyekeznek terelni a Német Szövetségi Köztársajak elragadtatni magukat a revans és az új háborús kalandok őrült eszméitől. Most azonban meg kell állapítani, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormányának bel- és külpolitikája nem akadályozza meg, sőt elősegíti a nácizmus és militarizmus erőinek növekedését. A Szovjetunió kénytelen teljes komolysággal felhívni a figyelmet arra, hogy milyen veszélyes irányt vett a Német Szövetségi Köztársaság politikai fejlődése. Visszaemlékezve az elmúlt háború spk tízmillió áldozatára, a szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy haladéktalanul határozott intézkedések történjenek, amelyek biztosítják a fékevesztett revansisták és neonácik megzabolázását és hatékonyan meggátolják a német militarizmus és nácizmus feltámadását. Á szovjet kormány abból indul ki, hogy a potsdami egyezmény minden aláíró hatalmának kötelessége gondoskodni a potsdami egyezmény betűjének és szellemének szigorúan betartásáról a Német Szövetségi Köztársaság területén. Hatékonyan ellenőrizni kell, hogyan hajtják végre a Német Szövetségi Köztársaság területén a potsdami egyezménynek a militarizmus és nácizmus gyökeres kiirtásáról szóló nagy fontosságú előírásait. A Hitler- ellenes koalíció hatalmaira ebben a vonatkozásban kötelezettség hárul a világ népeivel szemben. A Szovjetunió a maga részéről mindent meg fog tenni, hogy megoltalmazza a népeket a neofasiszta és militarista erők fondorlataival szemben, s ugyan úgy, mint más békeszerető államok, megteszi a szükséges politikai és egyéb intézkedéseket, hogy elejét vegye az események olyan alakulásának, amely Európában egy új fasiszta veszélygóc kialakulásához vezetne és veszélyeztetné az egyetemes békét.” mondta, hogy bár több tisztességes és intelligens ismerőse sokat vár „Bob”-tól, a maga részéről „egyáltalán nincs oda ettől a fiatalembertől”. — Miért nem áll a sarkára, egyszer és mindenkorra határozottan állást foglalva a vietnami beavatkozás és Johnson ellen, vállalva az esetleges nyaktörést, politikai karrierjének végét is?... Miért?! Mert Robert Kennedy nem nagy ember, azért. Fallaci megkockáztatta azt a véleményt, hogy nyilván azért sem szeretik a világban Amerikát, mert ez az ország gazdag, mert itt sok olyasmi van, ami másutt nincs. Bradbury ehhez rögtön hozzáfűzte, hogy Amerikában nem egyszerűen gazdagokról, hanem „új- gazdagok”-ról kell beszélni. — Nagyon sok mindenünk van, rengeteg amerikai — bár távolról sem mindenki — kényelmes körülmények között él. Lényegünkben, lelkűnkben azonban bizonytalanok, szorongok, gyengék vagyunk. A hosszú beszélgetés egyik legérdekesebb témáját — az amerikaiak lelki gyengeségének kérdését — Bradbury részletesen elemezte : — Idefigyeljen! Nemcsak tudományos dolgozatok, felmérések légiója, hanem a legközvetlenebb, legszimplább tapasztalat — egy séta New Yorkban, vagy akár az én pátriámban, Los Angelesben — azt bizonyítja, hogy az amerikai férfiak elférfiatlanodtak, hogy korán lettek öregek. Jóltápláltak, nagytestűek, de mégsem igazán férfiak. Su- hancból minden átmenet nélkül öreg emberekké — szerepekbe merevedett, lelki kezdeményezésekre képtelen idős urakká — változnak. Szégyen ez, de így van. Egy tipikus amerikai családapa nem mer a sarkára állni, nincs bátorsága ellentmondai a feleségének, a konvencióknak. Rómában — vagy például Dublinban — szegényebbek az emberek, mint nálunk, Amerikában. De — úgy látnünket, közelednek az amerikai gépek. Az óvóhelyre rohantunk és némi megszakítással az egész napot ott töltöttük. Szürkület előtt De Chanh-al találkozunk, a közeli erőmű igazgatóhelyettesével. Magyar tervek, gépek, berendezések segítségével indult meg az áram- termelés a hatvanas évek elején. A háromemeletes vasbetonépület romokban hevert, kettészakított vasgerendák meredtek az égre. Körös körül bombatölcsérek. Mondom tolmácsomnak, ez az erőmű nem dolgozhat. Keresztül bújtunk a romhalmazon, le a föld alá. És ott a romok alatt zakatoltak a turbinák. Fényt, világosságot adtak a környék lakóinak. Amikor Lang Son tartományban Vu La községben közölték, hajnali négykor várnak a szövetkezetben, már természetesnek tartottam. Ilyen időben népesül be a határ, indulnak munkába az emberek. tam — a férfiak férfiasabbak, és az asszonyok sem csupán a család illemtanának fenntartói, hanem valóban asszoonyok is. Abban, hogy egy harminc év körüli amerikai átlagember már tulajdonképpen „kiégett” az író szerint szerepe van az egyoldalú technikai kultúrának, s az amerikai történelem sajátos útjának is. — Nálunk már minden sarokban van egy elektronikus számológép és lassan azzal számolhatunk, hogy minden problémánkra a computerek adnak választ. De vajon milyen „válasz” ez? Hiszen ilyen körülmények között — amikor a technikai forradalmat nem ellensúlyozza nagy eszmék, gondolatok forradalma — az élet játékká válik, in- fantilizálódik... Ha már csak bizonyos gombokat kell megnyomni, akkor mi lesz az emberi lélekkel, a szellemmel?... Nem véletlen, hogy „scíenoe fiction”-okat írok. Erre ösztönzi az embert nem utolsósorban az a fantasztikus ellentmondás, amely a technikai haladás és az amerikai társadalom gyenge, bizonytalan, infantilis tudata között van... Antal Gábor — Sietnünk kell — mondta Hoai Bac, a tartományi pártbizottság fiatal titkára. — A folyón nemsokára szétszerelik a hidat. Az eredetit már tavaly szétbombázták. Egyetlen nap 21 rakétát lőttek rá. A hídnál már valóban ott voltak az ifjúsági rohambrigádok. Alig aludtak néhány órát. Azt is csak fának dőlve. Előző este a folyó egy közeli hídját állították helyre. — Tyao Dom Tyi: — Jő napot elvtárs — hallom a fülemnek már ismerős köszönést. A szövetkezet elnöke, Van Bai a bambuszkunyhóba invitál. Mielőtt beszélgetésbe kezdenénk, megmutatja, hol az óvóhely. Vietnamban ez úgy hozzátartozik az ismerkedéshez, mint az a szokás, hogy az ismeretlentől családja felöl érdeklődnek. — Hadd mutassak magának egy érdekességet — mondja az elnök. — A közelben állomásozó egységek lőtték le — fordul az amerikai gép roncsai felé. — De a mi milicistáink is tüzeltek rá. Feljegyzem a gép számát: FSN 1323. Érdeklődöm * pilóta felől. — Együtt robbant a géppel — mondják. Nem nagy község Vu-La. Alig több mint 1200 lelket számlál. Tíz évvel ezelőtt alakult a szövetkezet, azóta Van Bai az elnöke. A 370 tagú közös gazdaság a terület nagy részén, 78 hektáron a legfőbb népi eledelt, a rizst termeli. A trópusi éghajlat és a rizs rövid érési ideje lehetővé teszi az évi kétszeri aratást, májusban és október végén. — Mennyi az átlagtermés? — Ma már hektáronként elérjük az évi öt tonnát. A forradalom előtt alig két tonna termett egy hektáron. Víz nélkül itt nincs élet. Régebben háncs vödrökben hordták a folyóból. Bam- buszrudakra akasztva. Vállon. A Vu-La-iaknak — legalábbis a vízhordáshoz — ma már nincs szükségük a háncsvödrökre. Szivattyúk emelik át a vizet a rizsföldekre. A szivattyúkon a felirat: Made in Hungary. Király Ferení Jemeni helyzetkép
