Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-07 / 264. szám

Csonka forduló az NB I-ben Ferencváros —Eger 1:0 (OK)) Népstadion, vezette: Bal­ta Gy. Góllövő: Varga. A mérkőzés előtt rövid ünnepség zajlott le. A vörös salakon felsorakozott a már bajnok Ferencváros labda­rúgócsapata és a közönség nagy tapsa és éljenzése kö­zepette előbb a Ferencváros ifjúsági csapata nyújtotta át a virágcsokrot a bajnok valamennyi játékosának, majd Albert Flórián csapat- kapitány a mikrofon elé lé­pett és megköszönte a szúr- kolók segítségét. Az egriek is virágcsokrokkal kedves­kedtek. Ilyen ünnepi bevezető ntán már kevésbé volt ün­nepélyes a játék. Az első percekben kitűnt, hogy az Eger bátran, igen jó takti­kával játszik, ugyanakkor a ferencvárosiak eléggé las­Pécs, 5000 néző, v. Zsolt Góllövők: Dunai dr. (2), illetve Gyarmati (2). A 2. percben szabadrú­gáshoz jutottak a hazaiak. Hernádi 18 m-es csavart lövését Szarka védte. Főleg a mezőnyben folyt a küz­delem, mindkét csapat já­tékosai elég sokat hibáztak. A pécsiek körülményeske- dő csatársora egyelőre nem bírt a jól romboló szombat- helyi védelemmel. A második félidőben a vendégek kezdtek jobban, s a 47. percben gólt rúgtak. Tóth—Gangl támadás után a szélső beadását Gyarmati 8 m-ről küldte Rapp kapu­jába (0:1). Felélénkült a Pécs, és az 55. percben egyenlített Goór vitte fel suak, körülményesek és a néhány perccel korábban még ünneplő szurkolók egy­re többet elégedetlenkedtek. Szinte egykapura játszott az FTC, de a helyzetek so­rozata maradt ki, másrészt az önfeláldozóan küzdő eg­riek a kapu előterében rendre megszerezték a lab­dát. A 74. percben Varga 8 m-ről nagy helyzetből lőtt fölé, majd a következő percben Albert fejelt futtá­ból, közelről a bal sarok mellé. A 83. percben meg­születet a találkozó egyet­len gólja. Rákosi szögletét Varga fejjel a jobb alsó sarokba csúsztatta (1:0). Csaknem a bajnoki idény legnagyobb meglepetése született Az első helyezett Ferencváros és az utolsó helyen álló Eger találkozó­ján. Jók: Novák, Páncsics, időnként Varga, illetve: az egész egri védelem. a labdát, Dunai dr. elé ját­szott, aki a kapu közepébe lőtt (1:1). Hat percre rá a vezető gólt is megszerezték a hazaiak.'Rónai futott el látványosan a jobbszélen, labdáját Goór kapta, aki ügyesen tolta Dunai dr. elé, a középcsatár a bal sarok­ba fejelte (2:1). A 74. perc­ben Rapp nagy hibájából egyenlítettek a szombathe­lyiek. Szögletrúgás után Rapp elvétette a labdát, Iszak Gyarmatihoz játszott és a jobbösszekötő az üres kapuba lőtt (2:2). Alacsony színvonalú, közepes iramú mérkőzésen az eredmény inkább a Szombathelyre nézve hízelgő. Jók: Herná­di, Móricz és Dunai dr. il­letve Iszak és Gangl. A mérkőzés nagyobb ré­szében fölényben lévő duna­újvárosiak rászolgáltak a győzelemre. Jók: Ligeti, Nagy F, Kiss és Takács, il­letve Kiss, Bánfalvi és Sós. Csepel—Szeged 4:1 (1:0) Csepel 3000 néző, v: Sze­gedi B. Góllövő: Faludi, Kalmár, Losonczi és Rottenbiller (11-ből), illetve Kozma. Alaposan felázott talajon állandóan szemerkélő eső­ben folyt a játék. A szege­diek megerősített véde­lemmel játszottak, csak el­lentámadásokra vállalkoz­tak. A 38. percben Faludi vezette fel a labdát a jobb­szélen és az alapvonal mellől mintegy 30 m-ről magasan a kapu elé ívelt, Korányi elkésett a beavatkozással a labda mellé ütött, s az a jobb felső sarokba hullott (1:0). Nagy kapushiba. A 47. percben Nemes fe­jese csattant a felső kapu­fán. Az 51. percben Nemes és Losonczi összefejelt, rö­vid ápolás után mindkettő tovább játszott. Az 53. perc­ben Kalmár a balszélen lesről futott el, s a kifutó Korányi mellett 10 m-ről laposan a bal sarokba lőtt (2:0). A 65. percben a bal- összekötő helyén Losonczi ugrott ki, lövését Korányi kiütötte, a labda Kővári hátáról • ismét Losonczi elé került, s másodszorra kö­zelről már nem hibázott a csatár (3:0). A 68. percben a kiugró Rottenbillert buk­tatták a szegedi védők, a megítélt büntetőt Rottenbil. ler a bal sarokba lőtte (4:0). Engedett az iramból a Cse­pel, időnként a vendégek is veszélyeztettek. A 74. perc­ben Kozma a balszélen fu­tott el, a mintegy 10 m-ről a kimozduló Fatér mellett a bal alsó sarokba lőtt (4:1). Dnnanj Táros—Komló 1K) (1:0) Pécs—Szombathely 2:2 (OK)) Dunaújváros, 4000 néző, vezette: Petri. Góllövő: Kiss. Már a harmadik percben gólt ért el a hazai csapat, s mint később kiderült ezzel el is döntötte a mérkőzés sorsát Kiss 18 m-es lövése a jobb sarokban kötött ki (1:0). A Dunaújváros fölény­ben volt Mártha és Czig- ler lőtt fölé, sőt utóbbi a 32. percben még az üres ka­puba sem talált A komlóiak szórványos támadásokkal kí­sérleteztek, ezeket a duna­újvárosi védelem biztosan hárította. Csak 70. perc után jöttek fel a vendégek. Az utolsó 20 percben jobbára a dunaújvárosi térfélen folyt a játék, a 73. percben Pa­taki lőtt mellé, majd 4 per­cei később Bérezési rontott óriási helyzetben. Az utolsó negyedórában a dunaújvá­rosiak tartani tudták azegy- gólos előnyt A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Ferencváros 27 24 3 — 79:16 51 2. O. Dózsa 27 17 6 4 79:30 40 8. Győr 27 13 10 4 61:33 36 4. Vasas 27 14 6 7 61:32 34 5. Diósgyőr 27 10 7 10 46:46 27 6. Tatabánya 27 8 10 9 35:33 26 7. Csepel 27 6 13 8 32:41 25 8. Pécs 27 8 8 U 29:36 24 9. Bp. Honvéd 27 7 9 11 43:48 23 10. Szeged 27 8 7 12 31:60 23 11. Dunaújváros 27 8 6 13 30:49 22 12. MTK 21 6 9 12 35:44 21 13. Szombathely 27 8 5 14 38:56 21 14. Salgótarján 27 8 5 14 34:56 21 15. Komló 27 7 6 14 30:58 20 16. Eger 27 6 6 15 32:57 18 Gyenge játék — újabb pontvesxtéfe Nyíregyházi Spartacus— Bp Előre 1:1 (1:0) Nyíregyháza, 2000 néző, vezette: Lenkefy (Czirják, Horváth). Spartacus: Pilcsuk — Ig- néczi, Gajdos, Siska, Kas­kötő, Csürke, Papp, Kova- csics, Széles, Eszenyi, Sor­bán. Edző: Palovecz Béla. Előre: Szilágyi — Kahlesz, Reif, Csider, Tuba, Egervá­ri, Józsa, Juga, Povázsai, Nagy Cs., Burányi. Edző: Anda László. A találkozón a nyíregy­házi együttes kapott hama­rabb lábra, s mezőnyfölényt harcolt, ki de ezek nem je­lentettek különösebb ve­szélyt, a keményen és pon­tosan záró Előre védők biz­tosan hárítottak. A 16. percben egy ellen- támadás végén kellemetlen pattogó lövést hárított szög­letre Pilcsuk. A következő percfc|en Kaskötő mintegy 25 méterről váratlanul kapura lőtt Az élesen meglőtt lab­da a meglepett Szilágyiról felpattant a gólvonalon. Csürke és Széles ugrott fel gólt fejelni, de csak ellök­ték egymást. Majd Ková­csié« váratlan lapos lövését nyomta td szerencsével szögletre az Előre kapusa. A 45. percben az előre hú ­zódó Kaskötő távolról vá­ratlanul kapura lőtt. A lö­vést Reif akasztotta meg. róla Eszenyi elé pattant a labda, aki laposan a jobb kapufa tövénél lőtt a hálóba, 1:0. A gól után az Előre játé­kosai érthetetlenül rekla­máltak, nem akarták vég­rehajtani a középkezdést. Emiatt két percig állt a já­ték. Szünet után az 53. perc­ben Eszenyi szép cselek­kel futott el a jobbszélen, pontos beadását Kovacsics bombafejessel küldte ka­pura, de a labda centikkel a léc fölött suhant eL Feljött a vendégcsapat, s lényege­sen többet kezdeményezett. Veszélyes támadásai során Pilcsuknak néhány alka­lommal csak bravúrosan si­került védeni. Az 59. perc meghozta az egyenlítést is. Balol­dali szöglet ntán az üre­sen hagyott Tuba két méterről élesen fejelt a hálóba, 1 :X. A 61. percben Csürke hoz­ta fel a labdát a védők kö­zött gorította ki a labdát, melyre Papp indult el. Közben a kapus megfogta a a labdát, de kiejtette ke­zéből, s egy védőt is érint­ve a jobb sarokba vánszor- gott. Lenkefy játékvezető a partjelző intésére les címén nem adta meg a gólt. Sú­lyos játékvezetői hiba volt. (Papp a védők mögül mint­egy 4 méterről indult. De a labda egyébként is előtte a kapust, s egy védőt érintett, s a nyíregyházi csatár nem is érté el.) Változatos játékkal telt el a találkozó hátralévő része, egyik fél sem tudott már gólt elérni. A mérkőzés színvonala jó­val alacsonyabb volt a kö­zepesnél, s ezért elsősorban a nyíregyházi csapat hibáz­tatható. A Spartacus mind­végig meglehetősen gyen­gén, sok hibával játszott. Csatársorának gólképtelen­sége ismét bebizonyosodott, s a helyzetet csak súlyos­bította, hogy olykor a véde­lem tagjai is bosszantó hi­bákat vétettek. A körülmé­nyes és lassú játék könnyen megbosszulhatta volna ma­gát, s hogy ez nem követke­zett be ez néha Gajdos és Pilcsuk játékának volt kö­szönhető. A csapatból Pilcsuk, Gaj­dos, Kaskötő és Eszenyi ér­demel dicséretet. Az Előre keményen, helyenként igaz túlzott keményen védekez­ve, lényegesen veszélyesebb csatárjátékával rászolgált az egyik pontra. Lenkefy játékvezető szü­net utón sokat tévedett a hazaiak terhére, s olyan hi­bát is elkövetett, mely be­folyásolta a végeredményt. Béri László Sporthírek A tunéziai Sousse-ban folytatódott a sakkvilágbaj­noki zónaközi dötő. A három magyar résztvevő közül Portisch győzött, Bárczay döntetlenül mér­kőzött, míg Bilek vereséget szenvedett. Eredmények: Sarapu (újzélandi)—Bárczay (magyar) döntetlen, Portisch — Cuellar (kolumbiai) 1:0, Kavalek (csehszlovák)—Bi­lek 1:0. A 16. forduló után az élcsoport állása: Larsen 11.5 pont (15 mérkőzésből), 'Gligorics 10 pont (15), Gel­ler, Ivkov 9.5 (14), Matulo- vics, Portisch, Matanovics 9 pont (14), Bileknek 7.5 pontja van (15), Bárczaynak 6 (14) mérkőzésből. A mexikói kerékpáros körverseny 2. napján a Pu­ebla—Cuernavaca közötti 176 km-es távot tette meg a mezőny. Mindvégig vál­tozatos, színvonalas és szo­ros küzdelem alakult ki, s nem lehet panasz a magya­rokra. Juszkó a 6, Megyerdi a 10. helyen végzett — a többiek már hátrább — s az összetettben is jó a magyarok helyezése. Két szakasz után Megyerdi áll az első helyen, s a csapat pillanatnyilag az ötödik. A törökországi röplabda Európa-bajnokságon — Iz­mirben — Magyarország női válogatottja Bulgária ellen mérkőzött. Egyenlő erők ta­lálkozója volt a mérkőzés, a magyarok azonban a játszmák végén mindig jól hajráztak és végeredmény­ben 3:0 (12, 12, 11) arányú értékes győzelmet arattak. Bajnok: Ibrány és Baktalórántháza A megyei labdarúgó-baj­nokság II. osztályában ma játszották az utolsó fordu­lót és eldőlt végérvényesen a harc. Az MA” csoportban Ibrány ma Tiszabercelen játszott és 0:0 arányú dön­tetlent ért el. Ezzel az ered_ ménnyel Ibrány megnyerte a bajnokságot és a jövő év­ben ismét a megyei I. osz­tályban fog szerepelni. A „B” csoportban Bakta- lórántházának sikerült ma mindkét pontot megszerez­nie, 1:0-ra győzött Ópályi- ban és szintén megnyerte csoportjában a bajnokságot. Jövő évben 6 is a megyei I. osztályban fog szerepelni, ahonnan a múlt év végén esett ki. A „B” csoportban tisztá­zódott a harmadik kieső. A két vetélytárs Mátészalkai VM, ma Komlódtótfalu- val mérkőzött és találkozó­juk 1:1 arányú eldöntetlent hozott. Ez a döntetlen jobb gólaránya folytán Komlód, tótfalunak elégséges a bent- maradáshoz, a Mátészalkai VM, pedig búcsút mondott a megyei II. osztálynak. Totóered menyek 1. Dunaújváros—Komló 1« 1 2. Pécs—Szombathely 2:3 x 3. Ny .-háza—Bp. Előre 1:1 x i. Ózd—Dorog S:* 4 5. Oroszlány—Várpalota 5:1 1 6. Budafok—Kecskemét 4:2 1 I. Fűzfő—Győri Dózsa 2:2 x 8. Pécsi Ércb.—Pécsi VSK 4:2 1 9. Máza-Szászvár—Pápa 3:1 1 1». Gyula—KISTEXT 2:2 x II. BEAC—Vasas Izzó 3:® 1 12. Ormosbánya—EVTK 3:2 1 13. Rudabánya—Nagybátouy 2:2 x +1 14. Kazincb.—Esztergom 2«1 1 Mély fájdalommal közöljük, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama, déd­nagymama, TOTH JANOSNE szül. Bobály Zsuzsáuna életének 66. évében elhunyt. Temetése folyó hó 8-án dél­után 2 órakor lesz az Észa­ki temető ravatalozójából. Gyászoló család NB I B-s eredmények Egyetértés—Miskolc 8:9 (5:0). Soroksár, góllövők: Vári, Sátori, Harangi és Halápi (2—2). Szállítók—Pécsi Bányász 1:1 (1:0). Czabán Samu tér, góllövők: Erdős, illetve Selymes. Budafok—Kecskemét 4:2 (2:1) Budafok, góllövők: Pa­taki, Helinger, Dinnyés és Verebes, illetve Morvái és Rozgonyi. Székesfehérvári Vasas— Debreceni VSC 5:0 (4:0). Székesfehérvár, góllövők: Bodnár (2), Balogh, Karsai és Somodi (öngól). Oroszlány—Várpalota 5:1 (2:1). Oroszlány, góllövők: Kisvárda bravúros győzelme az NB ill-ban Az NB III-as labdarúgó­bajnokság 28. fordulójából sajnálatosan két mérkőzés eredményéről nem tudunk beszámolni. Ugyanis a Ki­lián SE—Nyírbátori Dózsa, valamint a Tiszaföldvár— Törökszentmiklós mérkőzé­sek eredményeiről — tele­fonösszeköttetés hiánya mi­att — nem kaptunk jelen­tést A fordulóban igen jól szerepeltek a szabolcsi csa­patok. A Kisvárdai Vasas idegen pályán, Hajdúböször­ményben aratott bravúros győzelmet. A mérkőzésen mindvégig teljesen egyen­rangú ellenfele volt a bö­szörményi együttesnek, s a 44. percben Juhász vá­ratlan lövésével megsze­rezte a találkozó egyet­len gólját, s így nagy lépést tett meg a kiesés elkerülé­séhez vezető úton. A Zá­honyi VSC hazai pályán testvércsapatot, a Nagyha­lászi Textilest látta vendé­gül. A mérkőzésen a záho­Nagykálló már bajnoknak tekinthető Nagykálló ma Rakamazon játszott és sikerült mind­két pontot megszereznie. Ezzel a mai győzelmével Nagykálló már megyei baj­noknak tekinthető, mivel négy pontra növelte elő­nyét a Nyíregyházi VSC- vel és a Dimitrov SE-vel szemben. A nyíregyházi rangadón l:l-es félidő után a Dimitrov nyert 2:l-re a vasutas ellen. Éleződik a harc a harmadik kieső hely •elkerüléséért is. Csenger ma 5:1 arányú fölényes győzelmet aratott Fehér- gyarmat ellen. Ugyanak­kor riválisa Nyírmada 3:0- ra vesztett Nyírteleken. A hátralévő két fordulóban dől el ki lesz kettőjük kö­zül a harmadik kieső. Termelőszövetkezeti tagok! Egyéni termelők! A HÁZTÁJI TERÜLETEN MEGTERMETT, SZERZŐDÖTT TÉLI ALMA GYORSABB ELSZÁLLÍTÁSA ÉR­»EKÉBEN LEÖETÖSÉGE VAN A TERMELŐ­VEK KÖZVETLENÜL BECSOMAGOLNI AL­MÁJÁT A SZOVJETUNIÓBA MENŐ EXPORT­RA Minden becsomagolt exportalma után a felvásárlási áron kívül q-ként 30-tól 50 Ft-ig cso­magolási költséget térít a földművesszövetkezei Göngyöleget és csomagolóanyagot a íöldmúvesszóvetkezel biztosít. A csomagolási feltételekkel és a minőségi előírá­sokkal kapcsolatban a földművesszövetkezet felvilágosítási és segítséget ad. (526| 1. Sz.-f eh érvár 31 18 6 7 51:28 42 2. Egyetértés 31 16 9 6 57:28 41 3. Oroszlány 31 16 7 8 57:36 39 4. BVSC 31 14 9 8 50:27 37 5. Szállítók 31 15 7 9 47:28 37 6. Bp. Előre 31 12 9 10 33:34 33 7. Pécsi B. 31 12 7 12 37:32 31 8. G.-MAVAG 31 10 11 10 38:35 31 9. Bp. Spart 31 12 6 13 40:40 30 10. Misk. VSC 31 11 8 12 28:47 30 11. Várpalota 31 10 9 12 30:45 29 12. Nyíregyháza 31 11 7 13 34:40 29 13. Özdi Kohász 31 8 13 10 33:46 29 14. Kecskemét 31 10 8 13 34:36 28 15. Budafok 31 7 13 11 35:42 27 16. Dorog 31 9 7 15 39:42 25 17. DVSC 31 7 6 18 31:60 20 18. Autóbusz 31 7 6 18 23:50 20 Sallói és Csörgő (2—2) Hops váth, illetve Berta. ózd—Dorog 3:2 (OH)). Őzd, góllövők: Váraljai (2) és Borbás, illetve Bartalos és Takács. NB L B. nyi együttes szerezte meg a győzelmet, továbbra is biztosítva előkelő helyezé­sét a táblázaton. Eredmények: Hajdúbö­szörmény—Kisvárdai Vasas 0:1, Záhonyi VSC—Nagyha­lászi Textiles 2:1, Téglásl Vasas—Mátészalkai MEDOSZ 0:0, D. Elektromos—Petőfi SE 1:0, D. Építők—DEAC 2:1, Szabó SE—D. Kinizsi 1:0. NB in. 1. D. Elektr. 28 18 5 5 68:18 ti 2. T.-szentm. 27 16 4 7 44:30 36 3. DEAC 28 13 9 6 43:29 35 4. Petőfi SE 28 12 9 7 62:32 33 5. Záhonyi VSC 28 11 10 7 35:37 32 6. Szabó SE 28 10 11 7 29:32 31 7. H.-bösz. 28 11 6 11 51:38 28 8. D. Építők 28 10 8 10 37:40 28 9. Kilián SE 27 10 6 11 42:37 26 10. D. Kinizsi 28 10 6 12 37:39 26 11. Téglás 28 9 8 JU 19:29 26 12. Kisvárda 28 8 9 11 29:35 25 13. Mátészalka 28 7 10 11 39:62 24 14. Nyírbátor 27 10 3 14 35:44 23 15. Nagyhalász 28 7 5 16 28:57 19 16. T.-földvár 27 3 5 19 28:67 11 A vonal alatti csapatok mái kiestek. Eredmények Rak amaz— Nagykálló 0:2, Dimitrov SB —NY VSC 2:1, Csenger—Fe­hérgyarmat 5:1, Tiszalök— Vencsellő 4:1, Nyírbogdány —Balkány 1:0, Nyíregyházi Dózsa—Nyírbátor 0:1, Tu- zsér—Nyíregyházi Kinizsi 0:0, Nyírtelek—Nyírmada 3:0. A MEGYEI I. OSZTÁLY 1. Nagykálló 28 15 8 5 44:21 38 2. Nyh. VSC 28 12 10 6 55:27 34 3. Dimitrov SE 28 14 6 8 53:29 34 4. Nyb. Spart. 28 13 7 8 46:37 33 5. F.-gyarmat 28 13 6 9 46:37 32 6. Tuzsér 28 12 7 9 36:39 31 7. Vencsellő 28 10 10 8 40:30 30 8. Tiszalök 28 10 9 9 47:48 29 9. Nyírbogdány 28 9 10 9 24:32 28 10. Nyh. Dózsa 28 10 7 11 41:46 27 11. Nyh. Kinizsi 28 10 6 12 40:30 26 12. Rakamaz 28 10 5 13 42:44 25 13. Nyírmada 28 8 8 12 35:45 24 14. Csenger 28 7 7 14 40:70 21 15. Nyírtelek 28 7 5 16 33:63 19 16. Balkány 28 6 5 17 37 .*61 17

Next

/
Thumbnails
Contents