Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-04 / 234. szám

Vietnamban ismét önkéntes tnzhalál Egyre többen ellenzik Amerikában Johnson politikáját Saigon (MTI) A Mekong deltájában fek­vő Can Tho városában a ra­dikális buddhisták kor­mányellenes tiltakozó moz­galmának keretében kedden önkéntes tűzhalált szenve­dett egy 20 éves buddhista szerzetesnő. Thich Tri Gu- ang buddhista vezető hívei közül tavaly összesen tizen­egyen áldozták életüket az alatt a kampány alatt, amelynek célja Ky minisz­terelnök katonai rendszeré­nek megdöntése volt. A buddhisták felkelését Ky végül hadseregével fojtotta el. Phan Khac Suu, a dél-vi­etnami nemzetgyűlés elnöke megerősítette azt a hétfő es­ti bejelentését, hogy a nem­zetgyűlésnek a választásokat jóváhagyó döntése miatt le­mond elnöki tisztségéről. A dél-vietnami szabadság- harcosok kedden aknavetők­kel támadták Hűét, a volt vietnami császári fővárost. Egy saigoni szóvivő szerint a lövedékek egy része a kor­mánycsapatok szállására esett, kisebb veszteségeket okozott. Az amerikai hadsereg ka­tonai műveleteket hajt vég­re 37 kilométernyire délke­letre Pleiku városától. B—52- es nehézbombázók a fegy­vermentes övezettől délre fekvő Con Thien térségét támadták. Észak-Vietnam fe­lett a hétfői amerikai légi­támadások főleg az ország déli felére korlátozódtak. Washington: Az amerikai szenátusban egyre növekszik a Johnson vietnami politiká­ját bíráló szenátorok szá­ma. Hétfőn Sherman Coo­per és Charles Percy köztár­saságpárti szenátorok újabb vietnami vitát indítottak el. Az Egyesült Államokban legutóbb megrendezett köz­véleménykutatás adatai sze­rint a háború folytatását he­lyeslők aránya 58 százalék­ra csökkent a júliusi 72, il­letve az augusztusi 61 szá­zalékról. Azt a módot, ahogy Johnson a vietnami problé­mát kezeli, 69 százalék el­ítélte és csak 31 százalék he­lyeselte. Arra a kérdésre, hogy a demokraták jelöltje Johnson vagy Robert Ken­nedy legyen-e az elnökvá­lasztáson, 51 százalék fog­lalt állást Kennedy és 39 százalék Johnson mellett. Szovjetunió segítsége Kubának Havanna Kuba még az idén meg­kezdi egy atomreaktor épí­tését. A reaktor a Szovjet­unió ajándéka. A Szovjet­unió atomtudósok küldésé­vel is segíti a kubai népet az atomenergia békés célú felhasználásában. Az első latin-amerikai atomreaktor küszöbön álló felépítése újabb példája a szocialista államok közötti, a teljes egyenlősé­gen alapuló baráti kapcso­latoknak. A szovjet segítség keretébe tartozik az az „olaj- híd” is, amelyet a Szovjet­unión a Fekete-tengertől a Mexikói-öbölig emelt, ami­kor az Egyesült Államok 1960-ban — midőn Kuba ál­lamosította az olajfinomító­kat — beszüntette az olaj- szállításokat. Kuba csupán az elmúlt évben ötmillió tonna nyersolajhoz jutott az „olajhíd” révén. Tavaly 483 szovjet hajó kereste fel Kubát, és tíz­millió tonna árut szállított. Kuba és a Szovjetunió együttműködésének legna­gyobb vállalkozása a 152 ku­bai cukorgyár rekonstruálá­sa. A gyárak évi termelő- képességét 1970-re tízmillió tonna nyerscukorra szándé­koznak emelni. A Szovjet­unió ennek a finanszírozá­sához 77 millió kubai pesd hitel# nyújt. Több ezer kínait tartanak fogra Indonéziában Djakarta (MTI) Az AP értesülése szerint az észak-szumátrai Me- danban egy koncentrációs táborban a katonaság fegy­verét használta a kínaiak­kal szemben, közülük né­gyet megölt, többet megse­besített. A tábor lakói Kí­na nemzeti ünnepe alkal­mából gyűlést akartak tar­tani és megdobálták a ka­tonákat. Az őrök erre bele- lőtteft a tömegbe. Mint ismeretes, Indoné­ziában táborokba kénysze­rítettek több ezer olyan kínait, aki pekingi útlevél­lel rendelkezik. Háromezret hajón visszaküldték Kíná­ba. Csak Medan térségében még ötezernél több kínait tartanak fogva táborokban. Már hatvanezren hagyták el Szuezt Szálainál a háromhatalmi arab bizottság Kairo (MTI) Hamed Mahmud Suez, Szuez kormányzója közölte, hogy a kiürítési program­nak megfelelően eddig több mint 60 ezer lakos távozott ideiglenesen Szuezből és Port Taufikból az izraeli tüzérségi tűznek kitett la­kónegyedekből. Ugyancsak 60 ezer lakos hagyja el a várost egy héten belül. A 120 ezer elköltöző a város és kikötője lakosságának felét teszi ki. Szuez és Kairó között különvonatokat állítanak be a költözök elszállításá­nak meggyorsítására. A háromhatalmi arab bi­zottság, amely a Jemen jö­vőjéről kötött egyiptomi— szaud-arábiai egyezmény végrehajtásának biztosítá­sára alakult, kedden reggel Szanaaba repült, hogy megbeszéléseket folytasson Szalal jemeni elnökkel. Az Irak, Marokkó és Szudán képviselőiből álló bizottság kétnapos látogatása során meghallgatja Szalal elnök véleményét az egyezmény­ről. New York-i jelentés sze­rint Hakim libanoni külügy­miniszter New Yorkban ki­jelentette, az ENSZ-nek gyorsan kell cselekednie, mert amennyiben semmit sem tesz, Izrael megmarad azokon a pontokon, ahol jelenleg áll és az arab országok újból háborúra fognak készülni. A libano­ni külügyminiszter rámuta­tott, hogy véleménye szerint szó lehet az Izraellel szem­ben fenntartott húszéves hadiállapot megszüntetésé­ről, amennyiben Izrael visz- szavonja csapatait az elfog­lalt arab területekről. Ami a Szuezi-csatorna izraeli részről történő használatát illeti, ez Hakim szerint az arab menekült probléma megoldásától függ. Libanon, mint ismeretes, Izrael szomszédjai közül az egyedüli volt, amely nem vett részt a júniusi háború­ban. Százötven sebesült a francia paraszttüntetéseken Qárizs (MTI) Súlyos incidensekre ke­rült sor hétfőn Franciaor­szágban, az országos pa­raszt akciónapon. Az AFP mérlege szerint az ország nyugati, délnyuga­ti és központvidékein össze­sen 150 ember sérült meg a tüntetők és a rendőrök összecsapása következtében. A legsúlyosabb incidensekre Quimper városában, az or­szág északnyugati csücské­ben került sor: itt százan megsebesültek, közülük negyvenen súlyosan. Vala­mennyi áldozat vagy tünte­tő, vagy rendőr. Három rendőrmotorkerékpárt fel­gyújtottak és a gaulleista UNR párthelyiségét feldúl­ták a tüntetők. A parasztok a kormány agrárpolitikája ellen tilta­koztak. Kutatják Eichmann cinkosát Rajokowich Jugoszláviában? Hága (MTI) Jugoszláviában és Hol­landiában olyan hírek ter­jedtek el, hogy dr. Erich Raja, a hírhedt Eichmann cinkosa Jugoszlávia felé tart. A jugoszláv rendőrség máris megxezdte a náci bűnöző felkutatását. Raja felbukkanásának hírére a holland igazságügyminisz­térium kiadatási kérelmet intézett Belgrádhoz. Raja 20 esztendeje vál­toztatta meg nevét, koráb­ban Rajakowitschnak hív­ták. ’042—1943-ban ő irá­nyította a hollandiai zsidók deportálását, s ily módon közvetett része volt abban, hogy százezer zsidót kon­centrációs táborba hurcol­tak. A háború után Eich- mannal együtt Argentíná­ban ólt, majd Bajorország­ban, később Svájcban és Olaszországban bukkant fel. 1965. márciusában egy bé­csi bíróság 83 holland zsidó deportálásáért két és fél évi börtönre ítélte, de hét hó­nappal később Raja már szabadlábon volt. Üzbegisztán — a napfény országa Üzbég kulturális napok kezdődnek Magyarországon. Ez az esemény reflektor­fénybe állítja ezt az egyre fejlődő, fiatal szovjet álla­mot. Az Üzbég Szovjet Szocia­lista Köztársaság (ÜSZSZK), a Szovjetunió 15 egyenjogú és szuverén államának egyi­ke. Szovjet Közép-Ázsia központjában fekszik. Észa­kon Kazahsztánnal, keleten és délkeleten Kirgiziával és Tádzsikisztánnál, délen és délnyugaton Türkméniával határos. Üzbegisztán déli ha­tárán halad végig a Szovjetu­nió és Afganisztán államha­tára. Fővárosa: Taskent. Az Üzbég SZSZK területe csaknem Franciaországéval egyenlő: 449,6 ezer négyzet- kilométer. Á köztársaságban 10 524 000 ember él. Lakos­sága főként tizbégekből áll, de mintegy 60 nemzetiség képvislői — oroszok, ukrá­nok, tadzsikok, kazahok, ta­tárok, kirgizek és koreaiak — is élnek itt. A köztársaság természeti világa gazdag és változatos. Területén egyaránt vannak hegyek és sik földek, hatal­mas pusztaságok. Éghajlata kontinentális, s délen szub­trópusi klímába megy át. A levegő átlagos évi hőmér­séklete plusz 12,5 és plusz 17,7 Celsius-fok között in­gadozik. A maximális hő­mérséklet plusz 47,6, a mi­nimális mínusz 34,6 fok. Egész Közép-Ázsiához ha­sonlóan Üzbegisztán a világ civilizációjának legrégibb övezetei közé tartozik. A Horez-vidéki ásatások meg­mutatták, hogy milyen vi­szonyok között éltek az em­berek az időszámítások előt­ti IV—III. évezredben. Bokhara és Szamarkand építészetének gyönyörű em­lékei ma is bámulatba ej­tik az embert, élénk színeik­kel és tökéletes mértani formáikkal. A különböző birodalmak, császárságok és emirátusok sokasága alakult ki és hul­lott szét a hódítók és a nép­fölkelések csapásai alatt. Az üzbég nép sok évszázados története során először az 1917-es októberi szocialista forradalom győzelme révét», teremthette meg igazi álla­miságát és szuverénitását. Az Qzbég népi táncok képezik a Bahor (Tavasz) táncegyüt­tes műsorának nagy részét. Mesteri tudás, érzékletes rendezés jel­lemzi az együttes indiai, kubai, arab, indonéz, vagy koreai táncait is. Képünkön: a táncegyüttes. Nyikolaj Amoszov : Szív és gondolat Regény 15. Néni kell a sebészeket idealizálni. Ök is mások éle­tét áldozzák fel, nem a sa­játjukat. Ebből a szempont­ból ők nem közkatonák, ha­nem tábornokok. Gyakran mégis pocsékul érezzük ma­gunkat. Másoknak hasznos, magunknak igen kellemet­len tevékenységet folyta­tunk. Akkor miért csináljuk mégis? Nem a pénzért. A sebész ugyanolyan körülmé­nyek között él, mint a töb­bi orvos, vagy mérnök. Hiú­ságból? No igen, amig fia­tal az ember, addig hizeleg neki az, hogy mások így néznek rá, mint megmentőjükre, hogy magasztalják. Szá­momra ez már megszűnt. Valóban? Nos — jólesik. Annyira azonban mégsem, hogy evégből kockázatos műtéteket végezzek. Vagy sok egyebet. Mi marad még? Talán a harc szenvedélye. S az a gyötrődés, amely a győzelem ára. Legvégül a kötelesség. Köteles vagyok rá. Mi az, alakoskodol? A magyarázat túlságosan pri­mitív. A pszichológusoknak még foglalkozniuk kell az emberi ténykedések ösztö­néivel, általában. Az ösztö­ke az a hegyes végű bot, amellyel valamikor az ök­röket nógatták. így vagyunk mi is, magunkkal. Az emberi természet. Mi­lyen is az ember? Sokszor feltettem már ezt a kérdést. Különféle és részint egy­másnak ellentmondó vála­szokat kaptam. Valóban lehetetlen elérni azt, hogy ezek a kisfiúk és kislányok tovább is olyan boldogok maradjanak, mint amilyenek most, ha egész­ségesek, jóllakottak és szere­tik őket? Hát mi a boldog­ság? Megint elkalandoztam. Nehéz nekem. Ma nagyon nehéz. S ilyen volt már sok­szor. Elfáradtam mindezek­től. Győzelmeim már nem szereznek nekem akkora örömet, mint régebben. A szerencsétlen emberek szen­vedései megmérgezték a lel- kemet és megfosztották nyugalmától. (Phü, micsoda érzelgős frázisok. Undorító­nk.) Látom, mit szenvednek az emberek a betegségektől. És mennyi más van még, amit én nem is látok! Hát mit tegyek? Meghalni. Hányszor ötlött az eszem­be ilyen pillanatokban. Ab­ban a harcban, amelyet a sebészek vívnak, csak a be­tegek szoktak meghalni. Ab­ban a pillanatban azonban, amikor kezemben megáll egy szív, s az élet, mint a víz, folyik el újjaim között, hányszor szerettem volna odaadni mindent, csak hogy megtarthassam! Oda a fele életemet! Oda az egészet, üe senki sem fogadja el cserébe. S a beteg meghal, én pedig megmaradok. Az idő múlik és én nem vagyok hajlandó megváltozni. Csak tépelődöm. Tudományunk története ismer olyan eseteket, ami­kor sebészek öngyilkosságot követtek el. Pirogov egyik tanítványa, Kolomnyin, ér­zéstelenítés végett közvetle­nül a bélbe juttatott koka­int. Előzetesen mindent át­gondolt, s a beteg mégis meghalt. Az orvos erre visz- szavonult a szobájába és agyonlőtte magát. A német Block még a múlt század végén megpró­bálta egy súlyosan tuberku- lotikus betegnél a kétoldali tüdőcsúcsok egyidejű kimet­szését. Amikor a második mellhártyaüreget feltárta, a beteg azonnal meghalt. Az orvos még aznap mérget ivott. Együtt temették el őket. A józan eszű emberek persze azt fogják mondani: őrültség! Hiszen ilyen ala­pon minden orvosnak vagy legalábbis minden sebész­nek végeznie kellene önma­gával. S nem volna többé, aki eltávolítsa a vakbeleket. Én nem fogok mérget in­ni. Pedig az ember elalszik szép nyugodtan, gyönyörű álmokat lát, és — nem éb­red fel többé. Nincs több műtét, nincsenek anyai könnyek. No jó. Eleget zongoráz­tam az érzéseken. Micsoda nemes lelkű hős! „Nem volt ereje elviselni... üdvösebb- nek találta, ha...—” így ír­tak a régi regényekben, amelyeket, őszintén meg­mondom, én már képtelen vagyok végigolvasni. Teljesen részeg vagyok. Talán még egy pohárkával? Nem. Elég. Persze, van még egy me­nekvés. A „tiszta” tudo­mány. Be jó a laboratóriu­mokban! Ül az ember és töri a fejét. A kutyusokat természetesen szintén saj­nálja, de sokkal kevésbé, foglalkozhatnánk fiziológiával. Megmagyaráznám, mi sza­bályozza a vérnyomást. Ho­gyan hat az oxigénhiány a szövetekre. Miért fejlődik ki a sokk. Sok ám a min­denféle érdekes probléma. Taníthatnám az orvosokat: a kutyákon végzett kísér­leteink alapján javasolhat­juk az ilyen és ilyen eljá­rást. Csinálják csak azok az orvosok! S ha előfordul, hogy nem sikerül — akkor tán én vagyok a felelős. A kísérletek eredményeit nem szabad vakon alkalmazni a betegekre. És nem jönnének hozzám anyák... Én tudós vagyok! Mit értenek az el­mélethez maguk, gyakoló orvosok?! Maguk csak vag­dosnak... No igen, erre is szükség van. Enélkül, a tudósok munkája nélkül mi ma nem távolíthatnánk el tüdőket és nem foltozhatnék be a szív­kamra sövényén támadt lyu­kakat. Igaz, talán arra sem kellene gondolnunk, hogy Lenácskákat holnap egy atombomba fogja eltemetni... Hát nem. A „tiszta” tu­domány nem nekem való. Mármint az orvosi. Bizo­nyára nincs igazam, de — nem tetszik. A fiziológia gyönyörű dolog. S a kutyá­kon végzett kísérletekre fel­tétlenül szükség van. De csak akkor, ha a tudós szün­telenül érzi, kinek az érde­kében dolgozik. S ha vállal­ja az anyák iránti felelős­séget, ha meglátja örömük és bánatuk könnyeit. Megint a hangzatos frá­zisok. Lám, teljes kört írtam le, és visszaérkeztem oda, ahon­nan elindultam. Nincs hová rejtőznöm. Csak egy utam van: tovább dolgozni. Újabb és újabb műtéteket végezni. Tanítani a sebészeket, ho­gyan cselekednek jól és be­csületesen. Azért mégsincs egészen így. Kutatni kell. Kell a tudomány. A valódi, amely az emberekért van. Aludni térek. Unokám, Lenácska, már alszik. Fele­ségem és Liza szintén le­fekszenek, ha meglátják, hogy én eloltottam a vil­lanyt. Megyek, jóéjszakát kívánok nekik. Hadd gondol­ják rólam, hogy „megadtam magam sorsomnak”. Pedig nem adtam meg magam. Egyre azon az otthonokon, azon a családokon jár az eszem... Mit csinálhatnak most, szegények? Lefeküd­tek-e? Vagy üldögélnek és csak sírnak, egyre sírnak — az egyik a koporsónál, mely már a holnapi temetésre vár, amazok pedig az üres lakásban, ahol még szinte ott lebeg, szinte ott él ve­lük Majácska... Mit mond­hatok? Semmit. (Folytatjuk) Fordította: Radó György

Next

/
Thumbnails
Contents