Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-28 / 255. szám

Szüntelenül bombázzák Hanoit Leningrad szíve szól Hán Sándor, az internacionalista (3.) MOSZKVA A Szovjetunióban íelótték • Kozmosz—184 és a 185. izputnyikot. A műhold fe­délzetén elhelyezett műsze­rek folytatják a kozmosz­sorozat feladatául kitűzött kutatásokat ATHÉN Athénban november 15-én katonai bíróság elé állítják Thodorakiszt és 32 másik letartóztatásban lévő sze­mélyt Azzal vádolják őket, hogy hazafias frontot és en­nek keretében ellenállási hálózatot építettek ki a je­lenlegi rendszer erőszakos megdöntésére. CAM1RI Hírügynökségi jelentések szerint a'bolíviai Camiriban a katonai bíróságon az ál­lamügyész 30 évi börtön- büntetést kért a fő vádlott, Regis Debray francia újság­író ellen. PÁRIZS A rohamrendőrök könny­fakasztó bombákat használ­tak a franciaországi Mans- ban csütörtökön délután a tüntető munkások ellen. A rendőrökkel való összetűzé­sek során 15 ember megse­besült, közöttük egy súlyo­san. Egyidejűleg 10 000 munkás tüneteit Mulhouse- ban is, a munkanélküliség miatt, amely sorozatos gyár­bezárások következménye. BERLIN Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke interjút adott a holland televízió számára. Az interjúban — amelyet október 26-án su­gároznak — az európai biztonság kérdéseivel fog­lalkozva ismételten kifejez­te az NDK készségét a nor­mális államközi kapcsola­tok megteremtésére, vala­mennyi európai állammal. LAGOS A központi kormány csa­patai folytatják általános előrenyomulásukat a biaf- rai erőkkel szemben. A leg­újabb jelentések szerint ágyútűz alá vették az egyik legnagyobb nigériai várost, Onitsát, amelyet még a bi- afraiak tartanak megszáll­va. A jelek szerint a hábo­rú most már Kelet-Nigéria egész tenger menti vidékére kiterjed. LONDON Pénteken Wilson elnökle­tével ülést tartottak az an­gol kabinet külpolitikájával és hadügyekkel foglalkozó miniszterei. Az ülés után olyan hírek terjedtek el az angol főváros politikai kö­reiben, hogy a kormány nem az eredetileg kitűzött január 9-i határidőval, ha­nem ennél jóval hamarabb, esetleg már két héten be­lül kivonja a brit csapatokat Adenből. NEGYEDIK NAP]A: Hanoi (MTI): Az AFP tudósítója jelenti: Hanoi négy napja olyan csaja színhelyévé vált, aminőt már két hónaja vív Haiphong A légiriadók és a bom­bázások irányítják ma az életet a fővárosban. A na­gyon szép őszi idő kedvező a légitámadások számára. Gyakran hallani ilyen meg­jegyzéseket: „Milyen ször­nyű Idő van ma, süt a nap, tehát a gépek ismét jönnek, méghozzá nagy számban.” A fővárosban és környé­kén a fegyveres erők már nem hagyják el állásaikat. Az összes polgári védelmi egységek állandó riadóké­szültségben vannak. Két napja igen nagy számban költöznek az emberek Ha­noiból vidékre. Mindazonáltal az élet folytatódik Hanoiban. Ez egyike a város állandó voná­sainak, amit már az au­gusztusi nagy légitámadá­Szuezben a nagy tűzvész végéhez ér már, csak né­hány tartály olajának ma­radékát emésztik a lángok. A tüzet tehát lokalizálták. A szuezi olajfinomítók le­állása ellenére nem kerül sor jelenleg üzemanyagkor­látozásra. Mahmud Junesz olaj- és bányaipari minisz­ter és Korra ellátási mi­niszter közölte, hogy nagy tartalékok állnak az EAK rendelkezésére és mind a repülőgépek számára szük­séges üzemanyagból, mind az egyiptomi háztartásokban használt butángázból any- nyit tároltak, hogy nincs szükség pillanatnyilag rend­kívüli takarékossági intéz­kedésekre. A tudósítókkal Szuezben Leningrádban pénteken megnyílt a Béke-világta- nács elnökségének ülés­szaka. Az elnökség, amely há­rom napig ülésezik, meg­emlékezett Eugenie Cotton asszonyról és Hja Ehren- burgról, a nemrég elhunyt sok idején is lehetett ta­pasztalni. Nap közben a munkások visszatérnek szerszámaik­hoz, mihelyt lefújták a ria­dót. Egyetlen jel sem mutat pánikra, egyetlen jel sem mutat arra, hogy az idegek felmondanák a szolgálatot. A francia újságíró meg­jegyzi, hogy személyes be­nyomása szerint, amelyet több más megfigyelő is oszt, az észak-vietnami tűzerő olyan nagy, hogy az ameri­kai pilótáknak tudniok kell: a Hanoi elleni támadás csaknem öngyilkossággal ér fel. Csütörtökön reggel meg­figyelő pontomon szinte fi­zikailag úgy éreztem, hogy a lövedékeknek valóságos fala emelkedik az amerikai gépek elé — írja. A tudósító szerint a csü­törtök esti légitámadás okozta eddig a legsúlyosabb kárt az észak-vietnami fő­városban: a robbanások egy egész házsort semmisí­tettek meg. egy egyiptomi katonai szó­vivő közölte: „izraeli repü­lőgépek csütörtökön két íz­ben megsértették az EAK légiterét és a fegyverszüne­tet Szuez térségében. Az egyiptomi légelhárítás azon­nal akcióba lépett és tüzé- vel az izraeli gépeket mind­két alkalommal elűzte.” A katonai szóvivő szerint az izraeli provokációk bár­mikor megújulhatnak, ezért megerősítették Szuez légel­hárítását. A lakosság na­gyobb része elköltözött. Szuez és kikötője PortTau- fik negyedmillió lakosából mintegy 80 ezren maradtak az ellenséges ágyuk köz­vetlen lőtávolságában: azok, akiket munkájuk a város üzemeihez köt. két világhírű békeharcosról. Ezután megkezdődött a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről folyó vita. Első­sorban a vietnami helyzet­ről, az izraeli agresszió kö­vetkezményeinek felszámo­lásáról és az európai biz­tonság problémájáról ta­nácskoznak. Még sohasem teltek olyan lassan a percek, mint a Szvetlána Gyár személyzeti osztályának vezetőjével va­ló telefonbeszélgetésem al­kalmával, mindössze egy név állt a rendelkezésemre: Hán Sándor. A szovjet kol­léga emlékezete szerint ez a Leningrádban élő magyar végigharcolta a polgárhá­borút. Amíg kapcsolták a személyzeti osztályt, azért szurkoltam, hogy találkoz­hassak a magyar in­ternacionalistával. A sze­rencse kedvezett, a vonal túlsó végén nagy örömmel közölték, hogy Hán Sándor náluk dolgozik, szeretettel várnak másnap délután a gyárban. Kun Béla felhívására Akkor találkoztam a zö­mök, deres hajú és deres bajúszú öreg forradalmár­ral, Hán Sándorral. Magyar­ra váltom a szót, Hán Sán­dor azonban megkér, hogy oroszul folytassuk, mert ne­ki bizony nehezére esik már az anyanyeiv, keresgél­nie kell a szavakat, a kife­jezéseket. Hiába na, huszon­két éves kora óta él ide- kint. — S hova való, Sándor bátyám? — Zalaegerszegre. Édes­apám a vágóhídon dolgozott. Tizennégyben behívtak ka­tonának, s még abban az év­ben, decemberben fogságba estem Lublin mellett. A csitai lágerbe, majd tizen­hatban a tomszki táborba kerültem. Majd később el­vittek mezőgazdasági mun­kára Kolcsuginóba. Amikor 1918. januárjában jelent­keztem Tomszkban, éppen megkezdődött a politikai munka a hadifoglyok kö­zött. Kun Béla, Münnich Ferenc számolt be nekünk az októberi forradalom győ­zelméről, lelkesített bennün­ket a harcra. Márciusban én is beléptem a pártba, majd két hónappal később a Vörös Gárdába. Május el­sejét Tomszkban ünnepel­tük meg, a felvonuláson több volt a hadifogoly, mint a civil lakosság. Júni­us végén aztán elindultunk a keleti frontra. Hán Sándor elhallgat A harcokra és a társakra em­lékezik. — Miért álltak a magyar hadifoglyok a forradalom oldalára? — Már odahaza is forra­dalmi érzelmüek voltak a munkások. A saját bőrükön tapasztalhatták a kizsákmá­nyolást, az egyenlőtlensé­get... S ugyanazt látták Oroszországban is. Felnyi­totta a szemüket, hogy a foglyokat kizsákmányolták, kevesebbet fizettek nekik a munkáért. A táborokban sok száműzött politikai élt, ezek nagy türelemmel vilá­gosították fel társaikat. S mindehhez hozzájárult az a megszokhatatlan szibériai éghajlat... Ezért léptek be elsőként a magyarok a Vö­rös Gárdába, hogy akár az életük feláldozásával küzd­jenek az igaz ügyért. Mindig az élen — Hán Sándor tizenkilenc júniusában már a Vörös Hadsereg soraiban küzd a fehérek ellen. Több társá­val együtt Moszkvába kül­dik hathónapos kiképzésre. Ezután újra a front követ­kezett. Kaukázusban verte a fehéreket — egészen 1921. márciusáig. Júniusban a tambovi kormányzóságba küldték a magyar egységet, mert fellázadtak a kulákok. Amikor leverték őket, ak­kor Petrográdon tanultak tovább. Egy Kapitány Gyu­la nevű magyar volt a cso­port vezetője. A tanfolyam elvégzése után Novorosz- szijkba került, s itt szolgált 1924-ig. Leszerelés után a párt a kereskedelembe küld­te. S Hán Sándor, aki vé­gigharcolta a polgárháborút, megtanult kereskedni. Ha­marosan kinevezték a Le- ningrádi Élelmiszeripari Tröszt kereskedelmi osz­tályvezetőjének. Nem sokáig ülhetet a babérjain. 1930- ban a párt megbízta a me­zőgazdaság kollektivizálá­sával. A Tatár ASZSZK- ba szólította a munka. Hat hónap alatt átszervezték a kantonokat kerületekké és körzetekké, megalakították a kolhozokat. Alig tartóz­Moszkva (TASZSZ): A szaratovi interurbán központban városi videofon- állomás nyílt. Az októberi forradalom előestéjén a Volga vidéki város lakói kodott otthon Leningrád­ban, újabb feladat várt rá Észak-Kaukázusban. — Emlékszem, hogyan ünnepeltük meg november hetedikét Bolsaja Orlovka faluban, összeírtam mire van szükségük az özvegyek­nek. Elmentem a járási székhelyre, s szereztem egy vagon ruhát az asszonyok­nak és gyerekeknek. „Hadd lássák az özvegyek, hogy nem feledkezett meg róluk a szovjet állam.” Annyira meghatotta az embereket ez az ünnepély, hogy huszon- ketten léptek be a pártba. Bugyonnij I. lovashadseregé­nek harcosai laktak ezen a vidéken, hamar megértették, hogy kenyérre van szüksége Moszkvának és Leningrád- nak... Nincs mihez hasonlítani A leningrádi blokádot Hán Sándor is átélte. Sokat kérdezgettem arról, hogy milyen volt az a kilencszáz nap. Azt ismételgette, hogy nincsen olyan ember, aki ezt híven le tudná írni. A következő mondatot magya­rul mondja: — Az valami rettenes volt... A háború befejezése után Vilniusba, Voronyezsbe küldték a hadifoglyok k(>- zé felvilágosító munkát vé­gezni. Jurij, a fia a háború első napjától az utolsóig a fronton harcolt, részt vett Leningárd védelmében is. őrnagyként szerelt le a há­ború után. Sándor bácsi ti­zenöt éve nyugdíjas, mégis bejár a Szvetlána Gyárba. Szükség van a tapasztalt minőségi ellenőrre az üzem­ben. A magyar internacio­nalista, a régi bolsevik nagy szeretetnek és megbecsülés­nek örvend a munkáskollek­tívában. Következik: Vérrel bt eposz Lajos Géz» moszkvai, leningrádi, kijevi. Ívovi, kazáni és szverd- lovszki rokonaikkal és is­merőseikkel úgy beszélget­hetnek telefonon, hogy köz­ben látják is egymást. Jelentés a csaternaBvezelbil Megnyílt a Béke-TÜáglanács elnökségének ülésszaka Videofonállomás nyílt Szaratovban Nyikolaj Amoszov : Szív és gondolat Regény 33. — Ötvenöt — Miért nincs még min­dig analízis? — A centrifuga rosszul működik náluk. „Náluk”: ez a biokémiai laboratóriumot jelenti. — Mindig csődöt mond valami! De ezt csak úgy, akaratla­nul mondom. Jól dolgoznak ott, rengeteg analízist vé­geznek, többet mint másutt A homolizis egyelőre cse­kély. Tulajdonképpen nincs is már más dolgom, mint bevarrni a szívet. Nem nagy munka. Jó műszerek­kel könnyű a billentyűt be- levarmi. S a betegnek nincs mitől meghalnia. Tán meg­oldjuk még ezt a problé­mát. Elkápráztatunk min­denkit, még az amerikaiakat is. Sürgősen cikket kell ír­nom egy folyóiratba és felhívnom a társadalom fi­gyelmét... Mit fecsegek össze vissza? Cikkek? Társadalom? Itt fek­szik egy beteg, felmetszett szívvel... Egy már meghalt.. És egyáltalán! Szégyellem magiam. A hiúság férge rág. Azt hiszi az ember, hogy már elta­posta fennkölt szavaival, sőt gondolataival, és lám: még él. Lehetséges, hogy ez ösztökél engem ezekre a gyötrelmes műtétekre? Nem tudom. Néha egyszerre csak kételkedni kezdem önma­gámban. Különösen veszé­lyes a siker és a hatalom. Nos hát — most varrjuk be. Ez is kényes művelet: a szívpitvar fala vékony. A gépet felmelegítésre kap­csolták át. A koszorúerekben meleg vér fut már és a szív gyorsan melegszik át. Már kétségkívül élő — rándulá­sai erősek, bár rendszertele­nek. Tudományos kifejezés­sel: fibrillatio auricularis. Az összevarrásnál nincs értelme a sietségnek. A fel- melegedéshez úgyis több mint húsz percre van szük­ség. Ezért gondosan, nyugod­tan végzek mindent. A mű­tőben ismét csend és békes­ség. Csak az hallatszik, amint a segédnővérek a ste­rilizáló helyiségben csöröm­pölnek. Számukra semmi sem szent és mindegy, hogy műtő vagy konyha. Boszor­kányok. Az összevarrás véget ért. — Hány fok? —- Harmincnégy. Már csak lassan emelkedik. A fibrilláció igen energi­kus, a szív rendszertelenül rángatózik. Látszik: már csak igen kevés hiányzik, hogy ezek a hullámok el­rendeződjenek és egy-egy, erős koncentrikus összehú­zódássá váljanak. — Készítsék elő a deíib- rillátorL Ez az a készülék, amely a másodperc töredékében összesen több ezer volt ere­jű áramütéseket adagol, s így készteti a szívet a rit­mikus összehúzódások hely­reállítására. Megszünteti a rendszertelen rángatózást, a fibrillációt. Remek szerke­zei. S most hirtelen — micso­da öröm! A szív magától működik. Valami történt benne, a rendszertelenségből ritmus lett. — Szabályos ritmus! Ezt Okszana doktorkisasz- szony kiáltotta, aki az elek- trokardiográfot figyeli ké­szülékének képernyőjén. — Elkésett a közléssel, máris látjuk. Mindnyájan elégedettek vagyunk. A defibrillátor na­gyon jó masinái, mégis elő­fordul, hogy nem sikerül vele ritmusba lendíteni a szivet. Már nálunk is meg­történt. Sokáig kellett, egy­mást váltva masszíroznunk: tenyereink közt nyomkod­nunk a szivet így hajtva bizonyos mennyiségű vért a tüdőn át a testbe. A szer­kezet több tucat bekapcso­lása után is folytatódott még akkor a fibrilláció, pe­dig az elektródák alól már égett hús szaga szállt fel. S aztán tehetetlenül hagy­tuk abba, kezünk lehullt és kimondtuk: halál. Most azonban működik a szív. És milyen jól húzó­dik össze! Még egy kicsit melegítjük a géppel, az­után magára hagyjuk. Si­került! Kiáltozni szeretnék örömömben. Az élettelen testből ismét Szasa lesz, a kedves, okos Szasa. — Gyerünk, távolítsuk el a kamrából a folyadékelve- zetőt. Igen, már ideje. Embólia most már bizonyára nem lesz, mert mintegy húsz perc óta már egyetlen lég­buborék sem siklott át a csövön. Figyelmesen lestük. Másodszor nem követjük el azt az ostobaságot. — No, megvan. Masa, te távolítsd el a csövet, én majd a dohányzacskó öl­tést húzom meg. No... raj­ta! — Vigyázzatok! A szívó- készüléket, gyorsan! Nem tudom mi történt. A fonál szakadt-e el, vagy az izmon keletkezétt-e alat­ta hasadás, csak tény, hogy a cső eltávolítása után a szíven lyuk tátong, és az összehúzódásnál vérsugár csap ki belőle. Természe­tesen csak egyetlen össze­húzódásnál. A következőnél már leszorítom ujjam he­gyével. Haj, egy fokkal könnyebb... A lyukat be kell varrni. Igen nehéz, amikor a szív erősen összehúzódik és fel­színe ugrál a kezemben, félkezemmel pedig a rést kell befognom. Nehéz, de lehetséges Nem előszörre. És még a motor is műkö­dik: ezért nem fenyeget az a veszély, hogy a szív meg­áll és halál következik. De még annál is sokkal nehezebb, mint ahogy gon­doltam. Ujjammal el nem engedve, új öltésekkel fo­gom össze. Mihelyt azon­ban meghúzom ezeket, ax izom szétmegy a fonal alatt és megnyílik a lyuk. Átok! A lyuk most még nagyobb. Sokkal nagyobb! A vér su­gárban freccsen. Két ujja­mat dugom a lyukba, és mégis, mellettük folyik a vér. Egy másodperc, és bé­kém, nyugalmam semmivé lett. Minden fenyegető és veszélyes. Csöndes téli napon megy egy ember a jégen, és hir­telen beszakad alatta. Fe­kete víz csap össze fölötte, kapkod, kiabál, s amibe kapaszkodik, a jég széle, letöredezik, azután körülöt­te mindent elönt a feke­te víz... Vörös vér, de meny­nyi— Mit tegyek?! Mit te­gyek?! — Foltot ide! Marina, gyorsan egy műanyagfoltot! Add már! És készíts erős varratot a nagy tűbe. A szí­vókészülék! Nem szív! Hej, ti... Jelzők. A foltot úgy kell elhe­lyezni, mint a ponyvát a hajó léke alá. Csakhogy ne­héz ám foltot elhelyezni, amikor a szív össze-össze- húzódik a kezem alatt, a tű pedig forog a tűfogó­ban. (Folytatjuk) Fordította: Radó György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents