Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-21 / 249. szám

EVENING STAR; Nyikolaj Amoszov: Szív és gondolat Regény 27. Nem tudom, lesz-e ma hatásuk a lelkieknek. Hiszen ha Sura nem hal meg... Nos, keményen fogom tartani ma­gam. Mint egy gép, olyan leszek. — Varrjon be nekem mű­billentyűt! Már egy hét után mondo­gatta nekem: „Varrjon be műbillenytűt!” Könnyű ezt mondani! Az ötlet azonban elterjedt a klinikán. Magam is kezdtem hozzászokni. Szi- ma jól van. Már egy hórap- ja. Biztonságot érzek. Most viszont — reménytelenséget. Elképzelem, hogyan szállít­ják át éppen most. A má­sodik gyógyszeradagnak hat­nia kellett. Vannak bizo­nyos „ataraktikus szerek”, melyek eloszlatják a félelem­érzést. Csökkentik az izgal­mat. Szasa tisztában van a hely­November 3-án ünnepi ülés lesz Moszkvában Moszkva (TASZSZ) A Nagy Októberi Szoci­alista Forradalom 50. év­fordulója alkalmából az SZKP Központi Bizottsága a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa és az OSZSZSZK Legfelső Tanácsa együttes ünnepi ülést tart november 3-án Moszvában, a Kreml kongresszusi palotájában. Mint hivatalosan közlik, az erre vonatkozó határoza­tot az SZKP Központi Bi­zottsága és a két Legfelső Tanács elnöksége hozta. Megjelent az SZKP története 3. részének első kötete A Pravda szerkesztőségi cikkben ismerteti az SZKP története című többkötetes mű 3. részének most meg­jelent első kötetét. A mű 3. részének első, kötete az 1917 márciusától 1918 márciusáig terjedő idő­szakot öleli feL Az SZKP történetének említett szakaszát ismertet­ve — írja a Pravda — a szerzők feltárják a kollek­tív vezetés jelentőségét és megmutatják, hogy a párt életének és tevékenységének legfőhb kérdései a forrada­lom minden szakaszában gondos, kollektív megvitatás tárgyát alkották. — A lenini párttól idegen volt a nemzeti korlátozott­ság és szektásság, a párt a szocialista forradalomért vívott harcát a nemzetközi proletariátus közös harcának részeként fogta fel — foly­tatja a Pravda. — Ezt kü­lönösen hangsúlyozni kell ma, amikor a kínai naciona­listák nyíltan revízió alá vették a marxizmus—leni- nizmust, meghamisítják az októberi forradalom törté­netét, csökkenteni próbálják annak világtörténelmi jelen­tőségét, a nemzetközi kom­munista mozgalom aláásá- sának útjára léptek. — A kötet meggyőzően cáfolja a burzsoá ideológu­sok és reformista kiszolgá­lóik rágalmazó koholmá­nyait, amelyek szerint az SZKP „összeesküvőknek a tömegektől elszakadt szektá­ja volt, amely 1917 októbe­rében rákényszerítette aka­ratát a tömegekre”. Tények és számadatok bizonyítják, hogy az októberi forradalom küszöbén a bolsevik párt nemcsak a proletariátust tömörítette maga körül, ha­nem egységes forradalmi áramlatba tudta egyesíteni a munkásosztály harcát a szo­cializmusért, a demokratikus mozgalmat a békéért, a pa­raszt-megmozdulásokat a földért, az elnyomott nem­zetiségek harcát felszabadu- I lésükért. Az Aurórától a csillagokig (11) Belgrádban hivatalosan közölték, hogy Tito vezeti a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évforduló­jának ünnepségein részvevő jugoszláv küldöttséget. Az erre vonatkozó határozatot a JKSZ Központi Bizottsá­ga elnökségének és végre­hajtó bizottságának együttes ülése hozta. Ugyanakkor döntöttek ar­ról is, hogy a Központi Bi­zottság VIII. plénumát no­vember közepén tartják Belgrádban Az SZKP üzenete az Izraeli KP-iioz A Pravda pénteki számá­ban megjelent az SZKP Központi Bizottságának üze­nete az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottságá­hoz. „A szovjet kommunisták, az egész szovjet nép harag­ját és felháborodását nyíl­vánítja azzal az aljas me­rénylettel kapcsolatban, amelyet Meir Vilner elv­társ, az Izraeli Kommunis­ta Párt Politikai Bizottsá­gának titkára ellen követ­tek el, s követeli, hogy büntessék meg a vétkese­ket, akik kezet emeltek a dolgozók érdekeiért, a bé­kéért és a népek barátsá­gáért küzdő állhatatos har­cos életére. Mielőbbi gyó­gyulást kívánunk Vilner elvtársnak” — hangzik az üzenet. Fordította: Radó György A Venus—4 világvisszhangjából Tito rezeti a Moszkvába utazó küldöttséget A Lenin atomjégtörő haj ó, amely 1959-ben kezdte meg működését. Ez volt az első hajó a világon, amelyet atom energia hajtott. A 134 méter hosszú, több mint 27 méter széles és 16 000 tonnás atomhajóba három reaktort építettek, amelyek közül kettő mű­ködik állandóan, a harmadik tartalék. A 44 000 lóerős teljesítmény a hagyományos nagy jégtörőkének többszöröse. Működésének első öt évében körülbelül 120 000 kilo­méternyi utat tett meg, a Szovjetunió európai és ázsiai részét a tengeren elválasztó, so­káig áthatolhatatlannak hitt jégmezőkön, s ezzel lehetővé tette a költséges vasúti szál­lítás helyett a viziszállítást. Most új jégtörők készülnek a szovjet gyárakban, az egyik 1971-ben fut majd ki a tengerre. A legfőbb konstrukciós újítás: nem építenek tarta­lék reaktort, mert a Lenin atomjégtörő működése során kiderült, hogy a reaktorok tö­kéletesen üzembiztosak, felesleges a tartalék. zetével. Ismer engem. Tud­ja, hogy a kezem reszketni szokott. Tudja, hogy sok ki­számíthatatlan tényező is közrejátszhat. Kissé restell- kedem is a magam és az or­vostudomány nevében. Sokat beszélgettünk az utóbbi időben, amióta job­ban lett. Még a dolgozószo­bámba is bejött, itt, ebben a karosszékben ült. Nagyon igyekeztem meg­érteni. — Nincs más választásom. Mindent tudok, mindent el­olvastam. És aztán... meg­untam. Nagyszabású mun­kába már nem foghatok be­le, nem tudnám befejezni. Úgy élek, mint a repülőté­ren: a gép indulását elha­lasztották, de elindul feltét­lenül. Persze nem hagyom abba a gondolkodást, de már csak a tehetetlenségi erő hajt, és csak a magam szá­Berlin: Az NDK csütör­töki lapjai nagy figyelmet szentelnek a szovjet tudo­mány legújabb, világra szó­ló eredményének. A Neues Deutschland vastagbetűs, vörössel nyomott szalagcí­me megállapítja: „Az első földi eredetű jelzések egy másik bolygóról”. A Berli­ner Zeitung címfeliratában a „pontosság mesterművének” nevezi a Venus—4 űrlabo­ratóriumot. A nyugat-berlini lapok is nagy elismeréssel írnak az űrállomás leszállásáról a Venus bolygón. A Tagess­piegel vezércikkében a szovjet tudósok és műsza­kiak újabb mesterművének minősíti a teljesítményt és hangsúlyozza, hogy a szov­jet technika a mikroelektro­nika terén is bebizonyította magas fokú fejlettségét. New York: Az Evening Star azt írja, hogy az em­berek most jóval többet tud­nak, mint kedden tudtak. Is­mereteik szaporodtak egy­részt a Venusról, másrészt arról, hogy a Szovjetunió konzervatív becslés szerint is hat évvel megelőzte az Egyesült Államokat az űr­kutatásban. A Washington Daily News szerint a Vénusz—4 sikeres kísérlete ismét meg­mutatta, hogy az ember olyan tudományos hódítások küszöbén áll, amelyek meg­haladják az előző generáció tudományos regényíróinak legmerészebb elképzeléseit. Pasadena: Dr. Conway Snyder, az amerikai Mari­ner—5 tervező tudósainak egyike egy csütörtöki sajtó- értekezleten közölte, belete­lik néhány napba, amíg az amerikai tudósok kielemzik az amerikai űrrakétának a Venus közeléből küldött adatjelzéseit. Az eddigiekből meg lehet állapítani, hogy a Mariner—5 jelzései általá­ban megerősítik a Venus— 4 méréseit, egyes kérdések­ben azoftban nem kerülhet sor összehasonlításra, mert a Mariner—5-nek nem vol­tak olyan műszerei, ame­lyekkel a hőfokot vagy a széndioxid-burkot mérni le­het. mára... Ráadásul, lezártam egy szakaszt. Megértettem a sejt, az ember, a társadalom működési programjának elvi felépítését. A legutóbbi na­pokban, már itt gondoltam végig. Most a bizonyítás, a harc következik. Igen sok munka ez egy egész kollek­tíva részére. Ha túlélem a műtétet, meg is kezdjük. Vagy egy másik alkalom­mal: — Varrja be nekem azt a billentyűt, és én differenci­ált egyenletekkel leírom az ember egész tevékenységét. A leikébe mégsem láttam bele. Az önuralma ez, vagy annak a hiánya? Talán? „tu­dás révén szerzett képes­ség?” Vagy egyszerűen meg­szállott ember, akit megszé­dítettek saját tudományos feltevései? (Folytatjuk) B akéta, amely nem a tudomány, hanem a béke ügyét szolgálja. Ez a hatalmas ballisztikus rakéta a moszkvai helyőrség hagyományos május elsejei dísz­szemléjén vonult fel. Ellen rakéta, vagyis az esetleges ellenséges támadásban részt vevő rakéták megsemmisítésére szolgál. A szovjet rakétacsapatok képesek bármilyen célt bármilyen távolságból megsemmisíteni. Ezek a rakéták — s a szovjet hadsereg rendkívül korszerű egyéb' fegyverei — lefogják az újabb háborúra spekuláló imperia­listák kezét. (Folytatjuk) A Szovjetunió hat évvel előbbre jár M oszkva, Vörös tér, 1961. április 15. Jurij Gagarint ünnepük a moszkvaiak. Ez a mindig mosolygó szovjet repülőtiszt kivívta az egész világ csodálatát. 0 volt az első ember, aki elhagyta az öreg Földet, s eljutott a világűrbe. A bátor űrrepülő teljesítményét a szovjet tudomány, ipar és technika magas foka tette lehetővé. Az űrku­tatásban elért szovjet sikerek is bizonyítják, milyen messzire jutott az egykori elma­radott cári Oroszország helyén épült Szovjetunió.

Next

/
Thumbnails
Contents