Kelet-Magyarország, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-13 / 216. szám
mm illM§a=¥S!ágbajBQk^ágréj Balczó az utolsó szám előtt átvette a vezetést Á* áÖ3QS&'Tűagbaáí*ofeíe2 negyedi »sápján Jorrkópmg- ben msndeiild biztosra veszi, hogy Balczótól és a magyar csapattól nem lehet el- venm a világbajnokságot. A svéd lapok; egyöntetűen megállapítják, hogy az elsőség kérdése már nemigen lehet vitás. A Dagens Nyheter tudósítója szerint a magyarok csak akkor vesztik el az aranyérmet, ha a beteg Móna nem tud elindulni. De amint megállapítja, a magyar -versenyzőt nem olyan fából faragták. Kedden sokan terepszemlét tartottak a terepfutas színhelyén. Kedden delben éppen egy 80 tagú svéd zenekar próbált ott, s a véletlen úgy hozta, hogy amikor az MTI munkatársa ott járt, a magyar Himnuszt gyakorolták. Kedden «te usaodaava- tó ünnepség keretében rendezték meg Jönköping- ben az öttusa-világbajnokság negyedik számát, az úszást A jönköpingi öttusa VB űszószámát Kutschke (NDK) nyerte 1144 ponttal, Balczó a 7. 1033 pont, Möna és Török a mezőny második részében végzett. Török Ferenc 877 pontot, Mona pedig 910 pontot ért el. Az úszó csapatversenyt a Szovjetunió nyerte 3150 pontal, Magyarország a 13. 2820 pánttal. Egyéni összetett négy ^ szám után.' 1. Bakizó (3975 p), 2. Ferm (Svéd), (3944 p), 3. Török (3921 p.) 9, Móna, Összetett csapatverseny: 1, Magyarország 11 555 p, 2. Svédország 10 983 p, 3. Anglia 10 718 p. Ma rajtolnak a csapatok a BEK-ben Ma délután a Glentoran (ír)—Benfioa (portugál) és a Besiktas (török)—Rapid (osztrák) mérkőzésekkel megkezdődik a labdarúgó bajnokcsapatok 1967—68, évi sorrendben tizenharmadik Európa Kupája. Az 1955-től rendezett 12 BEK-ben százharminchét csapat részvételével 639 mérkőzés zajlott le, ezeken huszonnégymillió 775 ezer néző összesen 2367 gólnak tapsolhatott. A magyar bajnokcsapatok az EK első kiírása óta mérkőznek a BEK-ért. A tizenkét Európa Kupában hét magyar klub jutott több-kevesebb szerephez, a legnagyobb sikert a Vasas (1957— 58-ban) és a Győr (1964— 65-ben) aratta a legjobb négy közé jutással. A magyar bajnokok a kiírás óta 51 BEK mérkőzésen szerepeltek, 23 hozott győzelmet, tíz döntetlent, 18 pedig „ vereséget, 116 magyar gólra az ellenfelek 88-al válaszoltak. Az új BEK-ben a 16-ba jutás a kiírás értelmében október 15-ig dől el. Egy csapat, a nyugatnémet Eintracht Braunahweig már a tizenhat között van, meri ellenfele, a Partizán Tirana visszalépek A további esélyesek a 16 közé: Spárta Prága, Rapid, Manchester United, Gornikzabrze, Real Madrid, Szarajevó, Benfica, Vasas, Botev Plovdiv, Jeunesse Esch, Celtic, Ander- lecht, FC Basel, Juventus és az St. Etienne. A következő forduló sorsolását — amelyen már a nyolcba kerülés a tét — október 20-án készítik el Madridban. Kijey." szeptember IS —17 Egyéni sikerekre számlikainak a magyar atléták az Európa Kupa döntőjében 1965-ben rendezték meg először az atlétikai Europa Kupa versenysorozatát. A férfi csapatok stuttgarti döntőjébe akkor a Szovjetunió, az NSZK, Lengyelország, az NDK, Franciaország és Nagy-Britannia együttese jutott. Most szeptember 15—17 között Kijevben bonyolítják le a ^második EK-döntőt. Csupán any- nyi a változás, hogy NagyBritannia helyett Magyarország került a legjobbak kpzé. A női csapatok kasseli döntőjében ugyancsak két éve a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország, az NSZK, Magyarország és Hollandia atlétái szerepeltek. Kijevben Hollandia helyett NagyBritannia lesz az idei hatodik résztvevő. A magyar atléták jelenleg tehát mindkét mezőnyben ott lesznek. Esélyeinkről Koltai Jenő. a magyar csapat kapitánya nyilatkozott : —> 100 métertől 1500-ig még jó helyezésre sincs esélyünk. A 3000 méteres akadályfutásban azonban már igazi tudást képviselő versenyzőt tudunk indítani. Jóni István nyilván hevés küzdelmet vív majd a szovjet Kugyinszkij- jal... A 10 000 méteren bizonyára megismétlődik majd a Mecser— Haase párviadal, amely tavaly nagy izgalmat okozott a budapesti Európa-bainokságon. Akkor az NDK atlétája győzött. Előreláthatóan taktikai küzdelem alakul majd ki kettőjük között. — Hármasugrásban nagyon erős lesz a mezőny Kijevben. ennek ellenére Kalocsai Henrik megszerezheti az első helyet. Ugyanígy győzhet Varjú Vilmos js a súlylökésben. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kijevi verseny csaknem olyan erős lesz, mint a tavalyi budapesti Európa- bajnokság. 1966-ban Varjú révén csak egy aranyérmet szereztünk. ezért az a reális, ha most sem számítunk egy-ket első helynél többre. A kalapácsvetésben Zsi- vótzky helyzete például nehezebb, mint tavaly voll Akkor csak a szovjet Klimm el vívott nagy versenyt, de azóta még egy vetélytársa Jelentkezett: a nyugatnémet Uwe Beyer, aki éppen most ért el 69,08 méteres eredményt. A magyar férfi atlétáktól már az is szép teljesítmény, hogy bekerültek a kijevi hatos döntőbe. Egyéni sikereket elérhetnek az említett versenyzőink, de a nemzetek közötti pontversenyben mindaddig nincs sikerre reális reményünk, amíg a futószámunkban nem leszünk olyan erősek, mint most az ügyességi számokban. — Kijevben a magyar női válogatottra sem vár könnyebb feladat. Atlétanőink bizonyára nagy küzdelmet folytatnak majd az ötödik helyért, Nagy-Brit aniii a válogatottjával. Arnikor léc ób•> Budapesten találkozott egymással a két csapat, akkor a vendégek győztek. A magyar versenyzőnők azóta jobb teljesítményre képesek. mert felépült betegségéből Munkácsiné és Szabóné Nagy Zsuzsa. Gyorsabb lett a 4x100 méteres váltó is (Kispálné, Nemes- háziné, Balogh, Tóthné). A női csapatok egy napig, a férfiak két napig küzdenek egymással. A pontozás: I. hely: 6. II. hely: 5, III. hely: 4, IV. hely: 3, V. hely: 2, VI. hely: 1 pont. A nők tizenegy, a férfiak húsz számban versenyeznek. A helyezésekért heves vetélkedés várható, mert minden egyes pont értékes. Ezt bizonyítja az első atlétikai Európa Kupa döntője is. Akkor például Stuttgartiban a férficsapatok versenyét a Szovjetunió (86) egy ponttal nyerte az -NSZK (85) előtt. <1W.) légyott — félúton ...ha izgalmas a mérkőzés. Atlétika: Labdaiúgó fegyelmi ítéletek Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden késő délutántól az esti órákig tárgyalta a fegyelmi vétségeket. tJjabb kihallgatások, szembesítések történtek az augusztus 31-én Győrött lezajlott Győr— MTK mérkőzéssel kapcsolatban. Az ügyben még további tárgyalásokra lesz szükség. A Győr—MTK mérkőzésen fegyelmezetlenül viselkedett Varsányi Tibort — bár nem volt kiállítva. — a játékvezetővel szembeni tiszteletlenség mialt egy bajnoki mérkőzéstől eltiltották. A vasárnap kiállított két komlói játékos közül Bodai Ferenc két bajnoki mérkőzéstől kapott eltiltást, de az ítéletet próbaidőre felfüggesztették. Ruppert Mihály dorgolasban részesüli. Sebes Lajos, a Csepel játékosa egy bajnoki mérkőzésen nem szerepelhet. Az MTK tartalékmérkőzésén kiállított Nógrádi Ferencet megdorgálták. A fegyelmi bizottság tudomásul vette a Dunaújváros bejelentését, két házi fegyelmi döntésről. Láttuk ■— hallottuk MI TAGAD AS IGEN SOKAN AKADTAK, akik vajmi kevés esélyt adtak a Spartacus NB I. B-s labdarúgó-csapatának a Budafok elleni mérkőzés előtt. Nem is alaptalanul aggódtak: ugyanis a kiesés ellen küzdő fővárosi együttes hihetetlenül nagy lendülettel küzdött, s különösen az után került nagy fölénybe, amikor sérülés miatt 10 f&re csökkent a nyíregyházi csapat. A Spartacus mégis megszerezte a nagyon értékes egyik pontot. Ennek titkáról a mérkőzés egyik szemtanúja ezeket mondta; — Jobb volt a Budafok, többet is támadott... A mieink viszont sokkal lelkesebben küzdöttek. Ha ilyen nagy akarással játszanának minden mérkőzésükön, talán veszteni se nagyon tudnának! Vasárnap a Szállítók jön Nyíregyházára! Ellenük is nagy szükség lesz a Budafokon produkált lelkes játékra. BAR IDEGEN PÁLYÁN SZEREPELT a Kinizsi NB IT-es férfi kézilabdacsapata, veresége mégis meglepetésnek számít. Hiszen ellenfele, a Férfiruhagyár lényegesen szerényebb képességű együttes. Ezt bizonyítja, hogy a tavaszi találkozókon a Kinizsi 29 :ll-re győzte le őket. A hírek szerint a fővárosban is a nyíregyháziaknak állt a mérkőzés: hat perccel a befejezés előtt még biztosan vezettek három góllal. S a győzelem tudatában kitámadtak, de meg is bánták, mert az ellőtt labdákból az ellenfél talált négyszer a hálóba — míg ők egyszer sem. Az eset figyelmeztető: jó lesz A Kelet-Magyarország totó 37. játékhét NB I. L Ferencváros—Vasas. Lényegesen jobb formában van a Ferencváros. Tipp: 1, x. 2. Dunaújváros—-Bp. Honvéd. Ha nem szerez pontot a hazai gárda, még kellemetlenségei is lehetnek. Tipp: x. 1. 3. Egri Dózsa—Szeged. Az egrieken már a győzelem sem sokat segíthet. Tipp: x, 1, 2. 4. Tatabánya—Salgótarján. A vendégeknek egyáltalán nem lehetnek vérmes reményei. Tipp: L » NB 1. B. 5. Debreceni VSC—Pécsi Bányász. A debrecenieket a tavaszi 5:l-es pécsi vereség miatt is fűti a visszavágás vágya. Tipp: 1. 6. Székesfehérvár-^Budafok. A hágaiak á közvetlen élmezőnyben a vendégek pedig a kiesőzónában tanyáznak. Biztos hazai győzelem Várható. Tipp: T. NB II., NYUGATI-CSOPORT 7. Nagykanizsa—Győri Dózsa. A táblázat élén álló győri csapat idegenben sem esélytelen. Tipp: X. 1, 2. 8. Máza-Szászvár—Pécsi VSK. A pécsi csapat jobban áll ugyan, de idegenben meglehetősen gyengén szerepel. Tipp: x, 3. 9. Fűzfő—Veszprém. Fűzfő hazai pályán eddig pontosan ötven százalékos eredménnyel szerepelt. Tipp: X, 2. NB II., KÖZÉP-CSOPORT i o. Ormosbánya—Borsodi Bányász. Nincs a bajnoki táblázaton különösebb különbség a két csapat között. Tipp: 3. 11. PEAC-Nagybálony. A vidéki együttes a fővárosban is pontot, vagy pontokat szerezhet. Tipp: x, 2. J2. KISTEXT—Budai Spartacus. Idegen pályán sem szerepel rosz- szul a Spartacus, a fővárosban oedig szinte nincs is pálya- előny. Tipp: x, 1, 2. 13. .Pénzügyőr—Békéscsaba. Kettőzik tavaszi mérkőzésén idegenben is a fővárosi csapat győzött, s most is esélyesebb. Tipp: 1. PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Sárisáp—Esztergom. Teljesen nyíltnak ígérkezik a találkozó, szoros, döntetlen körüli eredménnyel. Tipp: 1, x, 2. 15. Kecskeméti TE—-Cegléd. Mindkét együttes igen jól szerepel az őszi évadban. Tipp: 1, x. 16. Pápa—Zalaegerszegi TE. A ZTF. idegenben eléggé megbízhatatlanul szerepel. Tipp: 1. vigyázni az esélytelennek '•"■élt középcsapatokra — különösen idegenben! Érdekes megfigyelni: mennél inkább közelednek a bajnokságok véghajrái, annál inkább élesednek a küzdelmek, egyre inkább nehezebbé válik a győzelmek megszerzése. Jó példa erre az elmúlt vasárnapi, NB Il-es férfi röplabdamérkőzés is. A bajnoki táblázat 11. helyén álló Miskolci EAFC hazai pályán adta fel a leckét a veretlen Nyíregyházi Sparta- cusnak — mely csak nagy küzdelemben tudott győzni. S hogy játszmát, sem nyertek a miskolciak ezért csak magukat okolhatják: az első játszma elvesztését egyedül felesleges idegességüknek köszönhetik. NB III-AS CSAPATAINK közül továbbra is veszélyes zónában tanyázik a Kisvárdai Vasas, a Mátészalkai MEDOSZ és a Nagyhalász! Textiles. Közülük Tiszaföldvárral együtt kettő valószínűleg a kiesés sorsara jut. Érdemes lenne mindent, megpróbálniuk: szívvel lélekkel játszani, hiszen a 15 pontos Nagyhalász és Mátészalka is csak négy ponttal van leszakadva * középmezőny alsó felétől. ALTALANOS MEGJEGYZÉSKÉNT elmondhatjuk a megyei T. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi mérkőzéseiről, hogy a vidéki csapatok jelentős előretörésének jegyében zajlottak le a fordulók. A Nyírbátori Spartacus két. pont előnnyel tört élre, a Nagykállói MEDOSZ előrenyomult a második helyre, s a harmadik helyen tanyázó Vencsellői Tsz valamennyi őszi mérkőzését megnyerte. Hozzájuk számíthatjuk még Fehérgyarmatot is, mely egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Az őszi teljesítményeket mérlegelve: nem lehetetlen, hogy vidéki bajnokot avatnak majd a megyei I. osztályban. MISKOLCON a napokban nagy részvét mellett temették el a DVTK egykori, válogatott játékosát Mágori Józsefet, aki az elmúlt bajnoki évadban a Mátészalkai MEDOSZ NB m-as labdarúgó-csapatának volt az edzője. A Nyíregyházán megrendezett nemzetközi repülőnapon technikai okok miatt elmaradt a szokásos sétarepülés. Az MHS városi elnöksége kárpótolni kívánja a repülőnap ifjú nézőit, » kéri, hogy a 2001—2200-as számú gyermek bérletek tulajdonosai mutassák be bérletjegyüket az MHS városi elnökségén (Szabadság tér 7.) Az említett, bérletek tulajdonosai között tárgyjutalmakat sorsolnak ki 8é*i Léseié A DIlAC u verte a van dorse eleget Szombaton és vasárnap Debrecenben vándordíjas atlétikai versenyt rendeztek, melyen az NY VSC felnőtt és serdülő atlétái is részt vettek. A versenyben a DEAC gárdája bizonyult legjobbnak, fölényes biztonsággal nyerte a vándordíjai. N'rVSC versenyzői az alábbi jobb eredményeket érték • icr. k, 200 m: 1. Papp György 22,2 mp. (megyei csúcsbeállítás). 200 m. gátfutás: 1. Tassi András 28 mp. 5000 m: z. Raffai István 15:55,6 p. 400 m. gátfutás: 1. Tassi András 60.1 mp. Magasugrás: 2. Stefáni Béla 180 cm. 10 km-es gyaloglás: 2. Bogdányi László 54:31 p. Négyszer 400-as váltó: 1. NYVSC (Stefáni, Papp, Czeglédi, Tassi) 45,6 mp. Nők: 80 m. gátfutás: 1. Pó- gyor Katalin 12,7 mp. Gerely: i. Lengyel Éva 44.12 m. Súlylökés: 2. Lengyel Éva 10.22 m. 400 m : 3. Szatke Mariann 65,8 mp. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat cipő szal&üzleteibe most érkezett: Női félcipő, trottőr sarokkal fekete és barna 1S7-50 r‘1 Női félcipő, velour — lakk kombináció _ 151, Női körömcipő színekben 153, Ft-tol wo, ^'-*'8 Női posztó egesz cipő Női gumicsizma ^ Férfi félcipő, fekete es barna 225,— Ft-tól 260-, -t-ig FELHÍVÁS! A Nyíregyháza, Simái úti transzformátorállomás és a MÁV vontatási transzformátorállomás közötti 120 KV- os nagyfeszültségű távvezetéket 1967. szeptember ho 26-án 0 órától feszültség alá helyezzük. A feszültség alá helyezés után a távvezetéket és annak tartozékait érinteni, illetve megközelíteni életveszélyes és tilos. Magyar Államvasutak igazgatósága Debrecen (8588) kályha eladó. Vasvári Pál u. 81. IV 15. (3600) Kifogástalan állapotban lévő szabógép eladó. Üj utca 3. (3601) Szép modern hálószobák, rekamié garnitúrával, konyhák, olcsó barna hálók, rekamié, tv-szekrények, ágybetétek, ágy, éjjeliszekrény, toalett tükör, sezlon, kombinált szekrény eladók. Soltész Mihály u. 20. Volt Bujtos utca. Telefon : 38-25. (6) Az ÁFOR Ásvány- olajforgálmi Vállalat nyíregyházi főépítés- vezetőségéhez — nyíregyházi székhellyel — az alábbi dolgozókat veszi fel állandó munkára. azonnali belépéssel: kőműveseket, — mélyépítő szakmunkásokat, — lakatos, hegesztő szakmunkásokat, — cső és , szerelvényszerelő szakmunkásokat. — villanyszerelőket, szakmunkások mellé betanított segédmunkásokat, valamint egyéb segédmunkásokat, továbbá kubikosokat. Fizetés a szakmának megfelelően megegyezés szerint. Jelentkezés: ÁFOR árutelep, Nyíregyháza, Kinizsi utca 3. szám. (HK) 407-es MOSZKVICS, eladó. Jókai tér 1. III. j emelet 9. (51662) í Kétszobás összkom- * fortos ház eladó. Bu- ] dai Nagy Antal u. 30 a. (51665) Eladó sürgősen egy- szoba, konyha, előszoba. speizos ház beköltözhetően háromszáz Légyszögöl szőlőskert- € tél. Borbánya, Marga- retta u. 19. Érdeklőd-! ni: hétköznap 17 órá-j töl, vasárnap egész! nap. (51653) j Jó állapotban gyer-’c mekágy. cseh sportko-j esi eladó. DEMÉNYI.J ÁRPÁD utca 41. dél-’ után 5-től. (51652)1 Gyermektelen házas-j pár üres albérleti szo-j I bát keres konyha’ : használattal. ,,SÜR-' GÖS” jeligére aján-J latot Hirdetőbe. (51650) ; Oldalkocsis IZS el-J adó. Vöröshadsereg u.r 4. (51649)j Kétszoba, konyhás. r összkomfortos, új, í vagy egészen jó álla- ( pótban lévő beköltöz- 1 hető kertes családi há- i zat vennék sürgősen. 1 Cím a Kiadóban. t (3597) Ezer literes víztartály kifogástalan állapotban eladó. Krúdy Gyula u. 14. (3595) Hegedűk, feles, háromnegyedes. egész, mérleg 50 és 100 kg-os, tengeiidaráJó. varrógép. teatűzhely, kályhák eladók. Rákóczi u. 49. (3594) Szőlődaráló, nagy virágláda eladó. Lehel u. 19. (35911 Bitumen, üveges ajtólap, szigetelő lemez és kiváltó fagerendák, (különböző hosszúságban) eladók. Kert köz 7. (3590) 1000-es Wartburg eladó. Megtekinthető 5 után. Nyíregyháza, Csillag u. 45. (3588) Diáklányoknak szoba kiadó. Damjanich u. 18. (Nagyállomás mellett.) (3596) Fiatal lány lakótársat keresek. Hordó, hyd- rofor eladó. Soltész u. 7. (3592) Kézírásból hű jellemrajzot készít: Nyers József, írásszakértő és elemző, SZÁSZVÁR. RÓZSATÖVEKET nemzetközi újdonságaimból. Tulipán, Jácint, dísznövények. Kérje ingyenes fajta- ismertetőmet. Koller Károly dísznövénykertészete. Budapest, ni.. Bécsi út 256. Pf.: 22. (x) 26-os női kerékpár, asztali tűzhely eladó. Zója utca 13. (51663) ALLAMI GAZDASAGOK! TSZ-EK! FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETEK! ÉS MAGÁNOSOK FIGYELMÉBE ajánljuk, hogy mindenféle nyersbőrt és juh belet FELVÁSÁROL A MÉH VÄL LALAT NYÍREGYHÁZI T*. LEPE, Kallói üt 2. sz. alatt. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk özv. HORVATH JÖZSEFNE temetésén részt vettek, s mély fájdalmunkat részvétükké! enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, dédnagymama özv. MELICH MIHALYNE 56 éves korában elhunyt. Temetése folyó hó 14-én délután 3 orakor lesz. az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló eaalᣠApróhirdetések APRÓHIRDETÉSEK DÍJSZABÁSA: Hétköznap: 9 szóig 10,— Ft, minden további szó l,— Ft Vasárnap: 9 szóig 20.— Ft. minden további szó 2.— Ft