Kelet-Magyarország, 1967. szeptember (24. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-17 / 220. szám
Anatolii Lunacsarszkij: Egy Lenin-szobor különös története Lenin mellszobra, Xaum Aronszon alkotása 1930. A festészet Radnótija A mártír Ámos Imre kiállításáról — Ez a müvem a legjobbak egyike, amelyeket valaha alkottam — ez volt a véleménye Naum Aronszon szobrászművésznek, számos Beethoven, Tolsztoj, Pasteur, Chopin-szobor alkotójának az általa készített Lenin-szobor- ról. Aronszon sokáig élt Franciaországban. 1904 elején párizsi műtermét meglátogatta két orosz forradalmár: Lenin és Lunacsarszkij. Erről a látogatásról Lunacsarszkij, az októberi forradalom utáni első művelődésügyi népbiztos beszámolt emlékirataiban. A Lenin mellszobrot, az elhunyt szobrászművész hozzátartozóinak ajándékát a Lenin Múzeumban őrzik. ■ét 1904-ben, egy kora tavaszi reggelen kopogtak a párizsi Saint Germain boulevardi Arany Oroszlán szállóban levő szobám ajtaján. Felkeltem. A lepcsőházban sötét volt Egy ismeretlen sport- sapkás férfit pillantottam meg magam előtt lábánál egy bőrönd. A férfi látva kérdő tekintetemet, m<egsz ólait: — Lenin vagyok. Vonatom nagyon korán befutott. — Igen — mondtam zavartan. — Feleségem még alszik. Adja ide a bőröndjét. Itt hagyjuk, mi meg lemegyünk s megiszunk egy kávét. — Valóban pokolian meginnék egy kávét. A pályaudvaron nem jutott eszembe — felelte Lenin. Távoztunk. De ebben a hajnali időpontban a balparti Párizs Vaugirarde körrólagoi joggal, mert Giziké az akkor harmincöt esztendős — tehát nála tizennégy évvel idősebb — Gézát megeskette, hogy nélküle programot nem csinál, más nőre soha rá sem néz, de ha ez mégis bekövetkeznék, megtorlásként a válogatott átkoknak és szerencsétlenségeknek egész sorozata sújtson az álhatatlan férjre. A fenti esküvések után Géza alaposan be volt fogva a házasság igájába. Fehér Sarolta, a pénzügyi osztályon — melynek Géza a főelőadója —, találóan meg is jegyezte: „Géza tetőtől talpig ki van zsigerelve”, ami csupán szerényen azt jelezte, hogy az újdonsült férjnek egy pillanat szabad ideje sincs. Meg kellett ugyanis szüntetnie még a baráti kapcsolatait is, és csak Gizikének élhetett. Reggel el kellett kísérnie Gizikét a munkahelyére, — szerencsére közel van az övéhez —; délben, pont fél kettőkor át kellett mennie Giziké vállalatához és rajongó feleségével együtt kellett ebédelnie, miközben szemtől-szembe, vagy a hátuk mögött gyakran elhangzott, hogy „milyen csodálatos házasság ez, ilyen még nem volt, nem lesz. és nem »an.” nyéki utcáin minden zárva volt, sehol egy teremtett lélek. — Figyeljen csak ide, Vlagyimir Iljics — mondtam, — pár lépésnyire innen lakik egy Aronszon nevű fiatal szobrászművész, a nagy hírű mester. Tudom róla, hogy ilyen korán szokott felkelni es munkához lát. Biztosan megkínál minket egy csésze kávéval. Ugyanis vele szokott ébredni Párizs. Beléptünk Aronszon műtermébe, amelyben azóta oly gyakran megfordultam s amelyben egymás után tűntek fel a remekművek, s ezek másai a világ minden tájára eljutottak. Lenin levetette felöltőjét s a rá jellemző elevenséggel végigjárta a nagy műtermet s kíváncsian, de minden megjegyzés nélkül mustrál- gatta a kiállított gipsz, márvány és bronzszobrokat. Eközben a szívélyes házigazda elkészítette a kávét. Lenin csettintett a nyelvével, megvajazott egy szelet kenyeret és a messzi ről érkezett éhes ember jóétvágyával reggelizni kezdett. Aronszon félrehívott: — Ki ez ? — súga a fülembe. — Egy barát, nagyon nagy forradalmár és gondolkodó. Ez az ember alighanem még nagy történelmi szerepet fog játszani. Aronszon bólintott söré- nyes fejével: — Remek külseje van. — Valóban? — kérdeztem csodálkozva, mert csalódtam: Lenin, akit régóta már nagy embernek tartottam személyes találkozásunk során kissé ravaszkás, Persze, ezt már inkább csak gúnyból mondták így ilyen pesti zamattal Giziké kollégái, de egymás közt gyakran megjegyezték, honnan tud ez a Gizi ennyire ráterpeszkedni erre a szeren, esetlen Gézára. No dehát a napi programban még csak az ebédnél tartunk, és miután azt a fiatalok együtt, jóízűen elköltik, Géza hitvesi csókkal búcsúzván Gizikétől, visszatér a munkahelyére, ahol Is fél ötig szorgalmasan ügyködik, majd ismét átsétál Gizikéért, aki már a kapuban várja és a délutáni hitvesi csókra nyújtja homlokát, hogy utána együtt térjenek haza. szoba-hallos kellemes otthonukba. öt év telt el így és Géza számára egyre terhesebbé vált ez az állandó és túlzott lekötöttség, de még a legjobb barátainak sem panaszkodott s Gizikének sem árulta el, hogy lassan-lassan az idegeit őrli fel ez az állapot. Talán én voltam az egyetlen, akinek kitárta a szívét, és elpanaszolta a bánatát. — Unom a banánt — idézte nemrég a régi közhelyet egy elkeseredett pillanatában. — Nem bírom elviselni ezt a boldog házasságot Pihenned kell! — vigasztaltam. —I Kikapcsolódásra átlagos szláv—tatár típusnak tűnt fel előttem. — Remek feje van — folytatta Aronszon és' izgatottan nézett rám. — Nem tudná rábeszélni, hogy modellt üljön nekem? Csak egy kis plakettet készítenék róla. Nagyön jól jönne nekem egy Szókratész szobor megmintázásához. — Nem hinném, hogy beleegyezik — feleltem. Ennek ellenére közöltem kérését Leninnel, sőt a Szokratésszel kapcsolatáé, tervéről is beszámoltam. Lenin akkorát kacagott, hogy még az arcát is elfedte tenyerével. ■ét 1925-ben Párizsban Aronszon meghívott magához, nézzem meg Leninről készített nagy mellszobrát, amely egyelőre még csak gipszben volt meg. — Arra a gondolatra jutottam — mondta a szobrász, — hogy meg tudom, sőt meg is kell csinálnom emlékezetből Lenin mellszobrát. Halála után egyre plasztikusabb és határozottabb alakban él emlékezetemben, s ezt a portrét, amelyet teljesen a fantáziám szült, a legméltóbb megtestesítőjének tartom. Remekmű volt. Aronszon koncepcióját nagyon világosan láttam és nagyon vonzónak tartottam. Persze Lenin óriási egyéniségét — ha márványba próbálják vésni arcvonásait, amelyeket as emberiség őriz emlékezetében róla, s nem testi mivoltát, hanem intelligencáját, forradalmár szellemét szeretnék kifejezni, — különféleképpen értelmezhetik, s valószínűleg még sokszor fogják különféleképpen értelmezni a különféle művészeti ágak. De vajon mit fejezett ki Aronszon ? Lenint politikai szempontból kissé naivan ábrázolta, ugyanakkor ahogy azt már említettem, tartalmasán. Aronszon, a művész gyűlölte az önkény- uralmat. Lenin számára elsősorban a trónt pozdorjá- vá zúzó forradalom megtestesítője és vezére. Aronszon ezért hálát érez iránta, büszke rá, a nagy demokratára, de mivel békés művész, retteg a hatalomnak ettől a megsemmisítőjétől. Jól tudja, hogy Lenin tovább ment, hogy a forradalom, amely egyet jelent ennek az embernek a nevével, a kapitalizmust is szétzúzta és kihirdette a reális, valóban megvalósítható átmenetet az igazság uralomra jutásához. — Lenin — hangoztatta előttem Aronszon szobrász, — nagyobb, mint a műit minden prófétája, azért, mert nem jósolgatott, hanem államférfiként valósított meg dolgokat: könyörtelenül pusztított és maradandót alkotott. lenne szükséged, kérj egy balatoni beutalót a vállalattól. — Hogy képzeled? Egyedül oda sem mehetek, pedig vsak egyedül tudnék pihenni — felelte Géza idegesen. — Hidd meg, nagyon szeretem Gizikét, csak legalább egy parányi szabadságot adna. Csak egyetlen hetet tölthetnék nélküle a Balatonon... — Mi sem egyszerűbb ennél — mondtam könnyedén Gézának és felvázoltam a tervet is, amely keresztülvi- hetőnek látszott. Kérjen — bíztattam — kétszemélyes beutalót és Gizikének mondja azt, hogy ez évben csak egy személyre kapott beutalást. Utazzék egyedül, aztán egy hét múlva, ha akarja hívja maga után Gizikét, aki bizonyára boldog lesz, hogy egy hetet „kiügyeskedett” neki az üdülőben. ' Így is történt. Giziké nem tehetett mást, mint hogy érzékeny búcsút vegyen Gézától. A boldog férj Földváron bejelentette a gondnoknál, hogy a felesége nem jöhet, kirakodott a bőröndjéből, fölvette az úszónadrágját, leszaladt a Balaton partjára és nagyot nyújtózkodott a déli napsütésben. Aztán beugrott a vízbe és jó másfél órát Jelenleg Nyírbátorban látható, október 1-től Nyíregyházán, majd ezt követően Nágykállóban mutatják be a művész alkotásait összefoglaló tárlatot. Ez alkalomból emlékezünk Amos Imrére. Ha kiejtik a nevét, mintha egy kérdőjel bujkálna a hangok között. Nálunk Szabolcsban nem hallani róla, alig ismerik. Az első kiállítása most van, mely bemutatja művészetét. Hozzá tehetjük, szinte észrevétlenül. A nyírbátori zenei napok alatt inkább valami köztesként hatott, jelentőségét se a meghívó, se a plakát, se a katalógus nem húzta alá. Egyedül a műsorfüzetben jelezte egy szerény említés. Ilyen körülmények között azt a halk, meghitt beszédet, melyet a múzeum csendes helyiségei faláról Ámos képei mondanak, elnyomták az énekkarok for- tissimói, Félő, hogy a kiállítás emiatt a magyar festészet Radnótija körüli kérdő és bizonytalan hangsúlyt nem tudja megszüntetni. (Nem véletlen, hogy a nyitás utáni héten Nyírbátorban Ámost még élő művésznek gondolták). Nagykállóban született és érettségizett, majd az anyagilag támogató nagybácsi kívánságára — egy évi úszkált a szabadságban, az örömteli egyedüllétben... Remekül ebédelt. délután pihentetően aludt, este elment a Keringőbe zenét hallgatni. Másnap délelőtt ugyanígy készült a strandra. Már éppen a fürdőruhájában gyönyörködött a tükör előtt, amikor berobbant a szobába Giziké. — Féltem, hogy nagyon egyedül érzed magad, drága Gézukám — rebegte köny- nyek között. — Hiszen tudom, hogy mennyire nem bírsz nélkülem élni. — És hogy kerültél ide? — kérdezte a meglepetéstől felocsúdva Géza. — Egyszerű az egész. Kivettem én is a szabadságomat és elutazásod után in- terurbán felhívtam a gondnokot — lelkendezett az asz- szony —, és megkérdeztem, nem tud-e véletlenül valahol elhelyezni. „Dehogynem, mondta az az aranyos ember, akár már most is egy szobában lehet a férjével.” Hát így történt — fejezte be az asszony, a tömör, de meglepő történetet. — Még szerencse, hogy utánam jöttél — jegyezte meg Géza nagy megadással, — mert úgysem tudtam volna nélküled mihez kezdeni, drága Giziként* Láng gyári munka után — a műegyetemre ment. Három évet végzett el jeles eredménnyel, mikor ráébredt igazi hivatására: a Képző- művészeti Főiskolán Rud- nay osztályába iratkozott. 1934-ben a Szinyei-társa sás első díját nyerte Az asszonyok a kútnál című képével Ennek a festménynek egy változata szerepel a nyírbátori kiállításon, az eredeti ugyanis eltűnt. Színeiben visszafogott, vonalkultúrára és festőiségre egyszerre építő, álmodozó hangulatú kompozíció. Ez az álmodozási szemlélet nemcsak Rudnay hatás, elég általános volt festőinknél ebben az időszakban, Ámos- nál azonban a szíve gyökeréből nőtt. Mit is tehetett volna egy nyomorgó, elnyomott fajhoz tartozó fiatal művész? 1937-ben Párizsban jár, személyesen megismerkedik Chagallal; a világhírű, rokoniélek szürrealista művész nagy hatással van rá. Ettől kezdve alkalmazza Amos az álomhangulat fokozására a képzettársítás konkretizálását: angyalfigurák, óra, mérleg, hal. Színei is fellángolnak. A nyírbátori kiállításon többek között az ebből a korszakból szármozó egyik legszebb képe a Sárga angyal. A Falumban című képén nehéz felismerni Káliót, de a háttérben lévő kúria megőrizte Jósa András egykori házának az emlékét, melyet a művelődési ház építésekor bontottak el. Ámos borongós kedély volt, sokat nélkülözött, a háború előtti és alatti évek érthető okoknál fogva egyre mélyebben vágtak a húsába. 1940-től munkaszolgálatos. Többet foglalkozik grafikával. Olykor közben rövid ideig dolgozik Szentendrén. Sötét idők (több változat), Iszonyat, Háború, ezek utolsó korszakának jellemző címei. Bennük az egykori álmok más tartalommal telítődnek, gyöt- relmes víziókká, szörnyű látomásokká torzulnak. Ennek a szorongásnak, gyötrődésnek, borzalomnak a magyar festészetben senki sem tudott ilyen erőteljesen mély kifejezést adni. 1944-ben elhurcolták, utoljára Szászországban látták az ohrdorfi lágerban a fasizmus kioltotta az ő életének lángját is, ahogy millió emberét. Ámos művei megmaradtak, s utolsó korszakának képei figyelmeztetik az utókort. Koroknay Gyula Válogatás nélkül A megye legnagyobb „né- zőterű” mozija a guruló filmszínház, a művelődési autó. Hatvan tanya mintegy 18 ezer lakójának vetít estéről estére iskolai osztályokban, művelődési termekben, a szabad ég alatt az auiós népművelő. Vetíti azokat a filmeket, amiket kap. Válogatás, tematikus e;g n '.r lás, nevelési módszerek rriikiü. A népművelés elmélete „a fokozatosság elvének” nevezi az alapokról induló és % bonyolult felé módszeresen haladó képzést. A művelődési autók népművelői így tanították meg olvasni z tanyaiakat. így jutottak el számos olvasóval a meséskönyvtől, a kalandregénytől Gorkijig, Zweigig, Madáchig. Mert volt miből válogatni, pontosabban ők maguk válogathattak, ajánlhattak. A filmekben nem az adott tanyát jól ismerő népművelő válogat: kapja a filmet válogatás nélkül. Szórakoztató, kalandfilmet vetít az egyik héten, nehéz, elvont alkotást a következő alkalommal. A fllmnézésre — épp úgy, mint az olvasásra — nevelni kell. Nem kapnak a művelődési autók jó gyermeki Hmekeí, nem jutott el még a tanyákra Walt Disney. Elég sok a szinte olvashatatlan feliratos film. A normál és széles változatban színes filmek gyakran csak fekete-fehérben készülnek a keskeny vetítőkhöz. Érdemes mindezt szóvá tenni,- hiszen — ismételjük — a megye legnagyobb nézőközönségéről van szó. Az elmondottakból egyetlen dolog helyben, megyén belül is megoldható lenne: a mű- sorpolltika gondosabb kialakítása. A megyei mozíiizemi vállalat munkatársai és a tanyai népművelők igényelhetnék egymás kölcsönös véleményét, segítségét a filmek válogatásánál. Szilágyi Szabolcs A mai élet tükre Megyénk képzőművészeti életének fontos eseménye a vajai múzeumban megnyílt gyermekrajzkiállítás, melynek anyagát nemzetközi és országos pályázatokon dijat nyert ifjú tehetségek munkáiból válogatták. A ceruza és ecset kezelésével még csak ismerkedő, s a tehetséget még csupán sejtető, munkák mellett már kemény karakterű tehetségek is szerepelnek a tárlaton. Nem „művészkedő” gyermekek nagyos-felnőttes olaj és akvarell művel, hanem az igazi gyermekiélek tükreként jelentkező jó és szép rajzok ezek. Szinte mindegyikről lehetne műkriükai elemzést írni, talán fel lehetne rajtuk fedezni a jövő művészének már-már jelentkező stílusát, egyéniségét is. De van ennél egy sokkal többet mondó konklúzió. Sértés ne essék! felnőtt, művészetük teljében lévő művészek számára is sokat mondó tanulságot nyújthat ez a gyermekrajzkiállítás. A témaválasztás az, amit ebből a gazdag, sok színű gyermekművészetből jelzésként közvetíthetünk. A gyermek a mai témát, a saját gyermeki és a távolról tisztelt felnőtt világát rajzolja, festi. Az állat- kertbe, a forgalmas utcára, az apa munkahelyére, a gyárba, a földekre hívják magukkal művük szemlélőjét a gyerekek. Festenek balesetet, tornaórát, gombfo- cimeccset, televíziót néző családot, szánkózót és tehenet vizsgáló állatorvost: a mát, az életet, a hétköznapot. Bíztató indulásokat jeleznek ezek a gyermekrajzok, a jövő művészgenerációjának nagyszerű alapozását. ta Női arckép (1940.)
