Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-10 / 187. szám
Úszás: A Spartacus nyerte a pontszerző versenyt A siker jutalma 2. „Csak a szerencsén múlik életem“ A skóciai Coniston-tó fölött sirályok röpködtek. Rakétákat lőttek közéjük, hogy szabaddá tegyék az útját a „Kékmadár”-nak, amely ott vesztegelt a tó vizén. A nagy motorcsónak két „szárnya” közötti fülke műanyagtetője alatt egy bukósisakos férfi készült az indulásra. 1967. január 4-et mutatott a naptár. Donald Campbell megkezdte kísérletét, amely- lyel a motorcsónakok gyorsasági világrekordját akarta megdönteni. A Campbell név végigkíséri az autóversenyek történetét. A huszas évek egyik legeredményesebb autóversenyzője Sir Malcolm Campbell volt. Fergeteges sikerű életpálya után ágyban, párnák közt halt meg, s ez igazán ritkaságnak számított, az autóversenyzők sorsát ismerve. Fiára nemcsak nagy vagyonát, de a száguldás iránti olthatatlan vágyat is örökül hagyta. D. Campbell „gyerekszobája” egy garázs volt, nevelője pedig édesapja autószerelője. Ezek után nem csoda, hogy hamarosan apja nyomdokaiba lép, s rövid idő alatt megdönti a motorcsónak-sport összes gyorsasági rekordját. Amikor a skóciai tavon csónakjával elindult, saját csúcsa ellen harcolt. Már kilenc hónapja várt a kedvező időjárásra, mig végre elérkezett a nagy nap. Mielőtt a csónakba szállt, elbúcsúzott feleségétől, s megismételte ígéretét: ha sikerül kísérlete, abbahagyja a versenyzést. A száguldást a televízió közvetítette. Szétrebbentek a sirályok — elriasztásuk azért volt fontos, mert a gépnek ütköző parányi madarak már két esetben kis híján tragédiát okoztak. — Nem is olyan jó a víz — mondta a mikrofonba — miután hajója elindult. Ülést tart az MHS megyei elnöksége Sporthírek A magyar válogatott labdarúgócsapatok szerdán megkezdték előkészületi mérkőzéseiket az őszi nemzetközi találkozókra. Az A együttes Várpalotán, a B csapat Kisújszálláson vendégszerepeit. Az utánpótlás gárda pedig a fővárosban lépett pályára. B válogatott—Kunság válogatott 8:1 (6:0). Utánpótlás vál.— EVTK 3:1 (1:0). A válogatott—Várpalotai Bányász 5:2 (2:2). Bern: Az UEFA szervező bizottsága a következő javaslatokat terjeszti a végrehajtó bizottság október 23-i madridi ülése elé a két legnagyobb aurópai klubok közötti labdarúgótorna döntőjéről: a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjét 1968. május 29-én a londoni Wembley stadionban, a Kupagyőztesek Kupájának döntőjét 1968. május 23-án a rotterdami Fei- jenoord stadionban rendezzék. Kézilabda: Nyírbátor vezet a megyei bajnokságban és ára kilométeres sebességet, akkor a kísérlete nem sikerült Campbell indult, elérte, már nyolcszáz kilométeres sebességgel robogott, amikor elvesztette uralmát a kocsi felett. Az a levegőbe emelkedett, s Campbell kirepült a vezetőülésből. Az eséshez mérten jelentéktelen sérülésekkel úszta meg a bukást. — Tudom, hogy csak a szerencsén múlik az életem — nyilatkozta később, s kijelentette: ha új kocsit építenek számára — a csodaautó ugyanis teljesen tönkrement, — akkor megismétli a versenyfutást. És hozzáláttak az új gépkocsi készítéséhez. Campbell pedig, amig a szerelőcsarnokban épült a szárazföldi „Kékmadár”, vízre- szállt, s már diadalmasan jelentik a közvetítő riporterek, hogy a motorcsónak sebessége meghaladta a 499 kilométert, Campbell tehát elérte célját. A „Boldogság Madara“ elrepült... 9 óra 47 perc. Mindenki a televízió képernyőjét figyeli. A laikus nézők újjonganak, de a versenyhez értők érzik a tragédiát. Ekkor már látszik, hogy a gép nem engedelmeskedik irányítójának. És a következő pillanatban valóban megtörténik a tragédia. A „Boldogság Madara” a levegőbe emelkedett, s magával vitte utasát, hogy visszazuhanva a vízre, együtt süllyedjenek el a tó medrébe. A televízió közvetítése révén egész Anglia tanúja lehetett a tragédiának. Napokig kutattak a köny- nyűbúvárok, de nem találtak D. Campbell tetemére. Jelképesen temették el. Minden újság megemlékezett a száguldás szerelmeséről, aki a második világháborúban pilóta volt, soha sem zuhant le, de egyszer a vízről felszállt, s örökre elrepült. (B) ismertetik a magyar forradalmi munkás—paraszt kormány határozatát a Magyar Honvédelmi Szövetség megalakításáról. Járási labdarúgóbajnokságok Fehérgyarmati járás: Nábrád TT.—Kömörő 2:3, Nagyszekeres— Kisar 2:3, Gyügye—Tunyogma- tolcs II. 0:1, Vámosoroszi—Milota 8:2, Csaholc—Tiszabecs 0:2, Szat- márcseke—Sonkád 6:1, Palád SE —'Turricse 3:0. TISZAHATI CSOPORT 1. Túristvándi 14 12 2 __ 54: 5 26 2. Sz.-cseke 14 10 1 3 52:24 21 3. Vámosoroszi 14 9 1 4 54 :30 19 4. Tiszabecs 14 9 1 4 33:21 19 5. Palád SE 16 8 1 5 39 :21 17 6. Tiszakóród 16 8 1 5 30:30 17 7. Turricse 14 7 —7 27:42 14 8. Kölese 14 4 2 8 26:35 10 9. Milota 14 5 — 9 13:26 10 10. Fülesd 14 2 3 9 12:38 7 11. Sonkád 14 2 2 10 16:34 6 12. Csaholc 14 1 — 13 7:57 2 SZAMOSHATI CSOPORT 1. Jánkmajtis 13 9 3 1 36:19 21 2. Kisar 13 7 3 3 33 :32 17 3. Gyügye 13 7 2 4 25:18 16 4. N.-szekere« 13 7 2 4 31:28 16 5. Kömörő 13 6 2 5 23 :28 14 6. T.-matolcs II. 13 6 1 6 36:22 13 7. Sz.-újlak 13 6 1 6 34:34 13 8. Nábrád II. 13 5 2 6 32:25 12 9. Panyola 13 5 1 7 36:20 11 10. Penyige 12 3 4 5 24:28 10 11. Nagyar 13 2 3 8 16:32 7 12. C.-dányád II. 12 2 — 10 21:61 4 Befejeződött a gyarmati járásban az üzemi labdarúgó-bajnokság is. Az utolsó fordulók eredményei: Építők—AMG 0:1, Vasipari V.—TIT ASZ 1:2. Téglagyár —Vasipari V. 1:18, Állami gazdaság—AMG 2:2, Kórház— TIT ASZ 1:1. A bajnokság végeredménye a következő: 1. Gépjavító A. 6 4 2 22: 5 10 2. Állami gazd. 6 3 2 1 20: 5 8 3. Vasipari V. 6 3 2 1 28: 9 8 4. TITASZ 6 3 1 2 12:12 7 5. Kórház 6 1 2 3 6:10 4 6. Építők 6 1 1 4 5:11 3 7. Téglagyár 6 1 — 5 3:44 2 Dékány István Fehérgyarmat Kisvárdai Járás, A-csoport: Mándok—Eperjeske 1:1, Jéke— Tiszabezdéd 5 :2, Komoró—Fé- nyeslitke 4:2, Szabolcsveresmart —Kékese 5:2, Tornyospálca—Mezői adány 0:4, Dögé—Tiszaszent- márton elmaradt. 1. Mándok 15 11 3 1 57:10 25 2. Mezőladány 15 9 3 3 40:16 21 3. Eperjeske 15 8 4 3 45:17 20 4. Fényeslitke IS 9 2 4 30:20 20 5. Dögé 14 8 3 3 18:19 19 6. Jéke 15 7 4 4 27:18 18 7. T.-szentm. 11 7 2 5 29:19 16 8. Komoró 15 5 1 9 27:53 11 9. Sz.-veresmart 15 5 1 9 17:41 11 10. T.-pálca 15 5 — 10 25:28 10 11. Tiszabezdéd 15 1 2 12 14:47 4 12. Kékese 15 1 1 13 8:47 3 B-csoport: Tiszakanyár—Rétköz- berencs 5:1, Nyírlövő—Berkesz elmaradt, Nyírkárász—Pátroha 2:0, Pap—Lövőpetri 0:1, Ajak— Gégény 4:1. Szabolcsbáka— Anarcs 1:2. 1. Anarcs 15 13 2 — 56:16 28 2. Ajak 15 12 1 1 55:14 25 3. Nyírlövő 14 10 1 3 27:21 21 4. Tiszakanyár 15 8 2 5 22:20 18 5. Pátroha 14 6 3 5 22:25 15 6. Nyírkárász 15 6 2 7 24:22 14 7. Gégény 15 7 — 8 21:26 14 8. Pap 14 5 3 6 18:22 13 9. Szabolcsbáka 14 4 1 9 24:36 9 10. Lövőpetri 15 3 1 11 15:27 7 11. Berkesz 14 2 2 10 8:36 6 12. Rétközben 14 — 2 12 15:42 2 Erdélyi József Kisvárda Nyíregyházi járás, I. osztály: Belegrád—Nagycserkesz 3:2, Ti- szatelek—Vasmegyer 4:1, Búj— Nyírtura 2:1, Tímár—Kék 0:4, Sényő—Nyirpazony 1:0, Ibrány II.—Sóstóhegy elmaradt. Az I. osztályban a 12. forduló után Sényő vezet 19 ponttal, a 17 pontos Nyirpazony előtt. Járási n. osztály: Tiszanagy- falu—Kálmánháza 4:0, Lfjfehérto n.—Beszterec 7:0, Balsa—Nyírteleki MEDOSZ 2:2, Gyulatanya— Oros 3:1, Napkor—Nyirjes 4:2, Gáva—Demecseri Tsz 4:1. A csoportban Gyulatanya áll a táblázat élén 19 ponttal, 2. Balsa 17 pont. Vasárnap a Tiszadobl Gyermekvárosban rendezték meg a pontszerző megyei üszóverseny negyedik, egyben befejező fordulóját. A versenyen mintegy 120 versenyző vett részt a különféle számokban, s az alábbi eredmények születtek: ä0 m, úttörő lány gyors; 1. Lippa Ilona. 2. Sarudi Mária, 3. Kordován Ildikó (nyíregyháziak). 50 m. úttörő leány mellúszás: 1. Lippa Hona, 2. Sarudi Mária. 3. Kordován Ildikó (nyíregyháziak). 50 m. úttörő fiú gyors: 1. Pász- kány Ferenc, 2. Gyebrószki László, 3. Péter István (nyíregyháziak). 50 m. úttörő fiú mell: 1 Barcza Ferenc, 2. Orosz Sándor, 3. Balogh Péter (nyíregyháziak). 50 m. úttörő fiú hát: 1. Péter István, 2. pászkány Ferenc ínyiregyháziaki, 3- Szőllösi György (Nagykálló). 50 m-es újonc szám: 1. Rácz Mihály, 2. Tarcsa Károly, 3. Körtvélyfáy n. Barna (nagykáUóiak). 100 m. serdülő fiú gyors: 1. Cseke Zoltán, 2. Papp Sándor, 3. Heringh István (nyíregyháziak). 100 m. serdülő fiú mell: 1. Orosz Imre (Nyíregyháza), 2. Pető Sándor (Nagykálló). 3. Papp Sándor (Nyíregyháza). 100 m. serdülő hát: 1. Heringh István, 2. Kővári János, 3. Istványi András (nyíregyháziak). 100 m. női gyors: 1. Lippa Erzsébet, 2. Cseke Mária (nyíregyháziak). 100 m. nőt mellúszás: 1. Papp Anikó, 2. Lippa Ilona, 3. Sarudi Mária (nyíregyháziak). 100 m. ifjúsági gyors: 1. Pálfal- vi Tibor, 2. Miló András, *. Szűcs Sándor (nyiregyhaziak)9 óra negyvenöt percet jegyeztek fel ekkor. A következő üzenet így hangzott: — Nem sokat látok, de kezdődjék a tánc! Ekkor gázt adott... Hemingway a „sebesség megszállott”-jának nevezte egy alkalommal D. Camp- bellt. 1960. szeptember 21-e óta pedig egy újabb nevet adományozott neki a világsajtó. így írtak róla: D. Campbell á szerencse fia... Száz autó egyben Ezekben a pillanatokban a motorcsónak már túlhaladta a háromszáz kilométeres óránkénti sebességet. Elevenítsük fel azt a történetet, amelynek ugyancsak „Kékmadár” a szereplője, ezúttal azonban egy „szárazföldi”. Másfél millió font sterlingért, öt évi munkával készítették a legjobb angol kontsruktőrök a fiatal Campbell számára, hogy megdöntse az ugyancsak angol J. Cobb 13 éve fennálló világrekordját. A „Kékmadár” fényképe bejárta a világsajtót. A 910 centiméter hosszú kocsi súlya meghaladta a négy tonnát. Bristol Seddles rendszerű gázturbinás motorjának teljesítménye 4250 lóerő, azaz száz Opel Rekord erejét kényszerítették bele. Fordulatszáma percenként 11 ezer, s kerekeinek átmérője 132 centiméter. Az autót hajó vitte az Egyesült Államokba, s Bonneville melletti kiszáradt Sós-tó medrében került sor a kísérletre. A pálya hossza mindössze 15 mérföld volt. E szerint Campbellnek 7 mérföld jutott arra, hogy elérje a legnagyobb sebességet. A fennmaradó útszakasz a fékezéshez kellett, mivel hiába szereltek a kocsiba az űrhajók fékezőlapjához hasonló berendezést, ha később kezd a kocsi lassulni, kifut a pályáról. Az egyenes szakaszon futó kocsinak két jelzőtábla állt rendelkezésre. Ha az első táblánál nem éri el a 634 Az MHS megyei elnöksége ma délelőtt 9 órakor tartja kibővített ülését az MHS székházában, melyen Az elmúlt vasárnap rendezték meg a megyei, férfi I. osztályú kézilabda-bajnokság őszi idényének első fordulóját. A mérkőzések közül a Hodászon lejátszott találkozó volt a legérdekesebb. Ugyanis az újfehértóiak csak hat emberrel tudtak elutazni Hodászra, s kapujukban mindvégig mezőnyjátékos védett. Az újfehértóiak azonban nagy lelkesedéssel és jól is játszottak, s elsősorban ennek köszönhetik, hogy végig emberhátrányban játszva is biztosan nyerték meg a mérkőzést. Említésre méltó 100 m. ifjúsági mell: 1. Miló András, 2. Sziics Sándor, 3. To- masovszki János (nyíregyháziak). 100 m. ifjúsági gyors: 1. Pálfal- Tibor (Nyíregyháza), 2, Miski Sándor (Nagykálló). 100 m. férfi gyors: 1. Heringh László, 2. Heringh Attila. 3. Lovász Mátyás (nyíregyháziak). 100 m. férfi mell: 1. Heringh Attila, 2. Lovász Mátyás, 3. Heringh László (nyíregyháziak). 100 m. férfi hát: 1. Körtvélyfáy I. Barna (Nagykálló), 2. Heringh László, 3. Csabai Gyula (nyíregyháziak) . összesített csapatversenyben: 1. Nyíregyházi Spartacus, 2. Nagy- kállói MEDOSZ, 3. Tiszadobi Gyermekváros, 4. Petneháza, Sfüó András még a Nyírbogóány—Nyíregyháza Dóz*a mérkőzés is, melyen a hazai bo-gdányi csapat nyolc 7 méterest dobott, s ebből hatot értékesített. A nyíregyházi csapat ennek ellenére is biztosan nyerte a mérkőzést. A táblázat élén továbbra is Nyírbátor vezet nagy fölénnyel, pontveszteség nélkül, s jelenlegi hat pont előnyét már aligha hozhatják be a közvetlenül mögötte álló együttesek. A megyei bajnokság elmúlt vasárnapi eredményei: Nagy káliói MEDOSZ—Nyírbátor 16:21, Nyírbogdányi Tsz—Nyíregyházi Dózsa 14:20. Mátészalkai Mg. Technikum—Tiszavasvári MEDOSZ 30:14, Nyíregyházi 110-es ITSK—Kisvárdai Vasas 21:17, Hodászi Tsz— Ujfehértói Vörös Meteor 19:27, a Tanárképző Főiskola—Tiszavasvári Gimnázium találkozót a két csapat a tavaszi idényben játszotta le, s a tiszavasvári csapat győzött 23:12 arányban. 1. Nvírbátor 13 13 -------- 258:154 26 2. Mátészalka 13 10 — 3 327 :200 20 3. Nyh. Dózsa 13 10 — 3 307:205 20 4. T.-vári G. 12 9 2 1 200:146 20 5. Nagvkálló 13 6 — 7 190:197 12 6. Ny.-bőgd. 12 5 1 6 223:221 11 7. Ujfehértó 12 5 1 6 227:231 11 8. Nvh. 110 11 4 — 7 221:215 8 9. Kisv. V. 11 4 — 7 154:162 8 10. T.-vári M. 12 2 1 9 125:232 5 11. Nyh. Tan. 15 2 — 13 211:343 4 12. Hodászi Tsz 11 1 1 9 173:302 3 Vasé Géza Apróhirdetések Szétszedhető lemez garázs eladó. „KÖZPONTBAN” jeligén cím a Hirdetőben. (33189) Szép sötét háromajtós szekrény eladó. Serház utca 4. (33188) Tanárházaspár kisgyermekkel albérletet keres. „Pontos fizető” jeligére címet a Kiadóba. (3158) Kőműveseket, ácsokat, állványozókat, kubikosokat, kubikos brigádokat, férfi és női segédmunkásokat állandó és meghatározott időre felveszünk. Munkásszállást, napi kétszeri kedvezményes étkeztetést, különélést kedvezményes utazást, négyhetenkénti díjtalan hazautazást biztosítunk. Kereset teljesítmény alapján plafon nélkül. Jelentkezés: £. M. Középületépítő Vállalat munkaügyi osztályán. Budapest, VI„ Rózsa Ferenc u. 107. Átveszek egy- vagy kétszobás szövetkezeti lakást költségátvállalással. Cím a Kiadóban. (3166) Szoba, konyha, mellékhelyiséges ház olcsón eladó Belsőkörút 6. szám alatt. Cserével beköltözhető. Érdeklődni: Nyírszőlős, Dózsa utca 3. (33181) Augusztus 4-én a Vöröshadsereg utcai önkiszolgáló boltban elvesztettem fekete táskámat fontos iratokkal. Becsületes megtalálója jutalom ellenében címemre adja le. (33190) Tatabányai Szénbányászati Tröszt segédmunkásokat vesz fel. Bővebb felvilágosítást a megyei, járási és városi tanács munkaügyi osztályai adnak. (3164) Pianínó, ruhásszekrény, kredenc, vitrin, asztal, székek eladók. Irinyi u. 37. I. 3. (3162) Kedden fekete pulóveremet elvesztettem, becsületes megtalálót kérem, a Takarék átjáró szabóműhelyébe juttassa el. (3165) Férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz beton- elemgyártási munkakörbe a Szentendrei Betonárugyár. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. (Szte. 64916) Azonnali belépésre keres szö«őátképzős, női betanítóit munkás, férfi segédmunkás, elektroműszerész és takarító munkakörbe jelentkezőket a Hazai Pamutszövőgyár soroksári gyára, Budapest, XX. Soroksár, Marx Károly u. 294. írásos, jelentkezés esetén lakást biztosítunk, kedvező bérezéssel. (Bp. 764) Országos Söripari Vállalat felvesz férfi segegi- és betanított munkásokat. Kereset: a teljesítménytől függően 1300—1800 Ft, ezen felül napi 2 liter sör. Munkásszállást, kedvezményes étkeztetést, munkaruhát (jogszabály szerint) biztosítunk. Jelentkezés: Budapest, X. kér., Maglód! út 17. (Bp. 1261) Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-meleg dauerét, hajfestését Marika hölgyfodrász garanciával megcsinálja. Kiss Ernő utca 19. Telefon: 35-08. 15 nagylevelből álló fhilodendron eladó. Simonyi Óbester u. 9. (33184) Rövid haláridővel vállalunk mindenféle elektromotorok tekercselését, háztartási elektromos készülékek, generátorok, egyenirányítók, hegesztőgépek javítását, garanciával Megrendeléseit felveszi az ELEKTERFÉM Ktsz Nyíregyháza, Vasgyár utca 8. sz. , Telefon: 35-06 és 35-63. XIII. Autójavító nyíregyházi szervizállomása Moszkva utca. Telefon: 35—67. rövid határidőre vállalja az összes személy gépkocsi típusok Warszawa, Pick—Up, Zuk, Nysa, teher és mikróbusz, Barkas, Uaz, Gaz 51, tehergépkocsi típusok SZERVIZÉT. JAVÍTÁSÁT és n. szemléjét. Üj gépkocsik vevőszolgálati és garanciális munkáit rövid határidővel végezzük. Nyíregyházán, a Kossuth út 54. szám alatti telken 8 lakásos társasház építését szervezzük Az építkezni szándékozók jelentkezéseit augusztus 19-ig fogadjuk el. Országos Takarékpénztár megyei fiókja, Nyíregyháza A GABONA- FELVASARLÓ ÉS FELDOLGOZÓ VÁLLALAT malom és takarmánykeverő üzemeibe érettségizett fiúkat műszaki ipari tanulónak lelvesz Jelentkezés a vállalat központjában, Nyíregyháza, Szabadság tér 9., valamint a vállalat malom és takarmány keverő üzemeiben. Nagy gyakorlattal rendelkező, vasiparban jártas anyagbeszerzőt azonnali belépéssel felveszünk. Kakast biztosítani nem tudunk. Fizetés megegyezés szerint Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Cim: VASTÖMEGCIKKIPAR1 VÁLLALAT. NYÍRBÁTOR A Budapesti Kőolajipari Gépgyár Budapest, XVIII., Gyomról út 79—83. azonnali belépésre keret műszer és technológiai szerelési munkahelyekre, külszolgálatos munkakörbe központi-fűtésszerelő, csőszerelő, vízvezetékszerelő, TMK. lakatos, vasszerkezeti lakatos, villanyszerelő, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyeken 5 napos munkahét van. Munkásszállás, étkezés biztosítva. Központi telephelyre: TMK, vasszerkezeti, lemez és géplakatos, csőszerelő, hegesztő, villanyszerelő, hőszigetelő, esztergályos, köszörűs szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére központi telephelyünkön is szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat más- kaügyi osztályán. (Bp. 1213) Kimondhatatlan fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. HORVATH Z$IGMOND 1967. július 30-án a debreceni Klinikán sok szenvedés után meghalt. Drága halottunk hamvait augusztus 11-én délután 3 órakor kísérjük pihenő helyére az Északi temető ravatalozójából. Gyászoló család Mély fájdalommal közöljük, hogy a drága jó édesanya, nagymama özv. NYUSTY JOZSEFNE 82 éves korában elhunyt. Temetése folyó hó 10-én délután 2 órakor lesz az Északi | temető ravatalozójából. Gyászoló család