Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-10 / 187. szám
Olvasóinktól érkezett levelek között Csáki Bertalan, a komorói Búzakalász Tsz párttitkára arról számolt be, hogy náluk is befejeződött az árpa, a búza, a rozs cséplése, betakarítása a kitűzött határidő előtt. Ez annak köszönhető, hogy az önkéntes cséplőbrigádok vasárnapokon is dolgoztak. A termény minősége igen sokat javult az előző évekhez képest. Tóth István Nyírmeggyesről segítségünket köszönte meg levelében. Szívesen tettük. Plósz Mátyás kálmánházi tanácstag a közvilágítás hiányosságait tette szóvá. Az Oros, Petőfi utca lakói vízellátásuk megjavításához kérték segítségünket. Kovács József papi olvasónk táppénz ügyében már írtunk vállalata központjának. Ruszki Józsefnek Jékén anyagbiztosítási szerződést kell kötnie a TÜZÉP-pel, hogy a szükséges építőanyagot beszerezhesse. Páll Jánosné gerge- lyiugomyai olvasónk szűksza vú levelét eljuttattuk az OTP- nek. Szónok József dögéi lakó s a Magyar Rádió és Televízió címére küldhet levelet Kovács Kati táncdalénekesnőnek. Kun Bélánénak Nyírbátorba, Kalán Sándornak Sóstóhegyre, Mitiner Ferencnének, vala mint ifj. Kulcsár Gábornak Nyíregyházára már válaszoltunk. Vajda Antal gyügyei, id. Rúdnak Pál botpaládi, Lévai Mihály aranyosapáti és Csorba (vagy Csaba?) Pálné kisvá rdai olvasóink ügyében is eljárunk. Az eredményről levél ben küldünk tájékoztatást. Szmolka Jánosné tiszateleki olvasónk levelét csak továbbítani tudjuk a gázszolgáltató vállalathoz. Üzenet az úttörőtáborból A nyírbátori járás négy községéből: Encsencsrői, Nyírgyulajról, Teremről és Penészlekről hetven úttörő tölt szép tíz napot Miskolc- Tapolcán az úttörőtáborban. Az emlékek apró láncai nagy élménnyé fonódnak össze. Fürdés, csónakázás, csendes pihenők a kristálytiszta levegőn, túra a Kőmázsára, a Hejő partjára, látogatás a miskolci egyetemvárosba. Ha hazamegyünk, magunkkal visszük a nyár örömét, a táborozás feledhetetlen élményeit. Az éjszakai riadó emléke épp oly maradandó lesz, mint az éjszakai őrségben állás, a számháború, vagy a szellemi vetélkedő, vagy a csendes nyári estében lobogó tábortűz. Izsák Győző encsenesi pedagógus Miskolc-Tapolcáról Híd A tavasz folyamán kezdtek az olcsvai Kraszna-híd építéséhez a Hídépítő Vállalat dolgozói. A rendkívüli időjárás miatt tiz héttel húzódott el a munka megkezdése. Ennek ellenére vállalták, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére, hogy szeptember 20-án, tíz nappal a határidő előtt átadják a hidat a forgalomnak. Kézségünk nevében szeretnék köszönetét mondani ezért a Hídépítő Vállalat minden dolgozójának megfeszített munkájáért, melyet a híd építésénél végeznek. Mi is készülünk már, mert szeretnénk ünnepélyessé tenni a híd átadásának napját. Szászi Bertalan községi párttitkár Olcsva Gázpalack Még februárban vásároltam egy gáztűzhelyet, azonnal megírtam a szükséges kérelmet a palack kiutalásához is. Azóta sem kaptam semmi értesítést, hogy mikor kapcsolják be a gázt. Türelmem fogytán érdeklődtem a vállalat Nyíregyháza, Debreceni utcai ki- rendeltségénél, s ott azt a választ kaptam, hogy igénylésemnél tévedés történt, de most már két héten belül bekötik. Harmadik hónapja várom, hogy a jelzett két hét leteljen, s végre bekapcsolják tűzhelyemet, hogy használni is tudjam. Müller János Vencsellő, Szabadság u. 28. Üj TÜZÉPlelep Nagy forgalmat bonyolít le a TÜZÉP kisvárdai telepe. Saját ipari tevékenységükkel igyekeznek megoldani a betontermékek, a kút- gyűrűk, a betonkád, a kéményajtó hiánypótlását. Az utóbbi hét évben a telep többször is elnyerte a kiváló telep címet és az Itt dolgozó „Sztahanov” brigád eddig már négyszer bizonyult méltónak a szocialista brigád címre. A telep rendjére a túlzsúfoltság nyomja rá a bélyegét. Bejáratánál, de a belső utakon is, sokszor félméteres gödrök nehezítik a közlekedést. Esős időben a szállítóeszközök kerekeire több kiló sár tapad, s így mennek a mérlegre. Mind a forgalom, mind a zsúfoltság megszüntetése érdekében égetően sürgős egy új, korszerű TÜZÉP-te- lep létrehozása. Az új telep helyét már kijelölték a 4. számú főútvonal mentén, annak Ajak felé eső részén. Arra viszont még szükség volna, hogy a lehetőségekhez mérten meggyorsítanák az illetékesek a kivitelezést. Vincze Péter Kisvárda Menetrend Az elmúlt csütörtökön Nyírszőlősre kellett utaznám az esti órákban. Az autóbuszvégállomásnál kifüggesztett menetrend szerint mentem a megállóba, ahol közölték velem, hogy az új menetrendben 20 óra 55-kor indul a busz Nyírszőlősre. Ilyen előzmények után nem bíztam magam a kifüggesztett menetrendre, hanem a kocsiban a kalauznőtől érdeklődtem, mikor tudok visszajönni reggel, hogy legalább nyolcra Nyíregyházán legyek. Azt válaszolta, hogy „majd megmondják a nyírszőlősiek”. így is cselekedtem, persze pontatlanul tájékoztattak, s mire reggel a megállóhoz mentem, már elment az autóbusz. Több kilométert tettem meg futva, hogy legalább a reggeli vonatot elérjem. Szentesi Lászlóné Nyíregyháza, Epreskert u. 44. Július 31-én utoljára szállítottak postát az öreg postakocsival Fehérgyarmaton. Feladatát modern szállítóeszköz, gépkocsi vette át. Járművével együtt vonult nyugalomba Miski Károly postás. Képünk az utolsó fuvarnál készült. A bakon Miski Károly ül, mellette Korponai Lajos csomagkézbesítő álL Fo to és szöveg: Darabos László Fehérgyarmat Kiránduláson Kombájn segítségével öt nap alatt végeztük el az aratási és cséplési munkákat a szamostatárfalvi—szamos- angyalosi egyesített Ady Termelőszövetkezetben. Ezután kombájnunk átment segíteni a szomszédos csegöldi Bajcsy- Zsilinszky Termelőszövetkezetnek. A Kelet-Magyarország június 25-1 számában cikk jelent meg, amelyben az egyik parizelszállítmányunk minőségét kifogásolta. A bírálat folytán visszaszállított összes terméket a HÁESZ laboratóriumi vizsgálatnak vetette álé, melynek eredményeképpen megállapította, hogy a kifoA nagy munka befejezése után 33 szocialista brigádtagunk kétnapos kiránduláson vett részt Kárpát- Ukrajna festői szépségű tájain. Király Béla Szamostatárfalva gásolt áru a kisfokú idegen szag ellenére a szabvány szerint közfogyasztásra alkalmas volt. A kifogástalan termékek előállítása érdekében a jövőben is mindent megteszünk. Hajdú-Bihar megyei Húsipari Vállalat Debrecen A lap megírta — az illetékes válaszol A Nyíregyházi Konzervgyár ÉRTESÍTI A FELVÉTELRE JELENTKEZETT és jelentkezni szándékozó 14. életévüket betöltött közép- és felsőfokú tanintézetbe járó diákokat, valamint minden 16. ÉLETÉVÉT BETÖLTÖTT munkát vállalni szándékozó dolgozókat alkalmazásuk céljából azonnal jelentkezzenek a vállalat munkaügyi csoportjánál. j Rz amortizációs alap szerepe a termelőszövetkezetekben A mezőgazdaság további gépesítése a termelés és a munkatermelékenység növelésének elengedhetetlen feltétele. Mivel a gépesítés a mezőgazdasági termékek önköltsége csökkentésének is fontos eszköze, nagyban segíti elő a mezőgazdasági termelés gazdaságosságát és jövedelmezőségét. A gépesítés mindezeken felül hozzájárul a mezőgazdasági munka könnyebbé tételéhez és a sokszor olyan nagy gondot okozó őszi munkacsúcs csökkentéséhez. A gépesítés — előbb vázolt — jelentőségére tekintettel 1966. január 1-én életbe lépett a termelőszövetkezetek gépi amortizációs alapjának képzésére vonatkozó rendelet, amely szerint a termelőszövetkezetek tulajdonában lévő gépek, berendezések és felszerelések, valamint járművek érték- csökkenési leírását „amortizációs alap” elnevezéssel megnyitott kamatozó bankszámlára kellett befizetni. A földművelésügyi miniszter 1967. január 1-el kiterjesztette az amortizációs alapképzési kötelezettséget a mezőgazdasági és halászati termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok és a termelőszövetkezeti önálló közös vállalkozások vagyonához tartozó — befejezett beruházásnak minősülő — épületek, építmények, ültetvények, telkesítések körére is. Az amortizációs alapba helyezendő összeget a termelőszövetkezet minden évben december hó 31-ig köteles „amortizációs betétszámla” elnevezéssel megnyitott kamatozó bankszámlára befizetni. Az amortizációs alap fel- használásáról a termelőszövetkezei közgyűlése, illetőleg a közgyűlés határozata alapján a termelőszövetkezet vezetőségé dönt. Az amortizációs alapból bármilyen állóeszköz beszerezhető, illetőleg saját vagy idegen kivitelezésben megvalósítható. Az alapból hosszú és középlejáratú állóeszköz hiteltartozásokat kifizetni nem lehet. Felújítások és javítások költségei az amortizációs alapból nem fedezhetők. Az amortizációs alapban lévő pénzeszközöket a termelőszövetkezet az év folyamán bármikor felhasználhatja, annak év Végi maradványát a következő évre (évekre) át- viheti. Megyénkben 1966-ban 73,6 millió forint volt a gépamortizáció összege. 1967-ben. amikor már nemcsak a gépek, hanem az épületek és ültetvények után is el kellett számolni az értékcsökkenési leírást az „amortizációs betétszámlára” befizetendő összeg megyénkben 120 millió forintot tesz ki. Az amortizációs alap megteremtésével a termelőszövetkezetek elhasználódott állóeszközeiket saját erőből tudják pótolni. A műszaki fejlesztés érdekében a gépesítés színvonala továbbfejlesztésének fontos eszköze a fel nem osztható szövetkezeti alapra befizetendő összeg és az igénybevehető hitel is. Mivel a régebbi keretelosztási rendszert felváltotta a kereskedelmi úton történő közvetlen beszerzés, várható, hogy nőnek az igények a gépek és egyéb állóeszközök minőségével szemben, s tartózkodnak majd a minőségileg, teljesítmény szempontjából kifogásolható gépek és egyéb eszközök megvásárlásától Nagyon fontos, hogy a termelőszövetkezetek vezetői körültekintően járjanak el az „amortizációs betétszámlán” lévő pénzeik elköltésénél. A helyi körülményeket figyelembe véve legszükségesebb beruházásokat valósítsák meg belőle. Az „amortizációs betétszámlán” lévő pénz helyes felhasználása a termelőszövetkezeti tagok egyéni, a szövetkezeti és a népgazdasági érdeket egyaránt szolgálja. Sipos Sándor docens Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum építő és szerelő vállalat (Nyíregyháza Káliói u. 4.) felvesz KŐMŰVES SZAKMUNKASOKAT, ILLETVE KŐMŰVES KOMPLEXBRIGADOK AT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, vagy a II. számú kisvárdai, illetve a IV. számú mátészalkai építésvezetőségeken. (x) Építő és Szerelő Vállalat (Nyíregyháza, Káliói út 4.) FELVESZ: 10-12 tőből álló kubikosbrigádot nyíregyházi építkezési munkahelyre. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (x) HIRDESSEN LAPUNKBAN! Jól kereshet! Jelentkezzenek felvételre 16 életévüket betöltött férfiak, vagy nők szövő, vagy fonógépen betanuló dolgozónak vagy segédmunkásnak. Naponta meleg ebédet biztosítunk. Magyar Pamutipar IV,. Újpest, Erkel u. 30. (Bp. 652) Kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, kőművesek mellé férfi segédmunkásokat azonnal felvesz a FA VORIT Építőipari Szövetkezet (Budapest, XI., Sopron út 149). Munkahelyi pótlékot, meleg étkezést, munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi osztályán Megközelíthető a Fehérvári úton az Albertfalva kitérőig. (Bp. 1020)