Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-06 / 184. szám

Szabadságharcosok ellentámadása Rakétákkal és automata fegyverekkel lőtték az amerikai tengerészgyalogosok állását BUDAPEST A belga parlamenti el­nökök — Paul Strye, a sze­nátus és Achille Van Ac­ker, a képviselőház elnöke — akik Kállai Gyulának, az országgyűlés elnökének meghívására feleségükkel egütt öt napot töltöttek ha­zánkban, szombaton elutaz­tak Budapestről. NIAGARA Patolicsev szovjet külke­reskedelmi miniszter sajtó- értekezletet tartott az Onta­rio állambeli Niagarában. Javasolta, hogy a jelenlegi­nél' szélesebb méretűvé és sokrétűbbé fejlesszék a Szovjetunió és Kanada kö­zötti árucsereforgalmat. „Úgy gondolom, hogy min­denekelőtt jobban meg kell ismernünk egymást” — fűz­te hozzá, SZÓFIA A Bulgáriában tartózko­dó Waldeck Rochet a Francia Kommunista Párt főtitkára s Luigi Longó, az Olasz Kommunista Párt főtitkára Todor Zsivkov, Zsivko Zsivkov, Borisz Ve- csevn és más bolgár veze­tők társaságában megtekin­tették Bulgária fekete-ten­geri partvidékének legna­gyobb üdülőközpontját, Várnát Ellátogattak az aranyhomok üdülőkomp­lexumba, ahol most 15 000 hazai és külföldi vendég nyaral. MOSZKVA Moszkvában a Progresz Kiadó gondozásában meg­jelent Dobi István „Vallo­más és történelem” című könyve, amelyet Budapes­ten 1964-ben adtak ki A szerő előszót írt az orosz nyelvű kötethez. A fordí­tás munkáját V. I. Klep- ko és L V. Szalimon végez­te. ATHÉN Xenophon Zolotész és Je­an Peszmécoglu, a görög banK kormányzója, illetve alkormányzója szombaton a görögországi katonai jun­ta elleni tiltakozásul le­mondott tisztségéről. Saigon, (MTI): A szabadságharcosok pénteken éjszaka 55 percen át ágyútűz alatt tartották a saigoni kikötő bejáratát el­lenőrző flotilla parancsnoki állását és a Nha Be-i kő­olaj komplexumot Az amerikai vadászbom­bázóknak a VCK területe ellen intézett pénteki tá­madásai saigoni amerikai katonai jelentés szerint a Hanoitól északkeletre fekvő vasútállomására és repülő­terére, valamint azok lég­védelmi ütegeire irányul­tak. Vasúti szárnyvonalak és a Dong Hói térségében lévő katonai berendezések voltak a légitámadások to­vábbi célpontjai. Dél-Vietnamban a B—52- esek szombaton három Íz­ben jelentek meg a straté­giailag fontos Shau dzsun­gellel borított völgye felett. E völgy körülbelül 80 kilo­méterre húzódik Da Nang- töl nyugatra és az amerikai hírszerző szervek szerint a dzsungel raktárakat, teher­gépkocsi-parkot, légvédelmi állásokat rejt magában, A dél-vietnamd katonai szóvivő szombat déli jelen­tése szerint a szabadsághar­cosok heves támadást in­téztek a kora hajnali órák­ban az amerikai tengerész­gyalogosok egy biztonsági egysége ellen, amely Da Nangtól délre szolgálatot teljesített. A szabadsághar­cosok még az éjszaka leple alatt két helyen szivárogtak be a tengerészgyalogság táborába. A rakétákkal és automata i#iW erekkel fel­szerelt szabadságharcosok nagy veszteséget okoztak, majd visszavonultak. Három évvel ezelőtt, 1964- augusztus 5-én kezdte az Egyesült Államok légihá­borúját a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság ellen. A Hanoi Nhan Dán vezér­cikkben foglalkozik az év­fordulóval. „Azon a napon dördültek el az első sortüzek — írja a lap —. s ez népünk el­szánt harcának kezdetét jelentette. A harc eredmé­nyességét azóta már több mint 2100 lelőtt gép roncsa jelzi. A vietnami nép meg­törte az Egyesült Államok úgynevezett légifölényét. Az amerikai imperialisták kény­telenek elismerni, hogy a légierejük bevetésével foly­tatott pusztító háború cél­jait nem érték el”. A Viet­nami Demokratikus Köz­társaság modem légvédel­méről a vezércikk megál­lapítja: a vietnami néphad­sereg alakulatai és a nép­felkelők három évvel ezelőtt kézi fegyverekkel harcol­tak a támadó gépek ellen. Ma már azonban légelhárí­tó ágyúk mellett a rakéta és repülőegységek is nagy­szerű harci tetteket hajta­nak vegre, „Az Egyesült Államokat az Észak-Vietnaim elleni légi háború sem menti meg a vereségtől Dél-Vietnam­ban” — hangoztatja a Nhan Dán. Mobutu Csőmbe kiadatásáról DJAKARTA Jobboldali diákok rohan­ták meg Kína dj akartai nagykövetségét szombaton délelőtt A kivezényelt ka­tonaság nem akadályozta meg a feldúlást, mire a nagykövetségről tüzet nyi­tottak a zavargókra. Há­rom tüntető súlyosan meg­sebesült. WASHINGTON Az amerikai kormány megállapodott Izraellel, hogy 27,6 millió dollár ér­tékben élelmiszert szállít terményfeleslegéből. A szál­lítmány egy részét hosszú lejáratú hitelre, másik ré­szét térítésmentesen bocsát­ják Izrael rendelkezésére az „élelmiszert a békéért” program keretében. Párizs, (MTI): Mobutu elnök nyilatkoza­tot adott a Jeune Afrique című. hetilapnak. A kongói elnök elmondta: Bízik ab­ban, hogy az algériai kor­mány kiadja Csombét. „Megértem honfitársaim tü­relmetlenségét — fűzte hoz­zá —, de tudom, hogy Csőmbe jó kezekben van és a Nyugat soha többet nem számíthat e bérencének af­rikai szolgálataira.” Mobu­tu cáfolta azokat a váda­kat, hogy bármilyen része lett volna Csőmbe elrablá­sában. — Amennyiben öez­szeesküvés történt, ezt ki­zárólag Csőmbe nyugati ba­rátai szervezhették — mondotta. Mobutu elmondotta, hogy Bob Denard ezredes, a zsoldosok francia vezetője felkereste Csombét Madrid­ban, mielőtt csapatai harc­ba indultak volna a kongói kormány ellen. Az elkob­zott dokumentumokból az is kiderül, hogy Denard utasítást adott a zsoldosok­nak a támadásra Punia tér­ségében és tervei között szerepelt a kormány meg­döntése is. Egy hét a világ 0 Johnson ú j fent „előre“ menekül § „Polgárháborús hangulat“ ni: A* arab egység jemeni próbája 0 Konferencia Havannában Lehet vitatkozni azon, hogy a legtöbbször nagyon határozott politikai célzat­tal megszervezett közvéle­ménykutatások százalék­számait mennyire fogadjuk el a valóságos hangu­lat kifejezéseként — de az elmúlt hét ameri­kai közvéleménykutatási adatai közül több mint el­gondolkodtató a Johnson el­nök népszei'űségének zuha­násáról közzétett jelentés. Két tényezőt emlegetnek a tekintély válság okaként: az első a vietnami háború Amerikára nézve kedvezőt­len, ha úgy tetszik remény­telen alakulása, a második pedig az amerikai nagyvá­rosokban dúló faji csatáro­zások terjedése. Valóban igaz, hogy John­son kormányzatának viet­nami fiaskóját nem leplez­heti az afféle, á nemzetközi politikában eddig szokatlan durvaságú rendreutasítás sem, amelyben az elnök az ENSZ főtitkárát részesítette. (U Thant kijelentette: véle­ménye szerint a vietnami nép ellenállási küzdelmet, függetlenségi háborút vív hazájában. Az USA elnöke — érezvén, hogy a világ- szervezet első tisztviselőjé­nek helyes megállapítása elmarasztalja az amerikai propagandát és megbélyeg- zi az amerikai politikát — gorombán így reagált: „Sem­mi kedvem sincs ahhoz, hogy leálljak vitatkozni egy ENSZ-képviselővel, vala­hányszor az véleményt nyíl­vánít”.) A hét nemcsak a Forrestal repülőgép-anya­hajón dúló tűz kárbecslésé­nek az agresszor számára rendkívül fájdalmas ideje volt, hanem több, a szabad­ságharcosok által a legmo­dernebb rakétákkal végre­hajtott támadássorozat he­te is. A washingtoni kormány megbízottai, Taylor tábornok és Clark Clifford, Johnson különtanácsadója befejez­ték azt a távol-keleti körútat, amelynek során az amerikai agresszióba bekapcsolódott szövetségeseiktől követeltek újabb támogatást a háború­hoz. A hazatérés napján Johnson közölte, hogy lega­lább 45 ezer „terven felüli” amerikai katona indul nem­sokára Vietnamba és egyút­tal sürgős adóemelést kért a kongresszustól. A VDK elle­ni terrortámadások folyta­tódnak, a demilitarizált zó­na elleni amerikai hadmű­velet a kudarc ellenére sem ért még véget, ügy tűnik, in­dokolt U Thant főtitkár dön­tése, aki beszüntette a viet­nami probléma diplomáciai megoldását célzó kísérleteit az ENSZ-ben, mert úgy lát­ja: amíg az USA folytatja a VDK bombázását, nem ala­kulhat ki a diplomáciai tár­gyalásokhoz szükséges . lég­kör. Ami az amerikai elnök gyors tekintélycsökkenésé­nek másik okát, a néger la­kosság elkeseredett szem­beszállását illeti a fehér faj­védőkkel. azt már a polgár­jogi küzdelem lényegében új szakaszának kell tekinteni. A héten 21 nagyvárosban — köztük a néger többségű Washingtonban — szállt szembe a néger lakosság a rendőrökkel és a katonák­kal. A hírek szerint azonban 190 amerikai városban olyan a helyzet, hogy egyetlen szik­ra elegendő a robbanáshoz. Az ország lakosságának 11 százalékát jelentő néger kö­zösségben ma már a legradi- káitabb elemeké a szó és az amerikai sajtó nyíltan ír a nagyvárosokban uralkodó „polgárháborús hangulat­ról”. Indokolt ez annál is in­kább, mivel a háborúzó kor­mányzat odahaza is csak a hasonló eszközök alkalma­zásában jártas, s Johnson főként az erő emlegetését tartotta szükségesnek a beteg­ség igazi orvoslása helyett. A világpolitika másik legaktuálisabb kérdésében, a közel-keleti konfliktus prob­lémakörében kellő figyelmet kell szentelnünk azoknak az ■ izraeli intézkedéseknek, amelyek — bár az izraeli kormányon belül is egyre élesednek az ezzel a kérdés­sel kapcsolatos ellentétek — a megszállott arab terü­leteken való tartós beren­dezkedést célozzák. Jeru­zsálemben úgy döntöttek, hogy az izraeli fontot törvé­nyes fizetési eszköznek nyíl­vánítják a megszállt terüle­teken is és bekebelezték a Sinai-félszigeten lévő egyiptomi olajkutakat. A közel-keleti probléma megoldása a tárgya a hét de­rekán kezdődött arab kül­ügyminiszteri értekezletnek, amelyen valamennyi arab ország képviselteti magát. Khartoumban, a szudáni fő­városban természetesen a tennivalókról tárgyalnak elsősorban: az arab szolida­ritás megerősítése, az arab országok ügyével ellensé­ges hatalmakkal szembeni közös fellépés megbeszélé­se, közös pénzalap megte­remtése katonai célokra, az olajszállítási tilalom meg­hosszabbítása és persze közös katonai parancsnok­ság esetleges megteremté­se voltak a fő vitapontok már — a napirendi vitában is. A khartoumi értekezlet egyik fontos, netán sors­döntő eseménye volt az Egyesült Arab Köztársaság kormányának az a javaslata, hogy a legsürgősebben szá­molják fel a jemeni problé­mát. Az öt éve dúló jemeni polgárháború befejezése va­lóban eltakarítaná a még meglévő akadályokat a leg- széleskörűbb arab összefogás előtt és lezárná végre a vi­szályt a Jemen kérdésében szembenálló EAK és Szaud- Arábia között. 1965-ben már született egy megálla­podás a kérdés rendezésére — a dzsiddai egyezményt annak idején Nasszer elnök és Fejszal király kötötték — az egyiptomi javaslat most ennek a megállapodásnak a gyakorlati végrehajtását ajánlja, mégpedig úgy, hogy a lebonyolítást három aráb állam ellenőrző missziója végezné. Kétségtelen, hogy az esztendők óta dúló jeme­ni háború befejezése jelen­tős erőket szabadíthatna fel a közös védelemre és a probléma megoldása mint­egy próbája lehet az arab egységnek . is. Próbája, hi­szen megvilágítja a külön­böző arab országok és az imperialista hatalmak va­lóságos viszonyát, is. Annyi biztos, hogy a jemeni ügy­ben való megállapodás teszi lehetővé egy érdemi arab „csúcs” megrendezését. A khartoumi vita azt mu­tatja, hogy a résztvevő arab országok , felmérik a tegnap tanulságait is és nyílván nemcsak az ENSZ-ben le­zajlott szavazások elemzése kapcsán vizsgálják meg az arab álláspont nemzetközi hatását. Az ismeretes önkri­tikus jellegű sajtóhangok már megmutatták, hogy a haladó arab közvélemény, amikor az izraeli agresszió következményeinek hatá­rozott és mielőbbi felszámo­lását akarja, nem ért egyet a soviniszta, nacionalista hullám hátán felbukkant meggondolatlan és túlzó el­képzelésekkel. A világ másik felén ts fontos tanácskozás ülése­zik: Havannában megkezd­te munkáját a latin-ameri­kai szolidaritási szervezet konferenciája. Több mint 700 küldött tárgyal a latin­amerikai földrész nemzeti szabadságküzdelmeinek je­lenlegi helyzetéről és a kon­ferencián kidolgozzák a szolidaritási szervezet mű­ködési szabályzatát is. A vi­lágpolitika nagy kérdései­nek eltéphetetlen összefüg­gését jelképezi, hogy a ha­vannai teremben jelen van az amerikai néger nép egyik vezetője Stokely Carmichael is. aki egy sajtókonferenci­án elmondotta: időszerű­nek látszik megteremteni az összhangot a latin-ame­rikai népek és az észak­amerikai négerek imperi- alizmusellenes hara kö­zött. Dobozy Imre: Újra lehet kezdeni » A báró int, a kocsis a lo­vak közé csattint. Badalik gömyedten áll a feljáró előtt, kalapja a kezében. Ki­süt a nap, a víztorony bá­dogteteje fehéren ragyog. A szekerek csikorogva gázolják a sárga kavicsot, itt nem volt szabad szekérnek be­járni, minden reggel gereb­lyézték az utat, a vasderes nyerít, rángatja a saroglyát. A két csendőr lépésben kö­veti a menetet. József csak áll, fogja fekete bőröndjét, aztán leteszi a kavicsos út­ra. ráül. Mint akinek nincs többé útja se előre, se hát­ra. Sajnálom. Talán jobban is mint Dornyikot. A törött állkapocs begyógyul, az el- taszítottság soha. Szemmel követi a lassan távolodó ko­csikaravánt, ül a hűvösen szikrázó napon, a kései ősz­szel dacoló zöld bokrok kö­zött, mint egy csüggedt, öreg, fekete madár. A cselédek feltámogatják Dornicsot. viszik a kúthoz. Szaladjatok orvosért, kiabál­ja valaki. Doraicsné, mihelyt közelről meglátja az ura ar­cát, elvágódík, nyögve, so- * vány teste szárazon csat­tan a földön. Jó lenne valakit elcsípni a cselédek közül, izennék Klá­rinak. De mit is? Hogy itt vagyok a közelében, meg nem izenhetem. Élek? Sem­mi bájom? Ostobaság, nem is ezt kívánom, semmi ize- net nem helyettesítheti Klá­ri ruganyos testének közel­ségét. Düh lobban bennem, az istenit, egyszer sem fe­küdt le velem, ha itt kellene megdöglenem ezen az átko­zott szőlőhegyen, kielégítet­lenül vihetném magammal a pokolba ezt az egész, régóta gyötrő, szomjú meg- kívánást, egy lépéssel a be­teljesülés előtt. Kiskará­csony, nagykarácsony. Miért jut eszembe már másodszor ez a dal? Klára nehéz, fehér moiré esküvői ruhát tervezett magának, fö­léje fehér bundát, napokig elbibelődött vele, felül ma­gasan gombolódó, zárt nyak­ban végződjék-e a ruhája, vagy finom, épp csak sejte­tő, decens kivágásban, ült a pamlagon, maga alá húzva karcsú lábait; szép vonalú, kemény combja fehéren vil­logott a szemembe, az asz­tal telistele saját kezűleg rajzolt ruhamintáival, fehér esküvőt szeretnék, vakítóan fehéret, az egész világ fe­hér legyen, szánkón suha­nunk végig a téren, a Temp­lom utcán, csengő is legyen a lovak nyakában, Ernő drá­ga, ha igazán szeret, gon­doskodjék fehér lovakról, ha másnak nincs, a bárónak van, magának biztosan megteszi. Egyszer se mond­ta, hogyan is élünk majd mi ketten, mit csinálunk, miről beszélünk; hová me­gyünk együtt. Semmi ilyen nem forgott a fejében, vagy ha igen. nem mondta ki. a tárgyakkal foglalkozott, bú­torokkal, ruhákkal. függö­nyökkel, étkészletekkel, nem egyszer gondoltam rá, mi ketten nem is vagyunk olyan fontosak az egészben, mint a kellékek, melyekkel körül­vesszük magunkat. Félreér­tett, eltorzult háziasszonyko­dás... Vagy szándékolt, igyekvő esitítása valami másnak? őrülten szerettem volna a combja közé nyúlni, de rá­ütött nevetve a kezemre, coki fiatalúr, ez még nem a magáé, a kettőnk számára berendezett, kertre nyíló szobában is, ha csak ránéz­tem a széles, masszív reka- miéra, mindjárt vonszolt ki­felé, de a szeme nagyra nőtt, barna mélye felparázslott. Hülyeség. Épp most jut eszembe ezen gondolkozni. Felcsigázó raffinéria volt-e az egész? Vagy igazán hoz­zátartozott az általa oly kö­nyörtelenül hangoztatott úrilánysághoz? Köldöktől le­felé... József még mindig a bőröndjén gubbaszt, a mán- dori révnél feleselnek az ágyuk, a város felett szőke pára leng, mint az emberi lehelet. Gallai fülel, köp egyet. — Meglátjátok, ezek a ga- nék bekerítenek minket. Élőiről várjuk az áldást, há­tulról jön. Seggünkbe pufo- gatnak, nem is lesz olyan príma hely ez a présház Géza szomorú. ' * — Paulo maiorem cana- mus. Nékem egyre plaszti­kusabb, hogyan pusztul el, ami volt... Mégis rettenetes, hatszáznegyven év után csak úgy elszekerezni innen, mint az utcára kirakott lakásbér­lőnek. És ez legalább igazi űr volt. Nékünk most már csak a szurrogátum marad, vasalt nadrágba bújt tahók. Deső vállat von. — Ez mindig így volt. Ha a nagy királyt elvitte az ör­dög, előmerészkednek a kis­királyok. — Micsoda marhaság — mondja élesen Fésűs Járó —, kicsi meg nagy, ennek vége, egyenlőség lesz az em­berek között, senki se fog rájuk ordibálni, az értelem kormányozza őket... igen, a kölcsönösen és együttesen felismert szükség! Gallai vigyorog. — Na, csak hirdesd ki ezek között a süket kukacok között, menjenek az eszük után. Be fogsz csinálni a rö­högéstől, nemcsak a szekér két végébe fogják a lova­kat, istrángot akasztanak az oldalába is, ahány, annyifelé húzna, te lüké. Értelem! Hu­szonegyet játszani is tisztes­ségesebb. vagy beüt a lap, vagy nem: de olyasmire hi­vatkozni, ami száz közül egynek ha van... Géza a homlokára üt, a fenébe is bámészkodom itt beszalad a házba, táskájával jön vissza, mire észbe ka­punk, már a szérüskertben lohol, a cselédházak felé. Deső mozdul, kiáltana is, de meggondolja magát. Nincs joga megtiltani, hogy Géza ellássa a kocsist. — Ez... nem veszélyes? — kérdi Fésűs Járó, nyugtala­nul pillogva. — Nyakunkra hozhat valakit. — De veszélyes — mondja nyersen Deső, és befordul a házba. Gallai lecsót főz, amikor Géza visszajön. A présház körül szedte a paprikát, pa­radicsomot, rég megcsípte a dér, de nem baj, jobb lesz, mint hideget falni, meg is kellett volna mosni alapo­san, ez azonban csak akkor jutott eszébe a hadnagynak, mikór már beleaprította a lábasba, majd megsülnek a bacilusok ebben a jó, forró zsírban. Gallai láthatóan él­vezi a főzést, egyszerre két embernek is dirigál, ezt ad­janak a kezébe, meg azt, kolbászt vág karikára, sza­lonnát szeletel vékonyan, lágyan potyogtatja a lecsó­ba, tág orrlyukkal szimatol mint a csődör, isteni lesz, gyerekek, szent Péter is megnyalná az ujjat, (Folytatjuk?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents