Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-09 / 160. szám
Új magyar film JAGUÁR Jelenet a filmből. Kulturális életünk gazdasági irányítás új rendszerében Heftai Jenő egyik művének előszavában így ír: „ötven év, egy fél század, ez már egy kicsit halhatatlanság! Nem örök életre szóló, de mégis valami”. A író iróniája önmagát sem kíméli. S ez az irónia az, amely újabb és újabb évtizedekből építi ezt a halhatatlanságot Mert a régmúlt idők olykor félszeg, nagyon is gyarló, de ellenállhatatlanul kedves hősei ma is otthonosan mozognak azokon a szerkesztőségi folyosókon, kávéházi asztalok között, régi utcákon, melyeknek már nyoma sincs. De a fantázia, amelyet az igazi író mindig felgyújt a nézőben, vagy olvasóban, makacsabbnak tűnik egy rohamléptekben változó városkép realitásánál. „Régi adósságomat rovom le, amikor sok halogatás után végre elmondom a Krajcáros Igazság című újságvállalat hiteles történetét” — írja Heltai Jenő fordulatos története kezdetén. „Akik ma öreg remekírók, nagyképű tekintélyek vagyunk, akkor lobogó lelkű, fiatal újságírók voltunk, szenvedélyes riporterek, gyorsköltők és törvényszéki tudósítók, nyári kritikusok, álhumorlsták, külpolitiku- sok és kivétel nélkül szerelmesek, mindig szerelmesek." Róluk szól a mese, amely utánozhatatlan keverékét adja a szatírának és bohózatnak, a lírának és a detektívregények izgalmának. Mák Istvánnál, a költővel, Comtessel, a divatrovat vezetőjével és Csontos Szigfriddel, az ünnepelt drámaíróval egy igazán Válságos pillanatban ismerkedünk meg. Az „Első Magyar Hazai Általános Újságkiadó Vállalat” zord tulajdonosa, a mindenki által Általános bácsinak nevezett Hersko- vits úr ugyanis meghúzta a vészharangot: a Krajcáros Igazságot nem veszi a nagyérdemű közönség, tehát beszünteti a lapot. Csak a csoda mentheti meg az újságot: a szenzáció. S ekkor lép színre az igazi főszereplő — Jaguár. Róla így ír Heltai Jenő: „Tulajdonképpen ki ez az ember? Mely kalandok mely hányattatások utón sodródott bele az újságírásba? Talán nem is gróf... talán nem is főhadnagy. Senki nem tud róla semmit. Sosem beszélt és magáról a legkevesebbet. Véletlenül derült ki róla egy és más. Egyszer egy Rotten- blller utcai kávéházban ösz- szeütköztünk némely állatorvos növendékkel, akiket akkoriban lótechnikusoknak neveztünk. Jaguár egymaga ötöt intézett el. Erre Csontos Szigfrid azzal gyanúsította meg, hogy ő az a gróf, aki két évvel ezelőtt álarcosán birkózott a városligeti cirkuszban és mindenkit dobott. Jaguár nem tiltakozott ez ellen a gyanúsítás ellen...” Jaguár igazi hőstette azonban csak a mi történetünkkel veszi kezdetét A Krajcáros Igazságot csak a szenzáció mentheti meg. Jaguár kezébe veszi az események irányítását... Heltai Jenő regényét Borhy Anna írta filmre, Bíró Miklós fényképezte. A jóízű, humoros történetet, mely híven adja vissza a századforduló világát, Dö- mőlky János ültette át a film nyelvére. A címszereplő rejtélyes figuráját Mensáros László fanyar humorral kelti életre, a szerkesztő bizottság többi tagját, a lelkes, fiatal újságírókat Bodrogi Gyula, Garas Dezső, Pathó István. A saját kelepcéjébe eső, minden hájjal megkent laptulajdonost Major Tamás formálja meg. Törőcsik Mari kedves kacérsággal játssza a Kültelki Színház csábos primadonnáját, a filmben énekelt fülbemászó dala bizonyára hamarosan sláger lesz. Szerzője Tamás- sy Zdenkó. Nyíregyházán a kéthetes ’ művelődéspolitikai tanfolyamon július 6-án Ballal László, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának munkatársa tartott előadást „Kulturális életünk a gazdasági irányítás új rendszerében” címmel. A gazdasági reform nem marad hatástalanul a kulturális életre sem. Ennek megfelelően már most szükséges volt kidolgozni az alapelveket a kulturális tevékenységet illetően. A művelődéspolitikai célok megvalósítását mindenkor egyeztetni kell a gazdaságpolitikai feladatokkal. s közgazdasági eszközökkel is támogatni az eredményesebb munkát. A gazdasági irányítás új rendszerében növelni kívánják a kulturális, művészeti' intézmények, ilyen jellegű vállalatok Önállóságát, felelősségét. A központi szervek, tanácsok csökkenteni fogják a különféle igazgatási költségeket. Különböző szinten és formában valósítják meg az állami szabályozást, hogy a művelődési szervek, vállalatok hatékonyabban szolgálják a tömegkulturális nevelést, közízlés formálását. Újszerű vonások is helyet kapnak a kulturális életben a gazdasági Irányítás új rendszerében. A kulturális szolgáltatásokat ellátó vállalatok, intézmények két típusát alakítják ki. Az egyik az úgynevezett nyereségérdekeltségű típus — ide tartozik a könyvkiadás, — terjesztés, filmgyártás, forgalmazás, hanglemezgyártás, stb. — melyeknél anyagilag is érdekeltté teszik a vállalatokat, jövedelmi tényezőkkel is serkentik őket, hogy olyan szolgáltatásokat, „termékeket" hozzanak létre, melyek egyaránt szolgálják a fontos művelődéspolitikai célkitűzéseket és a közvélemény sokrétű igényeinek kielégítését. Természetesen ezek az intézmények, vállalatok a központi kulturális alapból bizonyos esetekben támogatást élveznek, illetve ösztönzést kapnak arra; olyan műveket, rendezvényeket produkáljanak, melyek e célok megváiósításá: segítik. A másik típus. az önköltségérdekeltségű vállalat, intézmény — ide a színház. Cirkusz, varieté, tanszer gyártás, — forgalmazás, stb tartozik — melyek állami támogatás és a saját bevétel alapján gazdálkodnak. Rendezni kívánják többek között a szerzői honoráriumok egyenetlenségeit is, jelenleg ugyanis a könnyű műfaj javára billen a mérleg. Az alkotó munka jobb megbecsülése érdekében az értékes művek szerzői díjás növelni fogják. A népművelésben változatlanul a fő szempont a dolgozók tudatának, gondolkodásának. világnézetének formálása. Ennek érdekében ésszerűbbé teszik az anyagi eszközök elosztását, felhasználását, az egyes művelődés; intézmények, művelődési hó zak finanszírozását. Az állami támogatás nem fog Csökkenni, de újszerű formák itt is életbe lépnek. A A számos kiadást megért Zsubiabá és a Holt tenger szerzője, Jorge Amado, a brazil irodalom élő klasszikusa egy csaknem már feledésbe merült műfajt keltett életre: a kópéregényt. A kedves csavargók most újabb bővérű, izgalmas és mulatságos kalandokra indulnak Az éjszaka pásztoraiban. A kötet három pompás humorú kisregényt tartalmaz, amelyek azonban szerves egységet alkotnak, nemcsak a szintér — Salvador de Bahia — és szereplőik azonossága, hanem a történetek folyamatossága révén is. Az első rész egy szabálytalan házasság „minden részletre kiterjedő” történetét mondja el. Mártim káplár, a hírhedt nőcsábász és kiváló hamiskártyás, aki a kényszerítő körülmények folytán Pöttöm őrmesterré lépteti elő magát, bámulatosan gyönyörű asszonyt hoz a házhoz, s ezzel furcsa bonyodalmak kerekednek Bahia külvárosában, á barakkok és kocsmák világában. Az asszony mély sebeket éget a férfiszívekben. Különösen a „Potyavásár” nevezetes kikiáltójának, Mártim kebelbarátjának érzékeny, költői lelkivilágát kavarja fel. Az igaz barátság azonban diadalmaskodik az asszony furfangos praktikáin, s a történet nem várt fordulatot vesz... társadalmi, tömegszervezetek, szövetkezetek váljanak jobban gazdáivá, fenntartóivá az egyes művelődési intézményeknek — hangoztatják az alapelvekben. Saját kezelésben üzemeltessenek egyes vállalatok, szövetkezetek művelődési otthonokat, gondoskodjanak fenntartásukról, berendezésükről. Megnő a szerepe a társadalmi erőforrásoknak, a művelődési tanácsoknak nagyobb önállóság. kezdeményezőkészség és felelősség is vár rájuk a gazdasági irányítás új rendszerében. <P> A Macskanyúzó domb ei- özönlésének nevezetes históriája nem kevésbé kalandos. A deszka- és bádogviskók lakói háborúba keverednek a telektulajdonos pénzes ládáját védelmező rendőrséggel. A domb körüli hírverés akkora hullámokat vet, hogy még a szenátus padsoraiban is felkavarodik a politika állóvize. Pártok és nézetek csapnak össze a szónoki emelvény magasán, hivatali méltóságok alatt inog meg a kényelmes bársonyszék. A sajtó, a rádió, egyszóval a nagy nyilvánosság előtt folyó ádáz küzdelem árán sikerül végre kiütni a nyeregből az ügybuzgó rendőrfőnököt, s elismertetni a külváros népének jogait. Humorral és megható szeretettel rajzolt népi alakok, a városok peremén élő kisemmizettek balladája ez a könyv, Jorge Amado egyik legszebb írása. Különleges, egyéni stílusával Varázsolja elénk ezeket a modern kópéfigurákat, melyek minden költőiségük, meseszerüségük ellenére is valóságos, eleven emberalakok. Humorba öltözötten is magukban hordozzák egy távoli világ számukra furcsa társadalmi rétegének valóságos gondjait, bajait, örömeit. A könyvet az ünnepi könyvhétre jelentette meg a kiadó, Benyhe János kitűnő fordításéban. Szász Endre illusztrációival. MARATONI NÉGYES Nincs önök között egy edzett bőgős? (Polisch Weekly karikatúrája) Könyvespolc: Az éjszaka pásztorai KOSSUTH KÖNYVKIADÓ 1967. mint a feesáce, a kisebbik azonban botladozott, miközben valami edényt szorított magához. Duba néhány ugrással utolérte, nehéí kezét a nyakára ejtette, amitől a gyerek majdnem összecsuk- lott — Bácsi, ne bántson, nem akartam!™ — bömbölt a fiú akkora erővel és akkora őszinteséggel, hogy Duba megijedt tőle. — Hol laktok?— Itt a barakkokban, bácsi kérem, ne tessék bántani!... — üvöltött a gyerek. A félliteres, játékszernek ható tejeskannát úgy szorította magához, mintha az életénél is jobban féltette volna. Duba ezt észrevette. — Add ide a kannát Aztán viszlek a rendőrségre. A fiú ettől teljesen kétségbeesett ordított, sovány arcát furcsán elcsúfította a sírás. — Nem, bécsi kérem, a kannát nem adom, inkább tessék agyonütni!... Duba komolyan félni kezdett a gyerek rémületétől. Alit bután, nem tudta, mit tegyen, — Tekerd ki a nyakát ennek a koszos fattyúnak! — zihálta már messziről a kövér Matild, ahogy férje és a törpe fogoly felé közeledett. Egy Volga is lefékezett mellettük, fiatal sofőr hajolt ki az ablakon és közömbös derűvel állapította meg, hogy semmi vész, 1140 forint egy új szélvédő, majd tovább hajtott. Matild a gyereknek esett, sziszegve pofozta, Cibálta a haját, a fülét. A gyerek szinte boldogan Jajveszé* kelt, hogy végre túljut a büntetésen, meg sem kísérelte a védekezést, csak a májszínű kannácskát szorította magához rendületlenül. Matild is egyre boldogabb haraggal csépelte a fiút, de Duba gorombán félrelökte. — Vezess a szüléidhez —* állt a gyerek és az asszony közé. Halkan ráparancsolt a zaklatottságtól remegő Ma- tildra: — Menj vissza a kocsihoz. Vigyázni kell rá. Kicsit komikusnak, kicsit megszégyenítőnek érezte, hogy kilencvennégy kilós létére egy madárcsontú fiúcskát kísér. Az is zavarta, hogy a fiú nagyon hasonlított valakire. Mint amikor bosszantóan elkallódik az ember emlékezetében egy fontos kifejezés, görcsösen kereste, melyik bányatelepi srácot juttatja eszébe a pityergő kölyök. — Miért dobtad be az autóm ablakát? A gyerek egyfolytában sirdogált és félelme furcsa módon közlékennyé tette. — Én nem akartam, bácsi kérem, én nem is láttam az autót., először a Hujber dobott, én csak vissza dobtam... — Mi van a kannádban? — Minden este anyatejet hozok az öcsémnek a Vasvári utcából. A csecsemőgondozó adja, mert a marná, nak kevés a teje. — Ne bőgj már, az istenedet— Hány éves vagy? — Nyolc leszek éppen a jövő héten... — Éppen a jövő héten... Tíz év múlva meg rabló- gyilkos leszel. A jóslatra azonnal abbahagyta a gyerek a sírást. Duba ettől megdöbbent. Semmi kedve nem volt tovább menni. Eszébe jutott mit mondott a Volga sofőrje. 1140 forintba kerül az új szélvédő. Az is eszébe jutott, hogy a múlt vasárnap igen szép volt a vendéglő forgalma és Matild majdnem négyezer forint többletet vett ki a kasszából. Hűvösnek és puhának érezte a gyerek karját, amikor megfogta. — Állj meg! Nem akarta elengedni a gyerek karját. Kémlelte a sötétben a fiú keskeny, fakó arcát, szürkésen szőke haját próbálta végre eltalálni, kire is hasonlít Az ő gyerekére nem hasonlíthatott, mert neki nem volt gyereke. Épített egy háromszobás, magas földszintes villát sarokablakkal és mozaikos terasszal, vett koloniál- bútort, szőnyegeket, képeket, mindenféle gépet autót most alkudott Hegyalján egy 800 négyszögöles szőlőre, csak gyerekre nem futotta még. Hirtelen támadt rögeszméjévé vált megtudni, kire hasonlít a fiú. Afelől semmi kétsége nem volt, hogy hasonmása ott futkos a bányatelepen. Sorra megnézte gondolatban a felidézhető arcokat, de hiába. — Hogy hívnak? Komor csökönyösséggel. némán szegte le fejét a gyerek attól kezdve, hogy leendő rablógyilkost látott benne a toronyember. Alit. ahogy megparancsolták neki, bámulta a kannácska fedelét és szandálja orrával az eperfa tuskóját piszkálta. — Nem érted? Hogy hívnak? — Ferinek... Duba önkéntelenül a tüskön babráló, pici és szuty- kos lábat figyelte. Aztán tanácstalanul a közeli cementgyárra pillantott, ahol hatalmas lámpák ragyogtak és a fény külön választotta az ég sötétjétől a fehér porfelhőket. — Ferinek.,. de milyen Ferinek? A fiú nem akart válaszolni, de nagyon sürgető volt a férfi hallgatása. — Csontos Ferinek... Ebben a pillanatban Július eleji kánikulára változott a hűvös tavasz, este helyett szikrázó napfény vakított, az eperfa vaskos-to- mören állt a helyén, Csontos Feri a lobozat belsejében kapaszkodott és rázta a fát. Dubának nem kellett többé töprengenie, kire hasonlít a fiú. A saját apjára hasonlított. Arra a huszonöt évvel ezelőtti Csontos Ferire, akivel együtt cserkészte végig Duba az országutat eperérés idején. Látta a hajdani Csontos Ferit, amint fekete eperrel repülőgépeket, lovakat és madarakat rajzol az aszfaltra. Szelíden a gyerek hajába markolt. — Apád Itt dolgozik a cementgyárban? — Igen... — Mennyit keres? — Azt nem tudom. —- Pedig tudhatnád, mert a szélvédőt meg kell fizetni. Mit dolgozik a cementgyárban ? — A bunkernál van. Tölti azokat a nagy tartálykocsikat Duba úgy gondolta, kétezei forintnál nem kereshet töbet a régi Csontos Feri. A gyerekén látta, hogy nem kereshet többet. Hitvány kis pamuttrikó volt a gyereken, egy ócska rövidnadrég, meg a szakadozott szandál. Nem tehette meg, hogy beállítson és követelje az 1140 forintot, amikor Matildnak legalább kétszer ennyi a többlete egy közepes vasárnapon. — Na menj haza — legyintette tarkón a gyereket ujjai hegyével. A fiú gyanakvón csodálkozott, nem hitte, hogy szabad. Félénken fürkészte a toronyember arcét. Kísérletképpen hátrált néhány lépést, a kannát a combja mellé lógatta, s amikor meggyőződött arról, hogy nem nyúlnak utána, hátra-hátra pillantva sietett a cementgyári barakkházak felé. Pedig Duba utána akart nyúlni Nyomorultnak, magányosnak érezte magát, ismét érthetetlen félelem fogta el, idegei megint elnyir- kosodtak, mint a Soroksári út tumultusában. Elhagyatottan ácsorgott az eperfa tuskójánál, öreges vállain valódi súly volt az alkony. — Várj. Feri! — kiáltotta csaknem könyörögve és száguldani kezdett a fiú után. A gyerek vagy ötven lépésnyire lehetett tőle. Kiáltásának engedelmeskedett mereven megtorpant, mint az apróvad. Mindez egy pillanatig tartott, aztán szinte rávetette magát az országútra, hogy a túloldalon meneküljön tovább. Már rég eltűnt, de Duba még mindig ott állt, s pontosan érezte, hogy összébb- roskad benne a lélek. Ö is menekült volna, de csak Matildhoz kullogott vissza. Matildhoz, akit soha nem utált jobban, mint ebben a szomorú percben.
