Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-09 / 160. szám
Mesterművek kincsesháza Közei a Kremlhez, Moszkva egyik ös-i mellékutcájában' található a Tretyakov . Képtár, az orosz képzőművészet legnevezetesebb gyűjteménye. Alapítója, Pavel Tretyakov. Baráti köréhez sok író, zeneszerző, festőművész tartozott Vállalatainak bevételét műgyűjtésre fordította. Azt a célt tűzte maga elé, hogy létrehozza az orosz nemzeti képzőművészet galériáját 1856-tól egészen haláláig munkálkodott a terv valóra váltásán. A haladó orosz képzőművészek támogatták Tretyakov elgondolását. így megkapta a jogot hogy elsőként választhassa ki és vásárolja meg a kiállításokon bemutatott művek javát Tretya- kovnak e tevékenységében Kramszkoj, a kitűnő orosz festőművész és esztéta volt a legközelebbi tanácsadója. Ily módon a képtár a kritikai realizmus jegyében fogant mesterművek gyűjtőhelye lett. Ebben az értelemben a képtár a kor demokratikus orosz kultúrájának emlékműve. Hetvenöt esztendeje, 1892ben Tretyakov a gyűjteményét Moszkva városénak adományozta. Rendkívüli szolgálatot tett az orosz művészetnek. s nem véletlen, hogy Lenin ajánlására a képtár címében továbbra is megőrizte Tretyakov nevét. Olyanná azonban, amilyen ma. csupán a szovjet állam tehette a képtárat Elegendő, ha arra utalunk, hogy míg 1917-ben a képtárban 4060 művet tartottak nyilván,, napjainkban a gyűjtemény darabjainak száma eléri a 37 ezret Fokozatosan ide csatolták más neves gyűjtők kollekcióit az Osztrouhov-., valamint a Cvetkov-féle gyűjteményt, illetve a volt Rumjancev Múzeum anyagát Uj gyűjtemény nyílt: az óorosz festészet osztálya. Itt találjuk az orosz képzőművészét egyik mesterművét: Rubljov híres Szentháromságát is. Bővült a XVIII. századi orosz képzőművészet gyűjteményének anyaga, a többi között a kor olyan kiváló arcképfestőinek munkálvat mint: Nylkityin, Antropov, Rokotov, LevícRij, Borovikovszkij. Sok művész alkotását találjuk a gyűjteményben a XIX század első « eléből is: Kiprenszkij, Tro- linyin portréit. Venecianaar festményeit. Fedotovnak a kisemberek világát ábrázoló műveit. 1932-ben a Rumjancev Múzeumból átszállították a TreVerescsagin remekei előtt. (APN foto) tyakov Képtárba Alekszandr Ivanov nagyhatású festményét, a Messiás megjelenése a nép előtt címűt és annak vázlatait. Ezek ma a képtár műkincseinek legjelentősebb darabjai közé tartoznak. A szovjet hatalom éveiben szobrok is otthonra találtak itt, noha az alapító szobrot nem gyűjtött. A Tretyakov-fBe hagyományt folytatva, a képtár napjainkban is igen aktív a kor társmű vészét alkotásainak megvásárlásában és manapság már nem csupán az orosz művészek munkáit gyűjti, hanem a Szovjetunió valamennyi nemzetiségének kortársm ű vészei tői szerez be képeket és szobrokat 1966-ban egymillió SW ezren keresték fel a kincseket A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a képtár gyűjteményeiből 150— 200 festményből álló vándorkiállításokat küldenek az ország nagy városaiba. Negyven szovjet város lakossága ismerkedhet meg ily módon az orosz művészek eredeti alkotásaival, A képtár nemcsak a kutató intézetek munkájának eredményeit hasznosítja, hanem maga is kiterjedt művészettörténeti kutató tevékenységet folytat Falai között gyakoriak a tudományos tanácskozások, amelyek hol egyes műveket életműveket máskor művészettörténeti és művészetelméleti kérdéseket elemeznek. A képtár szívesen bocsát rendelkezésre más országok múzeumainak is egy-egy képet. Az utóbbi négy évben 35 kiállításon vett részt ily módon: Bulgáriában, Csehszlovákiában. Magyarországon, az NDK-ban, Brazíliában, Olaszországban, Angliában. Dániában, Japánban, Franciaországban. A Tretyakov Képtár fejlődő nemzetközi kapcsolatait példázza az is. hogy rendszeresen könyveket cserél külföldi, elsősorban a szocialista országok múzeumaival. Ilyen könyvcserét bonyolít le a Magyar Nemzeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum könyvtárával is. T. Kovalenszkaja, az Állami Tretyakov Képtár helyettes igazgatója. Milyen a népművelők műveltsége ? A népművelés feladatait emlegetve gyakran mondjuk, hogy az társadalmi tennivaló. s abban különféle társadalmi rétegekhez tartozó, sokféle képzettségű dolgozó, nak tevékenyen kell részt vennie. Tagadhatatlan azonban. hogy elsődleges feladat jut a fő hivatásé, vagy tiszteletdíjas népművelőknek, akik hivatásszerűen foglalkoznak ezzel a fontos, társadalomformáló munkával. Bármilyen helyes népművelési irányelvek, tervek születnek, valamennyi csak annyit ér. amennyi azokból a gyakorlati életben megvalósul, a megvalósulás pedig nagyrészt a végrehajtókon, a társadalmi és elsősorban a hivatásos népművelőkön, azok felkészültségén, adottságain múlik. Ha napjainkban vizsgáljuk a megye népművelési szakemberellátottságát, megállapíthatjuk, hogy összesen 135 függetlenített népművelő dolgozik, közülük egyetemi végzettséggel 9, főiskolaival 28, tanítóképzővel 17, középiskolai érettségivel 71, nyolc általánossal pedig 10 rendelkezik. A népművelési szakképesítést tekintve már rosszabb a helyzet, hiszen a 135-ből mindössze 52-nek van meg a felső, illetve kö. zépfokú szakképesítése, közülük 50 a középfokú könyvtárosi tanfolyamot végezte eL A szakképesítés nélküli népművelők közül most 18 tanul, vagy szerzi meg a szakképesítést. Még mindig maradnak 6zép számmal akik nem rendelkeznek se szakképesítéssel, se nem tanulnak jelenleg, hogy elnyerjék a szükséges képesítést. Nagy a megyei népművelők körében a fluktuáció is, mintegy 28 százalékos. 'Tapasztalataink szerint ennek legelső oka a népművelők társadalmi megbecsülésének hiánya. De ugyancsak gyakori ok, hogy a népművelő gyakran magára marad; mint függetlenített kultúr- munkást helyenként alaposan kihasználják, tapasztalataira, tudására, vagy jelenlétére sokféle szerv tart igényt. A népművelés munkásainak mintegy 35 százaléka pedagógus. Ez elsősorban a tanácsi művelődési intézmények vezetőire vonatkozik, a szakszervezeti intézményeknél kisebb ez az arány. A legrosszabb a helyzet kép»; sítés szempontjából a moziüzemi vezetőknél. A 254 állami kezelésű, megyei mozi vezetője közül 100-nak nyolc általános iskolai, 96- nak pedig ennél alacsonyabb iskolai végzettsége van, 58 rendelkezik érettségivel, vagy felsőfokú végzettséggel. Pillanatnyilag nem kellően megoldott a gyakorló népművelők továbbképzése, és a különféle tanfolyamot végzett népművelők sem mindig hasznosítják tudásukat. A mostani országos továbbképzéseken, bár fontos témákat tárgyalnak meg, kevés segítséget kapnak a gyakorlati munkához. Javasolta az Országos Népművelési Tanács, hogy az értelmiségi pályára készülő fiatalokat szakképzésükkel párhuzamosan készítsék elő a hivatásukhoz kapcsolódó népművelő feladatokra is. Az Így képzett népművelők láthatják el majd a képesítésűknek meg. felelő szakkörök vezetését. Ez a későbbi ígéret azonban napjainkban nem teszi jobbá a népművelés személyi ellátottságát, és a sok kedvetlen, hivatalnok módon dolgozó népművelő helyenként már gátolhatja a munkát. Nem első alkalommal vetődik fel a népművelők társadalmi és anyagi megbecsülése. De ugyancsak sürgető teendő megkeresni annak a módját is. miként lehetne például az említett semmilyen szakképesítéssel nem rendelkező népművelőknek tanulási lehetőséget biztosítani. Hasonlóan kívánatos a mozi üzemvezetők műveltségi szintjének emelése, hiszen elképzelhetetlen, hogy a még általános iskolai végzettséggel sem rendelkező üzemvezetőnek megfelelő filmesztétikai felkészültsége lenne. Sorolhatnánk még tovább a teendőket. hiszen azt senki sem Vitatja, hogy annak, aki művelni akar, sokat kell tenni a saját művelődéséért. De ezért nem. csak a népművelők a felelősek, hanem azok az in; tézmények is. amelyek alkalmazzák őket. Nekik kell — rendelkezésekkel, kezdeményezésekkel, megváltoz- zott munkastílussal —olyan légkört teremteni, amely tanulásra, művelődésre ser; kent! a népművelőket la. SZÉLVÉDŐ A kocsi remekül bírta volna a nyolcvan kilométere» sebességet is, de Duba nem akart sietni. Valami balsejtelme volt, amikor elindultak a Merkur csepeli lerakatáléi az új Wartburggal. Határozottan gyávának érezte magát, ügyetlenül bánt a volánnal, sokat akadozott kezében a sebesség- váltó, mozdulataiban meg- megbomlott az összhang holott nyolcadik éve vezetett már. Pánik fogta el a Soroksári út tumultusában, riadozott a Nagykörút átkelőhelyeinél, a Baross téri körforgalomban pedig majdnem összeütközött a 73-as trolival. Most tapasztalta először, hogy az idegek is meg tudnak izzadni, síkossá válnak és ettől olyan labilis lesz az ember önuralma, mint az autó a jeges aszfalton. De a nyílt tussá.gát egészen más volt. Teljesen elült a lámpaláz, idegei felszáradtak, kedélye bűvöskellemesre vált. Csak az asszony jelenléte bosszantotta. Nem volt heveny és friss ez a bosszúság, inkább mély, zsibbadt és krónikus, mint a rossz alaphangúját. Duba talán azért utálta most különösen a feleségét, mert az asszony is határtalanul örült az új kocsinak, márpedig Duba semmiféle örömben nem akart Maliiddal osztozni, Matild állandóan cigarettázott, s noha egyetlen szót sem szólt, olyan gőgösen pöffeszkedett a bordó kárpitos ülésen, hogy Duba boldogan és rosszindulatúan tudott volna porolni vele. — Tulajdonképpen milyen szürke a kocsink? — kérdezte az asszony némi ünnepélyes gondterheltséggel. — Elefántszürke. — De hiszen ilye« szürke sincs is. — Akkor elefánt sincs. — Mitől vagy ilye« ide- ges? — A fáradtságtól — felelte Duba, közben most is azon csodálkozott, mint már annyiszor, hogy miképpen lehet ugyanaz a kövér Matild egyszerre oly mesésen buta és oly hajmeresztőén leleményes. Sok minden fájt Dubá- nak. Igen fontos dolguk hiányát fájlalta, most mégis az a jelentéktelen veszteség okozott neki szomorúságot, hogy kivágták az eperfákat az országút mellől. Ezzel meglopták. Gyerekkorában nagyszabású kalandokat hajtott végre éhenkórász pajtásaival együtt, néha húsz kilométerre is elcsavarogtak eperfától eperfáig. Malacmohósággal zabálták a koldusok gyümölcsét és a nagy dőzsölésben valóságos Ínyencekké váltak: az egyik fáról méz illatú, nektár ízű fehér, a másikról szomjúság oltó, savanykás fekete, a harmadikról egészen különleges zamatú szürke epret szüretelhettek. Megrázták a fákat és hullott a gazdagság. Duba emlékezetében úgy maradt meg az évről évre ismétlődő eperszezon, mint a gyermekkor fénylő tisztásai. Az emléknek üdítő gyümölcs íze volt, illatába az országutak sajátos gumi- és benzinszaga vegyült, s a bórái égett a horzsolások, karmol ások nyoma, hiszen apró sebesülésekkel járt minden, roham a fák goromba törzse és bozontos-kócos koronája ellen. Es a fák most kidőntve hevertek az országút árkában. Törzsük darabokra fűrészelve, koronájuk kazalba rendezve, A tuskók korongjai sárgán világítottak az alkonyaiban. Duba elviselhetetlenül brutálisnak érezte a látványt. — Nekünk van új Wartburgunk az egész bányatelepen — állapította meg Matild a maga jellegzetes, buta önhittségével, amely talán kevésbé ingerelte volna Dubát, ha az asszony nem annyira püffedt és nem cigarettázik állandóan. Gerencsér Miklós: ' — Sorold tovább, mire kell még büszkének lennünk — ajánlotta régi, fásult gyűlölettel Duba. — Veszekedni akarsz? — Semmi értelme. Jobbnak látta Duba, ha továbbra is az eperfákra gondol. Az utolsó szüret már nem tartozott a gyermekkor fénylő tisztásai közé. Nem cserkészte végig az országutat a mezítlábas, szutykos cimborákkal, hanem az anyjával és a nővérével szedegette az epret az árok füvei közül. Aratás volt, hármasban takarították le a búzát a volt káptalani vetésről. Nyolc hold földet kaptak, hat holdat üresen, kettőt élettel. Kenyerük akadt egy kevés, de egyéb semmi. Anyja azt mondta az eperre: „édes töpörtyű” — és alig tudta lenyelni a falatot. Duba azóta is azt hiszi, hogy ekkor mindhárman egyszerre gondoltak az apjára, aki nem jött haza a háborúból. És most neki van az első új Wartburgja az egész bányatelepen. Gyárszagú, tágas, szögletes autó, elegáns műszerfallal, szép bordó kárpittal és egy rövid nyakú, meddő, kövér feleséggel. Duba önmagában sem szívlelhette, hogy a nehéz súlyú emberek csoportjába tartozott. Pedig harminckét éves koráig egészen karcsú volt. De miután végleg feljött a bányából és beállt csaposnak felesége gebines vendéglőjébe, arányai gyorsan változni kezdtek, hatvannyolc kilóról kilencvennégy kilóra testesedett, arca teljesen elvesztette régi formáját, ráadásul erősen megkopaszodott Noha még nem töltötte be a negyvenet, öregedő embernek látszott, talán az állandó kedvtelenség miatt Sűrű volt már az alkony, amikor a nagy vidéki város perifériájához értek. Fakó porfelhő gomolygott a cementgyár fölött, odébb, a rendezőpályaudvaron szinte mélázva gurultak a vagonsorok és volt abban valami komor idill, ahogy hangtalanul mozogtak a vonatok a lila homályban. Duba többször is a rendezőpályaudvarra pillantott, aztán hirtelen eszébe jutott, hogy ideje lenne rákapcsolni a fényt a városi lámpára. Babrált a műszerfalon, próbálta felidézni, mit la magyarázott a szerelő a kapcsolókról a kocsi átadásánál. Igyekezett intenziven visz- szaemlékezni, az útra csak a reflexeivel figyelt, képzelete előtt felvillant a csepeli átvevőhely sáros udvara a kimért, majdnem fölényes szerelővel. Ekkor robbanás roncsolta szét az út, a szándék, a képzelet áramló folyamatát és a szélvédő üveg millió gyöngyre szakadva hullott az utastérbe. A kő, amely bezúzta az ablakot, Matild vállát érte. Az asszony sikoly helyett rekedten hörgött, Duba pedig Ijedtében egyszerre kapta le a kezét a volánról és lábát a gázpedálról. A következő pillanatban a fékre taposott. Azonnal lefulladt a motor. Maga sem tudta, hogyan történt, de már aj apró bazaltos útszegélyed futott valószínűtlen sebességgel. Rohant a két gyéréit után, akik a cementgyári barakkházak felé meneküli* lek. A nagyobbik fiú repült
