Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-20 / 169. szám
Az iráni miniszterelnök Moszkvában az Leonvid Brezsnyev, SZKP Központi Bizottságának főtitkára szerdán fogadta a Moszkvába érkezett Hoveida iráni miniszterelnököt. A Brezsnyevnél tett látogatás során Hoveida iráni miniszterelnök és az SZKP Központi Bizottságának főtitkára baráti hangulatban megbeszélést folytatott a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdéséről, valamint a szovjet—iráni kapcsolatokról. Sor került a nap folyamán Koszigin—Hoveida megbeszélésre is. Este a szovjet kormány a Kremlben vacsorát adott Hoveida tiszteletére. A vacsorán Koszigin, Mazurov, Poljanszkij, Ponomarjov és más szovjet államférfiak vettek részt. Koszigin és Ho- veida beszédet mondott. Mongol—bolgár tárgyalások Szerdán Ulánbátorban bolgár—mongol hivatalos tárgyalások kezdődlek. A Todor Zsivkov és Georgi Trajkov vezette bolgár küldöttség eszmecserét folytat a mongol vezetőkkel a két ország kapcsolatainak további fejlesztéséről, a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról és a kommunista világmozgalom kérdéseiről. Pénteken döntenek Csőmbe kiadatásáról Az algériai legfelsőbb bíróság szerdán zárt tárgyaláson foglalkozott Csőmbe ügyével, akinek kiadatását j Kinshasa Kongó kormánya ; hivatalosan kérte Algériától. ! A szerdai zárt tárgyalás J után Abdellah algériai ügyvéd. aki Csőmbe védelmét I ellátja, közölte, hogy a bíróság pénteken délelőtt hozza nyilvánosságra döntését i Csőmbe ügyében. Arab vezetők tanácskozása Kairóban Kairó (MTI) * A Moszkvából visszaérkezett Bumedien algériai és Aref iraki államfőt a kairói repülőtéren Nasszer elnök fogadta. Az arab vezető« Nasszer otthonában kezdték meg kedden este megbeszéléseiket, majd miután Mahgub szudáni miniszterelnök csatlakozott hozzájuk, a Kub- beh-palotában hivatalos tárgyalásra került sor. Aref és Bumedien beszámolt moszkvai tanácskozásairól. A megbeszélések szerdán magyar idő szerint reggel folytatódtak. Az A1 Ahram jelentette, hogy Jakov Malik szovjet külügyminiszter-helyettes 8 napos látogatás után hazautazott Kairóból. Azhari szudáni elnök hazaérkezett Kairóból, ahol részt vett az arab vezetők csúcstalálkozóján. A khar- toumi repülőtéren mondott beszédében a szudáni elnök kijelentette, hogy az arab országoknak örökre le kell állítaniuk az Egyesült Államoknak és Nagy-Britan- niának az olaj szállítását. Azhari élesen támadta az Egyesült Államokat és Angliát az Izraelnek nyújtott támogatásért. Leszögezte, hogy az arab országok nem hajlandók tárgyalni Izraellel sem most, sem a jövőben. Keserűen beszélt „bizonyos” afrikai országokról, amelyek nem támogatták az arab ügyet és hozzáfűzte, hogy „az arab kudarcot az összes források kihasználásával, teljes győzelem válthatná fel.” A szudáni elnök — a hírek szerint — rövidesen Szaud-Arábiába utazik, ahol tárgyalásokat folytat Fejszal királlyal, a javasolt pán- arab csúcsértekezletről. Kínai provokációk a szovjet-kínai határon Konsztantyin Szimonov cikke Moszkva (MTI) Konsztantyin Szimonov, a neves szovjet író a Pravda mai számában riportot közölt a szovjet Távol-Keletről. Mint írja, Habarovszk városából a kínai határnak arra a szakaszára utazott, ahol a közelmúltban „vörösgárdisták” próbáltak duhajkodni. „Fegyveres összetűzésekre a szó szoros értelmében nem került sor, de valóban férfias helytállásra volt szükség” — írja Szimonov. A szemtanúk és résztvevők elbeszélése nyomán Szimonov arról ír, hogy nemrégiben, amikor még az Usszu- ri folyón állt a jég, a kínai „vörösgárdisták” napokon keresztül rendszeresen megpróbáltak átkelni a folyó túlsó partjára, hogy megsértsék a Szovjetunió határait. Üvöltözve vonultak fel és T ASZSZ-ny i I a t koza t a nyugatnémet rendkívüli törvényekről Moszkva (TASZSZ) A TASZSZ szerdán nyilatkozatban foglalkozott a Német Szövetségi Köztársaságban kidolgozott rendkívüli törvényekkel. A Szovjetunió vezető körei úgy vélekednek — hang zik a nyilatkozat —, hogy figyelmeztetni kell az e tervek elfogadásából származó veszélyekre. A Szovjetunióban és más békeszerető országokban aggodalmat okoz, hogy az NSZK-ban fokozódnak a militarista és antidemokratikus jellegű készülődések. A nyugatnémet szövetségi gyűlés elé terjesztettek megvitatás végett egy sor úgynevezett rendkívüli törvényt. amelyek kidolgozását még Adenauer Idején kezdték és az Erhard-kormány működése alatt folytattak. E törvények lényege az, hogy a szövetségi kormányt olyan teljhatalommal ruháznák fel, amelynek birtokában szélsőséges céljai érdekében rendkívüli helyzetet rendelhetne el az országban, kezébe vehetné a teljes végrehajtó és törvényhozó hatalmat a lakosság elemi jogainak hatálytalanításával. Jó előre tervbe veszik, hogy a parlamentet megfosztják jogaitól és lényegében megszüntetnek mindenfajta törvényhozó tevékenységet: mindez szabad kezet adna a szövetségi katonai és polgári hatóságoknak az önkény és 1967 július 20. a törvényellenesség megvalósításához. A már elfogadott és az előkészítés alatt álló rendkívüli törvények tartalmát tekintve arról van szó, hogy elő akarják készíteni a talajt az országban a katonai és a rendőri diktatúra bevezetéséhez. Ezek a törvények azoknak kellettek, akik jogellenesen és önkényesen szeretnék megtörni az ellenállást Bonn kalandorkodó és revansista irányvonalával szemben. Az NSZK hatóságai egyszerűen lemásolták azokat a módszereket, amelyeket Hitler használt 1933 és 1939 között. Most is a militarizálás átfogó programját dolgozzák ki, lépésről lépésre bővítik a gazdasági, a jogi és a pszichológiai felkészülést a háborúra. , A rendkívüli törvénykezés újabb korlátot emel egyrészt Nyugat-Németor- szág .és a Német Demokratikus Köztársaság, másrészt Nyugat-Németország és a szocialista államok kapcsolatainak rendezése elé. Európa népei, amelyek még jól emlékeznek a közelmúlt komoly megpróbáltatásaira, joggal vétózzák meg az NSZK rendkívüli törvényeit — a háború törvényeit. E törvények egész rendszere, de mindenekelőtt az „alkotmány módosításáról szóló törvény” mélységes ellentmondásba ütközik a potsdami egyezmény alaptételeivel, különösképp az államhatalom militarizálásá- nak és túlságos centralizálásának eltiltásával, a nácit- lanítással és a német polgárok alapvető demokratikus jogainak és szabadságának helyreállításával. teherautókkal hajtottak rá az útjukat álló határőrökre. Volt úgy, hogy néhány százan, néha viszont ezren is részt vettek a provokációban. Minden jel arra vall, hogy a zavargások résztvevőit a környező kínai falvakból terelték a határra. A színjáték résztvevői között voltak persze tudatlan, iskolázatlan, a propaganda által feltüzelt emberek is, akiknek azt sugalmazták, hogy fontos és hasznos vállalkozás részvevői. Akadtak olyanok is, akik tört orosz- sággal osztályszolidaritásra hívták fel a szovjet határőröket, hogy azok ne hallgassanak „az amerikai imperializmus szolgálatába szegődött” tisztjeikre. A zajos és erőszakoskodó tömegben azonban nem volt nehéz észrevenni a szorgalmasan ide-oda cikázó polgári ruhába öltözött katonákat, akik ezt az egész „érzelemkitörést” szervezték. A fényképeken, amelyeket a határőrök készítettek egyebek között jól láthatók ezek a szervezők is. A Szovjetunió távol-keleti határain semmi sem csap át, senki sem kel át — jegyzi meg az író. Itt a Távol-Keleten nyugodtan szembenéznek azzal a szovjetellenes duhajkodással, ami most a szomszédos Kínában folyik. Megszokták, hogy az úgynevezett „nehéz határszakasz” fogalma naponta újra meg újra megnyilvánul. — Használjátok a lőfegyvereiteket, azért viselitek! Richard Hughes, New Jersey állam kormányzója erre szólította fel rádióbeszédében a New Yorktól mindössze 25 kilométernyire lévő Newark város rendőrségét. Felhívása nem maradt hatástalan. A rendőrök nemcsak viselték, de használták is lőfegyvereiket. Mint ahogy évek óta rendszeresen használják ezeken az úgynevezett „hosszú, forró nyarakon” (Faulkner, a nemrég elhunyt Nobel-dijas nagy amerikai író kifejezése), amikor évről évre különösen magasra csap az amerikai néger függetlenségi mozgalom lángja. Használják persze tavasszal, ősszel és télen is, ha a négerek történetesen éppen akkor mozgolódnak erőteljesebben jogaik védelmében. Sőt. a lőfegyverek egyenruhás tulajdonosait az sem zavarja különösebben fegyvereik, használatában, ha történetesen fehérek mozgolódnak, akár a négerek jogaiért, akár az esztelen vietnami háború ellen tüntetve. Szinte épp olyan gátlás nélkül^ vadul és brutálisan használják a lőfegyvereket, miként a légi bombákat, s gépágyukat vagy a napalmot a vietnami nép ellen. Ilyenformán nem csoda, hogy amerikai progresszív körökben — amint ezt a New Statesman című londoni polgári hetilap egyik legutóbbi száma írja — „kék fasizmusnak” nevezik az USA-beli rendőrterrort, az Egyesült Államok rendőrségének sötétkék egyenruhájára utalva. Huszonhárom halottja van már eddig a Newark városában történt faji összetűzéseknek. de könnyen meglehet, hogy mire a sorokat nyomtatásban olvassák, tovább emelkedik a halottak száma. Az amerikai rendőrök és nemzeti gárdisták a kormányzói felhívás nélkül és előtt is használták lőfegyvereiket. Az incidens úgy kezdődött, hogy letartóztattak és dúrván bántalmaztak egy színes bőrű taxisofőrt Newarkban. A csaknem félmillió lakost számláló város négernegyedében békésen vonultak fel a tüntetők, némán tiltakozva az erőszakos cselekedet ellen. A békés felvonulásra még erőszakosabb eszközökkel válaszolt a rendőrség. Ennek első „eredménye” : nyolc vérbefagyott holttest és sebesültek tömege. New Jersey kormányzója katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította Ne- warkot. Johnson elnök pedig háromezer nemzeti gárdistát küldött a városba. Eközben még hevesebbé váltak a tüntetések, a verekedések, a letartóztatások és a lövöldözések. Dobozy Imrei Tűzre kész fegyverrel. Egy sebesült néger a mentőkocsiban. (Rádiótelefolo — MTI Külföldi Képszolgálat) A megkülönböztető bánásmód és a munkanélküliség ellen indultak harcba Newark négerei. A hatóságok feleletképpen gumibotozással és lövöldözéssel válaszoltak Szabadságszerető, függetlenségükért és egyenjogúságukért küzdő színesbőrüekre lövöldöznek a szélsőséges amerikai politika irányitói hazájuk határaitól tízezer mérföldnyire Vietnamban, s lényegében ugyanezt teszik hazájuk határain belül, Newarkban is. A dolgok összefüggenek. Ezért ítéli el oly összefüggően és egyöntetűen ugyanennek a politikának mindkét vetületét a nemzetközi közvélemény. (B) óra lehet kezdeni (Regény) 9. —' Miért éppen én jutottam eszedbe? — kérdeztem Desőtől. Nem is tudom, miért kérdeztem. Már rég azon gondolkoztam, hol lapulhatnánk meg' ennyien. — Te vitted közülünk leg. többre — mondta Deső rögtön. — Még március tizenötödikén, a Körben, hiszen emlékszel rá: az egész helyzetről még senkit nem hallottam olyan bátran és becsületesen beszélni. Nem tudta, nem tudhatta, hogy egyszerre kettőt döfött rajtam. Tavaly nyáron kineveztek a vállalat cégvezetőjévé, huszonnégy éves se voltam, egész Gáld lázbajött. a Körben vacsorát rendeztek tiszteletemre. Páratlan karrier, a legfiatalabb főtisztviselő, és így tovább, hatszáz pengőmet megettek- megittak. Egy pillanatig kísértett, már ittas is voltam, hogy elmondom az egészet hülyék, szerencsém volt, semmi más, az öreg Konkolay cégvezetőt épp akkor rúgták kí, a zsidótörvény miatt, amikor és sebesülésemből felépülve, egyenruhásán, kardosán, érdemkeresztesen beállítottam a vezérigazgatóhoz, munkára jelentkezni. De én nem vagyok Deső, én nem tudom elmondani az ilyesmit. Kurzuskar. rier, ennyi az egész, és talán — most már — soha nem fogom megtudni, vajon a magam erejéből felkapaszkodhattam volna-e. Március tizenötödike se jobb ennél. Nyomott nap volt. átkozottul nyomott, a kormányzót Hitlerhez rendelték, valami a levegőben lógott, este a Körben a polgármester resz. keteg hangon, óvatosan és könnyezve emlegette negyvennyolcat Akkor nem ittam, egy kortyot se, csak valami vak indulat ragadott el, felugrottam, és a polgármester szavába vágva kiabálni kezdtem: gyalázat, ebben a csatlós országban a szabadságharcnak még az emlékét is csak négy fal között merjük emlegetni, de odavágnánk legalább, ha belegebe- dünk is, meg mit tudom én, még mi- mindent. Döbbent csend lett a teremben, aztán a polgármester némán megölelt, koccintott, sírva fakadt Egyszerre mindenki az én poharamhoz ütötte a magáét, a pincérek sietve becsukták az ajtókat. Deső sápadtan állt az asztal végén, összeütötte bokáját, és azt mondta hangosan, éljen Magyarország. Éjjel, hazafelé menet, idegesen sugdostam Kostyák rendőrkapitánynak, kérlek, ital volt bennem, ilyenkor az ember nem veti mérlegre, mit mond. Nem igaz, egyetlen pohárral ittam, a fejem ijesztően tiszta volt. Kostyák nem felelt semmit, később sem hozta szóba a történteket, én azonban, munka után hazatérve, napokig ezzel a kérdéssel nyugtalanítottam anyámat: nem jött valami idézés? Ilyen vagyok, nem tehetek róla, amit szégyellnem kell, azért csendben, utálkozva eszem- gyötröm magam, de beszélni nem tudok róla. Hirtelen eszembe jutott Bartaiék présháza. Géza ajánlotta egyszer, már régen, még a Szálasi-puccs előtt, húzódjunk oda. ha az oroszok átlépnék a Dunát, és városunk veszélybe kerülne. Az oroszok azóta, vagy nyolc napja átlépték a Dunát, a Törökpiac vén házaiban vetették meg lábukat, onnan aknázzák az országutat. a vasútvonalat, de azért mi bejárunk a fővárosba dolgozni. Sokan. Meddig? Nevetséges. milyen csökönyösen igyekszünk folytatni azt, amit menthetetlenül abba kell hagynunk. — Ez jó lesz — mondtam megkönnyebbülve. Deső megmozdult. — Mindnyájunknak? — Igen. A Bartal-féle présház. Törhetnénk a fejünket más megoldáson is, de a mostani helyzetben bármilyen variáció csak vak találgatás. Ki tudja, hol lesz a legnagyobb csinn- bumm? Különben a présház jó helyen van, a kastély mögött, tehát védve a Törökpiac felől érkező csomagoktól. De várj, felhívom Gézát (Folytatjuk)
