Kelet-Magyarország, 1967. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-19 / 168. szám

Grottiiko levele a Biztonsági Tanács elnökéhez New York (MTI): Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Gromiko szovjet külügyminiszter jú­lius 17-én levelet intézett a Biztonsági Tanács elnöké­hez. A levélben Gromiko megállapítja, hogy Izrael folytatja az arab államok el­leni agresszióját és ezért a közel-keleti helyzet széle­sebb katonai konfliktus ki­robbanásához vezethet. A szovjet külügyminisz­ter levelében hangsúlyozza: az izraeli haderőknek ha­ladéktalanul vissza kell vo- nulniok a megszállt arab területekről, nehogy az el­lenségeskedések felújúlja- nak. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének ki kell kény­szerítenie az izraeli haderők visszavonulását, hangoztat­ja levelében Gromiko. Hz USA ha d ff eg oly cserét kér a VDK-fil Saigon (MTI) A vietnami hadszíntereken csak korlátozott méretű csa­tározások folytak az utóbbi huszonnégy órában. A Fehér Ház hétfőn egy sajtóközleményben felhívást intézett a DNFF-hez és a VDK hatóságaihoz, járulja­nak hozzá a hadifoglyok ki­cseréléséhez. Az amerikai kormány kéri továbbá, hogy a DNFF és a VDK kormá­nya adjon engedélyt a fog­lyok meglátogatására és — a genfi konvenció cikkelyei­nek megfelelően — mielőbb engedjék haza a betegeket és a sebesülteket. A VDK légelhárítása ked­den lelőtte a 2106. amerikai repülőgépet — jelentette a VNA hírügynökség. Elő­zőleg az amerikai légihábo­rú irányítói újabb súlyos támadásokat rendeltek el a Vörös folyó gátrendszere el- len. A múlt héten Hanoitól 120 kilométerre északra a bombák lerombolták a gát egyik szakaszát. Ezzel a tá­madók éhínséget próbáltak előidézni, mutatott rá a VDK öntözési minisztériu­mának nyilatkozata. Ugyan­csak a légiháború súlyos­bodásának jele az, hogy az amerikaiak B—52-es szuper­bombázókkal több hul­lámban támadták a demili- tarizált övezettől északra és délre lévő célpontokat, súlyos károkat okozva a la­kóházakban és az állatállo­mányban. Mobutu: A kongói zsoldosok sorsa megpecsételődött Kinshasa—Brüsszel (MTI) Mobutu kongói elnök hét­főn találkozott azokkal az európai és helybeli újság­írókkal, akik országjáró kőr­útjukon estek a Kisangani- ban fellázadt zsoldosok ke­zébe. Mobutu kijelentette, hogy a kongói zsoldos csapa­tok sorsa megpecsételődött: a Katangába vezető közúti hidakat felrobbantották, a kompokat szétszerelték, s az etiópial kormány hamaro­san vadászbombázókat bo­csát a kormány rendelkezé­sére, amelyek megpróbálják felfedezni a zsoldosok rej­tekhelyét. Mobutu százötven fehér zsoldosra és ötszáz ka­tangai csendőrre becsüli a lázadók erejét. Az újság­íróknak elmondotta, hogy kormánya már májusban puccskísérletet fedezett fel. Az akciót, eredetileg július­ban akarták kirobbantani, Csőmbe elrablása és algériai őrizetbe vétele azonban kényszerűségből meggyorsí­totta és végeredményben meghiúsította a terveket. Mobutu közölte, hogy a kormányellenes felkeléseket Kongó minden nagyvárosá­ban megszervezték, beleért­ve Kinshasát is, de minthogy sietniök kellett, már csak Kisanganiban Bukavuban és Kinduban tudtak zavargáso­kat szervezni. BUDAPEST Takeo Miki, japán külügymi­niszter Péter János külügy­miniszter meghívására jú­lius 29—31 között hivatalos látogatást tesz hazánkban. Előzetesen a Szovjetunióba, Lengyelországba, és Cseh­szlovákiába látogat. Ütjára felesége és a japán külügy­minisztérium több vezető munkatársa is elkíséri. DJAKARTA Katonai körökből nyert ér­tesülés alapján a Reuter olyan hírt közölt, amely sze­rint az indonéz hadsereg kormányellenes összeeskü­vést lepleztek le. Az össze­esküvést Sukarno volt elnök hívei szervezték a Suharto-kor mány megbuktatására. Rész­letek egyelőre nem ismerete­sek. A djakartai helyőrség alakulatai tueatszámra tar­tóztatják le Sukamo híveit RIO DE JANEIRO Humberto Castello Branco volt brazíliai elnök hétfőn repülőszerencsétlenség áldo­zata lett. Repülőgépe össze­ütközött egy brazil katonai géppel és lezuhant. Nem is­meretes, hogy összesen há­nyán haltak meg. LAGOS Lagosi jelentések szerint Nigériában kisebb légicsete­paték is folynak azóta, hogy a központi kormány megin­dította a harcot az elsza­kadt Biafra tartomány ellen. Nigériai repülőgépek gép­puskával lőttek egyes cél­pontokat Enugu térségében. II titkos kapituláció Caserta, 12 óra 17 pere Dulles úgy állítja be könyvében, mintha Wolff a saját szakállára vette volna fel a kapcsolatot vele. Ez­zel szemben — mint a Za Rubezsom című szovjet kül­politikai hetilapban olvas­hatjuk — a szovjet történe­ti kutatás azon a vélemé­nyen van, hogy Wolff Hit­lernek és környezetének el­gondolását követte, akik különbékét szerettek volna kötni az Egyesült Államok­kal és Angliával. A szov­jet lap természetesen nem tartja lehetetlennek, hogy eközben Wolff, látván a ná­ci Németország elkerülhe­tetlen összeomlását, vala­melyest túllépte eredeti felhatalmazását és megpró­bált jópontokat szerezni az amerikai hírszerzőknél. Utasítás a követségeknek Mindenesetre tény, hogy a hitleri Németország kül­ügyminisztériuma még 1945 elején utasította a sem­leges országokban működő diplomatáit: vegyék fel a kapcsolatot az amerikai és az angol diplomáciai misz- sziókkal, iparkodjanak ki­aknázni a Hitler-ellenes koalíció fő államai: a Szov­jetunió, illetve az USA és Terjed a zavargás! zóna Már 27 halálos áldozat Newarkban Plainfield (MTI) Hétfőn este Plainfield New Jersey állambeli város vezetői válságmegbeszélésre ültek össze a néger lakos­ság képviselőivel. Hír sze­rint kompromisszumos meg­állapodást kötöttek. Ennek értelmében a városi és az állami hatóságok a néger ne­gyedben néger rendfenntar­tó egységeket küldenek, a fehéreket Plainfield többi ke­rületeibe helyezik át, A né­gerek követelték, hogy este tíz óráig bezárólag, óvadék kiszabása nélkül, bocsássák szabadon a több mint ezer letartóztatott tüntetőt. Hírügynökségi jelentések szerint azonban a határidő anélkül járt le, hogy a néger követeléseket a hatóságok teljesítették volna, s így Flainfieldben az ötödik egy­mást követő éjszaka is foly­tatódtak az elkeseredett összecsapások a néger lakos­ság és a rendfenntartó egy­segek között. Plajnfieldre a harrnine ki­lométernyire fekvő Newark- ból terjedt át a zavargásod hulláma. A New Jersey állambeli Newarkban kedden hajnal­ban egy kórházi ágyon be­lehalt súlyos sebeibe egy ta­xisofőr, majd néhány órával később a rendőrök agyon­lőttek egy tüntetőt, aki állí­tólag fosztogatott. A newarki zavargások halálos áldoza­tainak száma ezzel huszon­hétre emelkedett. Mindez ti­zenkét órával azután történt, hogy Hughes állami kor­mányzó bejelentette, a tün­tetéssorozat véget ért. Anglia közötti ellentéteket. A titkos kapituláció című könyvében Dulles éppen azt bizonyítja dokumentum- szerüen, hogy Washington és London a szovjet szö­vetséges háta mögött tár­gyalásokat kezdett az el­lenséggel. A különbéke tár­gyalások és az olaszországi kapitulációval kapcsolatos hosszadalmas eljárások, amelyeket különben a nyu­gati német fronton hason­lóak követhettek volna, szabaddá tették volna a németek kezét Európa déli és nyugati felében. Ez pe­dig azt jelentette volna, hogy a németek fokozni tudják ellenállásukat a szovjet hadsereggel szem­ben — egy olyan pillanat­ban, amikor a szovjet had­sereg már az Oderánál, Berlin kapujánál volt. A Dulles mögött álló szovjet­ellenes körök célja az volt, hogy meggyőzzék a hitleris­tákat: tegyék lehetővé, hogy az angol—amerikai csapa­tok Németországnak minél nagyobb darabját hódítsák meg. Márciusban, a Dulles ál­tal említett tájékoztatást követően, a szovjet kor­mány megengedhetetlennek minősítette a háta mögötti alkudozást. Az ügyben a három nagyhatalom kor­mányfői több ízben is köz­vetlenül levelet váltottak — egészen április közepéig. Ilyen előzmények után ér­kezett el 1945 április 21-e. »Wo Iff úton van..." Ezen a szombati napon Dulles azzal tért vissza Bembe, hogy itt már Wolff visszaérkezésének híre fo­gadja majd. Ehelyett egy távirat várta Washington­ból, A vezérkari főnökök egyesített csoportja utasítot­ta, hogy szakítson meg min­den kapcsolatot a német megbízottakkal. Az OSS zárja le az ügyet és tájé­koztassa a szovjet illetéke­seket Archer és Dean moszkvai szövetséges kato­nai képviselőkön keresztül. Dulles — mint írja — ép­pen a parancs végrehajtá­sának módján töprengett, amikor Weibel telefonon közölte: Wolff, a szárnyse­géde, valamint Wittinghof tábornok egyik magas rangú vezérkari tisztje úton vannak Svájcba, hogy alá­írják a kapitulációt. Wolfí- ék készek voltak haladékta­lanul Casertába utazni, hogy megállapodjanak az észak- olaszországi német csapa­tok, mind a Wermacht, mind az SS kapitulációjá­ról. Javasolták Dullesnak, hogy a részletek tisztázása végett haladéktalanul ta­lálkozzanak Luzernben. „Nekem pedig szigorú pa­rancsom volt, hogy semmi­féle kapcsolatot ne tartsak velük” — írja Dulles. Ezért rádióüzenetet küldött Ale­xander tábornoknak és washingtoni feletteseinek: új utasításokat kért. Ale­xander tábornok nyomban válaszolt. Azt táviratozta: a vezérkari főnökök egyesí­tett csoportját az előző pa­rancs felülvizsgálatára kér­te, „hogy legalább meg­győződhessünk róla, komo­lyak-e a németek szándékai és milyen a meghatalmazá­suk. Alexander tábornok azt remélte, hogy eközben sikerül visszatartanom Wolffot és társait, amíg Washingtonból és London­ból megjön a végleges dön­tés” — emlékezik vissza Dulles. Három távirat A döntés pedig április 27 -en reggel három, Dulles- nek címzett, szigorúan tit­kos táviratban megjött. A korábbi tilalmat feloldották. A vezérkari főnökök egye­sített csoportja utasította Alexander tábornokot: ké­szüljön fel a német megha­talmazottak fogadására Casertában, hogy aláírják a kapitulációt- A táviratok azonban azt is közölték, hogy Svájcban semmife'e ol6zei.es tanácskozásra .»cm kerülhet sor, és Casertába meghívták a Szovjetunió katonai képviselőjét is. A német meghatalmazottakért még aznap megérkezik a repülőgép... A „titkos kapituláció” helyett immár — nyílt ka­pitulációra került sor: a nápolyi királyok hajdani casertai várában, 19*15 má­jus 2-án déli 12 óra 17 perckor (greenwichi idő sze­rint.) A Dulles-féle svájci titkos tárgyalások ugyan bonyodalmakat okoztak a szövetségesek viszonyában, de ezek a bonyodalmak vé­gül megfelelő nyomot hagy­tak, amit nemcsak az mu­tat, hogy a szovjet katonai képviselő jelen volt az olaszországi német haderők kapitulációjánál. Az ameri­kai és angol csapatok pa­rancsnoksága a nyugati fronton végül nem ment bele a különbeké tár gyalásokba, bármennyire is fáradoztak ezen a németek — emlékeztet a Dulles me­moárokhoz fűzött kommen­tárjában a Za Rubezsom című szovjet külpolitikai hetilap. (VÉG E) Doboxy Imre: íjra lehet Kezdeni . Elmosolyodott, mint a halott, fagyott mosollyal és folyamatosan, egyetlen fennakadás nélkül mondta: „Deső Kálmán vagyok, Var- sányból, költöztünk ide, apám ott tanított a majori iskolában. De már nem él. Meghalt. Megölte magát. Amit erről tudok, anyámtól tudom, amíg beszélt, sok mindent elmondott. Apám jó ember volt, szerencsétle­nül jó. Szakadatlanul jót akart, a jóságot hirdette mindig. Eleinte ez tetszett mindenkinek, egy szép szavú ember mosogatta róluk a mindennapos piszkot, még bíztatták is, mond csak, ne sajnáld. Apám azonban egy­szer, Rézing kocsmájában kuglizás közben azt találta mondani, hogy minden em­ber jó, e tekintetben nincs különbség Askalits földbir­tokos és C§oszra Kiss disz­nópásztor között. Talán kí­váncsiak voltak, vagy csak ugratták, hogy folytassa és ebből lett a baj. Apám foly­tatta. Azt mondta, a jóság egyszer majd úgy elhatal­masodik az embereken, hogy igazi testvérek lesz­nek. Akinek semmije nincs, nem akarja erővel el­venni a másét: akinek min­dene van, nem akarja erő­vel megtartani a magáét. Lehet, hogy apám ezt ott találta ki, nem tudom. As­kalits úr azonban másnap behivatta őt. Ott ült nála Csoszra Kiss is, selyemhu- zatú széken, azonmód büdö­sen, ahogy a kondától be­rendelték. A földbirtokos megkérdezte, na fiam, Csoszra Kiss, hát egyfor­mák legyünk mi ketten. A kanász a nyálát nyelte ijedtében. Csak a kezével hadonászott, hogy nem. Apám azonban makacsko- dott, igenis, minden ember egyformán jó. A földbirto­kos dühbe gurult: maga pe­dig, tanító úr, igenis hü­lye. Ez aztán ráragadt, apámra, a hülye taníló el­nevezés. Engem is kezdtek úgy hívni, a hülye tanító fia. Egyszer sírva mentem haza, de apám rámszólt, ne sírjak, nem énnekem van sírnivalóm. Akkor én megfogadtam, és azóta egy­szer sem sírtam. De mikor apámat a majorban is el­kezdték hülye tanítónak mondani és meghallotta, hogy Csoszra Kiss disznó­pásztor is kárörvendve hü- lyézi a háta mögött, akkor valahogy nem bírta tovább. Vett valakitől egy ócska forgópisztolyt, bebújt a méhesünkbe, főbelőtte ma­gát. Harmadszorra sikerült neki, két patron csütörtököt mondott, ott hevertek go­lyóstól a deszkaágy mellett. Apám homlokán füstös szélű, vörös lyuk volt. Én találtam meg a méhesben, ebédelni hívtam volna. Két hónapja idejöttünk lakni a Gesztenyés utcába. Anyám hatvan pengő kegydíjat kap, varr is, már a major­ban elkezdett varrni, de a rendelőkkel én beszélek mindig ő nem tud beszélni. Az orvos azt mondja, ki­sebb agyvérzése volt, attól némult meg. Én eddig kitű­nő tanuló voltam, itt is ki­tűnő tanuló akarok lenni. Leülhetek osztályfőnök úr?” A fagyott mosoly ráder­medt arcára, mikor leült, csak mosolygott tovább. Mándoki nem volt rossz ember, talán nem is az ő ötlete volt, hogy Desővel elmeséltesse ezt az egészet, de mindnyájunk közt ő szégyellte magát legjobban, mindjárt ki is ment az osz­tályból. Desővel el lehet mondatni bármit, kegyetle­nül őszinte tud lenni ön­magához is. De lebeszélni arról, amit a fejébe vett, reménytelen vállalkozás. Tizenegy óra múlt. Lehet, hogy otthon már vár a be­hívó. De ha ma nem, holnap biztosan. Tizenkettőkor napi eligazítás a vezérigazgató irodájában. — Nézd, Kálmán — mondtam halkan, hogy Gal- lai ne hallja —, téged is­merlek, barátom vagy, de lásd be... Felállt. — Erről szó sem lehet. — Ne szaladj, az istenit! Én csak... — Nem követelőztem. Megkérdeztelek, segíthetsz-e. De csak mindnyájunkon. Ez az ügy... harmadik hete húzó­dik. Eleinte úgy látszott, nem lesz belőle semmi, fél­reértésként kezelik. Az ok­tóber tizenötödikét követő felfordulásban nagyobb félreértések is adódtak. De aztán a németek nem hagy­ták elaludni a dolgot. Hol­nap reggel kilenckor had* bíróság elé kell állanunk. Én először azt gondoltam, oda is állok, és elmondok mindent, amit neked el­mondtam. De... minek? Vé­dekezzem, amiért magyar merészeltem lenni, olyanok előtt, akik német utasításra járnak el ellenem? Nem. És nemcsak magamra gondo­lok, négyen vagyunk... Elő­írás szerint fegyveres kí­sérettel kellett volna a fő­városba jönnünk, fegyverte­lenül. Az ezredparancsnok azonban, aki kedvel en­gem — az ezred egyetlen arany vitézségi érmes tiszt- ja vagyok —, csak így ma­gunkban indított útnak, teg­nap délután. Azt mondta, mulassatok egyet, utoljára. Érted? Ez világos beszéd: utoljára. Hát én... én nem lövöm főbe magam. Szol­gálni nem szolgálok tovább, nincs kit. Nincs mit. Félre­állok. Ha megérem a hábo­rú végét, egy katedra majd csak akad nekem is, ha másutt nem, elemi iskolá­ban. Ezt se bánom. Ha ugyan... ebben az országban még fognak magyar törté­nelmet tanítani. Nem figyeltem rá, Gallait lestem lopva. A másik ket­tőt is megnéztem volna.'De­ső azon pun biztosan félre­érti, ha most kimegyek a szobámból. Szamárság volna finnyáskodni. Banda? Hát aztán, csak annál jobb. A helyzet éppen úgy megszab­ja a használható tulajdon­ságokat, mint az időjárás a viselhető öltözéket. Be­csületesen, ilyen időkben, semmire se lehet menni. És ezekhez a Gallai-íéle, vas- tagbőrű, elszánt fickókhoz kell csatlakoznom, nagyobb biztonságban leszek köztük, mint Artus király lovagjai között. Gailai zsírosán vigyor­gott. — Én megfogadtam az ezredparancsnok úr taná­csát — mondta, párásán fénylő orrát dörgölve. — A főhadnagy úr nem, de hát ő már ilyen, két év alatt még rókázni se láttam, re­mek tiszt, istenemre, de valahogy mégis furcsa szer­zet, például a kurvákkal sem szimpatizál. Én, kér­lek, elballagtam a Maison Fridába, tudod, a Magyar utcába, két üveg konyakot is vittem. De bejöttek a nyilasok, kérlek, és elver­ték az egész hölgykoszorút. Én is kaptam egyet a de­rékszíj csatos végével, itt ez a púp a fejem búbján. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents