Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-25 / 148. szám
A foglalkoztatottság néhány kérdése a nagykállói járásban Beszélgetés Csepelyi Tamással, a járási pártbizottság első titkárával A bökBnyl Kossuth Tsz-ben kötözik a szőlőt. A képen: Terelik Magdolna és L. Tóth Irén munkacsapatvezető Hammel József felv. A oagykáÖcB járásba» a ftjglalkoztatottság problémái nagyjából azonosaik a megyei helyzettel. Nyíregyháza és Téglás közelsége enyhítőig hat, de ezt ellensúlyozza a nagy tanyavilág, ahol jóval a megyei átlag fölött van a szaporulat, másrészt innen utak, közlekedési eszközök hiányában nehezebb a napi ingázás. A járás 40 ezer lakosának mintegy 85 százaléka mezőgazdasági foglalkozású. Közülük jár el 2800—3000 fő más járásokba, megyékbe dolgozni. Emellett körülbelül ötezer olyan munkaképes ember — elsősorban nő és fiatal — él a járásban, aki részleges vagy teljesen munkanélküli. Erről a kérdésről beszélgettünk Csepelyi Tamás elvtárssal, a megyei párt vb tagjával, a Nagykállói Járási Pártbizottság első titkárával. Mit tettek eddig a gondok enyhítésére? — Járásunk teljesen mezőgazdasági jellegű. Jelentősebb iparosításra — ami a gondjainkon döntően segíthetne — a jövőben sem számíthatunk. Néhány évvel ezelőtt, amikor egyre élesebben vetődött fel a foglalkoztatottság kérdése úgy döntöttünk, hogy a legfontosabb szál, amit meg kell ragadnunk a mezőgazdaság akkori állapotának megváltoztatása. A mezőgazdasár- gon beiül is kezdetnek a termelőszövetkezetek megerősítését tűztük ki célul. A tsz-ek többsége mérleghiányos volt. Ilyen gyenge szövetkezetekbe nem várhattuk, hogy visszajöjjenek az emberek, sőt nagy erőfeszítésbe került a további elvándorlás megakadályozása. Először is a vezetést erősítettük meg hozzáértő, politikailag, szakmailag képzett emberekkel. Nagy gondot fordítottunk az állóeszközök jobb kihasználására, a megfelelő vetésszerkezet kialakítására és az anyagi érdekeltségre. ▲ nyíregyházi konzervgyár nemcsak azoknak ad munkát, akik a gyár kapuján belül dolgoznak. Sok ezer munkáskéz kell a nyersanyag megtermeléséhez. Erre felhívtuk a szövetkezeteink figyelmét Éltünk a dohánytermelés adta lehetőségekkel. Korábban 2000 holdon termett dohány, az idén 3600 holdat palántáinak be A régi gyümölcsösök rendbehozása, újak telepítése és a gyorsan termőre forduló rövid idő alatt jövedelmet hozó bogyósok ültetése voltak azok a fontosabb intézkedések, amelyek változtattak a helyzeten. Erre a változásra csupán két példát említek. Járási átlagban háztáji nélkül az egy tagra eső jövedelem 17 500 forint volt a legutóbbi zárszámadáskor. Ilyen keresetből már meg lehet élni, különösen, ha hozzávesszük azt a 4-—5000 forint értéket, amit a háztáji hoz. Három év alatt több mint 400 új belépő volt a szövetkezetekbe. Ez évről évre emelkedő, az idén már kétszázan kérték felvételüket és ami nem lényegtelen, szinte valameny, nyien fiatalok. I , Ebben a Járásban jelentős hányadot képviselnek a termelőszövetkezeti csoportok. Ezekben az alacsonyabb szövetkezeti formákban hogyan tudják megvalósítani, hogy minél több ember találja meg számítását? — Egy mondatban úgy válaszolhatnék, hogy a vállalati jelleg, a közös vagyon fokozatos gyarapítása a biztos járható út. Ennél a formánál a közös gyümölcstelepítést, gépvásárlást, dohánytermelést a vele járó pajtaépítéssel láttuk legfontosabbnak. Ma 72 millió a tszcs-k közös vagyona, de 1970-re tervünk szerint elérjük a 160—170 millió forintot. Vannak termelőcsoportok, ahol szakmunkás ifjúsági brigádok dolgoznak. Bökönyben például havonta 105 ezer forint munkabért fizetnek ki. Ezt az összeget jórészt fiatalok kapják. Egy év alatt több mint egymillió forint munkabér. Ez a pénz a községet gazdagítja. Bökönyben nemcsak a szakmunkás fiatalokat tudják foglalkoztatni, hanem a málnatelepítéssel az általános iskolás korú gyermekek is keresethez jutnak. A gyerekek 800—1000 forintot is megkeresnek egy hónap alatt. Az anyagiakon túl ennek olyan haszna is van, hogy a gyermekek megismerkednek a fizikai munkával, tehát nevelés szemszögéből vizsgálva is jó a fiatalok ilyen foglalkoztatása. A példát sorolhatnám Szakolyból is, ahol megszervezték a közös állattenyésztést, juhászatuk, sertéshizlaldájuk van. Kifejlesztették a melléküzemágakat. Egyre inkább teret hódít a szántóföldi közös tevékenység is. ötven erőgép van már a csoportok tulajdonában. Szeretnénk, ha a most készülő szövetkezeti és földtörvény foglalkozna a termelőszövetkezeti csoportok földtulajdon jogával, mert a földvásárlással itt is megkötmyütoe a dolgunk. ! Fokozták a termelőszövetkezetekben és tszcs-kben is a gépesítést. A technika fejlesztése, a több gép alkalmazása nincs ellentmondásba a nagyobb arányú foglalkoztatottsággal? látszólag lehetséges és valójában is a gép embereket ment fel a munka alól, különösen vonatkozik ez a gabona, burgonya és kukoricatermelésre, de a zöldség- és a gyümölcskertészet, a dohánytermelés még sok embernek tudna munkát adni a mi járásunkban is. Konzerv és friss gyümölcs, zöldség elhelyezési lehetőségünk belső és külső piacon „Harcostársaimhoz fordultam és a következőket mondtam: Látjátok ezeket? Nekik nincs Oroszországban családjuk,^ senkijük 'sincs itt, mégis milyen bátran harcolnak. Ezek valódi internacionalista harcosok, igazi forradalmárok...” (Bugyonnij marsall A megtett út című könyvéből.) SzmoE n ka János nem olvasta ezt a könyvet Az életben hallgatta Bugyonnij szavait, az oroszországi taj- gákon. Tizenkilenc eves volt 1916-ban a tizenötös nyíregyházi huszároknál szolgált. „Űztek az őrmesterek, már nem tűrtem tovább. Még nem tudtam, mi a háború. Bátyám, aki már onnan írta a lapokat, sokszor panaszkodott, hagy majd megtudom, ha én is oda megyek. Hát, gondoltam, megkeresem. így találkoztunk hamarosan Kolomeá- ban.” Ekkor kezdődött Szmolinka János útja, s öt esztendeig tartott. Magyar huszárként kezdte, lóval, karddal és karabéllyal, s amilyen jó kedvvel indult,, olyan hamar rádöbbent, megkérdezte önnaég igen nagy teret bizto-' sít a kézi munkaerő foglalkoztatására, csak a kereskedelmet és a termelést is jól kell megszervezni. A termelésnél elsősorban arra gondolok, hogy ne csak alma legyen, ami tömeges kézi munkai génnyel szeptemberben, októberben jelentkezik, hanem földiepertől kezdve csonthéjasokig több féle gyümölcsöt és zöldséget társítson egy-egy szövetkezet, így kora tavasztól késő őszig foglalkoztatni tudják az ott élő embereket. A gépesítésnek, az új technika alkalmazásának olyan hasznát is látok, hogy ezzel a fiatalok szívesebben dolgoznak, mint a kapával vagy a kaszával. Ha nem napi probléma is, de végső soron a rövidebb munkaidő egyszer érvényes lesz — a múlthoz képest máris sokat rövidült — a mezőgazdaságban is. Iparszerübbé válik majd a mezőgazdasági munka. Szerény keretek között, de máris arra ösztönözzük a termelőszövetkezeteket, hogy a majorban legyen valamilyen tisztálkodási lehetőség, mondjuk egy zuhany, ahol munka után lemosakodhatnak. A nagykállói Virágzó Föld Tsz-ben már határozatot hoztak üzemi fürdő létesítésére. Azok a fiatalok, akik munkásszállásokon laktak, ha újra a tsz-t választják, elvárják, hogy a pénzkereset mellett szociális, kulturális lehetőségek is legyenek. Hogyan tudnak változtatni a legnehezebb területen, a tanyavilágban, hogy ott is emberibb életet éljenek és a fiatalok egy része a mezőgazdaságban maradjon? — Ez valójában a legnehezebb területünk, hiszen a járásban majdnem minden harmadik ember tanyán él, tizenkétezren laknak a tanyavilágban. Ehhez a járási összefogás már kevés. Az emlékezetes megyei határozat óta sok segítséget kaptunk, sokat változott a kereskedelmi, szociális és kulturális ellátottság. Tíz tanyaközpontot villamosítottunk. Több helyen épült üzlet, épülnek az úgynevemagától: miért ez a vérengzés, ez a halálos tusakodás? Augusztusban Csernovicé- nél fogságba esett. Kijevbe vitték, majd harmincnégy napig tartó útjának végállomása a Himalája volt. Egy szénbánya, ahol együtt dolgoztak a magyarok, oroszok, kurdok, szárdok, baskírok és tatárok. — Álltunk egyszer a bánya előtt. Jött egy ember, azt mondta, mindenki mehet, amerre akar. Hazafelé indultunk volna. Ki Európába. Orenburg alatt találkoztunk egy kisebb csoporttal. Fegyveres vörösök voltak. Úgy hívták magukat, hogy gárdisták. Magyarok is voltak köztük, elég sokan. Mi van itt? — kérdeztük, mire azt válaszolták, hogy Oroszországban kitört a forradalom, az urakat mennek letörni, hogy a szegénység vegye át a hatalmat. — Adjatok puskát és mundért, megyünk mi is — mondtam, így kerültem a Vörös Hadseregbe. Másnap már találkoztak az ellenséggel. „Elindultunk Taskent és Szamarkand felé. Úgy volt, hogy ott egészítenek ki minket. Közben jött az első Orenburg! kőzett mindenes kulturális, egészségügyi házak. Egyre gyakrabban jutnak el a művelődési autók. Nagy problémánk az út és a víz. Tizenkétezer embernek egyetlen fúrott kút, nagyon rossz arány és 1970-ig is csak 4—5 ilyen kutat kapnak a tanyák. Talán ezen lehetne gyorsítani. A kereseti lehetőség még nem minden. Hiába van egy tanyasi családnak dohányból, gyümölcsből 20—30 ezer forintja is, ha petróleum- lámpával világítanak és ásott kútból isszák a vizet. Ez nem nagyon vonzza a fiatalokat. Magnetofont és televíziót szeretnének a tanyasi fiatalok is. Az igényeket nem akarjuk irreálisan eltúlozni. Mindig magyarázzuk, hogy első a több termelés, de ezt követni kell a kulturáltabb környezetnek is a lehetőségek határán belül. Hogy ebben a járásban többen dolgozzanak a mezőgazdaságban, jobban kiaknázzuk a lehetőségeinket az ilyen gondokat nem szabad a termeléstől függetlenül kezelni, ezek nagyon is összetartoznak. A mezőgazdasági foglalkoztatottságot mint fő problémát elemezte Csepelyi elvtárs, de egy bizonyos városiasodás, vagy mondjuk így kulturált nagyközséggé válás itt is jelentkezik néhány helységben, elsősorban Nagykállóban. Hogyan tudnak itt munkaalkalmat teremteni? — Mint már említettem jelentős iparosítást, gyárakat mi nem várhatunk. Elvassági ezred és mi hárman huszárok átpártoltunk. Fájt a szívünk a ló után...” Három magyar egy orosz ezredben. Lassan megtanulták a nyelvüket. — Az volt ott a nyelv, a kaid, meg a puska. Meg az, hogy egyugyanaz volt a sorsunk. Kegyetlen tél jött ránk. És nem volt élelem. A falvakban fehérek ütöttek tanyát. Éjjelente utat vertünk a méteres hóban és kisámfáztuk a fehéreket. Meztelenül futottak a hóban. Volt ott egy fából épült fürdő. Szétszedtük, s amellett melegedtünk, azzal fűtöttünk be egy mozdonyt. Testvérek voltunk... — hányszor mondja még ma, ötven esztendő múltán is Szmolinka János. — Már nem hadifogolynak, hanem inesztrániaknak hívtak bennünket. Külföldieknek. ötágú vörös csillag volt a sapkánkon és a gombunkon sarló és a kalapács. Harc, győzelem és vereség. Gyenyikin fehérgárdistái megtanulták rettegni a vörös lovasságot, de az éhség, a gyötrő tél ritkította a vörösök sorait is. — Még vagy két hónapig mentem velük. A Volgánál megpihentünk és az ezred sősorban a kisipari termelőszövetkezeteinket kell fejlesztenünk, a bedolgozást és a szolgáltató ipart, kereskedelmet növelnünk. Távlatban gondolkozhatunk olyan időszaki telephelyek létesítésén, ahol esetleg előkészítenék a konzervgyár nyersanyagát, szinte csak a gépi munkája maradna már a konzervgyártásnak a gyári munkásokra. Egyelőre ilyen nincs, de a ktsz-eink fejlesztése érdekében néhány szerény, kezdeti lépést már tettünk. Négy jó hírű kisipari termelőszövetkezetünk van. A szabó ktsz-ben a közelmúltban 40 fővel növelték a létszámot, év végéig újabb 50 főt kívánunk itt munkába állítani. A cipész ktsz- ben áttértek a kettős műszakra, így megduplázódhat a dolgozók száma. A Budapesti Bőrdíszmű Ktsz már nyitott itt egy munkahelyet, ahol női táskakészítést végeznek, elsősorban nők, fiatalok, többen érettségizettek. Jelenleg 18 fővel kezdtek, de év végére öt- venen dolgoznak itt, jövőre pedig két műszakot létesítenek és akkor 100 nőnek lesz munkája. Most indították be egy kötőüzeannek a bedolgozó részlegét, később gépeket is hoznak, összesen mintegy százötven főnek ad ez is munkát. Az utóbbi két részleg is szovjet exportra dolgozik. Rövidesen elkészül több mint egymillió forint költséggel épülő szolgáltatóház, ami az ott dolgozók foglalkoztatottságán túl kulturáltabb kiszolgálást is nyújt az itt étoknek. Balkányban a volt gépállomás helyén az egyik nyírbátori ktsz nyit parancsnoka, egy Usakov nevű kapitány magához hívott. Megkérdezte, akarok-e Moszkvába menni iskolára? Vállalta és fél évig tanulta a harcászat mesterségét a moszkvai tiszti iskolán. Letelt a hat hónap és megkérdezték, mihez lenne kedve? — Visszamennék az oren- burgi ezredhez Szibériába. Ott század parancsnoknak neveztek ki. „Mikor az ezredparancsnok bemutatott egy gyűlésen a századomnak, láttam, nem nagyon örülnek neki, hogy egy század orosznak magyar a parancsnoka. De annyira megbarátkoztunk, hogy utána sokan jelentkeztek az első századhoz. Nehéz idők voltak. De arra vigyáztam, hogy az embereknek legyen mit enni. Az út, amit ez a felderítőszázad megtett, még a térképen is végtelennek tűnik. Omsz, Tomszk, Irkutsz, Csita, Ufa, Vlagyivosztok vonala a tízezer kilométeres transzszibériai vasútvonal mentén vezetett A Csendesóceán partja volt a végállomás. Erdőség, mocsár, embertelenül nehéz terep vezetett odáig. 1919 elején visszajöttek a vityebszki kormányzóságba, aztán a lengyel front, Varsó és Gdansk környék látta a századot. A lengyelek, az angolok és a franciák bekerítették a századot. Néhányuknak sérészleget. Summázva jelenleg 400 fő végez kisebb részlegekben, ktsz-ekben ipari munkát. A most felvázolt terveink szerint két éven belül mintegy 1200— 1400 ember dolgozhat már helyben, iparban. Van egy gimnáziumunk, ahol évente 140-en végeznek, akiknek 23 százaléka tudott eddig továbbtanulni. Adminisztrátorokra nem nagy szükség van a járásban, különben is a gimnáziumi érettségi nem erre készít elő. Ezek a fiatalok főként lányok szívesen helyezkednek el az előbb említett bőrdíszmű és kötszövő szakmában. Az általános iskolákban 900 fiatal végez évente. Van tehát kikről gondoskodnunk. Milyen segítséget kaptak a különböző szervektől? — Általában pozitívan ítélhetjük meg a segíteni akarást és a konkrét segítséget is, különösen vonatkozik ez a KISZÖV-re és az OKISZ-ra. Tapasztaltunk azonban itt-ott bizonyos tárcasovinizmust, amely nehezíti problémánk megoldását. Még járásunkon belül is találkozunk egyes személyeknél közömbösséggel, kényelmességgel, amivel késleltetik az előrehaladást. Mi tudjuk minden újhoz erőfeszítés, türelem és néha türelmetlenség is kell a visszahúzókkal szemben. Az eredményeink kezdetiek, de annak nagyon örülünk, hogy ezekkel a tetteinkkel a lakosság egyetért és támogatja munkánkat. Csikós Balázs került kivágni magát és Lettországon keresztül visz- sza Vityebszkbe, Vrangel ellen. — Mindennap jött arrafelé repülő Magyarországról, s hozta a Vörös Újságot. Tudtunk mindenről. Tizenkilenc nyarán visszakaptuk a fogságban levétett magyar ruhákat, s a fegyvereket és Kijevben gyülekeztünk, hogy jöjjünk haza harcolni. De mire összeszedelőzköd- tünk — rengeteg magyar volt — már jött a hír, a Magyar Tanácsköztársaságot leverték. Akkor újra Vrangel ellen támadtunk, aki nagy hadsereggel és modern nyugati fegyverekkel jött a Krímből. Elmosódnak az emlékek, a nevek, a dátumok sem egészen pontosak. De az élmény — ahogy Szmolinka János, a hetvenegy esztendős egykori internacionalista a régi harcokra emlékezik — láthatóan ma is felfrissíti az agyat, elevenné, büszkévé teszi a szemet, az arcot. Szmolinka János, akit most a baktalórántházi szanatóriumban gyógyítanak, hatalmas ember ma is. — Képzelje el, milyen voltam húszéves koromban. Az ördögtől sem ijedtem meg. Mikor véget értek a harcok, akkor szereltem 14 és jöttem haza Pócspetribe De nagyon szerettem har-' calm. Szép évek voltak még ha nehezek is. EL g Stnbolcsi internacionalisták A vörösszázad parancsnoka
