Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-18 / 142. szám

Szabolcsi békehónap Nagy sikerrel zárult a ta­vaszi békehónap megyei eseménysorozata. A nagy­gyűléseken, baráti találko­zókon., tanyanapokon közel 140 ezer szabolcsi vett részt. A békegyűléseken sok szó esett Európa békéjének és biztonságának kérdéséről. A falvak lakói megyeszerte ál­lást foglaltak az európai kommunista és munkáspár­tok Karlovy Vary-i értekez­letének határozata mellett. A békemozgalom hagyomá­nyainak szellemében a most lezárult ünnepi eseményso­rozatot is áthatotta a szoli­daritás, a népek barátságá­nak gondolata. A különböző rendezvények résztvevői mindenütt őszinte együttér­zésükről, további támogatá­sukról biztosították j, sza­badságukért, függetlensé­gükért küzdő vietnami ha­zafiakat. A baráti találkozókon* amelyeken szovjet, vietna­mi, lengyel, cseh dolgozók is reszt vettek hitet tettek a békéért való küzdelem, a társadalmi haladás mellett. A fehérgyarmati ruházati és ÁBC-áruház szocialista brigádjai vietnami műszak­ra hívták fel az fmsz dolgo- gozóit. A felhíváshoz csatla­kozó szövetkezeti dolgozók 15 ezer forintot fizettek be a szolidaritási számlára. Me­gyénk sok vállalatánál, intézményénél felajánlások születtek a vietnami nép segítésére. A békehónap alatt több mint hatvanezer forint érkezett Szabolcs- Szatmárból a vietnami szoli­daritási számlára. Nemcsak felajánlásokból, munkadí- akból fizették be ezeket az ■szegeket: sok helyen mű- t ''.'os esteket, előadásokat mdeztek, s ezek bevételét küldték el. A békehónap során több t recletileg kisgyűlésként kez­dődő baráti találkozó — mint például Búj on, Tiszá­ra gy faluban — demonstra­tív nagygyűléssé szervező­dött. Vagy a vajdabokori tanyanap, amelyre a kör­nyező tanyabokrok lakói kö­zül több mint ötszázan jöt­tek el. Nemcsak tartalmában, ha­nem formájában is gazdag volt a tavasa békehónap eseménysorozata. Békemoz­galmunk aktivistái minde­nütt arra törekedtek, hogy új módszerekkel, a helyi lehetőségek célszerű haszno­sításával járuljanak hozzá az akciók sikeréhez. A cso­portos beszélgetések, a kü­lönböző találkozók — ame­lyekre a társadalom egy- egy rétegének képviselőit hívták meg — és más köz­vetlen összejövetelek százai segítették elő, hogy azok is elmondják gondolataikat, akik idegenkedtek a na­gyobb nyilvánosságtól. Megyénkben száz községé­ben vetítettek filmeket, ame­lyek a békét szimbolizálták, s másokat, amelyek a hábo­rú borzalmait mutatták. Több helyen díszünnepség keretében vetítették a fii-1 meket Szép példája volt az ak­tív cselekvőkészségnek, ami­kor megyénk kirakatrende­zői is bekapcsolódtak a moz­galomba. Sajátos eszközük­kel járultak hozzá a béke­hónap sikeréhez: szebbnél szebb kompozíciókkal fejez­ték ki a béke gondolatát. A legszebbeket a fehérgyarma­ti és a vásárosnaményi ru­házati, valamint a Nyíregy­házi Állami Áruház kirakat- rendezői készítették. Megyénk lakossága érzé­kenyen reagált a világpoli­tika legújabb megnyilvánu­lásaira: a görögországi, majd a közel-keleti eseményekre, s harcosan állt ki az igaz ügyért küzdő hazafiak mel­lett, illetve az arab orszá­gok mellett. A békehónap sikeréhez hozzájárult, hogy előkészí­tésében és a rendezvények szervezésében a Hazafias Népfront mellett megyénk csaknem valamennyi társa­dalmi és tömegszervezete részt vett. A szakszerveze­tek, a nőtanácsok, a KISZ, a tudományos ismeretter­jesztő társulat és a többi szervezet, mozgalom hozzá­járulása növelte békemoz­galmunk erejét, sokat segí­tett abban, hogy az ese­ménysorozat megyénk dol­gozóinak, lakóinak széles körű állásfoglalása lehes­sen. M. S. Dr. Moskovits Károly kitüntetése A népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Moskovits Ka­roljalak, a megyei tanács vb egészségügyi osztály ve­zetőjének az egészségügy te­rületén kifejtett eredményes munkássága elismeréséül nyugállományba vonulása alkalmából a Munkaérdem­rend arany fokozata kitün­tetést adományozta. A ki­tüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyúj­totta át. Kiskapuk VÁLASZOL A T. VENDÉG: Hogy látja Ön a nyíregyházi vendéglátást? Magasabb a mérce, igé­nyesebbek az emberek. Ta­lán ezért is sokasodnak a kifogások az utóbbi évek­ben a nyíregyházi kereske­delem, vendéglátóipar mun­kájára. Megnövekedett ide­genforgalmunk is sürgeti, hogy javuljon a vendéglátás ma még korántsem kielégí­tő színvonala. Cikkeink után most a vendéget kér­dezzük meg: hogyan látja a nyíregyházi vendéglátást, mit tenne a helyzet javítá­sáért? Elsőként dr. Ördögh Já­nos, a városi tanács vb. el­nökhelyettese válaszol. Sok? Nem, kevés! — Előre bocsátom, hogy elég ritkán járok éttermek- be presszókba, mert min­dig találkozik az ember va­lamivel, ami nem éppen vonzza. De, mert más nincs, néha azért csak elmegyek, íme, egy-két tapasztalat. Minden más véleménnyel szemben kevés a városban a vendéglátóegység. A fel- szabadulás előttinek talán csak a fele. Mert olyan módon akarnak egyesek az alkoholizmus ellen harcolni, hogy csökkentettük az ét­termet, a kiskocsmákat So­kan követelik, hogy ezek helyén legyen inkább zöld­ségbolt tejbolt stb. Ez a kényelmesebb megoldás a rendőrség, vagy más szervek részéről másrészt a lakos­ság indokolatlan kényelme is. hogy minden üzlet hely­ben legyen. Szerintem nyit­ni kellene éttermeket és presszókat, s más egysége­ket, hogy mindenki megta­lálja a szórakozását, s ne legyenek olyan vegyesek a meglévők. S ne legyenek olyan zsúfoltak, ahol a sor- banállás a tumultus, a pi­szok. a zaj a jellemző. Ezt a nagy tömeget ellátni nem tudják kellő színvonalon. A pohár sör fele hab. a po­hár, abrosz, a helyiség sok­szor koszos. Aki meg akar­ja, úgy is megissza, vagy a hadd menjen élve alap­ján. Hányszor látni fűszerüzle­tekben sörözőket, vagy az üzletek előtt az utcán ivó­kat csoportostól. Nem egy­szer leülnek a járda szélére és hangosan isszák a sori. El kellene dönteni: több sörözőt alakítani ahol a tömegigényt ki lehetne elé­gíteni kulturált körülmé­nyek között, vagy pedig to­vább folytatjuk ezt a meg­oldást, beszorítjuk az em­bereket a meglévő néhány helyiségbe. Lehetőségek és színvonal Kevés a városban a kert­helyiség. Pedig bőven van hely, ahol olcsón ki lehetne alakítani nyári szórakozó- platzot. Úgy érzem, hogy nagyobb rugalmasság, lele­ményesség és persze talán több pénz is kellene a ven­déglátó munkája megjaví­tásához. Az eddigi lehetősé­gek ugyanis túlságosan so­ványak ahhoz, hogy ez a kép pozitívan megváltozzon. A megyei szerveknek nem ártana gondolkozni azon, hogy a tervteljesítés nyo- nfian befolyó összegekből többet lehetne visszaadni beruházásra — később ez megtérülne. A másik oldal a színvo­nal hiánya amit sehol sem tudnak tartani. Ideje elérni hogy ha egy helyiségre ki­írják, hogy az másodosztá­lyú, akkor az valóban az le­gyen a kiszolgálásban a környezetben — s a közön­ségben is. Nem lenne sza­bad be sem engedni olajos, koszos ruhában embereket például a másodosztályú ét­termekbe, presszókba, s kü­lönösen nem még ki is szolgálni őket láthatóan il- luminált állapotban. Mert ilyen körülmények között félő hogy az új szálló alá tervezett első osztályú rep­rezentatív étteremmel is a többiek sorsára jutunk. El lehet-e majd vajon oda vin­ni egy olyan vendéget, aki kellemes este eltöltésére és nem duhaj garázdaságok látványára vágyik? „Magyaros jellegtelenség** Úgy érzem, a vendéglátó, ipar irányításánál, szervezé­sénél az is hibás: minden nyíregyházi egység azonos típusú és jellegű. Nemcsak azonosan vegyes, de még a zene is megkevert jellegű. Nincs hely, ahol csak népi zenét, s ahol csak dzsessz- muzsikát játszanak. Pedig kellene hisz a vendég tud­ná. itt tánczene van és tán­colni lehet, de azt egész este, s nem nagy szünetek­kel és főként nem hosszú aszta] ozásokkal fűszerezve. Itt ran például a Tölgyes­csárda, ahol miért nem le­het nép zenei esteket vagy ifjúsági tánczenei esteket rendezni, hiszen a Sóstó messze van és este tíz óra után szinte lehetetlenül ne­héz a közlekedés. Más városokban, sőt köz­ségekben nem ritka a ma­gyaros, a tájjellegű vendég­lő. borozó. Nálunk a Tisza mentén, a nyíregyházi ha­lászcsárdában sincs meg ugyanez. Annyira jellegte­lenek a szórakozóhelyeink, hogy a vendég — különösen az idegen — aligha tudj; elmondani: voltam Nyíregy­házán egy étteremben, ahol kitűnő tájételt ettem, tájjel­legű bort ittam, tájjellegű zenét hallgattam, s így to­vább... Keresni a megoldást A felszolgálásról is sokat szóltak már a lapban és a panaszkönyvekben is. Úgy gondolom, az új gazdasági mechanizmus lényeges vál­tozást hozhat majd. Talár, észreveszik hogy nem a leg­szerencsésebb az egy fizető­pincér-rendszer, s el tu­dom képzelni, hogy ha nincs felosztva a néhány asztal­sor, s nagyobb a felszolgáló érdekeltsége, jobban keresi majd a -vendég óhaját. A felszolgáláshoz tartozik: nem mindig megfelelő a készlet, a felszerelés, az ud­varias, előzékeny hang nem kevésszer hiányzik. Végezetül annyit hogy vendégként mondtam el a fenti néhány észrevételt. Azt hiszem. nemcsak a mind nagyobb idegenforga­lom érdekében, hanem a város sok lakójának kíván­ságára is megoldást kell találni, hogy a világhírnév­nek örvendő magyar ven­déglátás Nyíregyházán is visszaszerezze, illetve meg­szerezze jó hírét, feleljen meg a ma már jogosan el­várt követelményeknek. (K. J.) A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumban tájékoztatásul közölték, hogy a tavaly felemelt ke­nyérgabona-árak 1967-re is változatlanul érvényesek. A szokványminőségű búzáért mázsánként az egész or­szágban egységesen 267, a rozsért 245 forintot fizetnek a terményforgalmi vállala­Az ember — a hírlapíró is az — járja a várost, -<z utcákat, az éttermeket, üz­leteket. Tapasztal — és ír. Nem mindig, de ír. Sokan mondták már, miért csak a visszását veszi észre, hiszen sok mindent jól is csinál­nak minálunk. Nem védeke­zésképp: a rosszat sem vesz. szűk mindig észre. De néha igen. És szület­nek ebből kis megjegyzésgk, bíráló csipkelődő sorok. Es jönnek a válaszok az ille­tékesektől. a kelletlenül megírt, csak a kényszer folytán született válaszok. Mint legutóbb is. „Hivat­kozással 1967 június 1-én megjelent Gyújtsd a vasat című cikkre az alábbiakat közöljük... Nem untatom az olvasót. A mi megjegyzésünk lénye­ge az volt: viszik a gyere­kek és a szülők az iskolai gyűjtéshez a hulladékot, de a MÉH nyíregyházi áive-ö- helyei közűi több zárva fo­gadja őket. Még a nyitva- tartás idejét sem függesztik ki például a Lenin téren. Erre a válasz: a bolt veze­tője beküldött a debreceni MÉH központba egy kis cetlit, amelyen két aláírás bizonyította, hogy a pana­szosnak nincs igaza. A bolt vezetőjének viszont inén. (A panaszos ez esetben én vol­tam, s arról hooy mégis nekem van igazam. nem küldök a debreceni központ­nak cetlit.) Csak megkérdem: nem lenne illdomosabb ha ez esetben sem azt keresnék a megbíráltak, s feletteseik, amin nem kell javítani. Ha. nem azt, amin lehet. Állí­tom, nekik segítene legin­kább ha a válaszoknál, a bírálatok esetében nem azt a bizonyos kiskaput keres­nék olyan nagy energiával, hanem azt. hogyan lehetne jobban dolgozni. Ez nem csak a MÉH-nek szól. Mindazoknak, akik szé­pek, tiszták, makulátlanak akarnának maradni. Még akkor is. ha szemmel lát­hatóan sárosak. (Kopka) tok. Ezenkívül az értékesí­tett gabona minden mázsá­ja után 30 forintos adóked­vezmény illeti meg a ter­melőszövetkezeteket és ter­melőszövetkezeti csoporto­kat. Az erőteljesen fejlődő, többnyire sűrű állományú gabonák terméskilátásai szinte mindenütt kedvezőek. A legutóbbi összegezés sze­Változatlan kenyérgabona­árak 1967-re 84 000 vagon kenyérnek valóra szerződtek eddig a termelőüzemek Szabolcsi internacionalisták ZNAMENCSIÉ Vasárnap a nyíregyházi állomás előtt Arkagyij An- tonovics Zálogán a szovjet hadsereg őrnagya átölelt egy hajlott hátú, nagy kezű, könnyes szemű férfit, Varga József internacionalistát. Nem ismerték egymást, so­ha nem is látták talán, hi­szen amikor a znamencsik, a zászlóvivő valahol az orosz fronton magasra tartotta a nemzetközi munkásság vö­rös zászlaját, talán nem is élt... ... Varga József felett hat- vankilenc esztendő viharzott el. A szikár csontos föld­műves: mégis úgy érezte is­meri a Zaloginokat, Vaszilo- kat, Pjotrokat és a többie­ket, azokat a hősöket, akik­kel egy szívdobbanással har­colt a nagy október csata­terein... Úgy sodorta bele az élet vihara abba a hatalmas for­gó szélbe, amely megrengette a burzsoá világot, mint ősz­szel a lehulló falevelet a szel. „Két holdacskája, két lova és tíz gyereke volt az apámnak Kisvárdán. Kiütött a háború. Besorozták a lo­vat, de kocsist is kellett ad­ni. Vagy apám megy vagy én. Úgy gondoltam akkor, inkább megyek én, hátha őt nem viszik el a nagy családtól.” A várdai vásártér emlék­tér számára. „Ide álltam ki lóval szekérrel tizennégy no­vember 25-én. A járásból ötszázhatvan pár ló... Élnek még a kocsisok, Illés Imre, Barkóczi György, Bacsu Mi­hály, akikkel együtt vol­tam.” Polgáremberként hajtotta a lovakat kelet felé, s 1915- ben húztak rá mundért az orosz fronton. Trénkocsis, aztán tüzér, majd gyalogos a hatvanötösöknél. Apró orosz falvak neveit említi, az ütközeteket s úgy beszél róluk, mintha tegnap történt volna. „Egyik falu határá­ban négy napig ágyúztak bennünket. Nem támadtunk már mi. Soltész törzsőr­mester géppuskával zavart be bennünket a támadás­ba.” 1916 augusztusában esett fogságba.. „Ezerkilencszáz- ötvened magammal és soha nem felejtem, Lányi Jenó főhadnagy vezetésével. Ki- jevbe kerültem, innen Ar- hangelszkbe majd Mür- manszkba építettük a vasutat. Beteg lettem. Két hónapig feküdtem Taskentben a kór­házban. Egy Pécsre váló ma­gyar orvos gyógyítgatott.” Taskentben a lágerben ér­te a forradalom híre. „Két­ezer hadifogoly zúgott, ta­lálgattuk mi történik, ami­kor meghallottuk a lövöldö­zést... Ha jól emlékszem hat napig tartott. Jöttek ér­tünk, hogy a halottak elte­metésében segítkezzünk... Néhány nap múlva újra jöttek. „Akik egészségesek, s úgy érzik a munkások for­radalma mellett fegyvert akarnak fogni, jelentkezze­nek.” És ekkor döntött Var­ga József ölükre eljegyezve magát az eszme mellett.” Először a fegyverraktárba osztottak be de amikor fel­lázadtak a buharaiak Sza- markandba és Buharába fegyvert fogtam én is. Le­vertük őket. Vissza Tas- kentba. Nagy volt a zűrza­var, csatangoltunk, s végre megkezdték az ezredek szervezését. Nekivágtunk a fehér kozákokat leszerelni... Ezerkétszáz kilométert tet­tünk meg lovon, szekéren.” Hosszú lenne elmondani a menetelést. Harcolt az Arai tónál, Kolcsak ellen. „Ekkor alakult meg az első északi huszárezred, amelyet akkor a turkesztáni huszárezred­nek hívtak. Itt lettem zna­mencsik magyarul: zászló­vivő... Ha a zászló elvész, az életednek is vége, mondta akkor nekem Lapátyin a parancsnok.” Két évig óvta, védte a vörös zászlót az ellenségtől. És megőrizte minden harcban. „Nagy megtiszteltetés volt. Soha nagyobb nem volt még az életemben. Sokunk közül választottak engem erre a posztra.” Ö csak egyszerű katona­ként vett részt a nagy for­radalom győzelmében. Zász­lóvivőként. Mégis, amikor a csóti lágerbe került négy hé­tig vizsgálták. Detektívek papok és apácák szimatol­ták. Besúgókat, spicliket dobtak közéjük. Ő és társai hallgattak. „Akire rábizo­nyult valami, már vitték is. Negyvenötig tagadni kellett Még munkát is nehezen kap­tam.” Itthon húzódott csend ben, s bár a forradalom szelleme ott élt szívében, a sors, a paraszti elhagyatott- ság megakadályozta hogy kapcsolatokat teremtsen ab­ban az időben. „Itt a Kisvár- da—Anarcs közötti útszaka­szon éltem az életem mint útkaparó huszonnégy esz­tendeig. Kevesen tudták, hogy ki voltam. Néha az anarcsi őrbódéban jöttünk össze politizálni... Rendes Mihály a Somogyi testvérek, Kovács Sándor, Pólyák Pál, Jencsik János... Egy-egy röplapig futotta az erőből. De ezekből is milyen bajok származtak. Az volt a sze­rencsénk, hogy a csendőrök nem jöttek rá.” Különben őt is letartóz­tatták volna. Felszabaduláskor már szervezi a pártot Kisvárdán. Egy évig ő a titkár. Földet oszt és házhelyet mér a rá­szorultaknak. 1948-ban fő­bírónak választják... De az idő vasfoga, az élet törvé­nye nem ismer lehetetlent... Nyugdíjba kerül... Remeg már a keze. De a kalászten­gerre futó szőlősorokat még kapálgatja. Fát metsz és permetez. Nézem a kezét, ha­talmas kéz. nagy, földmun­kás tenyér. Ebben tartotta . magasra a vörös zászlót Varga József 1919—1921 kö­zött, két évig. „Én őriztem mert drága kincs volt.” Átadta a fiataloknak. ...És vasárnap ezt a kezet i szorította meg Zalogin őr- j nagy. rint a termelő üzemek több mint 84 000 vagon kenyér- gabona értékesítésére szer­ződtek a terményforgalmi vállalatokkal. A gazdasá­gok azonban — a terméski­látások fontosabb ismereté­ben — máris megkezdhetik a pótszerződések kötését. Kívánatos, hogy az egyes üzemek belső szükségleteit vetőmagon, természetbeni járandóságon, tartalékképzé­sen felül a kenyérgabona teljes mennyiségére mar most, a betakarítás kezdete előtt kössenek szerződést. A szerződés a gazdaságok sza­mára az értékesítési bizton­ságon kívül számottevő anyagi előnyt jelent. A szerződés nélkül átadott ke­nyérgabonáért ugyanis má­zsánként átlagban 10 fo­rinttal kevesebbet fizetnek az állami felvásárlók. ,A terményforgalmi válla­latok, az előirányzat szerint, mintegy 80 000 vagonnyi ga­bonát közvetlenül a kom­bájnok alól vesznek át a gazdaságoktól, csaknem kétszer annyit, mint a múlt évben. Éppen ezért széles körben kötnek a termelő­szövetkezetekkel állami gaz­daságokkal bértárolási szer­ződést. Az átmeneti jellegű, néhány hónapos tárolásért mázsánként 6 forintot fizet­nek, ezenkívül kezelési, költ-, ségként minden mázsa tá­rolt gabona után heti 18 fil­lér átalány illeti meg a szerződő gazdaságokat. Farkas Kálmán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents