Kelet-Magyarország, 1967. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-18 / 142. szám
Földönfutók Jordánpart, június 14: Menekülés a megszállók elől. (Rádiótelefeto — MTI Külföldi Képszolgálat) A fegyveres agresszió egymást kergető hírei után a távirógépek most az embertelen üldözés híreit ontják a Közel-Keletről: az agresszor, megkezdte büntetőhadjáratát az elfoglalt és törvénytelenül megszállt arab területek lakossága ellen is. A legutolsó jelentések szerint 150 ezer jordá- niai kelt át eddig a Jordán folyón, legtöbbjük csupán puszta életét mentve, de semmi kétség, hogy számuk még növekszik. A Jordántól nyugatra élő arabók többsége már eddig is — idestova két évtizede — a menekültek keserves kenyerét ette: ezeket egyszer már mindenüktől megfosztották 1949-beri, amikor Izrael állam kikiáltása után, az arabokkal vívott első háború. befejeztével a Tel Aviv-i politikusok nem a megbékélés bölcs és emberséges megoldásai után kutattak. Hanem ' puska tussal kergették határaikon túlra az arabokat. A palesztinai térségben — ennek akár jordániai, akár izraeli felében — élő arabok majdnem kivétel nélkül elesett, földhöz ragadtan szegény emberek. A természet mostoha körülményei soha sem kényeztették él ezt a népet, amelyet évszázadokig leigáztak a törökök, aztán a britek, mindvégig saját feudális uralkodó osztályuk. Nem háborús gyujtogatók ezek á sivatagi homokot túró, primitíven gazdálkodó parasztok, hanem mindenkinek kiszolgáltatott féljobbágyok. akikre niost mégis azt akarja rábizonyítani az agresszor, hogy „potenciális ellenségei”. A jelentések szerint az izraeli hatóságok mindeközben a legcinikusabb komédiától sem riadnak vissza: úgymond csak azt teszik át a Jordán folyó keleti partjára, aki előzőleg aláírja a nyilatkozatot, miszerint „önként távozik.” Mintha a világon bárhol is akadna most vagy jövőben fórum, amely ezen aláírások fejében felmentést adna. És a cinikus komédiázásit a politika fórumain is folytatják. Az egymást érő nyilatkozatokban szinte minden Tel Aviv-i politikus arról szónokol, hogy ők nem hóditó háborút indítottak az arabok ellen csupán „jogaikat és a tartós békét” akarják biztosítani. Még azt is tagadják, hogy a megszállt területeken tartósan akarnának berendezkedni, mert — úgymond —, ha az arab államok elfogadják követeléseiket, akkor hajlandók ^ tárgyalni a térség jövőjéről. Nem. kell politikai, fantázia ahhoz hogy átlássuk, miről és hogyan tárgyalnának, amikor szinte napok alatt kiürítenek megszállt területeket. De az emberiség nem tűrheti, hogy a huszadik század második felében is úgy bánjanak el egy néppel — ez esetben az Izrael körül élő arabokkal —, ahogy a bibliai időkben bántak el római légiók és protoriánu- sok az izraeliekkel. <H.) MOSZKVA A Szovjetunióban szombaton végrehajtották a soron lévő műholdkísérletet: felbocsátották a Kozmosz— 167-et. A szputnyikon elhelyezett berendezés szabályszerűen működik. SAIGON Az amerikai légierő pénteken és szombaton hajnalban folytatta offenzíváját Vietnam mindkét részében. Pénteken a VDK déli területei ellen intéztek sorozatos légitámadásokat és egy amerikai katonai szóvivő szerint Vinhtől 65 kilométerrel északra bombákat dobtak egy rakétakilövőhelyre, az amerikai szóvivő egy repülőgép elvesztését is- i merte be. A saigoni ameri- I kaj főhadiszállás jelentette, l hogy Saigontól 11 kilométerrel északkeletre egy amerikai katona „tévedésből'' dél-vietnami polgári személyekre gránátot lőtt ki. Négy dél-vietnami megsebesült. PEKING Az Űj Kína hírügynökség jelenti: Kína szombaton felrobbantotta első hidrogénbombáját. A sikeres kísérletet az ország nyugati térségében hajtották végre. Két év és nyolc hónap alatt ez volt a hatodik kínai nukleáris robbantási kísérlet. NEW YORK A Biztonsági Tanács hétfő délután ülést tart, hogy újból meghosszabbítsa az ENSZ ciprusi fegyveres erőinek június 26-án lejáró megbízatását. PÁRIZS A Párizs környéki Nan- terreben véget ért a legnagyobb francia szakszervezeti szövetség, a CGT 36. kongresszusa. Az elfogadott határozatokban a kongresszus résztvevői hangsúlyozzák, hogy a monopóliumok .támadása elleni harcban elengedhetetlenül szükséges a dolgozók akcióegysége. Követelte, hogy az amerikaiak haladéktalanul szüntessék be a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását és vonják ki csapataikat Dél- Víetnamból. A kongresszus állást foglalt, a közép-keleti konfliktus.'területi ánnexiók nélküli, békés megoldása mellett.' Elnökének Benoit' Franchont választották meg. BRASILIA A fegyvert viselő brazíliai politikusokat figyelmeztették, hogy mielőtt a parlament tárgyalótermébe belépnének, revolverüket hagyják kint. A parlament épületébe csak akkor léphetnek be a képviselők, ha előzőleg megmotozták őket. nem rejtegetnek-e puskát. Az új intézkedések előzménye az volt, hogy a múlt héten a tárgyalóterem folyosóján lövöldözés zajlott le két képviselő között, akik közül az egyik még most is kórházban van. Előtérben a szakközépiskolák — Módosul r▼ fisftrndiirendszer^ Nagyobb megyei hatáskör a kulturális kerítésekben IIku Pál beszéde a megyei tanácselnökök értekezletén A Parlamentben dr. Dal- los Ferencnek a Miniszter- tanács tanácsszervek osztálya vezetőjének elnökletével értekezletet tartottak a megyei, á fővárosi és a megyei, jogú városi tanácsok végre hajtó bizottságainak elnökei. Ilku Pál, művelődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja vitaindító referátumában hangsúlyozta, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében kulturális kérdésekben is megnő á tanácsok hatásköre és felelőssége. Az elfogadott elvek szerint a megyei tanácsok döntenek például a különböző 'oktatási intézmények fenntartásának, működésének számos kérdésében. A végrehajtó bizottságok ellenőrzik majd, területükön helyesen és hiánytalanul érvényesülnek-e művelődéspolitikánk elvei, országos céljai, figyelembe véve a helyi adottságokat. Lényegében tehát közvetlenül felelnek az iskolák oktató-nevelő munkájáért, s megnőnek a népműveléssel, a filmforgalmazással, a kul- túrházakkal kapcsolatos feladataik is. A tanácsi hatáskör bővülésének megfelelően átalakul a Művelődésügyi Minisztérium irányító, segítő tevékenysége: országos vagy regionális (helyi) érvényű jogszabályokkal, rendeletekkel gondoskodik az oktatási törvény gyakorlati végrehajtásáról (ilyen pl. tantervek, tankönyvek bevezetésének elrendelése, iskoláztatás stb.) A megyei tanácsok végrehajtó bizottságainak rendelkezésére bocsátja’ az országos tapasztalatok elemzését, összegezését, „ melyből a helyi szervek sáját munkájukra nézve is hasznos következtetéseket vonhatnak le; a különféle intézményekben ellenőrzik művelődéséé oktatáspolitikai elveink alkalmazását,: hogy egy-égy időszakban a követelményeknek megfelelően ala- kul-e oktatásügyünk, művelődésügyünk helyzete. Ilku Pál a továbbiakban rátért az iskolareform végrehajtásának néhány kérdésére. Hangsúlyozta: az általános iskola változatlanul közművelődésünk alapja; fejlesztése, hálózatának teljes kiépítése és az ezzel együttjáró gazdasági döntések teljes egészükben „ tanácsok hatáskörébe kerülnek. A helyi államigazgatási szervek a jövőben nem kapnak központi irányszámokat, éppen ezért nyomatékosan figyelmükbe ajánlja hogy a középiskolához szükséges színvonalemelést, a fizikai dolgozók gyermekeinek előbbre jutását az általános iskolában alapozzuk meg. A művelődésügyi minisz tér elismerő szavakkal méltatta a tanácsoknak a körzeti iskolák hálózatának kiépítésében elért eredményeit. A körzeti iskolák száma már meghaladja /az ezret, s kevés híján négyezer gyerek lakik a tanyai kollégiumokban, amelyek felépítéséhez, berendezéséhez a költségek háromnegyed részével járultak hozzá, a ta-. nácsok. Nem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy az örvendetes fejlődés ellenére‘még több mint ötvenezer kisdiák vonattal, autóbusszal vagy más közlekedési eszközökkel,, naponta fárasztó utazással juthat csak el a körzeti iskolákba. Ezért további erőfeszítésekre van szükség hogy növeljük a bentlakásos intézmények befogadó képessé- , gét, csökkentsük a bejáró diákok számát. A népgazdaság szükséglete a gyorsan növekvő érdeklődés is megköveteli, hogy a jövőben már nagyobb gondot fordítsanak a szakközépiskolák hálózatának bővítésére. Nem Volna helyes csak a helyi munkaiehetőségekhez szabni a felvételi keretszámokat, hiszen ezek az oktatási .intézmények adhatják a műszaki egyetemek és főiskolák utánpótlásának jó . részét is. Ezért a hetvenes évek elejére a szakközépiskolák javára változtatjuk meg a gimnáziumok és a szakközépiskolák. ma még egészségtelen, arányát. Ez az űj' típusú oktatási i’ntéz- iVxnány' a szó szoros értelmében áz életre késatf fél a fiatalokat. Eddig- végzett ■hallgatóink 70 Százaléka helyezkedett el tanult szakmájában. s az egyetemre, felsőfokú technikumba, je- jelentkezett növendékeinek több mint 50 százalékát felvették. Az idén érettségizett mintegy 51 ezer fiatal 69,2 százaléka jelentkezett egyetemre. főiskolára. A felvételi vizsgák lebonyolítása és az igazságos döntések meghozatala tehát ebben az évben is nagy feladatokat ró a felsőoktatási intézmények tanáraira. Népünk most is. elvárja tőlük, hogy a legrátermettebbek számára adjanak lehetőséget a lov auu tan olásra, s utí liü(2j.rullj.Ovijulltuv ti *ilUi*iVtvű*i.A.-UUA' 6iielücgeb gyeraieke] — íuou- uuLUA ij.iv.u i'cti, & ufcjc .-tjeié I lííüií-tül mUüOoUi aZ coliul j-TCx*Ub^cl'. í O v at/Ű. ta & icaijUgcudűUt.ii UK a kis' keresetű csaiuuOK Lidii, iüiiyiül, ciiirtívlA-OI • dzonoan. arra wuieKeuLoc», aogy az oszcoiicuj eiiiyeré- ieDen nagy odd szelepe legyen a lanuimanyi civa- inényneK. a minis«, uj mn meghatározza az ösziof.uij- rendszer elveit es a. .ur alások feltételeii; az jszton-. dijak odaítélésében. megnő az egyetemek. fő;.-kólák szerepe és felelőssege; és fokozottabb mértékűén kérik ki a KlSZ-izet, te. 6K véleményét. A társadalmi ösztöndíjak megtartására kell törekedni azzal azonban, hogy elsősorban1 a kis keresetű családok gyermekei kapják, s főleg vidéki munkavállalásra ösztönözzenek. Egyéb kulturális kérdésekről szólva a művelődésügyi miniszter hangsúlyozta; minden területen az új követelmén/eknek megfelelően kell szabályozni a gazdálkodás rendjét. Felül kell vizsgálni, pl. a keskenyíil- met vetítő mozik jelenlegi hálózatát. Filmszínházaink a televízió elterjedése előtt a kultúra igen fontos közvetítői voltak.' A tv-előfizetők számának gyors növekedésével egyidejűleg azonban évről évre csökkent a. mozilátogatók száma, s a ses- kenyfilmes mozik, amelyeknek száma közel jár a háromezerhez, több mint imr. minckettő millió forintos ráfizetéssel működtek 'I960 —1966 között. Helyes .lenne, ha a tanácsok mielőbb. felülvizsgálnák á mozihálóza- tot s alapos mérlegelés után' eldöntenék: ‘ hol kell megszüntetni,'', vágy ■ ttfe- szervek, .'így ■ ésétl'eg ' a 'termelőszövetkezetek kezelésé, be adni ezeket az. intézményeket. Sző esett árról Is, hogy ' a népművelés területén ezután is valamennyi érdekelt állami és társadalmi szervezet összefogása, sokoldalú ■ együttműködése a cél. Támogatni kell a közös vállalkozásokat. Bátorítsák az új kezdeményezéseket, amelyek kedvező feltételeket teremtenek a művelődési otthonok, a' klubok a könyvtárak munkájához.1 növelik a bevételeket, hiszen minden művelődésügyünket. a kultúrát .szolgálja. TÍMÁR EDE: Az 5817-cs 12. Egy interjú válaszai Pablot, Beppót és Andy Idenst meghívom a snaek- bárba. Hadd legyen egv kellemes búcsúestjük, — Mint leendő tulaj? — kérdi Andy és vigyorog. Ez a három fiú áll hozzám a legközelebb. őket beavattam a tervembe. Tudják, hogy Bibivel a snack-bár bérletére gyűjtünk. Nem vagyunk az autóbuszhoz kötve. Beppo elintézte .egy’ honfitársával, aki a tábor szállító szolgálatánál altiszt, hogy kapjunk egy Jeepet. — Minden Oké! — mondja Beppo, amikor a Jeep előáll.' A snack-bárban most is sok a vendég. Délután telefonáltam, "s így a1 számunkra ’ fenntartottak egy aszfalt. Szépen megtérítették, még virág is van rajta. Bili mosolyogva, kedvesen köszönt bennünket. — Gratulálok a rangotokhoz fiúk — mondja. Beppo, Pablo és Andy sorra, esetlenül kezetcsókol- nak Bibinek. — Ugyan fiúk, mire való ez? — próbálja elhárítani barátaim szokatlan kedvességét. — Már nem faragatlan közlegények, hanem az amerikai hadsereg altisztjei vagyunk. Gentleman módjára kell viselkedni — tréfál Pablo. Megcsókolom Bibit. — Gratulálok szívem — mondja, de a tekintetében szomorúság bújkál és érzem a hangjából is, hogy cseppet sem örül a rangomnak és a tanfolyam befejezésének. A fiúk tréfálkoznak, hangoskodnak, isznak. Kívánom a whiskyt én is, de Bibi nem akarja, hogy igyam. — Ez a búcsúesténk — súgja. — Azt akarom, hogy szép legyen. S a többiek, mintha meg- éreznék ezt, szokásuktól eltérően nem erőltetik, hogy igyam. — Mikor indultok? — kérdezi Bibi. — Holnap dél körül. — Hová? — Nem mondták meg. Andy a wurlitzerhez lép. Bedob egy öt centest. Rumba harsog. Beppo feláll és megkérdi tőlem: — Megengeded, hogy Bibivel táncoljak? — Természetesen. Beppo és Bibi táncol. Pablo Bilitől kér engedélyt, hogy Liliéi fordulhasson egyet. Bili kivételesen megengedi ezt. Andy a wurlitzernél vezényel, mintha ő lenne a karmester. Bili rágyújt. Elgondolkodva fújja a füstöt, — Szóval befejeztétek? — Be — mondom neki kurtán. Zsebébe nyúl. Gyűrött újságot vesz elő. Szétnyitja, ujjavai rámutat egy cikkre és a lapot átnyújtja az asztal fölött nekem. — Olvasd el ezt — mondja. Az „U. S. News and World Report” 1964. június 8-i számát tartom a kezemben. A Bili által megjelölt oldalon, nagybetűs címekkel és alcímekkel tálalva ezt olvasom: „Munkatársunk otthonában felkereste R. L. Moore írót, aki Dél-Vietnamban hosszabb időn át együtt harcolt a különleges haderő katonáival. íme munkatársunk kérdései és a neves író válaszai. Kérdés: Mi a véleményük erről a háborúról a Vietnamban állomásozó közkatonáknak? Válasz: Ezt a háborút olyan háborúnak nevezik, amelyben nincs köszönet. Azt mondják, hogy idehaza senki sem tudja, hogy mi történik, és nem is törődnek vele. Kérdés: Az amerikaiak feladata a harc, vagy pedig csak a vietnamiak harci kiképzése ? Válasz: A kiképzés a feladatuk de maguk is részt vesznek a tényleges harcban. Kérdés: A harc legnagyobb részét nem a reguláris vietnami hadsereg csapatai folytatják? Válasz: Mint már említettem, a harc legnagyobb részét a különleges alakulatok és a hozzájuk tartozó irre- guláris csapatok vívják. Ezek mennek harcba és támadnak, s ezek állítanak fel csapdákat. Gerillákként harcolnak. Kérdés: Jó felszereléssel , rendelkeznek, a különleges alakulatok? Válasz: Igen. Ebből a szempontból nincs helye a bírálatnak. A felszerelés jó és minden lőszert megkapnak, amire szükségük van. Az új típúsu fegyverek kitűnőek. Uj típusú M—79 grá- nátvetővel rendelkeznek, ami a legjobb fegyver, amit valaha láttam. Majdnem 200 yardnyira veti a gránátot és külalakra puskához hasonlít. (A szerkesztőség megjegyzése: A különleges alakulatok másik legfontosabb fegyvere az AR—15 típusú. 22-es kaliberű automatapuska, ami hatalmas ütőerejű és igen könnyű fegyver). Kérdés: A vietnamiak is kapnak ezekből a kitűnő fegyverekből ? ? Válasz: Kaptak, de a Viel Kong elszedte tőlük. Kérdés: A különleges ala kulatok hatékonysága ellené re olyan jelentések érkeznek hogy elveszítjük a háborút Válasz: Igen,. de sokkal gyorsabban elvesztenénk, ha a különleges alakulatok nem volnának ott...” ' ~>í * Először csak felületeséit,” de néhány mondat után egyre nagyobb érdeklődéssel olvastam ezt a furcsa interjút. Aztán megkérdeztem Bilitől: — Miért akartad, hogy olvassam? — Csak — feleli kurtán. — Valami célod -: mégiscsak van vele. — Semmi különös. — Ne szédíts. • ' — Jó. Azért mutatóit» ezt az interjút, mert... mért áz öcsém is ilyen ki tűnő fegyverekkel volt felszérelve mégis elpusztult. — Hol? — Vajon hol? Hát Viet namban. Bili arcán látszik, .hogj szenved. Lehajt egy .pohát whiskyt és ismét rágyújt — Nagyon szerettem —• mondja. — Éppen ilyen korú volt, mint te. — Miért mondtad el ezt nekem?... Bili szemében könn-y csillan. Megöleli és megcsókolja barátaimat. A fiúk elcsendesednek. — Ugye, megígéritek nekem, hogy vigyáztok rá . mutat felém Bibi majd hozzáfűzi — És... és visszahozza-, tok őt nekem. (Folytatjuk)