Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-04 / 103. szám
Tanácskozik a szakszervezetek kongresszusa U. A szakszervezetek feladatai az életszínvonal, az élei* és munkakörülmények javításában az érdekvédelmi tevékenység fejlesztésében (Folytatás az 1. oldalról) Az életszínvonal alakulásának legdöntőbb eleme: a bérek, a jövedelmek. A következő években még határozottabban akarjuk érvényesíteni azt az elvet, hogy a bérek és pénzjövedelmek a munka társadalmi hasznosságától, az egyén teljesítményétől, a kollektíva eredményétől függjenek, ennek alapján a jövedelmek differenciáltabbak lesznek, ami törvényszerű is. Ismeretes, hogy bérrendszerünk magán viseli eddigi fejlődésünk jeleit. A gazdaságfejlesztés extenzív módszere az életszínvonal- politikára is hatott. Terveinkben kitűzött reálbér — reáljövedelem — emelési céljainkat valóra váltottuk. Bizonyos munkáskategóriák keresete azonban éveken keresztül alig változott. A reáljövedelem emelkedésének nagyobb része származott a létszámnövekedésből és kisebb része a reálbérek fejlődéséből. A korábban részletekre menő központi utasítások is évekig gátolták a vállalati bérpolitika hatékony alakítását. Bár az utóbbi években valamennyire javült a helyzet. A következő időszak feladata lesz a keresetek további differenciálása, a helyi bérpolitikai módszerek finomítása. A vállalati hatáskör megnövekedése folytán az üzemi, gazdasági vezetők és a szakszervezeti szervek hatáskörébe kerül a helyi bérpolitika továbbfejlesztése. Általános központi irányelvek alapján. Az üzemeknek és vállalatoknak több lehetőségük lesz, hogy az ügyet jobban szolgáló, a dolgozó érdekeinek és igazságérzetének a mainál jobban megfelelő bérpolitikát valósítsanak meg. Az eddiginél nagyobb különbséget keli tenni a dolgozók között a bérekben és a jövedelemben, a jutalomban és az év végi nyereségrészesedésben. Bár ez a dolgozók érdeke is, a gyakorlatban mégsem mindenki fogadja megértesse!. A gazdasági vezetők és a szakszervezeti szervek igényeljék a munka során is a dolgozók összességének segítségét. így kevesebb lesz a tévedés, ugyanakkor felül tudnak kerekedni az esetleges meg nem értésen. A bérekben jobban kifejezésre kell jutnia a szakképzettségnek, a szorgalomnak, a munkaártalmaknak, a nehéz fizikai munkának A vállalati önállóság növelésével a dolgozók személyi jövedelme attól függ, milyen az egyén teljesítménye, hogyan alakult a vállalat jövedelmezősége. A részesedési alap felhasználható bérekre, jutalmakra, prémiumokra, év végi részesedésre. Az 1968. január 1-én hatályba lépő gazdaságirányítási rendszer lehetővé teszi, hogy a gazdasági vezetők jövedelme eredményes gazdálkodás esetén nagyobb ütemben emelkedjék. Ha azonban a vállalat nem jövedelmező, a vezetőknek még az alapbére is csökkenni fog. A munkásoknak és az alacsony beosztású alkalmazottaknak az elért teljesítmény után járó teljes munkabérét viszont — a vállalati munka eredményességétől függetlenül — szavatolni kell. Az elmondottak is érzékeltetik felelősségünket az ösztönzőbb bérpolitika kialakításában. Ezért úgy véljük indokolt, ha a kongresszus felhívja az újonnan megválasztandó Szakszervezetek Országos Tanácsának és a szakszervezetek központi vezetőségeinek a figyelmét arra, hogy nagyon gondosan kísérjék figyelemmel — különösen 1968. január 1-e után — a vállalati önállóság következtében. a vállalati jövedelmezőség alakulása nyomán előállt helyzetet. Legyenek figyelemmel a költségvetésből gazdálkodó szervek és intézmények dolgozóinak kereseti arányaira, illetve azok alakítására, fejlesztésére is. Bérpolitikánk fejlesztésének iránya is bizonyítja, hogy a gazdasági mechanizmus reformja a dolgozók érdekeit szolgálja. Mint már említettem, a jövőben fokozatosan arra törekszünk, hogy a munkabér jobban függjön a munka társadalmi hasznosságától. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti jövedelem fogyasztásra szánt részéből a jövőben többet fordítunk a bérekre. Ennek következtében a bérek gyorsabban növekednek majd, mint a juttatások. Ez nem jelenti azt, hogy a társadalmi és üzemi juttatásokra fordított összegek csökkeni fognak. Sőt, a népgazdaság, a vállalatok helyzetének javításával, amint erre lehetőség van, a juttatásokat tovább kell fejleszteni. A szakszervezetek egyetértenek azzal, hogy egyes juttatások helyi hatáskörbe kerüljenek. A helyi hatáskörökbe kerülő juttatások egy része, mint például a munkaruha, munkásszállás, munkásszállítás a vállalati termelési költségeket terheli, mert e juttatásokat — egyebek közt — munkaerőgazdálkodási okok indokolttá teszik. A gyermekintézmények fenntartásának költségeit — amelyeket az 1967 évi norma szerint kapnak a vállalatok — más célokra felhasználni nem lehet. Az üzemétkeztetés fenntartásáról, fejlesztéséről a vállalat dönt, a dolgozók véleményének figyelembe vételével. Az üzemi étkeztetésre biztosított összeget egyéb szociális célokra is fel lehet használni, mégis azt tanácsoljuk, hogy továbbra is tartsák fenn és a vállalat eredményességétől függően, ha mód van rá, fejlesszék tovább az üzemi étkeztetést A szolgáltatásokról szólva Gáspár Sándor rámutatott: az ipari szolgáltatásoknak az a része, amely a lakosság olyan igényeit elégítik ki, mint a karbantartás, javítás, mosás, vegytisztítás, nem fejlődik kielégítően, mert az illetékes állami szervek eddig kevés figyelmet és anyagi erőt fordítottak rá. Különösen nehéz helyzetben vannak az állami és tanácsi szolgáltató vállalatok. Ebben szerepet játszott az is, hogy megoldatlan a szolgáltatások felső szintű koordinálása és a szolgáltatások iránti igények és lehetőségek sokoldalú felmérése. Javaslatot készülünk tenni a kormánynak, hogy az illetékes állami szervek dolgozzanak ki megfelelő intézkedéseket e szolgáltatások fejlesztésére és lépjenek fel az árakat túllépő kisiparosokkal, szövetkezetekkel szemben. A szakszervezetek véleménye szerint az állami szerveknek gondoskodniuk kell arról, hogy — különösen egyes ipari szolgáltatási árak kialakítása során — messzemenően vegyék figyelembe a szociális, egészség- ügyi és politikai meggondolásokat. A jelenlegi szolgáltatási árak — bár gyakran önköltség alatt vannak, mégis — elég magasak. Ha az állami szervek fokozottabban gondoskodnak e területen a műszaki fejlesztésről, az önköltség csökkentéséről, az a szolgáltatási árak csökkentését fogja eredményezni. Az árszínvonal alakulása jelentős befolyást gyakorol az életszínvonalra. Az árak ellenőrzésében való részvétel ezért fontos érdekvédelmi feladat. Köztudott, hogy jelenlegi árrendszerünk nem ösztönöz eléggé a fogyasztási szerkezet korszerűsítésére, nem gyakorol kedvező hatást a termelésre. A szak- szervezetek ezért egyetértenek azzal, hogy a gazdaság- irányítás új rendszerében a termelői, a fogyasztói és a szolgáltatási árakat fokozatosan az értékükhöz kell közelíteni. Ez hosszabb idő kérdése, mert a helyes arányokat az életszínvonal rendszeres emelésével párhuzamosan kell kialakítani. A szakszervezeteknek is feladata, hogy állandóan figyelemmel kísérjék az árszínvonal alakulását, elősegítsék, hogy az ármódosítások összhangban legyenek a dolgozók élet- és munkakörülményeinek rendszeres javítására vonatkozó politikai célkitűzésekkel. Következetesen kell érvényesíteni azt az elvet, hogy az esetleges hatósági áremelést olyan áruk árának a leszállításával kell ellensúlyozni, amelyeket az áremelés által érintett rétegek fogyasztanak. A fogyasztói árak egy részének szabadabbá tételét is ezeknek az elveknek megfelelően, fokozatosan kell bevezetni. A piac, a kereslet és kínálat hullámzása, a szabadpiaci árak és némely, nem alapvető fogyasztási cikk árának mozgását eredményezheti. Rendszerünkben minden eszköz rendelkezésre áll, hogy ezt szabályozzuk. A szakszervezeteknek is feladatuk őrködni afölött, hogy az árpolitika elősegítse a dolgozók életszínvonalának megalapozott rendszeres emelését. A harmadik ötéves tervben kitűzött élet- színvonal emelési programot teljesíteni kell. A IX. pártkongresszus felkérte a szakszervezeteket és a kormányt, hogy dolgozzák ki a munkaidő csökkentésre a részletes elképzeléseket. A szakszervezetek örömmel teljesítik ezt a feladatot, a tárgyalások már előrehaladtak. A kialakult elképzelések a következők: A bérből és fizetésből élő dolgozók munkaidejét fokozatosan heti 48 óráról 44 órára kell csökkenteni. Először — 1970 végéig — az iparban dolgozók munkaidejének csökkentését kell végrehajtani. A rövidebb munkaidőt a vállalatok belső tartalékainak felhasználásával, önerőből, változatlan keresetek mellett, termeléskiesés, önköltségnövekedés nélkül kell bevezetni. A munkaidőcsökkentést, mivel lehetőségeink korlátozottak, nem tudjuk egyszerre a népgazdaság valameny- nyi ágában végrehajtani. Első lépésként az ipari dolgozókra kerül sor. Ezt a lépést indokolják a munkaerőellátási gondok és az, hogy ezzel is vonzóbbá kell tenni az ipari munkahelyeket. Ezzel a sorrenddel ösztönözni is kívánunk minden más dolgozó réteget arra, hogy minél gyorsabban megvalósuljanak a munkaidőcsökkentés feltételei az iparban és ezután sor kerülhessen rá más munkaterületeken Is. Különösen ott indokolt az iparral egy- időben végrehajtani a munkaidő csökkentését, ahol az eddigi feszültség még tovább fokozódna. Jelenleg egyes területeken — pl. a közlekedésben — a munkaidő meghaladja a havi 210 órát. Itt is törekedni kell a jelenleginél rövidebb munkaidő bevezetésére. Jól tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű, de a gazdasági vezetésnek és a szakszervezeteknek mindent meg kell tenniok annak érdekében, hogy a munkaidőt e területeken is csökkentsék. Az egészségre ártalmas munkakörökben pedig be kell fejezni a munkaidő csökkentését. Tovább rövidítjük a munkaidőt azokban az iparágakban is, ahol az mar jelenleg is kevesebb 48 óránál. Ilyen pl. a textilipar. Azt hiszem, ha figyelembe vesszük a munkaintenzitást, a munkakörülményeket és azt a legjelentősebb érvet, hogy itt túlnyomó többségében nők dolgoznak három műszakban, senki sem vitatja annak jogosságát, hogy a munkaidő legalább olyan mértékben csökkenjen, mint az ipar egyéb területein. A munkaidőcsökkentés módjáról —, hogy a heti vagy a napi munkaidőt szállítsák-e le, — a helyi gazdasági és szakszervezeti szervek, a dolgozók véleményét figyelembe véve döntsenek. A dolgozók számára hasznosabb a heti munkaidő csökkentése. Hangsúlyozni kell; e nagy jelentőségű intézkedés gyakorlatilag csak akkor fogja éreztetni a hatását, ha a munka jobb megszervezésével együtt lényegesen csökken a túlórák száma. A munkaidőcsökkentés helyes végrehajtásáért a minisztériumok felelősek, de a szakszervezetek is fogjanak hozzá javaslataik előkészítéséhez. Vizsgálják meg a gazdasági vezetéssel együtt milyen tartalékok állnak rendelkezésre a kieső munka- időalap fedezésére. Nagy gonddal mérlegeljék a belső tartalékokat. a munkaerő- helyzetet. az egészségi ártalmakat. Mozgósítsák a dolgozókat is a tartalékok feltárására, segítsék a műszaki fejlesztést, az újítások és találmányok bevezetését. A rövidebb munkaidő bevezetésével egyidőben — ahol szükséges — meg kell változtatni a szociális intézmények nyitvatartási idejét. A kereskedelem és a közlekedés is alkalmazkodjék a megváltozott igényekhez. Legjelentősebb szocialista vívmányaink egyike a munkanélküliség megszüntetése. Ennek belpolitikai és nemzetközi hatása egyaránt jelentős. A szakszervezetek ezért szükségesnek tartják, hogy a kormány a népgazdaság fejlesztésének ütemét és irányát oly módon határozza meg, hogy továbbra is biztosítva legyen a teljes foglalkoztatottság. A foglalkoztatós jelenlegi színvonalát fenn kell tartani, de a jövőben ez csak a vállalatok közötti és iparágak közötti munkaerő átcsoportosítás mellett lehetséges. Bizonyos vállalatok a kelleténél több munkaerőt alkalmaznak, mint amennyit a gazdaságos termelés indokol. Más vállalatoknál pedig munkaerőhiány van. A szakszervezetek is úgy ítélik meg, hogy ezen a helyzeten változtatni kell. Amelyik üzemben, vagy iparágban ugyanis munkaerőgondokkal küzdenek, ott bizonyos társadalmi igényeket nem tudunk kielégíteni. Ugyanakkor ezeken a területeken a dolgozókat megengedhetetlenül sokat túlóráztatják. Ahol pedig munkaerőfelesleg van, ott romlik a gazdasági eredmény és káros erkölcsi jelenségek is keletkeznek. A jelenlegi helyzet tehát sok rendellenesség forrása. Ezen változtatni kell, ezzel mi is egyetértünk. Helyeseljük a vállalatok, az iparágak közötti munkaerő-átcsoportosítást. A szakszervezeti alapszervezetek minden vállalatnál követeljék meg, hogy a vállalati gazdasági szervek nagy gonddal vizsgálják meg, hogyan foglalkoztathatják dolgozóikat gazdaságos termeléssel. Ha ez nem oldható meg, képezzék át, csoportosítsák át őket gyáron belül, és ha más megoldást nem találnak, helyezzék át őket más gyárba. Fontos feladatunknak tartjuk ezt, mert helyenként a jobb munkaerőgazdálkodás lényegét hajlamosak csupán abban keresni, hogy a vállalati többletlétszámot leépítsék és kevésbé kutatják a meglevő létszám gazdaságos foglalkoztatási lehetőségeit. A mezőgazdaság szocialista átalakításának befejezésével falun is jobbak lettek az élet- és munkakörülmények. A kormány idevonatkozó intézkedései kedvezően hatottak. A faluról azonban még tart — főleg a férfi munkaerő — városokba áramlása. Ez növeli a nehézségeket a városban, de falun is. Szükségesnek tartjuk, hogy az illetékes állami szervek nagyobb figyelmet fordítsanak a munkaerő városba áramlásának megakadályozására. Elismerjük a vállalatvezetők jogát arra, hogy kiválasszák a vállalatok számára legmegfelelőbb dolgozókat. De a dolgozóknak is megvan az a joguk, hogy megtalálják a képzettségüknek és képességüknek legjobban megfelelő munkahelyet. Ez az egyénnek és a társadalomnak egyaránt érdeke. A szakszervezetek a foglalkoztatottság növelése és a jövedelem emelése végett helyeslik a bedolgozói rendszer kiszélesítését. A szakszervezetek javasolják: a kormány kötelezze a minisztériumokat, tanácsokat, hogy dolgozzák ki a racionális foglalkoztatásra való áttérés tervét. Az ötéves terv lehetőséget ad a felszabaduló munkaerő hasznos foglalkoztatására, elhelyezésére. Javasoljuk azt is. hogy amennyiben valamely vállalat, intézmény, gazdasági egység olyan mértékű létszámcsökkentést kíván végrehajtani, amely az adott területen a foglalkoztatási viszonyokat erősen érinti, akkor ehhez a szak- szervezet engedélye, vagy egyetértése legyen szükséges. Szükségesnek tartjuk, hogy a helyi foglalkoztatási helyzetet, a megoldás lehetőségeinek a felkutatása, elősegítése céljából az üzemekben a dolgozókkal vitassák meg. A munkaerő-átcsoportosítás a termelékenység emelését szolgálja, ezért a dolgozóknak is általános érdeke. Azoknak, akiket ez személyesen érint, természetesen gondot és kellemetlenséget jelent. Ezt helyileg a gazdasági vezetők és a szakszervezeti szervek emberséges módon enyhítik. Az átcsoportosításoknak van azonban más oldaluk is. Az, hogy nem kedveznek azoknak, akik ' a munkahelyet nem becsülték, pihenőhelyül használták. Növekedni fog a munkahely becsülete, erősödni fog a törzsgárda. — Ismeretes, hogy egyre több lakás épül hazánkban. Számtalan új lakótelep, városrész, sőt új város teszi kényelmesebbé, szebbé dolgozóink életét. A lakáshelyzet azonban változatlanul nagyon nehéz. Szükségesnek tartjuk, hogy a koi-mány a lakásépítési program megvalósítása érdekében az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket tegyen, mert a távlati lakásépítési program teljesítésében némi elmaradás mutatkozik. Bár évről évre nagyobb összeget fordítunk lakásépítésre, mégis a nemzeti jövedelemnek erre a célra — különösen az állami lakásokra — fordított része nem növekszik úgy, ahogy ez szükséges lenne. Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a korszerű technika általános alkalmazására, a rendelkezésre álló kapacitás teljes kihasználására. A lakásépítéshez szükséges anyagok és felszerelési tárgyak gyártásának gyorsítására átfogó intézkedések szükségesek. Ez a lakások építési önköltségének csökkentését fogja eredményezni. Ily módon újabb tartalékok tárulnak fel a lakások építésére. Szóvá kell tenni, hogy bár az újonnan épült lakások száma állandóan emelkedik, mégis általában a munkásoknak, de különösen azoknak az ipari munkásoknak és alkalmazottaknak az igényét, akiknél az egy családtagra jutó jövedelem a legalacsonyabb, még az épülő lakások arányában sem tudjuk kielégíteni. Ennek különböző akadályai vannak, ezek a következők: — Ma sokféle lakás épül. Van állami lakás, öröklakás, szövetkezeti és társasház. Ez a széles skála jó, de figyelembe kell venni, hogy a mai kereseti viszonyok mellett öröklakás, társasház, sőt szövetkezeti lakás a munkások és alkalmazottak egy része számára a terhek miatt hozzáférhetetlen. — Tapasztalataink szerint az újonnan felépült állami lakásokat nem mindig azok kapják, akiket szociális, egészségügyi helyzetük miatt a leginkább megillet. Ez ismét a munkásokat és az alacsony keresetű alkalmazottakat sújtja, még a tipikusan munkáslakta területeken is. A tanácsoknak kell határozott intézkedéseket tenniük a lakáselosztás igazságosabbá tételére. — Hazánkban az elmúlt 20 év folyamán a lakbérek különbözőképpen alakultak. Vannak igen alacsony lakbérek, de az újonnan felépített lakások bére, pontosabban a fenntartási költsége ma már elérte azt a szintet, hogy a mai kereseti '.’iszonyok között azt tovább emelni nem helyes. Sőt egyes alacsony keresetűek már nem tudják megtartani a számukra kiutalt újonnan épült lakást. — Szükségesnek tartjuk, hogy a szövetkezeti lakásoknál a kiinduló hozzájárulás mértékét és a kölcsön nyújtásának módját méginkább tegyék függővé az egy családtagra jutó jövedelem nagyságától. Megítélésünk szerint a következő ötéves tervben felül kell vizsgálni egész lakásépítési konstrukciónkat. A 15 éves lakásépítési terv teljesítéséhez az állami ráfordításokon túl, az üzemi források, a társas- és egyéni építkezések fokozottabb igénybevétele szükséges. Figyelembe véve, hogy nagy erőfeszítések történnek a gazdaságirányítás új rend* szere bevezetésének eredményeként az életszínvonal nöJ velésére, szükségesnek tart* juk, hogy a távlati gazdaságfejlesztés részeként, a kormány életszínvonal-politikájának hosszabb időre szóló kidolgozását. E tervnek tartalmaznia kellene elsősorban a lakáskérdés megoldás sát, a sokgyermekes családok életkörülményeinek ja* vitását, az egészségügy szín* vonalának növelését, a nyug* díjrendszer továbbfejlesztés sét; az idős dolgozók általános szociális helyzetének további javítását, valamint a foglalkoztatottság, a bér- és árpolitika továbbfejlesztését. Nem feledkezhetünk meg a dolgozók bizonyos rétegei szociális helyzetének további javításáról sem. Jól tud-' juk, hogy vannak, akiknek élete hazánkban ma még nem könnyű. Kik ezek? Nagycsaládosak, ahol a gyermekek még nem keresnek^ a családfenntartó szakképzetlen; öregek, akiknek a nyugdíja alacsony és gyermekeik nem tudják, vagy nem akarják őket segíteni; ide kell sorolni azokat a dől* gozó nőket, anyákat, akik nehezebb körülmények között dolgoznak, élnek. Egész társadalmunknak kötelezettségei vannak az öregekkel, a csökkent munkaképességűekkel, a nagycsaládosokkal szemben. Eddig is sokat tettünk érdekükben. De számos további intézkedés szükséges. Hazánkban az átlagkereset valamivel 1800,— Ft felett van. Az 1959 után, hosszú szolgálati idő alapján megállapított nyugdíjak átlaga meghaladja az 1100,— Ft-ot. Akik ismerik a kapitalista országokban a nyugdíjak és fizetések közötti különbséget, azok jól tudják, hogy emiatt nem kell szégyenkeznünk. Ugyanakkor azt is meg kell mondani, hogy a régebben, vagy a rövidebb munkaviszony alapján megállapított nyugdíjak átlaga ennél lényegesen alacsonyabb. Tehát tovább kel! csökkenteni a régebben és az újonnan megállapított nyugdíjak közötti különbségeket. Az árváltozásoknál a nyugdíjak szintjét a régebbi vásárlóértéken kell tartani. A nyugdíjrendszer alapvetően jó. De vannak bizonyos kötöttségei, amelyeket fel (Folytatás a 3. oldalon) 1967. május l. 2
