Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-11 / 109. szám

£_YDK külügyminisztériuma szóvivőjének nyilatkozata Sörét bombát szórnak az amerikaiak Hanoi (TASZSZ): A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riumának szóvivője szerdán nyilatkozatot tett azzal kap­csolatban, hogy az amerikai légierő Észak-Vietnamban bűnös módon sörétbombát alkalmaz, amely kizárólag emberek megölésére és meg- sebesítésére szolgál. Minden sörétbomba — mutat rá a nyilatkozat — négyszáz—nyolcszáz gramm súlyú és háromszáz fémsö- rétet tartalmaz. Egy tar­tályban körülbelül 600 ilyen bomba van. A tartá­lyok robbanáskor több, mint 150 000 kis sörétet és repeszt szórnak szerteszét. Ezek az átlagosan hat milli­méter átmérőjű sőrétek egyáltalán nem okoznak kárt a katonai létesítmé­nyekben, vagy az épületek­ben. Az amerikai agresszorok már több, mint két éve tervszerűen alkalmazzák a sörétbombákat a városok, lakótelepek, a falvak, isko­lák, kórházak ellen. Április 20-án amikor Haiphong üze­meit és lakónegyedeit bom­bázták, körülbelül ötven re­peszbombákat tartalmazó tar­tályt dobtak le az amerikai repülőgépekről. Hanoira és környékére április 24-től május 5-ig összesen körül­belül száz ilyen tartályt dobtak. Az agresszorok taktikája rendszerint az, hogy miután ledobták a gyújtó- és na­palmbombáikat, sörétbom­bákat szórnak az életben maradott és a fedezék­ből menekülő emberekre. Johnson, az Egyesült Ál­lamok elnöke — hangsú­lyozza a nyilatkozat — is­mételten azt hangoztatja, hogy az amerikai repülőgé­pek állítólag csupán „a be­ton- és acéllétesítményekre’' mérnek csapásokat és igye­keznek elkerülni az ember­áldozatokat. Az igazság ezzel szemben az, hogy az Egye­sült Államok olyan fegyvert alkalmaz, amely kizárólag a lakosság pusztítására szol­gál. A külügyminisztérium szó­vivője megjegyzi, hogy az Egyesült Államok külügymi­nisztériuma május 6-án hosszú köntörfalazás után beismerte a sörétbombák al­kalmazását. A VDK külügy­minisztériuma erélyesen til­takozik és keményen elítéli az amerikai imperialisták barbár bűntetteit. (MTI) Hazaárulás vádja And reasz Papandreu ellen Andreasz Papandreu volt képviselő a Centrum Unió pártvezetőjének fia ellen az ügyész az úgynevezett Asz- pida-szervezetben való rész­vétel miatt hazaárulás vád­ját emelte és elrendelte vizs­gálati fogságát. Az ifjabb Papandreut, akit a katonai rezsim hata­lomra jutása, április 21-e óta egy Athén környéki szállodában tartanak fogva, szerdán délelőtt több órán át hallgatta ki Szókratész Szokratidisz athéni ügyész. Ezután jelentette be letar­tóztatását „hazaárulásra va­ló titkos szervezkedés miatt.” Mint ismeretes, az úgyne­vezett Aszpida-per során, amelyben 2—18 évi börtönre Ítélték a királyság megdön­tésére és semleges állam megteremtésére való szer­vezkedés vádjával a hadse­reg 10 tisztjét, több ízben hivatkoztak Andreasz Pa­pandreu nevére. Papandreu állítólag támogatta a szer­vezetet, de a katonai rend­szer hatalomra jutásáig parlamenti mentelmi joga miatt nem vonták büntető­jogi felelősségre. A hatalomra jutott kato­nai junta egyik vezetője ki­jelentette, hogy a több, mint 6000 politikai fogoly közül senkit sem akarnak kivégez­ni. A katonai hatalomátvételt indokolni próbálva, Szpan­didakisz kijelentette, a had­sereg nem nézhette többé tétlenül „a széles körű kor­rupciót, a parlamenti de­kadenciát, az állami pénzek elherdálását és a kommunis­tákkal való együttműkö­dést”. Az alkotmány készülő módosításáról szólva kije- jelentette, hogy a 300 tagú parlament „túlságosan né­pes” volt és a parlamenti tagok számát — nyilván a baloldal kizárásával — csökkenteni kell. Végül azt Kairó (MTI) A kairói lapok arról szá­molnak be, hogy a Szíriából kiutasított két szaud-arábiai diplomata, aki szoros kap­csolatot tartott fenn a szíriai összeesküvőkkel és lázadásra buzdította őket, kedden este elhagyta Damaszkuszi. A damaszkuszi sajtó újabb részleteket tárt fel az össze­esküvésről. A kormánnyal szembenálló erők a hadsereg lapjának egyik cikkét hasz­nálták fel ürügyül a zavar­keltésre. A néphadsereg he­tilapja vallásellenes cikket közölt és erre hivatkozva bizonygatta, hogy a katonai hatalomátvétel ellenére Gö­rögország minden tekintet­ben megfelel mind a NATO- tagság, mind pedig a Közös Piaccal való társulás köve­telményeinek. Végül a ciprusi kérdésről szólva hangoztatta, kormá­nya reméli, hogy tárgyalá­sok és békés eszközök segít­ségével sikerül „elérni e nagy nemzeti probléma sze­rencsés megoldását”: Ciprus és Görögország egyesülését. Hasszán Rabannakeh sejk, a Szíriai Ulemák Szövetsé­gének elnöke múlt pénteki imájában felhívta a moha­medánokat, ne működjenek együtt a szíriai hadsereggel. A kormány elrendelte mind a vallásellenes cikk szerző­je, mind az Usztio sejk le­tartóztatását. A belügyminiszter közölte, hogy a vallásellenes cikket az amerikai CIA kémügy­nökség révén csempészték a hadsereg lapjába, a belügy­minisztérium nyilatkozata szerint erélyesen letörnek minden ellenforradalmi meg­mozdulást. Erélyes intézkedések a szíriai összeesküvőkkel szemben JésSaf és vaiőság „A Szovjetunió, ha 20 év alatt helyreállítja a hábo­rús pusztításokat, akkor is a történelemben példátlan erőről és szervezettségről tenne tanúságot” — írta 1945 nyarán a Time című lap. Véletlen, hogy pont ezt az idézetet választottuk, mert bármely nyugati új­ságot ütünk fel ebből az időből, mindegyikben ha­sonló véleményt olvasha­tunk. Legfeljebb az a kü­lönbség. hogy egyik-másik akkori vélemény szerint nem 20, hanem 30—50 ével tartottak szükségesnek a pusztítások helyreállításához Erre épí­tették külpolitikai elképze­léseiket is. A valóságban azonban nem 20 évre, ha­nem sokkal kevesebbre volt szükség a háborús károk felszámolásához a szovjet gazdaságban. A Szovjetunió ugyanis a háború előtti termelés szintjét a legfon­tosabb cikkekben már 1948 —1949-re elérte, s 1950-ben már jóval túlszárnyalta. Pedig Németországot leszá­mítva a szovjet országban végzett pusztítások nem mérhetők egyetlen más ál­laméhoz sem. Mire számítottak a nácik 1941-ben, mire építették „villám háborús” terveiket? Hitler azt képzelte hogy 2—3 hónap alatt el­jut az Uraiig. Berlinben úgy tudták, hogy a Szovjet­unió európai területei adták az ipari termelés több mint felét (a megszállás alá ke­rült területeken ténylegesen a szovjet ipar termelésének egy harmada volt) és a me­zőgazdasági termékek na­gyobb részét. A közlekedési hálózat is ezen a területen volt a legsűrűbb. A nácik terve tehát — a gyors ka­tonai sikerekre számítva — a szovjet gazdaság megbé­nítása volt Amilyen gyorsan nyomult előre a hitleri hadigépezet, annál gyorsabban szállítot­ták el a veszélyeztetett te­rületekről a gyárakat, gaz­dasági felszereléseket. A háború első fél évében 1360 honvédelmi szempontból fontos gyárat szereltek le és szállítottak biztonságos területekre. Ott rekordidő alatt építették fel az új gyárakat és helyezték üzem. be a megmentett berende­zéseket. Az ipar történeté­ben példátlan, hogy 4 hó­nap alatt Magnyitogorszk- ban felépítették Európa legnagyobb vaskohóját. A gyors költözés sikerült, s még a háború alatt az uráli és a szibériai vidék acélter­melése a háború előtti há­romszorosára nőtt. és ennek eredményeként egy év alatt kétszer annyi harckocsit és több mint háromszor annyi repülőgépet készítettek, mint korábban. A legnagyobb volt a veszteség az emberéletben, amit semmilyen anyagi ér­tékben kifejezni nem lehet. A háború egész ideje alatt 25 millió szovjet ember halt meg, áldozta életét a szovjet hazáért. Ez az egész Szovjetunió lakosságának 13 százaléka! S ha meggondol­juk, hogy az áldozatok zö­me fiatal! Az emberek lakóhelyei a megszállott területeken szinte teljesen megsemmi­sültek. Összesen 1710 város pusztult el, ami a szovjet vá­rosok és városi települések 57 százaléka, emellett 70 000 község és falu vált a föld­del egyenlővé, A háború után a pusztán kellett új városokat, falvakat építeni olyan körülmények között, hogy a szállítás még alig működött és az építőanyag termelése sem volt kielégí­tő. A háború alatt a szovjet mezőgazdaság legjobb ter­mőterületei, a legkorszerűb­ben felszerelt gazdaságok kerültek a nácik kezébe. A gabona vetésterület fele a megszállott területeken vob, ugyanakkor a szovjet né­pet, a harcoló seregeket el kellett látni élelemmel. A háború utáni felmérések szerint a kolhozoknak és szovhozoknak csaknem a fele pusztult el. A háború előtti 7069 gépállomásból alig több mint 4 ezer ma­radt. A kár még annál is nagyobb, mert a nyugati területeken voltak a leg­jobban felszerelt gépállomá­sok, a földeket itt az or­szágosnál nagyobb mérték­ben művelték gépekkel. így a gépállomások megsemmi­sülése a mezőgazdasági gép. park nagyobb részének pusztulásával volt egyenlő. Az állatállomány számot, tevő része is megsemmisült. Szarvasmarhából 17 milliót, lóból 7 milliót hajtottak el a nácik, vagy pusztult el a háború következtében. A szarvasmarha-állomány na k ez 36 százalékát jelentette, a lóállományban szenvedett veszteség pedig Magyaror­szág korábbi állományának maidnern háromszorosa1 Nem is lehel mindent felsorolni, ami áldozatául esett a nácíli szörnyíí telteinek. Megközelítően 679 milliárd rubelnyi anyagi értéket ra­boltak el. illetve semmisí­tettek meg Ez körül be'ül annyi, amennyit a Szovjet­unió négy ötéves terv fo­lyamán fordított új gyárak, vasutak, bányák, erőművek, szovhozok. gép- és traktor­állomások. valamint más üzemek építésére. S vegyük még hozzá, hogy a háború tetemesen megnövelte a hadikiadásokat: A háború megkezdésétől befejezéséig összesen 826 milliárd rubelt fordítottak hadi célokra. Ez az összeg három és félszere­se annak. amit a szovjet állam 1918-tól 1941-ig ősz- szesen az egész népgazdaság fejlesztésére fordított! Min. dent összevetve a károk és kiadások 1900 milliárd ru­belre rúgtak, s ha még a megszállt területek termelé­sének kiesését Is beleszá­mítjuk. akkor az összeg csillagászativá nő 2600 mii. liárdra! Ez a magyarázata, hogy a nyugatiak — nem ismerve a szovjet népet és a szovjet rendszer erejét — elvétették a számítást, ■ olyan pesszimistán ítéltek meg a Szovjetunió jövőjét a háború után. Az élet azonban csodát produkált. A szovjet nép minden ere­jét szeretett hazája újjáépí­tése szolgálatába állította, és rövid idő alatt felépítet­te a világ második ipari hatalmát, amely az ipar egyes ágaiban világméretek­ben is az első helyre ke­rült. S anélkül, hogy külön méltatnánk, ez bizonyítja legjobban a szocialista rendszer erejét és perspek­tíváját 32. Rokowski konzul azon töprengett, vajon nem kö­vetett-e el hibát kényes szerepében. Nem szívesen vállalta, hogy naponta köz­vetítsen Veesenmayer és Winkelmann között, s kü­lönösen igyekezett vigyázni arra, hogy mindkettőjüket biztosítsa rokonszenvéről és jóindulatáról, ne vonja ma­gára egyikük haragját sem. Hiszen mit lehet tudni, a Führer milyen hangulat­ban lesz, miként foglal ál­lást Veasenmayer és Win­kelmann, vagy még inkább Ribbentrop és Himmler kö­zött. S aztán ha a nyertes úgy értékeli a dolgot, hogy inkább a másikkal rokon­szenvezett. könnyen ő fi­zethet rá a dologra. Mehet a frontra. S azt ő sem akar­ta, akárcsak a többiek. Végre elfogyott az ebéd. A konzul átvezette a tár­saságot a dolgozószobájába. Kényelmes fotelekben he­verhettek el az urak — ki tudja, kié volt ez azelőtt? — Szálasi úr, azért kí­vántam magával még a főhadiszállásra való indulás előtt találkozni, mert fon­tos közlendőm van — kezd. te Veesenmayer. — A német birodalmi kormánytól ren­delkezés érkezett, önt fegy­veres német védelem alá helyezzük. Szálasi elsápadt. Minden­re számított, csak erre nem. A németek letartóztatják őt? — Mit jelentsen ez, — dadogta fehéren. — A lehető legjobbat — mondta Veesenmayer. — Azt, hogy a Führer olyan nagyra értékelj az ön sze­mélyét, hogy nem engedi meg nekünk a biztonsága kockáztatását. A Führer személyes kívánsága, hogy önt a védelmünkbe vegyük! — Hitler személyes kí­vánságának boldogan teszek eleget! — ragyogott fel Szálasi arca. Most már semmi kétsége nem volt az iránt, hogy rövidesen hata­lomra jut. — Mint Magyarország fe­lelős tényezője, egyetértek a Führer döntésével! — tette hozzá. Kemény Gábort megra­gadta a pillanat fensége. Azonnal elhatározta, hogy könyvkiadója megjelenteti majd a hatalomra jutás tör­ténetét. Ezt a nagy pillana­tot ő maga fogja papírra vetni, a szemtanú hűségé­vel, s Szálasi régi fegyver­társának lelkesedésével. — A birodalmi kormány megbízott annak közlésével — folytatta Veesenmayer—, hogy Magyarország részéről egyedül Szálasi Ferencet te­kinti felelős tényezőnek, minden vonatkozásban. A nyilas vezér arca meg- dicsőülten ragyogott. Mint­ha hájjal kenegették volna. — A kormányzó beleegye. zése — mondta volna a bi­rodalmi megbízott, de Szá­lasi közbevágott: — A kormányzó beleegye­zését most már lehetetlen lesz megnyerni. Egy szempillantás alatt el. döntötte, hogy mivel már a nyeregben van, nem oszto­zik senkivel, még Horthyval sem a hatalomban. — Mégis, esetleg elkép­zelhető lenne, hogy... Szálasi a fejét rázta: — Most már nemi A kormányzó annyira a judeo- plutokrata-bolsevlsta érdek- cimboraság befolyása alatt áll... — Arra gondoltunk — mondta szárazon Veesen­mayer —, felszólítjuk Hor- thyt, hozzátéve, hogy egy utolsó felszólításról van szó: vagy beleegyezik a mi el­képzeléseinkbe, s a továb­biakban nem akadályoz bennünket, vagy pedig el­távolítjuk a helyéről. Szálasi igyekezett ezt a lehetőséget kizárni. Mit le­het tudni, ha Horthy esetleg beadja a derekát, a néme­tek ismét engednek. s el­vetik őt, helyette olyan személyt keresnek, aki meg­felel a számukra, s Horthy számára sem annyira el­lenszenves. S akkor ismét hoppon marad. — Véleményem szerint erre csak akkor lenne meg a lehetőség, ha mindez nem itt Budapesten, a Várban történne — mondta Szálasi. — Hívják meg Horthyt a Führerhez. a főhadiszállás­ra. amint az március 19-e előtt történt. Ott tegyék fel neki a szükséges kérdé­seket, s ha nem ad kielégí­tő választ, vegyék védő­őrizetbe. Veesenmayer utálkozott: régen szolgálta már a Füh- rert. különböző különleges feladatokat hajtott végre Horvátországban, Olaszor. szágban. Szlovákiában, ott is volt dolga mindenre kész, megvásárolt alakok­kal, de még egyikőjük sem javasolta ennyire nyíltan, hogy vetélytársát Németor­szágban tartóztassák le. — Nem, — válaszolta Veesenmayer. — Horthy eb­be nem egyezne bele. A klessheimi előzmények után nem lenne hajlandó elutaz­ni a Wolfschanzéra. És közben arra gondolt, hogy tulajdonképpen önma­ga sem valami szívesen megy. Höttl hallgatott. Tudta, mi lesz a módja a kormányzó kézbentartásának. S jóllehet, az elképzelések egyik sar­kalatos pontja volt, miként veszik majd rá Horthyt, hogy beadja a derekát. A Sturmbannfüherer egy szót sem szólt az Unternehmen Mausról. Majd Winkelmann, ha jónak látja, a főhadi­szálláson javasolja: Himm­ler tanácsolja a Führernek. hogy ezt a megoldást vá­lassza. A Führer pedig, ha megbízik Ribbentropékban. közli a tervet velük, ha nem, Veesenmayer majd megtudja, hogy ilyen akció létezett, ha majd végrehaj­tották. Közben Veesenmayer és Szálasi több lehetőségét is megtárgyalták annak, mi­képpen lehetne Horthyt úgy eltávolítani, hogy minél ki. sebb bonyodalom legyen be­lőle. Nem sikerült azonban megoldást találniuk. — Mindenesetre — érvelt Szálasi —, ha a kormány­zó a megoldásból kiesne, ez alkotmányjogilag nem okoz­na nehézségeket. A ma­gyar alkotmány sze­rint a nemzetet az ország- gyűlés képviseli, tehát en­nek az akaratnyilvánítását is lehetne kérni. — Úgy érti — érdeklődött Veesenmayer —, hogy a kormányzó eltávolítása után összehívnék az országgyű­lést, s az elhárítaná az al­kotmányos nehézségeket. — A nemzetgyűlés akara­ta szentesítené a változást — helyeselt Szálasi. — A fontos csak. hogy a szent korona az országban marad­jon. Én felesküszöm a S2ent koronára, s így alkotmányo­san veszem át az ország vezetését A németek alig ismerték a szent korona misztikus elméletét, de magyarországi működésük során kénytelen, kelletlen már megismerked­tek annyival belőle, hogy a magyar alkotmányjogászok minden hatalmat és jogot a, szent koronától származ­tatnak. Ha tehát bárki es­küt tesz rá, az joggal gya­korolja a hatalmat és az azzal járó jogokat. Nem na­gyon értették. mi alapja van ennek az elméletnek, ennél sokkal racionálisab­ban gondolkoztak. dehát tudomásul vették, ez egyike azoknak a magyar furcsa­ságoknak. mint a paprika, gulasch, fokosch. nem lehet mit tenni. (Folytatjuk) Pintér István: Dokuinentumregény

Next

/
Thumbnails
Contents