Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-23 / 95. szám

A 175 éves

Marseillaise

KÉP LENINRŐL

Fiatal szovjet képzőművészek kiállítása Moszkvában, A kiállítás egyik. Lenini ábrázoló alkotása.

(Foto TASZSZ — MTI Külföldi Képszolgálat)

H. Bari a Lajos:

Három noteszlap

1192. április 24-en Strasbourg polgármester vacso raján jelen volt az egyik utászszázad parancsnoka, Claude Joseph Rouget de L,' Isle mérnök kapitány js, » hallgatta a forradalom eszméjét üdvözlő lelkes po- hárköszöntőket. Késő este a polgármester egy sarokba vonta Rouget de L’ Isle kapitányt, s ismerve költői és zeneszerzői hajlamait, arra kérte, írjon egy lelkesítő «iáit, mellyel fegyverbe szólíthatják a népet a zsarnokok ellen, a szabadságért.

Mar beköszöntött április *»-e első órája, mikor a kapitány elbúcsúzott a házigazdától, s hazatéri: a Grand Rue 12«. alatti szállására. Néhány perc múlva izgatottan vetette papírra az első sorokat. Nemsokára készen állt az egész vers. Kopott hegedül; emelt le a szekrény tetejéről, s égő azenve- rtélyességgel jegyezgette a hangjegyeket. A dal hajnalra elkészült.

Párizs utcáin

Július folyamán Párizsba étkeztek a vidéki önkénte- •ek fegyveres alakulatai — mi úgynevezett föderáHak. A Merseíile i önkéntesek 1Í9*. július 30-án Párizsba ve&j bevonulásukkor Rouges de 1» Isle forradalmi dalét énekeltek. Az induló, melyet a Marseille-! Mikéntetekről Marséi llaise-nek.

neveztek el, a Tuilleriákat ostromló csapatok csatadala lett. két évtizeddel később * saociaiisták himnusza es ina a Francia Köztársaság nemzeti himnusza.

A Marseillaise-t * híres francia zeneszerző, Berlioz itta át nagyzenekarra és kettős karra. A szói amok szokásos megjelölése: szoprán, alt, tenor, basszus, stb. helyett est irta a partitúrába: „Mindenki, akinek

hangja, szíve és ereiben vér van!"

A Marseillaise hutánkban

A Marseillaise első magyar fordítója Verseghy Ferenc volt, Martinovics forradalmi mozgalmának egyik részvevője, aki „Marsziliai ének' címmel fordította le az. indulót.

A magyar munkások minden alkalmat megragadlak, hogy énekeljék a forradalmi indulót. Amikor például 1871-ben a budapesti munkások kalapjaikon gyász- szalaggal vonultak végig Budapest utcáin, hogy tüntessenek a levert Párizsi Kommün eszméinek halhatatlansága mellett, ajkukról zengett — a proletár nemzetköziséget hirdetve — a Marseillaise.

Immortale

Hongét de L’ Isle 1836- ban, 76 éves korában hunyt él. Élete utolsó szakasza csupa szenvedés, nvomor- gás volt. Megjárta az adósok börtönét. Elfelejtett, keserű öreg emberré vált, A haldokló ágyát zokogó öregek vették körül. Férfiak. akik vele együtt indultak 1792-ben Párizs városa ellen, hogy romba döntsék a királyságot, s akik nem lettek hűtlenek a Marseillaise dalosához. Utolsó szavai így hangzottak: „a világot megtanítottam énekelni. és most meghalok...”

Sírjára a nemzeti gárda katoniti az elhunyt kedvencét, Heliehrysum (Gyopár)- virágot helyeztek el. A francia nép Immortale néven i emerte. ami annyit jelent: a halhatatlanság virá- ga...

Ferihegyen leszáll a repülőgép. Véget ért a tízezer kilométeres út, Budapesten vagyok, indul az autóbusz a város felé, de a gondolat még messze jár. Az élmények visszahúznak.

Otthon körülüli az asztalt a család, Mesélni kell.

— Harmincemeletes szállodában laktam, lépcsőház nincs, hat gyorslift szalad a magasba. A leningrádi váróteremben Márkus Emilia lánya szólít meg, Párizsba

utazik, elém idézi egy sosem látott művész életét. Kijevben paprikás vodkával kínálnak, kegyetlenül csip. Igor. újságíró barátom megjegyzi: ..No, hogy viszonyul ez az óbudai halászléhez?” Félórát tart míg körüljárom a Lomonoszov Egyetemet. az épületben annyi a helyiség; ha az első szobába újszülött költözik és minden héten másikban lakik. az az utolsóban már nyolcvan- éves lesz.

Minden eseményt leírni eredménytelen vállalkozás. Könyvterjedelem kellene. A legjellemzőbb a lényeges. Három jogyzetlapot másolok le:

A moszkvai Lihacsov autógyár monumentális alkotás. Negyvenezer dolgozó munkahelye. Az épületek közötti főútvonal szélesebb, mint ná. lünk a körüt. A forgalom nagy és hogy ne legyen baleset, a gyárudvaron közlekedési rendőrök Irányítják.

A munkafolyamatok 80 százaléka automatizált. A kapun percenként gördül ki egy új négy és fél tonnás teherautó.

Megkapó látvány. Engem mégis más jelenség vonzott, egy ember, aki mindig tiszteleg.

A szereidében találkoztam vele. A futószalagnál elé ért egy hosszú alváz; tisztelgett Szavakat intézett hozzá az üzemvezető tisztelgett. Utasították, telefonáljon alkatrészekért: tisztelgett.

Miért tiszteleg folyton ez a fiatalember? — kérdeztem.

A szovjet elvtársak mosolyogtak. Aztán a gyár főmérnöke így felelt:

— Nemrég még katona volt. Megszokta. Amikor csökkentették a fegyveres alakulatok létszámát, akkor jött hozzánk.

Ha az egész világon megvalósulna a leszerelés, több millió fiatalember tiszteleghetne a fegyverek helyett a munkának.

4r

Október t. Reggel Jegyzetfüzetemből ezt olvasom: „Tíz órakor a délnyugati kerület építkezésvezetője fogad. Kiadós, húsos reggelit enni.”

Az első mondat természetesnek hal, a második nem. Hogyan került mégis a no- teszlapra?... Nálunk egyes helyeken szokás, hogy fogadás esetén sok a reprezentáció és kevés a beszéd. Moszkvában is számítottam a reprezentációra. Ezért írtam le a második mondatot és cselekedtem utasításom szerint.

Hiábavaló volt,

Az asztalon nem sorakozott pálinkás, rumos, vod- kás üveg. De sorakoztak a szavak. Az építésvezető két és fél órán keresztül felelt a kérdéseimre. Fizikai értelemben véve, megizzadt, míg elmagyarázta: a mostani utcasarok helyén 1953- ban még szeméttelep volt. most 45 000 lakos él itt. Három év alatt 10 millió négyzet- méter lakásterületet építettek fel. Annyit, amennyi a forradalom előtt Moszkva egész területén volt.

Italt nem fogyasztunk, de megtelt a jegyzetfüzetem. A poharak nem koccantak ösz- sze. de megismertem egy új kerület nagyszerű építési tervét A vodka Izét nem éreztem, de barátságot kötöttem egy építésvezetővel, aki — mint mesélik — sokszor még késő este Is a terveken dolgozik. Túlóra nélkül.

Úgy érzem, ez volt az igazi reprezentáció.

Leningrad. Szmolnij: „A nemeslelkű lányok” egykori nevelőintézete 1917-ben a

forradalom központja volt Ma is őrzi Lenin emlékét; dolgozószobáját. A válaszfal két részre osztja a kis szobát Az egyikben asztal, néhány szék. A szoba másik részében két vaságy; Leniné és Krupszkájáé.

Járok a padlón, ahol Lenin járt, megfogom a széket, amit Lenin fogott. A tolmács követ a tekintetével. Aztán mellém lép.

— Ha akarja elmondok egy anekdotát Leninről. Nagyon jellemző. Példázza mennyire hitt az emberekben.

Bólintok. Lassan mesélni kezd:

— A forradalom után történt. Este volt. Lenin —■ bár sokan figyelmeztették, hogy veszélyes — az utcán sétált. Mindig az emberek között

szeretett lenni. Amint ment, hirtelen arra lett figyelmes, hogy nagy ember gyűrű egy fiút vesz körül. Hangoskodnak. bizonygatják: a fiű pénztárcát lopott.

Lenin magához kérette a fiút. Leültette, és a zsebéből egy darab kenyeret adott.

— Ne félj — mondta. — csak kérdezek tőled val a- mit. aztán le Is út, fel is út.

— Nem is akartam erszényt lopni — mondta a fiú, kis bizalmatlan hallgatás után.

Lenin mosolyogva legyintett:

— Hagyjuk most ezt az egész erszényügyet. Látom rajtad, hogy te nem is tudnál lopni.. De miért csavarogsz? Tanulnod kellene.

— Minek tanuljak? — kérdezte a fiú.

— Tökfej vagy — mondta Lenin. — így beszél egy felnőtt fiű, akinek pár ev múlva már bajusza lesz?... Repülő is lehetne belőled. És megtanulhatnál harmóni- kázni is.

Sokáig beszélgettek. Végül Lenin öt rubelt adott a fiúnak éjjeli szállásra, meg egy címet, ahol tanulásra jelentkezhet. hogy repülő legyen. Aztán elindult.

Két perc telhetett el, Lenin hirtelen megtorpant. Valaki szaladt utána és kiabált. A fiú volt. Lélekszakadva rohant. Előbb ki kellett magát fújnia, hogy beszélni tudjon:

— Az erszényt, azt... én loptam el... de aztán... aztán isten bizony vissza akartam már adni...

— Úgy?... Hát csakugyan te loptad el?... — kérdezte Lenin.

— Á, nem, nem attól, aki az előbb rámfogta, attól nem én, de.,, — A fiú kinyitotta tenyerét. Lenin erszénye volt benne.

Lenin nem lett ingerült. Dorgáló szavakat nem mondott. E helyett lassan megint elismételte a címet, ahol a fiú repülő lehet, és harmónikázni tanulhat.

Azt mondják, a fiú, akivel ez megesett — még él. Repülő nem lett belőle soha. ahhoz nem volt tehetsége. De kiváló műszerész lett és kézügyessége sok dicsőséget szerzett neki.

A mosolygó Tömörkény

ötven esztendeje, 3917. április 24-én Szegeden hunyt el Tömörkény István, a magyar paraszt, a szegényembe!' életének tudós ismerője, és megörökítője. Most at elő Tömörkényt idézzük derűs történetek tükrében, s nyújtjuk át az évforduló alkalmából.

Hogyan nem szabad

írni?

Tömörkény István vezette

• Szegedi Napló törvény- széki rovatát. Esztendőkön keresztül ő lóvonatozott ki

• Maris tétre, ahol a törvényszék, meg * börtön állt Egyez«- más beosztást kapott a lapnál, s a törvényszéki rovatot át kellett adnia egy tizennyolc éves újdondásznak, Molnár Jenőnek.

Megbeszélték, hogy reggel pontosan fél kilenckor találkoznak egy kiskocsmában. Tömörkény meg is jelent. Féllitert rendelt szódával, két pohárral.

Molnár Jenő nem tudott Inni.

— Szégyelld magad, öcsém — mondta méltatlankodva Tömörkény —, és Molnár Jenő csakugyan el. szégyellt* magát, és ivott. Alig negyedórával az otthon bekebelezett nagy csésze tejeskévé után.

Tömörkény nyelve megoldódott :

— Olvasod a Szegedi Híradó (a konkurrens lap)

eredeti regényét? — kérdezte ifjú kollégájától.

Az megrázta hatalmas sörényéi :

— Nem olvasom. Minek olvasnám?

— Azért, mert nagyon rossz. Jegyezd meg, öcsém, hogy az ilyesmit el kell ol- 'sasni. Mert csak rossz írásból tanulhatja meg az ember, hogyan nem szabad írni.

Ha poros az akta

Koccintottak. Molnár- Jenő engedélyt kért, hogy ne kelljen innia. Tömörkény dörmögve .jegyezte meg:

— Nem is lesz belőled közigazgatási riporter, mert azt a fene sok poros aktát sehogy se győzi az ember, ha nem locsolja folyton a torkát.

Gyors szippantásokkal fo„ gyasztotta a sodort cigarettákat. Egyszer csak azt mondja Tömörkény:

— Te, fiú, sose írj hercegekről, meg grófokról. Nézd csak, itt Szegeden egyesek azt írják, hogy a herceg így süppedt bele a bársony fotelbe, a grófnő meg úgy dőlt bele a dugába... Hát nem butaság ez'1 \z ember csak azokról írjon, akiket ismer, akiket a mindennapi életben közelről megfigyelhet. Ezért maradok én a tanyai parasztok, meg egyéb urak mellett.

Tömörkény István, aki igen szerette a bort, beleszeretett Kiss Palcsi aram gyönyörű leányába. Kiss Pálosi Szeged egyik leghíresebb kocsmárosa voll. Tömörkény fel is öltözött ünneplőbe, bekopogtatott a koesmároshoz, megvallotta, hogy szereti leányát és ünnepélyesen megkéri a kezét, Kiss Palcsi uram nagyon elérzékenyedett, megölelte leendő vejét:

Szerelem

— Édes fiam, ez az én életem legboldogabb napjai Csak azt tudnám, mível mutassam meg? Mit adjak, Pista fiam, hogy megmutassam?

Nyilván a hozományra célzott és Tömörkény egy kicsit elmélázott.

— Tudja mit, édesapám, — szólalt meg végre félénken. — Adjon egy liter bort!

Azután kisvártatva és ne. kibátorodva utána tette:

' — Vagy — kettőt!

Rotkó József:

Szó/ügy a t hozás

Ügy hallgatok most, mint a madarak azon a régi-régi délutánon, amikor hirtelen a Nap elé csúszott a Hold.

Béke volt a tájon és nyuglalansag. Csak állt a fűben és fülelt a gyík.

» a színek is hallgattak, meglepődött a zöld, a kék, az augusztusi barna levél.

A kis szelek először szétszaladtak, aztán bújtak lomb alá. A fény úgy folyt a tájra, mint a vér.

Ilyen ez is most, — szófogyatkozás. Nem helyesel a rim a sor végén hallgat,

szorongó hitemre figyel.