Kelet-Magyarország, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

Pályázati felhívás A Politikai Bizottság határozata nyomán A 100 milliós beruházásról. a 6000 ó| munkalehetőségről Nyilatkozik Erdős József, az OKISZ elnöke Az elmúlt bét két napján Megyénkben járt Erdőt Jó­zsef elvtárs, az OKISZ el­nöke. Kisipari szövetkezete­ket látogatott meg, ezt kő­vetően megyénk párt- és tanácsi vezetőivel folytatott tárgyalásokat a szabolcsi «övetkezeti ipar helyzeté­ről. fejlesztésének lehetősé­geiről. A tanácskozások be­fejeztével az elért eredmé­nyekről nyilatkozott la­punknak Erdős József elv- tara. HOGYAN LÁTJA ERDŐS BLVTÁRS MEGYÉNK SZÖVETKEZETI IPARÁ­NAK MUNKÁJÁT? — Jóleső érzéssel tapasz­taltam, hogy Szabolcs-Szat- már kisipari szövetkezetei mind nagyobb szerepet töl­tenek be a megye gazdasá­gi életében, a lakosság igé­nyeinek kielégítésében. Ha csak arra gondolunk, hogy a néhány év előtti 190 mil­liós termelési érték az idén már eléri a félmilliárdot s ennek jelentős részét képezi az export, máris kézzel fog­ható bizonyítékunk van a fejlődésre. Hadd mondjam el: kevés helyen tapasztalni m párt- és tanácsi vezetők olyan aktív segítségét a szö­vetkezeti ipar fellendítésé­re, mint Szabolcsban. A leg­utóbbi látogatásom óta elért eredmények forrását jelenti az, hogy a megyei pártbi­zottság, a megyei tanács közvetlenül is támogatja a KISZÖV-öt céljai megvaló­sításában. A mi elképzelé­seink csak ilyen jó együtt­működés mellett • teljesül­hetnek. Céljainkat viszont a Politikai Bizottság Sza­bolcsra vonatkozó korábbi határozata szabja meg, amelyet teljes erőnkkel végrehajtunk. Ezt jelzik a már látható eredmények, de méginkább ezt mutatják a harmadik 5 éves terv cél­jai. ÚGY TUDJUK, ERDŐS ELVTARS ÉPPEN E TERV RÉSZLETEINEK RÖG­ZÍTÉSE VÉGETT ÉRKE­ZETT MOST MEGYÉNK­BE. — Valóban. Azt is el­mondom, miért. A megyei szövetség hozzánk elkül­dött fejlesztési tervét az első látásra merésznek tar­tottuk. Jól tudtuk ugyan, hogy e terv elsődlegesen a közismert foglalkoztatási gondokon kíván segíteni s 1970-ig újabb hatezer fő munkába állítását tűzte cé­lul, de több okból is aggo­dalmunk volt Mindenek­előtt tudni kell, hogy a terv megvalósítása több mint százmilliós beruházási prog­Azt olvastam a minap, hogy egy bizonyos árucikk azért nem kapható, mert a kereskedelem nem rendelte meg időben az iparnál. A cikk írója erélyes szavakkal ostromolta a kereskedelmet, és bírálatában lelkére kötöt­te, hogy máskor ilyen ne forduljon elő. Bevallom őszintén, amikor elolvastam a cikkei, örven­dezve dörzsöltem lelki ke­zeimet: no, most megkapta a Kereskedelem! Végre va­laki beolvasott neki! Ezt a cikket biztos nem teszi az ablakba! Úgy kell, úgy kell, káposztába hús kell! Néhány perccel később azonban már sajnálni kezd. tem. Talán azért mégsem kellett volna név szerint „kihozni” szegényt. Tálán épp most olvasta el Keres­kedelem is a cikket. Vajon mit csinálhat most, és mit érezhet? Elsápad, aztán el­vörösödik. Egy perccel ké­sőbb ismét elolvassa a cik­ket, hátha csoda történt, és már nincs benne a neve. De nem! A Kereskedelem név még mindig benne van. Dü­ramot jelent Másrészt min­dennemű fejlesztés alapkö­vetelménye, hogy a vállal­kozás gazdaságos legyen, váljék javára az egész nép­gazdaságnak, segítse ha­zánk exporttevékenységé­nek bővítését Tehát az or­szágszerte közismert szabol­csi munkaerőgondon nekünk ezek «szem előtt tartásával kell segítenünk, miit őzben számolnunk kell az új gaz­dasági mechanizmus maga­sabb követelményeivel is. Nyitott kérdés volt előttünk az is, hogy a köztudottan mostohább körülmények kö­zött, hiányos műszaki adott­ságokkal termelő szabolcsi ktsz-ek vajon képesek-e ilyen nagy jelentőségű terv megvalósítására. Látogatá­sunk, tanácskozásaink al­kalmával meggyőződtünk róla, hogy a megyei szö­vetség terve reális, teljesít­hető, mert messzemenően támogatják azt a megye ve­zetői, akik például olyan objektumokat ajánlanak fel új telephelyek, üzemek kia­lakítására, melyek lényege­sen csökkentik a költsége­ket. A szövetkezeti vezetők. - dolgozók szakmai felkészült­sége, kezdeményező ' kész­sége és lelkesedése a má­sodik biztosíték, melynek nyomán elfogadtuk e nagy fejlesztési programot. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kötelezettséget vállaltunk a célok elérésének messzeme­nő támogatására, eljárunk az illetékes fórumokon a beruházási hitelek, a kivite­lezői kapacitás megszerve­zésében. Emellett OKISZ- szinten megkülönböztetett figyelemmel kisérjük a tele­pítéseket, az új profilok meghonosodását. KONKRÉTAN MILYEN TERVEKRŐL VAN SZŐ? — Ahhoz, hogy 1970 vé­gére újabb hatezer munka- alkalmat teremtsünk Sza­bolcsban, a százmilliós program végrehajtásához azonnal hozzá kell látnunk. Sőt: már kezdetét is vette a végrehajtás! Tomecz Ist­ván. az OKISZ-labor igaz­gatója nemrég felmérte, mi­lyen lehetőség van Szabolcs­ban a textilipari kapacitás bővítésére. Kitűnt, hogy még az idén újabb kilenc- száz fő, főleg női munka­erő foglalkoztatása lehetsé­ges a kisvárdai, a nagykál- lói, a nyírbátori és a fehér- gyarmati szakszövetkezetek­nél. Ez jelenti az idei fej­lesztés nagyobb részét, de nem a teljeset, hiszen ez év végére összesen több mint másfél ezer ember munkába hősen a szemétkosárba vág­ja az újságot, és nagyot ká­romkodik. Kisvártatva ki­szedi az újságot a szemétko­sárból, és újra elolvassa a cikket’ Még most is név szerint szerepel benne. A Kereskedelem nem rendelte meg időben az iparnál. Ta­lán az is eszébe jut, miköz­ben fel-aW sétál a szobájá­ban, és remegő kézzel ciga­rettára gyújt, hogy felvásá­rolja az összes újságokat. Kellemetlen ügy: név sze­rint benne van az újság­ban, mégpedig egy éles hangú bíráló cikkben. Most mi lesz? S akkor megszólalnak a telefonok: — Kereskedelem, te vagy? Szervusz Olvasta­lak, hihihi, az újságban hehehe, mit szólsz hozzá. Kerikém? Vagy: állítását akarjuk elérni. Ezi nagyrészt az teszi lehetővé, hogy három fővárosi ktsz máris hozzálátott vidéki te­lephely létesítésére Sza­bolcsban s tervezi a bedol­gozói rendszer kiszélesítését erre a területre is. Puha Kornél elvtárs, a Budapes­ti Bőrdivatáru Ktsz elnöke rr.ir meg is egyezett az il­letékesekkel, hogy a Gátlón lévő kis bőrdíszmű részle­get továbbfejlesztik, ahol pénz- és cigarettatárcákat gyártanak majd a hazai igé­nyek kielégítésére. Ezen túl * . megye más részén egy száz fős új telepet létesíte­nek — hatvan, hetven fős tanműhellyel — ahol női táskákat készítenek majd exportra. Tekintettel arra, hogy itt bizonyos esztétikai igények is jelentkeznek, el­sősorban érettségizett lá­nyok foglalkoztatását terve­zik. Gojtenn Emil elvtárs, a Budapesti Finomhurkoló és Kötöttáru Ktsz elnöke is eredményes tárgyalásokat folytatott a megyében, melynek nyomán még az idén 200 főt foglalkoztatnak Nagykállóban kötött ruhák készítésére, exportálási cél­lal. a tsz-ben dolgozó nők téli foglalkoztatását segítve. Ugyanitt jövőre egy 100 fős jól gépesített központi mű­helyt nyit ez a szövetkezet. Acél Tiborné, a Budapesti DUX szövetkezet elnöke is tárgyal már egy részben te­lepített bedolgozó részleg létesítéséről, ahol már jö­vőre 200—250 fő jersey pu­lóvereket, női kötött ruhá­kat készít majd. Természe­tesen a már meglévő üze­mek helyi bővítésére is gondolunk: építőipari vonat­kozásban újabb 200 fő ■'Április 4-én rendezik Nyíregyházán, a Búza téren az új KISZ-tagok ünnepélyes fogadalomtételét. A látvá­nyosnak ígérkező ünnepsé­gen ének- és zenekar lép fel, s úttörők köszöntik a város ötszáz új KlSZ-fiatal- ját Ünnepi beszédet Bánóczi Gyula, a KISZ megyei bi­zottságának első titkára tart. Hasonló ünnepélyes foga­dalomtételeket tartanak a já­rási székhelyeken is. Minde­nütt egésznapos kulturális es sprotprogram teszi emlé­kezetessé felszabadulásunk — Kereskedelem kartars? Ha még nem olvasta volna a Kesődélutáni Harsonát, úgy feltétlenül vegye meg, és .olvassa el. Van benne egy nagyon érdekes cikk! A kálvária otthon is foly­tatódik. Kereskedelemné újsággal a kezében fogadja: — Szép kis alak vagy, mondhatom! Ma mindenki azzal hecceit, hogy milyen hires férjem van. Szép kis história, jellemző rád! Bez­zeg a Mezőgazdaságról csak jót írnak! És szegény Kereskedelem hallgathatja napokon ke­resztül a szemrehányásokat, a róla szóló tréfákat. Áz ősz hajú Kereskedelem né­ni, Kereskedelem édesma­mája, bizonyára nagyon szomorú lesz, ha elolvassa ezt a bírálatot egyetlen édes gyermekéről. Nem tu­munkába állítását szeret­nénk elérni az idén. Itt jegyzem meg, hogy az ár- és a belvíz okozta gondok enyhítéséből mi is kivesszük részünket Szabolcsban, ami­kor soron kívüli kapacitást teremtünk. A már említett idei másfél ezres növekedés­ben benne van az is, hogy a megnyíló új szolgáltató­házakban is teremtődnek munkaalkalmak, s hogy az egyre népszerűbb gebines módszert továbbfejlesztjük a szolgáltatásnál. HALLHATNÁNK vala­mit A LATOGATASA KÖZBEN SZERZETT TA­PASZTALATAIRÓL? — Nagykállóban a ci­pész ktsz-nél egy jól szer­vezett és vezetett üzemmel találkoztunk. Itt még az idén egy 3 milJiós beruhá­záshoz nyújtunk segítséget, melynek révén egy női ci­pőt készítő szalagot alakí­tunk ki s szociális épületet létesítünk. A község vas­ipari szövetkezeténél is be­ruházással teremtjük rr.eg a korszerűbb munka fettéte­leit A Nyíregyházi ELEK- TERFÉM Ktsz bátor kezde­ményezése tiszteletre méltó, ezért is támogatjuk őket a 4—5 millióért kialakítandó új telephelyük megvalósítá­sában... összegezve a látot­takat: aggodalommal érkez­tem Szabolcsba, de bizako­dással búcsúzom. Számítva ezután is a párt- és állami vezetők támogatására mi a Politikai Bizottság határoza­ta szerint fokozzuk a köz­ponti segítséget, melynek hatása már az idén is érez­hető lesz Szabolcsban. Angyal Sándor 22. évfordulóját. A községek­ben a helyi KISZ-«aerveze- tek rendeznek ünnepi meg­emlékezéseket A felszabadulási ünnepsé­geket teszi színesebbé a tánczenekarok megyei fesz­tiválja, amelyet április 2-án rendeznek. Az évfordulóra megnyitják a KISZ megyei bizottsága által meghirdetett képzőművészeti, foto és nép- művészeti pályázatra érke­zett legszebb művek kiállí­tását is a Bessenyei Klub­ban. dóm, vannak-e Kereskede­lemnek gyerekei, de ha van­nak, nekik is meg kell ma­gyarázni a cikket, és a gye­rekek olyan kegyetlenek! Felvetődött bennem a kérdés: vajon nem vol­tunk-e túlságosan szigorúak a Kereskedelemhez? Vajon megérdemelte-e ezt a név­re szóló kemény hangú bí­rálatot? Ha Kereskedelem már többször elkövette ezt a hibát, ám legyen. írják ki a nevét, megérdemli. De ha csak először felejtette el időben leadni a rendelést az iparnak, akkor sokkal em­berségesebb s pedagógiai szempontból is helyesebb lett volna, ha a cikk szer­zője nem írja ki a Keres­kedelem gyerek nevét. Talán elég lett volna, ha a bírálat írója nem név szerint említi meg a fele­lőst, ha nem írja ki Keres­kedelem nevét., hanem csak úgy általánosságban meg­említi Kelemen igazgatót, vagy Kiss főosztályveze­tőt. Fogadjunk, hogy a Keres­kedelem is megértette col-1 na a célzást. A MSZMP Szabóics-őzat- már Megyei Bizottsága az 1967—68-as tanévre felvé­teli pályázatot hirdet a Marxismus Leninizmus Esti Egyetem hároméves (általá­nos) és kétéves szakosító tagozataira. Hároméves altalános tagozol A tagozat célja: hogy a hallgatók marxista képzésé- egyetemi szinten biztosítsa. A hallgatók első tanévben filozófiát, a másodikban po­litikai gazdaságtant, a har­madikban magyar és nem­zetközi munkásmozgalom történetet tanulnak. Fél­évenként vizsgáznak és az 1088/1957 sz. korm. rende­let értelmében végbizonyít­ványt kapnak. A jelentkezés feltétele egyetemi, középiskolai, vág''' marxizmus—leninizmus est; középiskolai végzettség. A hároméves általános iagozat Nyíregyházán, ki­helyezett tagozatok Máté­szalkán, Kisvárdán és Ti- szalökön működnek. Kétéves •szakosító tagozat A tagozat elméleti to­vábbképzést felsőfokú is­mereteket nyújt a követke­ző indított szakon: filozó­fia és politikai gazdaság­tan. A tagozatra jelentkezhet­nek, akik egyetemi, főisko­lai végzettséggel rendelkez­ned. vagy a marxizmus— leninizmus esti egyetem há­A korábbi évekhez hason­lóan az idén is segítséget adnak a földművesszövet­kezeti TÜZÉP-telepek a kis­lakás-építkezésekhez. A fmsz-i telepek vezetői és dolgozói felkerestek az OTP járási fiókokat, hogy megtudják: kik kapnak épí­tési kölcsönöket. Így az építtetők részére ankétot tartottak, melyen részt vet­tek a községi tanácsok kép­viselői, az OTP járási fiók­jának, valamint a ME- SZÖV-nek a szakelőadói. Az fmsz-i TÜZÉP-telepek eddig 230 építtetővel kötöt­tek megállapodást építő­anyagok biztosítására Har­minccal többel mint a múlt évi akció során. Ennek az akciónak az ; jelentősége, hogy a szerző­désben rögzített építőanya­gokat a megállapodott ha­táridőre az építtetők meg­kapják. Ez elsősorban a kis­lakás-építkezőknek jelent előnyt, hiszen a rendelkezé­sek értelmében a telepek a folyamatosan beérkező épí­tőanyagokból az ő igényü­Az előzó évi tapasztalatok hasznosításával jelentős mű­szaki és technológiái válto­zást vezettek be a Nyíregy­házi Konzervgyáriján .Jól bevált az új üvegszállító pályák rendszere és a telje­sén új műszaki eljárásokkal elkészült zakuszkavonal. A csomagolási művelet teljes gépesítése érdekében két cimkéző gépet és egy kész­áru üvegmosót is üzembe helyeztek. Ezzel elértél’ hogy az eddigi kézi mun­kaerő ráfordítás 55 . száza­lékban gépesítve tett. Az energiagazdálkodá megjavítása érdekéber üzembe helyezték a központi fázisjavító berendezést, át­szerelték az üzemcsarnok raktárvilágítását. Ezzel — lényegesen kisebb ráiordí­roméves általános .tagozatát elvégeztek, illetve azzal egyenértékű előképzettség­gel rendelkeznek. A tagozat hallgatói ered­ményes osztályvizsgák után a marxizmus mindhárom ágából államvizsgát tehet­nek és a 17/1963. VII. 2. sz. korm. rendelet értelmében főiskolai oklevelet nyernek. A szakosítók csak Nyír­egyházán működnek Általános tudnivalók: A jelentkezők mindkét tagozaton felvételi vizsgát tesznek az esti egyetem ál­tal megadott irodalomból. A felvételi vizsgák ideje! 1967. iúnius 1—10 közötti időben. A tanév szeptem!>er 1-tSI iúnius 30-ig tart. Mindkét tagozaton he­tenként egyszer meghatáro­zott napon és időben köte­lező előadás, vagy osztály, foglalkozás van. A tandíj egész évre 170,— Ft. mely két részben fizetendő. Aki a felvételi vizsgán nem fele] meg. vagy egy­idejűleg más egyetemre^ tanfolyamra is jelentkezet^ nem nyerhet felvétett. Mindkét tagozatra párton, kívüliek is kérhetik felvé­telüket. A pályázatot a munkahely szerinti illetékes járási, vá­rosi pártbizottságra kell be. küldeni 1967 mátu* 5-ig. Ugyanitt szerezhető be • jelentkezéshez szükséges kérdőív és irodalomjegyzék. A pályázathoz orvosi iga­zolást kell csatolni. két kötelesek kielégíteni. Sok segítséget ad a kisla­kások építkezéséhez az fmsz TÜZÉP-telepei mellett működő kisegítő üzemág. Jelenleg nyolc földműves­szövetkezetnél, Mándokon, Nagyecseden, Győrteleken, Rakamazon, Ibránybau, Nyírbélteken, Apagyon és Hodászon működik beton­áru készítő üzem. E helye­ken beton kerítésoszlopokat, járdalapokat, kútgyűrűkef, áteresz csöveket, áthidaló gerendákat, betonoszlopokat, mozaiklapokat és beton tető­fedő cserepeket készítenek. A jelenlegi téglahiány enyhíté­se érdekében megkezdték a betonblokkok gyártását is, melyet az építtetők meg­kedveltek. A tomyospálcai fmsz-nél fűrészüzem is mű­ködik, melynek a termelése a fenyőfúrészaru igényeket pótolja, így az eléggé kere­sett léceket. Tervezik egy parkettaüzem létesítését is, Csengerben pedig betonüze­met kívánnak létesíteni. <f*> fással — a ’korábbi uz szá­zalék helyett a villámot energia 50—55 'zá -i ekos hasznosítását érték ei Egy újítási javaslat alapján .1- készí tették az úgynevezet! teljesítmény korlátozót, amellyel a különböző moni­es hútő berendezések sze­kunder vizet előmosós ea úsztatás céljára hasznosí­tották. Ugyancsak ez évben hasz­nosítják majd azoknak a kísérletezéseknek az ered­ményét is. amelyeket a sű­rített, cukrozott tej. a ka­kaó és kávé. a burgonya- iszt, valamint a kazein gyártására irányultak. Al új készítményekkel p fo­gyasztók is rövidesen talál* koznak majd — ti — 500 KISZ-fiatal eskütétele Nyíregyházán Mikes György­Qléü szerint MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA A kislakásépítők segítésére; Újabb üzemeket létesítenek a földművesszövetkezetek lij készítmények a ftvíreavházi Konzervoyárban • *

Next

/
Thumbnails
Contents