Kelet-Magyarország, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-04 / 3. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXIV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM ARA - 50 fillér 1961. JANUÁR 4, SZERDA Űjabb, jelentős beruházásokat kezdünk Automata ládagyár, gabonaszárító, tárolók 1967 legyen a hős Vietnam esztendeje Fidel Castro beszéde Havannában a forradalom győzelmének évfordulóján A munka dicsérete A tiszanagyfalui Vj Élet és a nyírteleki Szabad Nép Tsz-ekben úgy döntöttek a vezetők, hogy a szocialista cím elnyeréséért munkál­kodó brigádok munkáját külön közgyűlésen értékelik. Vajon nem a munka elis­merése, dicsérete ez? Indokolt is, hogy külön közgyűlésen és alaposan nieghányják-vessék ezeknek az embereknek a munká­ját, hiszen nemes mozgalom kezdeményezői, a változó ialu elsőrendű harcosai és teremtői. Tiszanagyfaluban nyolc, Nyírteleken öt bri­gád, sok-sok parasztem­ber, férfi és nő, növényter­mesztő és állattenyésztő, traktoros és kertészeti dol­gozó munkáját értékelik. Példaként szolgálhat me- gyeszerete ez a kezdemé- zés, hiszen pártunk IX. kongresszusának tiszteletére mint a tavaszi vetés, úgy sarjadt ki és eresztett mély gyökereket termelőszövet­kezeti parasztságunk köré­ben a szocialista munka­verseny, s ennek egyik, de legnemesebb formája, a szocialista brigádmozgalom. Csak milliókban lehet kifejezni azt az értéket, amit a kongresszusi ver­seny eredményezett. Nem lehet kimutatni számokban az emberi öntudat fejlődé­sét, azt, hogy ma már egé-j szén másképpen gondolko­dik a falusi ember, mint régen. Ezek az eredmények mégis jelzik, hogy itt vala­mi nagy változás történt. Szabolcs-Szatmár közös gaz­daságainak túlnyomó több­sége, több mint 200 terme­lőszövetkezet tagsága se­rénykedett a kongresszusi verseny sikereiért. És áll- ták adott szavukat. Néhány példát erre. A nyíregyházi járás 36 terme­lőszövetkezetében értékel­ték az eredményeket Ezek a közös gazdaságok, dicsé­retére szóljon a tagságnak, a kongresszusi versenyben 15 millió forint többletbe­vételt értek el. Ez jellemző megyeszerte. És ebben az eredményben az elsőség a falun ma már megerősö­dött szocialista címért munkálkodó brigádokat il­leti. S ha újra és újra arra figyelmeztetünk, hogy a legnagyobb munkák és a sokrétű feladatok között se feledkezzenek meg a tsz-ek vezetői, a pártszer­vezetek az emberek mun­kájának értékeléséről, ak­kor ezt csupán féltő gon­doskodásból tesszük. Csak a nyíregyházi járásban a kongresszus ideje alatt 20 olyan brigád alakult, ame­lyek a kitüntető cím elnye­réséért dolgoztak sokszor nehéz körülmények között, fáradozást nem kímélve. A zárszámadó közgyűlések egyik feladata lesz, hogy ezt mérlegelje, s ha ügy döntenek érdemesek a cím­re: kapják meg méltó ju­talmukat is. Ne csak er­kölcsi. de anyagi elismerés is illesse a legjobbakat, mert ez így van rendjén. Számoljanak a vezetők ezekkel a brigádokkal, lel­kesedésükkel, munkaakará­sukkal. s már az ez évi feladatok, tervek előkészü­leteit is úgy készítsék elő. Ha elérkezik az ideje, A harmadik ötéves terv­időszakban, ez évben is je­lentős új beruházások kez­dődnek Szabolcs-Szatmár megyében. Az ipari beruhá­zások közül a legjelentőseb­bek közé tartozik a több mint 180 millió forintos tel­jes beruházási előirányzattal megkezdődő vásárosnaménvi automata ládagyár építése és a gumigyár továbbfejleszté­se. A vásárosnaményi új, automata ládagyár faipari hulladékanyag hasznosításá­val évente négy és fél millió Az Építésügyi Miniszté­rium építőanyag- és szerke­zetgyártó iparának üzemei, vállalatai az előzetes számí­tásik szerint mintegy 5 szá­zalékkal teljesítették túl 1966. évi tervüket, az 1967. évre pedig további 5 száza­lékkal nagyobb termelést irá­nyoztak elő. Ez a fejlődés jó­val gyorsabb a korábban számítottnál: az 1966. és az 1967. évi teremlés együttvé­ve 1 milliárd forint értékű építőanyaggal és szerkezettel haladja meg a harmadik öt­éves terv első két évének előirányzatát. A két év alatt többek között 50—60 millió téglával, 20 000—30 000 ton­na cementtel, 300 000—320 000 méter vasbeton födémgeren­dával és 50 000—60 000 négy­zetméter födémpanellel ad­nak többet az eredetileg ter­vezettnél. Az Építésügyi Miniszté­rium intézkedésére a hazai építőanyag- és szerkezetel­látás további javítása érde­kében csökkentik, sőt egyes termékekből megszüntetik az exportszállítást. A cement­termelés volumene 1967-ben úgyszólván változatlan, de az exportszállítás csökkentése és némi behozatal révén mégis mintegy 170 000 tonnával több jut az építőknek, mint 1966-ban. Égetett mészből az egész év átlagában elegendő a termelés, de a mészfelhasz- nálás legnagyobb idényében számolni kell átmeneti szállítási és ellátási nehézsé­gekkel. Megszűnik viszont a hiány a húzott és öntött sík­üvegből, amelynek termelé­sét 21 százalékkal növelik. kössenek szerződést a bri­gádokkal, s mindent ami szükséges rögzítsenek kö­zösen. Tudják az emberek pontosan mit, mennyiért kell elvégezniök. Számos termelőszövetke­zetünkben megkezdték a brigádok munkájának az értékelését Legyen ez a ládát állít majd elő. Termé­keinek felhasználása tízezer vagon alma exportját teszi lehetővé. Az itt készített lá­dák összecsukható állapotban szállíthatók, s a helyszínen —: szégezés nélkül — egyet­len mozdulattal csomagolás­ra alkalmassá tehetők. Ezzel jelentős fuvarkapacitást sza­badítanak fel és lényegesen olcsóbbá teszik a szállítást. Az új üzemben a foglalkoz­tatottak száma eléri a 160-at. Az Országos Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárá­nak rekonstrukciója során, a Az új alföldi porcelángyár el­ső termelő egységének üzem­be helyezésével törölhetik a hiánycikk-listáról az egész­ségügyi kerámiát is, mert termelése több mint 40 szá­zalékkal nő. Importszállítá­sokkal is segítik a hazai épí­tőanyagellátást. Külföldről hazatnak mintegy másfél mil­lió négyzetméter azbesztce­ment hullámlemezt és 300 000 négyzetméter falburkoló csempét­A lakosság építkezéseihez az ipar 1967-ben a tavalyinál csaknem 150 millió forint ér­tékű építőanyaggal többet szállít a belkereskedelemnek. (MTI) Tíz nap alatt — hozzáve­tőleges számítások szerint — az ország mintegy hét­milliónyi nagykorú lakójá­nak adatait kell össze­gyűjteni. Négy évvel ezelőtt a városok és falvak népé­nek több, mint 70 százaléka kapót lehetőséget arra, hogy választások útján gyakorol­ja állampolgári jogait, s ezúttal is csak azoknak nincs voksa, akik a köz­ügyektől, illetve a válasz­tójog gyakorlásától eltiltó ítélet hatálya alatt állnak, akik szabadságvesztés bün­tetésüket töltik, vagy elő­zetes letartóztatásban, il­letve rendőri felügyelet alatt vannak. Végül pedig munka alapos, igazságos és iíj sikerekre serkentő. Ti- saanagyfaluban az eredmé­nyes esztendőt summázó közgyűlésen 21 ezer forintot kapnak az arra legérdeme­sebbek. Megéri, jól kamato­zik ez a jövőben is az egész közösség javára. F. K­harmadik ütemben 55 millió forint beruházás valósul meg. Az ebben a szakaszban felépülő üzemekben évente 700 ezer gumimatracot és 400 tonna, kárpitozáshoz hasz­nált — úgynevezett — gumi- szőrt készítenek. Üzembe he­lyezés után a gyár újabb 339 munkást tud foglalkoztatni. Tovább bővítik a Nyírbá­tori Vastömegcikkipari Vál­lalat telephelyét. Az ez év­ben kezdődő újabb program során hat és fél millió fo­rintot ruháznak be, melyből 1967-ben közel három és fél milliót költenek el. A mező- gazdasági termés korszerű tárolására Mátészalkán napi két vagonos kapacitású ga­bonaszántó épül. Erre a cél­ra a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat közel négymillió forintot költ. Ugyancsak a mezőgazda­sági termékek raktározására jelentős beruházások kez­dődnek ez évben a megye állami gazdaságaiban is. Közel százmillió forintos költséggel Hodászon és Ke- mecsén három, egyenként 800 vagonos almamanipuláló és 400 vagonos hűtő-tároló építését kezdik meg. Fehér- gyarmaton egy 600 vagonos átmeneti, míg Balkányban egy 86 vagonos vetőburgonya tároló építése kezdődik meg. E két utóbbi létesítmény be­ruházási költsége összesen mintegy 27 millió forint lesz­az elmebetegeket sem lehet a választók névjegyzékébe felvenni. Érdemes megje­gyezni, hogy az 1925-ös vá­lasztójogi törvény alapján a lakosságnak mindössze 27 százaléka vehetett részt a szavazásban. Ezekben a napokban — január 11-ig — 33 000 ösz- szeíróbiztos járja az orszá­got. Kérik: mindenütt szá­mítsanak arra, hogy január ll-lg ki kell tölteni az összeírólapokat. A lehető­ségekhez mérten tartózkod­janak otthon az érdekeltek és a kért határidőre állít- J sák ki a nyomtatványt. I Alapvető követelmény, hogy 1 mindenkiről egy helyen, állandó lakóhelyén töltse­nek ki összeírólapot. Ezért tették lehetővé, hogy akik kórházi ápolás, üdülés, munkájuk vagy egyéb ok miatt máshol tartózkodnak az összeírás időpontjában, azok helyett hozzátartozó­juk, szamszédjuk, vagy ha erre nincs lehetőség, ma­ga az összeíróbizottság tölt­se ki a nyomtatványt Havanna, (MTI): Hétfőn Havannában ka­tonai díszszemlével és nagygyűléssel emlékeztek meg a kubai forradalom győzelmének 8. évforduló­járól. A nagygyűlésen há­romórás beszédet mondott Fidel Castro, a Kubai KP első titkára, miniszterelnök. Beszédében méltatta azt az utat amelyet Kuba a for­radalom győzelme óta meg­tett, elemezte az ország gazdasági, kulturális és köz­ellátási eredményeit. Hang­súlyozta, hogy a forradalom fő következménye a forra­dalmi öntudat kialakulása a népben. A miniszterelnök beszélt az egészségügy, a közokta­tás, a káderképzés nagy sikereiről, hangsúlyozta, hogy gyors ütemben nö­Párizs (MTI) Szerdán reggel kezdi meg tanácskozását Levallois Per- retben, Párizs egyik észak- nyugati külvárosában a Francia Kommunista Párt XVIII. kongresszusa. Az új esz­tendő első nagy jelentőségű franciaországi politikai ta­nácskozásán Waldeck Rochet, az FKP főtitkára tart be­számolót. ,, Egy ség a demok­ratikus, független és virág­zó Franciaországért” — címmel. A kongresszus, amely a nemzetközi munkásmozga­lomnak is első jelentős meg­nyilvánulása az új esztendő­ben és amelyen mintegy 40 - testvérpárt képviselteti ma­gát, fontos ideológiai kér­déseket is megvitat. Meg­Az ENSZ élelmezési- és mező- gazdasági szervezete, a FAO néhány évvel ezelőtt nem­zetközi szakértői csoportot küldött Ghánába, hogy ki­dolgozza az ország északi területeinek mezőgazdaság­fejlesztési és vízgazdálkodá­si tervét. Az Anglia, Kana da, India, Hollandia és más országok tudósaiból szerve­zett 15 tagú szakértői cso­port Jolánkai Gyula magyar vízmérnöknek, a Vízgazdái kodási Tudományos Kutató Intézet osztályvezetőjének irányításával nemrég fejezte be a munkát. Fél, illetve egy évig dolgozott a cso­portban dr. Lovass László, az ÉM Mélyépítési Tervező Vállalat és Rácz Iván, az OVF Vízügyi Tervező Vál­lalat mérnöke is. vekszik Kuba kereskedelmi és halászati flottája, be­számolt az ipar első nagy eredményeiről és a tová'uoi fejlődés terveiről. Különö­sen nagy ügyeimet ■ szen­telt Fidel Castro az ország fő népgazdásági ágának, a mezőgazdaságnak. Fidel Castro üdvözölte mgs országok nemzeti felszaba­dító mozgalmának harco­sait. Több mint ötperces ováció köszöntötte üdvözlő szavait, amelyeket „a .világ egyik országában harcoló” Che Guevara őrnagyhoz címzett. A miniszterelnök a forradalmi Kuba szolidari­tásáról biztosította az ame­rikai agresszió ellen har­coló vietnami népet. A nagygyűlés részvevői egy­hangúlag elfogadták Fidpl Castrónak azt a javaslatát, hogy az új esztendőt Kubá­ban -nyilvánítsák a hős Vietnam esztendejévé. vonja azoknak a kutatások­nak mérlegét, amelyeket a Központi Bizottság irányítá­sával a szocializmusba való átmenet útjainak, a modern kapitalizmus kérdéseinek ta­nulmányozásában kifejtettek és azokat a tapasztalatokat, amelyeket a keresztények és kommunisták közötti párbe­széd és akcióegység első eredményeiként leszűrtek. A francia kommunisták tanács­kozása természetesen hallat­ja szavát a nemzetközi munkásmozgalom kérdései­ben is. Az FKP eddig is ha­tározottan elítelte a kínai vezetőknek a marxizmus—le­ni nizmus szellemétől idegen tevékenységét, amely gátol­ja a szocialista országok testvéri segítségnyújtását a hős vietnami népnek. A szakértők Magyaror­szágnál valamivel nagyobb országrészt, 100 000 négyzet­kilométernyi területet vizs­gáltak. Afrikának ebben a részében fél évig nincs csa­padék. A tervek a Volta tó­ból kiemelt vízzel és völgy­záró gátakkal kialakított víztárolók vizével ötszázezer holdnyi terület öntözését irányozták elő. Jolánkai Gyula csak nemrégiben tért haza Ma­gyarországra, de február közepén ismét útra kel Af­rikába, hogy a Szórnál i-föl? dön végezzen a korábbihoz hasonló tudományos éa szakértői munkát. A FAO ró mai központja újabb ma­gyar szakértők közreműkö­dését is kérte. Több építőanyag Két év alatt egymilliárd forint értékű anyag- és épületszerkezet terven felül Hétmillió választőjogosult a városokban és falvakban Ma nyílik meg az FKP XVIII. kongresszusa Magvar szakemberek az El\S£ szakértői csoport játtan A LAP TARTALMÁBÓL: Visszatérők — Nyírturán (3. oldal) Olvasóink leveleiből (4. oldal) Totó tanácsadó (5. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents