Kelet-Magyarország, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-04 / 286. szám
Kádár János eBvtárs vitazáró beszéde Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! Elvtársnők! Kongresszusunk munkájának, tanácskozásának híre elterjedt az országban, sőt határainkon túl is, s részben ismerjük már a visszhangot is. Szinte egyöntetű az a vélemény, hogy kongresszusunk egy önmagában bízó, politikájában szilárd, céljait ismerő párt tanácskozása, amely munkáját minden látványosság nélkül, a nagy szavakat kerülve végzi, reálisan elemzi a helyzetet és ugyanígy tárgyalja a jövő feladatait. Örülünk ennek a véleménynek, s annak is, ha a kongresszusunk ezt tükrözte. A vitában 48 küldött szólalt fel, és a felszólalók nagy felelősséggel, a kérdés ismeretében és sokoldalúan szóltak a legfontosabbról, pártunk bel- és külpolitikájáról, a nemzetközi munkás- mozgalomról, a gazdasági és kulturális építőmunkáról, a párt életének leglényegesebb kérdéseiről. E terem falain túl, szinte aktív részese volt a kongresszus munkájának az egész párttagság, a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép. Ennek nagyon sok jele van, de csak egyre utalok: a kongresszus több mint ezer táviratot és levelet kapott. A Központi Bizottság nevében és — bizonyára egyetértenek ezzel — kongresszusunk nevében megköszönöm a szolidaritást, a táviratokat és a leveleket, azt, hogy így emlékeztek meg kongresszusunkról, tettekkel bizonyítva, hogy követik a párt szavát és szívvel-lélek- kel vesznek részt a szocialista társadalom építésében. (Nagy taps.) Kongresszusunkon a választott vezető pártszervek munkájáról adtunk számot. Munkájukat párttagságunk, hazai közvéleményünk és testvérpártjaink hivatottak megítélni. Most, a kongresz- szus vitája után, joggal állapíthatjuk meg ismét, hogy pártunk hűen követi a marxista-leninista elveket, megfelel a munkásosztály nagy törénelmi céljainak, megfelel a magyar dolgozó nép, a nemzetközi munkásosztály és a szabadságukért harcoló népek érdekeinek. (Nagy taps.) Nyugodtan mondhatjuk, hogy pártunk eszmeileg és_ politikailag egységes és képes az egységes cselekvésre. Joggal állapíthatjuk meg azt is, hogy pártunk munkáját a munkásosztály, a nép legszélesebb rétegeivel együtt, velük összeforrva végzi. Ez pártunk erejének legfontosabb forrása. A Magyar Szocialista Munkáspárt folytatja eddigi bélés külpolitikáját. Az előttünk álló időszakban is feladatunk a szocialista társadalom teljes felépítése. A Magyar Szocialista Munkáspárt minden erejével azon lesz, és minden lehetőséget megragad, hogy hozzájáruljon a szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom összeforrott- ságához, egységéhez, legjobb együttműködéséhez. Ez a törekvés vezette pártunkat eddig is és ugyanezért akarunk dolgozni ezután is, jobban, mint eddig. Mi a viszonyunk a nem szocialista országokhoz? Mi ápoljuk a népek barátságát, mert van jó és rossz társadalmi rendszer, de rossz népek nincsenek. A népek mindenütt jót akarnak. Jelenleg azonban vannak a világon kapitalista országok, s velük az állami politika síkján elveinknek, világnézetünknek, a magyar nép érdekeinek, a nemzetközi munkásosztály érdekeinek megfelelően kell szabályozni viszonyunkat. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság mindenkor és mindenhol szembeszáll mindenféle imperialista agresszióval. Ez most min- \ denekelőtt azt jelenti, hogy harcolunk az amerikaiak vietnami agressziója ellen, és mindaddig segítjük vietnami testvéreinket, amig ügyük végső győzelmet nem arat. (Hosszantartó, nagy taps.) Ugyanakkor azonban híven a forradalmi, lenini elvekhez, a kapitalista államok viszonylatában a békés egymás mellett élés elvét követjük, és kölcsönös előnyökkel járó kapcsolatokra törekszünk. Ezek után szeretnék foglalkozni részben a vitában felrrterült kérdésekkel, részben olyan eseményekkel, amelyek időközben történtek. Kongresszusunk november 28-án, hétfőn nyílt meg és én megbízatásomnak megfelelően ismertettem a Központi Bizottság beszámolóját. A külpolitikai részben megfelelő terjedelemben és — gondolom — megfelelő módon szóltam kapcsolatunkról az Amerikai Egyesült Államokkal. Ugyanaznap este tették közzé a hírt Budapesten és Washingtonban, hogy Magyarország és az Egyesült Államok követi szintről nagyköveti szintre emelték a diplomáciai kapcsolatukat. Bennünket ez nem zavart. Egy elvileg helyes alapokon nyugvó kommunista politika, ha rendben van csütörtökön, rendben kell lennie hétfőn is. Mi az Egyesült Államokkal is azt az elvi politikát folytatjuk, amelyet a testvérpártokkal együtt 1957-ben és 1960-ban Moszkvában kialakítottunk. Elítéljük az Egyesült Államok vietnami agresszióját. Visszautasítottuk és a jövőben is visszautasítjuk az Egyesült Államok kormányának minden beavatkozási kísérletét a Magyar Népköztársaság bel- ügyeibe. Ez elvi politika, és nem taktika. Ugyanilyen elvi politika az is, hogy békés egymás mellett élésre tö- • rekszünk. A viszonyok normalizálását kívánjuk, politikai, gazdasági, tudományos és egyéb kapcsolatokat akarunk az Egyesült Államokkal is. Ha ugyanilyen készséget tapasztalunk részükről, akkor kapcsolataink normálisak lehetnek. Pártunk meggyőződése szerint ez marxista—leninista, forradalmi politika. (Taps.) Egy másik külpolitikai kérdés, amit meg akarok említeni, a Német Szövetségi Köztársasággal kapcsolatos álláspontunk. A Német Szövetségi Köztársaságban most új kormány alakult. A szociáldemokrata párt bevonásával úgynevezett nagykoalíció jött létre. Pártunk és kormányunk úgy véli, hogy nekünk nem kell változtatnunk Nyugat-Németország irányában folytatott politikánk alapelvein és gyakorlatán. Azt ez a kormányváltozás nem érinti. Európa valamennyi forradalmi pártjával, minden ország haladó elemeivel együtt harcolunk a nyugatnémet revansista törekvések ellen és az ellen az újfasiszta hullám ellen, amely ott most a két legutóbbi tartományi választáson jelentkezett. Harcolunk és dolgozunk Európa biztonságárt. Működjön Bonnban bármilyen összetételű kormány, bármiféle koalíció, meg kell hallania Európa szocialista részének — és aki a politikával intenzíven foglalkozik, tudja, hogy nemcsak szocialista részének — azt a követelését, hogy Nyugat-Németországnak is tudomásul kell vennie a második világháború következményeiként kialakult európai határokat és azt, hogy azokat soha semmiféle úton-módon megváltoztam nem tudja (Nagy taps.) Legyen bármilyen kormány Bonnban, ha reálpolitikát akar folytatni, el kell jutnia annak elismeréséig, ami a mai Európa megváltoztathatatlan jellemvonása, hogy két német állam van. A két német állam közül az egyik, a Német Demokratikus Köztársaság már eddig is felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett nemcsak nekünk, magyaroknak, a Varsói Szerződés szervezetében egyesült országoknak, hanem Európa minden népének. Azzal tett szolgálatot, hogy Európa szívében, német földön megalapozta a jövendőt, és kiépítette a szocializmus és a béke erős támaszát. (Nagy taps.) Nyugat-Né- metországgal valóban jó viszony csak úgy képzelhető el, ha tudomásul veszik, hogy nálunk nem lehet alku tárgya a Német Szocialista Köztársasághoz fűződő forradalmi, elvtársi, szocialista kapcsolat. Azt ezután is erősíteni fogjuk. (Nagy taps.) A Magyar Népköztársaság az előbb elmondottak figyelembe vételével a kölcsönös előnyök alapján kész fejleszteni gazdasági, politikai és diplomáciai kapcsolatait a Német Szövetségi Köztársasággal. Kész a kulturális kapcsolatok és a turisztika fejlesztésére is. Néhány szót a belpolitikai törekvéseinkről. A kongresszus állásfoglalásai megmutatták, hogy pártunk tovább folytatja, fejleszti és erősíti a szövetségi politikát, köznyelven, a népfrontpolitikát. Megismétlem, amit a beszámolóban mondottam: ezt a szövetséget a munkásosztály vezeti. Menet közben persze hibák is adódtak. A Központi Bizottság óvta az elvtársakat a mechanikus statisztikai szemlélettől. Mégis előfordult, hogy a munkásosztály vezető szerepét védve, pártonkívülit nem engedtek megfelelő funkcióba helyezni. Az is megtörtént, hogy egy adott funkcióra jobb kommunista jelölt volt, mint pártonkívüli, mégis valamilyen statisztikai szemlélet alapján úgy határoztak, hogy pártonkí- vülit bíznak meg, hadd lássa az a központ, hogy értik és végrehajtják a politikát. (Derültség.) De az egyik nagyobb kárt csinált, mint a másik. Jobban kell eleget tenni a VIII. kongresszuson meghatározott követelményeknek, mint eddig. Ha egy funkció betöltéséről döntenek, nem statisztikai normákból kell kiindulni, hanem abból a szempontból kell mérlegelni az összes szóba jöhető embereket, készek-e részt venni az építőmunkában, hű fiai-e hazánknak, van-e rátermettségük, megfelelő szakképzettségük, tudnak-e vezetni a mai viszonyaink között. A műveltséget és a szakmai hozzáértést meg kell követelnünk a párttagoktól is, mert egy forradalmár az igaz ügyet nálunk enélkül már nem tudja jól szolgálni. És a pártonkívülitől is meg kell követelni a népi hazához és népünk közös céljához. a szocialista társadalom felépítéséhez való becsületes viszonyt. Párttagnak nem kell lennie, de ez elemi norma, amit mindenkitől meg lehet és meg is kell követelni. Hogyan is alakul tehát a párttagok és a pártonkívü- liek viszonya? Nagyon egyszerűen kifejezve: nem szabad hátránynak lennie annak, ha valaki pártonkívüli. Mindjárt hozzáteszem, hogy persze ez előny sem lehet. Nem lehet előny az, ha valaki párttag, de hátrány sem lehet, mint ahogy ez szórványosan előfordul. Minthogy a párt vezeti a társadalom életét, természetes, hogy a társadalmi életben a párttagok, a kommunisták játszanak főszerepet. Ez a kommunisták dicső küldetése, büszkesége, egyben terhe. Kicsit monopólium ez a mi társadalmunkban, de ezt a monopóliumot bárki megtörheti. Ha egy pártonkívüli annyi erőt és energiát, annyi buzgalmat és harcosságot szentel szocialista törekvéseink megvalósításának, mint egy párttag, biztosíthatom, semmivel nem lesz kisebb a tekintélye, és ott lesz a legmagasabb tisztségekben, a legmagasabb poszton. A politikai életben szükségszerű és elkerülhetetlen, hogy a vezető államhatalmi testületekben többségben lesznek a kommunisták. A jogokat illetően viszont a párttagoknak és a pártonkí- vülieknek most is és a jövőben is teljesen egyenlőknek kell lenniük, és teljesen azonos elbírálásban kell részesülniük. Nem félünk attól sem, ha valahol a párttagok kisebbségben vannak, ha szocialista célokért szív- vel-lélekkel dolgozó párton kívüliek alkotják a többséget egy-egy testületen belül. Egyébként ilyen létezik is. Helyi államhatalmi és államigazgatási szerveinkben a kommunisták évek óta tartósan abszolút kisebbségben vannak a számarányt illetően, és mégis érvén'yesül a párt politikája, vezető szerepe. Ez így helyes, mert ez a társadalom az egész népnek épül, természetszerű tehát, hogy a kommunisták nem építhetik önmaguk. Két kérdésre visszatérek. A beszámolóban kitértünk a párt számszerű növekedésére is, megállapítva, hogy továbbra sem az a törekvésünk, hogy tömegesen és nagy arányban növeljük a párttagság létszámát. Meg is mondtuk, főleg hol, milyen területeken lenne kívánatos a párttagok számát növelni. Ehhez hozzáteszem, hogy én azt szeretném: minél kevesebb olyan ember lenne a pártban, akit szívesebben látnék a párton kívül, és nagyon sok olyan ember lenne a párton kívül, akit párttagnak is szivesen üdvözölnék. (Nagy taps.) A másik az, hogy ki van velünk és ki van ellennünk? Véleményem szerint a mi társadalmi viszonyaink között, a mi államrendünkben, ahol az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem szocialista — még a bankárok is szocialisták nálunk (derültség), — pártállásra való tekintet nélkül velünk van mindenki, aki becsületes munkával, vagy alkotással keresi a kenyerét, mert mint ilyen, részese a nagy munkának, amely a szocialista társadalom felépítéséért folyik. Velünk van és úgy is kell vele együtt dolgoznunk, mint becsületes, tisztességes emberrel és segítőtársunkkal. Elvtársak! A kongresszusi anyagokban és a tanács- kozásdkon fontos kérdésként szerepelt a demokratizálás továbbfejlesztése. Ez különösen nagy erővel jelentkezik majd a gazdasági reform végrehajtásakor, de jelentkezik más területen, a kulturális életben is igyekeznek decentralizálni és demokratizálni a vezetést, s a pártéletben is erre törekszünk. Van ennek a demokratizálási törekvésnek osztálycélja is és ha jól csináljuk, eredményes lesz. Arra törekszünk, hogy tanácskozás, konzultáció formájában, vagy egyéb módon lehetőleg már a kérdések eldöntésébe minél nagyobb számban vonjuk be az érdekelteket, a dolgozókat. Ismerve a nálunk ma meglevő osztályokat, azok öntudatát, ez bizonyosan azt fogja jelenteni, hogy a munkásosztály és annak fiai ennek a folyamatnak eredményeként még jobban és még nagyobb számban kerülnek be a hatalom gyakorlásába. Egy másik nagyon fontos, a beszámolóban is érintett kérdés, hogy nagyobb hatásfokkal és jobban érvényre kell juttatni a szocialista bérezés elvét. A jelszó köztudott: aki többet ad a társadalomnak, nagyobb mértékben részesüljön az anyagi javakból. Ennek az elvnek következetesebb érvényesítése azt is jelenti, hogy aki kevesebbet ad a társadalomnak, az kevesebbet is kapjon. Azért is mondom ezt, mert nálunk is vannak, akik összeköttetések révén, meg isten tudja milyen címen és módon, sokkal többet kapnak a társadalomtól, mint amennyire becsületes munkával rászolgáltak. Harcoljunk az ilyen élősdiség ellen, hiszen a szocialista társadalom a munka társadalma. Ugyanakkor biztosítsuk, hogy a nép javára végzett munkája révén mindenki boldogulhasson, még azt is merem mondani — idézőjelben és szocialista értelemben —, hogy karriert is csinálhasson. Ehhez még egy dolgot szeretnék megjegyezni: sokszor olyan nagy keresetű emberek is kapnak nálunk ingyen állami lakást, akiknek gépkocsijuk, házuk, nyáralójuk van. Hát ha igazság van, akkor legyen igazság. Munkájával keresse meg, amit a mi viszonyaink közt lehet, de ha például lakásra van szüksége, vegye meg magának, vagy építse meg saját erejé%ől, és ne az állam támogatásával. (Nagy taps.) Szeretnék szólni a munkaidőre vonatkozó előterjesztésünkről. A Központi Bizottság javaslata, az, hogy az iparban 1970 vegéig fokozatosan 48 óráról 44 órára szállítsuk le a heti átlagos munkaidőt. Méghozzá úgy akarjuk ezt megvalósítani, hogy ugyanazt a teljesítményt, amit eddig 48 óra alatt értek el, most 44 óra alatt elérjek. ugyanazt a bért is fizetve 44 óráért, amit az emberek eddig 48 óráért kaptak. Általános törekvésünk a napi munkaidő csökkentése. Ezenbelül az iparágak speciális jellegétől függően egyes területeken lehetővé válik, hogy kéthetenként kettős szünnap legyen, másutt más megoldást találnak. Ha majd egy kicsit előbbre leszünk, ha jobban mennek a dolgaink, majd többre is vállalkozhatunk. De ha többet Ígérnénk, mint amit be tudunk váltani, akkor becsapnánk a népet, a munkásosztályt és erre nem vállalkozunk. A magam egyéni elképzelését arról, hogy mit kellene csinálni és hogyan kellene kihasználni a munkaidőt ahhoz, hogy még ennél is rövidebb legyen, csak ritkán merem emlegetni (Derültség.) Azon törjék a fejüket a gyárak vezetői, hogy ne lézengjünk a munkahelyen naponta egy álló órát, hanem ha már betesszük a lábunkat, akkor dolgozzunk is igazában. Akkor majd kevesebb munkaidő kell. Kedves elvtársak! Most, a IX. kongresszuson napirendre került a parasztsággal kapcsolatban is több kérdés. A szocialista társadalom teljes felépítése többek között megkívánja a tulajdon- viszonyok olyan fejlesztését, hogy azok megfeleljenek a szocialista társadalomnak, amelyen a termelési eszközök köztulajdonban vannak. Mi úgy gondoljuk, hogy a földbirtokviszonyokat es tulajdónviszonyokat, érintő törvényt körülbelül a jövő év folyamán ki keil dolgozni. Igaza van ugyanis Szabó elvtársnak, a nácié dvari tsz elnökének — azt liszem ő említette —, hogy a birtok- viszonyoknak is szilárdakna kell lenniük, m rt különben nem lehet dolgozni a termelőszövetkezete ;ben. Országunk kicsiny, a föld kevés, minden földet ki kell használni akár a város határában, akár a falu határában, akárhol van. Ez a nemzet érdeke. És a földdel való gazdálkodást erőteljesen befolyásolni keU. (Nagy taps.) Az elképzelés szerint az erről szóló törvénv végleges kidolgozását valószínűleg megelőzi a termelőszövetkezeti tanács létrejötte, amely egyebek mellett a termelőszövetkezeti parasztság pozitív értelemben vett érdek- képviseleti szerve is lesz. Nehogy félreértés essék, nem a munkás-paraszt állammal szemben, hanem az egyes állami vállalatokkal szemben. A termelőszövetkezeti tanács nagyon fontos intézmény lesz, mert a vezető állami, kormányzati irányító szerveknek rendszeresen meg kell beszélniük e testülettel azokat az intézkedéseket, amelyek a mezőgazdaságot érintik, hogy azok egyaránt megfeleljenek a* országos és a termelőszövetkezetek érdekeinek. Visszatérek a földtulajdon kérdésére. Mint már mondottam, nyugodt gondolkodási időt kell hagyni a falutól távol élő földtulajdonosoknak — ehhez is kell egykét esztendő —, hadd gondolkozzanak, mint szabad emberek, bemennek-e a tsz- be és akkor ugyanabban a helyzetben lesznek, mint a tsz-tagok, vagy méltányos térítésért felajánlják földjüket. Ami pedig a termelőszövetkezeti parasztságot illeti, ő határidő nélkül bármikor eldöntheti, megtartja-e tulajdonjogát és akkor földjáradékot kell kapnia azután is, vagy felajánlja és akkor pár év alatt megkapja a megváltási árat. A Központi Bizottságban senki sem képzelte el úgy, hogy a földtulajdon rendezése két-, négy- vagy ötéves ügy. Nincs szükség semmiféle határidőre, semmiféle kampányra. A parasztembereknek megvan a magukhoz való eszük, tudnak mérlegelni, majd ők meghányják-ve- tik, tudják, mikor kell ezt elrendezni. A mi feladatunk a rendezés törvényes és szociális alapjait megteremteni. A múlt esztendőben Nóg- rád megyében voltam egy termelőszövetkezetben ahol régebbről, 1945—1946-ból személyesen ismertem az emberek egy részét. Beszélgettünk a terinelőszö-. vetkezetről. Jó termelőszövetkezet, jó eredményeik vannak. Nyiltan és őszintén beszélgettünk. Felállt az egyik brigád vezetője — egyébként régen, valamikor, a harmincas években 14 holdas középparaszt volt; országos díjakat nyert növénytermesztésben — és azt kérdezte: mikor leszünk mi már egyenlő állampolgárok a biztosításban, a táppénzben, a nyugdíjban? Hirtelenében nem tudtam mit válaszoljak neki. Aztán azt mondtam: elvtáT- sak, emlékezzenek vissza mondjuk 1948—1949-re. Mennyit agitáltuk akkor magukat, hogy csináljuk meg a termelőszövetkezetet mert az jó dolog. Akkor maguk azt felelték: igen, mi nem vagyunk . a szocializmus ellen, értjük is és biztos, hogy jó is lesz, de ne siessünk annyira, várjunk még egy kicsit. Az a célunk, hogy végső fokon ne legyen különbség a város és a falu között és akár iDari üzembet dolgozik valaki, akár termelőszövetkezetben — azo* (Folytatás a 6. oldalon)
