Kelet-Magyarország, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-13 / 268. szám
A „Bánk bán44 alkotója 175 éve született Katona József „A kultúra hátországában" Ólombetűt izzít a kék láng Harmincnyolc esztendős volt, amikor meghalt, s utolsó éveit — mint Kecskemét városának ügyvédje — városi urak társaságában pereket intézve és vadász- gatva töltötte. Nyilván, ez esztendőkben is sokat gondolt ama „drámára, öt szakaszban”, amelyet — huszonhárom évesen, 1814-ben, pesti joghallgatóként — a felépítendő, ám (akkor még sokáig) csak tervnek maradt kolozsvári színház pályázatára írt. Nagyon valószínű, hogy kecskeméti pajtásai között is felfedezett Petur bánokat, meg Sóiom mestereket is, és aligha nézte őket — a maga kriti- kus-gunyoros szemével és együttérző szívével — közömbösen. Ám nem talált közüttük olyan embert, akivel el is beszélgethetett volna a felháborodásnak és viaskodásnak arról a művéről, amely — a korabeli „krimi”-ket, a német lovagdrámákat utánzó színpadi rémhistóriák után — egyszerre csak kiszaladt a tolla alól. így hát csak legyintett Katona József és azt a mondatot idézte magában, amit ő maga írt je, amikor Pestről — felcsillanó és elhamvadó reményei színteréről — hazament Kecskemétre. „Ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörézése, élelméről gondoskodik, és — elhallgat”. Nem „fütyö-ré- zett” többé, ám nem hagyta abba — lehetetlen, hogy abbahagyta volna! — a gon- kodást nem az „élelemről, hanem a nemzeti és emberi kiutakról. Amely különben nem sokkal azután bukkant fel a magyar életben, hogy 1829-ben meghalt. Lehet-e elképzelni tra- gikusabb sorsot? Egy, a nép sűrűjéből jött, kecskeméti fiú, aki akkor eszmél magára és a világra, amikor még sem a bécsi császár, sem a magyar értelmiség nem feledhette a Martipo- vics-összeesküvés véres leverését! Egy tehetséges ember, akinek — szellemi értelemben — végig elszigeteltségében, magányában kell élnie, és aki eltávozik az életből mielőtt kalászba szökkenhetne a mag. Az amelyet éppen a nemzeti nyelvért és a haladás gondolatáért lelkesedő, munkálkodó költők és írók vetettek, kialszik, mielőtt kigyúltak volna a reformkor fényei!... A tragikus sors azonban mégsem kényszeríthette térdre, és a súly alatt növő pálma — ha kortársai előtt láthatatlanul is — a magasba emelkedett. S hogy valójában — és éppen szellemi értelmében — nem volt sem elszigetelt, azt éppen a „Bánk bán” bizonyítja. Hiszen ezt a Szent Szövetség diadalának idején alkotott művet a Szent Szövetség középkori szelleme ellen írta, elvi kontaktust teremtve a kor legjobbjaival, eszmeileg megelőzve Kölcseyt, aki a „nemzet és haladás" szintézisében látta kova írástudóinak feladatát. Hogy végül is elhallgatott Katona — el, mint a madár, amely nem lel visszhangra — az igaz. De akkor, amikor már tudta, hogy ami dolga volt az életben és az irodalomban, azt becsülettel elvégezte. Amióta csak — hat esztendővel alkotójának halála után — először vitték színre a „Bánk bán"-t, a mű a legélénkebb vitákat váltotta k; a hivatásos és a nem hivatásos kritikusok körében. Széchenyi István — tudjuk — „érezte erejét”, de „visszari- asztó”-nak találta. Pedig — anélkül, hogy 1814-ben még megnevezhette volna — mintha Széchenyire, 1966. november 13. is gondolt volna drámai prognózisában, Bánk konfliktusaiban Katona, Gyulai Pál — aki részletesen elemezte a drá ma szerkesztését és magasra értékelte különböz< hőseinek lélektani rajzát — éppen magát Bánkot nerr találta „elég szilárd jellemnek”. Egyes nacionalista szellemű ítészek azt kifogásolták, vajon miért nézi bizonyos kritikával Katona József a „békédének” és hogy miért határolja el magát — miközben a gyarmatosító merániak ellen lázit — „az idegen köntösök gyűlöleté”-től? Az álforradalmi dogmatizmus — nem tudta megérteni, miért látta' Gertrudisban is tragikus alakot az első magyar nemzeti dráma alkotója? És napjainkban is új értelmezésekre ad lehetőséget a „Bánk bán”. Hevesi Sándor ír egy helyütt a „kimeríthetetlen drámákról”, amelyek vitás pontjaik, problémáik ellenére is új és még újabb arcukat mutatják meg, az idők sodrában- Minden jel azt mutatja, hogy a „Bánk bán” is ilyen „kimeríthetetlen” színpadi alkotás, amely kicsúszik az elűregyártott „elméletek” hálójából és „új és még újabb arcát” ragyog- tatja felénk. Mai szemmel már természetesnek tűnik, hogy abban az időben, amikor József Attila azt sikol- totta, „hogy mi ne legyünk német gyarmat”, a munkásszínjátszóknak egyik fegyvere volt a gyarmatosítás elleni nemzeti összefogás felé utat mutató mű. Érdekesebb azonban, hogy most, a nemzeti függetlenség, s s szocializmus korában is él és hat, felkavar bennünket a több, mint 150 esztendeje írott dráma. Mi a „titka” ennek? Nagyon röviden szólva talán az, hogy a „Bánk bán”-ban — éppen j mert Katona József shakes-( pearei ihletésű, teljes hely- j zeteket és embereket te- j remtő művész — a nemzeti) sorskérdések bonyolult j egyéni konfliktusokkal öt-1 vöződnek össze. És most,! amikor túl vagyunk mindl az úgynevezett „lelkiző”,' mind a társadalmi problémákat egyoldalúan, sematikusan ábrázoló színpadi műveken, amikor korunk színpadi szerzőitől a kül- és belvilág valódi kapcsolatainak (és összeütközéseinek) feltátását várjuk, szívesen fordulunk azokhoz a tegnapi és tegnapelőtti művekhez, amelyek példát mutatnak „közélet” és „magánélet” sokoldalú összefüggéseinek felmutatásából. És különben is: mostanában divat — s nem felületi,' nem tiszavirág életű divat [ —, a történelmi témák szín- padi megjelenítése. Tudjuk. | hogy a „Bánk bán” szőve-, gének szövetében van olyasmi is, ami megfakult. Ám) maga a mű él és élni fog holnap is! Tragikus sors? A kecske- [ méti takácsmester fiának életén, pályáján elgondol- ! kodva, az ember hajlamos j arra, hogy felvesse: vajon nem ilyen sors kell-e nagy drámák alkotásához? Ám I annyi az ellenpélda is!... Reálisabb hát úgy felvetni a kérdést, hogy nem mindig [ az a tragikus sors, ami an- j nak látszik. Sikerek Rö- ; zött is lehet valaki magányos és sikertelenül látszó- | lag elszigetelve . is gazdag kapcsolatokat építhet ki a jövővel. Mi kell végül is nagy drámák alkotásához? Olyan i lélek, amely át tudja élni a jelent és ugyanakkor képes látni a jövőt, a kibontakozást is. S ez független a visszhangtól, vagy annak hiányától. Katona József egyszercsak abbahagyta f „fütyörézés”-t- Leikéből lelkendezett művének fölemelői hangzatai azonbon ma is visszhangot vernek... Antal Gábor Van egy olyan szakma a foglalkozások özönében, amelynek évszázadok óta azonos a hivatása: menteni a kultúra kincseit az idő enyészetéből. Tíz éve két könyvkötő — a Virányi házaspár — kezdte el ezt a „mentést” a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár kötészeti műhelyében. Egy évtizede több tízezer kötetnek adtak itt új köntöst, salátává olvasott könyvek újhodtak meg kezük nyomán. Most hatan dolgoznak a könyvtári kötészetben. Hat asszony naponta félszáz könyvet tesz újra használhatóvá, széppé, olvashatóvá. — Majdnem háromszázhetven könyvtár kötetei fordulnak meg műhelyünkben — mondja Virányi Béláné, az alapító. — Kötünk a falusi közművelődési könyvtárak, a Munkában a kötészet. Foto: Hammel József szebb, legművészibb részese a könyvek megújhodásának. Dankó Jánosné 14 éves kora óta, 33 éve köt és aranyoz. — Harmincban tettem mestervizsgát. Dolgoztam Eperjesen, majd a nyíregyházi nyomda kötészetében. Itt négy éve kötök, de főként aranyozok. Dankóné mellett, az asztalon két betűszekrény áll. Az egyikben a kurrens — kisbetűk —, a másikban a verzál — nagybetűk —. Ezekből válogatja a címek betűit az aranyozó könyvkötő. A betűk az aranyozó pofában állnak esz- sze szavakká. Hevítés a kék láng felett. Végül a forró ólomsor a könyv gerincére forrasztja az aranyfóliát, s most már csillogó arany színnel olvasható a könyvön a neves magyar irodalomtörténész neve. öt asszony és egy leány keze nyomán születnek itt bordó, zöld és kék könyvtáblák. Az öt asszony között tanulja mesterségét Tamásko- vits Katalin, immár harmadik éve. Vágástól az aranyozásig már minden kötési munkával megpróbálkozott, de készített önállóan is több kötetet. Kis műhely húzódik meg a megyei könyvtár udvarának végén. Idáig nem látnak el az olvasók. Talán a legtöbben nem is tudnak a könyvkötőkről, akik a „kultúra hátországában” szolgálják a népművelést, Nyíregyházán éppen tíz éve. Szilágyi Szabolcs Hans-Georg Albig: \ Kicsi húgom O, Thi Dinh, kicsi húgom, a nap könnyet hullatott végtelen útján. Ó, kicsi húgom, Thi Dinh, a nap látta fájdalmunkat. Könnycseppje áztatja az országot. Belőle ittak a madarak. Ö, Thi Dinh, kicsi húgom, szabadságról dalol a dzsungelén átrepülő madár. Megölhetik, de a folyó tovább viszi dalát és a szívekbe sodorja. O, kicsi húgom, Thi Dinh, lelkemben őrzöm kunyhóink békéjét. Ha iiszköt dobnak rájuk a szél felkapja a hamut és szerteszórva termékenyebbek lesznek földjeink. Boldog Balázs fordítása »Hans-Georg Albig német költő. 1944-ben született. Munkásemberek gyermeke. 1982-ben érettségizett, majd megszerezte a nyomdászok szakmunkás-bizonyítványát. Szerkesztő a Kari Marx Művek pössneoki üzemében. 1984-ben az Artúr BecKer- érem ezüst fokozatéval tüntették ki. A gerai körzetben a fiatal írók munkaközösségének tagja- Az NDK napi sajtója, a rádió és televízió közölte verseit. Virányi Béláné, a megyei könyvtár kötészetének alapítója. művelődési autó mozgó kölcsönzőjének, az orvosi szak- könyvtárnak. Az egyik asztalon latin nyelvű szakkönyvek félig kész kötésben várják a további munkát, a másikon magyar klasszikusok. Virányiné negyed évszázada formálja a könyvek gerincét, tábláját, aranyozza a címeket. Hatalmas könyvtár polcait töltenék meg azok a kötetek, amelyekre ő szabott új ruhát. A műhely, ahol a könyvek reneszánszukat élik, érdekes látványt nyújt a belépőnek. Vágószerkezet nyesi egyenesre a lapokat, prések harapják be az összefűzött, megenyvezett íveket. Az aranyozó asztala pedig alkimista műhelyét idézi. Kék láng nyaldos bele az enyv szagú levegőbe, s az asztalon a lehellettől táncra perdülne), a csillogó aranyfólia lemezek. Az aranyozás — kicsit könyvkötészet, kicsit nyomdászat — feltétlenül a legKönyvterjesztés falun Hol, merre, kik látnak az országban családokat látogató könyvterjesztőket...? Csak nagyon elvétve ekyet-egyet. Az akcióárusításokat ismerjük, az egyik helyen sikerül, a másik helyen nem. Ez a megállapítás nem jelenti a könyvbarát mozgalmak lebecsülését, melyek nem pótolják a szervezett könyvterjesztési munkát. Nézzünk szét a magunk portáján is. A sok sikerült népművelési ismeret- terjesztő előadások mellett szép számmal voltak üres padsorok, az iskolák által megmentett helyzetek. M'md gondolkodásra és cselekvésre késztető tünetek. Községemben, a 12 800 lakosú Tiszavasváriban már évek óta szerencsésen ösz- szedolgozik a könyvterjesztés az iskolákkal, művelődési házzal és a könyvtárral. Szervezésben egymást kiegészítő szerepet töltenek be. Az eredmény hallgatóságban, munkakedvben, múzeumi, könyvtári látogatásban, s végül a rendezvények bevételeiben jelentkezik. A múlt ősszel könyv- terjesztők indítványára a községi pártbizottság, a tanácstagok és az iskolák segítségével felmértük a község könyvállományát. Mintegy 155 ezer kötet könyve, köztük 16 ezer szakkönyve van a községnek. A művelődési házunk irattárában fekvő, közel kétezer család, mindössze két pontból álló válaszait, (hány irodalmi, s hány kötet szakkönyve van?) bárki megtekintheti. Ki hinné el, hogy milyen mélységekig jutottunk el az emberek gondolkodásában? Ahány család, annyi vallomás, annyi jellem, annyi szép és szomorú tanulság. Amig feldolgoztuk e roppant nehéz munka adatait, az volt az érzésünk, hogy a művelődés nagy körforgásában mindig van élőről kezdeni való munka és ápolni való „anyag”. Ezért kell minden körülmények között megteremteni a falusi könyvterjesztés és a népművelés egymáshoz való viszonyában, szervezési kérdésekben a gyakorlati munkaközösséget, melyben a szövetkezeti könyvterjesztő vállalat mint eddig, továbbra is biztosítja a könyvellátást. A népművelők pedig gondoskodnának a terjesztők szellemi képzéséről és irányítanák a szervezést. Sárga László műv. otth. ig. Tiszavasvári XT olló Pálra nehéz na- pok virradtak attól kezdve, hogy a sors szeszélye folytán régi rossz szomszédját, Ferdinándot a közösség kézfeltartással brigádvezetővé emelte, s ebbe a bj-igádba tartozott ő is, haragosként. Peres ügyük volt régen, egyik sem feledte, hogy megölő ellenségekként évekig még a kutyáik is marták egymást. Holló Pál a nincstelen tanyások csikasz dühével acsarkodott Ferdinándra, míg amaz a módosabbak gőgjével, s egyéni tulajdonsága szerint irgalmatlan rókaravaszsággal táplálta a gyűlölködést kettőjük között, mindazon alkalmakat megragadva, amelyek szomszédok egymás szeme előtt élő emberek számára bőséggel nyílnak, mint a kutyatej sárga virágja nyaran. ta a mezőn. Az új brigadéros nem is sietett békülni. Kopogtasson az ajtón, aki be akar térni, s majd kinyitja, ha akarja aki bévül van, fogalmazódott benne zord bölcsességgé a hajdani tyúkper, amelyhez hozzá kell számítani, hogy Ferdinánd akkor vesztesként hajolt meg a bírói pulpitus előtt. Meghajolsz te még énelőttem Holló Pál — ágaskodott benne a kisemberek életének nagy meg- rontója, a bosszúállás. Már előre örült várható győzelmeinek, mondván megismered te még Holló Pál a szövetkezet istenét. Mert ahhoz ugye kétség sem fér, hogy adott esetben a brigádvezető úgy intézkedik a földi dolgokban. hogy odafönt olykor elálmélkodnak a szentek is. Soron következett a háztáji kukorica kimérése. Holló Pál nem is csodálkozott, hogy a legsilányabbat kapta, s éjszakánként, amilíor felesége mindenáron szerette volna meggyújtani benne a méreg kanócát, azzal csitította, várják meg, amíg összejön a panasz, majd aztán kipakolnak, előbb meg kell tudni, mi mindenre viszi rá az a sötét lelke. Rávitte még egyre-másra, Ferdinándot nem kellett félten:. Később ugyanis, amikor résziből fát vágni kapott a brigád, s Holló Pál késett egy napot a jelentkezéssel, úgy kihagyták, mint a pinty, pedig akkor már odáig elment, hogy személyesen protestált nála. A résziből kiadott tű. kaszálásnál úgy rövidítette meg. hogy ráfogta, nem egyformák a boglyák, s hat közül a két legkisebbet hagyta neki, ráfért egy vontatóra az egész, röhögve vitte haza a traktoros, mert az a két boglya csakugyan a legkisebb volt, dehát miért kell azt észrevenni? így ment ez egész nyáron, Kovács Imre: F élreértés végig az esztendőn. Holló Pál malaca ráment a tsz földjére. Mások ilyenkor egyszerű figyelmeztetéssel megúszták Holló Pál esetében jegyzőkönyv lett a dologból és munkaegység le. vonás. Egyszer-kétszer, ha késett a munkából, Perdi- nánd kinevettette, megszégyenítette a többiek előtt, hatalma tónusán, a százas Csepel motorbiciklin trónolva: „No, mi az Pali, nem hagy felkelni maga mellől a feleséged?” — kérdezte undokul. Körülötte lesütötték a szemüket a menyecskék szégyellték, hogy nem tudnak elpirulni. Azért azt sem lehet mondani, hogy Holló Pál szó nélkül tűrte mindezt. Szót kért többször is egy-egy közgyűlésen, de valahogy mindig rosszul választotta meg az időpontot. Vagy akkor nyújtotta jelentkezésre a karját, amikor már többen is szólni kívántak, vagy pedig az ülés végefelé, amikor mindenki sietett és az elnök egyszerűen nem adott szót neki, akik részt vettek már hasonló rendezvényeken, jól tudják hogyan megy az ilyesmi. Ha nem kapott szót a gyűlésen, szólt máskor ivócimborái tudták, hogy két féldeci után Pali rákeríti a sort Ferdinándra, s hallgatták búzgón a brigádvezető viselt dolgait, amelynek hallatán fel-fel- zúgott a kocsmai páriámért, ahol nincs ugyan szavazás, de az egyetértés ezer jelét lehet megfigyelni már a hallgatásból is, meg abbé), ki kivel csendíti össze a poharát. . Hallgatták Holló Pált, szegényt, sajnálkoztál: rajta, együttérzésükről biztosították de azért mindig akadt közöttük olyan, aki még abban az órában továbbadta. amit hallott, sőt fel is nagyította, hadd lássa Ferdinánd még világosabban, hogy merről fúj a szél. Látta is pukkadozásig. s másnap új erővel vívta csendes, ám felettébb pusztító háborúságát szomszédja ellen. ’ Mondta az elnök, de sokszor elmondta, hogy a nagy közösség gépezetében minden kis csavarnak helye van, de hiába, ha egyszer Holló Pál olyan csavarnak