Kelet-Magyarország, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-13 / 268. szám

Új köntösben

a Szabolcs-Szatmári Szemle

Kíváncsian vettük kézbe

megyénk gazdasági, társadalmi és kulturális életének most már negyedévenként rendszeresen megjelenő és országos terjesztésre is el. fogadott kiadványának legújabb számát, a Szabolcs- Szatmári Szemlét. Hosszas erőfeszítések, próbálkozások technikai nehézségek, tartalmi és profilbeli útkeresés után, mind külső formájában, mind tartalmában igényesen szerkesztett, rangos folyóirat első példánya került az olvasók elé.

A Szabolcs-Szatmári

Szemle célkitűzését magában foglalja Orosz Ferenc

elvtársnak, a megyei párt- bizottság első titkárának „Eredmények és feladatok megyénk fejlődésében” című bevezető Írása melynek gondolatai a Szabolcs- Szatmári Baráti Kör alakuló ülésén hangzottak el. Szabolcs-Szatmár gazdasági társadalmi és kulturális fejlődésének meggyorsítása fel. adatokat ró az Itt élőkre, és mindazokra, akik segíteni akarják ennek az országrésznek az előbbrejutását. Orosz elvtárs egyebek közt foglalkozik az ipartelepítéssel, az elvándorlás gazdasági társadalmi és kulturális problémáival. „Szép feladat részt venni Szabolcs- Szalmár megye életének sodró áramlatában, erős szálakkal kiépíteni a kapcsolatot a gyakorlati élettel, a nép alkotó munkájával. összefogni jobban az alkotó szellemi erőket. Kibővíteni a szellemi kapacitást azokkal, akik a megyében születtek és dolgoztak, azokkal, akik a megye problémáját választották művészeti munkájukhoz” — hangsúlyozta.

A „Tanulmányok és cikkek” rovatban Moskovits Károly, megyei főorvos Szabolcs-Szatmár egészség, ügyéről ír sok ténnyel, számadattal illusztrált cikket.

Maczkó Gábor és Varga János az Alkaloida Vegyészeti Gyár fejlődéséről számol be történeti hűséggel.

Az átlagos érdeklődőnek is hasznos ismereteket nyújt Hagymást József és Ka kuk László írása, a szocialista kereskedelem helyzetéről, a lakosság vásárlóerejének pénzbevételének, a kiskeres, kedelmi áruforgalom alakulásáról.

Napjaink egyik társadalmi j problémájáról szól Bárót a : Mihály és Szedlák András \

riportelemekkel tarkított cikke. mely a szabolcsi gyermekvédelem helyzetét és problémáit, az állami gondozásba vétel okait, a gyermekvédelem korszerűsítésének néhány kérdését boncolja. Csallány Géza idegenforgalmunk lehetőségeit elemzi.

Vargha László „A földraj. zi burok komplex hatása az emberi szervezetre” címmel a földrajzi tényezőknek az egészségre gyakorolt hatását vizsgálja.

Oktatásügyünk továbbfejlődésének kérdéseit vázolja Kálmán György főiskolai docens, különös tekintettél az iskolareform követelményeire, a pedagógiai munka elméleti és gyakorlati feladatainak egységére. A „Ta_ nulmányok és cikkek” rovatban találjuk Farkas József megemlékezését Mosolygó Antalról, születésének 75. évfordulója alkalmából, s Molnár Mátyás: Telekkönyvi adalékok a Móricz-család történetéhez, Csorba Sándor: A csekeiek Kölcseyről, Andrei Díszkocsi Emlékezés Szamuely

Tiborra, Orosz Szilárd: KISZ és megyénk ifjúságának társadalmi aktivitása és Váezi András: Hogy mindenki tudjon róla című írását. Portrét olvashatunk a szabolcsi burgonya tudósáról, Teichmann Vilmosról. Csikós Balázs tollából, és „Aki meghonosította a jonatánt” címmel Nagy Sándor Állami-díjasról, Farkas Kálmán tollából. Margócsi József főiskolai docens Galambos Lajos portréját rajzolja meg. A Könyvismertetések rovatban Bőgel József Sipkay Barna: Gyűlölet. éjszaka, szerelem című kötetét méltatja, Merényi Oszkár Berzsenyi Dániel című munkájának recenziójára Szuromi Lajos, egyetemi adjunktus vállalkozott. Rat- kó József: Félelem nélkül című művét Kiss Ferenc ismerteti az olvasókkal.

Beregz András, Soltész Albert és Z. Szalai Pál festőművészek, a címlapot tervező Antal Ferenc grafikus munkái teszik plasztikusab- bá a folyóiratot, Hammel József fotói életszerűséget, mozgalmasságot kölcsönöz, nek a Szemlének.

érezte magát amelyen mindig szorítanak egyet, a ez a nemszeretem érzés újabb cselekvésre sarkallta őt. Elhatározta, hogy kiviszi a panaszát a falu határán túl. ra. majd a megye tegyen igazságot, dörögjön rá, hogy húzza meg magát Ferdinánd. Hosszú levelét három este írta, s azt, hogy Ferdinánd kiskirálykodik, minden oldalról bizonyítani igyekezett. A megyénél azonban éppen mással voltak elfoglalva, s átadták panaszát a járásnak. Éppen ez hiányzott.

A járási kiküldött órá- ** kon át vizsgálta az ügyet, alapos környezettanulmányt végezve az irodában, majd később kinn, a szőlőhegyen. Ferdinand borospincéjében, a végén még ordítoztak is, de az egy nóta volt, így ünnepelték a találkozást, mivelhogy Ferdinánd és a kiküldött ré;ű katonacimborák voltak. Holló Pál számára csak annyit használt a levél, hogy utána az egész vezetőség fcghegyről beszélt vele. Rebellis lett, mert „levelet irkái” igazságát keresve újabb igazságtalanságok érték. ismeri, aki próbálta, szokott ez így lenni.

Holló Pál végül rájött, hogy ezt a számadást Fer- dinánddal csak maga intézheti el, mint ahogy nagy ügyekben az embernek sokszor magának kell intézkednie. Egy téli délután olyannyira felbúzgott benne a tetterő, hogy három pohár bor után zseb re tette a kis- bicskát, s elindult, hogy kilesi Ferdinándot, amint hazafelé jön a dohányosoktól. Elébe áll, nem ereszti tovább. Órajta ne nevessen senki. Ha kell elveri, mint a kétfenekű dobot.

Jó félórája ácsorgott a hidegben, már sötétedett, amikor végre feltűnni látta a kerékpárt. Pogány erők fújtattak benne, inggombja a nyakán lepattant, amint bal öklét felemelte, s rátette a kezét a kormányra, hogy leállítsa az érkezőt:

— No szállj csak le — mondta. — Beszélgessünk.

Ferdinánd meglepetésében csak szuszogott, nem tudott szólni, nehézkesen szállt le a bicikliről, s jobb kezében fogta a pumpát.

— Ne hülyülj meg — mondta még mindig lihegve — azt akarod, hogy le- csukassalak?

— Mind ezt mondjátok.. Tirátok vigyáznak ugye? De ki vigyáz énrám, meg a többi csóróra?! Hallod? Ki vigyáz énrám?! — mondta Holló Pál keserűen. Mert megizzadt, hirtelen mozdu. lattal felemelte a karját, hogy megigazítsa fején a kucsmát. Ám Ferdinánd fél. reértette mozdulatát és önkéntelenül felé ütött a púm.

pávai.

A másik pillanatban öszszeakaszkodva birkóztak a hóban. Vérzett az arcuk. Szemükben a düh könnyei villogtak. De nem látták egymás szemét.

Az úton két nagyobbacska gyerek igyekezett hazafelé az iskolából, lehettek olyan tizenkét-tizenhárom évesek. Fiúk. Az egyik Ferdinánd fia volt. a másik Holló Pálé. Mindig együtt mennek, együtt jönnek, akkor is így lenne ez, ha történetesen nem akarnák mivelhogy a tanyára, erre a haragosok lakta két tanyára csak egy út vezet. De ők rájöttek, mint osztálytársak, még kicsi korukban, hogy ezen a hosszú úton, jó négy kilométer az iskola, legokosabb együtt tarteni. Könnyebben állták kettesben a loboncos tanyai ebek meg-megújuló rohamait. Esőben, ha bújni kellett, nem féltek kettesben a magányos csőszkunyhók mélyén, s nagy havazások után könnyebben tapostak utat úttalan utakon.

''Taposták most is a ha1 vat. s amikor feltámadt a szél, Ferdinand, a nagyobbik, az erősebb, a kezét nyújtotta vékonypénzű barátjának, kicsi Palinak.

— Nézd csak. kutyák — mondta később Pali — nézd a, mekkorák.

— Nem kutyák azok te

Képzőművészeink vózlafkönyvéből

Soltész Albert rajza.

Nyíregyháza, a színház főbejárata.

TIZENHÁRMÁN

Kerek három évtizede, i.ogy Adél megpályázta Ezilvád kisváros telekkönyvi hivatalának nyilvántartó állását. Elhagyta Budapestet, addigi munkahelyét, a Takarékpénztárt és leköltözott a szilvádi szolgálati lakásba.

Kezdetben hiányoztak a régi ismerősök, elsősorban Lujzi, Andrea és Sarolta, akikkel a belvárosi cukrászdában vasárnap délelőttönként, mise után a habos kávét iszogatta. Ám Szilvádon is volt cukrászda, ahová az új barátnőkkel a vasárnapi szagosmise után betérhetett. Lassacskán nem hiányolta már a pesti rokonokat, Lipót bácsit és feleségét, Erzsébetet. A takarékpénztári kolléganők is a feledés homályába merültek. Később a levelezés is megszakadt közöttük.

Adél fölött majdnem észrevétlenül viharzott át a második világháború. Szilvádon csak az újságból értesültek a harcokról, na meg abból, hogy a városba naponta érkeztek a frontról a gyászközlő értesítések.

A háborúnak vége lett, a sebek lassan begyógyultak. A városháza új vezetőkkel tanácsházzá alakult. A hivatalban több lett a munka. Megszaporodott a családi házak épí—- erőltette a szemét Ferdinánd. — Ember pz. Két ember.»1'Hemperegnek a havon. Megbolondultak ezek tisztára. Nem félsz koma?

Válaszul még jobban meg. szorította a kezét kicsi Pali.

—• Az meg ott egy bicikli. Apámnak is olyan van. Nikkelezett, azért csillog — mondta újból Ferdinánd.

Szorongó szívvel siettek mind közelebb, de egymás kezét nem eresztették el. Ferdinánd hirtelen elsírta magát, bömbölt, ahogy a torkán kifért:

—> Hülye Pali! Ugye mondtam, hogy nem kutyák! Édesapám!

A két gyerek sírva, sival- kodva próbálta széjjelciból- ni őket. Körös-körül, a tanyákon veszett csaholásba kezdtek a kutyák. A dűlőút végén, két szomszédos ta-' nyán elakadt a lélegzete két asszonynak.

Már pz úton szaladtak, I amikor megszólalt pz egyik:

— Pali fiam sír. Úristen, mi történhetett vele.

— Az én fiam sivalkodik, jaj, kicsim, mibe keveredtél1 — jajveszékelt Ferdinánd felesége. Háta mögött megbotlott a másik asszony.

— Gyere no — bíztatta és hátranyújtotta neki a kezét. hogy segítse.

Kézenfogva egymást, törtek előre a sötétben. Féltésük könnyeiből csillagok születtek.

tése és vele a telektu- lujdon-átírási adminisztráció is. Ez Adélnak tetszett. Szívesen dolgozott többet, mint egykoron, hiszen az ügyiratok szaporodása

munkájának fontosságát igazolta.

Egy dolog azonban Adél életében is nagy változást hozott. Leányságát konzerválhatta, de korát nem. 1951-ben nyugdíjképessé vált. Még egy ideig dolgozott, elsősorban azért, hogy Szilvádon minél későbben tudják meg, hogy 1896-ban született, De 1955-ben, amikor a második agyvérzést is kiheverte, a tanácselnök megköszönte értékes, több évtizedes tevékenységét.

Megkezdődtek a nyugdíjas napok. Adél időmilliomossá vált. Barátnőinek egyre többet mesélt a régmúlt Időkről, a budapesti belvárosi cukrászdáról, még korábbi ifjúságáról az Angolkisasszonyok leánynevelő intézetéről, a Mátyás-templomról, a csodálatos operaházi bemutatókról.

1966 nyarán Lipót bácsi legkisebbik lánya Éva, aki időközben már kétgyermekes anyává vált, Szilvádon járva megkereste Adélt. Elmondta, hogy 1950-ben férjhezment egy csepeli technikushoz és két szép gyermeke is van. Jancsika 5 éves, Karcsika pedig már a nyolcadik esztendőt tapossa.

— Es az édesanyád? — kérdezte Adél.

— Sajnos meghalt 1964- ben, érelmeszesedésben. De hát ilyen a sors.

— Oh szegény, — sóhajtotta Adél, akiben az elfelejtett emlékek felkavarodtak, és talán ezért is fogadta el oly szívesen Éva meghívását.

A fővárosban 30 év után sok minden szokatlan volt Adél számára. A szédítő forgalomról sokat olvasott, de a valóság mégis egészen más. Legnehezebben a modern üzletekkel bé- kült. Az új Erzsébet-híd formáját illetően sem titkolta csal?űását.

A fiatalasszony minden kívánságát szívesen teljesítette és Adél kérésére az egykori barátnőket is igyekezett felderíteni. Csak Ne- mesfalvy Andreát és Ká- lóczy Lujzit találta meg. A három egykori kolléganő Éváék lakásán tartotta meg a találkozót.

A sok ölelkezés és szokásos siránkozás után megkezdődtek a végnélküli kérdezgetések.

— Hogyan vészeltétek át a háborút? Nem féltek-e a sok autótól?

—• És mondd Adél, milyen hely az a Szilvád?

Adél a kérdésre kérdéssel válaszolt:

— Lujzi és Andrea, mikor mentetek nyugdíjba?

Ebből is lehetett érezni, hogy Adélnak egyre inkább javul a memóriája. Tovább kérdezett:

— És mondjátok, mi történt Faragó Ákossal, a Takarékpénztár Igazgatójával?

— 1945 januárjában agyonütötte egy bomba.

— És Saroltával, a főnök kedvencével mi történt?

— Az, szegény — emlékezett Andrea — 1946-ban hirtelen meghalt. Lehet, hogy öngyilkos lett. Nem is csodálnám, nem tudott Faragó nélkül élni.

Telegdy Panni ott van-e még a Takarékpénztárban? Hiszen ő még csak 52 éves lehet...

— Mar ő is az árnyék- világba költözött — jött a válasz.

— A főpénztáros, Kova« Gergely, mit csinál?

— Nyugdíjazása előtt nyolc hónappal, műtét közben meghalt- Nem birta a nagy vérveszteséget.

— És Gergely helyettese, Szépfalussy Zoltán...?

— Tavaly ment nyugdíjba, majd fiához Főfalvára költözött.

— A számlázási osztályon dolgozott Százados Lászlóné a Zsuzsanna. Csinos asszony volt. Most merre van ?

— Nyugdíjba menetele után alig egy év telt el, amikor 1950-ben leesett a villamosról. A Kacér és Lepke utca sarkáról vitték a temetőbe. Lehetséges, hogy öngyilkos lett, így menekült a rák elől.

— Éva — miközben habos kávét, kuglófot, zserbó süteményeket kinálgatta ’-- hallva ezt a beszélgetést, folytonosan azt várta, hogy zokogásba fullad a három öreglány találkozója. De nem így történt. Andrea és Lujzika memóriája is felfrissült.

A halottak listájára került a belvárosi egyházközség elnökének húga Zsófia, és a Petőfi utcai csemegés leánya, Gizella is. Több ismerős már senkinek sem jutott eszébe.

Évának a találkozó után úgy tűnt, mintha Adél frissebbé vált volna. Az idős lány még a maradék süteményből is csipegetett és megitta az utolsó pohár habos kávét is. Adél hangulata két hét óta egész budapesti tartózkodása alatt most volt a legjobb.

— Képzeld Éva, — mondotta később — a tizenhat kolléganőmből, akikkel együtt dolgoztam a Takarékpénztárban, már tizenhármán meghaltak...

Nem folytatta, de szavaiból az érződött, hogy bár ő volt köztük a legidősebb, mégis ő maradt az életverseny abszolnt győztese.

Lónyai Sándor

A nyírbátori múzeum új szerzeményeiből. Guly áskiirt és faragott doboz.

Foto: Hammel József